28

Még mindig a vámpírok

Posted in
Szakítsuk meg a 29. napos kihívás bejegyzéseinek áradatát, és beszéljünk még egy kicsit... Rólam.
Ez a bejegyzés Feri kommentjére válaszolva született, amit a Léteznek vámpírok? irományomhoz volt olyan kedves hozzáfűzni. Nagyon örültem neki, hogy végre kapok ilyen "boncolgatós" témájú megjegyzéseket, aztán miközben a választ pötyögtem, úgy éreztem, ez megér egy külön bejegyzést.

Tehát, nézzük miket írt Feri:
Szedjük ízekre!
"Vajon léteznek vámpírok?" ez definíció kérdése, egyáltalán mi az hogy vámpír? Milyen alapkövetelményeknek kell vkinek megfelelni hogy megkapja ezt a címet!
Nagyon jó kérdés, őszintén szólva engem is foglalkoztat, hogy nálatok pontosan mit is takar a vámpír jelző. Megismerkedtem már én is a Wikipédiával, és az ott olvasottak alapján úgy érzem nyugodt szívvel mondhatom magam vámpírnak. "A köztudatban a vámpír szó főként egy misztikus, vérivó, emberforma lényt takar, ám hiba lenne ennyire szűk látókörűen vizsgálni a témát."
Misztikus vagyok, vérszívó, és emberforma. Szerintem ez a három tulajdonság az alapkövetlémeny ahhoz, hogy valaki vámpírnak titulálhassa magát. Természetesen, ahogy itt is írják, erről aztán lehet bővebb eszmefuttatásokat is végezni, de alapnak véleményem szerint elég ennyi.
" Még azt se tudom példának hozni, hogy "mindenki meghal", mert hát, nézzetek rám."
azért kíváncsi lennék hogy fej nélkül, vagy hamuvá égve mennyire lennél virgonc. Vámpírok semmilyen mesében se halhatatlanok, inkább csak olyan örök életű lények akiket nehéz megölni!
Fej nélkül elvagyok, köszönöm szépen. Mármint "életben maradok". Kicsit morbid, de simán összerakom magam, ha valaki segítséget nyújt hozzá. Nem úgy kell elképzelni, hogy a fejem hever a földön, a testem pedig nyugodtan járkál... Csak ha valakinek sikerül levágnia, aztán valaki pedig visszarakja nekem a helyére, újra összeforr a nyakammal. Fincsi érzés, egész csikis.
A hamuvá égés már más kérdés, de szerintem utána simán tudnék magamnak bitorolni is új testet. Erre még nem került sor.
Amúgy csak én érezem úgy, hogy itt van egy kis logikai hiba? Most akkor örök életű vagyok, vagy meg lehet ölni? Vagy lehet valaki úgy örök életű, hogy meg lehet ölni? Igaz, ahogy nálatok dobálóznak az "örök" szóval... Van minden! Örök szerelem, örök barátság, örök élet, és ezt simán ráhúzzátok néhány évtizedre.
" ha csak egy másik világból tudnak veletek kapcsolatba lépni, úgymond "ártalmatlanul"?"
ha így vagy akkor te egy intelligens számítógépvírus vagy aki egy blogot vezet.
egy proxycím a másvilágba nem lenne rossz,lenyomozhatatlanul lehetne hackerkedni:P
Tetszik ez az intelligens vírus dolog, a másvilágról való csatlakozásra pedig már volt is kísérlet, de  sajnos kudarcba fulladt.
Amúgy pedig van egy nagyon kedves emberi szolgám, aki segít nekem, de azt hiszem ezt már említettem. Ha mégsem, hát most említem.

Egyébként továbbra is úgy állok a dologhoz, hogy mivel fizikailag senkihez sem tudok még odamenni, és közölni vele, hogy "Hé, létezem!", senki torkán nem akarom azt lenyomni, hogy fú de valóságos vagyok. Engem az se zavar, ha csak jópofának tartjátok ezt a blogot, és csak örülök annak, ha a létemmel kapcsolatos kérdéseket tesztek föl, megosztjátok, hogy miért kételkedtek. Nagyon szívesen válaszolok mindenkinek!
Csak nem az elkövetkezendő héten, mert nem lesz rá lehetőségem, de ettől függetlenül írjatok nyugodtan!

Csóközön!

28 megjegyzés:

  1. jajjj
    "Misztikus vagyok, vérszívó, és emberforma. Szerintem ez a három tulajdonság az alapkövetlémeny ahhoz, hogy valaki vámpírnak titulálhassa magát."
    Mit takar nálad, az hogy misztikus?
    Akkor másképp teszem fel a kérdést, van egy átlagember és van egy vámpír, mi a különbség.
    születés módja,életkor, testi erő, sebesség, látás( mennyi fény kell, hány alapszínt lát, mi nála a látható fény tartomány), hallás(frekvenciatartomány), test belső felépítés:_pl kell-e lélegeznie, vannak-e erek, belső szervek, csontok száma
    Másik nézőpontból:gyengeségek, milyen anyagok különösen veszélyes, melyik testtájak az igazán sérülékenyek, vannak-e speciális betegségek?
    harmadik nézőpont: ha olvastad a wiki, tudod mik a legendák, abból mi igaz és mi nem.

    Furcsa, hogy képtelen vagy magadat definiálni, nincs önazonosság??? ne wikit nézd hanem önmagadat definiáld olyan tulajdonságokkal ami emberekre nem igaz és elkülönít tőlük.
    (hirtelen az az érzésem, hogy kitaláltad hogy vámpírt akarsz játszani, de igazából sose folytál mélyebben mit jelent az hogy vki vámpír)

    ha vkit nem ismerek akkor tarthatom misztikus ezt akár egy emberre is használhatjuk. Vért ember is ihat/ehet, pl. magyar ételek: hagymás vér, és véres hurka, disznóvér a fő alkotójuk.

    "A hamuvá égés már más kérdés, de szerintem utána simán tudnék magamnak bitorolni is új testet. Erre még nem került sor."
    Ha tested megsemmisül akkor onnantól szellem vagy. Ám ha vkit így megszállsz, az elveszti emberi mivoltát az eredeti lélek kitúródik, teste transzformálódik teljes értékű vámpírra, jelentsen ez bármit is, mivel képtelen voltál választ adni a hozzászólásod első felében mi is az a vámpír!!!??? Senki se mondott semmit, mire vigyázz???? Mi veszélyes rád??

