3

Lia és a vámpírok - plussz

Posted in
Előszó:
A legutóbbi rész végén ígértem, hogy a következőkben Lucy-től értesülhettek a történésekről.
Lecsupaszított váza, hogy mi volt az az esemény, ami miatt Raven Christ hibáztatta Adam cselekedetei miatt.

Ezt a történetrészletet még évekkel ezelőtt sikerül "kicsikarnom" Lucy-ből. Igazán nem kellett nagyon kérlelnem, gyakorlatilag elém rakta, mint valami borzalmasan összecsapott jegyzőkönyvet.
Akkor még fogalmam sem volt, milyen veszélyekkel járhat, ha hagyom valakinek, hogy csak így irkáljon nekem.
Szerencsére Lucy-nak sem volt.

Előre szólok, hogy az egész egy tinilány kaotikus elbeszélése, senki ne várjon tőle sokat, de legalább Chris egy másik oldaláról is "bemutatkozik".

Lucy

Nah, elmesélem én, hogy mi volt gyerekek! Szal, Adam vmikor még régen aszondta, hogy csinálhatok a banda (természetesen a My Chemical Romance-ről van szó) vmelyik tagjával egy interjút, hogy megtudjam, mi a véleményük arról, h Gee egy kis (?) ribanccá alakult.
Mivel nekem időm aztán van, mint a tenger, megvártam a megfelelő alkalmat az interjú megcsinálásához!
Ez a megfelelő alkalom akkor volt, amikor Adam elvitte a kis kurváját (kurva = Gerard, csak a Gerardot lusta vok leírni) Josphine-hez. Jah, Josephine am Adam anyja, ha vki nem tudná.
Én nagyon csípem Josephine-t! Olyan ő nekem, mint vmi példakép! Remélem helyrerakja Adam fejét, mer ami most van, az naon nem okés… Naon gáz, amit a kurvája miatt lerendez! Régen sokkal jobb fej volt! Mindig hozta a megaszexi emberkéket, aztán olyan jókat jáccottunk velük, hogy már a gondolattól totál felizgulok!
Erre most itt van ez a G! Ráadásul én tehetek az egészről!
De hát ki hitte vna, h ez lesz? Én csak gondoltam megmutatok neki néhány képet az MCR-ről, meg mutatok neki néhány számot (mer akkor ők vtak a kedvenc bandám, mostmár annyira nem ők azok, mert a tököm ki van tőle, hogy Adam folyton csak G-vel van)
Szal… am én csak azért mutattam Adam-nek az MCR-t, h talán megteccik neki G, és elhozza, hogy játszunk vele egy kicsit, de ÉN akartam vele jáccani!
Az nem volt benne a számításaimban, h Adam ennyire totálisan rácuppan.
Faszom tudja, hogy mit eszik ennyire rajta!
Persze, jó a segge, meg minden… De azért van még jó segg a világon, szal ez nem lehet az oka.
Jó, oké, a szerelemről hablatyol állandóan, de ha egyszer Josephine is világosan megmondta, h a vámpírok nem lehetnek szerelmesek?
Titta hülye ez az Adam.

Na mindegy. Tök poén viszont az, hogy szórakozgathatok a neten Adam és G dolgaival! Naon vicces!
A múltkor voltak azok a fényképek, amik közül persze azokat is feltettem, amiket G megkérd, hogy ne tegyek föl. Nemtom mit hisz rólam. Mi vagyok én, hogy azt csináljam amit ő kér? Nem fogok tőle hasra esni, h ő az MCR szexi seggű énekes! Attól még egy nyomi kis ember marad.

Megkérdeztem Priszt, hogy jön-e velem interjúzni, de aszondta, hogy inkább ő kimarad ebből az MCR-es hülyeségből. Meg azt is mondta, hogy ne haragudjak. Am Priszcilla a legjobb bnőm, szal nem haragudtam. Csak akkor is kellett vki, mert egyedül uncsi lett vna.
Mirandát is megkérdeztem, de neki sem volt kedve. Olyan izék…
Chris viszont szívesen eljött!

