8

Crowley, Azirafael, meg Adam

Posted in , , , ,
Nyár közepén kezdtem el egy Crowley Azirafael fluffot, aztán valahogy az egész átcsapott egy agyamat szétmarcangoló AU...vagyis inkább akármibe. Nyár vége óta nagyjából érintetlenül lapult a gépemen. Most felteszem, mert imádom Crowleyt, imádom Azirafaelt, és sosem fogok szabadulni a saját, testre szabott démonomtól.
Olvassátok, mert lehet, hogy hamarosan meggondolom magam, és leszedem a blogról. 

Ja, zene is van hozzá, ráadásul tökéletes. Már ami a fic végefelén uralkodó hangulatot illeti.
Nightwish - Wish I Had an Angel
Az elejéhez pedig Queen, minden mennyiségben! ;)


 Crowley, Azirafael, meg Adam

Hófehér, puha szárnyak simultak egymáshoz, az angyal a démon követelőző karmai közt, a démon pedig az angyal szeretetének fénylő ölelésébe merülve.
Ők ketten együtt mindaz, ami az embert alkotja. A végtelen szeretet és a... a... Adam, segíts! (Csak egy apró megjegyzés: Sose kérd a saját, külön bejáratú démonod segítségét, ha éppen angyalos-démonos fluff slasht készülsz írni. Nem lesz jó vége. Én szóltam.)

– Amúgy most mit csinálsz? – érdeklődött Adam, az a bizonyos különbejáratú démon, akinek talán semmi köze az Antikrisztushoz, csak egy bizarr véletlen.
– Nem tudom, de így eddig ment – vontam meg a vállam, a billentyűzet fölött görnyedve. – Mi a szeretet ellentéte? Gyűlölet? Nem, az nem jó… Mi vagy te?
Adam csak vigyorgott. Háttal ültem neki, úgyhogy nem láttam az arcát, de már kifejlesztettem hatodik érzékként, hogy a lapockámon is érzem, ha vigyorog.

… a végtelen szeretet, és a kielégíthetetlen vágy összeölelkezése. A kérdés csak az, hogy éppen melyik kerül előnybe. Most a vágy döntötte hanyatt az angyalt, és mélyesztette méregtől csepegő kígyó fogait a hófehér és ártatlan bőrbe.

Ha valaki hatezer éve az ellenséged, az már szinte a barátod. Innen pedig bőven elég még néhányszáz emberöltő, és a szeretőd.

*

Az egész egy már-már ártatlannak mondható vacsora során kezdődött. Már ha a kezdés szempontjából figyelmen kívül hagyjuk a világ teremtése előtti eseményeket.
Emberi testük ide-vagy oda, egyiküknek sem volt lételeme a fizikai érintkezés. Azirafael ugyan szerette a bátorító, gyengéd, baráti öleléseket, Crowley pedig előszeretettel nézte az erőszakos, durva ütéseket, amiket az emberek mértek egymásra, de ők maguk nem voltak azok a taperolós fajták. Legalábbis így gondolták egy görbe estén történtekig.

Egy démontól szinte el is várja az ember, hogy néha alaposan a pohár fenekére nézzen, de az ilyen alkalmakkor valahogy mindig úgy hozta a helyzet, hogy az angyalnak is sikerült jó nagyokat húznia Krisztus Véréből, és mindkét emberfeletti entitás kellemesen bódult állapotban filozofálgathatott az élet legnagyobb kérdéseiről.
– Embertelenül bánsz a növényekkel – bökött Azirafael az asztaluk mellett álló vízipálmára, akit Crowley útközben szerzett ez előző, jobb létre szenderült szobanövénye helyére.
A növény, ha megfelelő idegrendszerrel lett volna ellátva, már reszkethetett volna, mint az a bizonyos nyárfalevél.
– Figyeld meg, hogy ha majd, ha éppen nem figyelsz… mondjuk ha alszol! Akkor majd egyszer csak nem hagyják magukat! – Azirafael légiesen hadonászott két csuklás között, hogy Crowley felfogja végre; a felfoghatatlan tervben jelentős szerepet vállalnak majd a növények is. Ivócimborája csak eszelősen vigyorgott, és jól láthatóan nem tartott tőle, hogy egy bosszúszomjas fikusz megfojtja álmában.
Az angyal csüggedten engedte le a kézfejét az asztalra, szomorú pillantást vetve a megpecsételt sorsú élőlényre. Azt viszont nem nézte, hogy az asztallap és a keze közé kerültek a növénygyilkos ujjai is.

