0

Fejezetek a halálba vezető útról III. - Bizalomjáték a blöffkirállyal

Posted in
Adam
Északi partvidék, Gulhem, óriási kilapított focilabdára emlékeztető ezüst sportaréna, minden városba kell belőle minimum egy.
Igazán nem kérettem magam sokáig, mire az én egyetlen kis cicám meggyőzött, hogy ugyan már hozzam el a mai fellépésére, ami nagyon, de nagyon sokat jelentene neki.
Örömmel teljesítettem a kívánságát, cserébe csak eperfagyit kellett nyalogatnia a farkamról.
Ezt pedig ő teljesítette örömmel.

Tartott tőle, hogy rossz szokásomhoz híven nem fogok rendesen viselkedni a barátaival – néhány halálos fenyegetés, ilyesmik –, de az utóbbi három nap lepedőszaggató és élvezetes sikolyoktól hangos szex-kalandjai után szinte már kezdett megbízni bennem. Annyira édes! Hogy lehetnek ennyire idióták a halandók? (Jó, jó, ne általánosítsunk Gerard miatt mindenkire.) Ha néhány napig nem viselkedem vadállat módjára, akkor máris szinte rendes embernek tűnök. Talán többet kéne így múlatnom az időt.


A nagy újra „összejövetelünk” tiszteletére ki sem mozdultunk a kastélyból, csak keféltünk. Héba-hóba beszélgettünk is, főleg én meséltem néhány izgalmasabb kis szösszenetet a vámpírlétről – nagy részük természetesen mondvacsinált zagyvaság –, amivel könnyedén izzásban tartottam az énekesem libidóját.
Gerard elvégzett olyan emberi tevékenységeket, mint egy kis alvás – amikor éppen hagytam –, Chris bőségesen ellátta finom ételekkel, szóval ehetett is amennyit csak kívánt, és hogy teljes legyen a luxus és kényelem, ezek mellett felhívta az öccsét, hogy ne kapjon a gyerek idegbaj aggodalmában. Igazi minta-pasi lettem, hogy ilyeneket megengedek, hát nem?

A lényeg az, hogy az időnk nagy részét egy szál faszban töltöttük; Gerard minden percben kéjmámorban fürödve ismerkedett a testi élvezetek újabb és újabb módjával, én pedig igazán boldog voltam, hiszen megint van valaki a kastélyomban, akivel úgy érzem magam, mint a friss nászutasok. Párszázszor már volt szerencsém házassághoz, úgyhogy tudom, hogy nagyon kevés dolog fogható egy nászúthoz. Valahogy ott mindig könnyebb beleélni magunkat a nagy összetartozásba. Ez az érzés persze mulandóbb, mint egy szívdobbanás.

Gee mindig talált rá egy kósza pillanatot, hogy elkezdjen azon agyalni, hogy mi lesz az ő féltve őrzött való életével. Akkor még fikarcnyit sem kételkedett benne, hogy van egyáltalán való élete. Ezt igazából nem bántam, mert elég hamar rá szoktam unni azokra, akiknek totál elszívja az agyát a kefélés.

Az aréna mellé teleportáltam, egy kisebb szervizépület mögé.

Gerard
– Köszi a fuvart – csókoltam kacéran szájon a vámpírt.
Semmi mást nem akartam, csak Adammel csókolózni, meg kefélni, de tudtam, hogy csak úgy őrizhetek meg valamit önmagamból, ha a koncerteket végigcsinálom. Legalább a srácok is látni fogják, hogy az én viharos szerelmi életem kezd helyrerázódni. Sosem voltam még ilyen optimista, mint azóta, hogy Adam újra előbukkant. Ebben azért Adam némileg tudatmódosító hatású vére is erősen közrejátszott, de inkább igyekeztem annyiban maradni, hogy csak szimplán olyan kegyetlenül bele vagyok zúgva a vámpírba, mint még soha senkibe.
Naiv elképzelés volt, hogy mostantól minden tökéletes lesz, tudom, és akkor is tudtam, de régen tökéletesen tisztában voltam azzal, hogy a drogok tönkretesznek, mégsem voltam képes elképzelni az életem nélkülük.

A kastélyban Adam mindent megadott nekem, amiről valaha is azt hittem, hogy vágyom rá. Nem, nem csak azt, hogy máskor egy év alatt nem élveztem annyit, mint most néhány nap alatt. Adam előtt mindig úgy éreztem, hogy az emberek vagy túlértékelik a szexet, vagy – ez fordult meg többet a fejemben – velem van a probléma, mint általában minden mással kapcsolatban is. Frank és a barátnője például állandóan keféltek, amikor csak velünk volt a lány. Ezért is éreztem magam gyakran olyan kínosan, amikor Lindsey-ékkel együtt turnéztunk. Szerettem őt, igazán, na de hogy minden nap szex…
Úgy gondoltam, Lindsey hálás lehet Adam felbukkanásáért, különben képes lettem volna feleségül venni, és pocsék szexre lett volna kárhoztatva egy látens homokossal.
Na, de nem a szex a fő tényező amivel Adam a lelkem minden egyes szegletét magához fűzte, hanem a figyelme. Elképesztően megtisztelőnek éreztem, és mindennél boldogabbá tett, hogy mennyi időt szán rám az öröklétéből egy emberek felett álló teremtmény. Akkor az öröklét csak egy üres szónak tűnt, nem gondoltam rá, hogy tényleg örök, és néhány órányi figyelem kevesebbet ér egy szemvillanásnál.

Kézen fogva indultunk az aréna felé, nekem naiv módon az is átsuhant a fejemen, hogy mégis hogy fognak minket beengedni, amikor nincs nálam semmiféle kártya, aztán félúton sem jártunk, amikor néhány eddig még elmélyülten cigarettázó újságíró kiszúrt minket. Rajongóknak már nyoma sem volt, mind bent tülekedhettek a küzdőtéren.
Vakuk villantak körülöttünk, én meg csak mosolyogtam, és elégedetten szorítottam Adam kezét. Igen, ő velem van, a legsármosabb férfi, a legjobb szerető, ez a pszichopata vadállat a pasim, és én imádom! Úgy vigyorogtam, ahogy a tini rajongóink szoktak mellettem egy fénykép erejéig.
„Mióta vagytok együtt? Hogy ismerkedtetek meg?”
– Egy meleg szexpartner kereső honlapon ismerkedtem meg életem szerelmével, persze akkor még nem tudtam, hogy híresség, a mindenfasztleszopok felhasználónév nem volt valami sokatmondó.
Kínosan lassan kezdett csak felszállni körülem a rózsaszín köd, és újra a nyakam köré tekeredett a néhány hétről már ismerős, jéghideg és fekete rettegés.
– Adam – nevettem fel erőtlenül, és oldalba böktem a vámpírt, mintha ez valami rendkívül hatásos fegyver lenne, ami bármikor le tudja állítani.
– Csak vicc volt! – vigyorgott, majd bűnbánóan hozzátette. – Természetesen egy koncert után futottunk össze.
Újra produkáltam valami nevetésszerűt, aztán a lehető legtapintatosabban kiverekedtem magam az újságírók gyűrűjéből és Adamet is magam után húztam, nehogy tovább pofázzon.
A kastélyban kellett volna maradni.

– Ez meg mi volt? – morogtam a backstage folyosóján. Adam megtorpant, és magával szembe húzott.
– Ne haragudj. Olyan nehéz visszafogni magam.

