Ahhoz, hogy író legyél, többek közt írnod is kell… Durva, mi?

Már viszonylag rég volt spontán agymenés, meg amúgy is kérdezgettétek, hogy milyen volt a nyaralás. Igazából nem sok érdekes történt, Lia nem volt hajlandó velem foglalkozni, na meg támadt egy kis vitánk afelől, hogy ki is az isten, úgyhogy egész véletlenül leforrázta a kezét, összetört három tányért (nem egyszerre, külön-külön, másik nap) amiből az egyiknek a szilánkjára aztán rá is lépett, és a strandpapucson keresztül állt a talpába, ezenfelül leesett a biciklilánca és kis híján beesett egy autó elé. Hát ennyi. Csak hogy tisztázzuk, hogy nem szabad engem elhanyagolni. Oké, hogy hagyott netezni néha, na de már sok-sok sztori van, amit igencsak ideje lenne leírni.
De ő most novellát akar.
Hát írjon azt!
Na de olyat, aminek ÉRTELME van. Hát boccs. Egy több ezer éves, túlvilági démon (igen Gizi, most írom le másodszor így szépen, feketén-fehéren, mert miért ne) történetei már nem érdekesek. Mert mindegyik a szexről szól. Ez nem is igaz.
Oké, igaz. Végigkeféltem a fél örökkévalóságot, ez van. Továbbra sem fogok ódákat zengeni a Mindenség Végtelenségéről meg hasonlók. Vérontás, orgia, kegyetlenkedés. Már nem azért de mi lehetne ennél izgalmasabb? Az ezer éves háborúskodások, mi? A nagy csaták, uralkodók, istenek, félistenek, démonok, angyalszerű ízék, mi? Az kéne. De annyira unalmasak, a rohadt életbe! Tudom mi fog történni, mert már átéltem. Na de egy gyerek... egy aranyos kislány a karjaim között, akinek apja lehetnék, az már valami! Már a neve is megvan.
Na és Georgina, Lizbeth meg Jázmin? Hahó! Nem, most az istenek a téma. Az elején még baromira élveztem, meg már elterveztem, hogy miket fogok a vendégkönyvben lezajló dolgokra reagálni, de Lia még attól is elvette a kedvem a nyöszörgésével. Meg amúgy is, Heydi drágám mondja a magáét a Sátánjáról, akivel igen szívesen találkoznék - olvasgatok ám a témában lelkesen -, Gizim pedig, életem szerelme meg... hát, ő mondja-mondja, mióta megismertem. Azt elismerem, hogy minden egyes porcikáját megcsókolnám őszinte hálám jeléül, mert az ő szövegelése nélkül valószínűleg még otthon punnyadnék, blog meg nagyra törő álmok nélkül, ami azért elég unalmas lenne. Nem mintha most olyan nagy lenne a pörgés, de legalább alakulgat valami. Mondjuk az a pártucat regény, amit már meg kéne írni. Már félig a kezemben lenne a világ, ha néhány kötet a könyvespolcokon virítana. Vagy sötétlene. Ki köttetne narancssárga borítóba egy vámpírról szóló könyvet? Na majd én.
Szóval én már nagyon-nagyon szeretném, hogy legyen valami használható kézirat, és ne csak azzal a nyomorul Címesincs tiniregénnyel példálózzon Lia, hogy az már kész van, azt segítsek kiadatni... A kész van természetesen erős túlzás. Háromezerszer át kéne még bétáztatni, mire egyáltalán félkésznek lehetne nevezni, és minimum négy szereplőt ki kéne belőle nyírni, hogy olvasható legyen. Az olvashatót úgy értem, hogy a csökött agyú tinilányok akik a Twilightra nyáladzzanak, azok élvezzék. Ó, és most megint jön a szöveg, hogy csak féltékeny vagyok, mert Nekik, a Címesincs Húdetiniregényben, van dimenziókapujuk. Hát, kenhetik a hajukra, mert ilyen tempóban messzebb van a kiadástól, mint én a megtestesüléstől. Ja, és a másik szuper Lia-érv, hogy az a regény(nek nem nevezhető izé...) igenis kell, mert az Én előtörténetem. Az én előtörténetem a te jó édes anyád! Hümm... ez mondjuk nem is olyan nagy hülyeség. Szóval. Maximum Raven előtörténete, de hogy hozzám köze nincs, az biztos! Na mindegy is, ha annyira imádja azt a történetet, legalább írja meg rendesen, aztán, mint ígértem is párszor, segítek neki a többit elintézni, na de hogy segítsek, amikor Lia meg nem csinál semmit? Helyette megírni nem fogom, az biztos.
Tőlem aztán nevezhet engem segítő démonnak, de az őrangyalt is bevállalom, esküszöm édes mindegy hogy hív, csak akkor már csináljon is valamit, hogy segíteni tudjak, ne forrázással meg porcelándarabkákkal keljen munkára bírnom.

Amúgy ez a csodálatos bennetek, emberekben. Ahogy már a Hasznos Holmik kritikámban is írtam, mindent akartok a semmiért, és lehetőleg azonnal. Ezt általános esetben én nagyon szívesen megadom bármikor, semmi sem élvezetesebb, mint mindent megadni valakinek, aztán még többet elvenni, mint amennyi eredetileg volt, de a könyv, a regény kell nekem, és még mindig bízom Liában, hogy képes lesz kezdeni magával valamit. Hogy egy kis dicséretet kapjon, a My Vampire Romance-szel egész szépen haladunk. Csak mivel az a rendkívül mély mondanivalóján kívül kőkemény buzipornó, még minimum tíz év, mire bármelyik kiadó bevállalná.
Visszatérve az elején említett dologra, miszerint mindig csak a szexről tudok beszélni, ott van az A Bizonyos Sztori, és leszarom, hogy novellát akarsz, az minimum lesz kétszáz oldal, csak írjad már, különben kénytelen vagyok blogolni. Ami mára elég volt.

Elég unalmas így "veszekedni" Liával, hogy nem is válaszol. Jobban szeretem, ha ő is partner. Konkrétan 160 oldal van Word dösiban a közös kis beszélgetéseinkből, na azzal például érdemes lenne kezdeni valamit, ha mást nem, ide feltölteni, mert eszméletlen vicces, amikor Lia magának mond ellent nagyjából két óra elteltével. De neeeeem, mert az túl személyes. Nincs olyan, hogy túl személyes!. Tündérem, az emberek imádnak más életében kutakodni! Tízből kilenc ember imádná olvasni a te pszichikai leépülésedet egy édes kis démonnal folytatott beszélgetések során. Komolyan. Egy év alatt már tapasztaltam, hogy az emberek legalább annyira kajálják az elmebajosokról szóló sztorikat, mint a vámpíros/démonos történeteket. Neked meg mindkettő kéznél van. Írjál te szerencsétlen!

Lia drága, remélem elég motiválóra sikerült ez a blogbejegyzés!
Csók!

Ui.: Végre arrébb rakhattam azokat az... aranyos kis Potter-könyveket. George R. R. Martin: Sárkányok tánca mellett elkezdtük olvasni Neil Gaiman – Terry Pratchett: Elveszett próféciák-at. Az utóbbit az első ötven oldal alapján imádom. Már szinte az első lapon:
Szereplők: ADAM (Antikrisztus)
Hogy a pokolba ne imádnám? :D