    "Most akkor örök életű vagyok, vagy meg lehet ölni?"
    Az örök élet azt jelenti, hogy addig élsz míg vki el nem pusztít, természetes úton nem fog eljönni a halál érted!
    A halhatatlanság azt hogy képtelen vagy meghalni történjen veled bármi! Hogy oldható meg, lelked még tested elpusztítása után is teljes értékű maradj?? Csak új test kell, aminek megszerzése történhet újjászületés útján, és emlékek is maradnak, vagy elhunyt ember testébe költözöl bele és képes azt halhatatlanná tenni.
    Másik mód olyan misztikus anyagból állsz amit semmi se pusztít el. Igazi halhatatlanság ritkán tűnnek fel történetekbe, mindig van gyenge pont. Pl olyan ember akinek a képessége mindent meg tud semmisíteni, így a halhatatlan lelket is.
    halhatatlanságnak sok formája van adok egy listát:
    http://outskirtsbattledome.wikispaces.com/Immortality

    VálaszTörlés
  2. "Engem az se zavar, ha csak jópofának tartjátok ezt a blogot, és csak örülök annak, ha a létemmel kapcsolatos kérdéseket tesztek föl, megosztjátok, hogy miért kételkedtek."
    Legfőbb probléma hogy nem alakítottál ki egy világot, ez azon is látszik hogy kérdésre nem tudtál válaszolni.
    Bármely regényíró meg tudta volna tenni ezt!
    Átjön az írásból, kitaláltad vámpír személyazonosságban akarsz blogot vezetni, de azt nem tudod hogy írd meg a karakteredet!

    Másik:
    világodat se dolgoztad ki, mintha pontosan nem is tudnád miért vezetted ezt a blogot, nem a világodról akarsz mesélni, jó. 2. poszt, vmi világuralomra törés vagy mi. Utána kérdőív, meg 29 napos kihívás.
    ÁM: Válaszaid kérdőívre egy tizenéves humorizálására hasonlít.
    " BECENEVED: szexisten
    KOROD: 20 körül, amúgy meg sok. Úgysem árulom el, imádom nézni ahogy szenvedtek vele! De komolyan, tök szórakoztató! Csak nem értem, miért olyan fontos…
    NEMED: hím
    SZÜLETÉSNAPOD: i.e.10000000 ok? Sőt, tudjátok mit, akkor már én teremtettem a világot."
    ebből teljesen jól látszik. nagyon-nagyon poénosak, mintha egy középiskolás, vagy felsős általánosos unalmába irkálta volna a válaszokat

    Még van pár ok, amitől nagyon kilóg a lóláb.
    nem elég annyi hogy kitalálod magadról hogy több százéves vámpír vagy magát a koncepciót is meg kell alkotni, és kitalálni hogy viselkedhet egy ilyen idős lény.

    VálaszTörlés
  3. "Legfőbb probléma hogy nem alakítottál ki egy világot, ez azon is látszik hogy kérdésre nem tudtál válaszolni.
    Bármely regényíró meg tudta volna tenni ezt!"

    Feri Drágám, Adamnek bizony van egy regénye - amit ezek szerint te nem olvastál -, és hidd el nekem, h b@szott jól ki van találva a karaktere. Majd ha azon átrágtad magad, akkor rá fogsz jönni, mi az, ami Adam, és mi az, ami a blogot fizikailag bepötyögő lány ebből. (mert az nem újdonság, ugye, h nem magától íródik?...) Sőt, sajnos a regény nagyrésze is inkább nem Adam, de azért vannak szép villanások... Nem mondom, hogy ez lesz életed legnagyobb, sorsfordító olvasmánya, de az első része mindenképpen... frenetikus! Marha szórakoztató!:D A másodikat meg végig kell szenvedni, mert a végén, az utolsó fejezetekben van egy nagyon... durván szín tiszta Adam-részlet, és kb az az egy a jó az egészben:D... Szal komolyan ajánlom, hogy olvass! (Linket lentebb adok)
    Az meg, h mennyire röhejes... Adam elég összetett személyiség hozzá, hogy megengedhesse magának ezt az általános iskolás humort. Igen, nem vámpíros, elismerem. DE! Ha te valami... régi vágású, felsőbbrendű lényt tekintesz csak vámpírnak, amolyan Dracula-féle nemest, aki pohárból issza a vért, denevérré változik, és szalvétával törölgeti a száját egy kellemes vacsora után egy étteremben, akkor bele se kezdj, mert Adam nem ez... (vagyis, ha éppen ezt akarja eljátszani, akkor ez, de... érted:D) Szerencsére nem is a tvájlájtos kis... szóval, nem is olyan, igazából... igazából tényleg nem vámpíros.
    Na jó, tudod mit? Bevallom, igazad van, ő nem vámpír, hanem valami más, de lényegesen kényelmesebb és egyszerűbb a vámpír definíciót használni, mert azt legább ismerjük, és nem kell túl hosszan magyarázni... Meg különben is felvett egy csomó vámpír-jellegzetességet, élen a vérszívással. (Tényleg, Adam, miért szeretsz annyira előbb ölni, és aztán szívni?... csomószor ez a sorrend...)

    Adam vámpír-léte tulajdonképpen nem több, mint egy nem túl jellemző személyiségvonás. Ha definiálni kéne, hogy milyen valójában, utoljára mondanám azt, h vámpír, mert tényleg totál semmi jelentősége... Jó, annyiból igen, hogy ebből kifolyólag tud "teleportálni", képes a gondolatolvasásra, és nem szereti a napot... De kb ennyi! Vért is csak passzióból szív, mert szexis... Ami valóban fontos vele kapcsolatban, az az, hogy semmi más nem érdekli, mint hogy élvezze az életet, és gátlástalanul megtesz bármit, ami eszébe jut. (A regényben éppen ezért mintha 2 személyisége lenne. Egy emberi, ami az író kreálmánya, ugyanis eredetileg egy fanfictionben szerepel saját karakterként, és egy Adam, ami a valódi személyisége... a végére elég keményen kijön a kettő közti ellentét..:D)
    Elég durván szexmániás (innen a szexisten "becenév", ami nem erőltettett humor akar lenni, komolyan elhiszi magáról...), aki egy ideje kitalálta magának, h fiúkat dugni sokkal viccesebb. Úgyhogy jah, buzi is. Kőkeményen.

    Még mindig érdekel a dolog?:D

    Remélem igen, max átugrod majd a kefélős részeket, én is azt szoktam... minden esetre adok linket... regelned sajnos kell, mert különben nem enged majd be a rendszer, de itt elolvashatod. A Fanfictionok/erős idegzetűeknek csoportban van, Adam, illetve Adam II címen találod meg.

    http://mychemforum.bplaced.net/viewtopic.php?f=29&t=103&sid=038d77992b669f092c986135989b6126

    VálaszTörlés
  4. Egyébként meg... most inkább nem olvasom vissza, amit írtam, mert ennél már csak zagyvábban tudnám összeszedni azt a kismillió dolgot, ami kimaradt. Minden estere... tanulságos, hogy mennyire nem jön át a blogon Adam...