Adam
Látszott a fején, hogy elhiszi a nagy bűnbánatom. Na jó, talán nem elhiszi, de ami fontosabb, hogy el akarja hinni.
Igazából senki sem hibáztathatja a tinilányokat megszégyenítő naivitásért; nem vele van a gond, hanem én vagyok a túl tökéletes. Ő meg túlérzékeny a mókázására. Túl görcsösen vesz mindent, el kéne lazulnia, legalább annyira, mint otthon.
Mielőtt mondhatott volna valamit a bocsánatkérésemre, Mikey végigrobogott a folyosón. Először azt hittem, a bátyja nyakába veti magát, de aztán sikerült megfékeznie a kitörő érzelmeit, és csak lelkesen elhadarta, hogy mennyire jó, hogy Gee itt van, már ezerszer próbálta délután hívni, de nem vette fel. Az öcsike jól láthatóan megkönnyebbült Gerard tökéletes épsége láttán, és még felém is eleresztett egy üdvözlő mosolyt. Lám, mire nem jó ha egyszer megmented valaki életét. Bizonyos szempontból néha jobb, mintha megölnéd, hiszen így élete végig az adósodnak érzi magát.
A többiek már kevésbé fogadták örömmel, hogy újra a képben vagyok – oké, gyűlöltek, mint a szart, és rettegtek tőlem, helyes, helyes! –, de úgy tűnik mindenkinél szereztem egy plusz pontot a Mikey-mentésért, azzal meg pláne, hogy az utóbbi napokban emberien beszélhetett velük az énekes telefonon, úgyhogy most lapítva közlekedtek mellettem. Mindemellett Frank és Ray nagy titokban, de annál eltökéltebben próbálták kideríteni, hogy mivel lehet elpusztítani egy magamfajtát. Már komoly kutatásokat végeztek karó-ügyben, még egy állítólagos specialistát is felhívtak telefonon, aki még őket nézte dilinyósnak, amikor közölték, hogy igazi vámpírról van szó, aki puszta kézzel szakít le emberi fejeket.
Ők a frontemberükkel ellentétben nem voltak sík hülyék, szóval tudták, hogy fel kell készülni arra az eshetőségre, ha megint, nos… önmagam leszek.

Gerard még ott a folyosón satírozgatta kicsit a szemhéját egy fekete szemceruzával, aztán egy kis sürgésforgás, a nyakamba akasztott valami kártyát, amivel közvetlenül a színpad mellé is felmehetek nézelődni. Nagy szükségem volt ám rá, de hát, ha ez kell a lelki nyugalmához!

Valaki beszólt, hogy indulás srácok, én még gyorsan elkaptam Gerardot, magamhoz húztam, és jó erősen lesmároltam.
– Ügyes legyél, bébi! – kiáltottam utána, amikor már kibontakozott a szorításomból és felindult a színpadra. – Legalább olyan ügyes, mint az ágyban! – tettem hozzá még hangosabban.

A fények kigyúltak és megkezdődött a show.
A szám széles vigyorra húzódott, amikor Gee először megszólalt, hogy köszöntse a közönséget néhány felvezető taktus alatt.
Az én csajom!
Büszke voltam rá. Vagy valami olyasmi.
Úgy kezdtem el vele kavarni, hogy majd megkefélem, aztán csókolom, erre tessék, már megint egy My Chemical Romance koncerten vagyok. Gerard pedig még mindig messze nem a legjobb énekes, de attól még imádom. Főleg, ahogy riszálja azt a formás kis seggét.

Gerard
Teljesen elkapott a koncert heve, de azért néha Adam felé pillantottam, ilyenkor mindig dobott egy csókot és lelkesen tapsolt.
Amíg ittam egy korty vizet átsuhant az agyamon, hogy talán tényleg élhetnénk így. Minden nap és éjjel Adamnél, aztán csak gyorsan elhoz a koncertekre, egy kicsit dumálok a többiekkel, aztán vissza a kastélyba. Minden tökéletes lenne.

