5

My Vampire Romance - 6.fejezet

Posted in
A város szélén lévő temetőbe teleportáltam magunkat. Ahogy megérkeztünk, elengedtem Gerardot, úgyhogy arccal egy sírhalomra zuhant. A napokban temetett Georgina Russ-t („szerető anyánk”) már aligha zavarta a dolog.
Az énekes kicsit öklendezett, ahogy ez az embereknél lenni szokott ilyen utazás után, de legalább nem hányt. Ez is valami. Kilencven százalékban amúgy azonnal okádnak. Történt már olyan, hogy mezítláb voltam, aztán az aktuális szerzeményem lehányta a lábam. Azóta inkább mindig húzok cipőt, ha ilyen kiruccanás van kilátásban. Mondjuk, a hányás is még mindig a jobbik variáció, mert az is megesett már, hogy maga alá csinált az illető. Szóval, az emberek nem viselik valami jól a tér-váltás dolgot. Örültem, hogy Gerard legalább az efféle kellemetlenségektől megkímélt.
Leguggoltam mellé, és a farmerkabátja nyakánál fogva ülő helyzetbe rántottam.
– Na ide figyelj! – sziszegtem a megszeppent rocksztár arcába. – Engem kibaszottul nem érdekel, hogy te hogy kornyikálsz, meg van egy bandád, világos? Csak egy büdös kis ribanc vagy, és szétteszed nekem a lábad, ha azt akarom, különben a barátaid nagyon megjárják! – ordítottam rá teljes hangerőből, majd rávetettem magam, elterültünk a síron, és újra lesmároltam. Nem is mozdult semmit, csak fájdalmasan felnyögött.
A farkam keményedett, de nem akartam ilyen egyszerűen elintézni a dolgot, ha már a kis cuncimókusnak olyan érzelmeket sikerült belőlem kiváltani, ami emberi szemmel nézve csak ünnepnapokon jön elő. Értve ez alatt a féltékenységet.
Felemelkedtem róla, megszorítottam az állát, és úgy fordítottam a fejét, hogy csak rám tudjon nézni:
– Értve vagyok? – vigyorodtam el. Nem felelt, úgyhogy jó erősen megráztam. Ráharapott a nyelvére.
– Igen – tátogta holtsápadtan. Persze, ez a hasonlat kicsit sántít, mert én elméletileg már halott vagyok, mégis több szín volt jelenleg az arcomon, mint a kis aranyosnak.
Hát, ebbe a ribancos dologba egész gyorsan beletörődött. Elégedetten bólintottam.
Jóval gyengébb mozdulattal megérintettem a kezét, hogy felsegítsem ülésbe. Mintha jégcsaphoz nyúltam volna.
– Jó ég! – kiáltottam föl drámaian. – Te tisztára meg vagy fagyva! Miért nem szóltál, hogy fázol? – tapogattam meg a nyakát, és az arcát, ami szintén hideg volt. Gyorsan levettem a bőrkabátom...

