2

A lélek meglepően olcsó! - Stephen King: Hasznos holmik

Posted in ,
Volt benne, ami jó volt, de több, amin halálra untam magam,
Röviden ennyi lenne a véleményem erről a könyvről.

Azért nézzük bővebben is!
Csak úgy zárójelben azt azért külön megemlítem, hogy az én ilyen jellegű irományaimat nem úgy kell olvasni, mint "bármilyen más" könyvkritikát. Engem nem az érdekel, hogy mennyire irodalmi mű, milyen a szerkesztése, milyen a karakterfejlődés - jó, mondjuk a karakterek különösen érdekelnek, de amikor kezembe veszek egy könyvet, kezdetként minden egyes karakterre potenciálisan létező személyként gondolok, a helyszínekről elfogadom, hogy valahol megtalálhatóak, tehát az én szemszögemből ez valahol olyan, mintha VALÓBAN megtörtént eseményekről mondanám el a véleményem. Számomra egyáltalán nem sokkal valóságosabb a Ti világotok, amiben fizikai valótokkal éltek, mint bármilyen regény, ami állítólag csak úgy kipattant valaki fejéből.
Tehát ebben a tudatban tessék olvasni a szövegelésemet.

Kellemes kisvárosi történet, szeretem az olyan könyvet, ami csak úgy nyüzsög a karakterektől, és be lehet lesni a lelkivilágukba. Ezzel most csak az volt a baj, hogy különösebben egyik városlakó lelkivilága sem érdekelt, ami azért elég nagy hátrány egy könyvnél.
Még Brian, a kis srác "cselekményszála" fogott meg a legjobban, a rengeteg véres "mészárlás" közül az az egy jelenet volt izgalmas, ahogy a kölyök fejbe lőtte magát. Az szép volt, na! A többieket meg pont leszartam. A legeslegelső pillanattól fogva egyértelmű volt, hogy Pangborn seriff lesz az, aki a Jót képviselni.
Rühellem az ilyen embereket.

Az alap nem volt olyan rossz. Tényleg nem. A "sátán" (nagyon idézőjelben!) benéz egy kisvárosba, hogy szórakozzon egy jót.
A lelkek olyanok voltak Leland Gaunt szemében, mint vadásznak a kapitális agancsok.
Haszna ugyan nem származott belőlük pillanatnyilag, elejtett mégis belőlük, amennyi csak kínálkozott. Ilyen a vadászmulatság.
Mulatságára tette, nem a lelkekért. Akinek hosszú belet húztak, az utóvégre a mulatságát keresi mindenben.
Király, ez az én emberem! - mondhatnám, de nem mondom. Ehelyett inkább ezt: Könyörgöm, ez a mulatság?
Persze, mókás dolog egymásnak ugrasztani az embereket, na de azért nem ilyen... egyhangúan. Értem én, hogy az van bemutatva, hogy az emberek milyen kis szarokért képesek eladni a lelküket, de ez egy idő után kegyetlenül lapos. Oké, lehet hogy csak nekem tűnik annak, hiszen a hobbim az emberi lélek (na meg néha test) különböző módokon való megnyomorítása.
És nem, nem az a probléma, hogy az emberek nem adnának meg mindent egy horgászbotért, vagy rókafarokért. Ez tökéletesen reális, hiába mondogatja Lia, hogy azért ez igen nagy túlzás volt a történet részéről. Mindent a semmiért. Minden ember ezt akarja.
Teljesen mindegy, hogy csodás gyógyulásról, titkok megtudásáról, vagy egy napszemüvegről van szó. Ezt egyénje válogatja, és hülyeség lenne elítélni bárkit is a legnagyobb vágyáért.
"Adam, légysziléngyszi csináld ezt, meg azt!"
Természetesen aranyom!
"Minden vágyam, hogy író legyek."
És ez nem kicsinyes vágy? Hüm? Itt sem maga a tevékenység a lényeg, hanem ami mögötte van. Írni azért nem olyan nagy szám. A könyvben sem a tárgyak voltak az igazán fontosak, hanem amit azok képviseltek.

A ti gyönyörű fogyasztói társadalmatokban igazán hozzászokhatnátok, hogy semmi sincs ingyen.
A szeretet? Lia, komolyan ezt mondtad? Lefordulhatok a székről a röhögéstől?

Leland Gaunt jól indult, de valahogy már az elejétől fogva érezni lehetett szép lassan, hogy ebből az egészből lehetne kihozni valami szuper dolgot, de nem lesz belőle semmi. Én azért igazán reménykedtem. Valami katartikusabb élményre vágytam annál, mint hogy a végén kiderül az egyértelmű tény, hogy a lelkekre hajt.
Elveszi a lelkeket, és mit csinál? Szépen egy kofferba pakolja őket.
És hogy lehet legyőzni a lélek rabló démont? Na hogy? Nem, most nem verebek... Ehhez képest a verebek érdesebbek voltak. Röhejesek, de érdekesek. Most Szent Pangborn fehér fénysugárt, vagy mit eregetett a tenyeréből, és legyőzte a démont. Juppí.
Förtelmes.
Ráadásul még a borítót is erről? Ne.
Értem én, hogy átvitt értelem, meg az emberi elme és fantázia így meg úgy, meg varázslat, meg a tököm tudja mi, de ez így baromság. Mondhatni csalás. Igaz, Annie Wilkes?
King bácsi szeret csalni. Bár amikor ezt írta, még nem is volt bácsi annyira.

Oké, ennyi volt ez a könyv. Többet egyszerűen nem tudok belőle kiszedni. Mondjuk most, hogy elnézem, elég is.

2 megjegyzés:

  1. Nekem ez a könyv rohadtul tetszett, a hideg kirázott tőle, és utána nagyon sokáigpislogtam a falra, hogy igen, hahó, életjel, levegő, EKG, érted, itt vagy, élsz és izé.
    Alaposan össze kellett szednem magam utána, hogy valamit mondjak róla, pedig közbe is lelkesen kommentárzotam. Na jó ez túlzás, de úgy tízszer biztos elkáromkodtam magam és nagyon, nagyon, nagyon szívesen leszedtem volna a bőrt Leland pofázmányáról. Ha szóba kerül, hogy kit választanék a legfélelmetesebb főgonosznak, Leland benne van a top háromban.
    Amúgy, ami engem még megfogott az a város. Az, hogy ott van annyi ember, egy városnyi, mindenkit bemutat és senki nem kétdimenziós. Mindenkit tudok sajnálni, szeretni, gyűlölni, megérteni, elfogadni és mindezt egyszerre és ez lenyűgöz.
    Amúgy szerintem nem azon volt a hangsúly, hogy mit csinál a lelkekkel, hanem, hogy miként szerzi meg őket. És annak ellenére, hogy utáltam (ami megint az író zsenialitását tükrözi), el kellett ismernem, hogy piszok jól csinálta.
    És a vége szó szerint kirobbanó lett.
    Köszönöm a beszámolót!
    U.I: Szerintem neked bejönne Dean R. Kontz - A Rossz Hely című regénye. Az eleje annyira nem, viszont a vége biztosan. Lia, hát nem is tudom, neked azt tanácsolom, hogy csak nappal olvasd el. Jobban jársz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megint köszi az ajánlást! :D

      Stepeh King könyveinek nagy részénél eddig a vége vágta ki nálam a biztosítékot. Még mindig nem sikerült belenyugodnom, hogy mi a franc volt ez a nagy fehér fénysugár szarság. Áááá, pedig annyira jó lett volna!
      Na mindegy. Majd én jobban rablok lelkeket, muhaha!

      Törlés

Wattpad