My Vampire Romance - 11. fejezet

Gerard:
Csöndben üldögéltünk; én a földre meredtem, és egy fűszállal babráltam, Adam pedig velem babrált. Szerencsére csak a hátamon húzogatta finoman föl le a körmeit. Kérdezni akartam. Rengeteget. Milyen ereje van még egy vámpírnak? Hány vámpír van? Van-e valami tanácsuk? Vannak törvényeik? Tényleg örökké élnek, vagy valamitől azért elpusztulnak? Mik ők tulajdonképpen? Kárhozott lelkek? Bukott angyalok? Honnan ered a fajuk? Mióta léteznek a Földön? Hogy repül? A nyála gyógyítja be a sebet, vagy mi ennek a folyamata? Hogy működik a teleportálás? Hogy válhat egy ember vámpírrá?
Ahelyett, hogy én bármelyiket feltettem volna, ő kérdezett.
– A Barátnőcskéddel mi van?
Ez a három szó körülbelül úgy hatott rám, mint nemrég a fülem mellett elsuhanó lövedék.
– Hogy kicsodámmal? – hebegtem.
– Hát a Lidsey Lohan. Ja, bocs, az másik.
Tud Lindseyről. A kurva életbe, ő sincs biztonságban. Fel kell hívnom. A rohadt életbe, már hat napja fel kellett volna hívnom! Vagy legalább egy e-mailt küldenem!
– Be kell látnod, hogy nem valami gyakran gondolsz rá. Ejnye-bejnye – csóválta a fejét. –Milyen férj leszel te? Néhány hónap alatt már ki is szeretsz a kedvesedből? Szép kis dolog mondhatom!
Adam hangját most egészen távolinak hallottam. Rá fog szállni Linre. Ő semmiről sem tehet! Még csak nem is látta!
– Tudod, cica, magadat becsaphatod, ha akarod, de minek? – nyújtotta ki a nyelvét. – Nagyon szívesen meghallgatom a szerelmi életed problémáit, aztán betömnék néhány tátongó űrt.
– Nincsenek problémáim a szerelmi életemmel! – vágtam rá felháborodva, majd rádöbbentem, hogy már órák óta egy vámpírral „enyelgek”.
Csak azért nem beszélek Linnel, hogy megvédjem.
Adam gúnyosan nevetett, aztán lesmárolt.
Gyengéden, mint amikor számoltam.

Adam:
Teljes lelkit terror, egy kis lelkiismeret-furdalással fűszerezve! Ezt már szeretem!
Ha belátja, hogy tényleg nem is szereti már azt a nőt – ami egyébként világos, mint egy neoncső –, akkor még könnyebb dolgom lesz vele. Amúgy is, Gerard jobbat érdemel. Személy szerint engem. De erre majd rá is jön idővel. Ha meg nem, akkor Priscillának és Lucynek lesz egy szép éjszakája. Á, nem lesz itt gond! A finomabb stílusú csókom már egészen kezd neki tetszeni. Oké, a farka még nem áll a dologra, de még túlságosan frusztrált a drága. Még elmesélek neki néhány apró történetet, és az ölemben fog sikoltozni.

