7

Lia és a vámpírok - 10.rész

Posted in
Raven:
Adam a fényesre lakkozott, hosszú, barna bárpultnál ült, lazán terpeszbe tett lábai között az aktuális áldozata tekergett. 
Menekülni akartam, vagy oda menni hozzá, és behúzni neki egy óriásit, vagy jelenetet rendezni úgy, mint régen.Szerencsére megmoccanni sem bírtam.

Úgy tűnt, Lucy és Chris tartott Adamtől, mert csak sunnyogva intettek egy sziát a csaposnak, és húztak is maguk után egy négyszemélyes asztalhoz. Kábán követtem őket.
Adamnek fel sem tűnt az érkezésünk, annyira el volt foglalva az ölébe simuló lánnyal. Hosszú másodpercekbe telt, mire az agyam feldolgozta, hogy nem lányos arcú fiú, hosszú hajjal, hanem egy lány, mellekkel. Vagy csak hermafrodita. Adam annyiszor hajtogatta nekem a „szerelmem emléke miatt nem dugok nőket” történetét, hogy gondolkodás nélkül elhittem neki. Most már abban is kételkedtem, hogy egyáltalán létezett-e Lorenna, vagy az egész mesét csak az én vakításomra találta ki.
Mikor elhaladtunk mellettük, Adam a legapróbb érzelem nélkül, egy pillanat erejéig a szemembe bámult, mintha soha de soha nem látott volna ezelőtt, aztán visszafordult a fiatal leánykához és ott folytatta a tevékenységét, ahol abbahagyta. Valahol a lány sötétkék, szemérmetlenül rövid farmerszoknyája alatt.  
Mindenre számítottam Adamtől, csak erre a reakcióra nem.

*****
Lianne
 - És mégis ez volt a legütősebb! – kiáltott fel Adam diadalmasan, és az ágyamon fekve belebokszolt a levegőbe. Kivételesen örültem, hogy beleszól, mert igen kíváncsi voltam a magyarázatára. Tökéletesen egyetértettem Ravennel: én sem erre a reakcióra számítottam.
 Raven nem mondott semmit, csak morgott valamit az orra alatt.
 - Még csak hozzá se szóltál? – fakadtam ki, mert amikor kéne, természetesen nem kegyeskedik őnagysága beszélni.
 - Oké, ha tudom, hogy utólag ekkora cirkuszt csináltok belőle, kicsit felturbózom a dolgot – vonta meg a vállát Adam. - Ha hozzászólok, Gerard az első hangra térden állva könyörgött volna, hogy vigyem vissza hozzám.
 - És ez neked ellenedre lett volna?!
 - Mint már említettem, akkor a legkevésbé sem érdekelt a nyomora – legyintett.
 - Tehát most már beismered, hogy érdekel?
 - Tényleg nem nézel ki olyan idiótának, mint amilyen kérdéseket fel tudsz néha tenni – sóhajtott Adam.
 - Most komolyan, te érted? – fordultam Ravenhez.
 - Felesleges azon fáradoznod, hogy Adamet megértsd – húzta félmosolyra a száját Raven.
 - Mi olyan felfoghatatlan abban, hogy nem érdekelt a kis pöcs? – röhögött Adam.
 - Hát, hogy eleinte is, meg most is igencsak… Foglalkozol vele! Sokat!
 - És?
 - És akkor mi az, hogy amikor bement a kocsmába, le se szartad?
 - Éppen jobb elfoglaltságom volt, nevezetesen… Á, franc se tudja már hogy hívták! – vigyorgott.