A Give ’Em Hell Kid1 után megint kíváncsi voltam a reakciójára. Kár volt.
A falnak dőlve bámult csábosan vigyorogva, és a mutató ujjával jelezte, hogy menjek oda hozzá. Először óvatosan megráztam a fejem, és azt tátogtam, hogy most nem lehet, majd a következő szám után. Úgyis lesz egy kis intró – pillantottam le a lábam alá ragasztott setlistre. Adamnek csak egy kicsit kellett összehúznia a szemöldökét ahhoz, hogy meggyőzzön, mindenki jobban jár, ha most azonnal odamegyek. Görcsbe rándult a gyomrom.
Felkaptam egy ásványvizes flakont, hogy úgy tűnjön, csak nem szusszannom és innom kell egyet.
Ahogy a vámpír elé értem elkapta a derekam, és magához szorított.
– Érzed ezt? – nyögte a fülembe, egyik kezével pedig a hajamba markolt. Rögtön éreztem, amit éreznem kellett. Adam merevedése a lábam közé nyomódott.
– Érzem – motyogtam, és próbáltam elhúzódni Adamtől, sikertelenül. Volt bennem némi késztetés arra, hogy elsírjam magam, amiért megint kezd ribancként kezelni, pedig eddig minden tökéletes volt. Persze ezt csinálta a kastélyban megállás nélkül, és én kibaszottul élveztem, amikor a zuhany alatt egyszer csak mögöttem termett, hasonló szavakkal, vagy mindent lesöpört a konyhaasztalról azzal a paranccsal, hogy „Tedd szét a lábad ribanc, és halljam, ahogy a nevemet nyögöd!”, én pedig zokszó nélkül és élvezettel engedelmeskedtem, de egy koncert kellős közepén a legkevésbé sem helyénvaló a dolog. Erről már csak Adamet kéne meggyőzni.
– Ezt beléd fogom tenni. Most – sziszegte, miközben a tincseimmel babrált. Számára nincs különbség egy hálószoba és egy színpad között. – Te választhatod, hogy hova szeretnéd.
Hallottam a tomboló közönséget, és hallottam Adam lassú lélegzetvételeit a fülem mellett.
– Adam – tátogtam, és még élt bennem a remény, hogy valahogy meg tudom hatni.
– Cicám? – nyögte a fülembe.
A fiúk elkezdenek valami közjátékot játszani. Áldottam az eget, amiért van annyi eszük, hogy egyikük sem jött ide. Vagy csak nem tudtak jönni?
Úgy láttam, itt az ideje a rimánkodásnak.
– Adam! Könyörgöm! Koncert után! Mindjárt vége!
– Most akarlak! – mondta türelmetlenül, és máris a díszlet oldala felé kezdett taszigálni.
– Adam! – sóhajtottam a pániktól már kissé remegve. Tudtam, hogy semmire sem megyek azzal, ha a nevét hajtogatom, maximum még jobban begerjed tőle. Kamikázemutatvány gyanánt megpróbáltam az egyetlen dolgot, aminek ugyan nagyon haloványan, de esélyét láttam.
– Az előző koncert helyszínénél azt mondtad, hogy jobban élveznéd úgy, ha én is élvezném! – hadartam. – Hogy fontos vagyok neked! Ha ez igaz, akkor hagynod kell, hogy lenyomjuk a koncertet. Fontos ez nekem, nagyon, kérlek!
Adam hagyta, hogy tegyek egy lépést hátrafelé.
Lebámult a padlóra, nagyot sóhajtott, aztán a szemembe nézett.
– Rendben – engedte el a derekam.
Egy másodpercig magam sem hittem el, hogy nem leszek felcsinálva két szám között.
Gyorsan összekapartam a maradék lélekjelenlétem, mielőtt még meggondolta volna magát.
– Köszönöm! – adtam egy rövid puszit a szájára.
– De koncert után nem úszod meg, szivi! – kiáltott utánam.

Kicsit imbolyogva tértem vissza a színpad közepére, és igyekeztem visszazökkenni az előbb átélt traumából.
A srácok elkezdték a soron következő számot játszani, én viszont leblokkoltam. Nem tudtam, hogy melyik számunkat játsszák. Pedig együtt írtuk, és mellesleg több ezerszer adtuk már elő. Az agyam nem volt hasznosabb egy tál kocsonyánál. Iszonyatos érzés volt, eddig az ilyen koncert közbeni megakadásaimat, dalszöveg elfelejtést csak felvételről láttam vissza, mert az adott helyzetben teljesen el voltam szállva. Most is el voltam szállva, csak nem drogoktól. Csak az járt a fejemben, hogy ott oldalt Adam nekidöntött volna a díszletnek, és a színpad szélén lettem volna a kurvája. Kellő távolságból ez már nem is tűnt olyan borzalmasnak. De ami még inkább sokkolt, hogy talán tényleg érez irántam valamit nyers, szexuális vonzalmon kívül. Különben miért engedett volna el néhány szép szóért?
Felhangzott a hangszórókból egy lövés, és ebből szerencsére ráeszméltem, hogy a Mama2 című számunkról van szó, és a többiek már vagy egy perce játsszák folyamatosan ugyan azt a dallamot, várva, hogy magamhoz térjek. Frank a vállamat is megrázta.
– Mama, we all go to hell – kezdtem bele, de a hangom olyan rekedt volt, mint egy száz éves vénembernek. Eltartottam magamtól a mikrofont és megköszörültem a torkom.
Nagyjából sikerült visszanyernem a hangom, és a lélekjelenlétem is. A lélekjelenlétem túlzottan is visszanyertem, ugyanis a „Mama we’re all full of lies”-t túljátszva énekeltem, és kis híján végigtaperoltam magam közben.
Semmivel sem szabad tovább hergelnem Adamet.
Úgy döntöttem az lesz a legbiztosabb, ha beállok a mikrofon állvány mögé, és nem nagyon mászkálok.
Sosem gondoltam volna, hogy ezek a mozdulatok ennyire beidegződtek nálam. A Teenagers3 elején, ahogy megszólalt a dob, elkezdtem rázni a csípőm. Elég furcsa látvány lehetett, ahogy pánikszerűen egyszer csak abbahagytam, és vigyázz állásban énekeltem végig a számot. Amikor jött Ray szólója, én akkor is csak egy helyben toporogtam és bámultam az őrjöngő, de kicsit azért döbbent rajongókat.

