Démonterápia 6 és fél

Ha jóformán minden egyes nap pötyögsz valamit, talán nem meglepő, hogy nem emlékezhetsz minden egyes szóra, amit leírtál. Sem minden egyes jelenetre. Így történhet, hogy egyszercsak találsz egy olyan részletet a gépeden, amiről fogalmad sincs, hogy mikor írtad, és mentálisan vállon veregeted magad, amiért rendszert csináltál abból, hogy minden egyes szövegedet dátumozod.

2017. március 2.
(hat nappal azelőtt, hogy Adam pszichológushoz ment volna)

Adam 100%-osan Adam. Van, amikor kicsit kifordul magából, de most Ő az, Akit Adamnek neveznek, izzik, gyengéden, mérgezően, egyszerűen csak gyönyörű. Persze földi halandó amúgy sem tudná levenni róla a szemét, de most ott van benne mindent, amitől ő az, aki. Most esélye sem lenne senkinek.

Ravennek sincs sok…

– Oké, oké, értem, Danny fiú csalódna benned – tekereg Adam, mint egy kígyó. – De tőlem aztán nem fog megtudni semmit! Ne nézz egy tizenéves kislánynak, kérlek! Ez azért nem az én stílusom… Cica, éljük szépen az életünk, én embereket csábítok el, te embereket mentesz meg. De ha egyszer megesik, hogy néha-néha pont egymásra vágyunk, akkor miért is ne? Most komolyan, ezzel kinek ártanánk? Te mondtad, hogy képes vagyok a szeretetre, hát miért baj, ha néhány éjszakára szeretni szeretnélek? Csak tűnjünk el valahova, akár olyan helyre, ahol Lia sem lát, ahol nem lát senki, csak mi ketten, ééééés bármit csinálunk, az örökre titok marad…

A háttérben még mindig a Nine Inch Nails szól.

You let me violate you, you let me desecrate you

You let me penetrate you, you let me complicate you

Help me I broke apart my insides, help me I’ve got no soul to sell

Help me the only thing that works for me, help me get away from myself

I want to fuck you like an animal

I want to feel you from the inside

I want to fuck you like an animal

My whole existence is flawed

You get me closer to god

You can have my isolation, you can have the hate that it brings

You can have my absence of faith, you can have my everything

Help me tear down my reason, help me its' your sex I can smell

Help me you make me perfect, help me become somebody else

I want to fuck you like an animal

I want to feel you from the inside

I want to fuck you like an animal

My whole existence is flawed

You get me closer to god

Through every forest, above the trees

Within my stomach, scraped off my knees

I drink the honey inside your hive

You are the reason I stay alive

Raven viszont nem szól semmit.

– Ettől nem lesz jobb – vigyorog Adam. – Figyelj, teljesen megértelek! Az öröklét durva! És őszintén bevallom, hogy eszem ágában sem lett volna visszahozni téged. Hagytalak volna ott a szakadék alján, felzabáltak volna a dögevők, aztán teljesen az enyészeté lettél volna Caligóval együtt. Tudod, hogy el lehet játszani a „Mi lett volna ha?” gondolattal, de Chris és Lucy összeszedtek. És most itt vagy. Csak engedd el magad! Mitől félsz? A kárhozattól? De hát cicám, annyi mindent megtettél már! És mint már mondtam, ezzel az égvilágon senkinek sem ártasz. Ezek csak mi vagyunk. Oké, most már tényleg mondhatnál valamit.

– Szeretlek.

Adam felröhög.

– Na, ez már valami!

– Szeretlek, és fáj a szívem, hogy nem tudom neked megmutatni, mit jelent az igazi szeretet. Hogy nem tudod megtartani.

– Fáj a szíved? Édesem… Csak próbáld a szemembe mondani, hogy Christ szereted annyira, mint engem!

– Chris a legszeretetreméltóbb lény, akit valaha ismertem!

– Eddig oké.

– És ne keverd össze a szeretetet a vággyal.

– Nem keverem. De az utóbbit sem vetem meg – vigyorog Adam. – Szóóóóóval? Mesélj akkor nekem, ne csak én járassam a szám! Mi nyomja a lelked? Milyen megnyugvást nyújtani a haldokló néniknek és békét kínálni a szenvedőknek? Van olyan jó, mint friss, ropogós lelkeket magadba szívni? Ja, hogy ezt még sosem próbáltad… Pedig szerintem komolyan tetszene neked! És hé, mostanság én sem akarok semmi rosszat! Legalábbis van, akinek nem akarok rosszat.

