My Vampire Romance - 18. fejezet
Posted in MVR
Gerard
Jól láthatóan az öcsémék nem osztották meg Lidseyvel az Adamről szerzett információkat, mert úgy méregette Adamet, mintha az lenne raja a legfeltűnőbb, hogy a kezemet szorongatja.
– Ó, biztos te vagy Lindsey! – vigyorgott Adam, és kezet csókolt a barátnőmnek, akivel eddig nem voltam képes tisztességesen szakítani. – Gerard igazán nem sokat beszélt rólad!
Lindsey arcáról a megdöbbenés mellett azt lehetett leolvasni, hogy várja, gyorsan elugorjak Adam mellől, és kezdjem el magyarázni ezt a félreérthető helyzetet, vagy röhögjek egy jó nagyot. Nem tehettem semmi ilyesmit, hiszen akkor meg van rá az esély, hogy Adam vérfürdőt rendez, így viszont csak két kézzel belemarkolt a seggembe, és még jobban magához lapított.
Éreztem, ahogy az arcomba tódul minden vér.
– Mi a szar? – érdeklődött Lin a maga nyers stílusával.
– Azt hiszem, nekem ideje mennem, ezt rendezzék le a csajok egymás közt – sóhajtott Adam gúnyosan. – Ma este is igényt tartok a szolgáltatásaidra, Cicám – vigyorgott, lesmárolt, és egy köteg pénzt dugott a farzsebembe. Ott kellett állnom egy helyben, és tűrni a teljes megalázást. Azt is megtehetné, hogy maga elé térdeltet, és megparancsolja, hogy szopjam le. Vagy nem mondana semmit, csak mindenkit lemészárol egy mozdulattal.– Mindezt egybevéve örültem. Adam kifelé menet még rátett egy lapáttal a műsorára.
– Tőled mennyit szokott elkérni egy alkalomért? – kérdezte az ajtóban Lindseytől, aztán mivel válasz gyanánt csak döbbent tátogást kapott, vigyorogva továbbment, és úgy tett, mintha felhúzná a sliccét. Vagy tényleg felhúzta.
– Ezek szerint tényleg buzi bárokban ücsörögsz pasik ölében? – vágta csípőre a kezét Lindsey. Mintha egy vízzel teli kádba nyomta volna a fejem.
– Mire is kellettem én neked tulajdonképpen?
– Lindsey! – kiáltott föl Mikey. Lin mérgesen legyintett.
– Jófejség tőletek, hogy véditek, de ne nézzetek már hülyének, rendben? Tele van a net azzal, hogy Gerard Way pasiknak táncikál... Egyesek szerint pénzért! Most komolyan, ennyire azért nem rossz meló rocksztárnak lenni!
A legkevésbé sem terveztem még néhány hete, hogy a közeljövőben szakítani fogunk Lindseyvel, abban viszont mindig is biztos voltam, hogy Lin nem az a sírok a csalódottságtól típus. Talán éppen ez volt, ami miatt megtetszett. Ha nem egy vámpírral töltöttem volna az elmúlt napokat, akkor minden bizonnyal tartottam volna attól, hogy Lin kikaparja a szemem.
Az általa lehadart dolgokból csak alig maradt meg valami a fejemben. Az mindenesetre eljutott a tudatomig, hogy valaki volt olyan kedves, és dokumentálta a Priscillás, Lucys, kokózós éjszakát.
– Azt hiszem – motyogtam – tartozom egy... egy vallomással...
Lindsey – Mikeyval és Frankkel egyetemben – kérdően és várakozva nézett rám.
Mindent megadtam volna azért, hogy az öcsém, vagy Frank kisegítsenek, de az együtt töltött vámpírvadász-kaland fényében nem róhattam fel nekik a szótlanságot.
– Meleg vagyok – mondtam ki egy szuszra.
– Akkor meg mi a faszért voltál velem? – érdeklődött Lindsey, aki velem ellentétben maximálisan birtokolta minden méltóságát. Még így, higgadtsággal palástolva az érzelmeit is gyönyörű volt. Persze, akkor ezt nem láttam. Hogy vehetné fel a versenyt bármelyik földi halandó – legyen akármilyen szexi, igazi nő –, egy vámpírral?
Frank felröhögött. Most legalább egy pillanatra mindenki rá bámult helyettem.
– Sajnálom – mondtam. Hátat fordítottam és kisétáltam a folyosóra. Átszáguldottam a saját szobámba, bevágtam az ajtóm, majd dühöngve belerúgtam a fotelbe, ahol tegnap előtt este játszottam az agyam Adamnek.
Időm sem volt elgondolkodni azon, hogy mivel hajtsak végre öngyilkosságot, Frank máris rám rontott.
– Volnál szíves, csak egy kicsit bővebben a tudtunkra adni, hogy mi a retkes lófasz történik?
– Nem tudom bővebben.
– Akkor majd én. Megpróbáljuk kinyírni azt a vadállatot, erre te elé ugrasz, aztán eltűnsz, most pedig közlöd, hogy meleg vagy!
– Kurvára nem ért volna semmit a szenteltvíz! – fakadtam ki. – Azt tervezte, hogy kivárja, amíg mi lépünk, aztán röhög egy jót a szerencsétlenkedésünkön, és mindenkit kibelez! De nem tette, mert én… mert én… Olyan volt ez, mint valami próba! Nyugodj meg…
– Te most komolyan azt mondod nekem, hogy nyugodjak meg? – Úgy nézett rám, mint egy komplett őrültre. Jogosan. – Te voltál két napon keresztül valami szexmániás, homokos vámpírral!
– Csak egy nap volt – javítottam ki. Frank elképedve tátogott, és egy pillanatra már azt hittem, be fog nekem húzni egyet, hátha attól magamhoz térek. Lehet, hogy tényleg jól jött volna.
– Frankie – sóhajtottam, túlságosan is leereszkedő stílusban. – Mondtam, hogy ne aggódjatok értem. Minden rendben. Adamnek csak a pofája nagy. Pókereztünk, meg körbemutatta a kastélyát, dumáltunk, ilyesmik.
– Csak nekem él élénken az emlékezetemben hogy intézte el Salvadort?
– Ő egy vámpír! Néha… Néha nem tudja magát kontrollálni. Salvador rátámadott, így hát…
– Nekem inkább úgy tűnik, hogy nem is akarja magát kontrollálni.
– Az a lényeg, hogy mást nem fog bántani – hazudtam újra. Most legalább az egy kis hitelt adott a szavaimnak, hogy Adam sértetlenül hozott vissza annak ellenére, hogy meg akartuk ölni.