*

Gerard feje egyre gyakrabban billent oldalra, és a szeme is többet volt már csukva, mint nyitva. Nem lenne jó, ha a kimerültségtől mondaná be az unalmast a szervezete. Azért egész jól bírta, figyelembe véve, hogy talán a turnébuszban szunyókálhatott egy kicsit az előző látogatásom után.
– Keresünk valami luxushotelt – térítettem egy kicsit magához. Válaszként csak elnyomott egy ásítást.
Magamhoz szorítottam, és máris egy puccos szálloda fényárban úszó folyosóján voltunk. Ugyanott, ahol három emelettel lejjebb a banda többi tagjának lakosztálya is volt. Vagyis lett volna, ha ők nem Gerardot keresik égen-földön. Kíváncsi vagyok, mit csinálnak a kis vámpírvadászuk fejével. A többi részével egyelőre nincs gondjuk, mert azt poénból a hotel konyhájának egyik hűtőjébe dugtam. Néha-néha felbukkan egy ilyen túlbuzgó fanatikus, ha valakit szimpatikusnak találok akár heteikig is eljátszom vele, de ennek most szerencséje volt, hogy Gerard jobban leköt.
– Talán ebben a szobában nincs senki – ragadtam meg a legközelebb eső ajtó kilincsét. – Ha meg van, akkor már nem sokáig!
Az ajtó is nyitva volt, és nem tartózkodott bent senkit. Micsoda véletlen... Beterelgettem Gerardot.
– Arra van a fürdőszoba – mutattam a megfelelő irányba. A kis rocker megtorpant.
– Cicám, a higiénia nagyon fontos! Te meg már vagy négy napja nem fürödtél rendesen! – szidtam le nevetve.
– Akkor még egy napot kibírok – próbálkozott.
– A-a! Irány a zuhany! Vagy akarod, hogy én vigyelek?
– Nem! – kiáltott föl, és azonnal indult a fürdő felé.
– Tempósabban! – dirigáltam.
A fürdőszobában álló, kis zongoraszékhez hasonlító ülőalkalmatosságot a zuhanyzóval szemközti falhoz húztam, majd méltóságteljesen leültem rá.
– Tied a pálya! – mutattam ívesen a zuhanyzó felé.
Gerard kővé dermedve megállt a fürdőszoba közepén.
– Tessék levágni nekem valami ütős kis sztriptízt! Nézd, még láthatod is az előadásod! – böktem a mosdókagyló feletti falra szerelt óriási tükörre.
Bedobott egy erőltetett ásítást, hátha ásítozva majd kevésbé találom vonzónak a helyzetet.
– Ne aludjál, hanem dobd be magad, és VETKŐZZ! – kiabáltam rá erélyesen, amitől összerezzent, és magához tért. Jól hallhatóan nagyot nyelt, és levette a farmerdzsekijét.
– Add csak ide! – nyújtottam ki a kezem nyájasan. Sértődött arckifejezéssel a kezembe nyomta a dzsekit.
Egy pillantással jeleztem, hogy tovább, tovább.
Unottan levette a pólóját, és szabályosan hozzám vágta. Lerúgta a lábáról a tornacipőit, levette a zokniját, aztán jött a nadrág, és ott állt előttem egy szál boxerben. Nem várta meg, amíg én tépem le róla, gyorsan megszabadult tőle, és a zuhanyzó felé iszkolt.
– Ide gyere! – csettintettem. – És húzd ki magad!
Engedelmeskedett.
– Na látod, így mindjárt nem olyan a tartásod, mint egy bokafogásban pózoló kurvának!
Megfogtam a derekát, és a lábam közé húztam a testét. Lehajoltam a hasához, csókokat nyomtam rá össze-vissza, aztán a köldökébe dugtam a nyelvem. A hajamba markolt, és megpróbált magától eltolni, de én csak erősebben szorítottam. Folyamatosan Gerard szemébe néztem, és a lehető legszenvedélyesebben próbáltam vigyorogni. Igaz, ez az ő szemszögéből inkább tűnhetett eszelősnek.
– Nagyon – adtam egy puszit a hasára – nagyon – egy puszi kicsit lejjebb – nagyon – még lejjebb – szeretlek! – már csak centikre voltam a férfiasságától, ami csalódottságomra még mindig petyhüdten lógott. Ilyen szempontból határozottan jobbak a nők. Elsütök nekik egy szeretleket, és máris tocsog a bugyi. Mondjuk ha most tövig kapnám Gerard kis pöcsét, biztos nagyobb lenne a lelkesedése, de nem az a fajta vagyok, aki előbb szop, mint a drága partner.
Jó erősen belemarkoltam a seggébe, és körbenyaltam a számat. Már tényleg nagyon álmos lehetett a kis drága, mert csak ködös szemekkel bambult maga elé, és még a gondolatai közül sem lehet kiszedni valami izgalmasat. Talán adnom kellett volna neki a véremből. Na majd holnap. Hátha előjönnek valami szexi kis elvonási tünetek is.
– Gyerünk fürdeni! – kacsintottam, és rácsaptam a meztelen fenekére.
Gerard feltűnően megkönnyebbült, hogy most nem fogok vele semmi csúnyát csinálni, mert meglepő gyorsasággal berombolt a zuhany alá, és elhúzta az tolóajtót.
És mily kegyes velem a sors, hogy az ajtó, és a zuhanyzó fal áttetsző volt.
Álló farokkal néztem végig az egész előadást. Az ilyen helyzetek nagyobb hatással tudnak rám lenni, mint bármelyik vad és brutális, megerőszakolós, gyilkolós éjszakám. Jó, néha az önmegtartóztatás. Utána még nagyobbat szólnak a harangok.

