Let your mind wander, and something else will take its place...

... Something beautiful and awful and feathery and old.

(avagy még mindig imádjuk a Night Vale-t)

Sziasztok, megint az eddigihez hasonló felállásban üdvözlünk titeket; „Lia”, Adam.
Én mondtam Liának, hogy ő kussoljon, mert senkit sem érdekel, de nem hallgatott rám...

Drága Adam sikeresen elintézte, hogy már-már lelkiismeret furdalásom legyen amiatt, hogy így eltiltottam őt a blogtól, és minden itt marad félbehagyva.
Igazából Adam kereste magának a bajt azzal, hogy megölte Liát, ez egy nagyon, de nagyon buta húzásvolt tőle. Tök jól megvoltunk addig, ő blogolhatott, én meg élhettem az életem. Oké, most lehet azt mondani, hogy na bumm, Adam kinyírt egy írói álnevet, hát attól én még mindig írok, szóval lényegében tök mindegy. De nem az. Aj, most komolyan, én sem tudom már követni, hogy miket hadoválok, névváltoztatással meg pláne nem akarom itt bonyolítani ezt az amúgy is hajszálon egyensúlyozó világot, szóval marad a Lia. És azért én írok, nem pedig Adam, mert ő megint lehazudná a csillagokat is az égről.


Már bocs, de az én hazugságaim sokkal jobbak, mint a tieid.

Tudom, hogy nem erre a szarságra vagytok kíváncsiak (jó, valamilyen szinten biztos kíváncsiak vagytok, elvégre olvassátok), mert az, hogy egy író mit nyűglődik a karaktereivel, az csak akkor érdekes, ha az író történetesen Stephen King, vagy valaki, aki letett már valamit az asztalra, nem pedig egy…

kétszínű, kisebbségi- és egyéb komplexusokat tömény önimádattal kompenzáló tehetetlen picsa

… köszi Adam, szinte már pont ezt a kifejezést kerestem. Szóval valami ilyesmi. Persze akarok erről a témáról (is) írni egy könyvet, de így ez a blogolás… Jól esik, hogy írtátok páran, hogy érdekelnének titeket még az ilyen agymenések is, mert ezek szerint legalább elmebetegnek elmegyek, de általánosságban úgy érzem, hogy hasznosabb dolgokkal is el tudom tölteni az időm, mint hogy itt siránkozom.

Megállás nélkül azt csinálod blog nélkül is, csak én hallgatom.

A te rinyálásod pedig én! – tehát remek a helyzet, egy nőszemély, aki író akar lenni, ehhez képest vagy egy hónapja nem írt semmi érdemlegeset a szokásos napi agymenésen kívül, csak szenved, meg egy „túlvilági démon”, aki megtestesülni akar meg világuralmat, de két éve nem csinál semmit, csak szenved. Azért két év alatt elég sok mindent csináltam! Világuralom ügyben? Hát, ahogy a példa mutatja, valakinek írunk jelenleg, szóval valaki olvassa, és tud rólam. Két év alatt néhány ember. Nagyon ügyes vagy. Ne, ne mondj semmit! Nekem a mentségem, hogy egy egyszerű ember vagyok, nem pedig azzal jövök, hogy leigázom a világot! Jó munkához idő kell.

Az a gond, hogy simán felrakhatnám a mindennapi eszmecserémet Adammel, hogy az erre tévedőknek legyen mit olvasni, és abból is szépen kijönne egy könyv, de sajnos azokkal az a baj, hogy vagy nagyjából a feljebb olvasható nyűglődés ismétlődik kicsit más megfogalmazásban, tehát tök unalmas és érdektelen, vagy olyan személyes témák a részemről, hogy a nagy részüket még magam elől is titkolnám.

Igen, írhatnám a My Vampire Romance folytatását, mert az a legnagyobb szemétség, hogy egyszer csak abbahagytuk. Egyrészt persze az idő szűke a gond…

Most jön a nyár basszus, úgyse fogsz egész nap mást csinálni, mint ülni és elbaszni az időt!