Gerard:
... rám terítette, és átkarolta a vállam.
Nem elég, hogy vámpír, gyilkos, buzi, perverz és még sorolhatnám, még skizofrén is! Miért nem szóltam, hogy fázom? Végül is, miközben finoman közli, hogy mik is a céljai velem, tényleg gondolhattam volna, hogy megemlítem, hogy a szar is belém fagy.
Valóban rázott a hideg, bár én nem mertem volna rá megesküdni, hogy az alacsony hőmérséklettől.
Hagytam, hogy magához öleljen.
Adam a hátamat simogatta, vagy azért, hogy felmelegítsen, vagy azért, hogy fogdosson. Az utóbbi logikusabbnak tűnt. Jobbnak láttam, ha elkezdek beletörődni, hogy ez a vámpír ezennel az ágyasává választott engem. Annak ellenére, hogy milyen módon közeledett felém az elejétől fogva, váratlanul ért a bejelentés. Akármilyen sokkoló is volt Adam kitörése, semmi, ahhoz a tényhez képest, hogy egy szemvillanás alatt a benderi stadiontól egy isten tudja hol lévő temetőbe kerültem.
Temető! Így nem lesz gond a hullával. Mi lesz a srácokkal? Mikey. Nem hagyhatom egyedül. Anyát még mindig nem hívtam fel. Lindsey. Miért nem hívtam fel őket? Mit csináljak? 
– Majd én megmondom, mit csinálj! – szólalt meg Adam derűsen. – Legyél jó kisfiú, és ne csinálj semmi hülyeséget!
Nem is gondolkodhatok. Dögölj meg, te állat! Ez persze csak egy átsuhanó gondolat volt. Sokkal inkább az zakatolt a fejemben, hogy miként fog velem végezni.
– Ilyen az élet, szivi! – röhögött maró gúnnyal a hangjában.
Gondolatot olvas. Teleportál.
Az elmém képtelen volt befogadni azt, ami velem történik. Még a tegnap esti vámpír bárban megesett dolgokat sem tudtam feldolgozni, egyéb információnak már szinte nem is jutott hely.
– Látom, kicsit ki vagy bukva – simogatta, jobban mondva, már dörzsölte a hátam.
– Bazd meg magad! – fakadtam ki.
Adam „együttérzően” ingatta a fejét:
– Az nem olyan izgalmas, mint amilyennek hangzik.
Görcsösen markoltam a nedves földet.
Percekig néma csöndben ültünk, én valahol az agyhalál küszöbén.
Adam feltűrte az ingujját és a kabátja zsebében kezdett keresgélni, ami mellesleg rajtam volt, így ki nem hagyott volna egy újabb turnus felesleges fogdosást. Sokkal jobban megrettentem a kósza érintésétől, mint eddig bármikor. Most már nem hajtogathattam magamnak, hogy csak flörtöl velem, és nem fog komolyan hozzám érni.
Megint elővette azt a hegyes szerszámot, amivel a bárban sebezte meg magát. Végighúzta az alkarján, valahol az ütőere környékén. Elém tolta a kezét.
– Igyál! – parancsolta.
– Miért? – kérdeztem bugyután, és most eszméletem csak rá, hogy idegességemben már vagy csuklóig a földbe vájtam a kezem. A körülményekhez képest jelentéktelennek tűnt a sírgyalázás.
– Miért? Mert én azt mondom – hangzott a logikus, és ellentmondást nem tűrő válasz.
Mélyet sóhajtottam, a karjához hajtottam a fejem, és szívni kezdtem a sebet. Jobb volt, mint bármilyen nyugtató. Az első korty után, már nem is tűnt olyan bonyolultnak megbékélni azzal, hogy teleportáltunk, és Adam azt tesz velem, amihez csak kedve szottyan.
– Bébi... – suttogta vagy egy perc múlva, és megpróbálta arrébb tolni a fejem. – Bébi, ennyi elég lesz! – szólt, most már erélyesebben, de én két kézzel markoltam a karját, és tovább szívtam. Annyira isteni volt! Úgy éreztem, a fulladásig tudnám inni a tömény gyönyört, ami Adam ereiből áradt.
– Gerard! – most már kiabált.
Igen. Ez lesz a megoldás. Mindenre. Addig szívom a vérét, amíg belőle el nem fogy!
Komikusan naiv elképzelés volt, de a vér hatása alatt nem igazán voltam képes az összeszedett gondolkodásra.
– Gerard, te meg akarsz ölni? – köszörülte meg a torkát.
Ó, igen! – kis híja volt, hogy felnyögjek.
– Gerard, nem teheted... hagyd abba, hallod? Kérlek... könyörgöm... már... – nyögte. – Szerelmem, ne tedd!
Csak nyeltem, és nyeltem, semmi mással nem törődve, csak a vér-kéjjel, ami testem minden pórusában szétterjed. Szemem szorosan becsuktam, hogy még véletlenül se nézzek rá. A nyakamon is csorgott le a sűrű vörös folyadékból. Már azt hittem, én fogok összeesni a mámortól, amikor egyik pillanatról a másikra elállt a vérzés.
Te jó ég, lehet, hogy tényleg megöltem?
Kinyitottam a szemem. Lassan felpillantottam, Adam pedig kegyetlenül hangos röhögésben tört ki.

