4

My Vampire Romance - 20. fejezet

Posted in
Gerard
Fogalmam sincs, melyik étterembe teleportált Adam, az viszont egyértelmű volt, hogy csak mi nem viselünk öltönyt. Adam fizetett annyit, hogy ez a mélységesen ledöbbent és extra elit vendégeken kívül senkit se érdekeljen. Ez azt jelenthette, hogy az étterem akár azonnal lehúzhatná a rolót, akkor is nyereségesen zárna.
Inkább nem akartam tudni, hogy hány képviselő, nagykövet vagy kormányzó között ülök kopott farmerben, Pink Floydos pólóban és enyhén lyukas talpú tornacsukában. Adam is talpig feketében, de legalább rajta ing volt, és különben is, ő valószínűleg bármiben képes lenne elegáns hatást kelteni. A pincérek az előre odaadott vaskos borravaló fejében a legtermészetesebb jelenségként tekintettek ránk, miután gondosan megbizonyosodtak róla, hogy nem valami trükkös bakkártyával próbálkozik Adam, hanem egy különc milliárdos, aki nem tud mit kezdeni a sok pénzével.
A cordon bleu-re koncentráltam, és jó nagyokat kortyoltam a vagyont érő pezsgőből, mert még mindig éreztem Adam spermájának ízét a számban.
– Nem ízlik? – érdeklődött Adam, nekem pedig fogalmam sem volt, hogy az ételre gondol, vagy kiszedte a fejemből a testnedvekről szóló dolgot.
– De – feleltem diplomatikusan. Feltűnt, hogy Adam, velem ellentétben lelkesen lapátolja magába a petrezselymes burgonyát.
– Nem azt mondtad, hogy nem tudsz enni?
– Mint láthatod, tudok – felelte, miután lenyelte a falatot.
– De… akkor hogy működik ez?
– A szervezetemnek nincs szüksége rá, de azért az ízeket szeretem – vonta meg a vállát.
– Jó, de akkor mi történik vele, ha megeszed? Úgy értem, milyen vagy belül?
– Mély és rejtélyes! – vigyorgott, mikor már nem volt tele a szája. Egy pillanatig elméláztam azon, hogy petrezselymes krumpli után, hogy lehetnek makulátlanok a fogai.
– Mi a helyzet a belső szerveiddel? – firtattam.
– Van néhány.
– De működik? Meg tudod emészteni ezt a kaját? – böktem a tányérjára.
– Nem igazán.
– Akkor mi történik vele?
– Nevezhetjük varázslatnak – nevetett.
– Eltűnik benned a kaja, vagy mi?
– Olyasmi. Ne próbáld meg az én testem összehasonlítani a biológiaórán tanultakkal.
– Bizonyos szempontból viszont úgy tűnt, elég emberien működsz – céloztam finoman a szexuális életére.
– Kétlem, hogy neked egymás után annyiszor állna fel a farkad és élveznél el, ahányszor csak akarsz – hencegett.
– Amikor akarod, nem pedig amikor… izgat valami? – Ettől egy csöppet kellemetlen érzés tört rám.
– A kettő általában egybevág – nyugtatott meg.
– Na, de ha most azt mondom, álljon fel erre a csirkére, akkor…
– Ha utána lebuksz az asztal alá, és kezelésbe veszed, akkor bármikor!
Nem akartam tovább firtatni a dolgot, meglepő módon nem is igazán Adam miatt, inkább az kezdett feszélyezni, amit a lábam között váltott ki az „Adam és a szex” témakör.
– És akkor a seb összeforrasztás, meg minden akarat kérdése? Meg… amikor leégett rólad a bőr, meg hús? – Reméltem, hogy ezzel a képpel maradéktalanul sikerül lehűteni a kedélyeimet. Na meg elvenni a saját étvágyam. A vámpír kitért a válaszadás elől.
– Ki fog hűlni a kajád.
A legkevésbé sem érdekelt az evés.
– Mennyire tudod öhm… kiterjeszteni az akaratod?
– Ma leszoptál, kis kincsem, erről mire tudsz követeztetni? Nem, mielőtt nagyon megörülnél nem bűvöltelek meg, hogy a farkamon csüngj. Egyszerű manipuláció. Még az emberek is képesek rá. Te kifejezetten erősen.
– Tessék? – Pislogtam, és igyekeztem túltenni magam rajta, hogy Adam szavait minimum a körülöttünk lévő asztaloknál tökéletesen hallották.
– Itt vacsorázgatunk, illetve sztorizgatunk, és egyszerűen megbolondulok érted.
– Ez nem manipulálás, ez… nem tudom mi, és nem értem, miért érezel így irántam. – Halkabban beszéltem, hátha akkor Adam is követi a példám. Természetesen esze ágában sem volt.
– Az érzéseket ki érti? Csak élvezni kell! Hidd el, ezt megtanultam az évek során.
– Te könnyen beszélsz – sóhajtottam.
– Miért is? – vonta föl a szemöldökét. Még a szemöldöke is kibaszottul szexi!
Nem tudtam mit feleljek. A barátaimmal már közöltem, hogy meleg vagyok, a barátnőmmel szakítottam, vagy valami olyasmi, így hát… tényleg nem sok akadálya maradt. Magamon kívül. Miért kéne érdekelnie, hogy néhány gazdag, középkorú ember megbotránkozva bámul ránk? Az egész rock’n’rollnak ez a lényege.