Adam
Szépen lassan odamehetnék mellé, majd hirtelen kikapnám a kezéből a mikrofont, szereznék valami vezetéket, rátekerném a csuklóira, és hozzáerősíteném vele a kezeit a mikrofonállványhoz. Mit lépne? Persze mindenki mást hatástalanítanék, hogy egy tapodtat se bírjanak moccanni se tudjanak. És mit szólnának hozzá a kiscsajok? Ilyet még biztos nem láttak! A kedvenc énekesüket reflektorfényben tenné magáévá egy vámpír… Az elején még biztos a show részének gondolnák, elvégre Gerard bőven eleget ribanckodik a fellépésekkor.

A nagy ábrándozásnak az lett az eredménye, hogy megint igen erősen merevedni kezdtem. Ez pedig még nagyobb álmodozáshoz vezetett. Kiverhetném magamnak, de mégis mennyivel jobb lenne, ha Gee idetipegne, és kézbe – vagy még inkább szájba – venné az ügyet.
A kastélyban két menet között elejtettem valami olyasmi megjegyzést, hogy mostantól igyekszem emberien viselkedni. Emberek pedig ritkán szopatják le magukat erőszakkal a barátjukkal.
Úgy döntöttem, nem filozofálgatok tovább, inkább kaja után nézek, legalább addig sem a cica megerőszakolásával vagyok elfoglalva.

Az eufórikus állapotban lévő rajongók közül találomra kiválasztottam egy fincsinek tűnő fiatal kis szöszi csajt. Megragadtam a karját, és kirántottam a tömegből. Szegénykém sikított, de a zenétől semmit sem lehetett hallani.
Játékos kedvemben voltam – Mikor nem? –, úgyhogy úgy döntöttem, csinálok magamnak egy kis műsoros vacsorát.
A lányt fölrángattam oda, ahonnan eddig én figyeltem a koncertet. Persze ügyeltem arra, hogy Gee még véletlenül se vegye észre, hogy éppen az egyik rajongóját készülök elfogyasztani.
A lány elég durván hisztérikus állapotban volt. Most már attól, hogy ilyen közel került a bandához, a kilétem már kevésbé izgatta. Nem lehet az az igazán hardcore-rajongó, ha nincs tisztában vele, hogy én vagyok a titokzatos férfi, aki az imádott énekest kúrogatja. Tele vannak már a netes fórumok a képeinnek.
– Hogy hívnak? – fogtam meg az állát, és erőszakosan magam felé fordítottam a fejét.
– A... Ashley – tátogta, a zenét úgysem lett volna képes túlharsogni.
– Nos Ashley, bejön neked Gerard, mi?
Ashley csak kinyitotta a száját, de hang nem jött ki a torkán.
– Akkor hasonló az ízlésünk. Olyanokat szoktunk kefélni... Hány éves vagy?
– Tizennégy – nyögte.
– Hát, akkor még nem a te fülednek való! – kacagtam.
Szerencsétlennek fogalma sem volt, hogy most mi a jó élet van.
– Bizony ám, a kedvenc énekesed az én kis kurvám. De határozottan kezdem megkedvelni. Tudod, az az érzés a mellkasodban, hogy ő kell neked, és nem csak egy-két éjszakára, hanem hetekre, hónapokra, évekre. Most pedig – folytattam unottabban –, jól nézd meg a bandát ott előtted, mert az lesz, amit életedben utoljára látsz! – röhögtem, és rögtön Ashley finom nyakába mélyesztettem a fogaim. A kis drágám sikított, senki sem hallotta, a tébláboló biztonságiaknak pedig egészen véletlenül pont elkerülte a figyelmét a kis jelenet.

