Lujza

Mivel egy hétre még net-mentesebb helyre vonulunk Liával, mint amilyenen eddig voltunk, ezért ezzel a Terry Pratchett: A mágia színe ihlette egyperces novellával kívánunk addig is kellemes időtöltést!

Lujza 

– Mutatni akarok valamit! – zökkentett ki Adam a félálomból. Szép és jó dolog a meditálás, agykontroll, lelki elcsöndesedés, imádkozás, meg minden ilyesmi, csak pechemre az összes túlvilági lény az ezekhez vezető szinteken téblábol. Ráadásul Adam egyáltalán nem téblábolásszerűen űzi a műfajt, hanem száguldozik szembe a forgalommal, mint egy ámokfutó az autópályán.

– Mit? – sóhajtottam, és letettem arról az elképzelésemről, hogy a következő órákban egy gyönyörű és egzotikus sziget partján süttessem a hasam két pálmafa közé erősített tarka függőágyban, valami hűsítő koktél szürcsölgetve.
Adam nem vesződött magyarázatokkal, a következő pillanatban a tenger nyugtató hullámzását vízesés zubogása váltotta fel, oda minden napsütés és daloló paradicsommadarak, helyettük gyér holdfény és…

– Mi a jó élet ez? – A szemem kidülledt a meglepetéstől, majd gyorsan hunyorítva kezdtem méregetni a kastély előtti – vagy mögötti, ezt még nem sikerült tisztázni; Adam ragaszkodik hozzá, hogy az a kastélya eleje, ami a vízesés felé néz, én viszont nem tartok túl logikusnak egy szakadéktól két méterre nyíló bejárati ajtót – szóval park szélén álló objektumot.

– Lujza – vigyorgott Adam és elfogultan bámulta a lényt, ami a legkevésbé sem keltett Lujza benyomást. A legnagyobb élőlény, amit eddig testközelből volt szerencsém látni, az az állatkerti elefánt, magasságát tekintve pedig a zsiráf. Azokat már úgy megszokta az ember. Ha az arányait vesszük ez az állat viszont úgy nézett ki, mint egy elefánttestű, zsiráfnyakú, hüllőpofájú és farkú, valamint karmos lábakkal és óriási denevérszárnyakkal felszerel mutáns, fekete pikkelyes, tüskés-tarajos bevonatban.
Oké, határozottan úgy nézett ki, mint egy sárkány. Elég sok ember láthatott már sárkányt filmekben, ábrándozás, olvasás vagy írás közben, netalán tudatmódosító szer hatása alatt állva, de azért egy sárkány random felbukkanása némi megdöbbenésre ad okot.

Sárkány léte ellenére legalább nem úgy nézett ki, mint aki éppen támadni készül. A biztonság kedvéért tettem egy lépést hátra. Adam lábára. Még jó, hogy őt az ilyesmi közel sem zavarja annyira, mint engem egy hús-vér sárkány.

– Lujza – nyögtem. A sárkány érdeklődve rám emelte a kosárlabdányi, búzavirágkék szemeit. Pupillája hosszúkás volt, mint a kígyóké, ez némileg csökkentette a barátságos kisugárzást, viszont a szája vonala szakasztott olyan volt, mintha kedvesen mosolyogna.

Mivel Adam szokásával ellentétben nem tűnt túl közlékenynek – inkább csak vigyorogva szívta magába a sárkánnyal előidézett döbbenetemet–, kénytelen voltam utána érdeklődni a dolognak:

– Hogy kerül ide egy sárkány?

– Lett – felelte Adam elégedetten, megkerült, a sárkányhoz vonult, és megpaskolta az oldalát. Az óriásgyík lehajolt és bizalmasan megböködte fejével a démon oldalát.
– Aha – sóhajtottam cinikusan. – Van valahol az erődben egy sárkány-fád, ami évezredenként ad egyetlen gyümölcsöt, és annak a belsejében kukac helyett egy icipici sárkány lapul, ami azonnal megnő ha kihámozod.
– Na látod, ezért írsz te! – Szórakozottan simogatta a sárkány pofáját.