*****

A kocsma pompája közel sem nyűgözött le annyira, mint amikor első alkalommal jártam itt, pedig most az óriási, négyszögalapú terem közepe táján találtunk szabad helyet, így, ha felnéztem, kényelmesen megcsodálhattam volna a fölénk magasodó függőfolyosókat.
Ez a vámpírkocsma olyan benyomást kelt az emberben, mintha valami bizarr Csodaországba csöppent volna. Első alkalommal azt se tudtam, hova kapjam a fejem az ámulattól. Nyolc emelet épült egymásra, a földszintről be lehet látni az összes gangot, mint egy régi bérházban. Az emeleteket egytől egyik különböző stílust képviselnek, csak nem éppen időrendi sorrendben. Barokk, klasszicista, egyszerű falécek, modern, reneszánsz… És az oszlopok, a képek, szobrok, vázák, a függőfolyosókon mind az adott emelet formavilágához passzoltak. Bármelyik művészettörténetet kedvelő lélek el tudna itt időzni órákat. Akik azonban erre járnak, azokat aligha a művészeti értékek kötik le.
 - Ez könnyen ment – sóhajtott fel Lucy, és ledobta magát a díszesen faragott székre.
 - Én azt hittem, idejön… - mondta Chris.
Adamnek háttal ültem le, hogy még véletlenül se kelljen látnom, mit művel a bárpultnál.
 - Sziasztok! – integetett felénk közeledve egy tarka lepedőkbe tekert, mezítlábas lány, akinek mindenféle színes toll állt ki a narancsszínű hajából. Láttam már egyszer. Egy ilyen teremtményt nehezen is verne ki az ember a fejéből. Amikor egy éjszakára itt hagyott Adam, ő ébresztett fel, és rémített halálra. Most egyáltalán nem tűnt ijesztőnek.
 - Á, Georg? – mosolygott rám.
 - Gerard – javította ki Chris, majd rám nézett és megsimogatta a vállam. - Mi a baj?
 - Hogy mi a baj? – morogtam, de azt már nem tettem hozzá, hogy az, hogy túl sok olyan emlék tört rám ettől a helytől, amit a legszívesebben mindörökre elfelejtenék. Legalább annyira, mint az a vámpír, aki éppen egy vörös kislányt passzíroz föl a bárpultra, és tesz magáévá annak ellenére, hogy vagy négy-öt vámpír, plusz a pultos, Tom követi szemmel a tevékenységét. Adam kifejezetten élvezi a tekintetek kereszttüzét.
 - Ajjj… - paskolta meg a vállam Chris bátorítóan.
 - Ja, Adam? – kapta el a pillantásom Miranda is. – Hát, ő már csak ilyen – hangzott el a nap bölcsessége, majd felvette a rendelésünk. Jobbam mondva Chris rendelését (valami kimondhatatlan nevű italt), mert én nem voltam hajlandó semmit sem kérni, Lucy pedig kámforrá vált.  

Már éppen örültem, hogy Lucy eltűnt, de már közeledett is a kis boszorkány, kézen fogva húzva azt a vámpírt, akit már majdnem annyira nem akartam látni, mint Adamet.
Még mindig el kellett ismernem magamnak, hogy ő az egyik, - ha nem „A” - , legdögösebb nő, akit életemben láttam. Most egy vörös fűzőt, ami szemérmetlenül kiemelte az eleve is méretes kebleit, egy bokáig érő, de legalább combközépig felsliccelt, szűk, fekete szoknyát viselt, hozzá tíz centis tűsarkú körömcipőt. Szőke tincsei zabolázatlanul omlottak le egészen a derekáig. Egy pillanatra elfogott a vágy, hogy megérintsem, tényleg annyira selymes-e, mint amilyennek látszik.
Adamhez képest meglepően sok érdeklődést mutatott irántam.
 - Komolyan ti csináltátok? Ketten? – nézett végig rajtam elismerően. Legalább olyan elismerően, ahogy egy anya néz a gyermekére, amikor megmutatja az óvodában készült zsírkrétarajzát.
 - Hát, Andor csinálta meg, hogy mozogni is tudjon – vallotta be Lucy csipogva.
 - Nem rossz. Azt nem kérdezem, hogy épelméjű-e, mert már embernek se volt az.
Priscilla hátulról átkarolta Lucyt, és egy csókot nyomott a feje búbjára, amiről nem tudtam eldönteni, hogy egy anyához, vagy inkább szeretőhöz méltó.
 - Nem akar ölni! Hülye zacskós vért akar – nyafogott Lucy, én pedig kis híján bokán rúgtam az asztal alatt, de még időben eszméletem rá, hogy úgyis én jönnék ki rosszul a dologból.
 - Pont erről beszéltem. A tiétek, neveljétek meg! – kacagott Priscilla. – Én a helyetekbe nem hagynám hogy érvényesítse az ilyen kis baromságait.
Most már inkább úgy éreztem magam, mint egy kiskutya, akit örökbe fogadtak az utcáról, és nem tudják szobatisztaságra szoktatni.
 - Ne beszélj így róla! Már hozzánk tartozik! – kell lovagiasan a védelmemre Chris, és egy nyálas csókot nyomott az arcomra.  
 - Csak nem fellángolt a kicsi szirén szíve? – szorította a keblére Priscilla mindkét kezét.