Elengedtem a lány testét, ami így egy tompa puffanással hullott a lábfejemre. Most vettem csak észre, hogy egy I ♥ Gerard-os karkötőt visel a karján. Egy vastagabb bőrszálra fűzött apró gyöngy-kockák, mindegyiken a felirat egy betűje, na meg a szív.
Elég hosszú volt a bőrszál ahhoz, hogy kényelmesen rá lehessen kötni az én csuklómra is. Szerelmem újabb jegyéül.
Felkaptam a csaj élettelen testét és visszateleportáltam a tömeg közepére.
Milyen veszélyes szórakozás koncertre járni.

*


Gerard
Végre levonulhattunk a színpadról.
Valaki még a műsor közepén feldobott egy rózsaszín boát, de nem mertem volna még véletlenül sem magamra akasztani, ahogy azt gyakran szoktam a koncerteken. A közönség imádja, és erős volt a gyanúm, hogy Adam is imádná, ezt pedig nem mertem megkockáztatni.
Lefelé menet viszont gyorsan a nyakamba dobtam, és a végével integettem a hallgatóság felé a lehető legbájosabb vigyorommal. Talán ezzel kicsit kárpótolva lettek a koncert minősíthetetlenségért.
Persze a boás akció esdőleges célpontja most nem a közönség, hanem a jelentőségteljesen engem fixírozó vámpír volt.
Lassan lépdeltem felé, hogy még jobban felcsigázzam, és kiélvezzem a tekintetét. Most már azt csinálhat velem, amit akar, én készen állok. Méghozzá nagyon is állok. Igyekeztem a boa végével takarni a merevedésem.
Mohón sóhajtott, amikor elé értem, belemarkolt a seggembe, de úgy, hogy felemelt a földről. Meglepetésemben a nyakába csimpaszkodtam, ő pedig így vonult be velem az öltözőbe.
Hallottam, ahogy a folyosón lézengők – takarítók, szervezők, netán protekciós fangörlök, ki tudja kik – vihorásznak, megjegyzéseket tesznek, de a tartalmukra nem voltam hajlandó odafigyelni.

Adam becipelt az öltözőmbe, már a csípője köré font lábakkal is tartottam magam, fél kezével bevágta az ajtót, és a zárral babrált, majd mindent lesöpört az egyik méretes tükrös sminkasztalról, és háttal ráfektetett. Illetve dobott. A csigolyáim éles fájdalommal csapódtak az asztallapnak, de ez csak még jobban tetézte az izgalmamat. Vége a koncertnek, Adam jól viselkedett, itt nincs senki, itt az ideje, hogy folytassuk, amit a kastélyban abbahagytunk.