Egy pillanatra azt hitték, hogy lángra fog lobbanni az egész kocsma, Fentről és Lentről is egyszerre kezdenek el üvöltözni, de mivel semmi ilyesmi nem történt – kivéve hogy az eseményektől teljesen függetlenül, az egyik ügyetlen pincérlány elejtett egy tálcát –, csak bárgyú tekintettel bámulták, ahogy Azirafael márványfehér, törékeny ujjai Crowley kreolos bőrén pihennek.
A démon nagyon lassan és óvatosan kihúzta az angyal tenyere alól a kézfejét, hogy csak a hüvelykujja maradjon alul, hogy át tudja fogni az angyal kezét.
Úgy nézegették a komótos tempóban egymásra kulcsolódó ujjaikat, mint a nagyon illuminált állapotban lévő emberek, akiket még az is újdonságként ér, hogy öt ujjban végződik a karjuk.
Hosszú percekig szótlanul vizsgálták egymás érintését, Azirafael olyan ködös gondolatok társaságában, hogy meg kéne csókolni a lassan olívazöldnek és pikkelyesnek tűnő bőrt, Crowley pedig azon tűnődött, hogy be kéne kapni az egyik gondosan manikűrözött ujjacskát és köré tekerni a nyelvét.
Inkább mindketten kijózanodtak.
Azirafael búcsúzás gyanánt még megpróbálta örökbefogadni a haláltáborba utalt vízipálmát, de Crowley nem vált meg újdonsült szobatársától.

*

Hosszú ideig nem tettek előrelépést egymás megérintésének ügyében, mindketten úgy gondoltak vissza az esetre, ahogy az emberek is gondolnának egy részegen szerzett új, de roppant kínos tapasztalatra. Ettől függetlenül mindkettőjük fejében ott motoszkált a gondolat, hogy nem is volt olyan rossz az a kézfogós dolog, de egyikük sem érezte úgy, hogy a főnökség jó szemmel nézné, ha kézen fogva járkálnának a munkahelyen. A Green Peace vezetője sem fogdossa a bálnavadászhajó kapitányának kezét, sem pedig fordítva. Igaz, ők kacsákat sem etetnek együtt.

– Ne szekírozd már őket! – fakadt ki Azirafael amikor Crowley már harmadszor dobott be a kacsák közé apró kavicsot kenyérmorzsa helyett. Crowley csak vigyorgott, és a vízbe szórt még egy kis murvát. A kacsák egyre morcosabb tekintettel próbálták szemmel verni a démont.

Az angyal szomorúan csóválta a fejét, gondosan összehajtotta a kiürült papírzacskót, amiben a kenyércsücsköt hozta, és elindult a szemetes kosár felé – a messzebb lévő felé, mert a fél méterre lévőt nem vette észre. Crowley rendkívül büszke volt rá, hogy az évszázadok alatt sikerült úgy megbűvölnie minden szemetest, hogy még véletlenül se legyen szem előtt, amikor szükség van rá.
Azirafael menet közben lehajolt Crowley papírjáért is. A démon nem Szennyezésért való rajongása miatt szórta el a szemetet, egyszerűen csak tudta, hogy az angyal úgyis kidobja helyette.

Egy szemfüles kacsa felfigyelt rá, hogy a fekete napszemüveges férfi lába körül jóval több csemegének ígérkező morzsa van, mint amennyit a vízbe szórt, úgyhogy céltudatosan kitotyogott a partra. Fogalma sem volt róla, hogy – kis túlzással élve – a vesztébe rohan.
Nem mondhatom, hogy ritka alkalomnak minősül, ha egy angyal véletlenül átesik egy kacsán, mert Azirafaelnek meglepően sokszor sikerül összehoznia a mutatványt. Crowley ilyenkor rendszerint egy tekergőző mozdulattal kitér a zuhanó angyal pályájáról, aztán elsüt néhány bukott angyalos viccet. Most azonban Azirafael esésének irányában maradt, sőt még az is megfordult a fejében, hogy elkapja az angyalt – némi be nem vallott érintkezés reményében. Az elkapás sikerült, és nem csak a kezekre korlátozódott a művelet.
Ha ezek után kérdőre vonnák Odafönt Azirafaelt, hogy mégis hogy került a Kígyó nyelve a szájába, pirulva annyit felelne: "Hátizé elestem."
– A kacsa! – nyögte Azirafael miután már visszavonhatatlanul démonnyálas lett a szája, és bűntudatosan nézett a kacsa nyomába, aki már visszahúzott a tóba, és megerősítette társai hitét abban, hogy nincs az a mennyei mannának ígérkező falat, amiért megéri az angyal lába felé kószálni.
– Szerintem rendbe jön – vonta meg a vállát Crowley. Magával kapcsolatban már nem merte volna kijelenteni a dolgot.

A következő csókuk már bármiféle madár közrejátszása nélkül történt.

*

Évszázadokon keresztül osztoztak alkalomadtán egy ágyon, Crowley harapott, Azirafael ölelt.
Néha Azirafael iszkolt ki a szobából egy szál bolyhos kis köntösben, hogy megszabaduljon a tisztátalanság legapróbb gondolatától is, máskor Crowley vonult el a tömény szirupos szeretettől émelyegve.

