Démonterápia 6. rész
Posted in Démonterápia, folytatásos történet
március 22.
Egyszerűen csak itt hagyott, érted? Persze, én is ezt akartam.
De…
Öt éve!!! Öt év.
Mit tettem?
Adam…
Nem érzem szokásosnak. Végzetesnek érzem.
Priscilla! Végzetes?
Pris rám néz a „ne rinyálj már” tekintetével, de végül nem mond semmit.
Megpróbálok Adam után nézni.
Adam… Még a neve és másnak tűnik. Hát hogy fogom én ezt bírni?
Mit csinálsz, Adam?
*
– Mit akarsz tőlem hallani? Pont tőlem? – néz rám Priscilla gúnyosan. Nem mintha tudna máshogy nézni. – Kicsit régebb óta ismerem a te drágaságos Adamed.
– Akkor mondj el róla mindent!
– Ha azt mondom, hogy most van teljesen rendben, úgysem hiszel nekem – vonja meg a vállát.
– De hiányzik belőle valami!
– Az hiányzik neked belőle, hogy nem hiányzik neki semmi.
– Látom rajta, hogy nem boldog.
– Boldog? Szerinted mikor volt valaha is boldog? – nevet.
– Hát... Miközben éppen becserkészte az áldozatát. Abban a pillanatban, amikor megkaparintotta. Amikor volt célja! Adames célja, de cél... Amikor szüksége volt a figyelemre, és megkapta. Az volt olyan... Adames.
– Hát, a terapeutája segített rajta – mosolyog Priscilla, mintha egy óvodással beszélgetne.
– Te nem félsz Billtől? Bobtól?
– Bill egy rajzfilmfigura. Bobtól pedig csak neked van félnivalód.
– Jó, de Adam...
– Adamtől is neked van félnivalód.
Kínomban felnevetek.
– Olyan kis bájos vagy – ingatja a fejét Priscilla. – Olyan könnyen el tudsz siklani olyan apróságok fölött, hogy mégölte a saját lányát, meg megsemmisített egy egész világot, csak hogy ne legyen Ravené...
– Tudom, de... Attól meg van benne jó.
– Attól még, hogy nem csinál folyamatosan rosszat, nem lesz jó – mosolyodik el Priscilla.
– Elképesztően sokat segített nekem! Szó szerint elképesztően sokat!
– Hát, te tudod.
– Mindig mellettem... volt. Vele mindennel meg tudtam birkózni.
0 megjegyzés: