Next
Previous
1

Priscilla ajándéka Adamnek

Posted in
Úgy történt, hogy még Karácsonykor ajándékozós húzást szerveztek egymás közt Chrisnél.
Raven, Chris, Lucy, Priscilla, Adam és... Lia.

Elvileg minden ajándékból egy történet lett volna.
Néhányból lett is, de a nagy részük nem érte meg, hogy szavakká is összeálljanak.

Pris ajándékát viszont most találtam meg, és úgyis olyan ritkán van itt bármi új... (Nem mintha egy négy hónapos iromány újnak nevezhető lenne.)


Adamnek


Amikor Mavis reggel felébredt, már tudta, hogy az élete soha többé nem lesz a régi.

Először csak egy sötét álom ködös emlékképének rémlett a kávézó, az öccse, és minden démoni varázslat. Aztán ahogy ébredezett és érezte maga alatt a matracot, a puha párnát, a meleg takarót, már képtelen volt tovább tagadni. 

Ez nem álom volt. Hanem egy döntés. 

Hátára fordult, és a plafonra bámult. Tökéletesen tisztában volt vele, hogy ő Mavis Polaczky, mellette fekszik férje, Victor. A szemközti szobákban pedig gyerekeik, Judith, Sarah és Maurice szunyókálnak. 

Csendesen kimászott férje mellől, és mezítláb a fürdőbe sétált. A tükörbe pillantva halványan elmosolyodott, hogy még mindig ragaszkodik a szőke hajzuhataghoz. Valamihez ragaszkodni kell. Az arca ugyan kicsit pufókabb volt, mint amire elsőre számított, harminchét éves kor ellenére még mindig némileg kislányos benyomást keltett.

Eleinte még többször próbálta ki úgy, hogy emlékezett. Nagyjából az ötödik, hatodik alkalom után azonban rá kellett jönnie, hogy így nem az igazi. És ő a teljes elmebaj helyett inkább a felejtést választotta. 

Jobb volt újra meg újra megszületni úgy, hogy mit sem tudott az egészről. Hogy fogalma sem volt arról, hogy kicsoda valójában. Most mégis az őrült öccse számára készül valami bizarr ajándékot nyújtani. Pontosan azt készül neki adni, amit az az idióta igazán szeret. Önmagát adja neki. Az egyik életét. Egy egész jó életét. Kissé ugyan átlagos, de pont ezért kényelmes. 

Felhúzta rózsaszín pöttyös pizsamafölsőjét, hogy a tükörben megszemlélje a császármetszése hegét. Tiszta szívéből szereti Saraht, Judithot és Maurice-t. És mégsem jelent neki semmit ez a három gyermek. Egy röpke pillanatra átsuhant fejében a gondolat, hogy ez azért jóval több, mint amit ajándékként adna bárki is. Amit a gyerekei iránt érzett, az a gyönyörű, feltétel nélküli szeretet bemocskolódott attól a pillanattól fogva, hogy ma reggel kinyitotta a szemét. A három gyönyörű gyermek emléke ugyan úgy a semmibe fog veszni, mint az előzőké. 

Szerette volna a hülye öccsére fogni az egészet, de a fürdőszoba jéghideg padlócsempéjén állva, (ezeket a csempéket többhetes hetes kutatást követően választotta ki még öt éve), bele kellett törődnie, hogy legalább annyira a testvéréért, mint saját magáért. Hiszen hol a határ? Ő a szőke a feketéhez, ő a nő a férfihez, ő a jin a janghoz, és néha szereti úgy gondolni, hogy ő a tudatosság a tomboló káoszhoz. Vagy éppen fordítva. 

Még egyszer belepillantott a tükörképe szemébe, aztán lesétált a konyhába.
Sarah, a legnagyobb lány mogyorókrémes kenyeret kent magának a konyhapultnál. Szőke, hátközépig érő hullámos haj, kerek arc, kék szem. Összegömbölyödött macska mintás pizsama.
Mavis szó nélkül leült vele szembe a pulthoz.
– Jó reggelt – préselte ki magából, de tudta, hogy még csak közelébe sem ért a szokásos hangsúlynak. Na meg valami jelzővel is szokta illetni a kicsiket. Drágám? Szívem? Édesem?
A lánynak is feltűnt a szokatlan viselkedés, először csak lopva sandított anyjára, de aztán megkérdezte:
– Jól vagy?
– Talán – hangzott a legkevésbé sem várt válasz.
– Kérsz? – emelte fel a fél szelet megkent kenyeret Sarah, mintha attól minden megoldódhatna.
Priscilla bólintott.
Természetesen ez a neve.
Mavis olyan borzasztóan messze volt már. Mavisnek olyan nyolcvan éves kora körül kellett volna meghalnia, erre harmincas évei végén érte el a vég.
Próbált arra gondolni, hogy ez most nem róla szól, ez most egy ajándék. De mivel Adam úgyis annak örül a legeslegjobban, ha nagyon is róla szól... 

