7

Démonterápia 3. rész

Posted in
– Hogy ment a feladat? – kérdezte James a következő találkozásunkkor.
Előszedtem a fekete farmerem hátsó zsebébe gyűrt papírlapot, és meglengettem James előtt.
– Hát, elvoltam vele egy ideig!
– Van kedved felolvasni, vagy inkább olvassam el később? – kérdezte, miközben mindketten helyet foglaltunk a bőrfotelekben.
– Van hát! Nem írtam össze mindent, mert az eltartott volna az örökkévalóságig. Szóval csak az utóbbiakat. Ravenről már elmeséltem, miért nem működött a dolog. Amin neki változtatnia kellett volna, hogy ne legyen akkora rinyagép! Ne dramatizáljon mindent túl, és ne higgyek azt, hogy egy kis… Rosszalkodástól máris eljön a világvége! Csak csinálja, amit élvez, én meg hadd élvezzem, hogy ő élevzi, amit élvez! – nevettem.
– És neked min kellett volna változtatni?
– Hát… Magamon? – vigyorogtam.
– Igen, úgy értettem – bólintott.
– Én meg úgy értettem, hogy egész magamon kéne változtatnom – kacsintottam.
– Én is – mosolyodott el.
Mélyet sóhajtottam.Nem volt jó ez így. Ráadásul gyorsabban mint, mint eddig. Egyre rosszabb a helyzet.
– James, James… Tudod mi a legnagyobb gond? – ingattam a fejem. – Persze, nem gond, csak… Kezd egyhangú lenne a dolog. Tudni akarod, mi jár most a fejemben?
James biccentett.
– Ezért vagyok itt.
– Hát én is! Muszáj ezen változtatni, mert nem bírom tovább! Mindig, mindig pontosan ugyan ez! Legalábbis amióta Caligóba érkeztem. Igen, igen, Dorián egy picit más volt. De Raven, Nick, és a többiek... Tudod mi a nagy helyzet, James? Most is arra gondolok, hogy szép lassan ki kéne gombolgatni az inged gombjait, lehúzni a válladról, végigcsókolni a nyakad, és belenyomni az egész tested ebbe a szépséges bőrfotelbe! – vigyorodtam el a végére.
James a legkevésbé sem jött zavarba, éppen csak megvillant a szeme.


Bevallom, ez bántotta egy csöppet az önérzetem.

Hát ja, lehet, hogy nem én vagyok az első páciense, aki efféle ajánlatokat tesz neki, elvégre elég sok kiscsaj megfordul nála.

– Szerintem te is élveznéd – tettem hozzá.
– Adam... – csóválta a fejét. – Nem akarhatsz mindenkire rámászni, akivel fél óránál több időt töltöttél együtt.
– Hé, azért fél óránál kicsit több kell! – háborogtam.
– Igen?
– Igen! Kell az a bizonyos szikra! Azért mindenkire nem mászok rá. Csak aki megérdemli – vigyorogtam.
– És én mivel érdemeltem ki ezt a megtiszteltetést? – kérdezte, már-már gúnyosan.
– Tetszenek a szeplőid. És jó a segged.
– Ennyi, komolyan csak ennyi kell neked?
– Hé, most magad ellen beszélsz, szépfiú! 
– Adam, a világ nem úgy működik, hogy aki megtetszik neked, az a tiéd – mondta komolyan.
– De éppen ez az! – nevettem fel. – Aki megtetszik nekem, az az enyém!
– Kétlem, hogy ez mindenkivel így lenne.
– Még ha ellen is állnak nekem az elején, úgyis megszerzem, amit akarok.
– És mi történik, ha nem szerezheted meg?
– Olyan nincs – sóhajtottam gondterhelten.
– Pedig itt az élő példa.
– Te? Szépségem… Ha akarnám, máris alattam sikoltoznál!
– Nem – felelte higgadtan. Kis naiv!
– Ne akard, hogy demonstráljam, kérlek! Annyira, annyira szeretném, hogy te más legyél! Több! De hát ez az! Mindig ezt akarom! Mindig. És semmi sem változik!
– Nem mászhatsz rá mindenkire, aki megtetszik.
– Nem? – vigyorodtam el, a következő pillanatban pedig James fölött álltam, és a fotelje karfájának támaszkodtam. Olyan közel hajoltam hozzá, hogy a homlokunk szinte összeért.

Nem szólt semmit, csak a szemembe meredt.

