Lia és a vámpírok - 4.rész

Raven
Rettenetes volt újra átélni azt az ébredező pillanatot, amikor nem tudtam pontosan, hogy most még Adam kastélyában vagyok, vagy már leugrottam a szikláról, és talán a Menny ragyogása tűz a szemembe.
Csak a neoncső fölöttem, még mindig.
 - Üdv! – nyújtotta felém a kezét Andor. Bizonytalanul nyúltam utána, és a legnagyobb elképedésemre sikerült is. Gyengébbnek éreztem magam, mint a legmagasabb láz közben, amit valaha átéltem emberként, de legalább mozogtam. Andor ülésbe segített, majd egy szikével megvágta a csuklója ütőerét, és elém tartotta.
 - A varrás közben is adtam neked több liter donor vérét, de ez azért erősebb – magyarázta.
Az ujjaimat próbálgatva fészkelődtem a műtőasztalon. Lucyből más volt inni. Akármennyire is egy vadállat, a külseje egy őrült, de legalább kislányhoz hasonlít.
 - Nem fogok könyörögni – közölte Andor. Nem először hallottam ilyen mondatot, de most biztosra vehettem, hogy Andor nem leerőszakolni fogja a torkomon a vért, hanem egyszerűen nem kapok belőle. Túlságosan vágytam arra, hogy legalább egy kicsit újra átélhessem azt az érzést, amit Lucy vérétől, úgyhogy elfogadtam a felajánlott vért.

Újra végigjárta a testem az az érzés, ami az előző alkalommal. Mint a kellemesen bódult részegség, borzongató élvezet, amikor minden gondtalannak tűnik. Andor vére valamiben mégis más volt, mint Lucyé: Telítettebb, de nem tudtam megmagyarázni magamnak, hogy miért. Kiéhezve szívtam magamba a vért és azt kívántam, bárcsak örökre így maradhatnék.
Egyszerűen tökéletes volt minden, amíg Andor el nem állította a vérzést, és elhúzta a kezét. Adott egy barna vászonnadrágot. Kirázott a hideg attól, hogy eddig még csak nem is zavart, hogy anyaszült meztelen vagyok.
 - Tessék – nyomott a kezembe egy tükröt, miután magara húztam a nadrágot, ami úgy ahogy még jó is volt rám. Rá akartam vágni, hogy nem akarom látni a tükröt, de akkor már ott volt előttem.
 - Ez… – bámultam az arcot elképedve, ami alig emlékeztetett arra, aki leugrott egy szikláról. A legfeltűnőbb változás az orrom volt. Egyáltalán nem hasonlított az eredetire, bár így, hogy jóformán másvalakinek az arca nézett vissza rám a saját tükörképemből, hirtelen azt se tudtam, hogy pontosan hogy is néztem ki ezelőtt.
 - Köszönöm – biccentett Andor, elismerésnek elkönyvelve a hüledezésem.
Miközben méregettem magam, megakadt a tekintetem a hegyes szemfogamon.
 - Nem lehetne ezt esetleg… - húztam végig rajta a mutató ujjam. Azonnal kiserkent a vér az ujjbegyemből. Meg akarok szabadulni ettől.
 - Na hagyjál engem! – torkolt le Andor, és távolról, egy intéssel kinyitotta az ajtót, jelezve Lucyéknak, hogy bejöhetnek.

*****

Lianne
 - Akkora kampót kaptál az orrod helyére, a szemüveg is fennakadna rajta! – röhögött közbe Adam. 
 - Nem is kampós! – fordultam Raven felé. – Oké, nem mondom, hogy nem szokatlan, de… jól áll. 
Először nekem is borzasztóan furcsa volt, amikor megláttam, és én sem hittem volna, hogy így meg lehet békélni a gondolattal.
 - Mivan??? – kiáltott föl Raven élesen a gondolatomra. 
 - Semmi, semmi! – vágtam rá azonnal, és igyekeztem teljesen másfelé terelni a gondolataimat
Most az egyszer mondhatom azt, hogy Adam szerencsére megint belepofázott.
 - Egyszerűen csak idiótán áll! 
 - Ajj, dehogyis! – próbáltam védeni Raven orrát, bár nem úgy tűnt, hogy túlságosan hiú lenne rá. - Folytasd, kérlek!
 - Uram ég… Ez komolyan ilyen érdekes? Akkor én is új orrot varratok a fejemre Andorral! – fakadt ki Adam. 