    Adam, te meg ne hülyítsd a népet! Mindketten tudjuk, hogy valójában nem vámpír vagy... Csak élvezed, hogy képes vagy eljátszani!
    (Zárójelben jegyzem meg, Drága Egyetlen Szívszerelmem, én megmondtam neked annó, hogy szánalom ez a blog, és bele se kezdj, tessék, ilyen szinten nem jön át, amit át akarsz adni, mindenki csak félreismer... De neked aztán beszélhet az ember...XD

    Feri, te meg ne akarj ennyire... emberi fogalmak alapján definiálni egy nem emberi lényt, hogy - csak példát mondok - ha nincs tested, szelem vagy... A szellem ugyanúgy csak egy gyűjtőfogalom (ami mellesleg igencsak komoly definiálásra szorulna, legalább annyira, mint vámpír!!!), benne van a kísértet, a démon, isten, angyal, stb, ráadásul a szellem akkoris létező, ha testbe van zárva... Adam viszont nem más, mint egy fantázia szülte lény, aki bizonyos fokig önálló életet él, vannak saját vágyai, indíttatásai, személyisége, és igazából soha nem fogjuk tudni, milyen, mert másik világban "él", amit mi nem tapasztalhatunk meg. Hasonló okokból értelmetlen olyanokat feszegetni, hány csontja van, mi veszélyes rá, mi nem... sorold már fel kérlek, milyen anyagok veszélyesek az emberre! Csak úgy nagyjából... Szélmalomharc volna! Érted, mi a bajom?:D
    Ha neked kéne definiálnod az ember fogalmát, hogyan tennéd? Komplett anatómiai kiselődással?:D És hol van a többi? A fajtárakhoz és más lényekhez, a világhoz fűződő viszonyunk, az általunk kiépített társadalom, a különböző társadalmi berendezkedések és a hozzá kapcsolódó gazdasági, politikai, kulturális fogalmak, egyáltalán, az emberi gondolkodás bemutatása, az elvont fogalmak, különösen az egyéniség, a civilizáció fogalmának magyarázata, a ránk ható erők, a médiától a gravitáción át minden... a fizika és egyéb tudományok, az irodalmunk, ami nagyrészt ugyanúgy fantázia, mint Adam, mégis mindenki komolyan veszi, a történelem, a gondolkodásmódunk, a filozófiánk, az élethez, halálhoz, stb-hez fűződő viszonyunk, stb, és akkor még csak a leges-leges-legalapvetőbb dolgokat soroltuk fel... Ha azt mondod, van x csontod, és ha leöntenek sósavval, az fáj, a cián meg halálos méreg, azzal marhára nem definiáltad, hogy mi vagy... Úristen, ne várd már el Adamtől se!:D (Különben meg, ha továbbra is így vitatkozol vele, ilyen.... komoly és értelmes hozzászólásokban, csak beléd szeret, mert különleges vagy, és meg akar majd dugni, amit random facebook-üzenetekben fog nyilvánvalóvá tenni..XD)

    Krisza, neked viszont hasznos észrevétel, hogy kéne vmi... áttekintés róla, kicsoda is valójában Adam, honnan jött, és a legalapvetőbb dolgok a világával kapcsolatban, mert aki nem olvasta a sztorit, annak tényleg elég durván a levegőben lóg ez az egész, és nem... nem szerencsés, ha Edwardot, vagy Lestatot várnak egy buzi, szadista kéjenc helyettXD

    VálaszTörlés
  5. ", Adamnek bizony van egy regénye - amit ezek szerint te nem olvastál -, és hidd el nekem, h b@szott jól ki van találva a karaktere"
    Karakter megírása és a faj karakterisztikájának megírása két külön dolog. Létezik regénykarakter és blogkarakter is, nem csak regénybe kell megírnia hanem az ideíró mesélőt is meg kell alkotni! Per pill azt nézem itt mit csinál, sajnos legtöbb mai könyvben a vámpír divat miatt kerül bele.
    Ám ebből a hozzászólásaiból nem jön át amit mondasz!

    "Majd ha azon átrágtad magad, akkor rá fogsz jönni, mi az, ami Adam, és mi az, ami a blogot fizikailag bepötyögő lány ebből."

    Kezd érdekes lenni, vagyis egy lány azt állítja hogy vele egy Adam nevű vámpír kommunikál egy másvilágról és így íródott a regény+a blog.
    Aki nekem válaszolt fogalma se volt mi az hogy vámpír!

    "Dracula-féle nemest, aki pohárból issza a vért, denevérré változik, és szalvétával törölgeti a száját egy kellemes vacsora után egy étteremben, akkor bele se kezdj, mert Adam nem ez... "
    senki nem várja azoknak, egy 20 éves ember már nem süti el,nem kell ide semmi nemesség. sexisten becenév infantilis hülyegyerekek adják maguknak, vagy IQ fighterek, általában napiszaron feltűnő fura szerzetet a PS-selt képein szerepel ez a szó! Ilyent a blogon írni, nagyon nem adekvált, talán haveri körben 5 rövid 7 sör után talán elmegy!
    Aki szellemileg egy picit érett, az nem válaszol ilyen ökörségeket kérdőívre! Szavahihetőséget ezzel 0-ra lehet redukálni.

    "de lényegesen kényelmesebb és egyszerűbb a vámpír definíciót használni, mert azt legább ismerjük, és nem kell túl hosszan magyarázni."
    Azért használja mert tök divatos, meg most ezt eszi a nép, így szerezhet olvasókat! Ez hívják marketingnek, ha nem is tudatosan csinálja! írhatná azt is pl Adam, a wertuket naplója, történetek egy wertuket mindennapjairól. Szted hogy a kelendőbb? (wertuket egy kitalált szó)

    VálaszTörlés
  6. "Elég durván szexmániás (innen a szexisten "becenév", ami nem erőltettett humor akar lenni, komolyan elhiszi magáról...), aki egy ideje kitalálta magának, h fiúkat dugni sokkal viccesebb. Úgyhogy jah, buzi is. Kőkeményen."
    Az ilyen lényt incubusnak hívjuk, férfi nemű démon, aki az élőkkel szeret sexuális kapcsolatot létesíteni, saccubus talán ismerősebb az a női nemű párja. persze ha ven értelme démonok esetén nemekről beszélni.

    szellemmel nincs akkora probléma, egy holt lény testtől független lelke, ami az anyagi világba ragadt.
    Ám használhatjuk bármi kis hatalommal rendelkező anyagi testtel nem rendelkező létformára is, indiánok természeti szellemi ilyenek
    demon, anygal és szellem közt annyi hasonlóság hogy anyagi testtel egyik se rendelkezik. démon általában rossz indulatú nem anyagi lényt takar, mitológiától függően nem feltétlen rosszak, de nagyobb hatalom birtokosai mint a szellemek


    vámpírral se lenne probléma, de utóbbi évekbe annyira reformálták a kifejezést, hogy eredeti definíciója értelmetlen lett!

