Most már aztán tényleg lesz valami

Most már lassan tényleg lesz itt valami drágaságaim, hogy el ne veszítselek titeket, akik eddig kitartóak voltak, na meg hogy gyűjtsek új alattvalókat rajongókat. Csak hogy felcsigázzam a kis perverz lelketeket, annak ellenére, hogy az előző bejegyzéseben még valami heteró-sztoriról dumálgattunk, inkább maradok a fiúknál, boccs. Mégpedig nem is akármilyen fiúnál, hanem... Jó, jó, nem írom le a nevét, mert Lia nem akar ficet írni (mondjuk jogos...), meg amúgy is, hamarosan bemutatom nektek, most is úgy ahogy itt lebzsel a háttérben, de még nem igazán fekszik a srácnak ez a multi-univerzum dolog. Kicsit el van még tájolva, de majd rendbe rakom a kis drágát. Nagyon bírom a kis hülyegyereket, remélem nektek is szimpi lesz, és örömmel fogjátok olvasni annak a történetét, hogy hogyan is ismerkedtünk meg. Vagy valami ilyesmi. A lényeg, hogy egy kis nyári olvasnivaló.


Ha egy héten belül nem kerül fel a sztori bevezetője, akkor rugdaljátok meg Liát, de nagyon, oké? Mondjátok meg nyugodtan neki, hogy ilyen mentalitással soha az életben nem lesz belőle semmi.
Oké, esetleg divattervező, de az engem hol érdekel?

Amúgy persze megint zajlott az élet ez alatt az egy hónap alatt amíg itt alig adtam magamról éltjelet. Például író lettem. El is kezdtem egy ilyen bejegyzést, aztán meguntam.

Helló, helló drágaságaim. Az a nagy helyzet, hogy elsöprő győzelmet arattam. Tudom, ez nem látszik a blogon, de ha fogalmazhatok úgy, legyőztem az én saját kis „démonom”, akit Liának hívtak. Igen, már megöltem párszor, blabla, de momentán úgy tűnik, hogy feladta.

Itt az ideje, hogy kitálaljak Nektek.

Lássuk csak a ti drága Föld nevű bolygótokat, hogy mit is próbálok meg, mi leszek  én ezen a planétán mostantól.

Nem vámpír.

Nem démon.

És semmi ilyesmi.

Ez most egy csöppet kiábrándító, mi? Szinte pontosan két éve kezdtem a blogolást, minden percét élveztem annó, de ez a démonkodás már kezd egy csöppet uncsi lenni. Oké, oké, én vagyok a természetfeletti szexisten, meg minden, de… ez így kevés.

Jó, csesszétek meg, író vagyok.

Fantáziám az egyelőre nincs sok, viszont van egy múzsám.

Naja. Jó mi?

Most meg elkezdtem írni az előbb egy bejegyzést annak prezentálása érdekében, hogy mekkora nagy röhejes baromság az, ha a karakterek megállás nélkül csak arról blogolnak, hogy a csajszinak, aki írja őket, mekkora tömény szenvedés a szegény kis élete, és ők meg mennyire próbálnak rajta segíteni. Aztán Lia törölte, mert szerinte ez nagyon aljas dolog, és ne legyek már ennyire kis genyó. Na meg jött a "Ha nem tetszik, akkor miért olvasod?" témával, ami igazából az egyik legszánalmasabb dolog, amivel a magukat művésznek tituláló lények elő tudnak állni. Azért olvasom, mert szórakoztat.
Jó, ezt a témát érintetteken kívül úgysem érti senki, lóval, akarom mondani szóóóval... Kaptatok egy totál értelmetlen blogbejegyzést.
De most már tényleg lesz sztori.
Ha már én lettem kinevezve írónak, basszus, akkor legalább hadd pakoljam ki oda, ahova csak akarom!

Zenének meg már lehet, hogy volt, de akkor is.