Helyzetjelentés a jelenből - persze a hely és az idő is relatív

Többen érdeklődtetek, hogy a sztorikon kívül mi a helyzet velem.
Röviden és tömören: továbbra is lelkesen ismerkedem a világotokkal.

Gondolom, nem a rövid és tömör verzióra vágytok, úgyhogy ennek örömére fecsegek itt egyet s mást. Borzasztó, hogy mennyire le tud kötni a "regényírás". Őszintén szólva frusztráló, hogy ennyire bele tudok merülni. Lia persze jól jár vele.

Liának köszönhetően nyerek egy kis betekintést matematikába, fizikába, kémiába, és egyéb ilyen hasznos dologba, de mivel úgy tudom az emberi társadalom igen csekély rétege becsüli meg ezeknek az értékét, azt hiszem hanyagolhatom e témát. Nem mondom, hogy én olyan megszállottan rajongok a számolgatásokért, mint Andor, de jobb tisztában lenni az alapvető fizika meg kémia dolgokkal. Egy szimpla kirándulásnál sem árt utána járni a különböző természeti tényezőknek. Nem lenne praktikus, ha végre megfejtenénk az átjutásom módját, testestül, aztán az első lépésnél kámforrá válnék a légkörötökben.
Arról eddig nem sok sejtésem van, hogy a ti Napotok és a mi "Napunk" között milyen különbségek lehetne, ami azért lássuk be, nem egy elhanyagolható szempont. Az otthonit már úgy ahogy megszoktam az évezredek alatt.

Ha már szóba esett az "odahaza". Viszonylag gyakran összegyűlünk a haverokkal (csak tudnám Raven mit keres ott...), és ők meg arról faggatnak, hogy mi a helyzet nálatok. Kicsit olyan érzés, mintha egy tükör közepén lennék, és mindkét oldal a másikra kíváncsi. Tükrök drága egyetlen szerelmem, tükör. Hogy vagy a tükrökkel mostanság?
Na persze mindenki máshogy viszonyul hozzátok. Van aki azt mondja, megkattantam, és az egész csak az én fejemben van, meg Ravent is belerángattam, van, aki lelkesen, szintén megpróbál átkacsingatni, több kevesebb sikerrel, na meg ott a semleges zóna, akik csak lelkesen hallgatják a kis meséimet.

Bocsi, hogy már megint nem mesélek többet az otthoni dolgokról, de egyszerűen nem tudok betelni a világotokkal. Na meg egy rakat infót Lia szépen magának gyűjtöget, a regényéhez, és nem akarja közzétenni a blogon, azzal az indokkal, hogy még véletlenül se olvassa senki, mielőtt ezek a világommal kapcsolatos dolgok nyomtatott formában is megjelennének. Most mondjátok, hogy ez nem önzőség! Én megosztok vele mindent (najó, majdnem mindent... oké, a mindenhez képest elég keveset...), ő meg csak harácsolja magának, hogy aztán úgy tehessen, mintha az ő fejéből pattantak volna ki az "ötletek". Ilyenek ezek az írók. Legalábbis Kingből kiindulva. Szépen kizsákmányolják a "karaktereket", aztán de zsenik lettek hirtelen. Lia persze még rengeteg dologgal nem számolt, de majd úgyis meglátja. Neeem, ez nem fenyegetés! Hogy merném fenyegetni az én egyetlen kis drágaságomat, aki összeköt a világotokkal?
Most, hogy felhagyott az állandó rinyálással, egész merész lett a kicsike. Ez pedig tetszik. Nagyon is tetszik. Sokkal jobban bírom azokat a csajokat, akik magasról szarnak minden figyelmeztetésre, és mennek előre a "siker felé", mint azokat, akik az első rossz szóra a sarokba kuporodnak sírni.

Úgyhogy imádom a világotokat. Hadd ragozzam ezt még egy kicsit!

Az emberi szemetekkel olyan triviális dolgok nyűgöznek le, hogy ti azt el sem tudjátok képzelni!
Ilyen például egy facebook letiltás.
Pedig én igazán nem csináltam semmi rosszat. Magamhoz képest legalábbis. (Mondjuk azt ne várjátok, hogy mindig kedves aranyosan édesen fogalmazok, elvégre egy többek által vadbaromnak titulált lény vagyok, csak néha jól titkolom. Még mindig jobb, mintha csillognék, nem?)
Erre bumm, törölve lettem annak és módja szerint a drága leányka ismerősei közül. Ha jól emlékszem, a chatben Loraként jelentkezett néha.
Oké, tudom, az egész valahol az elképesztően vicces és a szánalmas határai között mozog. Lia is csak mondogatja, hogy annál röhejesebb már nem is lehetek, hogy azon agyalok, vajon miért tiltott le egy csaj, akivel előtte szép hosszú üzeneteket váltottunk. Az meg véleménye szerint külön szánalmas, hogy még a blogomon is beszámolok róla. Lehet benne valami, de élvezem, és basszus, ti nem tudjátok, milyen érzés lehet egyáltalán ilyen dolgon gondolkodni! Jó, erős túlzás, hogy nem tudjátok, mert ilyen eset azért előfordulhat az emberrel, de velem egyszerűen NEM fordulhatott volna elő a ti világotokon kívül, és ezen van a hangsúly.
Valamire nem kapok választ.
És hiába kérdezem, nem kapok.
Elképesztő, és szívmelengetően emberi korlát! Mondjuk ezt a korlátot jórészt Lia alkotja, mert ha most közölném vele, hogy márpedig megkeressük a szóban forgó lányt, és becsöngetünk az ajtaján, hogy "Na mi van?", akkor szegény Lia felköti magát az első fára. Még örülhetek neki, hogy attól nem vágja föl az ereit, ha Gizinek írok néhány sort.
A fent említettek "bevállalósság" talán azért szép lassan a tettekre is ki fognak hatni.
Inkább bele sem gondolok, hogy milyen lassan... tudjátok, mint amikor az ember tervezgeti, hogy milyen jó lenne valakit megölni, aztán amire eljut a cselekedetig...

Ezeken a történéseken kívül továbbra is rendesen lefoglal Stephen King. De erről majd úgyis írok bővebben, ha elkezdtem a Hasznos holmikat kivesézni.

Addig is legyetek rosszak!
Csók mindenkinek!