– Lindsey elment – lépett be az ajtón Mikey, akit Frank azzal hagyott ott a másik szobában, hogy próbálja meg feltartani az exbarátnőm, amíg Frank megpróbálja belőlem kiszedni az igazságot.
– Mit mondott? Visszajön még? – kérdeztem esetlenül.
– Nem úgy nézett ki – harapott az ajkába Mikey, majd ő is bombázni kezdett a „Mit tett veled?” kérdésekkel. Hazudtam, min a vízfolyás; most még könnyebben ment, mint eddig – pedig korábban sem voltak vele nagy problémáim –, mert saját magam is igazán kezdtem hinni benne, hogy Adam komolyan gondolta, hogy nem fog hozzám érni, amíg én nem akarom.
Egyértelmű volt, hogy a turnénak annyi, és minden bizonnyal a következő havi fesztivál körutat is lemondjuk. A szívem mélyén éreztem, Frank és Mikey is érezte, hogy az MCR sose lesz már az, ami volt, és ez Adamnek köszönhető. Egyikünk sem mondta ki. Úgy láttuk a legjobbnak, ha egyelőre mindegyikünk követi Ray példáját, és hazamegy. Persze ehhez meg kellett esküdnöm Mikeynak, hogy én vele megyek anyához, nem pedig egyedül az elfieldi házamba.
Késő délutánig beszélgettünk. Illetve csak próbáltunk beszélgetni, igazság szerint csoportos lerészegedés volt a dolog.
*
Mikor a srácok hajlandóak voltak újra kicsit magamra hagyni, kellemesen illuminált állapotban, megint előkúszott az elmémből az öngyilkosság gondolata.
Most keresztbe húzom a számításaid, Adam! Engem ugyan nem fogsz tovább a szukádként tartani! Kell keresned mást, akin kiélheted magad! Kell keresned mást... – visszhangzott a fejemben a saját gondolatom. Keresni fog, és találni is. Amíg én élek, addig legalább mást nem fog gyötörni. Talán még életeket is mentek. Gyenge indok volt az életben maradáshoz. Az igazság sokkal inkább azzal volt összefüggésben, hogy egyáltalán nem akartam, hogy a vámpír mást találjon helyettem. Másnak meséljen, mással sétáljon a lélegzetelállító kastélyában, és másnak hagyja, hogy a véréből igyon. Más érjen hozzá… – Az, hogy megborzongtam a gondolattól, miszerint talán tényleg ki akarom sajátítani Adamet, igen gyenge kifejezés. Valóságos hidegrázás járta végig a testem.
A srácoknak persze csak azért mondtam, hogy meleg vagyok, hogy hátha akkor belenyugodnak abba, hogy szabad akaratomból tartózkodom Adammel.
Ha úgy teszek, mintha tényleg járnánk, Adam talán elégedett lesz. És ha elégedett, akkor nem bánt engem se, és mást se.
Ahhoz képest, ahonnan indult a kapcsolatunk, egész jó helyzetben érezhetem magam. Egyáltalán, hogy ilyet mondott, hogy nem fog rám mászni… És már rég kurvázott le. Leszámítva, mikor a kastélyába érve ordibált. De az jogos volt, elvégre meg akartam ölni.
*
Este letusoltam, felvettem egy pólót és egy farmert, aztán kiálltam az erkélyre. Adam percre pontosan a napnyugtával érkezett. A frászt hozta rám, mert pont mögém teleportál, és azonnal átkarolta a derekam.
– Mi újság, kis szerelmem? – suttogta a fülembe, és elölről belenyúlt a nadrágomba. Remek. Megint molesztálós hangulatában van. Ennyit arról, hogy nem nyúl hozzám.
– Semmi. Már hiányoztál – sóhajtottam enyhe szarkazmussal, aminek az is volt a célja, hogy még véletlenül se találjam kellemesnek, ahogy Adam ujjai végigsiklanak a bokszeremen.
– Te is nekem, szerelmem! – csókolgatta a nyakam. – Ma szeretnél itt maradni? Vagy van valami vágyad, hogy hova menjünk?
– Haza – vágtam rá. Már egész nap a fejemben motoszkált, hogy el akarom hagyni ezt a kurva hotelt, és még véletlenül sem akarok Mikeyval menni, hogy anyámmal találkozzak. Az már más kérdés, hogy szívesen mentem volna vissza Adam kastélyába, hogy még több csodát lássak, de nem tűnt szerencsés gondolatnak, hogy ezt a vámpír tudtára is adjam. A kertvárosi kis házamban legalább, ha ordítok, a szomszédok is meghallják. Kivéve persze, ha előtte Adam lemészárolja az egész szomszédságot.
– Miért nem indultál el napközben? – érdeklődött gúnyosan. A keze még mindig a combomat simogatta.
– Veled kényelmesebb és gyorsabb az utazás – vontam meg a vállam. – Hadd szóljak még Mikeyéknak, hogy indulok.
– Oké – biccentett Adam, és legnagyobb bánatomra követett az öcsém szobája felé.
Adam:
Kicsit gyanúsnak találtam, hogy haza akar menni. Mi ez? Még egy csapda? Á, nem hiszem, hogy meg mernek kísérelni újabb töketlenkedést.
Bemenetünk az öcsikéhez. A Törpicsek is ott dekkolt; ahogy meglátott gyilkos düh lobbant a szemében, de nem úgy nézett ki, mintha előre el lenne tervezve a dolog.
– Adammel hazamegyünk Elfieldbe, hozzám...
– Micsoda? – fakadt ki az öcsike. Szerintem igazából mindkét Way gyereket odavágta az asztalhoz a szülészorvos, mert a felfogásuk egy csirkéjével egyenlő.
– Mindjárt indul az őőő… szóval megyünk. Csak szólni akartam. Lesz nálam telefon…
– Lesz bizony, de nem használhatod, hacsak nem vibrátorként – vigyorogtam, hogy kicsit oldjam a nyáladzó búcsút.
Frank agya megint elborult, és a falnak lökött. Vagyis próbált. De azért van erő a kis nyomiban, azt meg kell hagyni. Úgy védi a kis Gee-hercegnőt, hogy fogadni mernék, hogy ő akarja belényomni a lompost, és ez a nagy harci kedv nem más, mint lappangó féltékenység.
Válaszul Franknek estem. Úgy gondoltam, itt az ideje demonstrálni a vámpír létem a My Chemical Romance egy másik tagján is az énekesen kívül. Elkaptam Frank nyakát, oldalra nyomtam – nem törtem ki, amilyen kegyes vagyok – és belenyomtam a fogaim.