    "Ha neked kéne definiálnod az ember fogalmát, hogyan tennéd?"

    olyan két lábon járó, mellső végtagjait szabadon használó, 1,5-1,8 méter magas 60-90kg közti, nagyrészt szőrtelen méhlepényes főemlős állat, 60 éves átlagéletkorú, max 120 év lehet. fejlett kultúrával, tárgyhasználattal, technikával rendelkezik.
    Kb elég is mert a többi dolgot főemlős szó tartalmazza,mint a végtagok száma etc.

    "fizika és egyéb tudományok, az irodalmunk, ami nagyrészt ugyanúgy fantázia2
    ebbe nagyon-nagyon tévedsz, mert ha fizika csak fantázia lenne, nem működne a számítógép. Tudományos eredmények reprezentálása a technikai fejlettségbe mutatkozik. Pl átlagembernek felfoghatatlan mennyiségű számolást, fizikát és mérnöki munkát foglal magába hogy pl Marsra képesek vagyunk egy űrszondát tenni.
    ha tudomány fantázia lenne akkor fellövés csak egy nagy bumm lett volna, sőt nem is működött volna a tesztek során semmi benne, sőt meg se tudnánk építeni!

    "Ha azt mondod, van x csontod, és ha leöntenek sósavval, az fáj, a cián meg halálos méreg, azzal marhára nem definiáltad, hogy mi vagy..."
    pedig sokat mondd a lényről
    csontból következik belső vázzal rendelkezik mint a gerincesek, bőre érzékeny a savakra könnyen felmarják, és fájdalomérzékelő receptorja is van és azt a sav ingerli, cianid képes az életfolyamatait gátolni, vagyis tünetei alapján lehet kikövetkeztethetem hogy vastartalmú citokróm c oxidáz enzimmmel valszeg ő is rendelkezik, vagyis energiatermelése hasonlóság emberhez!Látod rengeteg infó ez, aki tudja értelmezni! Sőt azt is tudom ha kamuzik és ellenmondás van az válaszokba!

    VálaszTörlés
  7. Fiúk! Abba ne hagyjátok! Nagyon élvezem :-) És ezzel a szópárbajjal Adam el is érte a célját.
    Manton: köszi a linket, még én sem olvastam.

    VálaszTörlés
  8. Feri...XD

    "Kezd érdekes lenni, vagyis egy lány azt állítja hogy vele egy Adam nevű vámpír kommunikál egy másvilágról és így íródott a regény+a blog."
    Igen. Nagyjából... ennél árnyaltabb azért a kép, nem egy... skizofrén betegről beszélünk, de ez önmagában megérne egy regényt... igazából ez nem lényeg.XD

    „senki nem várja azoknak, egy 20 éves ember már nem süti el,nem kell ide semmi nemesség. sexisten becenév infantilis hülyegyerekek adják maguknak, vagy IQ fighterek, általában napiszaron feltűnő fura szerzetet a PS-selt képein szerepel ez a szó! Ilyent a blogon írni, nagyon nem adekvált, talán haveri körben 5 rövid 7 sör után talán elmegy! Aki szellemileg egy picit érett, az nem válaszol ilyen ökörségeket kérdőívre! Szavahihetőséget ezzel 0-ra lehet redukálni."
    Értsd meg végre. Adam szarik rá, hogy mi illik, mi nem, mi hihető és mi nem, és különösen az nem, hogy az emberek mit tartanak helyénvalónak és mit nem. nem érdekli az általunk felállított rendszer, hogy mi a jó és mi a rossz, és fingja nincs, mi az a napiszar, de most már biztosan nagyon fogja érdekelni... mint mondottam, egyvalami motiválja, a SZÓRAKOZÁS, és ezt most élvezi. Azt, hogy blogolhat, hogy szó van róla, mert nem bírja elviselni, ha nem vele foglalkoznak. Ennyi... Nincs ebben semmi meglepő, érzelmi intelligenciája amúgy sincs, egyébként meg leragadt egy ötéves gyerek szintjén. (A lány, akivel "él", ő nem. Őt személyesen is ismerem, teljesen normális gondolkodású, intelligens, hétköznapi húszéves lány, minden különösebb szélsőségesség nélkül.)
    Ne mosd össze kettejüket. Tudom, h ez.... fura, meg röhejes és/vagy ijesztő és/vagy kiábrándító (stb), de nem arról van szó, hogy valami idióta itt éli ki magát, és közben vámpírnak képzeli magát...

    "Azért használja mert tök divatos, meg most ezt eszi a nép, így szerezhet olvasókat! "
    Mert te már csak tudod, mi?... :D Már bocs, de nehogymár te mondd meg, ő miért pont ezt használja... Mellesleg, csak Adam van elragadtatva a vámpír-léttől, alaposan megkeserítve Krisza életét, aki hajlamos elcsépelt reklámfogásnak tekinteni, de hát ez ugyebár nem az ő története...
    (A wertuket szó tetszik, azonnal arra csapnék le! Bár én nem vok mérvadó, ugyanis 2-3 kivétellel totálisan nem érdekelnek a vámpírok... Igen, Adam az egyik kivétel...)
    Egyvalami viszont biztos, Adam semmiképpen sem incubus... Megint megpróbálod besorolni valahová! Nem. Adamben pont az a jó, hogy bármit eljátszik neked, ha elég izgalmasnak találja. Például azt, hogy vámpír... és nekilát vért inni. A szex jó, szóval csinálja, de nem ez az élete célja, vagy ilyesmi... (Jó, Adam, tudom, hogy ez most sértő rád nézve, de valljuk be...:D) De ha elragadja a hév... Ha lát egy filmet mondjuk az ufókról, ami elragadja a fantáziáját, akkor mérget vehetsz rá, hogy záros határidőn belül szerez magának egy űrhajót, és zöld csápos marslakóként fog létezni. (Az ufók úgyis erőszeretettel erőszakolnak meg embereket... na, milyen az ötlet, Adam?:D)
    Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy Adam ilyen... hiperszuper lény, aki mindenkit legyőz, meg mindenhez ért, hanem azt, hogy úgy lett kitalálva anno a karaktere, a személyisége, hogy nem tartozik igazán sehová. Mondjhatni... Új "fajt" alkotott vele Krisza. A gond az, hogy Adam, mivel felvett egy csomó szokást (most pl a vámpírosdit játssza), nem hajlandó a tudomásunkra hozni, hogy micsoda is valójában. Még azt se, hogy hogy néz ki! Valamiért nem akarja... Vagy lehet, hogy ő se tudja, tudod, annyi szerepet játszik, és annnyira lefoglalják az élvezetek, hogy nem ér rá azzal foglalkozni, minek született…
    Értem, hogy ez olvasói szemmel hülyeség, következetlenség, az örök dilettánsok ismérve, ezért mondom el, hogy nem így van. de amíg te mindenképpen széles körben ismert fogalmak közé akarod szorítani, addig soha nem leszel elégedett...:D
    (Krisza, ismételten elmondom, hogy abban viszont igaza van, h kell valami áttekintés ide…)

