7

Lia és a vámpírok - 11.rész

Posted in
Lianne:
 - Kérdezhetek valamit? – szóltam közbe, kivételesen én, mert volt valami, ami egyszerűen nem hagyott nyugodni az eddig elhangzottakból.
 - Hüm? – vonta föl a szemöldökét Raven.
 - Amikor Adam mesél Prisről, meg amikor egyszer én is beszélgettem vele, teljesen rideg volt. De mint egy jégszobor. Most meg ahogy te meséled, inkább hasonlít a stílusa Adam könnyedségéhez. Én egyszer nem hallottam kacagni! – mondtam, és még mindig kirázott a hideg annak a néhány percnek az emlékétől, amíg Priscillából próbáltam kicsikarni néhány választ egy interjú erejéig.
 - Jajj már Lia, azért ezt nem olyan nehéz összerakni! – került elő Adam újra. Kár volt felhozni a témát. Örülhettem volna, amíg távol volt.
 - De, nehéz, éppen miattad! – vágtam rá. - Te mondod mindig, hogy mennyire… kemény! Erre itt kacarászik!  
 - Mert mondjuk én ismerem igazán?
 - Akkor ez a beszólogatás csak megjátszás?
 - De okos itt valaki! – csapta össze a tenyerét Adam, gúnyosan vigyorogva, és már nyúlt is volna, hogy összekócolja az eleve is szénakazal hajam, de még időben kitértem előle. Csak egy másodpercet bírna ki e nélkül a vigyor nélkül!
 - De minek játssza meg?
 - Te minek játszod meg, hogy ártatlan kislányka vagy, aki él-hal Raven sztorijáért? – szerencsére nem kellett felelne, mert Raven folytatta a mondanivalóját.

*****

Chris szerencsére nem akarta tovább hallgatni Lucy és Priscilla csevegését, megfogta a kezem, és aminek kevésbé örültem, a bárpult felé húzott.  
 - Igen Adam, harapj! – hasított a levegőbe a fiatal lány sikolya. Undorodtam a ténytől, hogy a helyiségben ez az égvilágon senkit sem zavar, a többség kifejezetten élvezi. Megpróbáltam lefejtegetni magamról Chris csontos ujjait, hogy egy lépéssel se keljen közelebb kerülnöm Adamhez, és a kéjesen visongó lányhoz.
 - Csak nyugi! Nem érdekeljük öt.
 - Leszarom, de nem akarom látni! – fakadtam ki.
 - Jó, de Tomnál van vér – biccentett a pultos felé.
 - Majd ha Adam végzett.
 - Az beletelhet egy kis időbe – vonta föl a szemöldökét Chris.
 - Időnk az aztán van, nem? – horkantottam.
 - Igaz – biccentett Chris vidáman, és leültünk a legközelebbi két személyes asztalhoz. – Ne nézd már, csak rosszabb lesz!
 - Annyira undorító. És tudod mi a legundorítóbb? Hogy én is így fetrengtem a karjaiban. Én voltam ugyan ilyen, elködösül agyú kis… ribanc – nem igazán tudtam, miért épp Chrisnek mondom ezeket, de úgy éreztem, ha nem mondom ki, ott helyben felmondaná az agyam a szolgálatot.

*****

Lianne:
 - Milyen kár, hogy akkorra már rég felmondta! – karattyolt közbe Adam, én pedig rosszallóan végignéztem, ahogy már megint az ágyamon fetreng, de továbbra sem tudtam megbékélni a gondolattal, hogy egyszerűen tudomást sem vett Ravenről a bárban. Mielőtt bármit mondhatott volna még, gyorsan Ravenre pillantottam, hogy folytassa.

*****

Amíg Adam ölébe nyögdécselt a lány, Chris arról fecsegett, hogy a bárban melyik a kedvenc emelete, és melyik szobákban vannak a legkényelmesebb ágyak, na meg hol vannak különleges játékszerek, és melyiket kéne mindenképpen kipróbálnunk. A legkevésbé sem érdekelt, de inkább próbáltam rá koncentrálni, mint hogy Adaméket hallgassam.
Vagy fél óra telt el, mire Adam felkapta a félig eszméletlen, de még mindig hangosan lihegő lányt, és felvonszolta az egyik emeletre. Még bőven a tinédzserkorban lehetett. Hogy keveredhetett szegény Adamhez? – Chris felrántott maga mellől, és mosolyogva húzott a pulthoz.

