Harry Potter és a kő, a kamra meg a fogoly - vélemény az első három kötetről

(Egy kis kritika szerűség, hogy legyen mit olvasgatnotok amíg nem vagyok olyan mértékben online, mint általában. Majd a vendégkönyvben elhangzó dolgokra is reagálok, mert olvasni valami fantasztikus élmény! Abba ne hagyjátok csajok! Zárójel bezár. Tényleg.)

Kezdjük ott, hogy nekem senki sem szólt arról előre, hogy ez a könyvsorozat ennyire veszélyes. Gondoltam, majd beleolvasok az első könyvbe, Lia már kismilliószor olvasta, úgyhogy nyugodtan lapozgathatom, aztán ha meguntam, majd szépen a sarokba hajítom, és visszatérek Stephen Kinghez, vagy Dennis Lehane-től olvasgatok még, mert a Viharsziget nagyon elnyerte tetszésem. (Hé, miért nem írtam én a Viharszigetről?)

Na, hát nem úgy megy az, ahogy elképzeltem. Kezünkbe vettük a Harry Potter és a bölcsek kövét, Lia fejest ugrott a varázslóvilágba, és a lábánál fogva se lehet belőle kiráncigálni. Szóval úgy látom a nyáron végig fogunk menni mind a hét részen... Pedig azért annyira közel sem jó! Oké, aranyos kis történetecske, a jófiú legyőzi a csúnya gonosz rosszat, hadd ne kelljen részletezni, hogy hány nyomi kis árva próbált engem azért kicsinálni, mert megöltem a drága szüleit.

Mielőtt az erre tévedő Potter-rajongók elkezdenének utálni, amiért csúnya dolgokat mondok szívük csücskére, megint kiemelem, ahogy a Stephen King könyveknél is kiemelem néha, hogy jómagam jelenlegi "karakter létéből" fakadóan teljes egészében hajlandó vagyok elfogadni, hogy az a varázslóvilág létezik, és elsősorban nem az írónőt minősítem, hanem abban a "másik világban" zajló történéseket.

Lia imádja a sztorit. Egyetlen egy könyv olvasásától sem volt ennyire bepörögve. Magyarázza, hogy

mennyire fontos ez neki, mert ez a könyv volt az, ami miatt úgy igazán elkezdett olvasni, és ami miatt rátört az érzés még kiskorában, hogy ő is szeretne egy ilyen fantasztikus világot teremteni. Kicsit isteníti J. K. Rowling-ot. Ami bosszantó, mert jobb szeretem, ha engem istenít.
Ebből az egészből kiindulva azt kell mondjam, engem sokkal jobban leköt a könyv "társadalomra gyakorolt hatása", mint maga a sztori. Mert a sztori, hát... Azt hiszem senki sem gondolta komolyan, hogy majd én, a több ezer éves démon hanyatt fogok vágódni a csiribí-csiribától. Tehát inkább az foglalkoztat, hogy miért vágódnak tőle hanyatt a fiatalok. Már akik nem a Tvájlájt borzalmaitól dobja el az agyát. Mondjuk a csillámvámpír-fanatizmus egyszerűen magyarázható azzal, hogy a tinilányok 80%-a idióta kis picsa, akik egy csillogó álompasi karjaiba vetnék magukat. Nincsenek előítéleteim, soha! Én csak örülök a vámpír-mániának.
Lia magyarázta nekem, hogy azért ilyen nagy a Potter-kultusz, mert rengeteg gyerek ezen nőtt fel, és a hét kötet végigkísérte őket a gyerekkoron. Hát én erre rávágtam, hogy akkor nosza rajta, írjunk inkább egy gyerekkönyvnek induló valamit, aztán szépen kikupálom az olvasó generációt. Lia azóta is csak nevet a dolgon, és nem igazán hajlandó komolyan venni. Véleménye szerint tökéletesen alkalmatlan vagyok egy "mesekönyv" bárminemű szereplőjének, ebbe beleértve a fő gonoszt is. Megkérdeztem, hogy miért, erre azt a választ kaptam, hogy:

„Adam, ezt még te sem gondolhatod komolyan! Gyerekkönyv? Veled? Akkor akár le is ültethetnék egy nyolcéves kislányt, hogy nézze végig a Fűrészt! Vagy esti mesének olvasom az Állattemetőt, mert van benne egy kislány, és akkor már gyerekkönyv! Eléd rakni, mondjuk akkor már egy kiskamaszt, olyan lenne, mint bedugni a kezem egy mérges kígyókkal teli terráriumba. Mégis mi esélye lenne ellened egy embergyereknek, mondd?”

