17

29/28.nap: Hiszel a szerelemben első látásra - miért?

Posted in ,
Jajj gyerekek, itt már megint el lehetne kezdeni elmélkedni arról, hogy mi számít szerelemnek... Az egyszerűség kedvéért tekintsük most úgy, hogy az egy éjszakás kalandok nem tartoznak bele a "szerelem" kategóriába. Most lehet, hogy mindenki azt mondja, hogy ez evidens, de én simán tudok egy éjszaka erejéig is szerelembe esni. Na de ezt tekintsük most tárgytalannak, így pedig a válasz:

Nem hiszek benne, mert ami vonzalom első látásra tör rám, az általában maximum egy éjszakáig tart, és utána ugyan úgy vége, ahogy az áldozatomnak.
Számoljuk úgy, hogy a szerelem minimum egy hónapon keresztül tart, maximálisan pedig évszázadokat is magába foglalhat. Azért nem mondom, hogy végtelen, mert nem az. Az örök szerelemben még annyira sem hiszek, mint a szerelem első látásban. Mondjuk ez nem is hit kérdése. Örök szerelem NINCS. 
Ez talán a ti szemszögetekből olyan fényt vet rám, mintha minden ideát össze akarnék törni, pedig higgyétek el nekem, ha valaki, hát én aztán foggal-körömmel tudok ragaszkodni a szerelem eszméjéhez! 

Már másik bejegyzésben is írtam a szerelemről, de most újra megteszem, hogy értsétek, mennyire fontos számomra ez a gondolat. Direkt nem az érzés szót használom. A szerelem nem a semmiből támad, hanem mindig valamilyen konkrét céllal jön létre két ember között. Emberek esetében ez a cél a legtöbb esetben a "tartozni valakihez" vággyal függ össze, nálam már kicsit összetettebb a helyzet, hiszen én minden porcikámmal, beleértve a lelkem összes örvényét, szabad szellem vagyok, és senkihez sem lennék képes "örökre" tartozni. 
Ti emberek könnyen dobálóztok az "örök szerelemmel", mert nektek az az "örök" is kimerül 90 évben, nekem viszont az "örök" az valóban ÖRÖK marad, végtelen ideig pedig lehetetlen ugyan azon személy iránt táplálni a szerelmet, és véleményem szerint felesleges is. 
A szerelemben az a csodálatos, hogy pillanatnyi (ehhez számoljátok hozzá, hogy nekem egy év is egy pillanattal ér fel), és bármelyik szempillantásnál darabokra törhet, ezért ki kell élvezni mindennel együtt. 

Azta, micsoda tömény nyál lett ez a bejegyzés! Remélem értékelitek a rettentően érzelemdús oldalam is! ;)

17 megjegyzés:

  1. Jó estét! Elolvastam a bejegyzést és hát....nagyon meglepődtem. Annyira felkavart(pozitív értelemben),h nem tudtam megállni,h ne kommenteljek. Nem gondoltam volna,h neked ilyen oldalad is van,de szerintem nagyon jól áll Neked,bár azt meg kell hagyni,azért furcsa.:) De mindenképp rendben van,és hát persze,ez az egész téma nézőpont kérdése.;)További szép estét!^^

    VálaszTörlés
  2. Ó, köszönöm! Hát igen, tudok én, ha akarok. Szeretem, ha felkavaró dolgokat tudok írni. XD Amúgy az "furcsa", hogy tudok szerelmes lenni, vagy úgy egyben az egész?

    VálaszTörlés
  3. Hogy ez milyen szép téma..Én azért egy picit vitatkoznék veled. Számomra igenis van szerelem első látásra. Életemben kétszer is előfordult velem. Jön, mint egy hideg zuhany, vagy valami hülye köd, ami elborítja az agyamat és egy hang, ami azt hajtogatja az első pillanattól kezdve, hogy Ő KELL! és ezt a késztetést még egyik esetben sem sikerült leküzdenem, bármennyire is szerettem volna. Mindkét esetben vadidegenről volt szó. Jött a vadászat és, ha kellett, az egész addigi életemet képes voltam felfordítani miatta, - bár ez egyáltalán nem jellemző rám, túl kényelmes vagyok -. Meglepő módon ez a két kapcsolat volt életem leghosszabb és legmélyebb két kapcsolata.