Adam:
Nem bírtam befejezni a nevetést.
Általában hasonlóan reagálnak az áldozataim a véremre, na de, hogy egy pillanatig is megforduljon a fejébe, hogy majd kiszívja belőlem az utolsó cseppig, aztán majd megdöglök szép csendben!
Mást szívjon ki az utolsó cseppig.
Még mindig kacagva átkaroltam a nyakát, és egy óriási cuppanós puszit nyomtam az arcára.
– Te aztán tényleg édes vagy! – borzoltam meg a haját, és kinyújtva keresztbe tettem a lábaim. – Komolyan meg akartál ölni? Hogy egyem a kis szívedet! Na, ne keseredj el! A szándék a fontos! – próbáltam komoly lenni, de a végére megint felröhögtem.
– Csupa vér a pofikád. Meg a kabátom is – jegyeztem meg, aztán végignyaltam az arcát, hogy letisztogassam. Még csak nem is tiltakozott.
Ez így már kezdett unalmas lenni. Most, hogy már befejezte a szlopálást, megint elkezdett felesleges dolgokon agyalni. Ideje felturbózni az eseményeket!
– Haza menjünk? – dobtam be az ötletet.
Úgy nézett rám, mintha valami megválaszolhatatlan kérdést tettem volna föl.
– Tudod. Hotel, a haverjaid, meg ilyenek – magyaráztam. – Gondolom, a kis bulink után nem kapkodják még el az indulást a következő állomásra.
Kinyitotta a száját, de egy hangot sem tudott magából kipréselni.
– Jó, ha gondolod, maradhatunk itt is, tudok egy kényelmes kriptát, remekül elleszünk egész nap.
– Nem! – kiáltott föl hisztérikusan.
Fölpattantam a sírról, Gerard azonnal követett, bár közel sem pattant, inkább csak tápászkodott, mint egy vénember.
Megállapítottam, hogy neki is jól áll a lelki terror.
A földes keze után nyúltam, de elhúzta előlem. Morcosan néztem rá, ettől rögtön jobb belátásra tért.
– Gyere, drágaságom – húztam a kijárat felé, ő pedig engedelmesen követett. Gyanúsan engedelmesen. Lehet, hogy titkon mégiscsak szeretne egy farkat a helyes kis fenekébe?

– Stoppolni fogunk – jelentettem be, amikor kiértünk az úthoz, ami a temető előtt húzódott.
– Miért nem úgy megyünk, ahogy jöttünk? – kérdezte bizonytalanul.
– Nem akarom, hogy az utazástól visszanézzen belőled az a vérmennyiség, amennyit szlopáltál – hazudtam.
Bólintott, és már bánta, hogy olyan nagy hévvel ivott.