*

"Út a sötétségből a világosságra

Paráznaság és mindenféle tisztátalanság vagy kapzsiság szóba se jöjjön köztetek, mint ahogy ez a szentekhez illik, sem ocsmányság, sem ostoba vagy kétértelmű beszéd, ami illetlen, hanem inkább a hálaadás. Értsétek már meg, és jegyezzétek meg magatoknak, hogy semmiféle paráznának vagy tisztátalannak, kapzsinak, azaz bálványimádónak nincs öröksége Krisztus és Isten országában.Senki se vezessen félre benneteket üres fecsegéssel, hiszen ilyenek miatt sújtja Isten haragja a hitetlenség fiait. Ne legyetek tehát bűneik részesei. Mert valamikor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban. Úgy éljetek, mint a világosság gyermekei – a világosság gyümölcse pedig csupa jóság, igazságosság és igazság –, keressétek azt, ami az Úrnak tetszik. Ne vegyetek részt a sötétség meddő cselekedeteiben, sőt inkább korholjátok azokat. 
Mert amiket ők titokban tesznek, még kimondani is szégyen. Mindenre azonban, ami elmarasztalásban részesül, világosság derül, s minden, ami napvilágra jut, világossággá válik. Innen a mondás: »Kelj fel alvó, támadj fel a halottak közül, és Krisztus rád ragyog!«Gondosan ügyeljetek tehát arra, hogyan éltek, ne mint esztelenek, hanem mint bölcsek. Jól használjátok fel az időt, mert rossz napokat élünk! Ne legyetek tehát ostobák, hanem értsétek meg, hogy mi az Úr akarata! Ne részegedjetek le bortól, mert abból erkölcstelenség fakad, inkább teljetek el Lélekkel! Magatok közt zsoltárokat, szent dalokat és lelki énekeket zengjetek, énekeljetek és zengedezzetek szívetekben az Úrnak! Adjatok hálát mindenkor mindenért a mi Urunk Jézus Krisztus nevében az Istennek és Atyának!"

– Úristen, Raven, ez most komoly? – Adam tényleg megrökönyödve bámul. Ritka az ilyesmi. – Azt csak valami random emberke írta, ne szórakozz már!

Raven még mindig nem szól semmit.

– Oké, idevágó. Rendben – vonja meg a vállát Adam. –  De most komolyan, szerelmem, egyetlenem, Isten? Szerinted figyel téged? És ha igen, szerinted érdekli, mit csinálsz? Tegyük fel, hogy Van. Az ő dolgai akkor sem vonatkoznak ránk! Nem vagyunk emberek, hahóóóó! Szólalj meg már, a rohadt életbe!

– Szeretlek Adam, te is tudod, de amit te csinálsz, az mindennek az ellentéte, ami jó.

– Oké. Én elfogadom minden mániád. Ez egy jó kapcsolat alapja, elfogadni a másikat. Értem én, nem lesz itt semmi mocskos és erkölcstelen. És a zeném is undorító szerinted. Ez jó lesz? – Adam elindítja a Bloodot a My Chemical Romance-től.

Raven durcásan elfordítja a fejét.

– Ezzel nem mész semmire, ugye tudod? – kérdezi halkan pár perc múlva.

– Ja, mert már megtértél. Na de akkor beszélgessünk! Beszélgessünk egész este! Napokon keresztül! Itt vagyok, hallgatlak!

– Adam, nem tudok veled mit kezdeni – közli Raven.

– És mit szeretnél velem kezdeni?

– Lehámozni rólad azt a mérhetetlen sok gonoszságot, ami beette magát a lelkedbe!

– Awwww!

– A folyamatos gúnyosságod a tisztaság ellen.

– Mi a baj a gúnyossággal?

– Miért nem akarsz jó lenni?

– Mert unalmas. Oké, próbáld ki, majd meglátod. Élj néhány évet, néhány tíz évet aszerint a hülye könyv helyett. Majd ráunsz. Amúgy is, ugye tudod, hogy a drágalátos könyved elítéli a buzikat? Szóval akkor mi lesz Chris babával? Vaaaagy írsz egy új könyvet. Leülsz, és megírod, amit Isten sugalmaz. Az azért menő. Ha azt megcsinálod, akkor lábat csókolok neked! És Lia is odáig lesz! Szóval hé, ez király! Legyél próféta! Na? Ehhez mit szólsz!

– Azt, hogy ez nem csak egy játék.

– Dehogynem!

– Ami ilyen ősi tudás, az nem lehet játék.

– Ősi? Ősi? Ne nevettes már! Na, de ez tényleg jó! És elleszel vele pár évig! Komolyan mondom!