"Majd legyőz a szeretet erejével!" - feleltem röhögve.
Oké, oké, kanyarodjunk vissza Harry Potterhez.

Tömény unalom. Nem elég, hogy egy karakterért sem sikerül odáig lennem, Lia megállás nélkül spoilerezett. Higgyétek el, nem olyan izgalmas úgy olvasni, hogy amint feltűnik a szereplő, csak azt hallom Lia agyában, hogy jajj mik fognak vele történni. Remek.
Na de azért, hogy írjak egy kicsit a szereplőkről. A gyerekek még nagyon gyerekek ezekben a részekben, és mivel csak ritkán vannak pedofil hajlamaim, nem különösebben fogtak meg. Hermione strébersége kiborító, Ron olyan... semmilyen, de tényleg. Azon kívül nem sok derült ki számomra, hogy csóró, és kisebbségi komplexusa van a rengeteg bátyja miatt. Harry meg... Mikor nyírja már ki Voldemort? Hümm? Elég súlyos problémám, hogy a regények nagy százalékában az első tíz oldal után már azt várom, hogy tegyék már el láb alól a főszereplőt.

Voldemorttól amúgy többet vártam, de Lia azt ígérte, majd kialakul a többi részben, ne aggódjak. Mondjuk a Titkok Kamrájában Tom egész szimpi kezdett lenni. Csak túl sok volt a monológja a cselekedetek helyett. Az biztos, hogy én ugrálnék örömömbe, hogy úgy meg tudnék testesülni, mint ahogy ő megtestesül a saját emlékéből. Az egész klassz. Jó volt az a kis napló. Ja, és Gilderoy Lockhart karaktere is elszórakoztatott! írom az ilyen gerinctelen egoista marhákat. Vajon miért...
Egyébként talán a második rész tetszett a három közül a legjobban. Lia már itt szörnyülködik, hogy hogy mondhatok ilyet, amikor a harmadik rész a legjobb. Szerinte. Miért? Mert van benne egy rakat szőrös kis állat? Esküszöm, bíztam Siriusban, hogy lemészárol néhány embert, erre nem kiderül, hogy ő is jófiú? Tudom, hogy nem várhatok sok vérengzést egy gyerekkönyvtől, na de elég szomorú úgy végigolvasni valamit, hogy már zsigerből kinyírnám a főszereplőt, de tudom, hogy még további négy könyvön keresztül hallgathatom mi van a "kis túlélővel".
A harmadik részben a dementorok egész szimpik! Esküszöm, kipróbálnám, rám milyen hatással lennének. Jó, hát lelkem nincs, amit beszippanthatnának, de arra kíváncsi lennék, hogy az én vidámságommal tudnának-e mit kezdeni.

Ki ne hagyjam Dracot! Elég kis szerencsétlen, de azért benne még bízom a jövőre nézve. Legalábbis bíznék, ha Lia nem pofázna el mindent állandóan... Draco jó fejnek tűnik, nagy adag apakomplexussal. Tizenhat éves korára már akár az esetem is lehet. Majd meglátjuk.

Dióhéjban ennyi lenne az első három kötetről, esetleg bővebben kifejhetném még, hogy a néhány kiemelt pozitívum ellenére mekkora agyrohasztó ingerszegény történet volt, de Lia már így is megállás nélkül azon vinnyog, hogy hogy írhatok ennyi baromságot. Szívesen csesztetném még, de még lesz bőven időm a további részek után.

Addig is reménykedve várom, hátha Voldemort Nagyúrnak lesz valami jó kis húzása, bár erősen kétlem. Majd a nagy "megölte a szüleimet de én örökre talpig becsületes és jó maradok" Harry Potter megmenti a varázslóvilágot. Micsoda izgalom!