– És most mit tetszel? – suttogtam. – Ha akarlak, itt és most magamévá teszlek.
– Ebben az esetben egy más jellegű terápiára lesz szükségünk – mondta, még mindig érzelemmentesen.
Csak nem pszichopata egy csöppet a doktorbácsim? Imádom, imádom, imádom!
– Valóban? Hogy állsz a démonokkal? – vigyorogtam, egészen a szájához hajolva.
– Megvagyok velük, köszönöm.
– Igen? – vontam föl a szemöldököm.

Korábban rá kellett volna jönnöm. Korábban is tudtam. Tudtam, az elejétől fogva tudtam, de manipulált. Nem úgy manipulált, ahogy azt az emberek tudják manipulálni egymást, hanem szó szerint a fejembe mászott. Pontosan úgy, ahogy én szoktam manipulálni másokat.

És most én csak ott álltam, zavarodottan.


Lia:
– Nem, nem, nem, nem! – morogja Adam. Zilált. Kicsit állatias.
– Komolyan eddig nem vetted észre? Komolyan? – ingatja a fejét a Szőke, aki az előző pillanatban még James volt. Még mindig James, le nem tudnám nektek írni a különbséget, de van különbség.
– Nem, Lia, ez így baromság! Nehogymár megint telebeszélje az agyad!
Adam ideges. Határozottan ideges.
– Telebeszélte az agyam? Ennek semmi köze nem volt semmihez! De ha ez megnyugtat, én sem repesek az örömtől, tekintve, hogy imádtam írni, pontosan erre volt szükségem az I'm Ok után, rád, egy kis kötetlen írásra, erre… Erre BUMM! Ezt csak így tudom jellemezni. Az egyik pillanatban még rámászol, Adam, aztán… Aztán tádámmm! Nem hiszem el. Nem.
– Srácok, srácok, mi ez a nagy patária? Még te is úgy teszel, mintha nem láttál volna – pillant rám a Szőke.
– Ki a franc vagy? – kérdezem némileg hisztérikus állapotban, mert nem értek semmit. Vagy inkább azért, mert mindent értek.
Soren, Soren, Soren. Valamikor így neveztem.
– Ugyan! – legyint és újra Adamhez fordul. – Mindenesetre szórakoztató volt a kis meséd, és hogy kemény három alkalomig bírtad, hogy ne mozdulj rám…
– Nem, ez így nem áll össze! – csattan föl Adam. – Hagyd békén Jamest! Ott az apja, a pszichológus!
– Te meg marketing szakember vagy, szóval… – legyint vidáman a Szőke démon.
– Mit akarsz? – fontja karba a kezét Adam.
– Semmit.

You let me violate you, you let me desecrate you
You let me penetrate you, you let me complicate you
Help me I broke apart my insides, help me I’ve got no soul to sell…

