Tristen Scotelly rövid pályafutása démonként (folyt.)

Itt is van a történet második része, remélem ezt is legalább annyira fogjátok élvezni, mint az elejét. 

A rossz hír viszont az, hogy most megint egy újabb hetes hallgatagság várható tőlem itt a blogon (meg minden más netes felületen is, ahol lézengek). Ha csak nem dob meg valaki sürgősen mobilnettel, ha már Lia nem hajlandó a rendelkezésemre bocsájtani.

Csók drágáim! 

III.
Lia

- Én igazán próbálkozom Tris, de... Áh, valami hiányzik belőled. Tudod, olyan apróságok. Nem itattál a húgoddal mosószert, nem savaztad ki a szemét, ilyesmik - mondta Adam melankolikusan, egy vörös szófán fekve.

- Nincs is húgom! - vágta rá Tris. Azt próbálgatta, hogy képes-e a falon mászni.

Adam átváltoztatta ezt a szerencsétlen kissrácot, elvitte a kastélyába, azzal vakította, hogy tanítani fogja, erre ideje nagy részében újra inkább velem lóg a gyerek helyett.  

- Nem vonzott, hogy kisállatokat belezz ki, vagy másokat kínozz. Nem vagy te jó démon alapanyag. Mellényúltam, jobb lett volna inkább körülnéznem. Iskolai lövöldözés, ilyesmi. Mit meg nem adnék egy pszichopata kölyökért!

- Mondák már rám, hogy pszichopata vagyok! - próbálkozott Tris.

- Ja, mert fogadásból megettél egy legyet. Ki kell hogy ábrándítsalak, ennek semmi köze a pszichopatasághoz.

Tristen leugrott a plafonról, Adam arcához hajolt, és az ajkaihoz nyomta a száját. Nem igazi csók volt ez, inkább csak egy kétségbeesett srác próbálkozása az életben maradásért. Illetve létezésért.

- Remek, egy ribanchoz pont nincs kedvem - húzta el a száját Adam gúnyosan.

Adam akkora egy seggfej! Ezzel nem mondok újdonságot, de néha jól esik leírni. Vannak napok amikor legszívesebben óriási graffitik formájában tenném ezt közzé. Vérrel.

Ahelyett, hogy értékelné, hogy a srác ilyen hamar megtanult például egy ilyen Mátrix-fílingű falra mászós trükköt, csak ócsárolja a fiút. Pedig van tehetség a srácban!

- Nem vagyok ribanc - húzódott hátrébb a fiú Adamtől.

- Ó, persze hogy nem, valójában én vagyok az, egy igazi érzelemhajhász kis kurva, aki végső elkeseredésében átváltoztatott egy halál unalmas kölyköt. Tudod, szeretem azt játszani, hogy ez az átváltoztatósdi bármit is jelenet a számomra. Elbasztam Morttal. Annyira tökéletes pszichopata volt, ott volt az orrom előtt, érted, a rohadt orrom előtt, én meg csak megvontam a vállam, hogy áh, megvárom amíg tizennyolc lesz, akkor úgyis izgisebb. A nagy faszt! Ott kellett volna mellette ülnöm, amikor a húga plüssállatait boncolta. Fasza kis sztorit akartam arról, hogy szerzek egy srácot, és... Ja. Szereztem egy srácot.

Hogy lehet ekkora hisztériás picsa? Nem mondom, én is tudok alakítani, na de ez... Egy több ezer éves démontól? Az önsajnálat hercege. Semmi se jó neki.

- Mit vártál tőlem? - fakadt ki Tris. Könnyek gyűltek a szemébe.

- Végül is, megmutathatom - ült fel Adam a heverőn, két kezével megfogta a srác halántékát, majd amolyan jedi-trükkel a gyerek agyába plántálta látomásként amit eddig olvastunk a Beszélnünk kell Kevinrőlből.

- Gyilkolásszak egy tornateremben? - pislogott Tris először megszeppenten. Majd céltudatosan összeszorította az ajkait, és elhatározta, hogy ha ez kell a jó démonná váláshoz, akkor bizony egy tornateremben fog gyilkolászni.

- Ez csak egy könyv - forgatta a szemeit Adam. - Nekem Kevin kell. Te elcseszettül unalmas vagy hozzá képest. Na pá - hunyta le a szemét.

Tristen óvatosan megböködte a mutatóujjával, hogy biztos legyen benne, mestere megint máshol van. Mester, egy nagy frászt. Mást démonokkal is akart találkozni, mert Adam borzalmas társaságnak bizonyult. Ez a kastély meg rohadt nagy és koszos, és tele van ósdi vackokkal, csak egy csomó festmény, szobrok, könyv. A páncélok mondjuk egész jól néznek ki, de ezen kívül minden dög unalom. Izgalmasabbnak képzelte el a démonságot. Az elején az is volt, csak aztán kiderült, hogy Adam egy seggfej és semmire sem jó.

