Vár minket egy új világ! (5.rész) - Holló és kismacska

Miután a múltkori beszélgetésünk Gerarddal nem sikerült túlzottan produktívra, és a kicsi holló sértődötten hazatért a csevegésünk után, továbbra is hagytam a kis kuckójában, hadd főjön a saját levében. Tudtam, hogy hamarosan úgyis újra meglátogat, csak idő kérdése. Ebből az időből lett vagy két hét, de a világért sem akartam én rohangálni utána.
Az egyik kedvenc toronyszobámban lévő kanapén heverésztem egy kellemes és élvezetekben gazdag vadászat után.
 - Ez meg mi a szar? - meredt Gerard a macskámra aki éppen a jóllakott hasamon feküdt összegömbölyödve, én pedig ráérősen vakargattam a fülét.
 - Mi történt a szemeddel? - billentettem oldalra a fejem, hogy lássam az elgyötört ábrázatát.
 - Ez az egyik leggroteszkebb látvány amit mostanában láttam tőled. - húzta el a száját gúnyosan, és ahelyett, hogy leült volna mellém, ahogy jeleztem neki, szemérmesen az ajtófélfának támaszkodott.
 - Veri azt, amikor azzal a ketrecharcos csávóval...? - vigyorogtam.
 - Nem! - vágta rá, de még mindig nem vette le a szemét Kisdögről.
 - Mi járatban erre? - érdeklődtem, még mindig ugyan abban a pózban.
 - Ragaszkodsz ehhez?
 - Ha a formális csevegésre gondolsz, engem szórakoztat. Na de mesélj, hol tartasz?
 - Beszéltem még Andorral.
 - Remek.
 - Szerinte nem biztos, hogy hibbant vagy. - hajtotta le a fejét csalódottan - Aztán rakott egy csomó elektródát a fejemre.
 - Érdekfeszítő. - dünnyögtem, minden figyelmem a macskának szentelve.
Kisdög időközben feltápászkodott, és nagyot nyújtózkodott rajtam, minden egyes apró körmét belém mélyesztve, aztán dorombolva elindult az arcom felé, hogy az államnak dörgölje a fejét.
 - Azt mondta, hogy én is meg tudom csinálni. Amit te. - fojtatta Gerard álmatagul, mert teljesen lekötötte a rajtam mászó macska látványa.
 - Most simogassam meg a te buksid is? - vigyorogtam Gerardra - Mikor kezdjük megint?
 - Nem kezdjük semmikor.
 - Akkor azért jöttél, hogy elszórakoztass egy kicsit? - egyik kezemmel a macskát simogattam, a másikkal megveregettem magam mellett a kanapét.
 - Igazából csak jól esik bosszantani téged.
 - Komolyan azt hiszed, hogy bosszantasz?
Közben kiszedtem a hajamból Kisdög mancsát.
 - Láttam milyen fejet vágtál. Meg hallottam amit Prissel beszéltetek.
 - Ó, már kémkedsz is utánam? Még a végén azt találom hinni, hogy belém szerelmesedtél! - nagy, cuppanós csókot dobtam felé.
 - Hogyne. Háromszor is. - vonta meg a vállát.
 - Pompás, akkor gyere, és tegyük kellemesebbé egymás napját! - kacsintottam.
Gerard nem volt hajlandó belemenni a kis "viccelődésbe", úgyhogy visszatértem az eredeti témához.
 - Na és ma mivel szándékozol bosszantani?
 - Igazából jól esik nézni a tehetetlenséged.
 - Tehetetlenségem? Ugyan már! Azt teszek amit csak akarok, csak idő kérdése.
 - És téged pontosan az idő bosszant. Mi a szarnak neked egy macska? - fakadt ki, mert most már oldalra fordultam és úgy dögönyöztem a cicust.
 - Csak társaságra vágytam. - dünnyögtem Kisdögnek.
 - Nem, mégsem veri a ketrecharcos csávó! - nevetett fel Raven erőltetetten. Hihetetlen, hogy a véremtől mennyivel jobb hangulata volt a múltkor. Többet kéne innia belőle.
 - Nem tetszel neki.
 - Más világról ábrándozol, és egy macska a lakótársad... Pont mint egy vénasszony.
 - Aha. Unalmas vagy. Vagy húzz el, vagy mondj valami érdekeset is. -intettem - Nem hallom!
 - Képtelen vagy beismerni, hogy egyszer én vagyok előnyben, mi?
 - Jajj cukorfalat, ennyire erre van szükséged? Milyen az egész öröklétedet úgy tölteni, hogy velem próbálsz versenybe szállni?
 - Így, hogy én állok nyersére, egész kellemes. - horkantotta, ezzel tökéletesen abba az irányba terelve a beszélgetést, amerre akartam. Valahogy mindig kifinomult érzéke volt arra, hogy maga alatt vágja a fát.