– És amikor a véremet szívod, és eltűnteted a sebet a nyakamról? – váltottam gyorsan témát.
– Az azért kicsit más. A nyálam elég jól meg tudja sürgetni az emberi sejtek regenerálódását. Most képzeld el, ha velem hancúrozol, még csak a feneked sem fájna utána!
– Hát ez remek – sóhajtottam. Valahol azért tényleg megnyugtatott, mert az egyik, ami miatt ódzkodtam a szextől, az az esetleges testi sérülés volt. Mielőtt rátérhettem volna a „Vámpírok nyálának használata az emberi gyógyászatban” témakörre, Adam lelkesen folytatta.
– Az bizony! Egy kis desszertet? Lenyalogatnám a fagylaltot a mellbimbóid körül.
– Nem hiszem, hogy túlságosan értékelné a közönség – pillantottam körbe, hogy egyáltalán ki hallotta Adam megnyilvánulását. Szerencsére úgy tűnt, hogy újabb taktikaként mindenki a sznobizmusba merül.
– Felfektetlek az asztalra, felhúzom a pólód, és megparancsolom a pincérnek, hogy hozzon ide minden fagylaltot – folytatta érzéki hangon. – Aztán megint leszoplak. Mit szólsz hozzá?
Azt szóltam hozzá, hogy végem van. Tudtam, hogy Adam mindezt megteheti, és a valóságban megalázóbb lenne, mint bármi, amit eddig velem művelt, de a valóság darabokra hullott, fantáziaképként pedig igen ígéretesnek hangozott a dolog. Főleg az utolsó terve.
Adam az asztal alatt megsimogatta a térdem.
– Na, most manipulálsz! – mondtam rekedten.
– Csak azt mondtam, hogy leszoplak. Jó keményen, mint nem is olyan rég…
– Adam – morogtam, mert már olyan hangosan beszélt, hogy a körülöttünk lévő asztaloknál ülők szeme újra ránk szegeződött, én pedig megbizonyosodtam róla, hogy a terítő oldala elég hosszú, és eltakarja a merevedésem.
– Jó-jó, akkor csak megint kiverjük egymásnak – forgatta a szemét.
– Mi lenne, ha nem itt folytatnánk ezt a beszélgetést? – próbálkoztam fojtott hangon. Azt akartam mondani, hogy állítsa le magát, de még a saját nemi szervemnek sem tudtam parancsolni, nem úgy, mint a vámpír, aki állítása szerint tudna, csak éppen egyáltalán nem akar.
– Alig ettél valamit – ingatta a fejét Adam rosszallóan.
– Nem vagyok éhes. – Alternatívaként a fejemben mocorgott, hogy „Valami egészen mást kapnék be!”, de azért nem mertem volna megkockáztatni nyílt színen.
– Hát jó – vigyorgott Adam, még egy köteg pénzt dobott az asztalra, aztán kisétáltunk a puccos étteremből; a nappalimba teleportált, és vad csókkal nekem esett. A nyakába kulcsoltam a karjaim, és minden szenvedélyemmel viszonoztam a csókot. Az ajkamba harapott, és szívni kezdte a vérem. Hangosan felnyögtem, és majdnem átestünk az egyik fehér fotelen. Az ujjaimat a hajába fúrtam, Adam elégedetten kuncogott, miközben minden igyekezetemmel azon voltam, hogy sikerüljön felhasítanom az ajkát. Túl élvezetes, túl vad, és mégis túl egyszerű volt minden ahhoz, hogy elkezdjek bármin is gondolkodni. Akartam Adam vérét, akartam, hogy a merevedésemre simuljanak az ujjai, és a képlet rendkívül egyszerű volt hozzá. Nem sok romantikával fűszerezve vetkőztettük le egymást, csak az volt a lényeg, hogy végre minden ruhaneműtől megszabaduljunk, és a nyers meztelenségben álljunk egymás előtt. Azelőtt sosem terveztem ilyesmiket a nappalim közepére. A férfiasságunk egymásnak nyomódott, és úgy éreztem, attól el fogok sülni, ha csak megfogja a farkam.
– Hadd halljalak! – vigyorgott, és két kézzel markolta a seggem.
Az agyam legsötétebb szegletéből még az is előkúszott, hogy Basszál meg!, de csak a nevét nyögtem.
– Bizony, bizony, én vagyok az – bólogatott, és egyik kezével átfogta mindkettőnk férfiasságát. A hátam a falhoz nyomta, a nyelvét a számba, a merevedésünket egymáshoz. Abban a pillanatban úgy éreztem, az egész életemet így akarom eltölteni. A vérével a nyelvemen, az ajkaival a számon, a felsőtestünk egymásnak feszülve, és egyszerre verje ki magának és nekem is.
Élveztem, hogy átadhatom magam a vámpírnak, hogy nem kell meggebednem azért, hogy kiderítsem, mégis mi a szar a másik fél orgazmusának titka, és nincs a hervasztó nyomás, hogy jónak kell lennem, kurva jónak, csak azért mert egy rohadt rockbandában éneklek. Mintha az, hogy mikrofon van a kezembe már automatikusan azzal járna, hogy szexisten vagyok. Ó, nem, Adamet nem érdekli, őt csak az érdekli, hogy kibaszottul élvezzük.