    VálaszTörlés
  9. "szellemmel nincs akkora probléma, egy holt lény testtől független lelke, ami az anyagi világba ragadt."
    Nem. Az a kísértet. Marhára nem ugyanaz, csak a szleng mossa össze őket. A "szellem" szó jelentése gyakorlatilag azonos a lélekkel, vagyis az ember lényegiségét, a testétől független valódi... "énjét" jelenti, amely képes a gondolkodásra (innen pl a "szellemiség" szavunk), van tehát valamiféle tudata, ami érdemben megnyilvánulhat bizonyos helyzetekben. A lélekre is igaz ugyanez, csaképp ez már az... Isten felé úton lévő szellemet jelenti, ami csupa tisztaság, csupa tökéletesség, minden szempontból "jó" - vagyis azt, ami nem gondolkozik, nem egy... személyiség, annak csak a maradványa. Az, hogy a hétköznapi szóhasználatban keverten használjuk a kettőt (lelketlen ember, a Elmúlt Karácsonyok Szelleme, stb), a hanyag nyelvhasználatból ered. Manapság szellemnek nevezünk minden entitást, ami csak eszünkbe jut, szóval a szellem igenis gyűjtőfogalom, nem pedig a kísértet szinonímája. Ez helytelen használat.

    "fizika és egyéb tudományok, az irodalmunk, ami nagyrészt ugyanúgy fantázia2"
    Hülyének ne nézz, jó?:D Az irodalomra értettem a fantáziát, nem a fizikára...

    "csontból következik belső vázzal rendelkezik mint a gerincesek, bőre érzékeny a savakra könnyen felmarják, és fájdalomérzékelő receptorja is van és azt a sav ingerli, cianid képes az életfolyamatait gátolni, vagyis tünetei alapján lehet kikövetkeztethetem hogy vastartalmú citokróm c oxidáz enzimmmel valszeg ő is rendelkezik, vagyis energiatermelése hasonlóság emberhez!Látod rengeteg infó ez, aki tudja értelmezni!"
    Úristen... ne csináld már!:D Mondtam - Adam kb olyan alakot vesz fel, amilyet akar. Jellemzi, hány csontja van???:D Ne hülyíts már...:D
    Megint abból indulsz ki, amit tanulsz órán. Van csontja, ergo gerinces, savak marják, stb…
    Mi van, ha egy másik bolygóról jött? Mi van, ha neki nincs kálcium a csontjaiban? Akkor az nem csont, hanem valami más…
    Mi van, ha ismeretlen anyagokból áll a teste, ha ismeretlen kémiai reakciók eredménye az egész élete? Mi van, ha képes manipulálni az anyagi testét az elméjével? Mi van, ha nem emberi gondolkodása van? Mi van, ha egy az egyben ellentmond az emberi fizikának és kémiának, minden, a földön ismert törvénynek? Igen, amiket felsoroltál, azok mind-mind remek módok arra, hogy jellemezz egy ember által ismert univerzumból származó lényt. De a Mars pl nem biztos, h ember által ismert univerzum… A francba is, a saját földünket se ismerjük tisztességesen!:D Mit vársz egy olyan lénnyel kapcsolatban, aki csak kitalált?:D Nem fogsz tudni mindent megmagyarázni, mert egyszerűen nincs rá magyarázat! Ettől kitaláció!:D Szóval nem értem, mi akadsz fenn…
    Nem az ember a valós univerzum csúcsa, és nem a világ fog megfelelni neki, akár kitalált, akár valóságos. Hanem kurvára örülhetünk, ha egy hangyányit is megismerünk abból, ami körülvesz minket, vagy ne adj isten bennünk van…
    És ezért mondom, hogy mindennel együtt sokkal egyszerűbb Adamet vámpírnak tekinteni. Már csak azért is, mert többé-kevésbé úgy viselkedik, ahogy a vámpírok általában… Vagyis… Mondjuk inkább úgy, igyekszik úgy viselkedni…XD)

    ui: Ayha, igazad van, Adamnek tényleg csak ez a lényeg:D Hogy RÓLA legyen szó, ne pl... Gerardról... Vagyis Ravenről... (Gee, utállak, nekem is van egy Ravenem, de AZT SZERETEM!!!!! Nem nyúlhatod le csak úgy a nevét!!!!)

    ui2: lány vagyok...

    VálaszTörlés
  10. "Az a kísértet. Marhára nem ugyanaz, csak a szleng mossa össze őket"
    lehet szinonimaként is használni, ám a lényeg: nem anyagi természetű dolog, amelyben vki hisz, vki szerint nem létező csak fantázia termékei. teljesen korrekt ha kísértet helyett szellemet használunk. de fordítva nem mindig lehet, ezt én is tudom! Ám lehet nincs rájuk jó definició, de szó hallatán és szövegkörnyezetből világos lesz mit takar, és nincs kavarás. Ám az utóbbi évek reformjai miatt a vámpír szóra nem igaz,régen egyértelmű volt ez is, de mára....

    "a hanyag nyelvhasználatból ered."
    kísértetben van egy negatív árnyalat, "kísért" téged, hogy hangzana hogy kísértet-idézés a szellemidézés helyett, mikor az elhunyttal akarsz beszélni. Meg van ennek az etimológiai oka. a szellem teljesen semleges szó. vagyis ha anyagi testtel nem rendelkezel de van tudatod akkor szellem vagy, persze lehet máshol máshol van tested vagy nincs, de ezzel a szóval nem tévedek.

    "Adam kb olyan alakot vesz fel, amilyet akar. Jellemzi, hány csontja van" max az általa elképzelt lényt jellemzi és azt képes-e embertől elvonatkoztatni magát. Képes-e alkotni egy külön világot és milyen pontosan tudja azt leképezni.
    Állíthatom magam bárminek, de ha válaszok közben nem akarok önellentmondásba kerülni akkor nagyon végig kell gondolnom mi is vagyok.
    http://twilightsaga.wikia.com/wiki/Vampire
    Kb alkottak egy fajt, persze finom részletekbe nem mentek mert felesleges,ám egyértelműen elválasztották minden más lénytől. Alapvető fiziológia is meg van alkotva, mű szempontjából bőven részletes.
    Ádám kinevezte magát vámpírnak és ennyi. Igazán nagy képzelőerő egy faj megalkotásához kell, pl én fajleírások olvasása közben gyakran látok önellentmondást mert készítő nem gondolja végig. érted mi volt a célom?