Szal az volt, hogy amikor lement a nap, Chrissel azonnal abba a szobába mentünk, ahol Frank Iero volt.
Azért Franky-hez mentünk, mert G mellett ő a legszexibb az MCR-ben. Na meg mert szoktak szexyn buzulni.
Totál meglepődött amikor egyszer csak felbukkantunk. Mondjuk ez tök természetes, mert mindenki meglepődik ilyenkor!
Az viszont vicces volt, hogy ijedtében még egy vázát is levet az asztalról!
Akkorát nevettem! xD
Nah, és innen kezdődött az interjú!
(Bekapcsoltam a diktafont, amit vittem. Aztán rájöttem, hogy kamerát is kellett volna vinni, mert úgy még poénabb lett volna… De akkor azt majd máskor.)

Én: Szia Franky Baby!
Nagyon durva volt, mert Chris azonnal ráugrott! Csak úgy beleteperte a legközelebbi kanapéba. Úgy bírom Christ! <3
Franky annyira le volt döbbenve, hogy nagyon! Meg se bírt mukkanni!
Aztán viszont ordítani kezdett.
Franky: Mi a fasz????? Mi a szart akartok????
Én: Adam barátai vagyunk, és egy interjút fogunk veled csinálni most!
Franky: Mi van? Még több vámpír?
Annyira cuki voooolt! Tisztára megbámulta a fogaim!
Chris: Miért Szexi, azt hitted, Adam az egyetlen?
Franky: Ö… A kurvaéletbe! Engem nem dugsz meg!!!
Olyan édes volt, ahogy ordított, meg megpróbálta magáról lelökni Chris-t! Chris meg csak röhögött! xD
Én: Hát nem is, mert ő általában csaj, De szerezhetek egy műfaszt, ha nagyon akarod…
Frankie: Szálljatok le rólam!
Tisztára pánikolt. Vergődött, mintha Chris máris a műfaszt venné elő…
Én: Pssszt… Nem kell balhézni… Interjút fogunk csinálni, és kész.
Franky: És ha nem vagyok hajlandó válaszolni?
Én: Akkor megölünk.
Franky: Öh… Oké. Akkor… inkább válaszolok.
Tök cukker volt, ahogy megadta magát!
Én: Remek! Akkor az első kérdés: Te szerelmes vagy Gerardba?
Franky: NEM!
Én: Hazudsz!
Franky: Ti is tudtok gondolatot olvasni?
Én: Tehát szerelmes vagy belé.
Am Chris egyáltalán nem tud gondolatot olvasni, és én is még csak tanulom Prisz-től… Csak az a gáz, hogy Prisz se profi. Adamnek megy rohadtul. De ő meg nem hajlandó tanítani! Akkora fasz!
Franky: Én nem…
Én: De. Második: Szeretnéd, ha Adam helyében lehetnél, és azt csinálhatnál Gee-vel amit csak akarsz?
Franky: Én sosem bántanám.
Én: De megbasznád.
Franky: Nem!
Én: De!
Franky: De nem!!!
Chris: Persze, mert még nem hallottad, hogy hogy nyög éles helyzetben! Én már láttam is!
Én: Meglested őket?
Most teljesen ledöbbentem, mert Chris erről nekem még nem mesélt!
Chris: Hát naná! Ha már ott lakom én is…
Én: És nekem miért nem mondtad?
Naon mérges voltam Chris-re. Egy ilyen dologból bunkóság, hogy kihagy!
Chris: Nem kérdezted!
Én: Bazd meg! És mi volt?
Totál beindultam a témától. Minden perverz részlet érdekelt.
Chris: Awww… háááát, úgy elverte Adam Gerardot, hogy csak néztem! De az meg úgy élvezte, te! Olyan szadomazó volt, hogy a nyálam kicsordul azóta is, pedig Gee túlélte…
Én: De komolyan megverte?
Chris: Jó’ van, hát nem úgy, ahogy általában csinálni szokta, de kurva szexi volt! Volt bilincs, meg korbács…
Franky: ADAM TÉNYLEG VERI GEE-T???
Chris: Veri hát! Te is megnézted volna mi?
Én: Nah! Térjünk vissza a munkához! De ez jó kérdés! Szal?
Franky: Nem néztem volna meg!!! Megölném azt a faszt, aki bántja Gerardot!!!