Levegőt venni sem volt időm, máris lerángatta rólam a nadrágom és a boxerem, a bokámnál lógott mindkettő. Felültem az asztalon, hogy Adamen se legyen annyi felesleges ruhadarab, ügyetlenül elkezdtem kigombolgatni az ingét, mire ő felnevetett, és egy mozdulattal letépte rólam a pólóm, aztán lerángatta a bakancsom, és a nadrágom is a földre került. A rózsaszín boa is tollakat hullatva a padlón landolt, de Adam felvette és visszaakasztotta a nyakamba.
A koncertek mindig felpörgettek, de ez túltett mindenen.
Basszál meg, basszál meg, te vadállat! – Csak ez dübörgött a fejemben, és nem kellett sokáig vágyakoznom, lejjebb rántott az asztalról, a csupasz derekamat végigszántotta az asztallap éle, a fenekem újra a vámpírom markában, síkosító, egy vad és birtokló csók az ajkaimon, és Adam újra belém hatolt.
Az élvezettől kéjesen nyögtem, de az elmém eddig csendesen meghúzódó zugából derengeni kezdett egy gondolat, miszerint ez mégiscsak egy öltöző, és egyáltalán nem biztos, hogy hangszigetelt. Mivel Adamet ez a legkevésbé sem izgatta, és továbbra is úgy kefélt, hogy azt képtelen lettem volna nyögések nélkül megállni, a számba tömtem az öklöm, mire Adam felnevetett.
– Tömd csak, hadd lássam, mi fér bele a csinos kis szádba!
A combjaimat markolta, nekem pedig a szabad kezemmel meg kellett kapaszkodnom az asztal szélében, hogy ne csússzak tovább.
Váratlanul az egyik lábam elengedte, ami így a földön landolt, a másik lábamat meg még mindig felhúzta maga mellé. Szabaddá vált kezével nekilátott kényeztetni az élvezettől már-már fájdalmasan duzzadó férfiasságom is. Igyekeztem a vad mozgás – mozgatás – közben följebb helyezkedni, hogy ne csússzak le teljesen az asztalról, és a lábamat sikerüljön kényelmesebb helyzetbe rakni, de ennek az lett a vége, hogy balra fordítottam a fejem, és szembe találtam magam a legszexibb pornójelenettel, amit valaha is láttam.
Egy izzadt hajú, kurvásan szétfolyt sminkű, vérző szájú férfi rózsaszín boával a nyakában fekszik háttal egy kis sminkasztalon, fél lábbal a földön, félig pedig a világon a legjóképűbb, hegyes fogú, a laza copfból egyre jobban kioldódó hajú, és eszelősen vigyorgó férfi ölében.
– Látod, milyen gyönyörű vagy? – lihegte Adam tükörképe, én pedig a tenyerébe élveztem.
Sosem voltam megelégedve a kinézetemmel, de most én is úgy éreztem, hogy tökéletesen mutatok így, Adam alatt. Ahogy ez az orgazmus mámorától halványan derengett a gondolataim között, Adam váratlanul elengedett, és szó szerint eltűnt belőlem, a következő másodpercben pedig erős fény villant az arcomba.
– Ezt vétek lenne nem megörökíteni! – közölte Adam, egy telefont tartva a kinyújtott kezében. Mi ez a karkötő egyáltalán?
Kábán pislogtam, amíg a vérből az agyamba is jutott, és felfogtam a helyzetet.
Nem tűnt jó kilátásnak, hogy pornóképeket készítsen rólam.
– Ne vágj már ilyen gyászos képet! – forgatta az ujjai közt a telefont. – Nem fogom feltölteni a netre, csak saját használatra lesz!
– Tényleg? – kérdeztem sután, miközben felültem az asztalon, reménytelenül próbáltam magam eltakarni a kissé már tollhullatott boával.
– Bassza meg, hogy még szexibb vagy, amikor szégyenlősködsz! – forgatta a szemét nevetve, jobbjában még mindig a telefon, baljával pedig saját magának verte. Megint merevedni kezdtem.
Újra nekem esett és lesmárolt. Megint hallottam a telefon fényképzést jelző kattanását, Adam pedig egy gyors mozdulattal szétlökte a combjaim, hogy újra hozzám férjen. Megpróbáltam eltolni magamtól.
– Ez nem vicces – suttogtam.
– Mi? – kattintott még egyet és legalább kicsit eltávolodott tőlem.
– Ne élj vissza ezekkel a képekkel!
– Olyannak ismersz – hüledezett –, aki telenyomja az internetet ezekkel a képekkel, olyan címszavakkal, mint „ez az én kis ribancom”, „Gerard Way a szukám” és hasonlók?
– Öm… Igen – sóhajtottam, és már elméletben kapkodtam volna magamra a ruháim.
– Jogos – vonta meg a vállát, és mielőtt a nadrágom után nyúlhattam volna, megszorította a csuklóm, és magához rántotta. – Komolyan mondtam, hogy fontos vagy nekem – búgta földöntúlian erotikusan. – Csak fel akartam dobni ezzel a dolgot, nem elvenni tőle a kedved.
Olyan elszontyolodott arcot vágott, hogy azonnal én éreztem zavarban magam attól, hogy ilyen hülye akadékoskodással elrontom a játékot.
– Nem vetted el a kedvem! Csak…

