13

My Vampire Romance - 16. fejezet

Posted in
Gerard:
Már jó ideje éreztem, hogy a kiadós vacsorához ivott vörösbor és ásványvíz leért a hólyagomba, de mivel a legkevésbé sem szándékoztam semmilyen módon újra a nemi szervemre terelni Adam figyelmét, hallgattam a dologról, de néhány óra múlva már képtelen voltam tovább halogatni a témát. Az se lenne jó, ha Adam mellett vizelném össze magam.
– Adam, van itt valahol mosdó? – kérdeztem bizonytalanul.

Adam:
Bár nekem nem igazán van szükségem mellékhelyiségre, mindig van egy szépen kitakarított fürdőszoba az áldozataim számára.
– Persze, drágám! – vigyorogtam, és elteleportáltam vele a kastély északnyugati szárnyába, ahol a jelenleg legvállalhatóbb állapotban lévő vécé volt. Semmi extra gótikusság, vagy ilyesmi, csak egy teljesen modern, apró fürdőszoba, zuhanyzóval, mosdóval meg egy vécével. A kis énekes meg is lepődött a hófehér csempék, és hétköznapi berendezés láttán.
Feszengve megállt a vécécsésze előtt.
– Na, kapd elő! – intettem.
– Nem megy, ha néznek – motyogta.
– Akkor inkább megvárod, amíg felrobban a hólyagod?
– Kérlek! – pislogott rám könyörögve.
Jól van, jól van, ha ez kell ahhoz, hogy valami megbízható képet építsen fel a fejecskéjében rólam, akkor hagyom, hogy egyedül hugyozzon.
– Oké, megyek, ledőlök egy kicsit. Mászkálj nyugodtan a környéken! Ez nincs kitakarítva, mint a másik folyosó, de talán egy kopogó szellem sem fog kinyírni. Jó pisilést! – Eltűntem a szeme elől. Nagyon nagyot sóhajtott, és könnyített magán.
Egyáltalán nem állt szándékomban lepihenni, csak kíváncsi voltam, egyedül mit kezd magával a kis édes a kastélyomban. Ez a mosdó még amúgy is az egyik konszolidáltabb folyosóra nyílik. Van még néhány festmény, de itt legalább nem hagytam szét hullákat. Van pár része a kastélyomnak, ahova a patkánysereg miatt nekem sincs sok ingerenciám belépni. Majd Chris egyszer elintézi. Vagy szerzek egy macskát.
Gee megmosta a kezét, aztán az arcára is fröcskölt egy kis vizet. Újra körbenézett a helyiségben, de mivel továbbra sem talált itt semmi érdekeset, kilépett a folyosóra.

Gerard:
Néhány órája még nem hittem volna, hogy majd bármikor is el fogok szomorodni amiatt, hogy a vámpír magamra hagyott.
Ráadásul ezen a folyosón jóval kevesebb festmény volt, mint ahol órákig andalogtunk, na meg kezdett is kicsit besokallni a képekkel. Azt mondta, mászkáljak nyugodtan. Bizonytalanul rátettem a kezem egy kígyóformájú kilincsre. Benyitottam. Legnagyobb meglepetésemre, ahogy hunyorogva bepillantottam a vaksötétbe, a falon lévő lámpásokban azonnal fény gyúlt. Biztos valami vámpír trükk ez is.