– Ki a franc vagy? – morogja Adam.
– A pszichológusod.
– Baszódj meg! Miért kellett Jamest…
– Nem csináltam vele semmit! Te jöttél hozzám segítségért. Miért ne folytathatnánk? Tényleg segíthetek! Adam, neked komolyan segítség kell! – mondja a Szőke ripacskodva.
– Ja, hogy felzablász, belőlem pedig nem marad semmi. Igazán remekül hangzik, köszönöm – húzza fel az orrát Adam.
– Ugyan, ha ki akartalak volna csinálni, már nem lennél! – mosolyog a Szőke. – Mi lenne, ha inkább közös vállalkozásba kezdenénk?
– Mi a szarról beszélsz?
– Játsszunk együtt! Egymás ellen. Ahogy tetszik. Lehetsz te a feketével, jobban áll neked, lássuk be. Éééééén csak szórakozni szeretnék egy kicsit. Tudod, hogy van ez. Unatkozzunk együtt!
– Takarodj a picsába!
– Adam, Adam, hát mióta hátrálsz meg egy kis kihívástól? Változást akarsz. Változtassunk! Legyél több, mint egy picsogó szerelmes zsák szerencsétlenség! Legyél végre önmagad!
– Mert te aztán annyi mindent fel tudsz mutatni, mi?
– Én, veled ellentétben nem titkolom, honnan jöttem. Illetve én, veled ellentétben tudom, honnan jöttem.
– James… Lehetett volna… Lehetett volna… Lia, mit tettél??? Mit engedtél be?
– Én? Adam, mit csináltam én? Egyszercsak itt volt! Hát mit kezdjek vele? – hebegek.
– Tedd ki a picsába! James! James lehetett volna a…
– Társad az örökéltben? – kotyog közbe A Szőke. – És abban mégis mi lett volna a változtatás?
– Baszd meg – fortyog Adam. – És te is baszd meg! – mered rám. – Cuki akartam lenni, oké? Simán összejöttem volna Jamesszel! Nem bántottam volna…
– Amíg! – kacag a Szőke, majd felém fordul. – Legalább te látod, ugye? Jajj nem, nem akarom magamba olvasztani a kis Adamkéd. Annyira azért nem izgalmas a kastélya. Annyira azért nem izgalmas az egész. Hacsaaaak, lássuk, lássuk, a nagyságos Nazarell máris fut a kis hollójához, hogy győzzék le együtt a Gonoszt? Nem rossz, nem rossz. A Hollófiúval csak az a baj, hogy szerelmes ebbe a seggfejbe – bök Adamre. – Na de mindegy is. Mi nyomja még a lelked?
– Lia, miért hagytad? Miért, miért, miért? – mered rám Adam. Vergődve. Olyan… olyan lenyűgöző, ahogy Adam vergődik. – Miért???
– Gondolkodom! – fakadok ki. – Próbálok. Mit akarsz? – fordulok a Szőkéhez.
– Az égvilágon semmit!
– Akkor miért vagy itt?
– Szórakozásból. Pont azért, amiért te.
– Átírhatom. Illetve még meg sem írtam, tehát…
– Persze – mosolyog a Szőke.
– Még… még nincs belőle semmi.
– Ühhümm…
– Oké, ennyi, nem tudom, feladom, nem vagyok ura a dolgoknak! Adam, te mentél pszichológushoz!
– Te hagytad, hogy belemásszon!
– Te vagy a démon! Raven! Raven, mi a retek legyen??? Mi van? – fakadok ki.
– Ő megmondta, hogy ez lesz – ingatja a fejét a Szőke.
– Oké, ennyi, megyek fürdeni.
– Vigyázz a tükrökkel! – vihog a Szőke.
Simán a tébolyba tudna kergetni. Ő igen.
Ő igen…
És…
Még mindig ez a legtökéletesebb sztori. De nem lehet megírni. Nem lehet. Nem szabad. Túl valóságos. Túl… Minden csak túl.
– Hogy van Annie?* – vigyorog a Szőke.
– Elmész te a picsába! – fakadok ki most már én is. Ez most így sok. Túl kusza. Kibogozhatatlan.

*

– Oké, a kérdés csak az, hogy vesszük rá Adamet, hogy közreműködjön? – kérdezem, némileg felfrissülve, kitisztult fejjel visszatérve a Szőke rendelőjébe.
– Én is itt vagyok, baszd meg! – kiált közbe Adam.
– Adam. Most komolyan. Ez egy jó sztori. De tényleg, sokkal jobb, mint amit egy szimpla pszichológussráccal művelhettél volna!
– Jó sztori, és? És most? Most aztán rohadt jó sztori, nem? – forog körbe Adam a határozottan IKEA-s szobában. – Így mit kezdesz ezzel a rohadt jó sztorival?
– Adam nyugi! – Azon kapom magam, hogy Adamet a fotel felé tolom.
– Nem! Délelőtt még rohadtul nem itt tartottunk! Egy órája sem itt tartottunk!
– Már minimum három napja ott tartottál, hogy bemutattad a bűvésztrükkjeid, és nem volt tovább! Hát ezért nem volt tovább!
– Elbaszott ez az egész! – morog Adam, és drucásan ledobja magát a kanapéba.
Kár volt. A karfából bilincsek nőnek ki, és körül zárják Adam csuklóit. Ebből bizony nem szabadul.
– Remek! – köpi felém.

– Adam, Adam, hát nem ezért jöttél hozzám? Borzongást akartál! A határaid! Hát itt vannak! – mosolyog… James... vagy ki. Ez a szőke, magas srác. Adamhez sétál, a lába fölé áll, és az ölébe ül. Gyönyörűen néznek ki.
– Beteg vagy, Lia! – veti a háttámlának a fejét Adam, hogy a szemembe nézhessen.
– Ugyan, ne beszélj így egy hölggyel! – ingatja a fejét a Szőke. Még mindig Adam ölében ül. Én nem tudok közbe avatkozni. Nem akarok belenyúlni.
– El ne menj! – morog rám Adam. Azta. Ennyire kétségbeesettnek rég láttam. Megjátssza? Megjátszhatja? Mennyire játék?

És kicsusszanok a „terápiás szobából”.
Démonterápia.
Basszameg, hogy nem esett le.