 - Szia Tom, kérnénk néhány zacskós-vért! – mondta Chris a nagydarab, pirospozsgás vámpírnak, aki éppen egy borospoharat törölgetett ráérősen. Egy westernfilm csaposát idézte fel bennem, aki egyáltalán nem illik bele a mögötte lévő „díszletbe”, ami a legdrágább italok, és olyan palackok sokaságából állt, amit még életemben nem láttam.  
 - Ó, valaki még nagy pacifista, igaz? – nézett végig rajtam a vámpír, de a tekintetében nem volt semmiféle megvetés.
 - Valami olyasmi… - motyogtam.
Tom vidáman biccentett, letette a poharat, és a bár sarkában lévő óriási, fekete hűtőnél termet, majd egy szempillantás múlva újra előttem állt, egy méretes kartondobozzal a kezében.
 - Húsz tasak van benne, kóstolónak – rakta elém a pultra. – Nyugodtan meg lehet mikrózni, van, aki szerint melegen jobb. Nem lesz semmi baja tőle, ez már tartósítva van. De jobb felbontás előtt hűtőben tárolni.
 - Ezért… nem halt meg senki? – meredtem a barna dobozra, kicsit bugyután, de hirtelen nem tudtam jobban megfogalmazni a problémámat.
 - Sima véradás! Az emberek azt hiszik, a kórháznak adják. Ennyi – magyarázta derűsen, én pedig inkább nem kérdeztem rá, hogy mégis milyen alvilági vámpírszervezetek tudnak lopni a vérbankból.
Felhajtottam a karton doboz fedelét, és belelestem. Két sorban sorakoztak egymás mellett a tasakok.
 - Mivel tartozom? – kérdeztem bizonytalanul. Úgy éreztem, ez a minimum, ha már Tom ilyen készséges.
 - Mer’? – nézett rám Tom meglepetten. Chris kuncogott.
 - Hát a… - emeltem föl a dobozt.
 - Ja, vidd csak! – legyintett.
 - Öm… köszönöm – méregettem a dobozt bizonytalanul.
Csak arra tudtam gondolni, hogy ebben valami csapda lesz. Vámpír létére Tom túl kedvesen viselkedett.
 - Szívesen!
 - Miért éri meg neked ezt csak így, ingyen odaadni? – kérdeztem rá.
 - Ó, hány napja vagy vámpír? – pillantott rám, majd Chrisre, mintha azt várná, hogy én nem tudom megmondani.
 - Kettő? – határozottnak indult, de a végén kérdően Chrisre sandítottam, aki csak mosolygott.
 - Így már érthető! – bólintott Tom, és még mindig gyanúsan rokonszenvesnek tűnt.  
 - Mi is?
 - Jobb, ha hozzászoksz, hogy nálunk nincsenek ilyen baromságok, hogy pénz! Mivel érne nekem többet néhány papír fecni, mint az, hogy akár emiatt is bejönnek az újoncok a báromba?
 - De akkor… Semmilyen fogyasztásért nem fizetnek? Mármint semmit?
 - Ha nagyfiú leszel, megérted – kacsintott Tom, mintha régi cimborák lennénk, és a bár másik végében termett. Követtem a tekintetemmel, de Miranda a semmiből bukkant fel előttem:
 - Ó igen, ezen sokan fennakadnak! – mondta vidáman, és átszúrt egy kemény és élet végű műanyag csövet az egyik vértasakon, majd szívószálként átnyújtotta nekem.
 - Ne csodálkozz azon, hogy nem kell pénz, elvégre nem is pénzből élünk – mosolygott. – Azért vagyunk itt Tommal, mert ezt szeretjük csinálni.
 - Na, mit szólsz? – veregetett vállon Chris mosolyogva.
Csak megvontam a vállam, és még mindig a csapdát keresve, beleszívtam a vérbe. A fogyasztói társadalomban eltöltött közel harminc év után nem volt valami könnyű megemésztenem, hogy ebben a bárban semmi sem a pénz körül forog. Itt az emberi élettel kereskednek – gondoltam Adamre, és a tizenéves kis csitrire az ölében.
 - Egyszer úgyis meg fogod unni – nézett Chris a tasak vérre.
A vér még csak a közelébe sem ért Chris, Lucy vagy Andor ízéhez, de milliószor jobb volt, mint a macskáé. Az első korty után úgy éreztem, ezzel elleszek egy ideig.

7 megjegyzés:

  1. Azért ezt becsülöm benned Raven.Viszonylag egyet értek veled egy bizonyos pontig.

    VálaszTörlés
  2. 'Annyira undorító. És tudod mi a legundorítóbb? Hogy én is így fetrengtem a karjaiban.' - Ravennél ez most önvád, vagy féltékenység?
    zacskós vér- kellemes áthidaló megoldás :) Már tényleg féltem, hogy egyszer éhen hal, vagy úgy megszomjazik, hogy kiirt egy várost.
    ...pénz nélküli társadalom...ha tényleg így működik a dolog, egy klasszisokkal fejlettebb fajról beszélünk, de én Ravenhez hasonlóan kétkedve állnék a dologhoz. Vámpírok, akik nem várnak semmit cserébe..hmm Jobban szeretem, ha valaminek konkrétan tudom előre az árát, különben mindig többel kötöm be, sokszor egy szívesség jóval többe kerül a kelleténél.

    VálaszTörlés
  3. @Aysha:
    "'Annyira undorító. És tudod mi a legundorítóbb? Hogy én is így fetrengtem a karjaiban.' - Ravennél ez most önvád, vagy féltékenység?"
    Naná, hogy féltékenység!

    "Vámpírok, akik nem várnak semmit cserébe.."
    Arról szó sincs, hogy semmit se várnak/várunk... csak pénzt nem. ;) Nálam mondjuk ilyen esetben elég kiszámítható az árfolyam. xD

    VálaszTörlés
  4. Én is inkább az önvádra tippeltem.XD

    VálaszTörlés
  5. Adam: ' Nálam mondjuk ilyen esetben elég kiszámítható az árfolyam.'- ez a rendszer nem igazán szimpatikus, nem biztos, hogy ilyen esetben az ár-érték egyensúlyban van. Nekem személy szerint tutibb a fogyasztói társadalom XD (Egyébként meg, Te meg a kiszámíthatóság..XD)
    Lainne: köszi

    VálaszTörlés
  6. Lia, örülök hogy folytatod az írást, és hogy meggyógyultál ha minden igaz. :)

    VálaszTörlés

Wattpad