7 megjegyzés:

  1. Inkább nem kommentálok semmit erről a részről.Ja a zenéid jók ma hallgattam bele remélem nem gond.:)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó,h folytattad a regényt,ez a rész is nagyon jó lett,már eddig is akartam írni,de lélekben nem volt hozzá erőm,de most már van.:D Hozzáteszem,én sem ilyen találkozásra számítottam,szerintem ez a legjobb folytatás ami lehet kettejüket illetően.:D De szegény Gerard most már tényleg valami ide-oda rángatott bábhoz hasonlít.^^" Ki kéne állnia magáért amondó vagyok.

    VálaszTörlés
  3. A várva várt nagy találkozás...Adam, igazából mindig szeretsz a leg képtelenebb módon reagálni a dolgokra, már csak a poén kedvéért is. Az senkinek sem lett volna sem meglepő, sem vicces, ha odamész hozzájuk és kitéped a torkát Ravennek. ’ a legdühítőbb az érdektelenség’ :D Talán még az sem lett volna rossz, ha kedvesen csatlakoztok az újdonsült barátnőddel hozzájuk, barátian hátba veregeted és meghívod egy italra őket…de mégsem… ez így volt tökéletes.
    ’ Lorenna’ – Egyszer már tényleg elmesélhetnéd!

    VálaszTörlés
  4. "Talán még az sem lett volna rossz, ha kedvesen csatlakoztok az újdonsült barátnőddel hozzájuk, barátian hátba veregeted és meghívod egy italra őket…"
    Á, Gerard akkor is azonnal zokogva a nyakamba omlott volna. xD Oké, tényleg vicces lett volna... Na majd pár év múlva. Kíváncsian várom, hogy arról milyen lelkesen fog Raven beszámolni.

    "’ Lorenna’ – Egyszer már tényleg elmesélhetnéd!"
    Már tényleg elkezdtem!
    Aztán rájöttem, hogy ez a drámai dolog nem akar összejönni. Tényleg szomorú voltam akkor. :( De majd összehozom, tényleg! ;)

    VálaszTörlés
  5. Hú de tudlak sajnálni.Elég durván beletaposhatott az epicetrumumodba ha szomorú vagy az emléktől. :) Üdvözölnek a többiek!

    VálaszTörlés
  6. '... rájöttem, hogy ez a drámai dolog nem akar összejönni. '- pedig itt villogtathatnád az írói tudásodat :) Ha egy ilyen komolyabb téma nem fog meg, akkor határ a csillagos ég :)Gerard sztorijában is volt dráma és, ha jól emlékszem, nem maradt el a hatás( legalábbis nálam), biztos menne. Azt nem írom, hogy amikor lesz hangulatod, mert azt én lehet, hogy meg sem érem, szóval... léccci! Csak , hogy jobban értsünk mindent :)

    VálaszTörlés
  7. Aysha, rajta vagyok a dolgon, tényleg! A Lorennás sztorit illetően pl. már a címig eljutottam. XD Na de azért megpróbálok a következő bejegyzésbe is összehozni valamit... hnap már mindenképpen lesz. ;)

    VálaszTörlés

Wattpad