6

My Vampire Romance - 8. fejezet

Posted in
Adam
Az arénánál már az gyanús volt, hogy alig lézengenek a környéken.
Amikor megláttam a kiírást, miszerint elmarad a koncert, már egy csöppet bántam azt a fogadást. Így nehéz lesz a teljes önmegtartóztatás.
Ha Gerard nem megy Adamhez, Adam megy Gerardhoz. Megoldom én ezt. Egy másodperc múlva már az én kis kedvencem hálószobájában álltam. Könnyű megtalálni egy embert, ha már egyszer kortyoltál a véréből. Oké, anélkül sem nagy művelet, de akkor cirka fél másodperccel tovább tart.

A szobában csak az éjjeliszekrényen lévő digitális óra zöld kijelzője világított. Szerencsémre az ilyen rocksztárocskák megengedhetnek maguknak olyan hotelszobát, ahol közel tökéletes a redőny sötétítése. Az a néhány fénysugár, ami alattomosan mégis átkúszik, szerencsére már jó ideje nincs rám hatással. Elvégre valahol hasonlít a napi ciklusuk a vámpírokéhoz. Este dorbézolás, nappal punnyadás.
Gerard édesdeden szuszogott a franciaágyon, az oldalára fordulva feje alá gyűrte a vastag párnát.
Vigyorogva bemásztam mellé a vékony takaró alá, és simogatni kezdtem a vállát. Mivel ettől csak dünnyögött valamit és a másik oldalára gördült, finoman megharaptam a fülét, és érzéki hangon suttogtam:
– Nem értem, hogy miért nem éppen egy koncerten vonaglasz? – lendültem fölé négykézláb.
A szemhéja felpattant, és kis híján felsikoltott. Zihálva kezdett bele a félkómás magyarázkodásba:
– Figyelj, én... én tényleg akartam! De a menedzserünk lemondta! De ne őt hibáztasd! – hadarta, és görcsösen markolta a takaróját. Olyan ártatlan szemekkel pislogott rám, mint egy szimuláns az ellógott iskolai napon.
– Cöh! – Hagytam egy kis szemvillogtatós hatásszünetet, amíg Gerard remeghet a takaró alatt, majd derűsen folytattam. – Végül is, egész kényelmes az ágyikód. – Megpaskoltam a matracot. – De azért nem úszod meg a dolgot egy kis ejnye-bejnyével! – suttogtam, aztán megcsókoltam az enyhén reszkető ajkait.
Úgy feküdt alattam, miközben megállás nélkül csókolgattam, mint egy darab fa.
– Legalább csinálj úgy, mintha élveznéd! – förmedtem rá, és a csípőjéhez nyomtam az ágyékom.
– Ah igen! – nyögött fel minden élvezet nélkül. Túlságosan álomittas még a kis aranyos.
Lemásztam róla, és törökülésben a dereka mellé helyezkedtem.
– Csókolj meg! – parancsoltam.
– Mi van? – nyöszörgött Gerard, és a fejére húzta a párnáját.
– Mondom, csókolj meg! – dobtam félre a védelmező párnát, és csücsörítettem. – Szenvedélyesen, nyelveset! – Kinyújtottam a nyelvem, és a levegőben demonstráltam, hogy miként képzelem el a dolgot.
Az ajtó ebben a pillanatban kinyílt, belépett rajta a göndör hajú srác, és felkattintotta a villanyt. Roy, vagy Ray, vagy mi.
Olyan arcot vágott, mintha rémeket látna. Ja, hogy azt látott, de csak egyet.
– Na, húzz innen kifelé! – mondtam higgadtan, és íves mozdulattal az ajtó felé intettem.
– Gerard... – tett egy lépést közelebb.
– Nem hallottad, göndörke? Hagyj minket szépen kettesben.
– Ray, menj ki! – kiabált Gerard rémülten, és máris készségesebben ült fel az ágyon. Úgy tűnt, a barátja kis belépője sikeresnek elűzött a fejéből minden álomittasságot.
Gerardot a nyakánál megmarkolva közelebb rántottam magamhoz, jó erősen a testemhez préselve az egész testét, majd Rayre villantottam a fogaim:.
– Takarodj, és szólj a többieknek, ha bárki be merészel jönni, azt cafatokra tépem, Gerardot pedig... na, azt még nem döntöttem el, de nem hiszem, hogy élvezni fogja. Világos? – Újra lesmároltam a mozgásképtelen kis foglyom.