Sok is volt ez az élvezet mára, jóval több, mint amihez hozzászoktam.
Félájultan borultam le az ágyamra. Meztelenül, Adam csókjaival a vállamon aludtam el.


*
Adam:
Gerard egész nap a viszonylag frissen felfedezett érzéseivel volt elfoglalva: nem csak a misztikus történetei miatt vonzódik egy vámpír pasihoz, hanem szexuálisan is gerjed, mint az áram a dinamóban.
Persze, jogos lenne a feltételezésetek, hogy ennyi erővel, ha kihagyom a megalázós kis akcióimat, akkor sokkal hamarabb az ölembe pattant volna, de lássátok be, hogy akkor közel sem lett volna ennyire érdekes az egész történet. Na meg egy szadista állat vagyok. Már csak egy icipici lökés kell neki, amitől nem csak felizgulni fog a témától, hanem meg is bízik bennem annyira, hogy önként és dalolva rendelkezésemre bocsássa a seggét.

Közöltem a kis szerelmemmel, hogy mostantól az egész napot vele akarom tölteni, a kezébe nyomtam egy nagy vödör fekete festéket, és közös művészeti programként minden ablakot vastagon feketére mázoltunk. Gerard teljesen odáig volt tőle, szerintem mindig ki akarta próbálni.

Késő esti kis elfoglaltságként úgy döntettem, most jöhet egy kis andalgás, addig is legalább kiszellőzik a szoba. Nem mintha engem zavart volna. Mondjuk zavarni Gee-t sem zavarta, csak féltem, hogy beáll tőle aztán Prisék még azt is tudatmódosító szer hatásának bélyegeznék, ha valami esetleg történne köztünk az este folyamán.

Sétálás közben Gerard természetesen megállás nélkül faggatott a vámpírlét kérdéseiről, én meg nem győztem neki minél izgalmasabb – és nem feltétlenül valósághű – válaszokat adni, hogy még jobban belém bolonduljon. Amikor meséltem neki a világ teremtése előtti mitikus csatákról, még levegőt venni is elfelejtett.

Egy elhagyatott játszótér felé kószáltunk.
– Menjünk hintázni! – utasítottam. Gerard először meglepetten pislogott, aztán elmosolyodott. Hát igen, egy hintázó vámpír biztos nagyon aranyos.
Leültem a hintaállvány egyetlen megmaradt hintájára, Gerardot terpeszben az ölembe húztam, átöleltem, és az állam a vállának támasztottam, közben pedig a lábammal löktem magunkat. Nagyon romantikus volt. Néma kuss, csak a hinta hangos nyikorgása. Gerard elégedetten bújt hozzám.
Kifejezetten boldognak éreztem magam. Oké, lételemem, hogy vidám vagyok, lelkes, élvezek mindent és mindenkit, aki csak elém kerül, de azért az a bizonyos szívmelengető érzés nem jön szembe velem minden utcasarkon.