– Adaaam! – ordította a kis énekes, és megpróbált leszedni a barátjáról. Mikey is valami támadásszerűn ügyködött. Frank száját befogtam, úgyhogy ő nem nagyon tudott hozzászólni az eseményekhez, csak nyöszörgött és kapálózott.
– Drágám, szerelmem, menjünk már! Hagyd Frankiet! Otthon megkapsz engem! – siránkozott Gee, de olyan elképesztően édesen, hogy megmozdult bennem valami. Gondolom, már megint a dughatnék.
Időközben már rég abbahagytam Frank vérének szívásást, mert egy, közel sem volt annyira finom, mint drága szerelmetes Gerardomé, kettő, nem állt szándékomban még véletlenül sem megölni. Persze még mindig úgy tettem, mintha harapnám, mert tetszett, ahogy a kis cicám kínálgatja magát, és kíváncsi voltam, mit fog még bedobni. Talán vetkőzni is fog!
Gerard ezt se tudta, mihez nyúljon, én épp javasolni akartam neki, hogy magához, amikor megszólalt.
– Figyeeelj, ha elengeded őt, akkor... Azt csinálok neked, amit csak szeretnél! Otthon van nálam szado-mazo felszerelés!
Nem ragadtam le annál a kis apróságnál, hogy amúgy is azt csinálna nekem, amit én szeretnék.
– Korbács is van?
Gerard hevesen bólogatott.
– Véresre verhetem vele a segged, aztán lenyalogathatom róla a vért, miközben ujjazlak, igaz? – Vigyorogtam, és körbenyaltam a szám. Frank kezdett fulladozni, Mikey pedig vélhetően katatóniába zuhant, mikor bátyja lelkesen igennel felelt a kérdésemre.
– Hát ez így csábítóan hangzik – kacsintottam szélesen vigyorogva Frankre, majd elengedtem és helyette Gee-t kaptam el.
Elfield főterén álltunk.
– Innen merre? – érdeklődtem.
Gerardnak kellett néhány mély lélegzetvétel ahhoz, hogy túl tudja magát tenni rajta, hogy milyen állapotban hagytuk ott a kis társait. Leginkább élve, úgyhogy igazán örülhetett.
– Balra a Fő utcán, aztán…
– Nem, nem te kis butus! Most te fogsz minket elrepíteni hozzád!
– Én? Hogyan? – hebegte.
– Neked csak koncentrálnod kell a házadra nagyon erősen, a többit én megoldom! – bíztattam. – Lehetőleg semmi más helyszínre ne gondolj, mert abból lehet egy kis bonyodalom.
Természetesen azonnal vagy tíz helyszín járt a fejecskéjében.
– Csak a házad. Egy szoba. Oké?
Gerard erősen koncentrált, hogy az agya belesajdult, én pedig kiszedtem minden információt a fejéből, aztán huss, a hálószobája közepén álltunk.
Mintha egy agglegénylakást kereszteztek volna egy tizenhat éves fiú szobájával. Stílusos modern fekete-fehér bútorok, franciaágy, óriási ablakok – ezekkel majd kezdeni kell valamit –, és egy három polcos szekrény tömve képregényekkel és mindenféle játékfigurával, amire egy említett tizenhat éves srác haverja azt mondaná, hogy mennyire király, egy vámpír viszont aki nagyon szeretné már megdöngetni a srácot, úgy áll a dologhoz, hogy „cuki”.
– Ó! Rögtön szobára viszel? – vigyorodtam el, és hagytam Gee-t kibontakozni az ölelésemből. Gerard a legnagyobb elégedettséggel és büszkeséggel nézett körbe a szobájában. Na, nem azért, mert olyan rendet hagyott, hanem mert úgy érezte, most ő is részt vállalt a teleportálásban. Ügyes kisfiú.
– Na, hol az a korbács? – zökkentettem ki a nagy jókedvéből.
– Ö... hát... – motyogta.
– Ugye nem vertél át? – meredtem rá vészjóslóan.
– Nem! Dehogy! – hazudott szemrebbenés nélkül, bár úgyis tudta, hogy tudom az igazságot. – Azt hiszem, a múltkor kölcsönadtam valakinek... – folytatta ártatlanul.
– Na persze – ragadtam meg a csuklóját, és újra magamhoz rántottam.
Gee aggódva nézett föl rám.
– Hát akkor, kénytelenek leszünk valami mást keresni, amivel kiporolhatom a feneked – tettem csípőre a kezem, és körbenéztem a szobában. – Ez egy játék kard? Komolyan? – vettem le az egyik polcról egy műanyag csecsebecsét.
– Öhm… Gyűjtői darab. Értékes.
– Hát nem tűnik annak – méregettem a fröccsöntött vackot.
– Az eszmei értéke… – Ha nem vágok közbe, még azt is elkezdeni nekem sorolni, hogy melyik filmből, vagy melyik színész kezéből származik a relikvia.
– Majd mutatok én neked értékes kardot, cicám! – nevettem, és elképzeltem milyen fejet vágna Gerard, ha látná az Istennő Karmait. Amolyan démonvadász fegyver.
Leültem az ágyára, és megveregettem a combom, másik kezemben még mindig a gagyi kardot tartottam.
– Hasalj szépen ide! Nem korbács, de jó lesz ez is – forgattam az ujjaim közt a műanyag játékot. – Cicám, mondtam valamit!
A kis énekes óriásit nyelt, aztán, mint egy gyerek, aki úgysem menekülhet az atyai szigor elől, letérdelt a lábam mellé, és a mellkasát a combomra fektette.
– Helyes, helyes. – Finoman végighúztam a kardot a hátsófelén, aztán akkorát húztam rá, hogy a játékkard szilánkokra tört. Gerardnak jó erősen kellett a nyelvére harapnia, hogy ne kiabáljon, mert azért a műanyag is tud ám ütni. – Ennek annyi. – A játék maradványait a szoba másik végébe hajítottam, Gerad szomorúan nézett utána. Biztos félévi zsebpénze ráment, hajjajajj! Na, kap valami sokkal jobbat kárpótlásul.
Megharaptam a mutató- és középsőujjam – bár a megharaptam elég gyenge szó, szinte leharaptam a két felső ujjpercem –, aztán, a még mindig az ölemben térdelő drágaságom elé toltam, akinek már a harapástól összefutott a nyál a szájában.
– Szopd!
És Gerard szopta. Annyira mocskosul izgató volt, hogy nem hagyhattam ennyiben a dolgot.
– Ezaz… Most pedig szépen letérdelsz elém, előveszed a farkam, és addig szophatod az ujjamból a vért, amíg el nem élvezek!