A szoba sokkal kisebb volt, mint ahol Lorenna festménye és a koporsó állt; a legfeltűnőbb dolog a kis helyiségben egy próbababára húzott vörös ruha volt. A baba melletti polcokon felgöngyölt textíliák, amiken vastagon állt a por. Balra szintén poros állótükör. Mintha valami kis szabászat lett volna valaha. Milyen hobbijai lehetnek Adamnek?
Közelebb léptem a bábuhoz, és egy pillanatra tényleg majd’ beszartam, mert olyan volt, mintha egy igazi ember állna előttem. Hosszú másodpercekbe telt, amíg megnyugodtam, hogy ez nem egy tartósított hulla, csupán egy fából faragott élethű bábu. Adamből bármit kinézek! Ki tudja, lehet, hogy a halott barátnőjét itt tárolja valahol, és... Oké, talán túl élénk a fantáziám.
A próbababa mellett egy apró asztalka állt, ősöreg varrógéppel, a gép mellett levelek, és egy kis fadobozka. A doboz rögtön magára vonta a figyelmem, mert egy hegyes fogú denevérfejet faragtak a tetejére. Felemeltem, lefújtam róla a port, majd óvatosan kinyitottam. Kis híján el is dobtam, mert megszólalt. A zenélődobozokra jellemző csilingelő kis dallamot játszott. A zene már önmagában is magával ragadó volt, de a dobozban két apró alak, egy férfi és egy nő forgott körbe. A férfi a nő nyakához hajolt, a nő pedig hátradőlve feküdt a férfi karjaiban. Elámulva nézegettem a gondosan kidolgozott miniatűr jelenetet.
– Tetszik? – szuszogta Adam a nyakamba. Annyira megijedtem, hogy elejtettem a dobozkát, megpróbáltam utána kaptam, de Adam gyorsabb volt.
– Nem vigyázol rá? – ingatta a fejét rosszallóan.
– Azt hittem alszol! – lihegtem. – Megijesztettél.
– Az volt a célom! – nevetett. – Kéred? – nyújtotta elém a most már bezárt dobozt. – Neked adom, ha szeretnéd. – Máris a zsebembe csúsztatta.
– De mire föl? – hebegtem.
– Mire föl? Mondjuk szerelmem zálogául – suttogta kacéran, majd megcsókolt. Az ajkamba éles fájdalom nyilallt, néhány pillanatra rá pedig már a számban éreztem a vérem fémes ízét.
– Nem megyünk egy kellemesebb helyre? – suttogta mikor végzett, és letörölte a vér egy részét a számról, majd lenyalta az ujjáról.
Bágyadtan bólintottam, és az ujjaimmal végigsimítottam a zsebemben lapuló zenélődobozt.