Szabadidejükben – amiből a többé-kevésbé kötetlen munkaidőnek köszönhetően volt bőven – mindketten egyre többet gondoltak valami testi egyesülésféleségre, ami túlmutat a csókokon és ölelkezésen, de meg volt a saját indokuk, amiért motorikusan az utolsó pillanatban leléptek a szerelmi fészekből.
Azirafael úgy gondolta, hogy Crowley nemi aktusról alkotott elképzelései minden bizonnyal nyers szexbe fulladnak. Az angyal jó párszor belegondolt már abba, hogy ha egyszer lefekszik a kígyóval, akkor azt jobban fogja élvezni, mint bármiféle mennyei mannát, és akkor azonnal le lesz fokozva, de kegyetlenül. De ami még ennél is sokkal, de sokkal rosszabb eshetőség; egyáltalán nem sikerül levetkőznie angyali tökéletességét, és lényéből fakadóan képtelen lesz úgy viselkedni az aktus közben, ahogy az Crowley örömére szolgálna.

A démon nem létező lelkét is hasonló problémák rágcsálták, csak éppen a saját kis pokoli oldaláról. Magának akarta az angyalt, beléhatolni, erőszakosan belemarkolni a szőke fürtökbe, hogy a birtokába vehesse a nem is igazán valóságos testet. Ráadásul biztos volt benne, hogy egy angyal elcsábításáért szép nagy piros pontot kapna a pokolban, netalán még elő is léptetnék, ha megrontana egy Hatalmast.
A lelkesedését mindig lelohasztotta a gondolat, hogy ha esetleg magáévá tenné az angyalt, azzal együtt az angyal is megszerezné őt, és olyan mennyei gyönyörökben lesz része, hogy utána az örömtől zokogva borul majd Azirafael mellkasára, ami azért felettébb kínos lenne.
És amúgy is Azirafael hiába az egyik legerősebb angyal, olyan törékenynek tűnik, akinek véraláfutások lesznek a csuklóján, ha csak egy kicsit is erősebben szorítja.
Na meg abban sem volt biztos, hogy sikerülne úgy összehozni az együttlétet, hogy Azirafael is élvezze.

Mindenesetre szép lassan egyre többet akartak egymásból. Az angyal több puha csókot, és gyengéd érintést, a démon kéjes nyögést, és hogy végre minden egyes porcikáját elcsábítsa az angyalnak. Ez utóbbi természetesen reménytelen vállalkozásnak bizonyult, mert az angyal - akárcsak ő- , valójában tökéletesen mentes bármiféle porcikától.
– Hé! – kiáltott föl Azirafael, amikor Crowley már megint nem bírt magával és a keze nagyon illetlen helyre tévedt az angyali lábai között. Rühellte a művészfilmeket, már szinte jobban, mint a természetfilmeket, de ha már az angyal végignézte vele a Fight Clubot, ennyit igazán megtehetett érte.
– Ilyenkor nem ezt kell mondani – ingatta a fejét Crowley a maga ellenállhatatlan vigyorával.
– Szeretlek – mosolyodott el Azirafael ártatlanul, és ha most is csatároztak volna, ezzel bizony jó nagy ütést mért volna barátja démoni fejére.
– Mintha tudnál bármi mást csinálni - vonta meg a vállát Crowley, és igazán értékelte volna, ha nem érezte volna úgy magát, mint akinek egy marék boldogan repdeső pillangót nyomtak le a torkán. Az angyal nem felelt, csak újabb könyörtelenül ártatlan és önzetlen puszit nyomott a démon ajkaira.

*

– Tudod, azt hiszem, ez kivitelezhetetlen – harapott az ajkába az angyal, Crowley pedig úgy érezte, menten szétszakad a nadrágja ettől az ártatlan ábrázattól.
– Kivitelezhetetlen? – szisszent föl Crowley, és az asztalra könyökölt.
– Nekem nem lehetnek öhm... nemi vágyaim.
– Ha nekem lehet, neked is lehet, eredetileg ugyan olyanok voltunk, nem rémlik? Csak lazulj el a testben.
– A nemiszervek utódnemzésre vannak teremtve.
– Figyelj, ha az én szerszámom áll, a tiédnek is kell. Mármint a... mechanikájában. Gyere ide!
Azirafael bizonytalanul Corwley elé támaszkodott az asztalnak.

♪Don’t stop me now…♪

Crowley az öve után nyúlt, de Azirafael arrébb lépett.
– Te nem is kaptál az almából, nem kéne szégyenlősnek lenned!
– Nem vagyok szégyenlős, csak... Nem vagyok benne biztos, hogy ebből bármi jó kisülhet.
– Hé, neked szabad egyáltalán kételkedned?

♪…I am a sex machine ready to reload
Like an atom bomb about to
Oh oh oh oh oh explode… ♪

– Ennek muszáj szólnia?
– Kitalálunk valamit. Te is akarod. Te nem akarhatnál olyat, amit rossz, sőt, elvileg még csak nem is akarhatnál, ha már itt tartunk.
Crowley egy intéssel léptetett egy számot a lejátszón.
        