Gerard:
Egyszerűen megkönnyebbültem a mondat végkimenetele hallatán. Biztos voltam benne, hogy a farkát kell leszopnom, így viszont… Az ujjával a számba lecsúsztam az öléből, lehúztam a sliccét, és tettem, amit kért. Annyiszor csináltam már, most legalább kapok is érte valamit.Becsuktam a szemem, hogy sokkal inkább tudjak Adam vérére koncentrálni, mint arra, hogy mit művel a kezem a lába közt, és most nem is szólt rám a vámpír, hogy legyen nyitva a szemem.
A kezem mozgásával azonos ritmusban nyomta az ujjait a számba, és közben még élvezkedve nyögött is néhányat, de ez sokkal kevésbé érdekelt, mint az a vérmennyiség, amit ihattam belőle. Mintha békét nyeltem volna, a tökéletes gyönyört, a nirvána áramlott le a torkomon, aztán minden egyes porcikámat átjárta. Az ágyékomat sem kerülte el. Ez pedig nem kerülte el Adam figyelmét.
– Na, nézzenek oda – vigyorgott. – Mégsem vagy impotens! – Feljebb emelte a kezét, jelezve, hogy álljak föl a térdelésből, ha továbbra is élvezni akarom a vérét. A legtöbb drog képes kiforgatni az embert minden önkontrolljából, de nem hittem volna, hogy létezik olyan, aminek élvezetéért, nem akarom majd levenni a szám egy vámpír ujjairól. Az még derengett, hogy nem akarom, hogy most tegyen magáévá, de már ebben a kérdésben sem voltam teljesen ura önmagamnak.
– Ne agyalj! – búgta Adam. A farmeremen keresztül az ágyékomba markolt. Olyan erősen szívtam az ujját, amilyen erősen csak tudtam, és úgy éreztem megpusztulok az élvezettől. Adam fél kézzel erőszakosan, szinte szó szerint letépte rólam a farmerem, aztán az alsónadrágomat. Valahogy sikerült lerugdosni magamról a cipőm is. A combjára ültetett. A kezem mozgott a férfiasságán, az ő egyik keze még mindig a számnál, a másik pedig a merevedésemre siklott. Közelebb húzott magához, hogy összeérjünk.
– Nyögjél! – suttogta a fülembe, én pedig önkívületi állapotban, Adam ujjaival a számban nyögtem. Amit a vér és Adam mozdulatai eredményeztek, meg maga a tény, hogy egy túlvilági, emberfeletti lénnyel elégítjük ki egymást, jócskán túltett bármiféle élvezeten, amiben eddig részem volt.
Húzott rajtam még két erőszakosat, és elélveztünk. Az ujjain összezáródott a seb, én pedig gyorsan elhúztam a fejem a kezétől.
– Na, látod, most már nem csak a haveroknak mondod, hogy ratyi vagy, hanem az előnyeit is kezded élvezni – vigyorgott a vámpír, és elégedetten pillantott le az ölünkbe.
Minden kétséget kizáróan ez volt életem eddigi legintenzívebb szexuális élménye.
Most, hogy elfogyott a vér, el tudtam kezdeni azon gondolkodni, hogy le kellene törölnöm magamról az élvezetünket. Adamnek egyáltalán nem járt ilyesmi az eszébe, mert szó szerint beletenyerelt, aztán a fenekem alá nyúlt, olyan helyre érve, amitől azonnal menekülőre fogtam az öléből.
– Bébi, komolyan mondom neked, ez még csak a töredéke annak, amit mi ketten élvezkedhetünk – sóhajtott Adam. A hangja egyszerre volt gúnyos és csalódott.
Sejtettem, hogy igazat mond, de jelenleg elég volt ennyi új tapasztalat.
– Lezuhanyoznék – motyogtam, és tétován a hálóból nyíló fürdőszobám ajtaja felé léptem.
– Tőlem – vonta meg a vállát.
Még csak nem is követett. Ezzel elég rendesen meglepett.
Már szinte meg akartam kérdezni, hogy élvezte-e annyira, mint én, vagy mi baja lett így hirtelen. Azon kívül, hogy továbbra sem akartam, hogy megdugjon.
Adam:
Amíg ő zuhanyozott, és azon agyalt, hogy most miért nem tartok vele – a válasz egyszerű; azért nem, hogy feltűnjön neki a hiányom –, addig én is lerendeztem a fürdés dolgot a közelben, hogy azért ne ragadjak a tekintélyes mennyiségű gecitől. Nálam kicsit gyorsabban megy a tusolás téma.
Nem kis önmegtartóztatás kellett ahhoz, hogy ne dugjam meg miközben az ujjammal mélytorkozott. Most már tényleg nem kell sokat várnom, és tálcán kínálja föl a testét. Aztán még az is lehet, hogy tényleg gyengéd leszek, hogy az ő élvezetére is szolgáljon a dolog. Egész értelmes srác, szórakoztató a társasága, nincs benne sok extra, de… tényleg jól érzem magam vele. Imád engem, jól kézimunkázik, és ha szopni is jól tud, akkor még talán valami közös jövőnk is lehet. Ezek ám a nagy igények, mi? De hát egy embertől mit lehet várni?
Visszatért a zuhanyból, megállt előttem, aztán amikor továbbra sem mondtam semmi perverzséget, tüntetőleg kivonult a nappalijába, és leült tévét nézni. Vagyis csak nyomkodta a távirányítót. Olyan tündérien szenvedett azon, hogy most mi ütött belém! Még az is megfordult a vizes kis buksijában, hogy most tényleg sok vért ivott belőlem, és ettől elfáradtam. Ezt találta a leglogikusabb magyarázatnak. De a legédesebb, hogy még azon is elkezdett rágódni, hogy vajon mennyire sértett meg azzal, hogy kitért a további közeledésemtől. Na persze, ezt a gondolatot megpróbálta száműzni a fejéből.
Üveges tekintettel bámulta a tévét, én pedig vártam, hogy meddig bírja nélkülem.
Nem sokáig.
Oké, majdnem három órán keresztül ment neki az önmagában nyűglődés, de az örökléttel rendelkezve az nem tűnik soknak. Addig az ágyán elnyúlva feküdtem.
Óvatosan kopogott a hálószobája ajtófélfáján. Milyen figyelmes. Egy „hüm”-mel reagáltam.
– Minden oké? – kérdezte tapintatosan.
– Mármint? – könyököltem föl az ágyon.
– Szokatlanul csöndes vagy – felelte bizonytalanul.
– Máris hiányzom, mi?