Raynek elég nehezére esett feldolgoznia a szituációt. Még mindig megkövülve állt az ajtóban.
Belemarkoltam Gerard hajába, hátrahúztam a fejét, és a vállába mélyesztettem a fogaim. Most végre rendesen nyögött, de még mindig nem az élvezettől.
– Abba hagyom, ha kimész – vigyorogtam Rayre, és hagytam, hogy Gerard vére végigcsorogjon az államon. Ray se volt az az alfahím típus, mert mikor magához tért, kiiszkolt. A nagy vacillálás után csak sikerült helyesen döntenie.
Elengedtem Gerardot, így a feje az ölembe pottyant.
– Na, végre kettesben – vigyorogtam elégedetten, és az ágy támlájának vettettem a hátam. – Tudom ám, mit szeretnél! – rebegtettem felé a szempilláim.
Az énekesnek sikerült újra ülő helyzetbe kerülni.
Gerard döbbenten nézett rám a kócos tincsei alól, mert neki még lövése sem volt, hogy mit szeretne. Na de majd szépen rávezetem.
– Egy kis kortyot a véremből, nem igaz? Ha szépen kérsz, kapsz belőlem – mondtam csábítóan, és körítésképp simogatni kezdtem magam. Gerardnak elég volt csak a vérem ízére gondolnia, máris kedvet kapott egy kis iszogatáshoz.
– Hát, öhm – motyogott –, ha lehet, egy kortyot csak…
– Igen? – Kerekedtek el színpadiasan nagyra a szemeim. – Te kis mohó! Na jó, legyen neked is valami örömöd abban, hogy itt vagyok. Gyere szépen! – megsimogattam az arcát, aztán előszedtem a szokásos célszerszámom, és megvágtam a nyaki ütőeremet.
Gerard szeme megbabonázva csillogott, és alig várta, hogy a sebre tapaszthassa az ajkait. Meg kell hagyni, nem kezdő drogos. Hát, ha egyelőre ez az egyetlen módja, hogy testi kapcsolatot létesítsen velem, ám legyen. Én kifejezetten élvezem.
– Elölről szeretnéd, vagy hátulról? – vigyorogtam.
Rémülten csapta a hátát a mahagóni ágytámlának, és védekező pozícióba helyezkedett.
– Szívni a véremet, te kis butus! – kacagtam. – Mögém jössz, vagy elém? Mert tudod, két pozíció van a nyaki ütőér legpraktikusabb kiszívásához – improvizáltam a nagy tudományosságot. – Vagy így – feltérdeltem az ágyon, Gerard is ugyan így tett, majd szemből úgy csináltam, mintha megharapnám –, vagy pedig így – mögé másztam, és előre hajolva érintettem a nyakához az ajkam. Persze azt nem hagytam volna ki, hogy a csípőmet hozzá nyomjam a hátsófeléhez.
– Na, gyerünk, mert közben szépen elvérzem! – billentettem oldalra a fejem.
Gerard biztonságosabbnak látta, ha előttem marad. Szembe fordult, és a nyakamhoz hajolt. Megfogtam a derekát, és közelebb vontam magamhoz, hogy ne legyen köztünk fél méteres távolság.
Mohón és erősen szívott. Annyira belefeledkezett az élvezetbe, hogy még azt is pisszenés nélkül tűrte, hogy a karjaimat a dereka köré fonjam. Mi több, ő is egyre közelebb simult hozzám, hogy még kényelmesebben elérje a nyakam. Egy fejjel alacsonyabb nálam, úgyhogy vicces volt, ahogy térdelve nyújtózkodik. Mikor megérezte a lábam közt ágaskodó lelkesedésem, inkább újra eltávolodott.
– Ah, Gerard! Ez az, szívd csak... – lihegtem. – Még, még, még! Ne hagyd abba! Valami isteni a nyelvmunkád, bébi! Szívd csak, az utolsó cseppig! nyögtem, Gerard pedig mérgesen a nyakamba vájta tompa kis fogait, de még véletlenül sem hagyta volna abba az ivást.
– Ohó! Harapdálj csak!
Nehéz volt visszafojtani a röhögést, tudva, hogy milyen arcot vágnak a hálószobaajtó előtt álló haverjai.
– Fuh, Gee, mindjárt, mindjárt... ah! – nyögtem egy minden eddiginél hangosabbat, aztán összeforrasztottam a sebem.
Gerard csalódottan emelte föl a fejét.
