Next
Previous
0

Írói válság, avagy Adam még mindig egy seggfej

Posted in , ,
Előzmény: Adam meggyőzött, hogy írjak. Megint. Aranyos, ifjúsági sztorinak indult. Megint.


– Adam, bírjál már magaddal! – kiabálok, a helyzethez képest egész visszafogottan fogalmazva.
– Most miért? – vigyorog.
– Miért? Mert a „Cute guy f*cked by a demon caught on camera” nem az a fajta sztori, amit írni szeretnék! És már megint átbasztál! Írjak, mi? Cuki kis kiadható sztorit!
– Most haragszol? – pislog elképesztőn bénán játszott ártatlansággal.
– Nem lehet veled írni! Előkerül egy helyes fiú, és neked annyi! Egy tisztességes démon kell, aki…
– Egy tisztességes démon? Drágám, a fiú eladta a lelkét, mire számítottál?
– Mondjuk, hogy nem dugod meg az első hat oldal után!
– De hát olyan csini – von vállat. – Te meg, ki tudja meddig vagy éppen hajlandó írni. Addig kell ütni a vasat, amíg forró.
– Akkora seggfej vagy!!! Ez… ez megint jó sztori lehetett volna, erre te csak… Áh! Járj Lucy bordélyába! Szedd szét magad! Bános is én! De ne akarjál már megint mindenáron, minden sztoriban dugni! Annak az időszaknak vége, érted? VÉ-GE.
– Pedig a pornó a legnagyobb iparág.
– Elmész te a francba. De most komolyan, miért kellett ezt?
– Mert kanos voltam.
– De… Basszus már, gürcölök a 100 kérdéses kérdőíven, már a testvérei tanulmányai átlagát is kicsikartam belőlük, erre te… Megdugod. Miért, Adam, miért? Jó, én voltam a hülye, nem adtam neked más nevet, de Doriánnál működött, gondoltam most is fog.
– Azért ne hasonlítsd össze Doránt ezzel a kis nyomingerrel!
– Egyszerűen csak… Nem értem. Nyomatod, hogy írjak, hogy csináljam, hogy „we can do it”. Erre… Ja. „do it”. Az van.
– Mit kell ebből ekkora cirkusz csinálni? – vigyorog. – Le sem írtad.
– De láttam!
0

Nem mindenki viseli könnyen az öröklétet

Posted in

Sziasztok drágaságok!
Igen, igen, a rendszeres írás dolog nem igazán akar összejönni, ennek az az egyik oka, hogy Lia mostanság írás helyett a rajzolást választja, én pedig tulajdonképpen élvezem, ha rajzol.Addig se nekem rinyál.
Bármelyik erre tévedő „szellemnek” azt ajánlom, hogy SOHA, de SOHA ne kezdje el a titkára lelkét ápolni.
A munkakapcsolatnak munkakapcsolatnak kéne maradnia. Lia szenved, hogy mennyire beteges a kapcsolatunk, hát könyörgöm, én mit mondjak? Pedig ez most még egy viszonylag kiegyensúlyozottabb fázis… No mindegy, tudjátok, hogy igazából nem zavar, mert ha zavarna, már itt sem lennék.

Hogy mi történik azon kívül, hogy 24 órás lelkisegélyszolgálatot tartok egy én-soha-nem-leszek-író nőszemélynek?

ABBA-t hallgatok.
Lia persze erre is csak hisztizik, hogy ennél már nem süllyedhet lejjebb az élete, hogy a házidémonja ’70-es évekbeli szinti-popot hallgat. Egyébként is ő tehet róla, nekem aztán eszem ágában sem lett volna megnézni a Mamma Mia-t, pláne nem mindkét részt egymás után. Ilyen szar filmet, te jó ég!

De hé, a Waterloo szuper szám, annyira, hogy ha eleget éneklem Ravennek, még kis híján halandó is velem lefeküdni.
Kis híján…
Most jön a „Jajj, ne rakd már föl a blogodra!” Liától, de ha nem akarod, minek írod le, baszdki? Ha már egyszer leírod, akkor ennyi. Különben is, rólam van szó, szóval személyiség jogok, meg ilyenek. Annyira meg azért nem volt izgalmas a dolog, hogy nekiálljak leírni az én szemszögemből.

Szóval a kép után Lia jegyzetei következnek (én nem fogok belejavítani, ha akar, akkor javítgat ő):


4

Összefoglaló, képekkel

Posted in , ,
Igazán örülök, hogy nem halt még ki teljesen a blog, és ennyi idő elteltével is szívesen olvassátok a világmegváltó gondolataimat.

Amíg én távol voltam, nem állt ám meg az élet. Úgyhogy összedobok nektek egy kis gyorstalpalót, hogy képben legyetek, mi a helyzet az én kis pajtásaimmal. Néhány illusztrációt is kaptok hozzá.

Lucy. Tudjátok, a vattacukorhajú vámpírleányzó Caligóból. Anyja és apja is vámpír volt, ráadásul apja egy amolyan őrült tudósféle. Hmm, hány őrült tudós apa fér meg egy multiverzumban? Még jó, hogy Andort kinyírtam. Egész Caligóval együtt. Bevallom, néha elmerengek azon, hogy Caligo hirtelen felindulásból való elpusztítása nem volt a legjobb ötlet. Persze azért annyira nem bánt a dolog, hogy újjáépítsem. Raven tett rá egy próbát, de ha jól emlékszem, a világ néhány héten belül magába omlott. Jajj, tudom már! Az volt, hogy Nélkülem próbálta meg újra összerakni Caligót. Na, hát ez olyan próbálkozás volt, mint tojás nélkül rántottát sütni. Bár, a vegánok biztos azt is megoldják valahogy. (Amióta láttam hús nélküli kolbászt, végképp kiveszett a hitem az emberiségből.)

Lucy portré

10

Üdv, és hasonlók


Helló, helló, van itt még valaki?

Nos, talán valami nagyszabásúbb belépőt kéne produkálnom így, hmm… Egy év után? Azta’. Fel sem tűnt, hogy eddig szabadságon voltam. Ez persze erős túlzás. Egy jó fél éve már néha azért Liánál dekkolok, de valahogy nem volt kedvem a blogoláshoz, mert hát gondolom mindenkinek feltűnt, hogy a világuralmi terveim egy csöppet megcsúsztak. Fogalmazzunk úgy, hogy nem az elkövetkezendő években leszek a Föld Antikrisztusa. Pech. Pedig remek dolgotok lenne, higgyétek el nekem. 

Hogy mi vett rá, hogy újra betegyem a lábam az internet szánalmas bugyraiba?
Az unalom.
Mi más? 

Az utóbbi időben egyesültem egy nálam sokkal, de sokkal hatalmasabb erővel, bekebelezett, aztán végül én téptem őt belülről darabokra. Ez pontosan olyan remek érzés, mint amilyennek hangzik. Mi volt ezen kívül…? Akadt még néhány futó kapcsolatom, építettem középkori fantasy világot, hogy bevágódjak egy csini srácnál, voltam festőművész, Raven újra rámkattant, aztán újra cölibátust fogadott, webcomic-szereplő is lettem pár képkocka erejéig, segítettem Liának a munka világában, aztán segítettem, hogy felmondjon, és hasonló unalmas dolgok. 
Tényleg life coachként kéne praktizálnom. Bárki életét megváltom! Esküszöm!

Wattpad