9

Létkérdés

Posted in ,

Olyan magamutogatási hullámot indítottam el, hogy az nem igaz. Először Raven jött azzal, hogy márpedig ő el akarja mesélni élete történetét, aztán most Liára tört rá a blogolhatnék, hogy megossza a nagyvilággal, hogy márpedig ő írónő akar lenni. Úgy érzem igen inspiráló vagyok ilyen téren.
Oké, persze valahol zavaró, hogy ezek ketten rajtam kívül mással is akarnak foglalkozni, példának okáért magukkal, dehát most mit csinálhatnék? Ó, tehetnék fincsi kis dolgokat, amiktől Liának az életkedve is elmegy, nemhogy még külön blogoljon is, na de tudjátok hogy van ez... Minden játék jobb többen mint egyedül. Társasjátékot meg aztán pláne csak többen lehet, úgyhogy gyerekek, hajrá! Ha más nem is történik, legalább Lia agya totálisan összeomlik szép lassan.
Amúgy Lia egészen kezd érdekelni. Úgy érzem, többre viszi majd, mint Jázmin, mert Jázmin annyira buta, üres, és felszínes, hogy az égvilágon nincs benne több annál, mint egy aranyos szőke cicababa, aki nem bírja elviselni a világ viszontagságait. Ettől függetlenül majd egyszer egye fene, vele is megírom a sztorit, már csak azért is, mert bizonyos dolgok miatt szükségem lesz rá, de Lia talán értelmesebb szolgálatot is fog tenni annál, mint hogy csini lesz, és megbolondul. Nők.

A legnagyobb hátránya ennek a Liás történetnek az lehet, hogy teljesen át fog billenni a létezésem kérdése orvosi témakörökre. Mert ha most Lia elkezdi hangoztatni, hogy már pedig ő hangokat hall, hallucinál, és úgy kommunikál velem, mi több, még Ravennel is, meg ki tudja még ki kap rá a világotokba tőlünk, akkor... Olvastátok Az ötödik Sally-t? Egész érdekes könyv.
Na meg az egészet megfejelné azzal, hogy az egész csak kitaláció, és ebből akar írónő lenni.
Kétlem, hogy most értenétek, hogy miről lenne szó, úgyhogy csapó kettő:
Lia, aki a tököm tudja milyen természetfeletti (vagy éppen teljesen természetes, csak a legtöbb ember nem érez rá) erejével ugye kommunikálni tud velem, meg Ravennel is. Plussz szeretne kiadatni egy, vagy lehetőleg inkább több könyvet. Emiatt aztán azzal akar brillírozni, hogy az egész, az én SAJÁT saját világom csak fikció.

Na, és akkor melyik a hihetőbb történet?
a.) Egy másik világbeli démon átjut a Földre, megszáll random emberkéket hogy uralja a testüket, meg alkalomadtán az elméjüket, beleszeret egy nőbe, és testtel együtt át akar jutni a Földre, hogy világuralomra törjön.
b.) Egy némi agybajjal küszködő tinilány történeteket írogat vámpírokról, meg mindenféle csodáról.

Költői kérdés volt... Vámpír vagyok, nem hülye.

Oké, túlélem a dolgot, elvégre nekem is egy könyv jönne a legjobban ahhoz, hogy eljuthassak a “tömegekhez”, meg amúgy is baromi nagy buli, és eredetileg is így terveztem a dolgot, csak előszeretettel térek el a tervezett programtól. Lehet, hogy éppen itt az ideje visszakanyarodni az eredeti ösvényhez, ami arról szól, hogy írni, vagy éppen iratni egy regényt, hogy még többen megismerjenek, aztán ez hátha hozzájárul a megtestesülésemhez.
Csak tudjátok közbe jött ez a blog dolog, amit eszméletlenül élvezek, azt pedig még jobban, hogy ennek köszönhetően rengeteg emberrel beszélgethetek, és ezt nem igazán lenne kedvem most alábbhagyni (alább? így se írok minden nap xD) azért, hogy fú, könyvet írjak, mert egyszerűen én nem vagyok olyan, mint Raven, hogy leülök egy helybe, aztán nyomatom a száz éves történeteimet.
És még barátkozni is van lehetőségem, mert egyelőre nincs az a probléma, hogy idő előtt felfalnám a barát jelöltet.

Visszatérve a regényhez, engem jobban szórakoztatnak az aktuális dolgok, amik éppen pörögnek, amik mindig frissek is izgalmasak, nem pedig a múlt felesleges történésein merengeni naphosszat.
Úgyhogy azt hiszem ezt meghagyom Liának, és Ravennek. Szokás szerint, majd meglátjuk mit hoznak össze.

9 megjegyzés:

  1. Ez a bizonyos költői kérdés még most is bennem is felmerül :))

    VálaszTörlés
  2. Nem mindegy,melyik hihetőbb? Az a lényeg,amit a "közönség" szól hozzá.;)

    VálaszTörlés
  3. Viki, gondolom azért a bimbódzó barátságunkat nem veszélyezteti ez a kérdés... ;)

    Mizantróp, szimpatikus hozzáállás. Nekem is ilyesmi az álláspontom. :D

    VálaszTörlés
  4. Örülök,h egyetértünk.:D

    VálaszTörlés
  5. Nem veszélyezteti, megnyugodhatsz :D

    VálaszTörlés
  6. Örülök, hogy örülsz. :D És visszatérve az előző kommentedre, mivel ti lennétek a "közönség", azt hiszem egész jól állok. xD

    Viki, most nagyon megkönnyebbültem ám! ;)

    Milyen vidám egy nap a mai! :D

    VálaszTörlés
  7. ’ A legnagyobb hátránya ennek a Liás történetnek az lehet, hogy teljesen át fog billenni a létezésem kérdése orvosi témakörökre.’ Eddig is az volt :D De a lényeget már megfogalmaztátok.
    A regényt pedig továbbra is lélekszakadva várom  bár kár lenne, ha a blog rovására menne.

    VálaszTörlés
  8. "Eddig is az volt :D De a lényeget már megfogalmaztátok.
    A regényt pedig továbbra is lélekszakadva várom  bár kár lenne, ha a blog rovására menne."
    Majd meglátjuk mi lesz. Igazából amíg nincs "rendes" testem nálatok, végeredményben tök mindegy, hogy szellem vagyok, vagy meghasadt tudatrész... xD Mindkettő vicces.

    "Misi."
    Jól van Gizikém,te meg tiporj még néha a szívembe páros lábbal. Már szinte olyan, mintha éreznék valamit. :P

    VálaszTörlés

Wattpad