Na szóval. Kívül vagyok. Olyan elképesztő érzés, még a fejhallgatóból szóló zenét is máshogy hallom, de komolyan.

Szóval Adam, gyönyörű Adamem egy hófehér bőrfotelbe bilincselve. Maguk a bilincsek régiek, és rozsdásak, és körülötte a fehér bőr is rozsdás. Mennyire élvezi Adam! Mennyire szenved! És mennyire nem lenne hajlandó bevallani, hogy élvezi, hogy szenved!
Miket beszélek! Ez az egész éppen arról szól, hogy végre bevallja, hogy mennyire élvezi, hogy szenved!

– Hát, édes kettesben – mosolyog a Szőke. – Többé kevésbé legalábbis. Na de akkor folytassuk a terápiát. Mesélj még, mit nem bírsz elviselni magadban? Hogy az összes szépséges fiúkából kiszerettél? Másfél év, annyi volt? Szomorú, szomorú… Hát milyen módszer is segítene rajtad… – A Szöke még mindig Adam ölében ül, és most a mutatóujját Adam homlokához nyomja. Adam nyaka megfeszül, a szemét lehunyja, és… Határozottan szenved. Én meg itt nézem tétlenül? Hát ja, tekintve, hogy ez egy sztori… És Adam mindennél jobban szenvedni akart.

– Na milyen? – billenti oldalra a fejét a Szőke. Most már két ujját támasztja Adam homlokának, és mintha Adam homlokcsontjába fúrnáz az ujjait.

Adam nem ordít, de minden izma megfeszül, vicsorog, az ujjai ökölbe szorítva. Az arca egészen vadállatias. A Szőke pedig úgy ül ott, mintha az égvilágon semmi sem történne.

Én meg csak nézem és írom.





__________________________________________
* Hogy van Annie? - videó Twin  Peaks SPOILER!


7 megjegyzés:

  1. Rohadt jó lett ez a sztori!!! Egyszerűen imádom és mivel pont a témámba vágó (rohadtul a fene egye meg) jöhetne egy kis tanács tőletek, mert apám kijelentette tegnap, hogy bejelentett pszichiáterhez úgy, hogy semmi köze annak az idegennek az életemhez. Én nem akarok menni ebből olyan üvöltözés lett és megfenyegetett kirak itthonról, magyarul elérte kénytelen lehetek elmenni. A baj velem az, na igen bukott angyal vagyok és nem tudok beszélni egy emberrel erről, mihez kezdjek szerintetek? Nem szórakozásból írtam nektek bármi tanács jól jön :(

    VálaszTörlés
  2. Köszönjük, talán olyan 50-50%-ban osztozunk Adammel az érdemen. :D

    Apád azért akar pszichiáterhez vinni, mert bukott angyal vagy, vagy van más oka?
    Ha már úgyis el kell menned, akkor menj, hátha kiderül a dokiról, hogy jófej. Ha már a pszichiáteri hivatást választotta, talán izgalmas személyiség lehet.

    Teljesen ismeretlenül ennyit tudok/tudunk mondani. :)

    VálaszTörlés
  3. Az is nagy szerepet játszik igen, nem tudok ellenni az emberekkel, ezért nem vagyok hajlandó csak azt csinálni, ami nekem jó pl nem járok, ha nem muszáj sehova, főleg hogy mindenáron normál embert akar belőlem nevelni, ami kicsit se én vagyok... Nehéz így leírni innen a helyzetet, de egy idős nő, anno is jól kiszúrt velem pszichiátriára küldött hetekre. Volt hét éve azóta is megfojtanámxd Köszi a segítséget mindenesetre :)))

    VálaszTörlés
  4. Először is: Öcsém, ez a sztori valami eszméletlenül fantasztikus!!!! Egyszerűen imádom!!!! Alig várom, mi fog ebből kisül!!!! Viszont Larissza kérdezhetek valamit? Már régóta érdekel és furdal a kíváncsiság...

    VálaszTörlés
  5. Először is: Ez valami eszméletlen ez a sztori, kíváncsi vagyok, mi fog ebből kisülni!!! :D Másodszor: Larissza kérdezhetek valamit,ami már régóta izgatja a fantáziám? Úgy látszik nem akarja a rendszer megjeleníteni a hozzászólásom....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valamiért spambe rakta az előző hozzászólásodat, de a lényeg, hogy ez megjelent! :D
      Örülök, hogy ez a sztori is tetszik! ^^

      Törlés
  6. Kerdezhetsz persze

    VálaszTörlés

Wattpad