*****

 - EZ MEG MI A SZAAAAAR??? – sikoltott Lucy, amikor meglátott. Örömmel töltött el a nemtetszése.
 - Ti hoztátok ide – vonta meg a vállát Andor, én pedig bizonytalanul próbálgattam a járást. A lábam olyan egészségesnek tűnt, mintha soha nem lettem volna magatehetetlen állapotban.
 - Miért csináltad ezt?! – csipogta Lucy, a következő pillanatban pedig elbőgte magát. Elképesztően hűen tudta előadni a szomorú kislányt.
 - Lucy, ne csináld már a fesztivált! – mordult Andor Lucy-ra.
 - Szerintem így is csini – lépett hozzám Chris, és végigsimította a kezével a meztelen mellkasom.
 - Nézd már meg mekkora az orra!!! – sikította Lucy, és az két ujjával az orromba csípett. Meglepett, hogy egy reflexből tett mozdulattal le tudtam magamról rázni. Igaz, ez inkább volt köszönhető a meglepetés erejének, min a sajátomnak.
 - Rohadtul nem érdekel, megcsináltam, amit kértél, tűnés! – intett Andor Lucynak.

Chris elkapta a karom, és megint a hotelszobában voltunk. Végre láttam egyebet is a plafonon és az egyik falon kívül. A lakosztály jobb oldali fala egy óriási ablak, amiből remek kilátás nyílt a városra. Nem mertem volna megtippelni, hol lehetünk. Nem is volt időm ezen sokáig gondolkodnom, Chris letépte rólam a nadrágom, és máris előttem térdelt. Arrébb akartam ugrani, de mivel Chris átkarolta a térdeim, kis híján hátraestem.
 - Nem hiszem el, hogy Andor ekkora paraszt! – sipítozta Lucy, Chris pedig felpattant, és keményen szájon csókolt. Eszméletlenül nyálasan. Ó, persze, a szirén-nyála, ami felér egy lórúgásnyi viagrával. Megpróbáltam kiköpni a nyálát, de olyan erőszakosan tolta le a nyelvét a torkomon, hogy elkerülhetetlen volt az érintkezés.
 - Nyugi, nem fogsz úgy elborulni tőle, mint emberként… - suttogta a fülembe, és azon is végignyalt.
 - Nem hiszem, hogy ez most szükséges – próbálkoztam, de Christ nem lehetett levakarni. Simogatott, harapdált, és ami még rosszabb, nagyon, de nagyon gyengéd volt.
 - Nekem így nem kell! – fújtatott Lucy.
 - Akkor hagyjál minket kettesben! – mondta Chris, de egy pillanatra sem vette le rólam a szemét.
 - Nem! – dobbantott Lucy a lábával.
 - Oké Luc, de ne rontsd a hangulatot! – sóhajtott Chris két vállamra nyomott csók között.
 - Én nem rontom a hangulatot! Az a pöcs rontotta el azzal, hogy egy kampót rakott az orra helyére!
 - Ugye, hogy rontja a hangulatot? – búgta a fülembe Chris, az egyik bőrfotelbe nyomott, és a térdeim fölé állt. – Én tudom, hogy sokkal több van benned, mint ami… látszik. Igaz? Csak arra vágysz, hogy végre kiteljesedhess. Újjászülettél.
 - De miért lett ronda? – rikácsolta Lucy. Chris megint rákiabált:
 - Lucy!
 - A picsába az egésszel! – és Lucy végre eltűnt. Nem tudom miért örültem ennek ennyire. Minden bizonnyal Chris nyála miatt.
 - Nekem nagyon bejön az új külsőd – húzta végig Chris a mutatóujját az orromon, miközben az ölem fölött körözött a csípőjével. - Olyan… karakteres. És tudod mit akarok?
 - Vannak elképzeléseim… - húztam el a szám, és mozdulatlanul ültem Chris dörgölőző teste alatt.
 - Melyik elképzelésedet váltsam valóra? – suttogta vidáman.
 - Mondjuk a halált – csattantam föl, és igyekeztem megálljt parancsolni a testem egyéb reakcióinak. - Egyéb értelemben nincsenek nagy vágyaim, csak hagyj békén.