True Blood - vélemény az 5. évadról

Ezt a kritikát most majdnem elfelejtettem feltenni... Megkésve, de azért itt van. Úgy tűnik hamarabb túltettem magam a True Blood dolgon egyelőre, mint gondoltam, úgyhogy lelkesedés szempontjából jó, hogy már régebben megírtam, csak össze kellett kicsit szedni a dolgokat.

A 4. évad borzalmai után ez egy valóságos felüdülés volt! Mészárlás dögivel, csak úgy pukkadtak szét a vámpírok szép sorban, és kegyetlenül vicces volt az egész.

Hol is kezdjem. Mondjuk az elején, valahol ott, hogy Pam vámpírrá változtatta Tarát. Pam totálisan odáig volt Taráért (szerintem) az első pillanattól fogva, úgyhogy megérem, hogy nem okozott neki nagy problémát csak úgy pikk-pakk átváltoztatni a csajszit. Az már kevésbé volt logikus, hogy utána Eric jött a nagy „a teremtő mindig felelős a gyermekéért” blabla szöveggel.
Bájos volt a kis múltba tekintés is Pamtől, tökéletes fő-kurvának, annyira illik hozzá, hogy bármi mást mondtak volna róla, úgysem hiszem el. Az érfelvágós jelenete kicsit szánalmassá tette a szememben, de lássuk be, azért jó húzás volt. Velem is próbálták már ezt a „zsarolást”, de én röhögve végignéztem ahogy az illető elvérzett.

Nagyon tetszett Tarának az a megállapítás, hogy mindig van egy idióta, aki Sookie és a golyó közé ugrik, annak pedig különösen örültem, hogy az egész évad gyakorlatilag röhögött Sookie-n. Végre nem megpróbálták rejtegetni, hogy MINDEN Sookie körül forog, hanem kijátszották ennek az abszurditását, és szerintem jól ment nekik. Nem tudom, a könyvben ezt hogy oldotta meg az írónő, egyáltalán megoldotta-e, de itt végre az összes szereplő egyetértett abban, hogy értelmetlenül sok dolog függ Sookietól, pláne, hogy nem is ő az egyetlen tündér, hanem van belőle egy falkányi. Persze, csavarként jött, hogy a drága felmenői eladták őt egy vámpírnak, és minden bizonnyal erről fog szólni a 6. évad, de most legalább kiélvezhettem, hogy a kis tünci úgy ahogy háttérbe szorult. 

Aki pedig előtérbe került – dobpergés - Terry Bellefleur! Nem mondom, hogy túlságosan extrára sikeredett a kis történetszála azzal a tüzes démonnal, de a vége határozottan tetszett. Arlene is milliószor értelmesebb csaj, mint Sookie. Ha a kis szöszinek adja elő valaki, hogy „jajj bocs, hogy elraboltalak, és ki akarom nyírni a férjed, de nekem is gyerekeim vannak, meg terhes feleségem”, az az idióta nagy csillogó szemekkel fog kutatni a mindenkinek megfelelő megoldás után, Arlene pedig puff, hátba szúrás, aztán lőjétek le az idiótát. Így kell ezt. Ez a logikus emberi magatartás. 

Alcide meg a farkasok. Totál érdektelen, semmi értelme. Szegény Alcide-nek sincs semmi értelme. Tényleg nem tudom, minek van egyáltalán a történetben azon kívül, hogy nézhessenek a csajok még egy pucér hapsit. Oké, lássuk be, ez azért nem olyan rossz indok. Ha nem, a legjobb.

Sam meg a nője se volt most valami ütős, de azért akadtak velük szórakoztató jelenetek, főleg amikor a csaj felvette Sam alakját. Az határozottan vicces volt.
Az Obama-maszkos gyűlölet csoport, vagy mi az, jópofa volt, bírtam volna, hogyha Sookie-t felzabálják a disznók, szerintem én lettem volna a legboldogabb. Talán majd máskor. Az a szar, hogy már annyira elegem van Sookie-ból, hogy ebben az évadban szinte már meg is kedveltem. 

Hoyt és Jess, plusz egy kis Jason… Nyűglődés, nyűglődés, de legalább a jobb fajtából. Ami eszméletlenül jó volt, az Hoyt búcsúja. Azt hiszem eddig ez volt a második „legmeghatóbb” jelenet a Russelles Talbot siratás után. Baromira átjött, hogy ez a felejtés valami… fantasztikus! Oké, persze, Jess egy idióta, amiért ezt megtette, de annyira ütős, hogy az agyamat eldobom tőle! Aranyos csaj. Lenne még mit tanulnia, de tényleg szereti Hoytot. Tiszta romantikus. Az a néhány perces jelenet, amiben Jason rendőrként leállította Hoytot ezerszer ütősebb volt, mint múltkor Eric egész évados vergődése. 

Mielőtt rátérnék magára a történet fő szálára is, azért megemlítem Andy-t, mert egész nézhető volt most az ő része is. Az amikor a tündér csaja megszülte az a négy kölköt valami eszméletlen jó volt! Akkorát röhögtem rajta, hogy az nem igaz! Ebbe a jelenetben bele volt sűrítve az egész sorozat lényege. A szereplők csak ülnek, és mosolyogva nézik, ahogy elképesztően elmebeteg dolgok történnek a többiekkel. Király! 

Lafayette most nem igazán kápráztatott el. Hiába a halott Jesus, egyszerűen uncsi volt.

