3

Hogyan lett Adam lelki vezető?

Adam totál elborult.
És igen-igen, ez elvileg még mindig az ő blogja és helyette én magyarázok, de Adam éppen elfoglalt a Tanítással.
Én meg összeírom Adam evolúcióját.  Legalábbis amennyiről én tudok.

Vámpír: Ahogy a blogon is látszik, nagyjából ezzel kezdte a földi tevékenykedését. Vért szívott, nem bírta a napfényt, ilyesmik, de azért hamar rájött, hogy ez a vámpír-ügy sántít egy kicsit, mert bár jó poén, de sok mindenben korlátozza.

Involár: Ez egy Caligon lévő faj (volt), ami bár nagyon hasonlít a köztudatban élő vámpírhoz, de az öreg lényeket jóval nehezebb megölni. Jó volt ez az involárkodás Adam számára, de azért nem az igazi.

Démon: Ebben a szóban az a jó, hogy ezerféle dolgot bele lehet nyomni, könnyen alakítható az értelmezése, a lényeg az, hogy gonosz, ártó szellem, lény, akármi, úgyhogy ezzel a rugalmasan kezelhető kifejezéssel elvolt Adam egy ideig. Innen megpróbált néha átlógni istennek, de én nem vagyok hajlandó elfogadni az isteni lényét, mert bár rombolni már láttam, a teremtés terén nem ért el kimagasló sikereket.

Tanító: Ez egészen friss, talán, még egy hetes sincs, hogy beállt Facebook-os látónak. És ontja magából a bölcsességeket.




 Most ehhez mit lehet hozzászólni? És számomra az a borzasztó, hogy valószínűleg gyorsabban fog így világuralomra törni, mint az én híres írónővé válásom által...

3 megjegyzés:

  1. Sajnos Lia,ebben egyet kell,hogy értsek,mert az emberiséget eszmékkel minden módszernél eredményesebben lehet irányítani.:D Mindazonáltal ez talán kicsit még jót is tesz neki.:D Legalább most itt van (ki tudja meddig). Meglátjuk ez meddig tart.:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Óóóó, most itt leszek még egy ideig, boldogítani titeket! :DDD

      Törlés
  2. Ebben reménykedem én is.:D

    VálaszTörlés

Wattpad