Nagyjából öt perc múlva lassított egy kocsi.
Az addig rendelkezésemre álló időt Gerard molesztálásával töltöttem. Most semmi komoly, csak úgy finoman. Hagytam egy kis pihit a következő akció előtt.
A kocsi megállt előttünk. Kanárisárga Toyota. Igen apró, de megteszi.
Egy laza mozdulattal kirántottam a sofőrt – harminc körüli fehér férfi – az ablakon keresztül, reccs a nyaka, nyamm a vére.
Gerard felordított, mintha őt ölném, ha már a pasinak nem volt ideje arra, hogy bármiféle hangot adjon ki.
Jé, egy csaj is visít az anyósülésen. Kétfogásos vacsora.
A hapsi tetemét az út közepére hajítottam, a nő közben sikítozva megpróbált kivergődni a kocsiból. Ilyenkor természetesen minden nehezebben megy. Beakad a biztonsági öv, kicsúszik a kilincs a reszkető ujjak közül, ilyesmik. Megvártam, amíg sikerült kievickélnie. Szembe találta magát Gerarddal, aki azt sem tudta, hogy magánál van-e, vagy csak egy nagyon, de nagyon hosszú és elmebeteg rémálom kellős közepén toporog.
– Gerard! Ne hagyd, hogy meglógjon! – rikkantottam, de szerencsétlen akkora sokkot kapott, hogy szerintem meg sem hallotta. Nem valami férfias, mit ne mondjak. Volt már dolgom sokkal tökösebb kiscsajjal hasonló helyzetben.
A nő futni kezdett, a temető felé. Végül is, jó az irány.
Miután láttam, hogy Gerard teljes mértékben hasznavehetetlen, én iramodtam utána. Egy ugrással a sikítva rohanó hölgyemény mögött termettem, hátulról elkaptam a nyakát, lusta voltam neki is eltörni, úgyhogy hagytam hadd visítson, amíg el nem alél a karjaimban. A temető kapujában érte a halál. Hát nem gyönyörű?
Elégedetten fordultam vissza Gerardhoz.
Egy pillanatra az hittem megszökött, de csak a földre rogyott, mint egy zsák.
Tényleg nem vert belé férfiasságot az apja, az már biztos! Néhány atyai pofon csodákra képes.
Megfogtam a hóna alatt, és talpra állítottam.
– Szállj be! – parancsoltam.
Megrázta a fejét.
– Azt mondtam, szállj be! – mutattam a kocsira.
Nem mozdult.
– Jó – vontam meg a vállam.
A volánnál lévő, törött ablakú ajtóhoz sétáltam, de még mielőtt beültem volna, visszanéztem rá:
– Van egy olyan sanda gyanúm, hogy kocsival előbb odaérek a barátaidhoz, mit te gyalog – vigyorogtam.
Bevágódott az anyósülésre.
– Okos döntés – kacsintottam.