– Ezt hogy csinálod? – érdeklődött. Hanyagul a kézfejébe törölte a száját. Nagyon felbátorodott azon, hogy a tegnapihoz képest kifejezetten higgadtan viselkedek vele, annak ellenére, hogy még a koncert is elmaradt. Most erre mit mondjak? Akkor nem fogja önként és dalolva széttenni nekem a lábát, ha lemészárolom a bandáját.
– Egyszerűen – ejtettem egy vágást a kézfejemen, és megmutattam, hogyan nő össze a bőröm egy pillanat alatt. Jobban le lett nyűgözve, mint egy hároméves, ha előszednek egy centet a füle mögül.
– Hát ez nem semmi! – nézegette a kézfejemet azzal a kisfiús lelkesedésével, amit annyira imádtam benne. És nagyjából ez lenne a válaszom Pris kérdésére. Olyan tekintettel, ahogy Gerard a kézfejemet mustrálta, általában a kissrácok néznek a kártyagyűjteményükből hiányzó utolsó darabra. Ja, azért pedofil nem vagyok, mielőtt félreértésbe keverednénk. Csak mindig hízeleg a nagy érdeklődés.
– Akkor most én jövök. És hagyod, hogy onnan szívjak, ahonnan csak akarok! – jelentettem be, árnyalva egy kicsit az eddigi tündibündi vámpír viselkedésemen. Megint megrémült a kis szívem csücske.
– Lássuk csak – csücsörítettem, az ajkamhoz nyomtam a mutató ujjam, és végignéztem Gerardon. Valami kissé extrém kéne, valami, amitől ledöbben és zavarba jön. Valami, ahonnan azért vér is jön, de nem hal bele a kínba.
– Add a bokád! – dörzsöltem össze a tenyerem.
A ledöbbenés maximálisan megtörtént. Gerard pont úgy bámult rám, mintha egy vámpír közölte volna vele, hogy a bokájából akar vért inni.
– Na? – vontam föl a szemöldököm. Válaszra nem várva a vállánál fogva hátra döntöttem az énekest, majd megfogtam a jobb lábszárát, és behajlítottam a térdét. Feltűrtem a pizsamagatyája szárát:
– Nagyon szexi virgácsaid vannak – simítottam végig Gerard – férfilétére – enyhén szőrös lábát, majd megcsókoltam a lábfejét. Lábfétisem sincs. Annyira.
– Ha pofán mersz rúgni, leharapom az egész lábad! – fenyegettem. Mondjuk nem úgy nézett ki, mint aki rugdosós kedvében van. Valószínűleg nincs hozzászokva, hogy valaki a lábára gerjed.
Megcsikiztem a talpát. A meglepettségtől nagyobbat rándult, mint a csiklandósságtól.
Megfogtam a vádliját, aztán belemélyesztettem a fogaim a bokájába.
Gerard hangosan felordított. Na igen, azért nem egy kellemes érzés, ha valakit teljes erőből bokán harapnak. Ráadásul még a kezére is rátérdeltem véletlenül.
Innentől az események kicsit felgyorsultak. Leszálltam a kis drága kezéről, az ajtón pedig berontott az öccse, egy tölgyfa keresztel a kezében.
– MIKEY! – kiáltott Gerard, és parton vergődő halként megpróbált kikászálódni alólam.
– Mit akarsz azzal a fadarabbal kiscsávó? – pattantam föl az ágyról, így szabad utat engedve Gerardnak. Belöktem az ajtót Mikey mögött, és vállal a falnak nyomtam a srácot.
– Én megmondtam, hogy mi lesz, ha valaki bejön. A kis göndör nem értesített? – vicsorogtam.
Az öcsike remegett, mint a nyárfalevél, a feszület pedig kipottyant a kezéből.
– Véged van, mint ennek a botnak kicsikém – tapostam forgáccsá a keresztet.
A következő pillanatban valaki megragadta a vállam, majd elém ugrott, és valami észveszejtően szexisen lesmárolt. Köpni-nyelni nem tudtam, amikor leesett, hogy Gerardhoz tartozik az a borostyán zöld szempár, ami néhány centi távolságból szegeződik nekem.
Elernyedve adtam át magam Gerard kétségbeesettségtől túlfűtött csókjának.
– Mikey! Tünés! – vált el tőlem egy pillanatra, és az öccsére rivallt. Ettől kénytelen voltam magamhoz térni.
Mikey szélvészként becsapta maga mögött az ajtót, Gerard pedig...