    "Mi van, ha ismeretlen anyagokból áll a teste, ha ismeretlen kémiai reakciók eredménye az egész élete?"
    ez igaz, de hogy ezt mi gátolja vagy mi kell neki, kb lehet következtetni a felépítésre. ha valódi lényről beszélünk . ha ugy reagál mint az ember akkor olyan vagy belül mint egy ember, ha teljesen másképp reagálsz az alapvető dolgokra akkor teljesen másképp épülsz fel. Ámi nekem méreg, neki csemege és vice versa Pl sok történetiró nem is gondol erre, de ritkán párnak eszébe jut ez az elv, nem az alkoholtól lesz részeg hanem a kólától:P

    " Mi van, ha egy az egyben ellentmond az emberi fizikának és kémiának, minden, a földön ismert törvénynek? "
    fantázia megenged mindent de érdemes konzekvens maradni ehhez, pl rengeteg történetbe hiba, hogy a szituációtól függően változtatják a fizikatörvényeihez való hozzáállását a FŐHŐSNEK! ellenfél kezdetbe nagyon félelmetes, utána szép lassan elvesznek a képességei és legyengítik. Főhősnél általában fordítva van, és közben nem is edzett.

    "De a Mars pl nem biztos, h ember által ismert univerzum…"
    pedig ott is ugyanúgy működnek, szervesanyagnak meg vannak a korlátai és az oldószerei, minél komplexebb vagy annál több gyenge pontod! sci-fi és a fantázia teljesen más. Mi világunkban, mi univerzumunkban van pár törvény amit nem lehet áthágni, persze más univerzumba lehetnek más törvények így teljesen más lények, de technológiában tuti óriási különbségeket okozna ez. Sokan ezt végig se gondolják, lusták alkotni egy külön világot, kevsé szerző tud felülemelkedni ezen.

    "Mit vársz egy olyan lénnyel kapcsolatban, aki csak kitalált?:D"
    ha sci-fi író és jó fantasy szerző képes megalkotni egy alapvető biológia tudással egy definíciót. Én már próbálkoztam részletes fantázia lény alkotását, alapvetően nem mondd ellent a valósággal (ötletek a valódi világból vannak, de összegyúrva) már, de sok a bug benne, jó részt még fejben van, már hosszú lenne legépelni.

    "ha egy hangyányit is megismerünk abból, ami körülvesz minket"
    sokat ismerünk belőle, különben nem létezne technológia, persze biztos hogy lesz sok-sok újdonság, egy óriási gyökeres változásba kételkedek,és valszeg úgyse tudnám megélni ha tévedések:P

    VálaszTörlés
  11. Ez megint jó kör volt :-)
    Manton: bocs a fiúkért :-)

    VálaszTörlés
  12. Feri, igazából asszem ezt most így kimerítettük, nincs értelme folytatni, de... komolyan érdekelne, mit szólnál hozzá, ha elolvasnád:D Jó, én is tudom, h van pár... alapvető gond a sztorival (Ezt mondjuk Adamék is tudják, nekik is elmondtam), nagyrészt azért, mert "csak" fic, szóval csomó korlát meg történeti elem adott volt,kezdve ott, hogy a célközönség eleve tud egy csomó infót a szereplők 90%-ról... de ettől függetlenül tényleg kíváncsi vagyok! Adam elég érdekes egy személyiség tud lenni, ha hagyják kibontakozni...:D

    Jut eszembe, Drágám, te nem akarsz hozzászólni?:D Lehet, h a fele nem is igaz abból, amit írtam, mert megint átbasztál...

    Aysha, semmi baj. Notóriusan fiúnak néznek a név miatt...:D Remélem, legalább te olvasol! Bár most ahogy nézem pontéppen nem jó a fórum...

    VálaszTörlés
  13. Én ne olvasnám? :-) Nincs olyan nap, hogy ne néznék fel.
    Most írok valami személyeset, én beletartozom a maradék 10%- ba. Teljesen véletlenül olvastam először Adam bejegyzését, ami eléggé megfogott, úgyhogy kénytelen voltam több időt szentelni a témának. Így csak pár napja tudom, hogy Gerard egy valós zenész, valós számokkal :-)-Hát igen, eléggé le vagyok maradva :-) de igyekszem bepótolni. Most ismerkedem épp a kedves munkásságával :-) Nem is rossz!
    - Adam pedig legyen bárki, vagy bármi, szerintem iszonyú tehetséges! Még nem jutottam a második 'könyv' végére idő hiányában, de lehet, hogy ma le sem fexem, amíg nem végzek.
    Nagyon várom, hogy még mivel rukkol elő - itt a blogban is-
    A hibák pedig...még egy tökéletes könyvvel sem találkoztam- pedig olvastam már párat-.
    Egyébként lehet, hogy most megint hülyét fogok kérdezni- de gondolkodtatok már rajta, hogy érdemes lenne megpróbálni kiadatni? Persze nem egyszerű tudom, de..szóval nagyon tetszik.

    VálaszTörlés
  14. A ficet NEM szabad kiadatni. Egy, valszeg nem is sikerülne, kettő, az csak pornó... Kétlem, hogy bárki szívesen venné, ha pornóíróként aposztrofálják:D Meg azért ennél sokkal ütősebb sztori kéne hozzá, hogy kezdhessen az ember vele valamit... de amúgy igen, Adamnek ez az életcélja, hogy megismerjük... vagyis, tudtommal igen, tervben van a kiadás:)
    A MyChemmel meg ismerkedj csak, jó lesz az neked, nem tudom, most hol tartasz, de ha egyszer ráérzel a Danger days ízére... akkor nagyon, NAGYON foglak szeretni!:D

    VálaszTörlés
  15. Hát...nekem ez közel sem csak pornónak tűnik, inkább kőkemény dráma. Persze nem azt mondom, hogy jelenlegi formában.., de erről ennyit is. Inkább már az érdekelne, hogy az amin dolgoznak, az is ennyire a hatása alá bír e keríteni :-)
    Remélem kipihenve tér vissza Adam és sok-sok tartalmas irománnyal örvendeztet meg bennünket.

    VálaszTörlés
  16. Na ezt már szeretem! 15 komment! Oh yeah!
    De most erre válaszolni is kéne? Feri, köszönöm az irántam való lelkesedésed, de momentán nincs kedvem részletes beszámolót tartani a fajomról. Oké, neked ez persze egyből azt jelenti, hogy nem is tudnék. Nekem tök mindegy. Olvasd csak nyugodtan tovább a blogom, és kérlek minél többször adj hangot a véleményednek, mert élmény olvasni! Imádom az ilyen hosszú eszmefuttatásokat, pláne amit itt a kis szívszerelmemmel lerendeztetek, hát… örömmel tölti el pici sötét szívem!

