Lianne, aki ír

Már réges-rég meg akartam írni ezt a bemutatkozást magamról, hiszen már egyre többször szóhoz jutok Adam mellett az oldalon, és amíg eleinte a Lianne nevet csak amolyan írói álnévként kezeltem, úgy érzem, az utóbbi időben kezdek életre kelni.

Először is, már kérdezték páran, hogy hogyan ejtem a nevem, a válasz: "Lienn".

Illene megemlítenem, hogy nem létezem. Ez az egész csak a virtuális valóság, amit manapság az emberek előszeretettel kevernek össze a való élettel, igazság szerint néhanapján még én is ebbe a csapdába esem, de hát senkit sem lehet emiatt hibáztatni, mert ahogy telnek az évek, egyre olvad össze a fizikai élet, és a billentyűzeten/mobiltelefonon pötyögés. Netfüggés. Információéhség.
Hogy mi olyan fantasztikus ebben az internet nyújtotta valóságban? Az, hogy kísértetiesen hasonlít a regények világára, csak saját magunk válunk benne karakterekké. Lényünk nagy része megmarad, de valami mégis átalakul. Ha az ember lánya történetesen írásfüggő, az írott média e fajta szabadsága olyan kapukat nyit meg, amiken tíz éve még elképzelhetetlen lett volna átsétálni. Mint egy dimenziókapu.

Tehát ki lennék én?

Ha úgy tetszik, csak egy Mary Sue, aki a démonok világában rohangál.

„Adam: Még egy név? Drágám, nem fogom tudni számon tartani az idióta neveidet, ha így folytatod.
Lia: Mary Sue… Semmi?
Adam: Ismernem kéne? Megdugtam már?
Lia: Mary Sue egy idealizált karakter, aki a szerzőt képviseli.
Adam utánaolvas a dolognak.
Adam: Mióta vagy mindenben tökéletes?
Lia: Nem az a lényeg, hanem hogy E/1-ben írom a dolgaimat, arról, hogyan találkoztam veletek, szenvedek miattad, szenvedek Raven miatt, szerencsétlenkedem, és mindketten pont engem akartok. Mármint… képletesen. Szóval az agyamat. Oké, Rev momentán kinyírni, de a lényeg az, hogy „jajj két földöntúli démoni szellem, és fuhúúú, pont engem szálltak meg”!
Rólam persze az égvilágon nem tudni semmit, csak hogy mennyire kiakasztasz, de közben ragaszkodom hozzád. Az egész baromság. Semmi értelme. A csaj, aki azért más, mint a többi, mert… ugyan olyan, mint a többi. Könyörgöm, minden második lány démonokkal beszélget, meg más világokról ábrándozik, aztán hopp, tényleg eljön érte a túlvilág, és kaland, kaland hátán! Ó, és a személyiségzavar! Istenem, mekkora klisé! Meg a „sokkal több van benned, csak nem tudod használni, de majd én megtanítalak rá!”. Te jó ég, ez annyira szar!
Adam: Akkor csinálj végre egy értelmes karaktert.
Lia: Én nem vagyok karakter!
Adam: Nem? Akkor mi vagy?
Lia: Adam, tudom, hogy ezt a szart fel akarod rakni a blogodra.
Adam: Hát, akkor itt az idő, hogy bebizonyítsd, hogy nem vagy Mary Sue.”

Én vagyok a lány, aki tíz-húsz évvel ezelőtti időszakban ennyi idősen már nő titulust kapott volna, és aki annyira író akar lenni, hogy ezért eladta a lelkét egy démonnak.