♪Ooo. you make me live
whatever this world can give to me
It's you, you're all I see
Ooo, you make me live now honey
Ooo, you make me live
You're the best friend
that I ever had… ♪

– Na tessék.
– Nem is barátsággal kapcsolatban vannak aggályaim. De ha... Én nem tudlak kívánni Téged, Te meg nem tudsz szeretni Engem, akkor...
– Ez azért kicsit bántó.
– Inkább szomorú.
– Nincs kedved hagyni az agyalást?
– Még csak délután négy.
– Amikor smárolunk egy hangyányit se akarsz mást?
– Csak annyira, mint te örökké ölelkezni és szeretni.
– Ez azért erős! Én se mondtam, hogy örökké dugnálak. ami amúgy helyénvaló állítás lenne.
Azirafeal szája tátva maradt a vulgaritástól.
– Imádom a képed.
Imádni csak Istent lehet.
Erre az estére ennyivel le is zárult a dolog.

*

Azirafeal meztelenül fekszik az ágyon, Crowley az angyal hófehér mellkasát csókolgatja, és érdekes dolgokat csinál a nyelvével.
– Az elején még vicces volt, de hogy már egy hete, bocs, már hónapok óta nem tudod megkúrni ezt a kibaszott angyalt, az kezd egy kicsit idegesítő lenni!
A semmiből került elő, fekete bőrkabát, szűk fekete farmer, szinte térdig érő csatos, acélbetétes bakancs, felzselézett, koromfekete haj, jégkék tekintet, és hasonló vigyor, mint ami a felbukkanásakor hervadt le Crowley arcáról. Ja, és a tűhegyes agyaraknak is nevezhető objektumokat ki ne felejtsük a szemfogak helyén.
Azirafael magára rántotta a skótkonckás pokrócát, és Crowleyre meredt:
– Ez meg ki?
– A világ ura, buzikáim, úgyhogy keféljetek egyet, vagy tűnjetek a halálba – tárta szét a karjait a jövevény.
– Ki küldött? – méregette Crowley gyanakodva az idegent, mert a Pokol egyetlen bugyrában sem találkozott a pasassal, legalábbis ebben az emberi alakjában nem.
– Jöttem én magamtól – vonta meg a vállát Adam, és egy ugrással Azirafael mellett termett, két ujja közé fogva az angyal tökéletes ívű állkapcsát.
– Kedves Uram, nem tudom, honnan jött, és mik a tisztelt szándékai, de engedjen el kérem! – Így csak és kizárólag egy angol-angyal-úriember reagálhatott arra, ha ráveti magát egy ismeretlen démonszerzet.
– Angyalkám, az a tisztes szándékom, hogy szétkúrjam azt az isteni segged.
A következő dolgok elég gyorsan történtek, annyira, hogy nem igazán tudtam követni még úgy sem, hogy megpróbáltam az eseményeket lassított felvételre kapcsolni. Ez általában beválik, de most csak azt láttam, hogy Adam felkenődik a lambériára. Nem tudom, Azirafael vagy Crowley mérte rá a támadást, esetleg mindketten, de most Adam előtt álltak, és egyikük sem volt valami jó hangulatban. Viszont úgy tűnt, az határozottan felbátorítottak őket, hogy az ismeretlen vendéget ilyen könnyedén sikerült felaplikálni a falra. Meglepően könnyedén. Senkit nem láttam még, aki így elintézte Adamet egy mozdulattal, vagy bármi is volt ez.
– Héhéhé! – emelte föl a kezeit Adam, és lassan felállt a földről, a hátát a falnak nyomva. – Nyugi drágáim, nyugi, kicsit elkapkodtuk a dolgot.
Azirafael úgy döntött, az alkalom megkívánja, hogy most puszta gondolattal kapkodja magára az öltözékét, Crowley példáját követve.
– Édeshármas? – kacsintott Adam Crowleyra. – Te hátulról, én elölről, nekem mindegy...
Mielőtt Crowley megpróbálta volna szétrobbantani a túlvilági seggfej fejét, Azirafael felkiáltott.
– Várj!
– Mi? – pislogott az angyalra Crowley.
– Beszéljük meg ezt, rendben?
Crowley olyan képet vágott, mintha most öntötték volna nyakon szenteltvízzel, Adam pedig a tenyerét dörzsölgette.
– Nem azt! – Azirafael a feje búbjáig elvörösödött, de meglepő módon lehet, hogy inkább a haragtól. Amit amúgy nem is érezhetne... mondjuk szégyent se, szóval franc se tudja, de én Adam helyett már szedtem volna a sátorfámat, de az az idióta csak vigyorgott. Néha megfordult a fejembe, hogy tényleg mentálisan sérült.

