3

Felhőatlasz, Sherlock

Posted in , ,
Mostanában egész sok filmezős-estet tartottunk Liával meg Ravennel. Persze mindig nyüszítenek, hogy inkább nélkülem akarják, mert én úgyis csak megállás nélkül belepofázok, és anélkül, hogy láttam volna már a filmet, sikerül lelőnöm a poénokat.
Tudom, hogy valójában élvezik, és nélkülem nem lenne akkora élmény a mozizás.

Néhány napja megnéztük a Felhőatlasz című filmet, akartam is róla írni, aztán elmaradt a dolog, de jobb is, hogy kivételesen nem téptem feleslegesen a szám, mert így néhány nap múlva csak annyi maradt meg bennem a filmből, hogy a kis buzigyerek agyonlőtte magát.
Ez is azért maradt meg, mert Rev órákon keresztül bőgött utána, mert annyi borzalmas emléket idézett fel benne a dolog. Lia meg kiakadt, és próbálta megfejteni a létezés értelmét. Nem mondom, hogy nem volt szórakoztató film, elhiszem, hogy az embereket, meg a Raven-féle önsanyargató típusokat el tudja gondolkodtatni, de rám nem sikerült monumentális hatást gyakorolnia. Valahogy nem érintett meg a nagy tanulság, hogy minden összefügg mindennel. Számomra egyértelmű a dolog, hiszen máskülönben nehezen blogolgatnék most vígan nálatok. Részemről megbarátkoztam a gondolattal, hogy akár egy világon belül, vagy különböző világok között újjá és újjá lehet születni.Az meg már más kérdés, hogy mivel én halhatatlan vagyok, ennek "örömére" megragadtam egy helyen.

Lia és Rev órákon keresztül, könnyen között elemezgették a dolgot, hogy ki, miért és éppen mikor létezik. Nem mondom, néha rám is rámtör a lét-elemzés, de pechemre a film után pont nem jött ilyen pillanat. Liáék minden esetre bájosak voltak. Pedig Rev még csak meg sem említette a nálunk lévő klónozós dolgokat. Muhaha. Ez után már lesz mit mesélnie, igazán.
Hogy ti is kapjatok valami kis elhintett morzsát: szép és jó a klónozás, csak egy idő után nagyon egysíkúvá teszi az étrendet. Tudomány ide, vagy oda, és Andor bármit mond, én akkor is a természetes szaporítás, akarom mondani szaporodás mellé teszem a voksom.

Ja, amin még különösen röhögtem a filmmel kapcsolatban, amikor előkerült ez a hapsi (balra...).
Lia és Raven kórusban vágta rá, hogy tiszta Adam. Fogalmam sincs milyen megvilágításban tűnök zöldnek, vagy van krumpliorrom... Oké, elárulom: semmilyenben.

A szerelés mondjuk egész vagány, de nem vagyok ennyire csöves. És a körmeimet sem hagyom eluralkodni...


*****

Na, a másik pedig, amit viszont mindenkinek ajánlok, aki szereti az elborult dolgokat, hogy nézze meg, a BBC csatorna által gyártott Sherlock sorozat második évadának a harmadik részét. Amit eddig láttam, a többi nem olyan nagy szám.

Igazából az első évadot nem is láttam, de tök mindegy. A második éved első két része is olyan, hogy nézhető, meg egye fene, még szórakoztató is... Oké, az első részben Adler rendesen felpörgette a fantáziám, bár számomra aligha ilyen "A Nő". De azért nem rossz. Annyira azért nem vagyok buzi, hogy ne pörgessen fel.

Továbblépve, a harmadik rész volt az, amin teljesen fellelkesültem! Ó, nem, nem a nagy Sherlock Holmes miatt... Igaz, érdekes egy arca van az őt megszemélyesítő színésznek (balra), de a stílusa miatt maximum néhány percre jöhetne szóba nálam. Azt Raven is megtanulhatná, hogy ahhoz, hogy az emberek kedveljenek, nem jó megoldás, ha első körben elküldöd őket a francba. Ha már elküldöd őket, akkor szexin kell csinálni, és úgy, hogy még véletlenül se gondolják, hogy te halál komolynak szánod a dolgot. Persze, egy bizonyos szintig vonzó a nagy elérhetetlenség (én már csak tudom...), de ha a való életben beszélnek az emberrel úgy, mint egy darab szarral, az kevésbé imponáló.

Elkalandoztam. Azaz annyira nem is, mert a Sherlock volt a téma. Viszont amiért igazán megragadta a figyelem a sorozat, az Moriarty karaktere volt.
Mondom, most kifejezetten a BBC-s sorozatról beszélek, mert amúgy fogalmam sincs, hogy más Holmes filmekben/sorozatokban, na meg ne adj isten az eredeti műben milyen. (Persze, az is elgondolkodtató, hogy egy "Sherlock Holmes" nevű karater mennyire de mennyire darabjaira lett már szedve az évek során.)
A lényeg az, hogy itt sikerült lenyűgöznie! Ahhoz képest persze, amit filmekben a "gonosztevők" általában nyújtani szoktak. Végre végre, valaki szórakozott!

Igaz, nem sok fogalmam van róla, hogy az angoloknak mit jelentenek a koronaékszerek, de akkor is belopta magát a szívembe. Oké, ott volt a sablonduma, hogy egy "gonosznak" mindig kell valaki, akivel játszadozhat, dehát ha ez egyszer igaz! Én se szívszerelemből vagyok hajlandó Revet elviselni még ennyi idő után is... Na ezzel azért nem azt mondom, hogy Rev lenne számomra AZ ellenség, mert egyértelműen nem az, és még véletlenül sem vagyunk egy súlycsoportban, csak jó hogy valaki mindig kéznél van, ha szükség van rá.
Egyébként csak Moriarty volt a történetben érdekes. A többiek elég egyhangúak nekem.
Persze ez megint olyan dolog, amikről a vélemények megoszlottak.

Ravennel azóta azon vitatkozunk, hogy melyik volt drámaibb jelenet: amikor Moriarty lőtte agyon magát, vagy a kis buzifiú a Felhőatlaszból. Lia meg nem hajlandó szavazni.

Azt hiszem, amennyiben van benne Jim Moriarty, vár rám a Sherlock első évad is...

3 megjegyzés:

  1. *taps,taps,tap* A számból vettétek/ted ki a szót. Az az ürge tényleg pont olyan mint te,természetesen minden bizonnyal nem a kinézet terén,bár ez leginkább most,h szóba került,kezd el megfogalmazódni bennem is.XD A felhőatlasz az számomra halál,mert bennem elsőre,másodikra,és sokadikra is csak a fejbe lövős maradt meg,mert rohadtul nem értettem,miről szól.XD

    VálaszTörlés
  2. Jó, hát néha előfordul, hogy suttogok az emberek fülébe ezt-azt... ;P

    "A felhőatlasz az számomra halál,mert bennem elsőre,másodikra,és sokadikra is csak a fejbe lövős maradt meg,mert rohadtul nem értettem,miről szól.XD"
    Röviden és tömören arról szól, hogy az emberek milyen rohadt fontosnak képzelik magukat a világban. :D

    VálaszTörlés
  3. Na igen*khm*az meg megint egy más kérdés,a lényeg az,h ki hallgat rá....az meg így járt....^^XD Akkor nem maradtam le semmiről úgy látom,mert a valóságban is így megy.XD

    VálaszTörlés

Wattpad