– Rendkívül – próbálkozott egy csepp cinikussággal. – Ha már itt vagyunk, elvileg a vendégem vagy, vagy nem is tudom... Oké, itt nem lenne nagy szám körbevezetni téged. Meg nagyszabású vacsorával sem tudok szolgálni, szóval… Ha valami filmet nézni van kedved, esetleg… – Meg kell zabálni, annyira édes!
– Na mi van, szerelmem, egyszer kivertük egymásnak, aztán most már tényleg járunk? Ha ezt előbb tudom!
Kezdte úgy érezni, hogy nem volt egy ász ötlet megpróbálkozni a kedveskedéssel. Már készült sarkon fordulni.
– Héhé! – kiáltottam mielőtt kisétált volna. – Én komolyan gondolom ám, hogy te meg én, együtt, érzelmi kapcsolatban, te tiltakozol a dolog ellen!
– Csak azt mondtam, nézhetünk egy filmet.
– Én meg azt, hogy jók lennénk együtt. Jól indul a szex, jókat tudunk dumálni, mi kell még?
– Mondjuk, hogy ne legyen halálfélelmen minden második percben.
– Ó, hát azért egy vámpírral jársz, néhány hulla benne van a pakliban – tártam szét a karom.
Gerard:
Úgy érezhettem magam, mint egy tinilány, akinek a suli legmenőbb balfasza csapja a szelet, és a kislány néhány órája csinált valami meggondolatlan dolgot. Amit kegyetlenül élvezett. És megtenné újra meg újra. – Igyekeztem elterelni a gondolataimat arról, hogy a vámpír keze újra a férfiasságomat markolhatná, és a szájába nyögve élveznék el megint. Nem mertem tovább hergelni Adamet. Annak ellenére, amiket a párkapcsolatunkról magyarázott, nem akartam magam kellemes kis illúziókba ringatni. Alapvetően egy pszichopata vadállat, és ezen nem változtatnak a szép szavak, vagy az, hogy eszméletlen, amit velem tesz. Igaz, azt továbbra is érdemes figyelembe vennem, hogy mit nem tesz. Még csak nem is erőszakoskodott.
– Na jól van, nézzünk valami filmet! – csapta össze a tenyerét Adam.
– Mihez lenne kedved?
– Kefélni egész éjjel, de filmek terén bármi jöhet.
– Gondolom rengeteg filmet láttál az évek során… Milyen stílus a kedvenced? Mármint pornón kívül – tettem hozzá gyorsan.
– Szerinted én annyi pornót nézek? – méltatlankodott. – Mi a szarért néznék egy képernyőt, amikor egy csettintésembe kerül, és mindenki ott van előttem úgy, ahogy akarom, és még be is szállhatok?
Jogos.
– Mondjuk, ahogy elnézem te pont olyan magányosan maszturbáló típus lehettél.
Némileg ez is jogos… Főállású rockénekesként ugyan én sem szenvedtem hiányt a vállalkozó kedvű csinos lányokban, és jó nagyot hazudnék, ha azt mondanám, egyszer sem használtam ki a helyzetet… de közel sem használtam ki annyiszor, ahányszor megtehettem volna.
– Gondolom, akkor horrorfilmet se nézel. Ennyi erővel milyen filmet nézel?
– Ami szórakoztató. Tök mindegy, csak le tudjon kötni. Horrorfilmet is szívesen nézek, ha kellőképpen kreatív.
Végül filmnézés helyett egész este filmekről beszélgettünk. Én főleg azt a részét élveztem, amikor Adam mesélt, mert bármilyen filmnél izgalmasabb volt azt hallgatni, hogy milyen volt évről-évre a kezdetektől nyomon követni a mozgóképek fejlődését.
*
Jól láthatóan az öcsémék nem osztották meg Lidseyvel az Adamről szerzett információkat, mert úgy méregette Adamet, mintha az lenne raja a legfeltűnőbb, hogy a kezemet szorongatja.
– Ó, biztos te vagy Lindsey! – vigyorgott Adam, és kezet csókolt a barátnőmnek, akivel eddig nem voltam képes tisztességesen szakítani. – Gerard igazán nem sokat beszélt rólad!
Lindsey arcáról a megdöbbenés mellett azt lehetett leolvasni, hogy várja, gyorsan elugorjak Adam mellől, és kezdjem el magyarázni ezt a félreérthető helyzetet, vagy röhögjek egy jó nagyot. Nem tehettem semmi ilyesmit, hiszen akkor meg van rá az esély, hogy Adam vérfürdőt rendez, így viszont csak két kézzel belemarkolt a seggembe, és még jobban magához lapított.
Éreztem, ahogy az arcomba tódul minden vér.
– Mi a szar? – érdeklődött Lin a maga nyers stílusával.
– Azt hiszem, nekem ideje mennem, ezt rendezzék le a csajok egymás közt – sóhajtott Adam gúnyosan. – Ma este is igényt tartok a szolgáltatásaidra, Cicám – vigyorgott, lesmárolt, és egy köteg pénzt dugott a farzsebembe. Ott kellett állnom egy helyben, és tűrni a teljes megalázást. Azt is megtehetné, hogy maga elé térdeltet, és megparancsolja, hogy szopjam le. Vagy nem mondana semmit, csak mindenkit lemészárol egy mozdulattal.– Mindezt egybevéve örültem. Adam kifelé menet még rátett egy lapáttal a műsorára.
– Tőled mennyit szokott elkérni egy alkalomért? – kérdezte az ajtóban Lindseytől, aztán mivel válasz gyanánt csak döbbent tátogást kapott, vigyorogva továbbment, és úgy tett, mintha felhúzná a sliccét. Vagy tényleg felhúzta.
– Ezek szerint tényleg buzi bárokban ücsörögsz pasik ölében? – vágta csípőre a kezét Lindsey. Mintha egy vízzel teli kádba nyomta volna a fejem.
– Mire is kellettem én neked tulajdonképpen?
– Lindsey! – kiáltott föl Mikey. Lin mérgesen legyintett.
– Jófejség tőletek, hogy véditek, de ne nézzetek már hülyének, rendben? Tele van a net azzal, hogy Gerard Way pasiknak táncikál... Egyesek szerint pénzért! Most komolyan, ennyire azért nem rossz meló rocksztárnak lenni!
A legkevésbé sem terveztem még néhány hete, hogy a közeljövőben szakítani fogunk Lindseyvel, abban viszont mindig is biztos voltam, hogy Lin nem az a sírok a csalódottságtól típus. Talán éppen ez volt, ami miatt megtetszett. Ha nem egy vámpírral töltöttem volna az elmúlt napokat, akkor minden bizonnyal tartottam volna attól, hogy Lin kikaparja a szemem.