– Ha nem küldtek se Fentről, se Lentről, akkor hogy kerülsz ide? – Azirafael még akkor is hajlandó inkább szavakkal elintézni a dolgot, ha egy ilyen Izé rámászik. Szép.
– Édeseim, titeket még nem tájékoztattak, hogy nincs se Fent, se Lent? Mármint ilyen szakrális értelemben. Te például lehetsz lent, én pedig fent, aztán...
A következő “támadás” során Crowley és Adam egyaránt valami olyan borzalommá változtak, amik teljesen különböztek egymástól, de...  Férgek, szike-éles akármik, gennyes, izé és bigyó, hogyishívják,  de az biztos, hogy a legundorítóbb dolgok, amik valaha az agyamban voltak. Egy döglegyekkel ellepett, elgázol, és a felismerhetetlenségig összeroncsolt egykor szőrös állati tetemre nézni valóságos fellélegzés lenne ehhez képest. Biztos vagyok benne, hogy az elmém csak azért nem mondta föl a szolgálatot örökre, mert Azirafael átalakult a leggyönyörűbb dologgá, fényes volt, és tisztább a fehér színnél, és egy pillanatra mindent elfelejtettem. Nincs az a pénz amiért emlékezni akarnék rá, köszönöm szépen.

Hála a jó égnek, a következő pillanatban, ami elém tárult, már mindenki normálisan nézhet ki. Már amennyire egy angyal, egy démon, meg egy másik démon normálisan kinézhet. Ami azt illeti, ilyen formában még Crowley volt a legfeltűnőbb a kígyó szemeivel.

