Lia és a vámpírok - 5.rész

Raven
 - Nekem nagyon bejön az új külsőd – húzta végig Chris a mutatóujját az orromon, miközben az ölem fölött körözött a csípőjével. - Olyan… karakteres. És tudod mit akarok?
 - Vannak elképzeléseim… - húztam el a szám, és mozdulatlanul ültem Chris dörgölőző teste alatt.
 - Melyik elképzelésedet váltsam valóra? – suttogta vidáman.
 - Mondjuk a halált – csattantam föl, és igyekeztem megálljt parancsolni a testem egyéb reakcióinak. - Egyéb értelemben nincsenek nagy vágyaim, csak hagyj békén.

 - A tested nem ezt mondja… - búgta Chris a fülembe. Az egész fiú maga volt a megtestesült erotika, ahogy fölöttem tekergett.

 - A testem már egyszer meghalt, úgyhogy nem szándékozom rá hallgatni – morogtam.

 - Én azért még elszórakoznék vele – és még ki sem mondta, máris hozzám ért.

Nem ellenkeztem. Nem is érdekelt. Csak ültem, és hagytam magam. Próbáltam nem annyira élvezni, amennyire Chris jó munkát végzett.

*****

Lianne:

 - Ó, kezdődik az álszent picsogás! – nyögött föl Adam. - Azért azt tudd, hogy Chris nyála kurvára nincs rá hatással már! – mondta nekem, majd vigyorogva Ravenhez fordult. – Hányszor is kúrtad meg, amíg fel nem lettél világosítva? Ez ám a placebo hatás!

 - Ez nem erről szól – motyogta Raven zavartan.

Majdnem rákérdeztem, hogy miért nem hat rá a nyál, de nem akartam még jobban zavarba hozni.

 - Na nem mintha Chris nem élvezte volna – mesélte Adam vidáman. - Nem ugorhatnánk arra a részre, amikor rájöttél, hogy teljesen magadtól lettél olyan kis csődör?

 - Nem! Az ami Chris és köztem…

 - És Lucy között – javította ki Adam.
 - Ami köztünk történt, az lényegtelen.

 - Szerinted is lényegtelen? – pillantott rám Adam vigyorogva. Azonnal elvörösödtem.
 - Igen – motyogtam bizonytalanul.

 - Ne csináljátok már! Legalább egy kis szex legyen benne! Raven, hadd halljuk a beható, nedves kis részleteket! – Adam végigsimított a testén, én pedig minden erőmet összeszedtem, hogy még véletlenül se kövessem a kézfejét a tekintetemmel.
 - Nem! – vágta rá Raven.

*****

Mivel Andor egy csomó vért adott nekem, megmenekültem az „újszülöttek vérszomjától”. Eljött a vámpírként töltött első nappalom.

*****

Lianne:

 - Ki nem szarja le??? – kiáltott közbe Adam újra. - Chris baromi jó az ágyban amúgy!

 - Ki nem szarja le? – kiáltottam föl én is, mert momentán sokkal jobban érdekelt Raven első nappala, mint Adam állandó szexmániája.

 - Mikor is lettél egy frigid picsa? – húzta el a száját Adam gúnyosan, de legalább hagyta, hogy Raven folytassa a történetet.

*****

Chris és Lucy teljesen napfénybiztossá tették a lakosztályt, igaz, Lucy nem tért vissza a kiakadása után. Csak reménykedhettem benne, hogy kint ég a napon bánatában.
Eljátszottam a gondolattal, hogy egyszerűen csak le kéne lépnem, és vélhetően nekem is szénné égni a napon, de már közel sem volt meg bennem az az elhatározottság, ami akkor, amikor leugrottam a szikláról. Úgy éreztem, ha bármi is van, ami a világot irányítja, a lehető legaljasabb módon bánt el velem, azzal, hogy nem hagyott meghalni.

Csak ültem a kanapéban, és nem tudtam, mit kezdhetnék újdonsült önmagammal.

Chris tévét nézett. Valami romantikus filmet, az egyik legfelkapottabb női főszereplővel. Annyira kiábrándító volt. Mintha én is egy túlexponált filmbe kerültem volna. Minden túl éles volt. Túl tiszta.