A bokrok közül előlépő két férfi zavarta meg a békességünk. Mindkettő az a tipikus kopasz, kigyúrt, „ÜSS” tetoválásos, jó pár verekedés általi arcmódosításon átesett gorilla.
– Tetves buzeránsok! – szólalt meg a magasabbik, buldogképű. Mindig imádom az intoleráns seggarcokat. Tök mindegy lenne neki, hogy ki ül ezen a hintán, kinyírnák, vagy nőnemű esetén meg is erőszakolnák. Egy eltévedt ötéves kislány is erre a sorsra jutna.
Gee feléjük kapta a fejét, és ösztönösen föl akart pattanni az ölemből, de mielőtt megmozdulhatott volna, erősebben szorítottam magamhoz.
– Remélem fényesre nyaltátok már egymás seggét, mert többet nem lesz rá lehetőségetek – fröcsögte az alacsonyabbik, akinek a bal orcájára valami patkányszerű bandajel volt tetoválva. Rendkívül esztétikus látványt nyújtott. Mondanám, hogy ez az az embertípus, akit még bottal sem piszkálnék még, de sokkal jobban el lehet velük játszadozni, mint akár egy veszett kutyával. A kutyás dolgot nem szexuális értelemben értve…
– Ezt vehetjük fenyegetésnek? – kérdeztem csevegő hangon, és cuppanós csókot nyomtam a cicám nyakára.
A nem várt provokálás láttán a két hapsi megdöbbenve nézett egymásra.
– Igen faszfejkém, vehetitek annak! – A magasabbik felocsúdott, és előkapta a szemrevaló vadászkését.
Micsoda emberek élnek ezen a földön. És akkor a vámpírok a gonoszok! Nem tudom, mi gonoszabb: puszta élvezetből megkéselni két ártatlanul hintázgató meleget, vagy mondjuk... puszta élvezetből kinyírni két izomagyú faszkalapot.
– Nem szeretem, ha fenyegetnek minket a drágámmal – mondtam pofátlanul higgadtan, ezzel újabb meglepetést zúdítva a „támadóinkra”. Lesmároltam Gerardot, hogy még jobban vérszemet kapjanak. Jó nyálasan, cuppogósan.
Mikor „veszélyes” közelségbe ért a két monstrum, méltóságteljesen fölemelkedtem a hintából, Gee-t pedig magam mögé toltam.
– Félted a kis ribancod, mi? – vicsorgott rám a magas, és nekem rohant a késével.
– Senki sem ribancozhatja le a ribancom, világos? – Egy szempillantás múlva már a kezemben tartottam a buldogképű szívét. Szépen ököllel be a bordái közé, és ennyi.
A hapsi – azaz a hullája–, térdre esett, és arccal előre elborult a homokban.
Nem tudom, hogy a tetkós képű, vagy Gee volt jobban ledöbbenve, amikor vigyorogva feléjük mutattam a szívet. Na jó, talán az izomagy, mivel Gee azért már látott tőlem néhány impozáns előadást. Egyébként a megmaradt hapsi épp Gee-nek készült rontani, amíg fel nem tűnt neki a véres izomcsomó a markomban; mikor realizálta, hogy mi történt a társával, kővé dermedt. Aztán úgy is maradt, mert nyaktöréssel a másvilágra segítettem.
– Kapd el, bébi! – hajítottam ivás közben Gerard felé a szívet. Gerard úgy ugrott félre, mintha... egy szívet vágtam volna felé.
Elképedve meredt a lába előtt a homokban heverő emberi belső szervre.
Pillanatok alatt végeztem a vacsorával, a hullát csak simán ledobtam a haverja mellé.
– Szerintem menjünk innen, kincsem – mondtam, mintha mi sem történt volna, és Gee felé nyújtottam a karom. Kicsit remegve megfogta a véres kezem, majd óvatosan átlépett a holttesteken.