Az általa lehadart dolgokból csak alig maradt meg valami a fejemben. Az mindenesetre eljutott a tudatomig, hogy valaki volt olyan kedves, és dokumentálta a Priscillás, Lucys, kokózós éjszakát.
– Azt hiszem – motyogtam – tartozom egy... egy vallomással...
Lindsey – Mikeyval és Frankkel egyetemben – kérdően és várakozva nézett rám.
Mindent megadtam volna azért, hogy az öcsém, vagy Frank kisegítsenek, de az együtt töltött vámpírvadász-kaland fényében nem róhattam fel nekik a szótlanságot.
– Meleg vagyok – mondtam ki egy szuszra.
– Akkor meg mi a faszért voltál velem? – érdeklődött Lindsey, aki velem ellentétben maximálisan birtokolta minden méltóságát. Még így, higgadtsággal palástolva az érzelmeit is gyönyörű volt. Persze, akkor ezt nem láttam. Hogy vehetné fel a versenyt bármelyik földi halandó – legyen akármilyen szexi, igazi nő –, egy vámpírral?
Frank felröhögött. Most legalább egy pillanatra mindenki rá bámult helyettem.
– Sajnálom – mondtam. Hátat fordítottam és kisétáltam a folyosóra. Átszáguldottam a saját szobámba, bevágtam az ajtóm, majd dühöngve belerúgtam a fotelbe, ahol tegnap előtt este játszottam az agyam Adamnek.
Időm sem volt elgondolkodni azon, hogy mivel hajtsak végre öngyilkosságot, Frank máris rám rontott.
– Volnál szíves, csak egy kicsit bővebben a tudtunkra adni, hogy mi a retkes lófasz történik?
– Nem tudom bővebben.
– Akkor majd én. Megpróbáljuk kinyírni azt a vadállatot, erre te elé ugrasz, aztán eltűnsz, most pedig közlöd, hogy meleg vagy!
– Kurvára nem ért volna semmit a szenteltvíz! – fakadtam ki. – Azt tervezte, hogy kivárja, amíg mi lépünk, aztán röhög egy jót a szerencsétlenkedésünkön, és mindenkit kibelez! De nem tette, mert én… mert én… Olyan volt ez, mint valami próba! Nyugodj meg…
– Te most komolyan azt mondod nekem, hogy nyugodjak meg? – Úgy nézett rám, mint egy komplett őrültre. Jogosan. – Te voltál két napon keresztül valami szexmániás, homokos vámpírral!
– Csak egy nap volt – javítottam ki. Frank elképedve tátogott, és egy pillanatra már azt hittem, be fog nekem húzni egyet, hátha attól magamhoz térek. Lehet, hogy tényleg jól jött volna.
– Frankie – sóhajtottam, túlságosan is leereszkedő stílusban. – Mondtam, hogy ne aggódjatok értem. Minden rendben. Adamnek csak a pofája nagy. Pókereztünk, meg körbemutatta a kastélyát, dumáltunk, ilyesmik.
– Csak nekem él élénken az emlékezetemben hogy intézte el Salvadort?
– Ő egy vámpír! Néha… Néha nem tudja magát kontrollálni. Salvador rátámadott, így hát…
– Nekem inkább úgy tűnik, hogy nem is akarja magát kontrollálni.
– Az a lényeg, hogy mást nem fog bántani – hazudtam újra. Most legalább az egy kis hitelt adott a szavaimnak, hogy Adam sértetlenül hozott vissza annak ellenére, hogy meg akartuk ölni.
– Lindsey elment – lépett be az ajtón Mikey, akit Frank azzal hagyott ott a másik szobában, hogy próbálja meg feltartani az exbarátnőm, amíg Frank megpróbálja belőlem kiszedni az igazságot.
– Mit mondott? Visszajön még? – kérdeztem esetlenül.
– Nem úgy nézett ki – harapott az ajkába Mikey, majd ő is bombázni kezdett a „Mit tett veled?” kérdésekkel. Hazudtam, min a vízfolyás; most még könnyebben ment, mint eddig – pedig korábban sem voltak vele nagy problémáim –, mert saját magam is igazán kezdtem hinni benne, hogy Adam komolyan gondolta, hogy nem fog hozzám érni, amíg én nem akarom.
Egyértelmű volt, hogy a turnénak annyi, és minden bizonnyal a következő havi fesztivál körutat is lemondjuk. A szívem mélyén éreztem, Frank és Mikey is érezte, hogy az MCR sose lesz már az, ami volt, és ez Adamnek köszönhető. Egyikünk sem mondta ki. Úgy láttuk a legjobbnak, ha egyelőre mindegyikünk követi Ray példáját, és hazamegy. Persze ehhez meg kellett esküdnöm Mikeynak, hogy én vele megyek anyához, nem pedig egyedül az elfieldi házamba.
Késő délutánig beszélgettünk. Illetve csak próbáltunk beszélgetni, igazság szerint csoportos lerészegedés volt a dolog.
Mikor a srácok hajlandóak voltak újra kicsit magamra hagyni, kellemesen illuminált állapotban, megint előkúszott az elmémből az öngyilkosság gondolata.
Most keresztbe húzom a számításaid, Adam! Engem ugyan nem fogsz tovább a szukádként tartani! Kell keresned mást, akin kiélheted magad! Kell keresned mást... – visszhangzott a fejemben a saját gondolatom. Keresni fog, és találni is. Amíg én élek, addig legalább mást nem fog gyötörni. Talán még életeket is mentek. Gyenge indok volt az életben maradáshoz. Az igazság sokkal inkább azzal volt összefüggésben, hogy egyáltalán nem akartam, hogy a vámpír mást találjon helyettem. Másnak meséljen, mással sétáljon a lélegzetelállító kastélyában, és másnak hagyja, hogy a véréből igyon. Más érjen hozzá… – Az, hogy megborzongtam a gondolattól, miszerint talán tényleg ki akarom sajátítani Adamet, igen gyenge kifejezés. Valóságos hidegrázás járta végig a testem.
A srácoknak persze csak azért mondtam, hogy meleg vagyok, hogy hátha akkor belenyugodnak abba, hogy szabad akaratomból tartózkodom Adammel.
Ha úgy teszek, mintha tényleg járnánk, Adam talán elégedett lesz. És ha elégedett, akkor nem bánt engem se, és mást se.
Ahhoz képest, ahonnan indult a kapcsolatunk, egész jó helyzetben érezhetem magam. Egyáltalán, hogy ilyet mondott, hogy nem fog rám mászni… És már rég kurvázott le. Leszámítva, mikor a kastélyába érve ordibált. De az jogos volt, elvégre meg akartam ölni.