    „Zárójelben jegyzem meg, Drága Egyetlen Szívszerelmem, én megmondtam neked annó, hogy szánalom ez a blog, és bele se kezdj, tessék, ilyen szinten nem jön át, amit át akarsz adni, mindenki csak félreismer... De neked aztán beszélhet az ember...XD”
    Jól van tündér virágszálam, igazad volt, örüjjé’!
    Nem mintha annyira megrázna, hogy félreismernek… Mint már rájöttél, szeretek különböző szerepekben pompázni. ;)

    „Kezd érdekes lenni, vagyis egy lány azt állítja hogy vele egy Adam nevű vámpír kommunikál egy másvilágról és így íródott a regény+a blog.
    Aki nekem válaszolt fogalma se volt mi az hogy vámpír!”
    Hát ez édes… Amúgy Én válaszoltam, Adam, itt igyekszem nem hagyni garázdálkodni a kislányt, de igaz ami igaz, nem találkoztam még nálatok egy vámpírral sem… Így csak annyi fogalmam lehet, amennyit olvasok.

    „Igen. Nagyjából... ennél árnyaltabb azért a kép, nem egy... skizofrén betegről beszélünk, de ez önmagában megérne egy regényt... igazából ez nem lényeg.XD”
    Hehehe… szerintem is megérne egy regényt. De akkor valaki meghal. Az a jó! xD

    „ui: Ayha, igazad van, Adamnek tényleg csak ez a lényeg:D Hogy RÓLA legyen szó, ne pl... Gerardról... Vagyis Ravenről... (Gee, utállak, nekem is van egy Ravenem, de AZT SZERETEM!!!!! Nem nyúlhatod le csak úgy a nevét!!!!)”
    Oké, mostantól én is Ravennek fogom szólítani… Téged jobb hergelni, mint azt a kis pöcst. xD

    „Notóriusan fiúnak néznek a név miatt...:D”
    Lehet, hogy nekem is itt volt a probléma? xDDD

    „Jut eszembe, Drágám, te nem akarsz hozzászólni?:D Lehet, h a fele nem is igaz abból, amit írtam, mert megint átbasztál...”
    Hozzászóltam. Imádlak, az összes elméleteddel együtt. És nem átbaszni akarlak, hanem meg.

    Aysha, ha kivégezted a ficet, szívesen fogadnék egy kis bővebb vélemény nyilvánítást úgy az egészről.

    Az MCR-nek meg csinálom itt a reklámot, basszus… pedig azért annyira nem jó Gerard virnyogása… Lassan fizetnie kéne, amiért itt futtatom az embereknek. xD

    És írjatok még jó sok ilyen hosszú-hosszú kommentet!

    VálaszTörlés
  17. Manton, Akkor sem, ha túllépsz a pornó jellegén? :-)

    VálaszTörlés
  18. Adam: Nos…nem szeretek sokat ’beszélni’, de csak miattad megpróbálok túllépni ezen 
    Szóval már egy pár napja végeztem a kis írásoddal, és őszintén azóta is csak érlelődik bennem. Azt már említettem, hogy tehetségesnek tartalak, úgyhogy ezt nem is ragoznám tovább. Ilyen tömény mennyiségű szex jelenet mellett- amelyek meg kell hagyni, hogy közel sem rosszak-, mégis sikerült elérned, hogy maga a történés ne veszítse el a hangsúlyt. Igazi lélekrajzi dráma, ami még netalántán tanulsággal is szolgálhatna a mai tizenéveseknek. Ilyen hatásosan leírni, hogy hogy jut el egy ember - illetve szerintem kettő- a teljes őrületig..hát ez nem mindennapi. Azért írom, hogy kettő, mert szerintem Adam sem ússza meg, teljesen bezárkózik újra – persze talán ez az egyetlen módja, hogy túl tudjon élni. Ami durva, hogy végig azzal nyugtatja magát, hogy ’én megtehetem’, mintha ő irányítana, közben pedig teljesen behódol a ’ mert mit mondanak, és hogy fognak rám nézni’ dolognak, és ezen kívül teljesen rajtuk kívülálló történések határozzák meg a végkimenetelt. És ez a tragédia: nem menekülhetsz. Lehetsz bárki, akarhatsz bármit, szerethetsz bárhogy.
    Számomra így jön le. Ezek után kíváncsi lennék, mi történik Adammel, hogy újra mer nyitni a világ felé, újra szeret- bár ez az esetében nem biztos, hogy a legmegfelelőbb szó, inkább talán a kötődés-. Lehet, hogy ez egy kicsit érzelgősen hangzik, de nem bírom máshogy megfogalmazni.
    Ha láttál volna olvasás közben, akkor most joggal mondhatnád, hogy én sem vagyok teljesen normális  - Na jó ez amúgy is igaz- A történet nagy részét végigkacagtam, de úgy, hogy a könnyem folyt egyfolytában..bizonyos részeknél pedig sírtam, mint egy kisgyerek, olyan szinten fájt valami a mellkasomban, hogy nem bírtam megállni. Hiába töröltem szárazra a szemem, csak jöttek és jöttek az újabb könnycseppek. Ez nálam elég nagy szó, szóval gratulálok!
    Már azt is írtam, hogy szerintem érdemes lenne vele kezdeni valamit. Átrakni a lényegét könyvalakba, de ezzel akkor is ráérsz foglalkozni, amikor már az ötvenedik sztorid jelenik meg nyomtatva és épp nem lesz új mondanivalód..Tehát csak így tovább!
    A romantikára rátérve, nem is várok tőled ömlengést, bár egyszer- kétszer azért okoztál meglepetést, tudsz Te, ha akarsz 
    Az MCR- ról… általad ismertem meg. Igazi energiabomba! Most erre nagy szükségem volt Valami olyan elemi erő van bennük, ami vonz, mint egy mágnes. Az utolsó album, talán egy pici csalódást okozott, mintha kezdenének lenyugodni. Neked viszont kétségkívül ez lehet a kedvenced, mert számomra itt tűnik fel, hogy mennyit fejlődtek. Az énekes magabiztosan kezeli a hangját,- ami meglepően nem is rossz- a zenészek pedig igazán jól használják a hangszerüket. Az előzőekhez képest ez az album sokkal kifinomultabb, de nekem azért hiányzik belőle az, ami miatt napokon keresztül nem bírtam lerakni a fülhallgatót. De ez persze csak az én véleményem.
    huh..csak sikerült 

    VálaszTörlés
  19. Nenm, nem bírom megállni ez után a komment után, hogy ne szóljak be...

    A DD CSALÓDÁS???! TI NEM VAGYTOK...!