Gerard:
Ezek már senkit sem fognak terrorizálni.
– Adam… Nem gondoltál még arra, hogy csak ilyen… seggfejeket ölj? – kérdeztem bizonytalanul. Próbáltam nem hányni.
– Rögtön én legyek a Batman, mi?
– Batman csak a zsaruk kezére adja a rosszfiúkat, de mondjuk… Segíthetnél az emberiségnek.
– Cica, úgy nézek én ki, mint akit érdekel az emberiség?
– Miért nem érdekel?
– Titeket miért nem érdekel a kihalófélben lévő állatok sorsa?
– Ne általánosíts! Az emberek borzalmas dolgokat követnek el, de… Mindegy. Igazából én sem bírom az embereket.
– Mit szólnál, ha beugornánk az öcsédhez?
– Minek? – megtorpantam. Az előző mészárlás után a legkevésbé sem akartam csak úgy beugrani az öcsémhez.
– Bunkó módon viselkedtem – mondta a vámpír meglepő mennyiségű bűnbánattal a hangjában.
– És most nem fogsz bunkó módon viselkedni? – húztam el a szám gúnyosan.
– Ha már egyszer járunk, jobb lenne, ha nem akarna megölni minden ismerősöd. Csörögj rá, hogy egyáltalán mit szólna hozzá!
– Nem hiszem, hogy… – kezdtem bele, de Adam szeme újabb vérengzés esélyét latolgatva villant rám. A veszélyekkel járó tiltakozás helyett megpróbáltam inkább csak enyhíteni a körülményeket.
– Megígéred, hogy nem adod elő megint a ribancozós szövegeid?
– Jaj már, csak hecceltem őket!
– Elhiszem, hogy nehéz belegondolnod, de emberi szemmel nem olyan vicces a dolog – motyogtam.
– Nincs humorérzéketek. – Adam unottan nyalogatta az ujja hegyén maradt vércseppeket. – Na, mutasd az utat! – magához rántott, én pedig az öcsém házára gondoltam, és reménykedtem benne, hogy egyáltalán nem is lesz otthon, és akkor Adam belátja, hogy olyan helyre még én sem tudom őt elvinni, amiről azt se tudom, hogy hol van.

A háza előtt állva fölhívtam Mikeyt.
Bágyadt hallót nyögött a telefonba. Nem meglepő, hogy még aludna hajnali hat előtt.
Amint meghallotta a hangom a hálószobájában felkapcsolódott a villany. Ennyit arról, hogy nincs itthon.
Alig sikerült annyit kinyögnöm, hogy a ház előtt vagyok Adammel, és beszélnünk kéne, Mikey már száguldott az ajtóhoz.

A dolgok olyan gyorsan történtek, hogy nem volt időm rendesen fölfogni. Amire emlékszem, az az, hogy Mikey kirohan az ajtón, Adammel a ház előtt lévő úttest másik oldalán álltunk, és az isten tudja honnan előkerült egy száguldó kisbusz, és Mikey már az úttest közepén volt, de a kanyar miatt nem láthatta a száguldó járművet. Az idő mintha lelassult volna, én kiabáltam, hadonásztam a karjaimmal, de tudtam, hogy más késő.
Adam olyan erővel lökött hátra, hogy hanyatt elterültem a járdán, beverve a fejem egy gondosan a fűbe szúrt kerti törpébe. Hallottam, hogy az autó elszáguld valahol az orrom előtt, dudálás, féknyikorgás, hangos puffanás, és amire fölkaptam a fejem, már csak azt láttam, hogy Mikey... hogy Mikey egyetlen karcolás nélkül, holtsápadtan ül a szemben lévő járda szélén.
A kisbusz elhajtott.
– MIKEY! – ordítottam, bukdácsolva átrohantam hozzá és lerogytam mellé.
– A... a... vámpír… megmentett – suttogta Mikey szaggatottan, és jól láthatóan nem volt benne biztos, hogy nem csak egy álom közepén ücsörög. Csak ekkor vettem észre, hogy Adam eltűnt.

4 megjegyzés:

  1. Jó kis fejezet volt! :) Kitesztek mindig magatokért! A végén könnyekkel küszködtem, hogy jajj mi lesz veled, de mivel még írod a blogot így megnyugodtam ;D

    VálaszTörlés
  2. Jajj de drága vagy! ;P
    Amúgy ez egy már kb. száz éves történet a részünkről. Hát ja, van egy kis közös múltunk.

    VálaszTörlés
  3. Na igen, így kell ezt, egy kis mészárlás, egy kis busz. *taps*
    "Nem tudom, mi gonoszabb: puszta élvezetből megkéselni két ártatlanul hintázgató meleget, vagy mondjuk... puszta élvezetből kinyírni két izomagyú faszkalapot." Az előbbire szavazok. És kivételesen egyet értek Gee-vel, klassz Batman lenne belőled. Jól állna a cicagatya, meg minden. :D

    VálaszTörlés
  4. Na jól van, megnyugodtam, hogy ezt már elég mozgalmasnak találtad! ;)

    Hát, az öröklétbe még akár egy kis Batmankedés is belefér. Majd ha éppen beleuntam a rombolásba, elkezdek igazságot szolgáltatni... Muhaha.

    VálaszTörlés

Wattpad