Gerard:
Adam beindította a motort.
Még mindig hallottam a fejemben a nő sikoltását, és azt a száraz gallyhoz hasonlító reccsenést, ahogy a férfi nyaka eltörött.
Láttam, hallottam, átéltem, ahogy a két ártatlan emberből Adam kitépte az életet. Próbáltam magamban minél mélyebbre temetni mindezt a tapasztalást, mert karnyújtásnyi távolságból végignézni egy ilyen kivégzést nem tartozik azon dolgok közé, amit az ember fel tud dolgozni, miközben beül az anyósülésre, a gyilkos mellé.
– Hát már nem élvezed, hogy velem vagy? – fordult felém Adam, és az egyik kezét lazán a combomra tette.
Mikor élveztem? – erre nem volt nehéz felelnem magamnak. Minden egyes percben élveztem, amíg nekem nem rontott az aréna hátsó kijáratánál.
Könyörgöm, ne olvasd a gondolataimat! Fogdosd csak a farkam nyugodtan, de a gondolataimat hagyd békén! – görnyedtem enyhén előre, hogy a műszerfalra támaszkodhassak. Két embert megölt. Mit megölt! Kivégzett! Egy szempillantás alatt. Azt a férfit egy mozdulattal kirántotta a felhúzott ablakon.
– Miért ne? A jó párkapcsolatok titka, hogy a feleknek nincs takargatni valója egymás előtt – csevegte, miközben már padlógázzal száguldtunk az éjszakába.
Szállj ki a fejemből! Könyörgöm!
– Könyöröghetsz, de úgysem fogok.
Gondolatok összefüggéstelen foszlányai lebegtek a fejemben, feltűnt Mikey arca, ahogy kiáltott, mikor láthatatlan erővel lökte el tőlem Adam, előttem volt a színtiszta halálfélelem a nő szemében. A filmekben szereplő színészekről elhiszi az ember, hogy maximális hitelességgel tudják eljátszani a legmélyebb rettegést, de aki így gondolja, még sosem találta magát szembe olyan nővel, akinek a párját (férjét, testvérét, munkatársát?) kitépik az autó szűk ablakán.
A bárban, naiv meggyőződésem volt, hogy Adam majd szépen meglakmározik belőlem az estére, és annyi. Nagyon kecsegtetőnek tűnt az a fajta halál.
Miért nem ölt hát meg? Miért hozott ide? Miért akar most visszavinni? Miért, miért, miért? – dübörgött a fejemben, és a tudatom lebillent a józanész határáról.
– Pontosan mi, miért? – érdeklődött Adam szórakozottan.
– Engem miért nem ölsz meg?! – ordítottam, egy hirtelen jött ötlettől vezérelve pedig megmarkoltam a kormányt, és teljes erőmből balra rántottam, abban a reményben, hogy ilyen sebességnél talán felcsavarodunk egy fára, és az megállít egy vámpírt. Ha őt mégsem, akkor legalább saját magamat könnyedén elintézem, és nem kell megvárnom a következő lépést.
Sajnos azonban, Adamnek túl jók a reflexei. Az autó csak pördült egyet, amíg Adam egyenesbe nem hozta. Még arra is volt ideje, hogy fél kézzel az ülésbe szorítson, különben kirepültem volna a szélvédőn. A gyomorszájamba vágódó tenyere némileg visszahozott a – nagy jóindulattal – józannak mondható állapotba.
– TE TELJESEN MEG VAGY HUZATVA? – vágott tarkón, úgy, hogy lefejeltem a műszerfalat. – Na, most elbeszélgetünk egy kicsit – mondta jeges higgadtsággal, mintha valami apai dorgálásra készülne, és lekanyarodott az útról, majd megállt.
Már egyáltalán nem tűnt jó gondolatnak, hogy egymagam megpróbáljak végezni egy elmebetegség jeleit mutató gyilkos vámpírral, és vele együtt magammal is.
– Most jól nyisd ki a füled, cicám! – fordult felém, és a mellkasa előtt összeszorította az ujjbegyeit, mint aki nagyon komoly beszédre készül. – Azt hittem, a ribancos dologgal egész jól sikerült kifejtenem, hogy te csak azt, és csak akkor csinálhatod, amit én mondok. Nem emlékszem, hogy a kormánytekergetésről egy árva szót is ejtettem volna. Ameddig aranyos, cukifiú vagy, addig én is jópofozni fogok veled, de hogyha hülyeséget csinálsz, akkor... Nem, nem úgy foglak kicsinálni, mint az előbb a hapsit meg a csajt, hanem... – suttogta elvetemült vigyorral az arcán, majd megragadta a derekam, és az ajtónak döntött. Az arcáról sütött a kéjes élvezet.
Ha nem rántom el a kormányt, talán simán visszavitt volna.
– Okos meglátás – hajolt olyan közel hozzám, hogy az előre lógó tincsei az arcomat csiklandozták.
– Adam – kétségbeesetten próbáltam távolabb kerülni tőle. – Én... én ígérem, hogy mostantól nem csinálok hülyeségeket – motyogtam, miközben lerángatta rólam a kabátját, és a hátsó ülésre dobta. Ahhoz képest, hogy néhány másodperce eltökélten meg akartam halni, most a fülemben dübörgött az életösztön.
Csak az járt a fejemben, hogy milyen könnyedén végzett azzal a két emberrel, és velem sem lenne nehezebb elbánnia. De biztos nem lesz ilyen kegyes.
– Késő bánat – kacagott, és lassan elkezdte kigombolni az ingem.
– Esküszöm, hogy...
– Sss! – csücsörített, majd szájon csókolt. Követelően és erőszakosan.
Megunta a gombokat, letépte rólam az inget. Mindkét kezével, a nyakamtól elindulva végigsimította a testem, egészen a csípőmig. Ott egyik kezével mögém nyúlt, és felfelé nyomta a derekam, másik kezével pedig kigombolta a nadrágom, majd lehúzta a sliccem. Hagynom kellett, hogy lehúzza rólam a farmert egészen a térdemig. El nem vette volna a száját az enyémtől. Nem mertem megmozdulni.
Amikor a szája eltávolodott, nemes egyszerűséggel rám parancsolt:
– Vedd le a boxert!
Úgy gondoltam, talán jobban járok, ha engedelmeskedem. Elképzelésem sem volt, hogy mennyire fog fájni, bármit is csinál majd.
Ügyetlenül levettem a cipőmet, és a nadrágommal együtt letoltam az alsómat is, majd kiléptem belőlük.
– Zokni – ingatta a fejét Adam.
Most már semmi sem fedte a testem. Már azon kezdtem el gondolkodni, hogy mégis hogyan akarja megejteni a dolgot egy ilyen szűk kis autóban.
Adam elégedett és pszichopata vigyorral végigmért, megnyalta a szája szélét, visszafordult a kormányhoz, gázt adott, és visszagördültünk az útra.
Egyik részem sikítva kérdezte volna, hogy most mi a szent szart tervez velem, de némán és megsemmisülve tapadtam a fekete műbőr kárpitba. Igyekeztem nem gondolni semmire, nehogy Adam kedvet kapjon valamelyik, a rettegésnek köszönhetően, agyamba furakodott képtől. Mivel nem gondolni semmire nem éppen kivitelezhető ilyen helyzetben, megpróbáltam legalább a tényekénél maradni:
Meztelenül ülök egy vámpír mellett, aki háromszázzal hajt, ki tudja melyik autóúton.
Jobbját megint a combomra tette, és a mutatóujjával szórakozottan simogatta a bőröm. Nagy volt bennem a késztetés, hogy a kezeimmel eltakarjam a csupaszságom, de mivel biztos voltam benne, hogy Adam nem venné jó néven, ha megpróbálnék enyhíteni a megalázottságomon, inkább görcsösen markoltam két oldalt az üléshuzatba.

