Adam, az Antikrisztus - Neil Gaiman, Terry Pratchett: Elveszett próféciák

Azt hiszem ez a legjobb könyv azok közül, amit eddig nálatok olvastam.
Hogy miért? Mert minden egyes oldala szórakoztatott. Nem volt az, hogy hosszú bekezdéseket, fejezeteket Liára bíztam, aztán miután ő átrágta magát rajta, kiszedtem a fejéből, hogy mi is volt a lényeg.
Ennek köszönhetően rekordméretű irományt kaptok most tőlem a könyv kapcsán.

Nem akarom még többet szapulni a Harry Potter szériát, de jó volt végre letenni a negyedik kötet után a sorozatot. Ha már 11 éves kölökről szóló történet, milliószor inkább Adam, mint Potter a Bölcsek Kövében. Nem, nem vagyok elfogult a druszámmal szemben. Sokkal tökösebb kis srác.
Oké, előnyére legyen mondva, hogy a megtestesült Antikrisztus, nem csak egy kis nyomi, akinek megölték a szüleit.
Jó, befejezem! Csak nem akarok több Pottert olvasni, könyörgöm! – Szépen néz Liára.
Lenne még pár Gaiman, Pratchett alkotás, amit szívesen elolvasnék.

Az Elveszett Próféciák pont kapóra jött most, hogy eléggé előtérbe került nálam az Isten-Sátán téma. Azt hiszem, ez a könyv igen jól ábrázolja a nálatok uralkodó helyzetet. Illetve a Valahol uralkodó helyzetet, mert azt már tapasztaltam, hogy a nálatok íródott regények világai igen csekély esetben egyeznek meg a Ti Világotokkal. (Későbbiekben TV. Najó, nem...)

A lényeg az, hogy a történet az elejétől a végéig szórakoztatott, egy karakter sem volt, akit a legelső találkozás után kinyírtam volna, mert mindegyik szereplő esetében érdekelt, hogy mi lesz velük a végére.
Oké, az elejétől fogva sejteni lehetett, hogy nem lesz ebben nagy mészárlás, inkább meseszerű az egész, és a világ úgyis megmenekül. Ez pont olyan dolog, ami miatt rohadtul nem kéne tetszenie a sztorinak, mert hát mekkora baromság már, hogy az Armageddont (a chrome helyesírás-ellenőrzője Magnetofonnak javítaná)   ilyen könnyedén meg lehet úszni, de... A rohadt életbe, így is tetszett.
Mondhatnám, hogy biztos azért, mert Lia annyira beleszerelmesedett a könyvbe, hogy rám is átragad, de a fent említett Potter kötetek rá a példa, hogy az nem szokott előfordulni, szóval az a nagy helyzet, hogy...
Jól van Lia, örüljön a fejed, leírom, mert úgyis addig fogsz nyaggatni, amíg nem öntöm ki erről a lelkem itt a nagyvilágnak:
Így visszatekintve sokkal jobb lett volna odahaza is egy ilyen Armageddon-megúszós buli, mint amit az a totális pusztítás, amit sikerül összehoznom. Ez van. Nálunk nem volt ilyen hiperszuper Antikrisztus, meg felfoghatatlan terv, ami megakadályozta volna a tevékenységemet. Nálunk nem így mennek a dolgok. Nincs se Pokol, se Menny, és a Jónak és Rossznak nincs is harca. Évezredekkel ezelőtt volt, és nyert a "Jó", de hát mire ment vele?

Néhol, amellett, hogy szórakoztatott ez a könyv, még melankolikus állapotba is sikerül löknie, ami azért nálam nem kis teljesítmény. Talán viccesebb lett volna az egész "világvége" nélkül odahaza is. Jó, jó, akkor nem biztos, hogy olyan lelkesen elkezdek kutatni a többi univerzum után, de... az emberek egyszerűen szórakoztatóak. Ha szabadok. Ha nem szabadok, akkor is, csak nem annyira. Áh, mindegy.
Van még jó pár világ, ahol többé-kevésbé békésen éldegélnek az emberek, jó lesz majd ott rombolgatni (a legjobb lenne nálatok), csak azért mégis az a világ áll a legközelebb egy teremtményhez, amibe született. Amivel született. Ja, hogy a könyvről kéne írnom, hoppá. Mindegy, aki már több "könyv kritikát" olvasott tőlem, az megszokhatta, hogy a bejegyzéseim csak nyomokban tartalmazzák magát a könyvet. És amikor rájövök, hogy már megint magamról pofázok, akkor térek át arra, hogy szereplők...

Egyértelmű favorit Crowley. Szeretem a kígyókat. Nem véletlenül kígyó a profilképem.
Azért kígyó a profilképem, mert Gizi mondta, hogy válasszak kígyó és cápa között. Ha jól emlékszem. A cápa is menő, de nem vagyok igazán víz-centrikus. Ami azt illeti, nem igazán szeretem a vizet. Nagy mennyiségben. Ja, igen, Crowley. – Lia meg közbe aszondja', hogy én azokat a könyveket imádom, amiknek kapcsán minél többet tudok saját magamról pofázni.*

Crowley (Angyal, de nem igazán bukott, inkább lassacskán szállingózott lefelé)

Angyal létéből fakadóan egy kis nyomi – emberi (női...) szemmel nézve ő a rossz fiú, aki azért annyira nem is rossz, és ettől jajj de szexi –, és hát a francba is, a lelke mélyén tényleg ott van a rohadt jóság szikrája, de ettől függetlenül jó arc. Ha nem lennék sokkal gonoszabb nála, talán még cseverésznék is vele, nem csak megdugnám. Na jó, legyen, amúgy is lenne miről dumálnom vele. A Bűnbeesés témakör egészen érdekelne.