A kastély körül csak az óriási kert volt, ami...

IV.
LIA, ADAM

 

- Hé, csezd meg Adam, azt mondtad, hogy ez a te kötetlen sztorid lesz, javítások meg minden nélkül, erre már látom magam előtt, ahogy gürcölhetek azon, hogy ebből értelmes mondatok kerekedjenek, és újra nekiessek egy terjengős leírásnak arról, hogy hogyan néz ki a rohadt kastélyod!

- Nem mondtam, hogy írnod kéne. Mondtam, hogy szar.

- Tudom, de Tristen... Többet érdemelne! Engem állandóan cseszegetsz, hogy félbehagyom a sztorikat, hát a te félbehagyott sztorid ott sétálgat a kastélyban!

- Olvassunk! Aztán otthon befejezem.

- Nem úgy gondoltam. Nem ölheted meg.

- De mégis.

- Ne csináld már, annyira aranyos! Csak össze van zavarodva, azért olyan, mint egy zombi. Te meg végképp összezavarod. Két napja lett démon, basszus, azt se tudja mi van!

- Csinos pofinál egy kicsit többre vágyom.

- Ó igen, Ravenre vágysz, Mortra vágysz, Kevinre vágysz, csakhogy az összeset elbasztad, aki meg a tiéd azzal nem tudsz mit kezdeni. Micsoda újdonság!

- Gizit kihagytad. Kevinnel meg még nem csesztem el semmit. Tristen meg csak egy kis nyomi, egy évnél úgysem bírná tovább, az első gyilkolás után idegösszeomlást kapna.

- Semmivel sem vagy kitartóbb mint én, ugye tudod?

- És ez téged elégedettséggel tölt el?

- Miért csak ennyit érdemel szegény Tristen?

- Előbújtak az anyai ösztöneid? Vagy csak te is kedvet kaptál egy kisfiúhoz? A tiéd lehet, vigyed! A legjobb amit tőlem kaphat az az, ha kitöröm a kis nyakacskáját. Saját gyerek kell nekem. Vagy egy pszichopata. Najó, a vagy az elhanyagolható.

- Látod, nem is olyan könnyű az a kötetlenül sztoriírás, amikor pofán vág az élet azzal, hogy a karaktered nem éppen olyan, amilyennek akartad! Főleg, ha azt sem tudod, hogy pontosan milyennek akartad.

- Olvassunk már!

- Addig nem, amíg a Tristen dologgal zöld ágra nem vergődünk!

- Oké.

V.
Adam

 

Még akkor pár szó arról, hogy mit csinált ez a kis hülye, amíg én Liával meditálgattam ahelyett, hogy Kevinről olvastunk volna. Tris ügyes kiscserkész módjára tábortüzet rakott a kastélyom halljának közepén, aztán rárángatta a testem. Azt kell hogy mondjam, nem voltam eddig hozzászokva, hogy ne a kényelmes kis testembe huppanjak vissza a Földön tett látogatások után, hanem egy szénné égett vacakba.

- Hát ez nem jött össze - jelentem meg a fiú háta mögött az egyik démoni alakomban.

- Ha elég a testem én is ilyen leszek? - hebegte a kis drága. Rendesen megsértődött azon, hogy ennyire nem törődök vele. Hát ez van, én nem vagyok a mami, aki minden lépését árgus szemekkel lesi, nehogy bibis legyen valamije.

- Próbáld ki!

- Csak álljak bele? - pislogott a lobogó tűz felé.

- Felőlem fel is darabolhatod magad előtte - biccentettem a tábortűz mellett fekvő fejszére, amivel a kertből hozott faágakat darabolta.

- Ha levágom az ujjam, visszanő?

- Próba szerencse, babám.

- De most komolyan!

- Komolyan próbáld ki - biztattam.

- Nem neked nem is fáj? Nem is érezted?

- Nem.

- De azért nem, mert máshol voltál?

- Úgyis tanulni akartál. Nyisszantsd le a kézfejed!

- Fájni fog?

- Egy kicsit. De most már te is olyan vagy, mint én, nem lesz semmi bajod. Visszanő, mint a gyíkok farka. Legyen ez az első lecke! 

Csont roppant, a bárd pengéje a márványon csendült. Tris üvöltése pedig betöltötte az egész kastélyt. Aztán csonka karját szorongatva elájult.

Ez a gyerek veszélyesen hülye.

VI.
TRISTEN

 

Egy kézzel nagyon szar írni. Nem írtam annyit tegnap, amennyit kért, lehet, hogy ez is próba volt. Remélem valahogy vissza tudja növeszteni a kezem, vagy mi. Azt mondta én is tudni fogom, de egész nap próbáltam, és nem történt semmi. Már nem fáj, csak hiányzik. Nagyon lassú így írni, főleg a nagybetűk rosszak. De megpróbálom jól csinálni, hátha akkor végre segít. Most is csak alszik. Állandóan alszik. Így nagyon unalmas ez a démonság. Jó lenne Dannel dumálni, hogy ő mit tud pontosan ezekről a démonos cuccokról. Fogalmam sincs, hol vagyok pontosan, csak egy magas hegy tetején. Nem tudom hogy jutnék haza. Biztosan Caligón kívül vagyunk.