Beleharapott a kenyérbe, amit a kislány kent meg neki. A kislánya kent meg neki. Érezte, ahogy fogai alatt szétválik a krém és a tészta.
– Nem iszol egy kávét? – kérdezte Sarah kissé aggódva.

Olyan szép kislány.
Priscilla arra gondolt, hogy ha kést döfne a kislány nyakába, az sem jelentene az égvilágon semmit. Minden menne ugyan úgy. 

Megint érezte, megint értette, hogy Adam miért nem bírja elviselni. Mindig is értette. Eszébe jutott egy másik, messzi történet is, amiről igazából nem is különösebben kéne tudomást vennie, mégis elkalandoztak a gondolatai az öngyilkos hajlamú fiú felé. 

Minden olyan zavaros volt.
Olyan értelmetlen, és mégis kristálytiszta. 

Ennek a szép álomnak vége. 

0

Lejátszási lista, ahelyett, hogy írnék

Posted in , ,
Nem akarok semmit elkiabálni, hogy mikor lesz új sztori, vagy mikor nem, addig is hoztam egy kis zenei összeállítást, ami mindennél jobban reprezentálja, hogy mi is történik velem Adam-ügyben.

Amikor Adam nincs velem, és szenvedek a hiányától

... és azt hiszem, hogy minden jobb lesz, ha visszajön. Pedig nem. Persze, rengeteg mindenben segít(ett), de alapvetően csak egy manipulatív pöcs.
De attól még olyan szép ez a szám! 


Amikor azt hiszem, hogy tudom, Adam mit érez

(0:41-től jön a szöveg is)
... aztán kénytelen vagyok beismerni, hogy ennek jórészt semmi köze Adamhez, csak hozzám.


És amikor Adam csak úgy szimplán Adam

...és mindezt pofátlanul élvezi. És pont leszarja az én létmeghatározós szenvedésem. Ő csak sztorit akar, semmi mást. Ez pedig olyan nevettségesen egyszerű tény! Csak én gondolom túl az egészet. Adamet rohadtul nem érdekli, hogy ő maga kicsoda, vagy micsoda. Csak kapja meg, amit akar. És mindig ugyan azt akarja.
Mindig ugyan azt.
Mindig valaki mást.
(És ez az egyszerű és szépséges minta Ravennel lett elkúrva, mert nem hagytam meghalni szerencsétlent, miután leugrott a szikláról...)
2

Halvány fogalmam sincs, merre haladunk

Posted in , ,
Még élünk, illetve én, Lia élek. Valamilyen formában. Rengeteg minden történik Adammel, vagyis azzal, aki darabokra hasadt. Minden része másfelé kódorog, és csinálja a felfordulást maga körül.
Az utóbbi hetekben pedig Raven is rákapott ennek az ízére. Persze nem olyan konkrétan tépte magát darabokra, mint Adam, sőt, inkább éppen hogy megpróbálja egybe gyúrni a lényét, és ebből elég kusza dolgok kerekednek.

Mint például:
Ravennek határozottan nem így kéne kinéznie. Pláne, hogy októberben még egészen máshogy festett a helyzet. Abban az egyben legalább biztos lehetek, hogy Raven füstöl, mint a gyárkémény.

Természetesen nem vagyok hülye, pontosan tudom, mit akar Raven kifejezni ezzel a tegnap rajzolt képpel.
Rengeteg, rengeteg apró kis szösszenetem van velük az utóbbi hetekből.