– Volnál kedves elárulni, honnan jöttél, ha már mindketten így kibontakozott? – sziszegte Crowley.
Adam széttárta a karjait, és belekezdett a szónoklatba.
– Egy olyan világból, ahol nincsen a ti nevetséges Istenetek, nincs Jó és Rossz, nincs a Felfoghatatlan zagyvaság, nem egy nyálas mesekönyv az egész, és tizenéves gyerekek nem tudják a Gonoszt legyőzni édibédi kis gallyakból összeeszkábált játékokkal. Nem űznek számon sehonnan azért, mert almát kínáltál egy fáról, nincsenek vicces boszorkányok, nincsenek démonok, akik jajj de rosszfiúk, de azért a szívük mélyén mégiscsak angyalok, és nincsenek angyalok, akik azért mindig benne vannak egy jó kis heccelésben. Röviden talán ennyi.
Néhány másodperces csönd. Crowley már most jobban utálta ezt a személyt, mint Ligurt és Hasturt együttvéve, ami azért nem kis teljesítmény.
– Rendben, és ha szabad megkérdeznem, akkor mi van abban a világban? – kérdezte Azirafael tapintatosan.
Adam szólásra nyitotta a száját, aztán becsukta. Oké, azt hiszem ez az a mozdulatsorozat, amit hat év alatt nem igazán volt szerencsém látni a vámpírból átavanzsált démontól.
– Végtelen élvezet – mondta, némi fáziskéséssel. – Mintha állandóan egy kibaszot jó baszás közepén lennél – tette hozzá, és büszkén kihúzta magát. Megint vigyorgott.
– Akkor minek jöttél ide angyalt dugni, ha ott olyan jó? – érdeklődött Crowley. Szintén vigyorogva. Ezek ketten többet vigyorognak, mint egy nagyobb ország lakossága egy év alatt.
– Na de kérlek! – hebegett Azirafael.
– Kell a változatosság – vonta meg a vállát Adam. – Tudjátok, az öröklét. Ja boccs, nektek beszélek, amikor még kefélni se vagytok képesek. Hogy viseltétek el ezt a röpke mittomén hányezer évet?
– Az emberi testünk nem valódi, ebből következően... – kezdett bele Azirafael, de Adam vihogva közbeszólt.
– Úgy néztem ki, mintha az én emberi testem valódi lenne? Ugyan már drágáim! Csináljunk már valami igazán jó mókát! Bár kezdtek untatni, úgyhogy lehet, hogy inkább a Halált kéne megdugnom. Igen, az a kaszás muki, aki mindig nagybetűkkel beszél.
– Na várjál, te azt mondod, hogy a Teremtő, és minden fölött állsz? – érdeklődött Crowley karba tett kézzel, és figyelmen kívül hagyva Adam zagyvaságait. Mindig is érdekelték a holdkórosok, előszeretettel állt le beszélgetni a templom előtt világvégét hirdető, igen illuminált állapotban lévő, anyagilag nehéz helyzetű személyekkel is.
– Termető, teremtő, van fogalmatok róla, hány Teremtő van?
– Egy – felelt Azirafael őszinte meggyőződéssel.
– Hah! És Ő mégis honnan lett?
Az angyal azonnal nekiveselkedett a tökéletes magyarázatnak:
– Ez a Felfoghatatlan...
– Azért lássuk be, elég emberi azzal jönni, hogy jajj ez felfoghatatlan. Esetleg egy nagymamának felfoghatatlan az internet varázsa!
– Rendben, akkor ha te Minden fölött állsz, meg tudsz magyarázni Mindent? Apropó, akkor te hogy létezel, ha ezek szerint téged nem teremtett senki? – vette át a szót Crowley.
– Jajj cicáim, nem ez a lényeg, hanem hogy csináljunk valami olyat, amit mindenki élvez!
– A belépőd valahogy nem erről tanúskodott.
– Esküszöm, te vagy az egyik legtöketlenebb démon, akivel valaha találkoztam, pedig ismerek pár kis puhapöcst. Na és Te, angyalkám, ne add már itt a szűzkurvát, és különben is, attól még hogy szentségesen impotens vagy, seggbe lehet rakni úgy, hogy a menny is leszakad tőle, annyira visítasz!
Azirafael most bemutatta, hogy attól még, hogy úgy néz ki, mint egy longyi antikvárius, ráadásul mindkét jelző kifejezetten passzol a személyiségéhez, mérhetetlenül erősebb, mint bármelyik hétköznapi longyi antikvárius.
Adam akkora pofont kapott, hogy elterült a padlón.
Crowley Adam gigájára helyezte a kígyóbőrcipője sarkát.
– Azt hiszem tökéletes példa vagy arra, emberi szóval élve, ha valaki a farkával gondolkodik.
– Apropó, most hol van az Istenetek? – Adamet nem különösebben zavarta a cipő a nyakán, kényelmesen összekulcsolta a kezeit a tarkója alatt. – Meg Lucifer, meg Metarton, meg mittudom én mi... Nem nagyon pofáznak. Pedig csak piszkálnia kéne a csőrüket, hogy errefelé járok.
Crowley és Azirafael összenéztek. Mindkettőjüknek hasonló elmélet járt a fejében valami próbatételszerűségről, elvégre az a Teremtő kedvenc hobbijai közé tartozik. Azt már kevésbé tudták eldönteni, hogy honnan szalajszthatták a szexmániás vadbaromot. A Pokol tűnt kézenfekvőnek, de a Pokol fiai előszeretettel hangoztatják származásukat, és még ők sem mernének olyat mondani, hogy nincs Jó, meg nincs Rossz, mert azzal értelemszerűen a saját létüket tagadnák.
– Most komolyan, ez cipő, vagy a lábad? – lökdöste le magáról Adam Crowleyt, és újra talpon volt. – Na szóval angyalkám, ne mondd, hogy nem lenne kedved hancúrozni egy kicsit! – Megint Azirafaelt vette célba. Akinek nem volt kedve. Adam örökléte során, ha öt lénnyel találkozott, aki nem csak a száját húzta, hogy “jajj, hát azért mégsem kéne...”, hanem nem, és kész. Egyértelmű, hogy Azirafael irányában Crowley milliószor hatásosabb csábításnak bizonyult. Adam mentségére legyen mondva – csak tudnám, mi a szarért akarom még mentegetni –, hogy Crowley és Azirafael mégiscsak egy lényegű, nem csoda, hogy Adam még csak labdába sem rúghat a magam pusztító gonoszságával. A probléma már csak az, hogy Adamre sosem hatottak az észérvek. Najó, talán már azért kezdi leszűrni, hogy Crowleyval még esetleg el is tudott volna szórakozni, ha nem úgy nyitja a társalgást, hogy megdugná szíve szerelmét. Azirafael ereje viszont rendesen meglepte. Nem találkozott még angyallal, na.
– Elárulod végre, hogy miért vagy itt? – kérdezte Crowley ridegen. Sok mindent tudott a testi vágyakról, de hogy egy ilyen jól láthatóan okkult lénynek a szándékai kifogyjanak a kefélésben, az kicsit hihetetlennek tűnt.
– Lebetűzzem?
– Azon kívül! – nyögött föl Azirafael, akinek már nagyon kezdte megfeküdni a gyomrát a téma.
– Szórakozni, a rohadt életbe!
– Mi a neved? – próbálkozott az angyal elszántan, hogy összerakja a képet.
Adam elvigyorodott, és kimondta. Az igazi nevét. Crowley és Azirafeal arcán látszott, és kétségük nincs afelől, hogy ez a lény igazi neve, de meglepettségüket inkább az okozta, hogy még soha nem hallották ezt a nevet, vagy fogalmat, vagy érzés, vagy bármi is volt ez. Engem pedig az bosszant, hogy még csak nem is értettem. Sziszegés volt, de szerepet kapott egy erősen megnyomott “N” is, és határozottan nem hasonlított az “Adam” hangzásához. Amíg ketten Adam nevének elemzésével voltak elfoglalva, Adam Azirafael elé ugrott, és lesmárolta az angyalt. Össze kellett szednem magam az íróasztal alól, mert ez a jelenet megint kis híján kiégette az elmém. Nem, nem azért, mert annyira szexi lett volna, hanem mert... Ne már, én egy aranyos fluffot akartam írni, nem pedig megpróbálni megfogalmazni, hogy milyen az, amikor a szexmániás démon erőszakosan a legártatlanabb lényhez nyomja magát. Jó, jó, a legártatlanabb azért erős túlzás.
Crowley és Azirafael valami megmagyarázhatatlan egészet alkot, na de Adammel... Rakj egy teknőst egy okostelefonra. Nagyjából ennyi értelme az egésznek. Vagy talán még kevesebb, mert ha a teknős véletlenül jól lépked a kijelzőn, akkor felhívhatja anyádat, és ő talán rájön, hogy valami nagyon nincs rendben.

