"A kezdet kezdetétől szörnyeteg volt. Csakis dacból és gonoszságból választotta az életet."

.... Avagy így jár, aki A Parfümöt olvassa.

Nick az igazi.

Ezért van még mindig életben. Vagy valami olyasmi.

Nem démon, nem ember, nem élő, nem halott. Karakter. Ő most az egyetlen olyanom, akinek nincs sztorija. És köszöni szépen, meg is van nélküle!  

Nem is konkrét regényre, vagy novellára gondolok, hanem egyszerűen arra, hogy Nick az egyetlen, aki mindenki más nélkül létezik. Adam mondogathatja, amilyen hangosan csak akarja, hogy mit neki száz év egyedül elásva, barlangban, vagy akárhol. Oké, simán kibírja. Lehet, hogy még jobban meghülyül tőle, de alapvetően ellenne. Igen ám, de miért csinálná az egészet? Hogy bebizonyítsa, Ő meg tudja csinálni. Viszont mivel ő tudja jól, hogy meg tudja csinálni, nem önmagának bizonyít. Mindig kell neki valaki. Valaki, aki foglalkozik vele, valaki, aki igazolja a létezését. Raven dettó ugyan ez. Csak ő megment. Chrisről már nem is beszélve, igaz, neki nem hódolók tömege kell, ő megelégszik mindig egyetlen személlyel. Priscilla ugyan nem kifejezetten társas lény, de neki meg Adam kell. Legalábbis úgy gondolja, hogy kell neki Adam.
(Rólam meg inkább ne is beszéljünk…)

De Nick! Te jó ég, amikor ránézel arra a gyerekre, és látod, hogy nem kell neki semmi! 

Grenouille-nak ott voltak az illatok. A tökéleset parfüm. Na de "szegény" Nick? Semmit sem kapott. Igaz, senki se kapott semmit, de mindenki más legalább megpróbálja elfoglalni magát. De Nick?

Igen, A parfüm kicsit megbolygatta a fantáziám. Oké, olvastam én korábban Kevinről, Johnról, meg úgy összességében mindig lenyűgöz a pszichopata téma, és naná, hogy a kezdetektől fogva egyértelmű volt, hogy Nick pszichopata. Azért lett, hogy pszichopata legyen, úgyhogy ezen nincs mit ragozni. 

És igen, tudom, naiv vagyok, mindeddig úgy elvoltam Nickkel, mert hát Raven száműzte hozzám. Ja, hogy a blogról ez is lemaradt? Emlékeztek még arra, amikor Raven visszavágta Nicket a börtönbe, mert azt hitte, Nick megdugta Eugene-t? (Itt volt.) Na, aztán kiengedte, mert kiderült, hogy Nick csak jót szórakozott Eugene testi fogyatékosságán (Eugene egyik lába jóval rövidebb, mint a másik). Aztán jött az a rész, hogy Nick poénból démonná változtatta Eugene-t, a srác anyját pedig megölte. Valahol itt telt be Ravennél a pohár. Természetesen nem annyira, hogy megölje Nicket, inkább csak száműzte. Blabla, a szokásos Ravenes baromság. 

Nick annyira másmilyen. 

 

Azért a „kis barátaim” nagy többségével úgy vagyok, hogy mindig van legalább valami kis apróság, amire azt tudom mondani, hogy oké, hát megértem. Na de Nick! Hogy tud mindent ennyire leszarni? Ha nem lett volna Granuille, talán el is felejtem Nicket, és ez őt nem is zavarta volna. És nem azért, mert valahol máshol van, illetve lehet, hogy máshol van, valahol önmagában, olyan mély meditációban, hogy az valami elképesztő. Illetve lett volna, ha fel nem zargatom szegényt, de szerintem néhány nap és újra simán visszamegy.

De hogy a francba tud egy pszichopata állat olyan békében leledzeni, hogy azt egy szent is megirigyelné? 

És persze nem ő nyavalyog amiatt, hogy nincs neki semmi célja. 

Az én csőrömet piszkálja, mert wow, végre van egy igazi „gonoszom”, és nem tudok vele mit kezdeni.

Jajj, de kezdenem kéne vele valamit. 

Most pedig megyek vissza tiniregényt írni, csak kellett egy kis kikapcs.