3

Itt vagyok

Nos, az ezzel a bloggal a probléma, hogy megszűntem vámpírnak lenni, úúúúgy... Három éve? Bocs, ha ezzel valakit most sokkoltam. Azóta ugyebár démonként tengetem a mindennapjaimat, földöntúli entitásként, még a Tanítómesterséggel is megpróbálkoztam, azt igazából folytatni is kéne, csak hát nem elég hozzá a motiváció, egyszerűen túl hülyék az emberek, ez van.

Az a nagy helyzet, hogy az internetet is meguntam. Lia viszont rákattant. Oh, ezek aztán a nagy újságok, mi? Egyebet nem igen tudok mondani. Persze ötletek vannak, hogyan kéne feldobni ezt az egészet, például egy új honlapdizájnnal basszus, de az ilyeneknél leragadunk ott, hogy ajj Liának de sok dolga van, és nem ér rá most ezzel foglalkozni. Nekem meg nincs kedvem, szóval szar ügy.

Na már most, Lia kismilliószor bebizonyította, hogy tökéletesen használhatatlan, sosem lesz belőle írónő, ergo én sem fogok tudni nyomtatott formában parádézni, úgyhogy mondjuk ki, a kapcsolatunk zátonyra futott már jó pár éve. És mondjuk ki azt is, hogy ezt a tényt is már kimondtuk párszor.
Liát viszont nem olyan könnyű kinyírni. Ami azt illeti, bizonyos szempontokból nehezebb kiiktatni, mint engem. Veszélyes dolog elnevezni fizikailag nem létező dolgokat, ugye tudjátok? :P
Persze, lehet mondogatni, hogy Lia képes a változásra, egyszer majd laza nővé kupálódik. De most komolyan kit áltatunk? Lia áldozatnak született, Lia azért született, hogy nekem legyen kit nyúznom, ebből kifolyólag pedig elég egyoldalú a kapcsolatunk. És bármilyen meglepő, ez nekem se túl előnyös. Egy konstruktív partnerre van szükségem, valaki, aki mondjuk két hét helyett képes két óra alatt meghozni egy döntést. Én is dönthetek helyette, nem is az a gáz, hanem a ráfordított idő, és energia. Oké, nekem nem kell ilyenek miatt nyafogni, mert én aztán ráérek, ha nem Lia, akkor hát majd más.


Rendben, elfogadom a fizikai világ korlátait rám nézve. Vannak. Lassan hat év elég volt ahhoz, hogy felfedezzem, mennyire unalmas és meglepően jól védett hely a Föld anyagi síkja. A szellemi már más kérdés. A szellemi síkja nagyon menő, azt el kell ismernem! Rengeteg olyan világ van, ahol ez fordítva működik. Ahol a szellemi sík át tud törni az anyagiba (nem tökéletes megfogalmazás, de talán így a legegyszerűbb leírni), ott sokkal kevésbé hatnak intenzíven a dolgok. Ebben persze nincs semmi nagy szám, tulajdonképpen annyi az egész, hogy amelyik világban természetes a "varázslás", ott nem esnek hanyatt egy öngyulladástól, a Földön ezzel ellentétben csodaszámba megy. És ez így van minden ezoterikus szarsággal. Olyan ódákat zengenek az asztrálutazásról, meg mit tudom én mikről, hogy azt igazi élmény olvasni. Na meg a negyedik dimenzió is hú meg ha... Igazából elképesztően le vagytok maradva. A Föld elképesztően lassú. De előtört belőlem megint a Tanító.

Ja, hogy ugyan már, dugjak meg végre valakit.

Egyetlen szerelmem mostanság Dorián. Illetve már jó ideje belehabarodtam a srácba, de most a NaNoWriMo alkalmából rázzuk gatyába a sztorit, aminek a különlegessége, hogy nagyon is ember vagyok benne. Nos, így működnek ezek a dimenzió dolgok. Amikor ott vagyok, annyira ott vagyok, hogy az, hogy én bármiféle földöntúli entitás vagyok, csak egy halvány érzet. Vagy még csak annyi sem. De ez egy teljesen természetes érzés. Amikor itt vagyok, akkor meg itt vagyok. Így. Liával.
Ó, persze, ti mind földöntúli entitások vagytok, akárcsak én! Hát, el kell hogy keserítselek titeket, de nem feltétlenül. Az emberek nagy többsége teljesen átlagos ember. Az evolúció eredménye. És ilyenkor megesik, hogy az ember csak úgy meghal. Vége. Nincs tovább. Nincs túlvilág, nincs semmi. Ciki mi? Úgyhogy én senkinek sem javasolnám - igen Lia, még neked sem -, hogy azzal nyugtassa magát, hogy majd a halál után rádöbben, hogy mi is ő tulajdonképpen és az élet csak egy átmeneti szakasz. Az egész zsákbamacska és nem mindenki ugyan azt húzza.

3 megjegyzés:

  1. Nocsak, Dame, nocsak... Hát csak feladtad végül?:P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem feladtam, csak a haladás érdekében hajlandó vagyok tovább lépni. :P

      Törlés

Wattpad