Crowley és Azirafael ugyanabban a pillanatban intézkedett, a hívatlan démon pedig eltűnt a semmibe. A semmi jelen helyzetben az én szobámat alkotja.

– Jól vagy? – kapta el a kígyó Azirafael vállát, és védelmezően magához ölelte.
– Azt hiszem – nyögte az angyal, bár közel sem volt jól. Kifinomultsága ellenére egy jó nagy adag vért köpött az antik perzsaszőnyegre. Sosem gyakorolta a precíz köpködést, úgyhogy Adam vérének egy része Crowley cipőorrán kötött ki.
– Sápadt vagy. Úgy értem sápadtabb, mint általában. Mi a szar volt ez?
Az angyal Crowley vállán nyugtatta a fejét.
– Nem tudom, de szerintem még a Pokolból is kiraknák – sóhajtotta az angyal, és átölelte társát.
– Tessék? – Crowley szórakozottan csavargatta Azirafael tincseit, majd belecsókolt a fürtökbe.
– Olyan, mintha… Nem is tudom, ahhoz képest, amit láttam, a második világháború is sétagalopp volt. Tudod, az a kurvaszar érzés, amikor egyszer csak minden ott van a fejedben.
Crowley elcsodálkozott Azirafael vulgáris megnyilvánulásán, de megszólalnia sem volt ideje, az angyal kibontakozott az öleléséből, és az ajtó felé suhant.
– Héhé, hova mész? – kapta el a karját.
– Ezt meg kell beszélnem, Vele.
– Maradj a seggeden! – Crowley ellentmondást nem tűrően lenyomta az angyalt a barokk kort idéző kanapéra. – Csak szórakozik, ne hagy már, hogy ugráltasson! Tuti Ő küldte. Ha akar valamit, majd Metatron szövegel, nem? Maradj velem.
És az angyal maradt.

*

– Na végre. Csak dugnak, nem? Befejezhetjük ezt a szart? – sóhajtott Adam, a gótikus kastélya előcsarnokában lévő fekete bőrkanapén nyújtózkodva. A márványpadlón ültem egy vörös bársonypárnán, a kanapénak vetve a hátam. Ölemben egy laptoppal.
– Hogy te mekkora seggfej vagy! – nevettem fel kínomba. Azt hiszem Adam most jó nagy pofont kapott. Nem valószínű, hogy így tervezte a dolgot. Na nem mintha nem lenne neki mindegy. Néhány napig talán használja az agyát, és elmélyíti magában a tudást, hogy nagyon elszarta, amikor tönkretett maga körül mindent, és bebizonyította, hogy a gonosz magába foglalja a saját bukását.
– Még mindig nem akkora, mint az a kettő együttvéve!
– Komolyan nem fogod fel, vagy csak úgy csinálsz, mint aki leszarja?
– Mit is?
– Hogy te vagy a legelcseszettebb kreatúra az összes létező meg nem létező világon!
– Talán köszönetet vársz? „És az angyal maradt.” Pff. Ezt legalább kifejtenéd? Emlékeim szerint a Gerardos dolgokat nem volt pofád ennyivel lerendezni.
– Mert ez olyan távol áll a tökéletességtől, mint te attól, hogy angyal legyél! Vagy angyallal legyél, ha már itt tartunk.
– Ennél már csak tudod, mi lenne bénább? Az „És akkor megtörtént”. – Adam unottan csettintett egyet, én pedig újra a szobámban ültem a monitor előtt.


Follow my blog with Bloglovin

8 megjegyzés:

  1. Ááááá, bocsi Luca, valahogy sikerült törölni a kommentedet... *Adam és Lia bőszen mutogat egymásra, hogy ő volt*

    De azért megmentettük:

    "Összetett komment következik egy skizofrén gyülekezethez.

    1. Kedves Crowley és Azirafael!
    Imádlak titeket, és kész.

    2. Kedves Adam!
    Ez nem jött össze, és bevallom töredelmesen, jót röhögtem a bukásodon. Maradj a rocksztároknál. ;)

    3. Kedves Lia!
    Őszintén csodállak, amiért megőrizted az ép elmédet ilyen társaságban. És szerintem jól eltaláltad a karaktereket, különösen Crowley-t a haldokló pálmájával. Szegény növény."

    VálaszTörlés
  2. Összetett válasz a skizofrén gyülekezettől:
    (Amúgy a skizofrénia nem a legmegfelelőbb szó az állapotra, valójában inkább személyiségzavar, tudathasadás... hümm, utána néztem a témának, mert ártani nem árthat. xD)

    1., Lia:Hát lehetne őket nem imádni? *__* Azt hiszem kénytelen leszek velük még írni egy s mást... Mondanám, hogy már teltház van az agyamban, de őket bármikor szívesen befogadnám!
    Adam: Pff...