Én: Wooow, a kis hős! Tudtam én, hogy féltékeny vagy!
Franky: Nem vagyok féltékeny, csak…
Chris: Kamu! Te is úgy megtosznád Gee seggét, hogy csak na. Ne tagadd már, nem szégyen! Sokan vannak ezzel így.
Franky: Sosem tennék olyat, ami fájna Gee-nek!
Én: Hogy oda ne rohanjak… Pedig ahogy elnézem, Adam kis házi kedvence kifejezetten bukik a fájdalomra.
Franky: Gerard nem házi kedvenc!!!
Awww, egyem a kis cukker pofiját! Olyan kis édibédin próbálja mindig védeni G-t.
Chris: Jó, akkor csak szex rabszolga. Minden esetre én kifejezetten irigylem… Régi szép idők… Hajj Adam… te vadállat…
Én: Jól van már, nekem is hiányzik, de nem kell a cirkusz…
Most mit kell itt hisztiznie? Én is jobban elvoltam, amikor még együtt jáccottunk Adammel.
Franky: Titeket is kefél?
Ooooolyan édin kérdezte! Olyan ártatlan volt, meg minden!
Chris: Csak engem! És inkább múlt idő…
Pff, még fel is vág ez a pöcs! Csak őt kefélte, blabla. Csak azér mert pasi. Rohaggyon meg. Én is akarom Adammel csinizniii!!! És fogom is.
Franky: Mi a faszom van?
Franky nagyon ideges volt. Chris eddig a vállát fogta le a kanapéhoz, de most lassan az ölébe helyezkedett. Awww…
Chris: Szexifiú, annyi van, hogy mi kérdéseket teszünk fel neked, te pedig legalább annyira jó leszel, mint szexi, és szépen válaszolt nekünk…
Franky-nek nem tetszett, hogy Chris az ölébe ült és azonnal ütögetni próbálta.
Chris: Ssss… Nyugi, nem fog fájni…
És aaaawww, Chris Franky lába között kezdett matatni! Franky meg csak vonaglott alatt. Na persze Chris ezt kifejezetten élvezte.
Franky: Hagyjál békén! Inkább az interjú! Válaszolok mindenre!
Én: Hát jó… Chris, hagyjad egy kicsit… Szaaal… Mit szólt ahhoz, hogy G egy szexrabszolga?
Franky: De… Gee… Gee tényleg… tényleg…
Én: Tényleg egy szex rabszolga! Adam pórázon tartja, az ágya lábához kötve, egy szál tangában!
Chris: Ne szivasd már te is! Úgyis annyira fosik a barátjáért! Ez annyira édeeeess…
Én: Na mi van? Nem csak nekem jön be?
Chris: Egy szóval sem mondtam, hogy nem jön be! Izgatnak a tetovált pasik…
Franky: Ti most rólam beszéltek?
Chris: Nem édes, szerinted mégis kiről?
Én: Imádom ezt a pasit! Én tartanám kikötve az ágyamhoz! Nem visszük haza?
Franky: Előbb megdöglöm!
Én: Ez nem a te választásod…
Chris: És ne mond, hogy nem élveznéd, ha egésznap kefélhetnél…
Franky: Veletek biztos nem!
Milyen kis bátor, hogy így felvágták a nyelvét, miközben velünk dumál! Imádom!!!
Én: Téééényleg, melyikünket fektetnéd meg szívesebben?
Franky: Egyikőtöket sem!
Chris: De Gerardot igen, mi? Jól meg tudnád tömni azt a helyes kis seggét…
Franky: Mikor fogjátok fel, hogy nem vagyok meleg?
Én: Hatalmas kamúúúúúúúúúú! Awww, Frerard! Totálisan el tudom képzelni, hogy alattad nyög G nem Adam alatt!
Chris: Hát, én nemtom… De! Tök szexi lenne.
Én: Naaaa, te nem szeretnéd?
Franky: NEM OKOZNÉK FÁJDALMAT GERARDNAK! Soha! Ha… ha muszáj… szeretkeznék vele…
Én: Óóóóóóóó, szeretkezne! Hogy egyem meg! Méghogy nem buzi! Egyem azt a buzzancs kis fejed!
Ez annyira gigamega cukker, hogy el nem tudom mondani! Awwwwwwwwww!
Chris: De édess! Én odáig vagyok ám az ilyesmiért! Gyertyafény, meg minden! Mondjuk Gerard nem hiszem, hogy túlságosan értékelné… Amennyit eddig láttam, nekem úgy tűnik, hogy egy mocskos raktár, vagy akármi is megteszi, csak egy faszt kapjon…