Gerard:
... az ajtóhoz rohantam, és elfordítottam a kulcsot.
Sikeresen összezártam magam azzal az őrült gyilkossal, aki az előbb a lábamat nyalogatta, de nem hagyhattam, hogy a többiek feláldozzák magukat miattam. Nem mintha egy ajtó komoly ellenfél lett volna Adam számára.
Nem volt sok időm tovább töprengeni, mert a vámpír kirántotta alólam a lábam, és az ágyra döntött, majd ott folytatta, ahol abbahagyta. Fogadni mernék, hogy nincs még egy olyan beteg lény, aki abban leli élvezetét, hogy az áldozata bokáját szívja, és közben a talpát masszírozza. Be kell vallani, azért nem volt olyan rossz érzés.

A mai napra Adam reményeim szerint felhagyott a telepátiával, mert egyetlen egy gondolatomba sem kötött bele, pedig zengett a fejem a legkülönbözőbb képektől.
Adam tekintélyes mennyiségű vért szívhatott, mert szédülés fogott el, és a szoba vibrálni kezdett.
– Adam – szóltam bizonytalanul. Valami „mi az” szerűséget motyogott. – Szédülök...
– Nagyon? – dünnyögte teli szájjal.
– Eléggé…
A testem egyre nehezebb lett, és már majdnem elvesztettem az eszméletem, amikor Adam végre befejezte. Felkúszott a fejem mellé, és a változatosság kedvéért most finoman puszikkal árasztotta el a nyakam. Ehhez fogható gyengédséget még nem tapasztaltam tőle, és ez megrémisztett.
Szerelmem – csendült fel az emlék a fülemben.
Tágra nyílt szemekkel bámultam a tökéletesen unalmas plafont, és szabadon eresztve a gondolataimat próbáltam értelmet találni Adam cselekedeteiben. Először úgy tesz, mintha meg akarna ölni, végül csak kiszívja a nyakam, elvisz egy vámpírbárba, tudtomra adja, hogy milyen szexuális célokra akar használni, meggyilkol két ártatlan embert, megállás nélkül fenyeget, de mégsem… mégsem bántott egyelőre, és ami még fontosabb, a srácokat sem, pedig csak egy mozdulatába került volna. Az előbb is. Semmi erőfeszítésbe nem telt volna megölnie az öcsémet.