 - Határozottan nyerő pozíció, hogy le fogok igázni egy világot, ahol te boldogan élsz, feleséggel, családdal, barátokkal...
 - Nem tudod leigázni.
 - Édesem, számomra nincs olyan, amit ne tudnék. Mint már említettem, csak idő kérdése... Majd elhozom a halott lányod darabkáit. Addigra lesz mondjuk... hüm, 15 év fölött úgyis jöhet. Ó, miket fogok én vele csinálni!
 - Már eljátszottad, hogy a családtagjaimmal zsarolsz, ő pedig még csak nem is a lányom! - nevetett, bár inkább csak valami erőltetett nyöszörgés volt, amit megpróbált gúnyossá tenni.
 - De lehetne. Hidd el, nem különbözöl te annyira attól a másik... önmagadtól.
 - Felesleges próbálkoznod.
 - Én nem próbálkozom. - oké, ez hazugság, de még mindig jó irányba haladok.
 - De, mégpedig elég kétségbeesetten!
 - Nem is tudom, kettőnk közül ki a kétségbeesettebb. Én, aki tudom, és ha kell kivárom, hogy megtörténjen a dolog, vagy te, aki ugyan úgy tudod, hogy nincs más lehetőség, mégis itt játszod a mártírt. Ja bocs, neked még mindig ez a kedvenc szereped. Csak egy csöppet ráturbózhatnál, mert ez így már kezd egy kicsit unalmassá válni, és ezzel szerintem nem csak én értek egyet.
Gerard meglepő módon lassan felém sétált, leguggolt a kanapé mellé, és megsimogatta Kisdögöt.
 - Még mindig nem tetszel neki. - vigyorogtam, és a grabancánál fogva visszahúztam tőle a macskát, mielőtt Gerard egy mozdulattal kitörte volna a nyakát. Őszintén szólva kíváncsi lettem volna, hogy képes-e megtenni, de ez nem az újdonsült kedvenc kiscicámon akartam letesztelni. Már vártam, hogy mikor fog azzal előjönni, hogyha bántom a majdnemlányát akkor megöli a macskám. Nem értem hogy lehet egy ilyen kis aranyos szőrgolyóra ilyen gyűlölettel nézni.
 - Neked aztán tényleg elborult az agyad! - nevettem.
 - Ó, mert macskát nagyobb bűn ölni, mint egy gyereket, igaz?
Remek, remek, foglalkoztatja a téma. Ezt már szeretem.
 - Nem vagyok egy ítélkező típus. Szeretnéd, hogy részletezzem, mit hova teszek, ha bántod a macskám? - vigyorogtam.
Gerard szánalmasan forgatta a szemeit, majd eltűnt a szobámból, így újra kettesben maradhattam Kisdöggel.
Bocs, hogy ezzel traktállak titeket, tudom, hogy van akit érdekel ez a sztori, de egyszerűen nem történik több. Raven szenved, és élvezi. Tényleg csak idő kérdése, hogy mikor fog végre bekukkantani hozzátok.

Tudom, hogy ez most nem lett valami tartalmas "fejezet", de Raven létezése se valami tartalmas azóta, hogy vége van a háborúnak. Ó, a háborút imádta! Az a tipikus tragikus hős, aki az utolsóik küzd azért, amit jónak vél, aztán még annyi sincs benne, hogy tisztességesen bukna el, és mondjuk... meghalna egy csatában.
Az egészben az a röhej, hogy számtalanszor meghalhatott volna amíg a vámpírvadászósdit játszotta ellenünk, de szó szerint senkinek sem volt "szíve" megölni ezt a nyomorékot. Annyira szórakoztató a jelenléte, hogy én aztán semmi pénzért nem végeznék vele. Pedig csinált csúnya dolgokat, amivel igazán kihúzta nálam a gyufát. Miatta meg kellett ölnöm egy nagyon szeretett kis házi kedvencem. Nem, nem macska volt. Minden esetre ő volt az egyetlen, aki volt olyan eszement, hogy elhitte mindazt, amit Gerard mondott rólam, és úgymond "ellenem szegült". Nem néztem jó szemmel. Pedig igazán finom falat volt.
A vicces az, hogy még Priscilla sem végzet Ravennel, amikor ott volt a lehetőség, pedig ő nem az érzelgősségéről híres, de ő is rájött, hogy Ravennél keresve sem találnánk jobb "bohócot" aki időről időre elszórakoztat minket az őrült kis vámpírellenes akcióival. Igaz, ha jobban belegondolok, mindig ott van a lehetőség, hogy végezzünk vele, nem sok mindent tudna tenni ellenünk. Jelenleg nem igen kószál olyan zöldfülű aki ne lenne Ravennek kihívás. Legalább bőven van ideje még ezen a kis világ-utazáson gondolkodni.