Franky: Én ezt nem hiszem el! Gerard egyáltalán nem ilyen…
Chris: Bocsi szexim, de honnan tudod, hogy milyen? Azt lehet, hogy tudod milyen volt, de azt biztos nem, hogy milyen lett…
Franky: De… de ezt az egészet nem élvezheti! Adam bántja! Tennem kell valamit…
Csak motyogott szegényke… Jól elvan. De mi mégjobban.
Chris: És mégis mit tehetnél édes? Gondolom tisztában vagy vele, hogy egy vámpír azt csinál egy emberrel, amit csak akar… Én például… lássuk csak… most azonnal megkeféltethetném magam…
Franky: Pff. Azt hiszem ahhoz nekem is kéne némi érdeklődés…
Chris: Arra gondolsz, hogy nem áll a farkad? Hidd el, meg vannak a módszereim…
Én: Bizonyám!
Miközben ezen röhögtem, más is az eszembe jutott. Egy egész jó kis tervecske.
Chris: Úgyhogy, a farkad a kezemben van.
Én: Várjunk még egy kicsit… Figyelj cukifiú… Azt hiszem nekünk valahol egyeznek az érdekeink. Te vissza akarod kapni G-t, mi vissza akarjuk kapni Adam-et.
Chris: Mi az Lucy?
Én: Annyit kéne csak csinálnod, hogy elmondod G-nek az igazat.
Franky: Igazat?
Én: Hogy szeretnél vele lenni.
Franky: De…
Chris: Igaza van Luc-nek! Mindenki tök jól járna. Te boldogan élhetnél Gerard-dal, amíg meg nem haltok, és minden ugyan olyan lenne, mint régen.
Na persze azt nem fogjuk Franky orrára kötni, hogyha Adam meglátja (márpedig meg fogja…), hogy ők ketten bármit is csinálnak, kinyírja mindkettőjüket gondolkodás nélkül.
De ez nekünk már tök mindegy.
Franky: De… Adam…
Én: Vele nem foglalkozz! Majd mi elintézzük őt. Ígérem, nem fog titeket bántani, egy ujjal sem!
Ó, hogy egyem meg a cuki kis naiv fejét! Ezeket mind el is hiszi!
Chris: Áll az alku? Mindenki visszakapja amit akar.
Franky: És… mikor? Mármint… Mikor csináljam? És egyáltalán mit, a kurva életbe?
Én: Néhány perc, és Adam idehozza G-t. Mi addigra eltűnünk. Ne szólj rólunk semmit… Csak tedd, amit jónak látsz… Mindend rendben lesz.
Chris: Vámpír becsületszavunkra!
Franky: Van olyan?
Chris: Persze! Van egy törvényünk, amit nem szeghetünk meg. Ha kimondjuk, hogy becsületszó, mindegy mi történik, meg kell tenni!
Én: Bizony.
Franky: Hát… rendben… legyen…
Én: Szuper!
Chris: Na, akkor most jön a ráadás édes!
Chris erőszakosan lesmárolta Franky-t. Franky olyan édesen próbált meg tiltakozni!

Éreztük, hogy jön Adam. Eltűntünk egy pillanat alatt. Franky meg csak ült.

3 megjegyzés:

  1. Na végre egy igazán izgató és briliáns bejegyzés!!!!Könyörgök Adam csináljatok még ilyet!!!!!!!!!!!!!!Csorog a nyálam meg minden.Ez kurva jó lett.Remélem hamar jön a folytatás!!!!És kösz a segítséget, majd csak megoldom valahogy!!!Imádlak Lucy!!!!XD

    VálaszTörlés
  2. Ez ismét jobb volt,mint a novellában olvasni,annyit röhögtem,ez a stílus valami oltári!!!!:D:D:D:DXDXDXD

    VálaszTörlés
  3. Oda vagyok Lucy 'stílusáért'. Még, ha az interjúkészítés nem is nagyon jött össze, de szépen kihozták a helyzetből a maximumot :D...és ahogy Franky próbálja bizonygatni a saját igazát...az egyik legszórakoztatóbb rész :D ...csak annyira sajnálom Gerardot :(...de, hát ez a lényeg.

    VálaszTörlés

Wattpad