Este letusoltam, felvettem egy pólót és egy farmert, aztán kiálltam az erkélyre. Adam percre pontosan a napnyugtával érkezett. A frászt hozta rám, mert pont mögém teleportál, és azonnal átkarolta a derekam.
– Mi újság, kis szerelmem? – suttogta a fülembe, és elölről belenyúlt a nadrágomba. Remek. Megint molesztálós hangulatában van. Ennyit arról, hogy nem nyúl hozzám.
– Semmi. Már hiányoztál – sóhajtottam enyhe szarkazmussal, aminek az is volt a célja, hogy még véletlenül se találjam kellemesnek, ahogy Adam ujjai végigsiklanak a bokszeremen.
– Te is nekem, szerelmem! – csókolgatta a nyakam. – Ma szeretnél itt maradni? Vagy van valami vágyad, hogy hova menjünk?
– Haza – vágtam rá. Már egész nap a fejemben motoszkált, hogy el akarom hagyni ezt a kurva hotelt, és még véletlenül sem akarok Mikeyval menni, hogy anyámmal találkozzak. Az már más kérdés, hogy szívesen mentem volna vissza Adam kastélyába, hogy még több csodát lássak, de nem tűnt szerencsés gondolatnak, hogy ezt a vámpír tudtára is adjam. A kertvárosi kis házamban legalább, ha ordítok, a szomszédok is meghallják. Kivéve persze, ha előtte Adam lemészárolja az egész szomszédságot.
– Miért nem indultál el napközben? – érdeklődött gúnyosan. A keze még mindig a combomat simogatta.
– Veled kényelmesebb és gyorsabb az utazás – vontam meg a vállam. – Hadd szóljak még Mikeyéknak, hogy indulok.
– Oké – biccentett Adam, és legnagyobb bánatomra követett az öcsém szobája felé.
Adam:
Kicsit gyanúsnak találtam, hogy haza akar menni. Mi ez? Még egy csapda? Á, nem hiszem, hogy meg mernek kísérelni újabb töketlenkedést.
Bemenetünk az öcsikéhez. A Törpicsek is ott dekkolt; ahogy meglátott gyilkos düh lobbant a szemében, de nem úgy nézett ki, mintha előre el lenne tervezve a dolog.
– Adammel hazamegyünk Elfieldbe, hozzám...
– Micsoda? – fakadt ki az öcsike. Szerintem igazából mindkét Way gyereket odavágta az asztalhoz a szülészorvos, mert a felfogásuk egy csirkéjével egyenlő.
– Mindjárt indul az őőő… szóval megyünk. Csak szólni akartam. Lesz nálam telefon…
– Lesz bizony, de nem használhatod, hacsak nem vibrátorként – vigyorogtam, hogy kicsit oldjam a nyáladzó búcsút.
Frank agya megint elborult, és a falnak lökött. Vagyis próbált. De azért van erő a kis nyomiban, azt meg kell hagyni. Úgy védi a kis Gee-hercegnőt, hogy fogadni mernék, hogy ő akarja belényomni a lompost, és ez a nagy harci kedv nem más, mint lappangó féltékenység.
Válaszul Franknek estem. Úgy gondoltam, itt az ideje demonstrálni a vámpír létem a My Chemical Romance egy másik tagján is az énekesen kívül. Elkaptam Frank nyakát, oldalra nyomtam – nem törtem ki, amilyen kegyes vagyok – és belenyomtam a fogaim.
– Adaaam! – ordította a kis énekes, és megpróbált leszedni a barátjáról. Mikey is valami támadásszerűn ügyködött. Frank száját befogtam, úgyhogy ő nem nagyon tudott hozzászólni az eseményekhez, csak nyöszörgött és kapálózott.
– Drágám, szerelmem, menjünk már! Hagyd Frankiet! Otthon megkapsz engem! – siránkozott Gee, de olyan elképesztően édesen, hogy megmozdult bennem valami. Gondolom, már megint a dughatnék.
Időközben már rég abbahagytam Frank vérének szívásást, mert egy, közel sem volt annyira finom, mint drága szerelmetes Gerardomé, kettő, nem állt szándékomban még véletlenül sem megölni. Persze még mindig úgy tettem, mintha harapnám, mert tetszett, ahogy a kis cicám kínálgatja magát, és kíváncsi voltam, mit fog még bedobni. Talán vetkőzni is fog!
Gerard ezt se tudta, mihez nyúljon, én épp javasolni akartam neki, hogy magához, amikor megszólalt.
– Figyeeelj, ha elengeded őt, akkor... Azt csinálok neked, amit csak szeretnél! Otthon van nálam szado-mazo felszerelés!
Nem ragadtam le annál a kis apróságnál, hogy amúgy is azt csinálna nekem, amit én szeretnék.
– Korbács is van?
Gerard hevesen bólogatott.
– Véresre verhetem vele a segged, aztán lenyalogathatom róla a vért, miközben ujjazlak, igaz? – Vigyorogtam, és körbenyaltam a szám. Frank kezdett fulladozni, Mikey pedig vélhetően katatóniába zuhant, mikor bátyja lelkesen igennel felelt a kérdésemre.
– Hát ez így csábítóan hangzik – kacsintottam szélesen vigyorogva Frankre, majd elengedtem és helyette Gee-t kaptam el.
Elfield főterén álltunk.
– Innen merre? – érdeklődtem.
Gerardnak kellett néhány mély lélegzetvétel ahhoz, hogy túl tudja magát tenni rajta, hogy milyen állapotban hagytuk ott a kis társait. Leginkább élve, úgyhogy igazán örülhetett.
– Balra a Fő utcán, aztán…
– Nem, nem te kis butus! Most te fogsz minket elrepíteni hozzád!
– Én? Hogyan? – hebegte.
– Neked csak koncentrálnod kell a házadra nagyon erősen, a többit én megoldom! – bíztattam. – Lehetőleg semmi más helyszínre ne gondolj, mert abból lehet egy kis bonyodalom.
Természetesen azonnal vagy tíz helyszín járt a fejecskéjében.
– Csak a házad. Egy szoba. Oké?
Gerard erősen koncentrált, hogy az agya belesajdult, én pedig kiszedtem minden információt a fejéből, aztán huss, a hálószobája közepén álltunk.
Mintha egy agglegénylakást kereszteztek volna egy tizenhat éves fiú szobájával. Stílusos modern fekete-fehér bútorok, franciaágy, óriási ablakok – ezekkel majd kezdeni kell valamit –, és egy három polcos szekrény tömve képregényekkel és mindenféle játékfigurával, amire egy említett tizenhat éves srác haverja azt mondaná, hogy mennyire király, egy vámpír viszont aki nagyon szeretné már megdöngetni a srácot, úgy áll a dologhoz, hogy „cuki”.