Gerard elzárta a csapot, én meg pattantam, és előkerítettem egy törölközőt, amit rögtön finoman ráterítettem, amint kilépett a zuhanyból.
Törölközőbe bugyolálva vacogott a karjaim között. Elkezdtem törölgetni a testét, ő pedig csak szó nélkül tűrt, és tűrt. Oké, azt mondtam, kinyírom, ha unalmasan viselkedik, de tök aranyos ettől a holtfáradtságtól.
– Elhiszed, hogy két percen belül idehozom neked a saját pizsamád? – kérdeztem halkan, amikor már elég száraznak ítéltem.
Kómás fejjel bólintott. Ahogy elnéztem, bármit elhinne nekem. Elmosolyodtam.
– Maradj itt, kincsem, és hozom is! – csókoltam homlokon, és eltűntem a szeme elől.

Gerard:
Egy szál törülközőbe tekerve álltam a fürdőszoba közepén, és már meghalni sem lett volna erőm. Teljesen üresnek éreztem magamat, és mindent körülöttem. Már régebben is tapasztaltam, hogyha nyugtatóval ütöm ki magam, akkor ugyan hosszú órákig alszom, mégsem leszek tőle kipihent az ébredésnél. Azóta pedig egy szemhunyásnyit sem aludtam az elmúlt huszonnégy órában – vagy ki tudja, mennyi lehet már az idő –, ami azt jelenti, hogy Adam két látogatása között egy másodpercem sem volt regenerálódni.
Csak aludni akartam. És ha az kell hozzá, akkor egy rohadt vámpír karjaiban fogok elaludni.
Adam két perc múlva tényleg előbukkant, a pizsamámmal a karján.
– Na, bújj bele! – nyújtotta felém.
Elvettem tőle, elengedtem a törölköző sarkát, ami így a földre hullott. Az a tekintet, ahogy újra végignézett rajtam, egyszerre volt megalázó, és elismerő. Az elismerést minden bizonnyal az engedelmességemmel érdemelhettem ki.
Miután felöltöztem, megfogta a vállam, és kivezetett a párás fürdőből.
Természetesen egy franciaágy volt a háló közepén; vastag, puha, hívogató párnákkal és paplanokkal. Gondolkodás nélkül lerogytam rá, és a hátamra fordultam. Adam rögtön fölém mászott, és elkezdett csókolgatni. Nem érdekelt. Ahogy vízszintes helyzetbe került a testem, átzuhantam a félálom édes állapotába. Már csak valami ködös kép derengett az erdei patakról, hegyekről, meg a dús bundájú, szelíd farkasról.

Adam:
Csak úgy elaludt. Én csókolgattam, ő meg hopp... Hát ez kész! Ennyire azért nem fárasztottam ki! A lusta mindenit.
Mosolyogva néztem egy darabig, aztán a lábait is föltettem az ágyra, és az egész Gerardot elforgattam úgy, hogy lehetőleg minden testrésze a matracon legyen.
Annyira ártatlan, és olyan sebezhető, és annyira kívánom, és annyira kibaszott nagy balfasz vagyok, hogy itt csöpögök e fölött a nyomorék kis élőlény fölött. Mindjárt fölébresztem, és ráparancsolok, hogy azonnal szopjon le, vagy különben mit tudom én... kibelezem az öccsét.
Nem, nem, ez most nem olyan játék.