– Most komolyan, hogy kerül ide? – vágtam csípőre a kezem.
– Azt mondtad, hogy én nem tudok a képzeletemmel teremteni. Tessék.
– Ó basszus… – Amennyiben ezt a sárkányt tényleg Adam rakta ide a semmiből, örülhettem, hogy csak egy gigantikus méretű hüllő karmokkal és hegyes tépőfogakkal, nem pedig valami olyan, aminek már csak a látványától is szörnyethalnék. Persze jelen helyen nem tudok a szó szoros értelmében meghalni, viszont egy kellemes kis mentális károsodás bármikor szóba jöhet, és még egy időre szándékozom megtartani az ép eszemet.
– De ez nem Wyrmberg! Itt nem lehetnek csak úgy sárkányok! – próbálkoztam, és bántam a napot, amikor először került Adam kezébe Terry Pratchett regény. Elalvás előtt életveszélyes könyvet olvasni.
– Ezt erősen cáfolod, igaz Lujzikám? – gügyögött Adam az újdonsült házi kedvencének. Egyszerűbb volt, amikor még csak macskát tartott.
– Az égvilágon semmi sem indokolja, hogy neked sárkányod legyen. Tudsz repülni egyedül, egy csettintéssel porig égetsz bármit, és a rohadt életbe, te magad átváltozhatsz át sárkánnyá, ha olyan kedved van! – Imádkoztam, hogy ne legyen olyan kedve.
– Szerintem tökéletes indok az, hogy szeretném, hogy sárkányom legyen – vigyorgott. Igen, tudom, tényleg felesleges leírnom, hogy vigyorog, mert állandóan azt csinálja.

– Ha ez így menne Raven már rég halott lenne! Teljesen!
– Mindig elfelejted, hogy Raven egy pöcsfej. Na, nem is akarod megsimogatni? – vakarta meg a sárkány méretes állát.

Már hogy ne akartam volna!

– Egyáltalán mit eszik? – kérdeztem bizonytalanul.

– Embert.

– Adam! – Megtorpantam. Most már csökkent a simogatási vágyam.– Mindössze egy Magyarország méretű szigeten élnek itt emberek, nem gondolod, hogyha rajtatok kívül még egy sárkány is elkezdi őket zabálni, akkor igen hamar elfogynak?

– Akkor tehenet.

– Tehenet… – tártam szét a karom megadóan. – Hol van itt tehén?

– Ne ragadj már le a részleteknél – vonta meg a vállát. – Lujza itt marad, és kész, majd eszik, amit eszik. Az is lehet, hogy vega.
Na persze. Vega vámpír, vega sárkány…

– Oké – nem mintha lett volna választásom –, de hogy nekem egyik regényben sem fogsz sárkányháton röpködni, arra mérget vehetsz!

– Miért? Mindenki szereti a sárkányokat. – Ebben van némi igazság. – Ráadásul lehet ezeknek a gyönyörű szemeknek ellenállni? – pislogott Adam meghatottan.

A sárkány felém nyújtotta a nyakát.

– Nyugi! Nem fog bántani! Akár a hátára is ülhetnél! – biztosított Adam.

– Mégis hova? – Az állatka hátából harminc centinként negyven centis, éles tüskék álltak ki.

– Az elsőtől a negyedikig egyik sem vág igazán. Simán közéjük lehet ülni. Még kapaszkodni is tudsz – magyarázta hanyagul.

Elbővülve hagytam, hogy az óriáshüllő megszimatoljon, mint egy kutya, azzal a különbséggel, hogy a lélegzetvételétől kis híján az orrlyukára tapadtam.

– Jó, hát tényleg elég aranyos – ismertem el mosolyogva, és kinyújtottam a karom, hogy megsimogassam a sárkány orrát. A következő pillanatban már nem volt meg a kezem, amivel hozzá akartam érni. Mielőtt elájulhattam volna a csonka, véres cafatokban lógó maradék karom látványától, szerintem már a felsőtestem is elvált az alsóbb részeimtől, követve a karomat Lujza gyomrába.

Nem ültem fel zihálva és leizzadva az ágyamon, de azért a szívem hevesebben vert, és miközben az oldalamra fordultam, gyorsan megbizonyosodtam róla, hogy mindkét kezem a helyén van még.

– Oké, még egy kis nevelésre szorul a kislány. Nincs mese, tényleg embert eszik – hallottam Adam vidám hangját valahonnan elég távolról ahhoz, hogy végre aludhassak.