– Öltözhetsz! – csettintett Adam.
Csak valami nyögésszerű hang tört fel belőlem.
– Mondom, visszaveheted! Hideg van. Öltözz vissza, mert így meg fogsz fázni – mosolygott bájosan, mintha nem ő tépte volna le rólam az inget. Már megint a kurva megfázás!
Ügyetlenül visszakapkodtam magamra a ruháim, jóval nehezebb volt a szűk kocsiban végrehajtani ezt a műveletet, mint a levetkőzést. A legkevésbé sem volt világos előttem, Adam miféle perverz játékot űz velem.
A látszat szerint egyszerűen csak jól szórakozott.
Bekapcsolta a rádiót.
AC/DC.
Highway To Hell.
Felröhögtem kínomban.
– Jó buli lesz, cicám! – veregette meg a combom, és csücsörítve csókot dobott.

5 megjegyzés:

  1. Micsoda romantikusan bántál szegénykével...és csoda, hogy nem omlott a karjaidba- bár gondolom nem is ez volt a cél, sokkal élvezetesebb halálra rémíteni, mint elcsábítani egyszerűen. Ha a tényeket nézzük, piszok erős ez a Gerard fiú, szerintem én az első megmozdulásodra szörnyethaltam volna.
    Mikor finomabb a vér, ha előtte megölöd a vacsit, vagy, ha még él amikor iszol?

    VálaszTörlés
  2. Jajj ezek a régi szép idők. Annyira rám tört a nosztalgia ettől a sztoritól. :D

    "Ha a tényeket nézzük, piszok erős ez a Gerard fiú, szerintem én az első megmozdulásodra szörnyethaltam volna."
    Á, amúgy nem olyan könnyű szörnyet halni, mint ahogy azt az ember képzeli. ;)

    "Mikor finomabb a vér, ha előtte megölöd a vacsit, vagy, ha még él amikor iszol?"
    A vér nagyjából ugyan olyan még a halál utáni néhány percben is, az meg hangulattól függ, hogy élvezem-e, ha az áldozat még szenved egy kicsit. Persze ez megint mást egy ilyen gyors kis nasinál, meg egy "hosszabb kalandnál".

    VálaszTörlés
  3. Megnéztem volna Gerard fejét, ahogy megölöd az embereket! ;D

    VálaszTörlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  5. Heydi, nekem tetszett a vers, de mivel nem kapcsolódik a történethez, eltávolítottam, mert Rev és Lia is hisztirohamot kapott a sátántól...
    Viszont csináltam végre egy vendégkönyvet, ahova jöhet minden! ;)

    VálaszTörlés

Wattpad