A következő szoba ahova elteleportált velem valóban kellemesebb volt, és egyáltalán nem terjengett benne a dohszag. Viktoriánus kort idéző berendezés, óriási, üvegfüggőkkel díszített csillár töltötte be a szobát fénnyel.
Adam helyet foglalt a halványkék baldachinos ágyon, és megveregette maga mellett a matracot. Már megint helyben vagyunk. Jobban szerettem volna az egyik karosszékbe leülni, vagy a szófára.
– Adam, van ebben a házban telefon? – kérdeztem bizonytalanul, mikor helyet foglaltam mellette.
– Már hogy ne lenne? – nevetett, és a következő pillanatban már egy mobilt tartott a kezében. – Minek nézel engem, valami múltból itt ragadt fószernek? Minek kell a telefon?
– Telefonálni...
– Na, ne mondd, már azt hittem, fel akarod dugni magadnak. Szóval?
– Szeretném felhívni Mikeyékat, hogy nincs semmi bajom. Ne higgyék azt, hogy megöltél – mondtam bátortalanul.
Nem tudtam pontosan, hogy mit akarok mondani, de muszáj volt már valami életjelet adnom magamról. Mégis mit mondhatnék? Miért nem hagytam Adamet meghalni? Persze kamuzhatnám azt, hogy időközben rájöttem, hogy Adam nem halna meg a víztől, és így meg tudtam őket menteni Adam bosszújától... De ez milyen aljas hazugság már? Vagy mondjam nekik, hogy... van valami mazochista hajlamom, és szeretek Adammel lenni?
– Ó, ne igyál előre a medve bőrére! Még bármi megtörténhet! – nézett rám baljós vigyorral. Nem mintha lett volna nem-baljós vigyora. – Nesze, de fogd rövidre, mert nem akarom, hogy nagy legyen a számla! – röhögött, és a kezembe nyomta a telefont.
Ez egész könnyen ment.
Gyorsan bepötyögtem Mikey számát, nagyjából az egyetlen telefonszámot, amit fejből tudtam, és amint fölvette hadarni kezdtem.
– Szia, Gee vagyok, jól vagyok, nincs semmi gáz, Adam nem bántott…
– Gee! Istenem! Mi történt? Azt hittük… azt hittük… – nyögte Mikey, Frank pedig a háttérből ordított valamit, de nem tudtam kivenni a szavait.
Hadarni kezdtem, mert minél kevesebbet akartam átélni ebből a kínos beszélgetésből. Adam tett róla, hogy még kínosabb legyen.
– Igen, jól vagyok, de ma még itt maradok Adammel, mert…
– Ah, bébi gyere már vissza, mert kangörcsöm lesz! – nyögött bele a telefonba Adam.
– Mi... mi történik veled? – dadogta Mikey.
– Semmi, csak Adam baromkodik!
– Ribikém, azonnal riszáld ide azt a szexi kis feneked, és lovagolj meg! – nyögött megint Adam.
– Ne aggódjatok értem, tényleg élek és virulok! Minden rendben, és ne is kezdjetek el gyászolni oké? Nem tudom, meddig kell itt lennem, izé meddig maradhatok, de amint tudlak megint hívlak. És maradjatok abban a szállodában, vagy írjatok egy sms-t, ha elmennétek...
– Gerard, mi a…! – kiabálta Frank.
– Én viszont már nagyon elmennék! – Adam kikapta a kezemből a telefont. – További szép napot! – és kinyomta.
– Hát kurva jó! – kiáltottam el magam.
– Most mi van, cicabogár? – nézett rám ártatlanul.
– Most megint aggódnak! Kicseszettül élvezed, igaz? Költői kérdés volt – legyintettem a végén.
– Tehetek én róla, hogy aggódnak?
– Mondd, miért szexmániás az összes vámpír?
– Miből gondolod, hogy az összes az?
– Ó, fingom sincs!
– Amúgy meg az ölésen kívül a szex csempész némi élvezetet az örök életbe, szóval... csak azt nem értem, hogy a halandók miért nem gyilkolnak és kefélnek állandóan. Bár mondjuk, egy kettő ezt csinálja – vigyorgott.
– Te kibaszottul beteg vagy.
– És ez neked nem jön be?
– Pff...
– Akkor mi jön be? Milyen pasit szeretnél magadnak?
– Menj már a picsába!
– Azt hiszem ezt egyszer már túltárgyaltuk. Szóval mi az ideálod? Mesélj csak!
– Hát biztos nem az, aki minden órában meg akar kúrni!
– Órában? Ugyan már... Számolj inkább percekben!
– Na, erről beszélek!
– Hüm, ezek szerint olyan kapcsolatot szeretnél, ami nem a szexualitásra alapul? Te Gerard... ugye azért nem vagy impotens?
– NEM!
– Biztos? Mert... most, ha így jobban belegondolok...
– Nem vagyok impotens! Csak egyszerűen nem izgulok kibaszott vámpírokra!
– De pasikra izgulsz, mi? Naa! Tudom én! Ha meg problémáid vannak a férfiasságoddal, én tudnék rajtad segíteni...
– Nincsenek problémáim!
– Tudod a heves tiltakozás mindig annak a jele, hogy... De nem kell szégyellned előttem!
– Ne fáraszd magad, tudom, mire megy ki a játék.
– Mire?
– Arra, hogy megmutassam, hogy teljesen rendben vagyok.
– Hát a logikáddal nincs baj.
– És mással sincs.
– Hiszem, ha látom! De azért ez jó próbálkozás volt, nem?
– Gyenge.
– Oh! Nagyon kezdesz szemtelenedni. Nem baj. A fiúmmal nem fogok úgy bánni, mint egy kutyával. Szóval csak nyugodtan. – Megcsókolt.
Mi a szent szar folyik itt, a rohadt életbe?
*
Rá kellett jönnöm, hogy Adam, mint „A fiúm”, sokkal inkább elviselhető, mint „A rabszolgatartóm”.
Délig gyakorlatilag végig ültünk a viktoriánus szoba méretes szófáján – azaz ő ült, én feküdtem, úgy hogy a lábam az ölében volt –, cigarettáztunk, és megkért, hogy ha ő volt olyan kedves, és csomót beszélt a festményekről, meséljek kicsit magamról. Persze az motiváló volt a dologban, hogy azt mondta, ha nem mesélek, kiolvassa a fejemből.
Rengetegszer voltam már pszichiáternél, úgyhogy nem ért újdonságként az, hogy én beszélek, más meg hallgat, csak éppen egy pszichiáterem sem fűzött hozzá olyanokat a mondandómhoz, hogy mennyire dögös vagyok, meg letépné a nadrágot a formás kis seggemről. Szerencsére most sokkal inkább csak poénkodott, mint általában. Vagy csak én viseltem jobban a dolgot.
Elmeséltem neki, hogy anyámék hatéves koromban elváltak, apám lelépett nagyjából köszönés nélkül, anyám meg sosem volt egy mintaszülő, mert az aktuális kedvenc uszkárja jobban foglalkoztatta, mint a tulajdon fiai. Főleg a nagyobbik fia. Hülyeség volt, de mindig úgy éreztem, hogy Mikeyt jobban szereti. Egyszerűen több időt töltöttek együtt, meg egyáltalán, beszéltek egymással. Nekem valahogy sosem volt vele beszélnivalóm. Mikey nagyobb korában is szorgosan mutatta be neki a csúnyácska, de azért kedves barátnőit – legalábbis addig kedvesek voltak, amíg nem jött egy kevésbé rövidlátó, vagy sportosabb srác –, engem pedig állandóan csesztethetett, hogy miért nem ismerkedek már meg egy lánnyal. Én igazán igyekeztem az ismerkedéssel, de amíg egy magas, vékony, szemüveges, de jófej srácnak még akad esélye a csajoknál, egy kövér, elcseszett és magába roskadó képregénybuziért nem igazán állnak sorba. Az egyetlen lány, aki gyönyörű volt, és még szóba is állt velem, sőt, voltunk együtt moziba, meg együtt is kajáltunk, az néhány hónapnyi kellemes beszélgetés után összejött a gimi legnagyobb faszkalapjával, aki pornóképeket csinált magukról, aztán még az orrom alá is dugta, mert tudta, hogy halálosan szerelmes vagyok Crystalba. A halálosan szerelmes dolgot akkoriban komolyan is vettem, mert ezután az incidens után voltam először gyomormosáson, hogy kiszedjék belőlem anyám fél doboz altatóját.
Erre Adam reakciója csak egy együtt érző, „Na látod, ezért nem kell csajokkal kezdeni!” megnyilvánulás volt.