Másrészt meg mióta Raven fogta magát és lelépett – egy hónap? – csak egyszer beszélgettem vele, ami érdekes beszélgetés volt, de az érdekes része pont az, amit nem osztanék itt meg.

Kössz baszd meg!

Te akartad, itt egy kis részletecske…

– … de te is vágysz még Adamre, legbelül, legmélyen, valahol…
– Nem.
– Hogy csinálod? Hogy tudod megcsinálni?
– Csak belenyugodtam, hogy semmi köze hozzám.
– Na jó, de én hogy mondjam, hogy semmi közöm hozzá, amikor én teremtetem?
– Ő úgyis mindig azt hajtogatja, hogy nem te teremtetted. Hidd el neki.
– Úgysem fog elengedni, mert nélkülem nem létezik eléggé ahhoz, hogy önálló tudjon lenni!
– Engem sem engedett el, most mégis itt vagyok és veled beszélek úgy, hogy Adam egyáltalán nem zavar, itt se tud lenni. Nem rajta múlik. (…) Önmagától senkit nem lehet megmenteni. És ezt nem Adam több száz áldozatának kárán tanultam, akiket meg akartam menteni, hanem a saját bőrömön.

Jajj micsoda bölcsesség. Amúgy ezt már úúúúgy húsz éve is előadta a kis ribanc, csak akkor még nem volt hozzá a multidimenzionális sallangja. Szóval ne vágódj hanyatt tőle…

Nem kezdek el erről megint vitatkozni veled, mondom nem! Jó, már el is kezdtem… A lényeg az, hogy amíg Raven nincs itt, hogy folytassuk az MVR-t, addig nagyon-nagyon maximum majd egyszer írok róla egy összefoglalót, hogy hogyan is jutottatok el idáig. Közben persze tudom, hogy abszurd az egész, mert hát milyen az, hogy az író azért nem ír, mert a karaktere lelépett, de hát ezt én csesztem el amikor ennyire beleártottam magam a dologba.

Majd én megírom!

Na, arra nem vagyok kíváncsi.

Dehogynem!

Elhiszem, hogy szépen elregélnéd, hogy mekkora kis ribanc volt, de momentán ez lényegtelen. Bármiben fogadnék veled, hogy nem fog még egyszer lefeküdni veled.

Jajj, ne legyél már ennyire naiv, könyörgöm… De legyen, akkor fogadjunk! Ha Raven lefekszik velem, akkor egy teljes napra enyém a tested.

Na azért azt nem.

*Adam röhög*

Micsoda bizalom! Pedig csak egyetlen egy aprócska napocska a tét…

Azért nem vagyok teljesen hülye!

Mellékesen megjegyzem, hogy MVR mellett is lenne bőven írnivaló.

Ja, a tini regény.

Egy nagy faszt!

Adam, mi a francot írjak rólad? Az kívülről nézve nem valami izgalmas, hogy a nyakamon lógsz és baszogatsz engem, jelszót raksz a gépemre – még mindig nehezen emésztem meg, hogy komolyan megcsináltad –, meg azért sokat segítesz is nekem, de ezekről nem lehet mit írni! „Ma megint nyűglődtem valamin, de Adam egész jól érvelve lecseszett, hogy hagyjam abba, aztán rákezdett ő.” Erről szólnak a napjaink, ha nem tűnt volna fel.

Hát ne erről írj, könyörgöm!

Az a Sam gyerek egész aranyos volt, aztán két hét alatt totálisan lestrapáltad.

Na, máris itt egy elmesélni való sztori rólam! Mindenáron te akarod leírni a történéseket, hogy E/3-ban legyen, de közben lusta vagy írni, basszus! Az egy dolog, hogy nem éppen az öhöm… valós tényeket közlöm, de legalább közlök valamit!