VII.
Lia

 

- Oké, folytathatjuk a tanulást! - nyitotta ki a szemét Adam egy újabb nálam tett látogatás után.

- Vissza tudod csinálni? - emelte felé Tris a tökéletesen begyógyult csonkot.

- Ja.

- Légyszi...

- Ráér az még! Amíg így van, legalább emlékeztetni fog, hogy nem kell nekem mindent elhinni. Amúgy is bőven elég egy kéz.

- Miért vagy ekkora fasz?

- Érdekel, mi? - markolt az ágyékába Adam.

- Nem! Te változtattál át, megölted a barátnő... Szóval a lányt, aki tetszik, össze-vissza beszélsz, meg alszol! Mutatsz végre valami... Valami démonosat?

- Mint például?

- Mi a helyzet a többi démonnal?

- Én már nem is vagyok elég neked, mi? Mit gondoltál, hogy fog ez menni?

- Nem gondoltam én semmire, átváltoztattál!

- Ez mondjuk jogos.

- Vigyél haza, vagy taníts!

- Hát legyen. Menj szépen a szoba közepére! Úgy ni. És most mutass be nekem valami szexi egykezes vetkőzést.

- Nem.

- Pedig tegnap egész készségesen csókolgattál annak érdekében, hogy ne végezzek veled. Általában nem izgat különösen egy csonkolt végtag, de basszus, neked jól áll! Na jó, tudod mit? Ha most kedvemre teszel, visszakapod a kezed.

- Honnan tudjam, hogy nem megint kamuzol?

- Mégiscsak jó tanár vagyok.

Csönd.

- Te vagy a legbénább démon! - közölte Tris dacosan. Na, ezt nem kellett volna kimondani.

- Na, akkor pörgessük fel a dolgokat! - vigyorodott el Adam.

Hosszú percekre eltűnt, aztán csurom véresen tért vissza. Te jó ég, nagyon nem vagyok a toppon fogalmazás téren. Dehát ez Adam sztorija! Azt mondta, ő fogja leírni. Csak én meg ilyen idióta vagyok, hogy most már be akarom fejezni. A párbeszédekkel nincs is gond, de leírásokkal pepecselni... Szeretek én leírásokat írni, nem arról van a szó, de az azért komoly munka, ez meg csak Adam totálisan öncélú vacka. Hogy akkor meg minek írom? Mert nincs egy kifejezett strandidő, amúgy meg unatkozom és Adam úgysem fejezné be a sztorit. Nem is olyan rossz munkamegosztás, hogy befejezzük egymás hülyeségét.

- Hol voltál? - hebegte Tris.

- Vacsorázni - törölte meg Adam a száját. - A családod volt olyan drága, és megvendégelt.

- Nem...

- De bizony.

- Ők nem... nem ártottak neked semmit.

- Szerinted ez engem érdekelt?

- Nem tehetted...

- Oké, ha ragaszkodsz hozzá - vigyorgott Adam, és a mészárszékké változtatott nappali közepére teleportálta a fiút.

Tris hisztérikus zokogásban tört ki. Mondjuk ez közel sem a legmegfelelőbb megfogalmazás arra, amikor egy srác a szülei és testvérei véres teste között áll. Olvassatok Stephen Kinget, de komolyan.

- Még ihatsz belőlük - ajánlotta Adam.

- Megölted őket - Tristen az átváltozástól megcsorbult józan esze végképp felmondta a szolgálatot.

- Ne aggód kölyök, most már vége - vigyorgott Adam. - Nem te vagy az igazi. Közel sem. - A napra lökte a fiút.

VIII. 
ADAM

 

Ezt bizony bebuktam.

Az kétségtelenül klassz húzása volt, hogy felgyújtott, de tudjátok hogy van az ilyesmi, ha hiányzik az a bizonyos szikra, akkor bukta az egész. Persze a szikrát csak én magam gerjesztem, de Trist elnézve annyira lényegtelennek tűnt az egész. Olyan gyerek kell, aki kicsit... Valóságosabb. Kell lennie valahol egy épkézláb pszichopata kölyöknek ebben a rohadt világban. Időpocsékolás így vaktában átváltoztatni minden elém kerülő kölyköt. Mármint ha meg is tartanám mindet, az nem lenne olyan időpocsékolás, mert hát egy démon tinédzserekből álló horda azért nem olyan rossz. Na de úgyis találok magamnak valami igazán finom falatot. Van is már egy tippem, hogy merre keressem. 

VÉGE^*

* Illetve azért annyira mégsem vége, de legalább nézzen ki úgy, mintha be lenne fejezve.