Délben aztán közölte a vámpír, hogy most már tényleg muszáj lesz egy kicsit lepihennie a koporsójában pár órácskára. Megengedte, hogy addig azt csinálhatok, amit akarok, és most nem fogja rám hozni a frászt.
Már kicsit nyomasztott az állandó romantikus félhomály, úgyhogy miután Adamet felkísértem a koporsós szobájába, és adtam neki egy „jóéjtpuszit”, az előcsarnok felé vettem az irányt, hogy megnézzem, ki lehet e jutni a kastélyból.

Majd kiesett a szemem, mikor kiléptem az óriási ajtón, és pár méterre egy szakadék szélétől találtam magam. Nem messze egy vízesés zubogott. A szakadék peremére állva megállapítottam, hogy ennél tökéletesebb helyet az öngyilkosságra keresve sem találnék. Ha már szegény Mikeyéknak azt mondtam, hogy ne aggódjanak, nem tehetek ilyet. Na meg Adam is egész normálisan viselkedett.
Visszanéztem a kastélyra. A Notre Dame unalmas kis viskónak tűnne emellett a fekete, különböző futónövényekkel benőtt neogót csoda mellett. Egy évbe telne, mire a bélletes kapuzat minden ívét végignézném, az összes díszítésre pedig egy emberélet sem lenne elég. Tíz toronynál abbahagytam a számolást, mert ebből az egy szögből egyszerűbb lett volna számba venni egy sündisznó tüskéit.