Nem a mennyiség a fontos, hanem a minőség! Tudom, hogy megállás nélkül tudsz mesélni, és ezért imádlak is, de ott az a 150 oldalas sztori és nem jó.

Jó, oké, igazságtalan vagyok Adammel, mert mostanság tényleg elemében van odahaza. Mármint ahhoz képest a semmihez képest, amit azóta tevékenykedett, hogy velem van. Eddig volt egy egész jól működő kis emberi társadalom az utóbbi száz évben, elnyomó, de azért kifejezetten élhető „démon” hatalommal az élén, aztán miután Adam csak úgy, mert miért ne, felgyújtott egy iskolát (gyermekek halálsikolya és lángoló kis testük; igazán kedves prezentáció), a főnökasszony kiakad. Bírtam a nőt, mert az uralkodása alatt legalább azt hitték az emberek, hogy egész jó kis világban élnek. Aztán Adam kinyírta a csajt, aki mellesleg Pris öhm… akármije volt. A szerelem asszem kicsit erős kifejezés lenne, mert Prisnek a drága öcsikéjével szemben nincsenek a szerelemről alkotott rögeszméi. Tiszta szappanopera.

Na szóval az eddigi rendszer – hát marha nagy rendszer volt – összeomlott, szóval most, hogy Elza (a fentebb említett hölgy) nem védi a drága kis embereit, jönnek a többi gonoszok – mert hogy olyan is van, basszus, rendkívül eredeti és tömény klisés fekete trutymók. Igazából nem a gonosz rájuk a legjobb szó, mert nem gonoszok, pusztán a létfenntartásért küszködnek, ami be kell hogy lássuk, sokkal jobb motivációs erő annál, mint Adamnek, akinek minden mindegy, unaloműzésként szórakozik. Valószínűleg Adam is jobban törné magát bármin, hogyha fenyegetné a tény, hogy hamarosan megdöglik, de hát…

Most komolyan TE pofázol arról, hogy a pusztulás milyen motiváló? Alig van pár éved hátra és semmit sem csinálsz. Majd a következő életedben, mi?

Oké, jogos.

Szóval a trutymók támadják az embereket, Adam közben egy sárkányháton repkedve az újdonsült kis kedvenc fiúját molesztálva (nem mindenkinek verik ki a farkát 50 méterrel a föld felett repülve egy sárkányháton…) felégetett jó pár kerületnyi ártatlan ember lakta területet. Elég gyorsan ment úgy, hogy a sárkány – aminek amúgy az égvilágon semmi keresnivalója nem lenne ott, mert egyáltalán nem őshonos – tüzet okád, Adam pedig egy csettintéssel lángra lobbant egy felhőkarcolót. Egyébként az az egész világ olyan szinten elcseszett, hogy… hát egyszer talán valami jó is kisülhet belőle. Nagyon egyszer. Nagyon talán. Pont emiatt szeretnék valami mást írni, más helyekről, amik nem úgy néznek ki, mint egy univerzum hulladéklerakó, ahova minden oda lett vágva, és Adam kiskakaskodik a tetején. Ja, meg hébe-hóba próbál magának egy karakter összehozni, bár erre elég magasztos szó a karakter, mert igazából csak egy szexpartner.

De hát ha úgysem írod, cseszd meg, akkor legalább én hadd fárasszam a drága közönséget!

De a drága közönségnek értelmes, összefüggő sztori kéne!

Mit szólsz ahhoz, ha én rendbe rakom a 150 oldalas cuccot*? Heti egy fejezet, magadtól azt úgysem fogod soha kijavítani, így meg legalább valami lenne belőle. Attól te még javíthatod azt a másik szart, már amennyiben erőt veszel magadon.

Hümm… Na ezt még megbeszéljük, de ez már négy oldal, úgyhogy mára elég. 






_______________________________________________________
* amit még a novemberi NaNoWriMo-n írtunk, és a címe elvileg Menthetetlen.