2

Halvány fogalmam sincs, merre haladunk

Posted in , ,
Még élünk, illetve én, Lia élek. Valamilyen formában. Rengeteg minden történik Adammel, vagyis azzal, aki darabokra hasadt. Minden része másfelé kódorog, és csinálja a felfordulást maga körül.
Az utóbbi hetekben pedig Raven is rákapott ennek az ízére. Persze nem olyan konkrétan tépte magát darabokra, mint Adam, sőt, inkább éppen hogy megpróbálja egybe gyúrni a lényét, és ebből elég kusza dolgok kerekednek.

Mint például:
Ravennek határozottan nem így kéne kinéznie. Pláne, hogy októberben még egészen máshogy festett a helyzet. Abban az egyben legalább biztos lehetek, hogy Raven füstöl, mint a gyárkémény.

Természetesen nem vagyok hülye, pontosan tudom, mit akar Raven kifejezni ezzel a tegnap rajzolt képpel.
Rengeteg, rengeteg apró kis szösszenetem van velük az utóbbi hetekből.

De van, ami sosem változik.

jan.29.
"Égen földön kerestem tegnap Ravent, erre hol találom meg? Nazarell csarnokában. A piros hajú Even sehol.
Adam pedig Ravent dugja a trónuson.
Rendkívül romantikus.
Raven Adam csupasz hátába mar, póló egyikükön sincs, nadrágjuk a bokájuknál gyűrődik.
Imádják egymást.
Egyszerűen nem is értem, hogy bírnak ennyire odáig lenni a másikért. Mindig aktuális lesz az I Hate You a Sick Puppiestől.
És most mégis blogodnak tűnnék.
Elégedettnek.
Kielégültnek.
Mindkettőjük részéről legalább ugyan annyira szánalmas, hogy képtelenek elszakadni egymástól.
Pedig most nem én voltam. Komolyan nem. Olyan kegyetlenül idióták. Bármit megtehetnének. Adam még szét is tépte magát, de nem, egy jó dugást azért nem hagyna ki.
Nazarell és Even sehol.
Szeretem azt a verziót, ahol Adam tényleg valami nagyságos.
Mert Adam tényleg valami nagyságos.
De ha választani lehet aközött, hogy istenként lebegjen a végtelenben, vagy belemásszon egy sztoriba, akkor mindig az utóbbit fogja választani.
Azt mondtam, hogy Adam sosem lesz képes lemondani isteni hatalmáról.
Ez nem igaz.
Éppen azt élvezi legjobban, amikor lemondhat róla."
Azóta többé-kevésbé együtt vannak.  
Adam darabokba tépve, Raven pedig mindent magába olvasztva. Igen, ez pontosan olyan kaotikus, mint amilyennek hangzik. De egyszer mindent össze fogok gyűjteni egy szépen felépített regénysorozatba, egészen attól a pillanattól, hogy Adam a koncertnek helyet adó stadion elé teleportált, hogy felszedjen egy énekest.

2 megjegyzés:

Wattpad