Körülöttem mindenhol hegyek, a láthatáron mindegyik kisebb volt annál, mint ami tetejének szélén a kastély állt.
Elindultam a vízesést alkotó folyócska mentén, és mindent megadtam volna egy fényképezőgépért, még többet pedig egy ceruzáért és papírért. Úgy éreztem, ennyire gyönyörű épületet nem szabadna eltitkolni az emberek elől. Így fényes nappal nem is igazán rémisztően nézett ki, hanem pompásnak, mint egy templom, ami az istent, vagy éppen isteneket dicsőíti. Azt hiszem, ekkor már éreztem, hogy Adam még a vámpírok között is különleges tiszteletnek örvendő lény. Ilyen kastély a világ urának is kijárna.

A kastély mellett sétálva egyre varázslatosabb helyekre csöppentem. Óriási kőszobrok teljesen ismeretlen élőlényekkel, félig benőve borostyánnal. Semmi sem volt elszáradva, mindenhol a legkülönbözőbb növények tekeregtek. Mint a leggyönyörűbben elburjánzott angolkert.
A közelben állt egy kis épület, ami hajdanán istálló, vagy valami ilyesmi lehetett. Belestem, de nem sokáig maradtam bent, mert úgy nézett ki, mint ami bármelyik pillanatban összedőlhet.
Elindultam egy kikövezett ösvényen, és elértem egy három méter átmérőjű szökőkútig, ami vizet már évtizedek óta nem láthatott. Egy szirénalakot mintázó szobor állt a közepén, ami kacéran széttette a gondosan kifaragott lábait.
Hogy pihenjek egy kicsit, és végre egyedül végiggondoljam a mai nap történteket, leültem a szökőkút padkájára. A gondolkodás helyett elálmodoztam azon, hogy vajon milyen lenne egy ilyen helyen élni. Háttal elfeküdtem a kövön, és hallgattam a madarakat. Megszámlálni sem tudtam volna, hányféle éneket hallok. Biztos voltam benne, hogy éjjel itt mindent betölt a farkasok vonyítása.

*

13 megjegyzés:

  1. Kellemes kis fejezet volt, és végre a szereplők „ismerkednek” egymással. :) Kíváncsian várom a folytatást!

    omo

    VálaszTörlés
  2. Na, megérkeztem a blogspot útvesztőin át. :D Eddig ez az egyik kedvenc fejezetem, Adam önmagához képest kifejezetten édes. ("Számolj percekben!"-Bocs, mégse. :P) Ami pedig a kastélyát illeti, el tudnám fogadni.

    VálaszTörlés
  3. @omo:
    Örülök, hogy tetszett, köszi a kommentet! :)

    @Luca:
    Hát hellóóó! Veled még nem is cseverésztem így "közvetlenül"!
    "Adam önmagához képest kifejezetten édes."
    Én mindig édes vagyok... :P
    A kastélyomban van pár szabad szoba, ha gondolod, és meg tudod oldani a dimenzióugrást. ;)

    VálaszTörlés
  4. Ohh, dimenzióugrással bárki mehet lakni, bérmentve a kastélyodba? :D Érdeekes ;)

    VálaszTörlés
  5. Persze! Teljes körű ellátás, gyönyörű környezet, fitness, wellness, bármi ami csak kell!
    És még a temetkezési költséget is állom! ;)

    VálaszTörlés
  6. Milyen édes vagy, a koporsó rendelés is ingyenes? Vörös selyem belül és kívül fekete legyen, ja és kétszemélyes + legyen kényelmes is selyem párnával, megoldható ;D ?

    VálaszTörlés
  7. Ez csak természetes! ;) Mikorra vagy várható? xD

    VálaszTörlés
  8. Na ez jó kérdés :DD Majd kopogok jó? ;D

    VálaszTörlés
  9. Ohh milyen jó is lenne, egy kis ugrás térben és időben.... Meg ismerkedni, az részletkérdés nem tartana sokáig :D Halálig szóló élmény lenne vámpírokkal ismerkedni élőben belegondolva ;D

    VálaszTörlés
  10. Adaam! Egyszerűen imádlak! Egyre jobban :) fejezetről fejezetre egyre cukibb vagy! Nagyon várom már, hogy végre a végére érjek! Majd egyszer meglátogatlak :D <3
    Csókollak!

    VálaszTörlés

Wattpad