– Mi vagy te, Adam?

– Adam – vigyorog.

– És még?

– Kérdezd Priscillát. Megkérdezted már? Na látod. Ennyit nem teszel meg érte, hát nem is érdekel igazán. Kávét? Elég elgyörtörtnek tűnsz, szívem! Erről azért mesélhetnél… Hogy milyen ez a… Tudod, Adrian. Meg Way. Ebben határozottan te vagy a profibb, elismerem! Ezt speciel nem tudom megcsinálni. Legalábbis nem úgy, mint te. Pedig érdekel a Transcendentális meditálás, szó se róla! De én nem tudok olyan emberi lenni, mint te. Mesélj, milyen!

Raven a kezében szorongatott kávéscsészébe bámul.

– Tényleg még több darabra akarod törni magad, cicám? Nagyon rossz bőrben vagy! – ingatja a fejét Adam.

– Csak egy kicsit maradj csöndben! Csak hallgasd!

– Mit? A The Killerstől a Jennyt?

– Nem.

– Hát mit?

– Mindent! Ami te magad vagy! A legbelsőbb Önmagad. Amin nincs semmi más álca.

– Szívem csücske, létezésem örök értelme, nekem ez a legbelsőbb önmagam! Egy kifordított lélek vagyok! – nevet fel Adam.

– Voltál már valaha is csöndben? Igazi csöndben?

– Voltam hát.

– És?

– És?

– És.

– Hogy mit találtam ott? – ingatja a fejét Adam. – Ó, Ravenem, Gerardom, Adrianem, mindenem! Neked fogalmad sincs milyen az az Igazi csönd! Fényt látsz? Vibráló, aranyszínű energiát? Melegséget? Szeretetet? Ez van mindennek a legmélyén? Igen, szerelmem? Minden átható, és ragyogó? Olyan gyönyörű igaz? Szívem, szívem, ha azt hiszed, hogy ez az „igazi csönd”, akkor… Akkor kíváncsi vagyok, hány évig marad meg ez a lehengerlő bájad. Igazi csönd? Tudod mi az? Tudod mi az az igazi üresség? Amikor olyan mélyre mész abban a nagyságos „self”-edben, hogy már nincs semmi? Semmi. A legeslegbelső önmagam. Ennyi.

– De ott van a fény, tudom, érzem!

– Igazán édes vagy.

– Itt van benned.

– Ezzel nem szállok vitába – vigyorog Adam.

– Miért nem ezt választod?

– Hát éppen ez a lényeg! Isten választás kérdése! Nincs olyan, hogy mindennek a közepe! Nincs olyan, hogy legfőbb hatalom, legfőbb jóság! Dönthetsz most úgy, hogy márpedig te Próféta leszel, Szent, vagy Isten jobb keze, akár Isten maga. Ennyi. Semmi több. És ezt te is tudod. Bújhatsz szent könyveket, hirdethetsz tanokat, alávetheted magad a Legfelsőbb Jóságnak, de te is tudod, hogy minden az, csak nem legfelsőbb. Jóság, és kész.

– Utat mutat.

– És? Bármi mutathat utat! Választás, választás, választás – tárja szét a karját Adam.

– És te miért nem választod a jót?

– Mert unalmas.

Raven mélyet sóhajt, majd eltűnik.

Adam maga előtt összefont karral hátra dől a széken.

– Szeretem, baszd ki! – nevet fel.

*

 2017. május 26.

Raven dühösen hajítja el a lapokat, amik soha nem is voltak a kezében.

– Miattam csinálod, te pöcs? – üvölti a tökéletes ürességbe. – Miattam? Gyere ide! Gyere ide, Te, Res, Adam, bárki is vagy! Hát öljél meg, te nyomorék! Nincs benned semmi jóság! Nincs! Küzdjünk meg, hallod, te… Te!

Csak vissza akar menni az időben. Abba a pillanatba, valamikor március legelején, még az idióta pszichológus előtt, amikor Adam azokat mondta. A levél. A Biblia. Vissza akar menni oda. És azt mondani, hogy igaza volt. Igen, legyenek együtt. Nem kell neki semmilyen isten, nem kell neki megváltó, csak ő kell neki, csak Ő… Miért nem volt képes akkor igazat adni neki?

Gyűlöli magát, gyűlöli a gyönyörű Francist, gyűlöli, hogy nem tud meghalni.

Nem tud meghalni?

A pszichológus.

A Szőke.

James.

Fire walk with me.

Az az idióta Fekete Barlang!