Rengeteg minden szerettem volna megkérdezni tőle, ha már így az övé lettem, az emberi szolgája, vagy bárminek is nevezik ezt a vámpírok. Nem mertem megkockáztatni. Továbbra is a mennyezetet fixíroztam.
– Miért érdekelnek téged a vámpírok? – előzött meg a kérdezéssel.
– Már nem érdekelnek – hazudtam, és reméltem, hogy talán tényleg nem néz most a fejembe.
– Miért nem?
– Mert az ágyamban fekszik egy.
– És? Ezt nem veszem be! Felizgat a dolog, mi? Mesélj csak! Mit hittél?
– Nem tudom – vontam meg a vállam. Igazából sosem hittem volna, hogy bármilyen értelemben pont én kellenék egyszer egy ilyen misztikus lénynek.
– Cicám, nem szeretem, ha hazudsz! – búgta vészjóslóan.
– Sosem gondoltam igazán, hogy egy vámpír engem választ a szolgájának – nyögtem az igazságot.
– Szolga? A szexrabszolga pontosabb lenne, de egye fene.
– Hogyan lettél vámpír? – bukott ki belőlem pár másodperc múlva, miután végigpörgött a fejemben, hogyha már egyszer itt fekszem egy vámpír mellett, aki egyelőre nem akar megölni, akkor nem lehetek akkor idióta, hogy még csak fel sem teszek egy ilyen kérdést.
– Kíváncsi voltam, hogy mikor fogsz erre rákérdezni – mosolygott keserűen. Keserűség? Ennek eddig a legapróbb jele sem volt az arcán.
– Nem egy érdekes sztori. De ha szeretnéd, Neked elmesélem.
Bólogattam, és őszintén meglepett, hogy valami érzelemhez hasonlót láthattam derengeni Adam szemiben.
– Huszonhárom éves koromban történt. Jött egy férfi, letámadott a tulajdon szobámban, és mielőtt brutális módon megharapott volna, közölte velem, hogy most tönkreteszi az életem, ahogy az anyám tönkretette az övét. Ebben az volt a vicces, hogy én sosem ismertem az anyám. Apám nevelt föl, anyám nagyjából három éves koromban otthagyott engem, és a bátyámat, viszont Priscillát, aki még csecsemő volt, magával vitte. Miután vámpírrá lettem a hapsi magamra hagyott, szóval fogalmam sem volt, hogy mit kéne tennem újdonsült erőmmel. Egy ideig még az apámmal és a bátyámmal maradtam, de miután kis híján megöltem a testvérem, inkább elszöktem hazulról. Kutatni kezdtem tehát anyám után, és végül Priscillára bukkantam rá, aki akkor már javában vámpír volt. Később megkerestem azt a hapsit, aki vámpírrá tett és megöltem. Ez a rövidebb verzió, majd egyszer talán elmesélem a részleteket is.*
A rövid meséjétől is elakadt a lélegzetem, és úgy éreztem, több kérdést kaptam, mint választ.
– Az a férfi mire föl mondta, hogy tönkre teszi az életed, mint ahogy anyád az övét? – tettem föl az első kérdést, amit sikerült épkézláb módon megfogalmazni.
– Tudod, bébi, anyutól örököltem azt a szokásom, hogy szeretek magamnak áldozatokat gyűjteni. – Átölelte a vállam. – Szóval, érted?
Nem voltam benne biztos, hogy érteni akarom, de azért bólintottam.
– De tudd, hogy téged szeretlek, és nem csak egy áldozatom vagy! – mosolygott.
Tényleg skizofrén lenne?
– Ezek szerint az édesanyád is… vámpír?
– De még mennyire!
Egy családból rögtön három vámpír, egy anya, és két gyermeke? Az eddigi olvasataim szerint a vámpírság nem volt valami családbarát dolog, úgyhogy elképedve hallgattam Adamet.
– Kérdezhetek még?
– Csak tessék!
Ezer kérdésem lett volna Adam családjáról, mégis arra a szóra tértem ki, ami szüntelen zakatolt a fejemben:
– Egy magadfajta mit ért a szeretet alatt?
– Hogy addig foglak dugni, amíg nem visítasz az élvezettől.
Így már érthető.
– Ne! – nyögtem fel, amikor hírtelen megmarkolta a farkam. Csak elégedetten vigyorgott a tiltakozásomon, aztán elengedett.
Őszintén bántam, hogy nem a famíliájáról faggattam tovább, hanem fönnakadtam olyan teljesen hétköznapi szavakon, mint a „szerelmem” és „szeretlek”, ezzel Adam kedvenc témájához vezetve a beszélgetést.
– Csókolj meg, megint! – csettintet.
Elhúztam a szám. Ösztönös volt, nem provokálni akartam vele.
– Úgy, mint amikor az öcsikéd itt volt – könyökölt fel az ágyon.
Arrébb húzódtam mellőle. Tisztába voltam vele, hogy nincs választásom, de elképzelésem sem volt, hogy fogom újra azt az elszánt csókot produkálni, amivel „megmenttettem” Mikeyt.
– Esetleg hívjam be megint, és akkor menni fog?
Fölé hajoltam, és a tőlem telhető legnagyobb szenvedéllyel megcsókoltam. Adam ülő helyzetbe tolta magát fél kézzel, és engem is magával húzott. A csuklóm hozzáért a nadrágja alatt meredező férfiasságához. Gyorsan errébb rántottam a kezem.
Azt mikor fogja kérni, hogy verjem ki neki?
– Oké – húzódott el tőlem. – Verd ki nekem! – Eszelősen vigyorgott, és kényelmesen a háta mögé rakta a párnát.
A legkülönbözőbb szitkokkal illettem magam, amiért egyáltalán ilyen végigfutott az agyamon, bár nem voltam benne biztos, hogy ezt a fejemből olvasta ki, vagy alapból ez volt a terve.