    VálaszTörlés
  4. Ó, ez tetszik! Sajnos nekem az ilyen "ő kell" pillanatok után jön a megdugom azonnal és aztán véletlenül meghal dolog. Ezen elgondolkodva azt hiszem számomra azért nem létezik szerelem első látásra, mert először mindig a kajálás és a szex jut eszembe egy emberről, és csak utána hogy esetleg szerelem, és ilyesmik...

    VálaszTörlés
  5. Nem tudom,talán így az egész egyben. Valahogy nem ez a kép alakult ki bennem Rólad,és ez így meglepett kissé.:)

    VálaszTörlés
  6. Majd ha van időd, mesélhetnél nekem a rólam kialakult képről! ;) Most már belejöhet ez a kis "romantikus2 oldal is. :D

    VálaszTörlés
  7. Mondd mikor,és mesélek,nem olyan hosszú a történet.;)

    VálaszTörlés
  8. Remélem nem vagy sértődékeny,és remélem semmilyen helyzetben nm veszed ezt annak,nem szeretném,ha emiatt állna be törés.XD Az eddigiek alapján egy egy nagyon manipulatív személyiségnek gondoltalak,(mert a megismerés talán kissé túlzó így utólag meggondolva) aki nagyon szeret irányítani,kimért,és szereti,ha minden az elképzelései szerint történik,ezáltal mindig van már egy kész terve minden helyzetre. És ugyebár ehhez még jön a most említett romantikus oldalad.:) Körül belül valami ilyesmi ami megfogalmazódott bennem.:)

    VálaszTörlés
  9. Hümm... Egészen találó! :D A "kész terv minden helyzetre" dologtól eltekintve. Sokkal jobban szeretem a spontán dolgokat, mint tervezgetni. Persze, elképzeléseim vannak, de ha nem úgy jön össze, akkor sem vagyok egy kétségbe esős típus... ;)

    VálaszTörlés
  10. Na,ezzel megleptél,viszont azt észrevettem,h "nem vagy kétségbe esős típus".;) De akkor volt azért ami talált.;) Ez nem semmi.:)

    VálaszTörlés
  11. Óóó, azt hiszem tartogatok még meglepetéseket... :D Mondjuk most hogy belegondolok a "kimérttel" is lehet, hogy van aki tudna vitatkozni. Olyan értelemben nem vagyok kimért, mint mondjuk nagy általánosságban... Eric. XD

    VálaszTörlés
  12. 'Mondjuk most hogy belegondolok a "kimérttel" is lehet, hogy van aki tudna vitatkozni.' - talán csak egy valaki :) nagy általánosságban viszont tényleg annak tűnsz

    VálaszTörlés
  13. Kire gondolsz éppen? :D
    Fura. Én nem érzem magam kimértnek... Egyáltalán mi számít annak? Lehet, hogy csak nem vagyok még teljesen tisztában eme emberi tulajdonság jelentésével. Nekem az "jut róla eszembe", hogy olyan... hideg, meg rideg, meg közönyös... Vagy ilyen vagyok? Oké, elvagyok itt magammal. :D

    VálaszTörlés
  14. közönyös semmiképp ( legalábbis csak remélem). Igazából ez szerintem nálad egy egészséges távolságtartás a sok idegen emberrel.

    VálaszTörlés
  15. Én nem tartom magam közönyösnek. Általában. Persze a nagy öröklétben előfordul néhány év amikor nem csinálok semmit, csak mindent leszarva ülök az egyik szobámban, és bámulok ki a fejemből. Néha kell az ilyen is. XD

    VálaszTörlés
  16. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés

Wattpad