    2. Adam: Én sosem bukom. Maximum kicsit később nyerek. :P A "később" jelen esetben lehet akár párszáz év is, de a lényeg az, hogy mindig nyerek.

    3. Lia: Ép elme, ugyan már... Kinek kell az? Ha csak negyed annyi "elmebetegség" jönne ki a fejemből, mint Pratchett-nek, én lennék a legboldogabb ember a világon! (A környezetemről már inkább ne beszéljünk... xD)
    Adam: Miééért szobanövények? Miért? Nincs valami interjú, amiben ezt kifejti Pratchett? Az Erikben is szobanövény-mániákus a fődémon.

    VálaszTörlés
  3. Ó, ti, pedig az egy teljesen jó komment volt. :D Leszámítva persze a skizofréniát, igazatok van, megint összekevertem. Pedig megígértem magamnak, hogy nem fogom.

    Adam, én párszáz év múlva már nem leszek itt, hogy lássam a győzelmedet, szóval az én szemszögemből nézve elbuktál. :D

    Egyébként Terry Pratchett imádja a húsevő növényeket- ha jól tudom, nevelgetett is néhányat hobbiból, talán tőlük tanulta az alacsonyabb rendű, fotoszintetizáló társaik iránti megvetést... Jól kijönnétek ti hárman. :P

    VálaszTörlés
  4. "Adam, én párszáz év múlva már nem leszek itt, hogy lássam a győzelmedet, szóval az én szemszögemből nézve elbuktál. :D"
    Adam: A Világ szemszöge a lényeg, nem a tiéd. :P
    Lia: Igen Adam, a Világ szemszöge a lényeg, nem egy démoné... Szóval bukta.

    Adam: Nem akar világkörüli (úgy értem ti világotok körüli, legalább Magyarország...) dedikáló útra jönni Pratchett? A nyakába vetném magam, és elrángatnám beszélgetni. Meg esetleg vámpírrá változtatnám.
    Lia:Nem, nem csinálnád.
    Adam: Egy próbált azért megérne...
    Lia: Az Én fogaimmal? Hát, végülis Sheldon Coopernek Leonard Nimoy-tól és Stan Lee-től van távolságtartási végzése, egész jól mutatna a falamon egy Pratchettől.
    Adam: Ugyan már, biztos nem én lennék az első démon az életében!

    VálaszTörlés
  5. Lia: Wow, ez nagyon jó volt! Kicsit furcsálltam, hogy Adam a padlóra került.. De ő sem lehet mindig a macsó győztes. Azirafael aranyos volt, bár nagyon csöpögős, Crowleyt meg úgy ahogy van szeretem!
    Adam: Tanulj meg veszteni! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Üdv erre! :D
      Azirafaelt ki fogom csinálni. És nagggyonnnagyon szenvedni fog. Nem olyan Poklot csinálok én neki, mint amilyen Pratchett-bácsi elképzelt. Muhaha!
      (Évezredek alatt nem tanultam meg veszteni, szerintem nem most fogom elkezdeni ;D)

      Lia meg köszöni szépen. ;)

      Törlés
  6. Adam kérlek a továbbiakban tartsd magad távol az elveszett próféciáktól. Nem mintha nem élvezném, ahogy rongyosra verik a pofázmányod, de utálom mikor egy aúgy nagyon helyén lévő világba bemászik egy olyan... nos egy olyan, mint te.
    Azirafael meg Crowley tökéletes, így együtt, nem kellesz oda te harmadiknak, Azirafaelt is tessék békében hagyni, úgyis erősebb nálad. Hehe :)
    Persze, amúgy jó kis sztori volt ez, Crowley meg Azirafael minden mennyiségben (főleg mióta karácsonyra megkaptam a könyvet), és olyan aranyosak együtt, hogy az kimondhatatlan, a növények rulz, Lianák meg gratula, hogy ezt túlélte.
    Imádom ezt a két déli buzzancsot, nem tudom hova ragozni.
    Köszönöm, hogy olvashattam!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne már, ez volt így egyhuzamban az utolsó kommented? Tök jó volt őket olvasni, meg válaszolgatni is. Erre ezzel a két kis pöccsel kell lezárnunk az időben enyhén széteső "beszélgetésünket".

      "de utálom mikor egy aúgy nagyon helyén lévő világba bemászik egy olyan... nos egy olyan, mint te."
      Lia is utálja *nagy vigyor*

      Megdugom Azirafaelt. Ez nálam ilyen napi mantra-féle. De komolyan megdugom. Csak még ki kell találnom valamit. El kell tenni az útból Liát meg Crowley-t, Azirafaelt pedig alaposan le kell szedálni, de meglesz az. Simán.
      Megdugom Azirafaelt.

      Törlés

Wattpad