Az azgardi kis barátom: Loki

Mielőtt bármit is mondanék, nézzétek meg ezt a videót:

Zseniális. Oké, egy rohadt nagy ripacs, na de én aztán igazán nem róhatom fel ezt neki.
Úgy néz ki, ért a szép szóból a gyerek.

Mit tippeltek, mennyi az esélye annak, hogy egy karakter megszálljon egy színészt? Jó, persze, money, money, money, az egész egy csajok alá tocsogó bugyit varázsló hatásos reklámfogás, de azért be kell látnom, hogy kevés dolgot élveznék annál jobban, mint ha egy mitikus lényként a 21. században garázdálkodhatnék. Meg kell keresnem ezt az embert. Én mondtam Liának, hogy azonnal takarodjon a főváros közepére, amikor a színészke erre sétált, de neeem, mert úgyse lenne akkora mázlija, hogy összefussanak. Még mindig nem képes felfogni, hogy velem az ilyesmik nem a szerencse függvényében történnek.

Az a nagy helyzet, hogy nagyon meg kéne már írni azt a rohadt könyvet, és nagyon világhírűnek kéne már lennem ahhoz, hogy megfilmesítsenek, válasszanak egy jó kis színészt, és tadám, meg is van nekem a test. Kicsit elkeserítő, de megtestesülésileg mostanra már ez tűnik a legjárhatóbb útnak.
Karakternek kell lennem.
Nem újdonság, de azért jobb lenne vájni egy dimenziókaput a világmindenségen és átsétálni rajta. De hát olyan a világotok, amilyen! A 16. században simán lett volna esélyem arra, hogy túlvilági istenségkén tiszteljenek nálatok, ha megszállok egy embert. Manapság már az ördögűzés sem menő. Ami régen gonosz szellem kísérő munkálkodása volt, az ma már pszichológia. Semmi bajom a pszichológiával, tök érdekes dolog, és rengeteg mindent meg tudtok már fejteni az emberi lélekről, de... Jajj, mit lehet erre mondani. A fizikai valótokból kiveszett a varázslat. Talán nem is volt soha, ezt nem tudhatom. Maradnak a filmek és a könyvek. Láthatjátok, hogy úgyis jobb befolyásoló eszköz, mint bármi más. Már ha nem vesszük figyelembe a halálos fenyegetettséget.

Loki karaktere (úgy értem EZ a Loki, a névadó norvég félisten más kérdés) egy 1949-es képregényben bukkant föl először - azért az a Stan Lee is tudott valamit, hogy csak úgy ontotta a szuperhős/szupergonosz karaktereket -, 2013-ban pedig igazi emberek éljenzik. 64 év. Hát, lehet hogy páran lemaradtok majd az én parádézásomról, de a gyerekeitek csápolhatnak az első sorban. Az már más kérdés, hogy Gizikém sem biztos hogy megéli a 88-at. Azt hiszem rendesen ki lenne bukva, ha végül matuzsálemi kort élne miközben már most alig várja, hogy meghaljon.
Jó, ennyi erővel az is kérdés, hogy a bolygótok kibír-e még hatvan-néhány évet, de legyünk optimisták.  

Ennyit akartam eredetileg, Loki rendesen felpörgetett, úgyhogy Liával megyünk gőzerővel írni, hogy azzal is közelebb jussak a világhír felé. Talán gyorsabb leszek mint Loki, mert én azért nem csak egy nyikhaj istenke vagyok. Mondjuk az meg nagy hátrány, hogy nem Amerikába kerültem. Megfordult már a fejemben, hogy csak úgy spontán angolul is elkezdjek pofázni a nagyvilágba, de Lia azt mondja nélküle még magyarul is borzalmasan írok, angolul meg ő se tud segíteni. Hát édesem, ideje lenne megtanulni! Most lesz időnk, mert két hétre megint elhúzunk Balatonra. Sajnos nem édes kettesben. Pedig az lenne a jó! Elmenni valahova, csak mi ketten, na meg esetleg még néhányan otthonról, aztán csapni egy jó kis bulit. Lia válasza erre az volt, hogy velem nem megy sehova egyedül. Nem tudom mit fosik annyira. Beláthatná, hogy baromi gyorsan kész lenne egy regénnyel, ha akár csak egy hétig nem foglalkozna semmivel, csak az írással. Még aludni se kéne sokat. De neeem, ő akar "élni" is. De azért én oldjak meg helyette mindent a regényekkel kapcsolatban. Igen, igen, ez nagyjából mindennapos téma nálunk.

Apropó, írás... megpróbál ám kicseszni velem a kis ribanc! Ha emlékeztek - meg ha nem, akkor is -, az Elveszett Próféciák kritikámban írtam, hogy felőlem aztán írhat Azirafael Crowley slasht, mert úgyis össze fog mosni engem a démonkával. Na, hát úgy látszik a mesekönyvbe illő páros nem adja olyan könnyen magát, Lia meg úgy látott neki az egésznek, hogy tartsam távol magam Azirafaeltől.
Majd meglátod drágám,hogy mennyire fogom megkopasztani a kis angyalszárnyasokat!

Mint néhány sorral feljebb írtam, megint elutazunk, úgyhogy nem tudom előre, mikor meg milyen bejegyzések lesznek a blogon, de legalább az MVR folytatását megpróbálom majd föltenni, meg ha eszembe jut valami hülyeség, és Lia éppen nem hajlandó regényt írni, akkor megosztom veletek. 

Csók!

Tovább olvasom!

Az uticél: Azgard

Egy kis germán - skandináv mitológia.
A Ti világotok mitológiája, úgyhogy gondolom tökéletesen tisztában vagytok az egésszel.
Na persze. Viccnek jó. Arra már rájöttem, hogy ilyen szinten totál naivok vagytok, mert Lia is csak hebegett habogott, amikor megkértem, hogy ugyan már, meséljen nekem a skandináv mitológia világának félpitéséről.
Aztán a kezembe nyomta a tabletet, hogy olvasgassam a Wikipédiát.
Oké, elhiszem én, hogy rövid az emberi élet ahhoz, hogy ennyi mindent "megtanuljatok", na de... mindegy is.

Ja, hogy honnan is jött ez az egész északi dolog, amikor fél lábbal a King-univerzumban vagyok? Lia Bosszúállókat nézett. Megint.
Én meg rugalmas vagyok e téren.

- Hálátlan ribanc.
Igen, ezt valahogy szó szerint így hangzott el tőlem, de tökéletesen igazam volt, mert én már megint mindent elintéztem a kiscsajnak, hogy ne bukjon meg semmiből meg ilyesmik, erre megint rájött a Sherlock mánia, és egész álló nap hallgathatom a két nyomi enyelgését. Mert ha már George Hunterrel való kapcsolat zátonyra futott, akkor kell ám a tömény nyáltenger!

Tovább olvasom!