Elmentem a szokásos vérdús vadászatomra, hogy kielégítsem a szokásos igényeim, utána pedig készítettem Gerardnak egy apró kis meglepit. A meglepi mellé csináltam még egy kis extra szórakozást is magamnak.
Pirkadat előtt a fürdőszobából összeszedtem Gerard minden egyes ruhadarabját, és megkerestem a bandát. Nem volt nehéz a nyomukra bukkanni. Most már nem néhány szinttel lejjebb, a lakosztályukban tartották a kupaktanácsot – ami abból állt, hogy mindenki sírt rítt, hogy merre lehet Gerard –, hanem a turnébuszban tipródtak. A göndör srác megfeszített arcizmokkal pakolt egy nagy bőröndbe, Frank és Mikey pedig különböző érzelmekkel viaskodva nézték társuk tevékenységét. Legnagyobb meglepetésemre a kis vámpírvadász fejét egész ügyesen eltűntették. Na, máskor majd keresek nekik valami nagyobb kihívást. Talán szállítom a srác többi részét is.
A busz ajtaja nyitva volt, a sofőr sehol. Egyszer érdekelne, ő hogy éli meg a banda összes kis nyomorúságát. Biztos talál magának elfoglaltságot. Letettem Gerard felszerelését a lépcső legfelső fokára, megnyomtam a dudát, és elrejtőzve figyeltem a tevékenységüket.
Frank ért oda először, de ő a sofőr fülkében nézett körbe; Mikey volt az, aki elsőként megpillantotta a lépcsőn heverő ruhakupacot és bakancsot.
– Úristen – motyogta elhaló hangon, amikor fölemelte a dzsekit, és beazonosította.
Ray is tétován közelebb lépett. Úgy odavoltak néhány ruháért, mint szűzlány a nászéjszaka előtt.
A következő pár pillanat igazán meghitt volt. Mikey magához szorította a gazdátlan kabátot, és Ray mellkasához dőlt. Meglepően élethűen képzelték el mindannyian, hogy Gerard valami mocskos sikátorban, összezúzott és vérbefagyott testtel, meztelenül fekszik. Micsoda élénk fantáziájuk van!
– Szerintetek... – kezdett bele Mikey, de a hangja elcsuklott.
Ray üres tekintettel meredt a két bakancsra.
Talán szólni kéne nekik, hogy Gerardnak kutya baja, és békésen alszik pár méterrel magasabban.
– Megölöm azt a dögöt! – ordított fel Frank, de úgy, hogy így még „éneklés” közben sem hallottam tőle, majd kirohant a buszból. Kivágtatott a parkolóból, át a hotelt körülölelő kis parkon. Egész helyes kis kertecske, hangulatos így az éjszaka közepén, kár, hogy még a portán is szunyókál a biztonsági őr, és nem figyeli a monitorokon, ahogy az egyik hírességnek számító vendég éjnek évadján dúvadként rohangál a parkban. Pedig az ilyen felvételeket jó pénzért kicsempészhetné valamelyik menő zenei tévécsatornának.
Én is Frank után iramodtam, elvégre mégiscsak engem keres.
Szerencsétlen csak rohant, rohant, teljesen be volt pörögve. Szerintem azt se nézte, hogy merre megy. Rendkívül okos fiú. Vagy csak a maratonra készül, és jót tesz neki az adrenalin.
– Khm – köszörültem meg a torkom, amikor mögé kerültem. Így visszagondolva hagynom kellett volna, hogy a város központjáig elkószáljon, hátha ott csinálta volna a jelenetet.
Rögtön megtorpant, hátra fordult, és szembe találta magát velem.
Egy pillanatig elképedve bámult, aztán gondolkodás nélkül a nyakamnak esett, és fojtogatni kezdett. Vagyis próbált.
– Hol van Gerard? – ordította a képembe. A többiekhez képest nem is olyan töketlen. Nem csoda, hogy rá maradt a vámpírvadász fejének eltűntetése. Ha még egyszer kezdeném, vele játszanék. Gizi miatt is. Oké, az is lehet, hogy csak miatta. Héhé, bocs, ez másik történet, elkalandoztam. Nem, ettől még nem lesz kihúzva a bekezdés.
– Ha azt mondom, hogy két utcával arrébb egy konténerben, ahhoz mit szólsz? – vigyorogtam a hiperaktív gitárosra, az pedig csak még jobb kedvre derített, hogy lábujjhegyre kellett állnia, hogy kényelmesen elérje a nyakam.
– Ha megölted, te… – Töpszli kis testének minden egyes porcikája remegett a dühtől. Az legalább leesett neki, hogy a nyakam helyett akár az egyik rózsabokrot is próbálhatná megfojtani, annak se lenne több eredménye. Amennyiben egy egyszerű ember lettem volna, tuti szétveri a fejem a napelemes kerti lámpával. Pechére egy vámpírral próbálkozott, és még felnyársalnia sem sikerül a műanyag bevonatú fényforrással. Többet kellett volna böngésznie a „vampirvadászat.org” oldalon.
– Ó! Ha csak megöltem volna! Komolyan érdekel, hogy mit csináltam vele? – vigyorogtam szakadatlanul.
Franknek kezdett derengeni, hogy rajtam aztán egy mamutfenyőt is megpróbálhatna keresztülszúrni, attól sem lenne rajtam egy karcolás sem.
– Nyugi, egyben visszakapjátok a kis ribancot – vontam meg a vállam, és eltűntem.
Néhány perc múlva Frank, a megdöbbenéstől enyhén rángatózó arcizmokkal visszaindult a buszhoz, jobb kezében még mindig a lámpa földbe szúrható nyelét szorongatta. Összefutott Rayékkel, Mikey már javában zokogott. Igazán jó testvér. A tesztoszteron teljes hiánya úgy látszik családi vonás.
Szánalmas, hogy felnőtt férfiakból egy kupac ruha ilyen reakciókat tud kiváltani, nem?