Képtelen voltam fölállni. Hova mehettem volna?

Erről eszembe jutottak a szeretteim. Eszembe jutott, hogy mi történt. Tegnap. Olyan idegesen csaptam ököllel a karfára, hogy a tartóváz eltörött, a szivacsos bélés pedig behorpadt.

 - Mi a baj szívem? – pillantott rám Chris, majd vissza is fordult a filmhez, mert a főszereplő férfi éppen szerelmet vallott a nőnek. Erős volt a késztetés, hogy megkérdezzem, miért nézi ezt a szart, de a dac még erősebb volt bennem.

 - Hogy itt vagyok.

 - Ne szenvedj ezen – felelte, még mindig a képernyőre tapadt tekintettel. - Tök jó buli vámpírnak lenni.

 - Valahogy nem tudom átérezni.

 - Pedig sokkal jobb, mint embernek. Gondolom. De az embereket elnézve, biztos jobb. Szeretnél beszélgetni Gee? – A szerelmet vallós jelenetnek vége lett, úgyhogy megint rám pillantott.

 - Csak ne hívj így, kérlek!

 - Oksi. Na, tőlem dumálhatunk ám, csak azt hittem nem akarsz beszélni – fordult el a tévétől, most már véglegesen.
 - Nem akarok beszélni.
 - Most mégis beszélsz – mosolygott pofátlanul édeskésen.

 - Egyáltalán nem vagy képes belegondolni, hogy min mentem át, nem igaz?

 - Adam? – vonta fel a szemöldökét. - Hát, van neki egy stílusa, de most már nem az övé vagy.

 - Remek. Komolyan, mit gondoltatok, mi lesz, ha vámpírrá tesztek?

 - Hát én gondoltam, hogy eleinte ilyen durci leszel. Lucy meg nem gondolta, hogy Andor kicseszik vele, szóval… Ez van – kúszott mellém, és gyengéden végighúzta vékony ujjait a mellkasomon.

Nem feleltem semmit, csak üres tekintettel bámultam a képernyőre. Elég szánalmas, hogy így töltöttem az első nappalt.

*****

Lianne

 - Ó, nem csak ez szánalmas a te vámpírlétedben! – zendített rá Adam újra.
 - Jól van Adam, értjük! – sóhajtottam idegesen. Nem igaz, hogy nem hagy semmit tisztességesen végigmondani Ravennek.

 - Tudod én mit csináltam, amikor vámpír lettem? – kacsintott.

 - Igen, kinyírtad a feleséged, majd az volt az első szavad utána a bátyádhoz, hogy a kocsmában kihánytad a bort. Nagyon megindító történet, Adam. Akkor inkább maradnék Ravennél.

*****

Raven
Még csak lefeküdni sem voltam hajlandó, pedig Lucy és Chris vásároltak külön az én tiszteletemre egy olyan ágyat, amin hárman is kényelmesen elférnek. Legalábbis nekem ezt állították. Milyen kedvesek.

Chris egy ideig rendíthetetlenül próbálkozott szóra bírni, aztán néhány óra elteltével beleunt, és csak akkor kezdett rá újra, amikor beesteledett. Addig mozdulatlanul ültem a kanapén, és próbáltam nem gondolni semmire, ennek viszont az lett a következménye, hogy elkezdtem Lucy és Andor vérének ízén gondolkodni.

 - Nem akarsz sétálni? - kérdezte Chris.

Megráztam a fejem.

 - Én ugyan sosem változtam így át, de akivel eddig dumáltam erről, mindenki azt mondta, hogy az első napok az igazán felejthetetlenek!

 - Minden bizonnyal tényleg azok – morogtam.

 - Nem kell rögtön ölnöd! Az biztos nem könnyű. Gondolom. De megnézhetnéd, milyen a friss levegőn! Állítólag olyan érzés, mintha az egész természettel eggyé olvadnál!

 - Én csak földdel akarok eggyé olvadni. 

 - Na majd szólj, ha már jobb hangulatban vagy – sóhajtott Chris, és újra a tévé felé fordult. Hogy képes ennyi nyálas baromságot nézni órákon keresztül? Ráadásul biztos nem először látja őket, mert az „izgalmasabb” jelenetek előtt előre fészkelődni kezdett.