    Najó. Ne, ne ezzel kezdjük... Itt Adamről van szó. Adam. Adam. Adam. Adam. Adam...
    Aysha, a második részben nem tudsz túllépni a pornó jellegen, legábbis nekem nem sikerül, mert 200 fejezeten keresztül egyszerűen nincs más, mint kefélés. De szó szerint NINCS. Tényleg. Tudod, hogy nem túlzok... Igazából ott egy rész tetszett, ahogy/amikor elbánik Frankkel. Az nagyon Adam, azért az egy rohadt fejezetért szenvedtem végig az előtte való kétszázat! De komolyan... Az tényleg nagyon Adam, azzal az egy mozdulattal annyi, de annyi ember életét teszi tönkre... Az már méltó hozzá. De amit előtte levág...XD
    Amit meg a szeretetről mondtál... HOGY LEHET NEM SZERETNI A DANGER DAYST????!!!!!!!!
    Khmmm...
    Szóval amit a szeretetről mondtál Adammel, az meg... Az az érdekes, amiről már csomót beszéltünk a többiekkel, h Adam kitalálja magának a játékot, hogy akkor ő most szerelmes lesz, és megcsinálja. Elhiszi, hogy így van, és ezért mindent átél vele, jót-rosszat, mondhatni, azonosul a szerepével, épp csak annyi realitásérzéket hagyva meg magának, hogy azért ő ne pusztuljon bele... Szóval a "mer-e szeretni" kérdés elég... már meg ne haragudj, de elég röhejes az ő esetében. Persze, hogy mer újra szeretni, újra nyitni! óóóó, de még hogy!! Majd ha eléggé unatkozik, akkor megint kitalálja magának, hogy szerelmes lesz - remélhetőleg a sors megkímél tőle, hogy Gerardba essen bele, és megint azt kelljen olvasnunk... Bár ahogy ismerem, inkább kiállna a napra minden délben kánkánt járni, minthogy megforduljon ez a fejében... Gondolom, te is így értetted:D

    Az MCR-ről...
    UTOLSÓ ALBUMMAL KEZDENEK LENYUGODNI???! Úristen...XD Az öljük meg, robbansuk fel, mindenki dögöljön meg, a többit meg szard le a legyugvás??? (Jó, a Scarecrow pont nem egy értékelhető dal, de a többi azért...) Mert azért ez a hangszerelésből is lejön, nem csak a szövegből... Sose leszek képes felfogni, hogy lehet az, hogy valaki nem érzi ezt a fajta radikális különbséget pl. a DD meg a parade közt, csak mert Gerard nem virnyog, mint egy kiherélt macska, meg nem hörgi rekedtre magát, hanem megpróbál valami minőséginek csúfolható éneklést produkálni... Komolyan, ha eddig szókimondóak, pörgősek és - mondjuk ki - tényleg radikálisak voltak, akkor a Danger Days mi???:D
    Azt elismerem, hogy zeneileg egysíkú, nincsenek igazán gyors és igazán lassú dalok, nade azért egy Destroya... Azért az nagyon, nagyon más, és nagyon kemény dal, abban az értelemben, hogy csupa kemény hang és ritmus van benne. Vagy a Save Yourself, eskü, a legdurvább szövege minden számuk közül ennek van, talán csak a Mama, ami még durvább... De nem, a Mama is keserű valahol, de mutass egy átkozott sort a Save Yourselfben, amire azt mondod, hogy az életről szól, vagy valami optimista gondolatot hordoz! Csak egyetlen egyet! Segítek, egy sincs benne:D
    De hát nem baj... Majd ha megnősz, és szép és okos felnőtt leszel, mint ééééééén, na akkor nem fog hiányozni a régebbi albumok rikácsolása:D
    (Nem kell megsértődni, igazából én nem vagyok mérvadó, az első két albumot gyakorlatilag nem tudom meghallgatni, számonként se, nemhogy egybe... tényleg olyan... ötletszerű ordibálás az egész, nem zene... A DD legalább jól össze van rakva, ahogy mondtad, kifinomult. Igényes, nem olyan ösztönös... tinivagyok-kiordítom a világba, milyen szar nekem - feeling... Most függetlenül a szövegtől, mert azokat megvallom, nem néztem át, nem tudom, miről szólnak a régi dalok:D A Parade-nek is jó, ha a felét szeretem... de azt a felét mondjuk nagyon:D)

    VálaszTörlés
  20. Gondoltam, hogy így kiakadsz :-) De engem ez tényleg nem pörget annyira, ezzel nem azt mondtam, hogy szar az egész, a Destroya pl egész jó. Az előzőekről a két kedvenc a Thank you for a vedom és a House of Wolves, mivel rettenetesen hangulatember vagyok:-) Egyébként ha valami keményet szeretnék, akkor maradok a System of a dawnnál, vagy Kornnál,ha meg depiset, akkor az Evanescence, az Mcr pedig nagyon jó a 'tini vagyok kiordítom a világba milyen szar nekem' hangulathoz :-)
    Bár tini koromban én egyáltalán nem hallgattam rock zenét :-)

    VálaszTörlés
  21. Ó Aysha, köszönöm szépen, jelenleg mindkettőnk nevében, mert be kell lássam, hogy ez a fic nem csak az én "érdemem". Néhány esetben még tagadnám is, hogy olyan sok közöm lenne hozzá, dehát... van. Ezt most jól megmondtam. Minden esetre örülök, hogy élvezted, annak pedig még jobban, hogy ilyen jó hosszan kifejtetted róla a véleményed! Ezt szeretem!

    Na igen... Merek-e még így szeretni... Gizi, maradj csöndbe, nem látod, hogy én vagyok az áldozat, aki belebetegedett a Gerard iránti vonzalmába?! :P Ilyen teherrel élni... örökre... Nem könnyű.Most is csak itt tengődöm... Lehet, hogy csak Gizit is kitaláltam magamnak, hogy elnyomjam azt a rengeteg lelki sérülést amit az évszázadok alatt összegyűjtöttem. Valójában ezért vágyom annyira rá, hogy velem foglalkozzanak, mert szeretet hiányban szenvedek. Kegyetlen az öröklét.
    Aprópó Gizi, nem akarsz megtanítani szeretni? Az oooooolyan romantikus lenne!

    VálaszTörlés
  22. Na tessék... és ezek után merjek én még szeretni... vagy legalább próbáljak :(

    VálaszTörlés
  23. Egy picit félreértettél :-)Egy szóval sem írtam, hogy össze vagy zuhanva és most csak szenvedsz és epekedsz Gerard után...de, ha te mondod :-)

    VálaszTörlés
  24. Bocsi, kicsit elragadott a romantika, megesik néha... xD
    Valójában Gizi után epekedem, dehát te is láthatod, hogy milyen válaszokat kapok tőle... Miszlikbe töri a szívem.

    VálaszTörlés
  25. Pont ezért szereted :-)Bár, ha végképp reménytelen a helyzet, biztosan lesz(nek) valaki(k), aik(k) összeillesztgetik a darabokat. ( vagy néha egy jó szex is segít :-))

    VálaszTörlés
  26. Na igen... szerintem most is ehhez a szex opcióhoz fogok folyamodni. xD

    VálaszTörlés

Wattpad