Hátrahőköltem, de Adam olyan morcos tekintettel csücsörített, hogy nyomban vissza is húzódtam.
Lassan lehúzta a sliccét, és lejjebb tolta magától a szűk bőrgatyáját, annyira, hogy kilátszott a bokszeralsója széle. Fekete, rózsaszín szívecskés-halálfejes mintázatú anyag. Enyhén szólva megdöbbentem a ruhadarab láttán.
– Csak miattad vettem föl! – dobott egy csókot felém. Addigra már újra az ágy másik végébe menekültem.
Egy vámpír rózsaszín halálfejes, szívecskés alsógatyában, több mint illúzióromboló. Adam szemmel láthatóan jót mulatott a szörnyülködésemen. Egészen letolta a fenekéről a nadrágot, így előbukott a bokszer alatt ágaskodó férfiassága. Benyúlt az alsónadrágjába, és elkezdte magának csinálni, miközben a másik kezével egyre tolta lejjebb a gatyát.
– Gerard, ne kelljen még egyszer szólnom!
Az egy dolog, hogy eddig nem bántott sem engem, sem a bandatagokat, de ki merne orosz rulettet játszani egy ilyen démoni teremtménnyel?
A merev farkát még mindig az alsónemű fedte.
Bizonytalanul odamásztam mellé. Elkapta a csuklómat, benyomta az alsójába, és rászorította az ujjaim a merevedésére. A kocsiban történt megalázás eltörpülni tűnt emellett. Elengedte a kezem, én pedig reflexszerűen kihúztam a nadrágjából.
– Csináld! – szűrte a fogai közül. Az ajándékba kapott kurvákra nézhetnek ilyen kéjes megvetéssel a férfiak.
Óriásit nyeltem, és újra rácsúsztattam a kezem. Még soha más férfi farka nem volt az ujjaim között. Igaz, kerültem már közelébe a dolognak, de sosem történt meg. Vagy legalábbis emlékezni nem emlékeztem rá.
Adam farka minden túlzás nélkül hatalmas volt, és ezzel tökéletesen tisztában lehetett.
Megpróbáltam úgy csinálni, ahogy magamon tenném, ha csak valami extra gyors meneten szeretnék túl lenni. Fogalmam sem volt, egy vámpírnál meddig tart, egyáltalán megfelel-e neki az, amit én magammal csinálnék.
– Hova ez a nagy sietség? – érdeklődött gúnyosan.
Kénytelen voltam lassítani a tempón.
– Élvezd csak ki! – vigyorgott, és teljesen letolta magáról az alsógatyát, hogy láthassam a férfiasságát és a ráfonódó ujjaim. Elkaptam a tekintetem. Adam megragadta az állam, és visszafordította a fejem.
– Választhatsz, melyikkel akarsz szemkontaktust! Ezekkel – mutatott a jeges tekintetére –, vagy a félszeművel?
Inkább a péniszét választottam, mert arra nézve legalább nem láttam a hozzá tartozó, megvető vigyort.
– Ügyes vagy te, cicám! – hízelgett, majd a hajamba markolt. Biztos voltam benne, hogy le akarja nyomni a fejem az ölébe, de végül csak babrálni kezdett a tincseimmel, és egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki hamarosan el akarna élvezni. Kényelmesen dőlt az ágy háttámlájának nyomott párnára, mintha csak filmet nézne.
A dereka mellett térdeltem, és megsemmisülve meredtem a farkán dolgozó jobbomra.
– Vedd le a pólód! – hangzott a következő parancsa. – Látni akarom a rózsaszín kis mellbimbóidat!
Örültem, hogy végre elengedhetem. Annak már kevésbé, hogy vetkőznöm kellett, de ha ez kell ahhoz, hogy gyorsabban elélvezzen, hát legyen.
– Úgy a helyes kis seggedbe tolnám most ezt! – közölte, és újra maga köré szorította az ujjaim. Örültem a feltételes módnak.
Mikor élvez már el, a rohadt életbe?
– Hányan jártak már benned? Senki? Ó, ez igazán bájos! Akkor én leszek, aki elveszi a szüzességed! – suttogta, magához vonta a fejem, és erőszakosan áttolta a nyelvét a számba.
– Olyan átéléssel tudsz néha nyögdösni a koncerteken. Hadd halljak egy kis előadást! Vagy úgy nyögsz, mintha a farkam a seggedben lenne, vagy tényleg benne lesz!
Erős volt a gyanúm, hogy ha bennem lenne, akkor valóságos halálsikolyokat produkálnék, de megpróbálkoztam pár kéjes nyögéssel, hátha az is megteszi.
– Helyes, helyes! Előjátéknak megfelel, most halljam azt az igazi nyögést! Jaj, nem akarod, hogy a kis barátaid meghallják? Hát, ha tövig nyeled a farkam, akkor nem kell nyögnöd, és garantáltan hamarabb elélvezek.
– Valahogy… máshogy? – nyögtem rekedten. Hátha elég neki még egy kis sztriptíz, vagy ha máshol is simogatom a testét.
– Rá is huppanhatsz – vonta meg a vállát.
Elengedtem a péniszét, és kivételesen hagyott egy kis gondolkodási időt.
Csak túl akartam lenni. Minél gyorsabban. Nem akartam az örökkévalóságig a farkát szorongatni. Megpróbáltam nem túl látványos sóhajjal erőt gyűjteni, lehunytam a szemem, és fölé hajoltam. Mielőtt bármi egyebet csinálhattam volna, Adam undorítóan kéjes nyögés kíséretében az arcomba élvezett.
Olyan váratlanul ért a dolog, hogy néhány másodpercig megmozdulni sem bírtam.