– Őszintén szólva én úgy gondolom, egy kicsit túlreagálta a dolgot – mondta a kígyó. – Úgy értem, első vétség, meg minden. Nem értem, mi olyan rossz abban, ha valaki tudja mi a különbség jó és rossz között.
– Rossznak kellett lennie – érvelt Azirafael olyan hangon, mint aki maga sem érti és ez aggasztja –, máskülönben nem keveredtél volna bele.
– Csak annyit mondtak, „Menj föl oda és csinálj valami zűrt” – mondta a kígyó, akit Crawlynak hívtak, bár azon gondolkozott, hogy változtat rajta. A Crawly nem igazán tetszett neki.
– Igen, de te démon vagy. Nem hiszem, hogy éppenséggel képes lennél jót cselekedni – mondta Azirafael. –Tudod, ez az alaptermészeted. Nem bántásból mondtam.
– El kell ismerned, kicsit olyan, mint a pantomim – mondta Crawly – Úgy értem, rámutatni a Fára és azt mondani „Ne Érintsd Meg!” csupa nagybetűvel. Nem valami kifinomult, igaz? Ennyi erővel kiírhatta volna egy távoli hegy legtetejére is. Nem győzök töprengeni, vajon mire készül még.

Egy jó kis fanart róla, ami azért vicces, mert az esetek nagy részében jómagam is hasonló pózban olvasok.

Azirafael egy déli kis buzzancs.

Sokan, akik valaha is találkoztak Azirafaellel, első alkalommal három dolgot véltek megállapítani róla; egy: igazi angol volt; kettő: intelligens; három: olyan homokos, mint egy tucat kéjgázon élő majom egy terebélyes fán. Két dologban tévedtek: a Mennyország nem Angliában volt, bármit állítsanak is egyes költők ezzel kapcsolatban és az angyalok nemtelenek, hacsak nincs rá komoly indokuk, hogy nemük legyen. Viszont valóban intelligens volt.

Nagggyon szívesen megkísérteném párszor, ha van neme, ha nincs. A nem-dolgot úgyis csak ti, emberek reagáljátok túl. Nehezen emésztitek meg, milyen lehet nemtelennek lenni, mert születéskor az esetek túlnyomó részében valamelyik elsődleges nemi jellegeket hordozzátok. Mivel egy démon közel sem úgy születik, mint egy ember, ez a nem-kérdés is egy csöppet máshogy alakul.

Lia amúgy akar Crowleyról meg Azirafaelről írni, mondjuk elképzelésem sincs hogy akarja azt megoldani, hogy Crowleyt ne mossa össze szerény személyemmel. Minden esetre kíváncsian várom mit fog összehozni. Inkább írjon róluk, mint Johnlockot. Hogy mire ez a nagy engedékenységem az angyal-démon párossal? Az, hogy Crowleyt úgyis össze fogja mosni velem, úgyhogy érdekel, mit fog alkotni Azirafael-ügyben. Szeretem a csini angyalkákat. Legalábbis gondolom. Angyalt még nem dugtam, éppen itt az ideje.

Azért tetszett az összes többi karakter is, mert viccesek. Az biztos, hogy egy totál komolyan vett Apokalipszis-sztorit nem lennék képes végigolvasni, ilyen meseszerűen viszont határozottan megérte. A könyv elején remek kis összefoglaló van a szereplőkről, úgyhogy külön-külön én nem is fogok róluk többet írni, olvassátok el a művet, mert megéri.

Na jó, még az "Ők"-ről néhány szó. Akarok egy gyereket. Ez pontosan három szó lett. Nagyon akarok. A gyerekek elképesztően jófejek. És sok fantáziájuk van. Mondjuk Lia ezért fenyeget mindig azzal, hogy majd pont egy gyerek fog engem likvidálni. Na azért az erős túlzás lenne... Abban viszont van igazság, hogy antikrusztusság ide, vagy oda, a gyerekek rendkívül fogékonyak a "túlvilágira". Hát még ha a megtestesült Gonoszság (értsd: Én) gyermeke! Ó, én szépen nevelgetném, aztán nem lenne olyan emberi kis lurkó, mint a könyvben az aranyos kis Adam. Bár Pris már a lelkemre kötötte, hogyha bármilyen úton-módon sikerül valakivel gyereket születnem magamnak (ami Lia véleménye szerint nem így megy...), akkor mindenképpen kell hagynom egy kicsit az emberek között a kölköt. Végül is, ő lesz a nagynénje, úgyhogy ennyit igazán kaphat. Biztos nem véletlenül kesereg az egész öröklét alatt amiatt, hogy sosem lehetett egy pillanatra sem ember.

Zárásként: engem maximálisan lekötött ez a fajta Apokalipszis, úgyhogy kellemes olvasást annak, aki esetleg kedvet kapott hozzá. Azoknak pedig érdekelne a véleménye, akik már olvasták! ;)



* A röpke négy oldalt Wordben elnézve lehet benne ráció.