Éééééés jöhet a vámpír hatalom. Már többször kifejtettem, hogy mi a véleményem arról, hogy a vámpírok ilyen hatalmi rendszert építgetnek maguknak, de azért itt is kiemelném, hogy: BAROMSÁG! Emberi elmebetegség. Ez csak egy jó kis társadalom kritika volt az emberek részére, a hatalmi rétegüket kicserélték névlegesen vámpírokra, de meghagyták nekik a kicsinyes, emberi gondolkodást. Szórakoztató volt nem mondom. Csak éppen emberi, nem pedig a táplálékláncban az emberek fölött álló lényekhez méltó. Mondjuk ezt Salome is szépen kifejtette az utolsó rész vége fele.
Tanácskoznak egy asztal körül ülve, aztán meg mindenki magának akarja az isteni hatalmat? Most mondjátok, hogy nem emberi viselkedés. Miből voltak/vannak a háborúitok? Hüm? Na mindegy.
A hatalom tagjairól mit is mondhatnék… Saloméról a első pillanattól fogva tudni lehetett, hogy ő a fő-Lilith imádó, szóval… nem volt túl sokkoló amikor „kiderül”. A Lilith-es dolog is mókás volt, meg tetszik ez az egész Lilth história, de elég nyomin volt megvalósítva. Szerintem. Az a csupavér csaj nem adta át nekem az istenségét. 

Billt egészen megkedveltem ebben az évadban. A végén meg csak néztem, hogy mi van. Rendesen bekattant a kis drága, ezzel az egész őrületével csak az az egy bajom van, hogy nem őszinte. Persze, ezerszer jobb, mint az én kis Gerardom, de lényegében ugyan annyit ér. Csak arra van szüksége, hogy valami miatt gyötörhesse magát. Sookie nem volt hozzá elég, úgyhogy szerzett mást. Nagyon remélem, hogy nem fog a jövőben visszakanyarodni Sookie-hoz, mert jelenleg egész szimpatikus öldöklést lerendezett. Jól áll neki a gyerekes irányítgatás. Úgy vonult fel-le abban a „szent-épületben” mint kiskakas a szemétdombon. Aranyos. 

Eric végleg kiesett a szimpátiámból. Jó, ez lehet, hogy amiatt is van, mert már idő közben elszórakoztam vele, és elvesztette a varázsát, de egyszerűen az történt emberek, hogy "átavanzsálták" Eric-et Bill kezdeti szerepébe. Elég gusztustalan, és sajnos Ericnek is tetszik a helyzet. A tesókája pedig, az a Nora… Mi van? Úgy értem, előkerült most a szőke tündér helyett egy barna vámpírcsaj, akit húde meg kell dugni, és húde meg kell menteni a „rossz úttól”. Gerard imádná. Mindig kell egy csaj, akit meg lehet menteni, nem igaz?

A többi szereplő a hatalomba pláne unalmas volt. Ott volt a nagyfejű kopaszt, de aztán Russell hopp, ki is nyírta. Igen! Russell! Hogy én mennyire, de mennyire imádom azt a vámpírt! Ő az EGYETLEN ebben az egész világban, aki túljutott az emberi baromságokon.

“I wanna gorge on human blood not because some fucking Bible tells me to but because I like it. It’s fun! It makes my dick hard!”

Azt hiszem ez megmagyarázza a rajongásom okát. Végre, valaki azért csinál valamit, mert szórakoztató, nem mert valami vallás baromság, vagy erkölcsi meggyőződés, hanem mert jó buli. Ennyi emberek, ennyi.
Annyira édesek voltak Newlinnal, hogy meg kéne őket zabálni! Az a jelenet is, amikor a vérfarkasoknál Steve megkapta az Emma-kutyust… Imádom!

Igen, és most mondhatjátok, hogy ezzel az egésszel csak az a bibi, hogy Russell kinyiffant. Nem. Ez hülyeség. Oké, elhiszem, hogy kicsit túladagolta magát tündér vérből, de hogy annyira, hogy ne vegye észre Eric kis akcióját… Könyörgöm! Ilyen nincs. Russell csak azért halt meg, mert különben túl nagy „csapás” lett volna az egész kis világra. Nem tudtak volna vele megbirkózni, ennyi tündér vér után meg pláne nem, erre „hát jó, akkor most Eric leszúrja”. Oké, el lehet ezt játszani, bárki írhat bármit, tényleg nincs határ, de van különbség karakter halálok között. Rólam is megírhatja most BÁRKI, hogy jött Gerard, és éppen amikor nem figyeltem, mert mondjuk nálatok vagyok „lelkileg”, hopp leszúrt, és kinyiffantam. Ettől még nem fogok eltűnni. Kicsit több kéne hozzá drágaságok. Persze, Ericet is „csöppet” túlértékeltem az elején, és néhány együttöltött óra után ki is ábrándultam belőle, de hátha Russellben tényleg több van. Majd meglátjuk. Időm mint a tenger. (Csak eme iromány után, a sorozat hatása nélkül már Russell sem olyan erős, úgyhogy csökkent az érdeklődésem után... )

Ja, és messzemenőkig az volt a legjobb jelenet az egész sorozatban, amikor Lilith vérétől beállva partiztak. Most képzeljétek el, mifelénk állandóan ilyen a hangulat.Biztos mi vagyunk a leszármazottak. 

Na, ezennel egy időre le is van zárva a True Blood téma részemről. Legalábbis azt hiszem. Várom a 6. évadot!