Adam:
– Na ugye, nem is volt olyan szörnyű! – csíptem a fenekébe, amitől sikerül feleszmélnie. Elképesztően szexin nézett ki, ahogy a spermám lassan folyt végig az orcája kerek vonalán.
Idegesen kapta körbe a fejét, hogy hol talál valamit, amibe megtörölheti magát. Már nyúlt volna a takaró széléért, de elkaptam a csuklóját.
– Nem, nem! Nyald le szépen arról a csöpp kis szádról! Hadd lássam!
Villámsebesen, és undorodva végigsiklott a nyelve az ajkán.
– Ó, ez ám a pornós! Na, jól van, a többit lemoshatod a fürdőben – böktem a jobbra lévő ajtó felé. Nem kellett kétszer mondanom, gyorsabban felpattant az ágyról, mint ahogy az előbb lövellt ki belőlem a geci.
– Aztán alul is rendezd el magad, mert nem hoztam síkosítót, és kurvára fog ám fájni, ha nem tágítod ki magadnak! – tettem hozzá csak úgy mellékesen. Egy pillanatra földbe gyökerezett a lába, aztán beviharzott a fürdőbe.
Hagytam egy kis ideig, hadd kapja el a bőgőgörcs, vagy ilyesmi, aztán visszahúztam az alsógatyám, és mögötte termettem a fürdőben.
– Jobban belegondolva, inkább végignézem a munkálataidat.
Gerard éppen egy világoskék frottír törölközőbe temette az arcát, és nem úgy nézett ki, mint aki egy hamar elő akar bújni. – Jól van na, nem kell engem mindig komolyan venni! – fordítottam szembe magammal, és kirángattam a törölköző rejtekéből.
Vörös szemekkel meredt rám. Persze, persze, a szappan.
– Nem kell téged mindig komolyan venni? – fújtatott. – Mégis honnan a picsából tudjam, hogy mikor szívatsz, és mikor kell téged komolyan venni?
– Néhány perce például elég rendesen szívattalak – vontam meg a vállam, és megpusziltam a feje búbját. – Na gyere, heverésszünk még egy sort! – ragadtam meg a vállát, aztán az ágyra löktem.
– A kellemes kézimunkádért cserébe lehet még néhány kérdésed! Nos?
– Miért én? A több milliárd ember közül, miért pont én?
– Mert benned több van, mint a több milliárdban – feleltem, komoly képet vágva.
Nagyrészt minden ember erre a válaszra vágyik. Hogy ő más, hogy ő több, hogy ő kitűnik a tömegből. Egy fantasy és scifi mániás, tinédzserkori önértékelési problémáiba ragadt rocksztárnál különösen nagy hatást lehet elérni efféle szavakkal. Majdnem akkorát, mint egy apakomplexusos tini lánynál.
És még csak nem is hazudtam. Gerardban tényleg több volt, mint egy szimpla vacsorámban. Persze a kevésbé romantikus szemszögből nézve csak az én kedvem más, mint általában.