Raven beront a rendelőbe, de az üres. Sehol senki.

Hol a francban van az az Izé? Res?

(– Lia, hozd nekem elő, baszd meg!

– De hát nem tudom… Nem megy csak úgy!)

Ha Adam meg tudta csinálni, ezt az egészet, akkor valahogy neki is sikerülnie kell. Na de mit is csinált pontosan? Kinyíratta magát, magával? Hol az az idióta Bill? De ez csak egy háromszög! Hol van az a rohadt Res? Hol?

Raven a következő pillanatban Francis, az „ifjú” vámpír kastélyába robban, karjai közt egy fiatal lánnyal, akit úgy harap nyakon a vörös szőnyeggel borított dolgozószoba közepén, mint egy vadállat. Hé, Raven, minden oké? Nem, nem oké semmi sem. Raven konkrétan zabálja a csajt. De úgy eléggé konkrétan. Francis először meglepetten hőköl hátra, aztán csillogó szemmel figyeli, ahogy a démon látványosan elfogyasztja a vacsoráját.

Raven kezei közül kihull a lány teste. Nem szép látvány. Az oké, hogy Raven ivott a nyakából, elvégre megint a vámpírosdit kezdtük el, de… Igazából a lány nyakcsigolyái kilátszanak ott, ahol Raven óriási harapásnyoma tátong. Mint egy csutkáig rágott alma.

A vérivás még oké, de az emberevés… Raven, értem én, hogy éppen öngyilkos akarsz lenni, de… Nem vagyok benne biztos, hogy ez a járható út. Meg hogy van értelme.

A gyorskaja után Raven sötéten villogó szemekkel Francisre vetette magát.

Talán nem kell részleteznem, hogy mit csináltak. Tíz évvel ezelőtt még örömmel részleteztem volna. Most inkább csak nagyokat hallgatok, és megpróbálok valamiféle pszichológiai elemzést összetákolni arról, hogy Raven lételeme az elnyomás, és tulajdonképpen senki sem tudja pontosan, hogy milyen borzalmakat nyom el. (És ha egyszer már nem lesz a lelkiismeretfurdalás… Ha egyszer tényleg sikerül „kinyírnia” magát, ha nem is fizikailag, hát lelkileg… Raven, ezt nem akarhatod…!)

De egyelőre legalább reggel, vagy alig fél óra múlva Raven óriási bűntudattal fog magához térni, és újra jóvá akar tenni mindent. Na nem mintha Francis úgy nézne ki, mintha jóvátételre vágyna.

*

Raven abban reménykedett, hogy ezek után Adam szétzúz mindent, a szépséges Francist, a kastélyt, a ki tudja hányadik Új-Caligót, és majd a képbe röhög, hogy lám-lám a kicsi holló még mindig képes átadni magát a gyönyörűséges pusztításnak, ha éppen arról van szó. Előkerül, és vigyorogva közli, hogy ő nyert. Talán per röpke percig én is ebben reménykedtem.

De semmi. Csak Francis nyújtózkodik az összegyűrt, vérfoltos lepedők között, fekete hajtincsei szétterülnek a vörös selyempárnákon.

Ja, hogy ki is az a Francis Desrosiers? Az, aki soha nem lesz Adam, hiába van villogó kék szeme és koromfekete haja.

*

– Francis, mi? – csendül fel Pris hangja a hátam mögött.

– Hm? – pislogok gyanakodva. – Szerintem nem rossz név…

– Kíváncsi vagyok.

– Ennyi?

– A szépfiú, akinek az a végzete, hogy megküzdjön a főgonosszal. A nagy csatára pedig majd felkészíti a mestere. Sablon, de még mennyire, de hé… Ki vagyok én, hogy ítélkezzek? – Vérvörösre rúzsozott ajkait mosolyra húzza. – Állítólag minden csak egy jó szereplőn múlik, lehet akármekkora sablon a sztori.

– Mennyi az esélye, hogy a végén Adam gondol egyet, és darabokra tépi Francist?

– Hé, a kis buzi hollónk vissza akarja kapni a bátyám. Szóval mindenhogy happy end, nem?

– Na de melyik?

– Ez csak akkor fog kiderülni, ha megírod – vonja meg a vállát.

– Segítesz?

– A legapróbb magánéleti szarságod sem érdekel.

– Jó, de a sztoriban.

– Mondom, én kíváncsi vagyok.

– Jó, de ne csak úgy legyél itt, mintha mindjárt halálra unnád az egészet…

– Hé, az nem rajtam múlik! – nevet és eltűnik.

Szóval Francis.
Valahogy így.