Adam
– Nem kell mentegetőznöd! – sóhajtottam igazi megbántott drámakirálynőhöz illően.
– Áruld már el nekem, hogy várod el, hogy bízzak benned! – nevetett fel kínjában, de még mindig meztelenül.
– Nem várom el. Éppen próbálom kiérdemelni a bizalmad – mondtam nagy komolysággal, amivel elértem a várt hatást. Gerard még jobban zavarba jött attól, hogy egy ilyen nagyhatalmú lény az ő bizalmáért küzd. Nem mindennapi dolog egy halandó életében, az tény. Imádom amikor istenítenek, említettem már?
A boa végével babrált a megfelelő szavakat keresve. Egy része már rég a lábaim elé vetette volna magát, engem magasztalva, hogy azt teszek vele, amit csak akarok, és csináljak csak róla pornóvideót miközben tövig nyeli a farkam, a másik fele pedig sütkérezett a dicsőségben, hogy ő bizony önmegtartóztatást tud gyakorolni egy vámpírral, nem dugta meg koncert közben, és még csak erotikus fényképek készítésére sem kényszeríti.
Leraktam a telefont az asztal szélére, és most én hajoltam le a nadrágomért.
– Várj! – sóhajtott Gee. – Ha komolyan gondolod ezt az egészet… Mármint hogy mostantól többé-kevésbé emberi módon fogunk járni, és kölcsönös bizalom, meg minden. Nem tudom elfelejteni, ami eddig történt…
Ó, remek, összefüggéstelen mondatok egymás után.
– Ne görcsölj már ennyit ezen! – öleltem magamhoz gyengéden. – Ha pornóképeket akarok rólad csinálni, és dicsekedni vele az interneten, akkor tudod, meg is teszem. Ilyen szempontból, ha neked kényelmesebb, nem kell a bizalom dologgal szórakoznod.
Felkaptam Gerardot, de most sokkal finomabb mozdulatokkal ültettem az asztal szélére, a lábai közé álltam, és apró csókokat nyomtam az izzadtságtól enyhén sós nyakára, állára majd ajkaira. A nyakam köré fonta a karjait, és szenvedélyesen viszonozta a csókot.

Na, ki tudja, miről feledkeztünk meg a nagy dugás majd lelkiélet közepette? Hadd lássam a kezeket! Nekem persze nem szokásom a megfeledkezés, de úgy tűnik Gerard erekciója tényleg minden vért elhasznál abból, ami az agyába is kéne.
Segítek. Ajtó.
Látszik, hogy az énekesem nem gyakorlott a tinilányok öltözőben való megdöngetésében, mert akkor tudná, hogy az első dolog, amit meg kell tenni, amikor bevonulsz kefélni egy öltözőbe, az bizony a kulcs elfordítása a zárban. A saját kicsi kezeddel, mert bizony vannak olyan perverz lények, akik imádják a lebukás lehetőségét, sőt, még külön izgatja őket a gondolat, hogy mikor nyitnak végre rájuk.
Mondjuk azt jobban preferáltam volna, ha éppen aközben történik, amíg az asztalon döngetem Gerardot, de azért így sem volt rossz.

– Elnézést – motyogta a lány, de még hosszú másodpercekig felváltva hol rám, hol Gee-re bámult, majd amikor magához tért, vérvörös fejjel kirohant.
– Hoppá! – kacagtam.
Gerard már kevésbé találta mulatságosnak a helyzetet. Mondjuk nem én ültem híres frontember létemre terpeszben egy sminkasztal tetején, egy szál boában a farkam körül, és egy pasival a lábam között.
Ha elég szószátyár a kislány, akkor már erről a kis kalandunkról is lesz néhány szösszenet az interneten.

________________________________________________
Give 'Em Hell Kid http://www.youtube.com/watch?v=eFBI2CLMwE0
2 Mama http://www.youtube.com/watch?v=B8liy0pDq5Y 
3 Teenagers http://www.youtube.com/watch?v=wqSF7Qu89jw

(Nem poénból szoktam ám mondani, hogy nem tud énekelni a gyerek...)

0 megjegyzés:

Wattpad