___________________________________

* Adam ezzel a "hogyan lettél vámpír" történetével kicsit olyan, mint Joker a Sötét Lovagban, a sebhelyével kapcsolatban. Adam midig, minden áldozatának árnyalatnyi eltérésekkel meséli el, miként vált vámpírrá. itt van egy hosszabb verziója is. :)

6 megjegyzés:

  1. Igazán tetszik Adam „humorérzéke”, vannak jó pillanatai. Gerard meg hát alakul, bár kicsit sajnálom, mert néha látványosan szenved. Valami vonzalom egyszer majd lesz a részéről is? Az biztos vicces lenne... tetszett a fejezet, és várom a folytatást. :)

    omo

    VálaszTörlés
  2. Szerencsétlen Gerardból paródia lett csinálva! Már kezd kicsit fájni a szívem szerencsétlenért! :D Amúgy fantasztik bejegyzés volt ez is! :)

    VálaszTörlés
  3. @omo:
    Nagyon szépen köszönöm, örülök, hogy rátaláltál a blogra! :D
    Gerard lételeme a látványos szenvedés, úgyhogy e téren nem igazán fog javulni a helyzet. ;)

    @Emily:
    Szegény, szegény Gerard... ;P
    Remélem a további részeket is élvezni fogod... ;)

    VálaszTörlés
  4. Magad vagy a Romantika! :D csoda, hogy eddig miért is nem mászott magától rád Gerard!

    VálaszTörlés
  5. @Emily:
    Rajta vagyunk az ügyön! ;)

    @Aysha:
    Na, végre valaki értékeli a romantikám! xD

    VálaszTörlés

Wattpad