De van, ami sosem változik.

jan.29.
"Égen földön kerestem tegnap Ravent, erre hol találom meg? Nazarell csarnokában. A piros hajú Even sehol.
Adam pedig Ravent dugja a trónuson.
Rendkívül romantikus.
Raven Adam csupasz hátába mar, póló egyikükön sincs, nadrágjuk a bokájuknál gyűrődik.
Imádják egymást.
Egyszerűen nem is értem, hogy bírnak ennyire odáig lenni a másikért. Mindig aktuális lesz az I Hate You a Sick Puppiestől.
És most mégis blogodnak tűnnék.
Elégedettnek.
Kielégültnek.
Mindkettőjük részéről legalább ugyan annyira szánalmas, hogy képtelenek elszakadni egymástól.
Pedig most nem én voltam. Komolyan nem. Olyan kegyetlenül idióták. Bármit megtehetnének. Adam még szét is tépte magát, de nem, egy jó dugást azért nem hagyna ki.
Nazarell és Even sehol.
Szeretem azt a verziót, ahol Adam tényleg valami nagyságos.
Mert Adam tényleg valami nagyságos.
De ha választani lehet aközött, hogy istenként lebegjen a végtelenben, vagy belemásszon egy sztoriba, akkor mindig az utóbbit fogja választani.
Azt mondtam, hogy Adam sosem lesz képes lemondani isteni hatalmáról.
Ez nem igaz.
Éppen azt élvezi legjobban, amikor lemondhat róla."
Azóta többé-kevésbé együtt vannak.  
Adam darabokba tépve, Raven pedig mindent magába olvasztva. Igen, ez pontosan olyan kaotikus, mint amilyennek hangzik. De egyszer mindent össze fogok gyűjteni egy szépen felépített regénysorozatba, egészen attól a pillanattól, hogy Adam a koncertnek helyet adó stadion elé teleportált, hogy felszedjen egy énekest.
0

Nem csak kitaláltalak - 3. fejezet

Posted in , , ,
Scott reggel nem vesződött a farmernadrággal. Mivel előző nap látta, hogy a bentlakók körében a bő nadrág, egyszerű póló kombináció a legelterjedtebb, az anyja által becsomagolt Nike melegítőnadrágot húzta magára. Anyja figyelmesen elrakott ugyan egy pár kényelmes papucsot is, de a fiú azt már kicsit túlzásnak érezte. A negyven plusszos, zoknis-papucsos nénik és bácsik szintjét nem akarta elérni rögtön a második nap. Inkább ütött-kopott fehér Conversébe bújva sétált le a menzára.

Hét és kilenc között svédasztalos reggeli várta a betegeket, a vacsorához hasonlóan széles kínálattal. Scott a gőzölgő kávé láttán meg is döbbent, hogy még ilyesmit is lehet kapni egy diliházban, aztán a reggelinél segédkező ápolók felvilágosították, hogy természetesen koffeinmentes. Így is elfogadott egy bögre habos kapucsínót. Az asztalsor szélén tornyosuló papírtányéroszlopról leemelt egyet, zsákmányolt két teljes kiőrlésű, magokkal megszórt zsömlét, néhány szelet sonkát és háromféle sajtot. A rengeteg földi jóval terített asztalt szemlélve azon töprengett, vajon hogy nem híznak el idebent a betegek.

Az ebéddel ellentétben, most tartotta magát az elhatározásához, és Marcie és Pete társasága helyett leült egy külön asztalhoz. Az is nagyban segítette a döntést, hogy Niels nem volt velük.

A szőke srác nagyjából tíz perc múlva érkezett meg az étkezőbe, és úgy tűnt, problémája akadt a reggeli mellé kapott gyógyszereivel. Scott még a gyógyszeres asztalkához való járulás nélkül megúszta a reggelt. Mivel a csilláros akcióját követően, a kórházban beletömött fél kiló antidepresszáns után, semmi jelét nem mutatta annak, hogy újabb kísérletet tenne élete kioltására, a Központban csak a személyes terápia megkezdésével állítják össze neki a „menüt".

Scott a szendvicsét majszolva figyelte, ahogy a nagydarab „konyhás bácsi", aki egy fiatalabb nő mellett osztotta a gyógyszereket, Nielsszel vitatkozik. Viszonylag reggeli rutinnak tűnt a dolog. A gyógyszeres haspit jól láthatóan nem különösebben hatotta meg Niels akadékoskodása.

Scottot sem igazán a vita tárgya kötötte le, hanem az, hogy a szöszi, sok reggelizőhöz hasonlóan, még pizsamát viselt. Képtelen volt levenni a tekintetét a bő pamutnadrág alól kivillanó meztelen bokáról és strandpapucsos lábfejről. Abba már inkább bele sem mert gondolni, hogy a laza pizsamanadrág alatt Niels valószínűleg semmi egyebet nem visel. Azt viszont kifejezetten érdekesnek tartotta, hogy mennyire leköti a szőke srác teste, és azon mélázott, vajon ha közelebb menne, látna-e a srác bokáján szőke szőrszálakat.

Wattpad