– Ó! Rögtön szobára viszel? – vigyorodtam el, és hagytam Gee-t kibontakozni az ölelésemből. Gerard a legnagyobb elégedettséggel és büszkeséggel nézett körbe a szobájában. Na, nem azért, mert olyan rendet hagyott, hanem mert úgy érezte, most ő is részt vállalt a teleportálásban. Ügyes kisfiú.
– Na, hol az a korbács? – zökkentettem ki a nagy jókedvéből.
– Ö... hát... – motyogta.
– Ugye nem vertél át? – meredtem rá vészjóslóan.
– Nem! Dehogy! – hazudott szemrebbenés nélkül, bár úgyis tudta, hogy tudom az igazságot. – Azt hiszem, a múltkor kölcsönadtam valakinek... – folytatta ártatlanul.
– Na persze – ragadtam meg a csuklóját, és újra magamhoz rántottam.
Gee aggódva nézett föl rám.
– Hát akkor, kénytelenek leszünk valami mást keresni, amivel kiporolhatom a feneked – tettem csípőre a kezem, és körbenéztem a szobában. – Ez egy játék kard? Komolyan? – vettem le az egyik polcról egy műanyag csecsebecsét.
– Öhm… Gyűjtői darab. Értékes.
– Hát nem tűnik annak – méregettem a fröccsöntött vackot.
– Az eszmei értéke… – Ha nem vágok közbe, még azt is elkezdeni nekem sorolni, hogy melyik filmből, vagy melyik színész kezéből származik a relikvia.
– Majd mutatok én neked értékes kardot, cicám! – nevettem, és elképzeltem milyen fejet vágna Gerard, ha látná az Istennő Karmait. Amolyan démonvadász fegyver.
Leültem az ágyára, és megveregettem a combom, másik kezemben még mindig a gagyi kardot tartottam.
– Hasalj szépen ide! Nem korbács, de jó lesz ez is – forgattam az ujjaim közt a műanyag játékot. – Cicám, mondtam valamit!
A kis énekes óriásit nyelt, aztán, mint egy gyerek, aki úgysem menekülhet az atyai szigor elől, letérdelt a lábam mellé, és a mellkasát a combomra fektette.
– Helyes, helyes. – Finoman végighúztam a kardot a hátsófelén, aztán akkorát húztam rá, hogy a játékkard szilánkokra tört. Gerardnak jó erősen kellett a nyelvére harapnia, hogy ne kiabáljon, mert azért a műanyag is tud ám ütni. – Ennek annyi. – A játék maradványait a szoba másik végébe hajítottam, Gerad szomorúan nézett utána. Biztos félévi zsebpénze ráment, hajjajajj! Na, kap valami sokkal jobbat kárpótlásul.
Megharaptam a mutató- és középsőujjam – bár a megharaptam elég gyenge szó, szinte leharaptam a két felső ujjpercem –, aztán, a még mindig az ölemben térdelő drágaságom elé toltam, akinek már a harapástól összefutott a nyál a szájában.
– Szopd!
És Gerard szopta. Annyira mocskosul izgató volt, hogy nem hagyhattam ennyiben a dolgot.
– Ezaz… Most pedig szépen letérdelsz elém, előveszed a farkam, és addig szophatod az ujjamból a vért, amíg el nem élvezek!
Gerard:
Egyszerűen megkönnyebbültem a mondat végkimenetele hallatán. Biztos voltam benne, hogy a farkát kell leszopnom, így viszont… Az ujjával a számba lecsúsztam az öléből, lehúztam a sliccét, és tettem, amit kért. Annyiszor csináltam már, most legalább kapok is érte valamit.Becsuktam a szemem, hogy sokkal inkább tudjak Adam vérére koncentrálni, mint arra, hogy mit művel a kezem a lába közt, és most nem is szólt rám a vámpír, hogy legyen nyitva a szemem.
A kezem mozgásával azonos ritmusban nyomta az ujjait a számba, és közben még élvezkedve nyögött is néhányat, de ez sokkal kevésbé érdekelt, mint az a vérmennyiség, amit ihattam belőle. Mintha békét nyeltem volna, a tökéletes gyönyört, a nirvána áramlott le a torkomon, aztán minden egyes porcikámat átjárta. Az ágyékomat sem kerülte el. Ez pedig nem kerülte el Adam figyelmét.
– Na, nézzenek oda – vigyorgott. – Mégsem vagy impotens! – Feljebb emelte a kezét, jelezve, hogy álljak föl a térdelésből, ha továbbra is élvezni akarom a vérét. A legtöbb drog képes kiforgatni az embert minden önkontrolljából, de nem hittem volna, hogy létezik olyan, aminek élvezetéért, nem akarom majd levenni a szám egy vámpír ujjairól. Az még derengett, hogy nem akarom, hogy most tegyen magáévá, de már ebben a kérdésben sem voltam teljesen ura önmagamnak.
– Ne agyalj! – búgta Adam. A farmeremen keresztül az ágyékomba markolt. Olyan erősen szívtam az ujját, amilyen erősen csak tudtam, és úgy éreztem megpusztulok az élvezettől. Adam fél kézzel erőszakosan, szinte szó szerint letépte rólam a farmerem, aztán az alsónadrágomat. Valahogy sikerült lerugdosni magamról a cipőm is. A combjára ültetett. A kezem mozgott a férfiasságán, az ő egyik keze még mindig a számnál, a másik pedig a merevedésemre siklott. Közelebb húzott magához, hogy összeérjünk.
– Nyögjél! – suttogta a fülembe, én pedig önkívületi állapotban, Adam ujjaival a számban nyögtem. Amit a vér és Adam mozdulatai eredményeztek, meg maga a tény, hogy egy túlvilági, emberfeletti lénnyel elégítjük ki egymást, jócskán túltett bármiféle élvezeten, amiben eddig részem volt.
Húzott rajtam még két erőszakosat, és elélveztünk. Az ujjain összezáródott a seb, én pedig gyorsan elhúztam a fejem a kezétől.
– Na, látod, most már nem csak a haveroknak mondod, hogy ratyi vagy, hanem az előnyeit is kezded élvezni – vigyorgott a vámpír, és elégedetten pillantott le az ölünkbe.
Minden kétséget kizáróan ez volt életem eddigi legintenzívebb szexuális élménye.
Most, hogy elfogyott a vér, el tudtam kezdeni azon gondolkodni, hogy le kellene törölnöm magamról az élvezetünket. Adamnek egyáltalán nem járt ilyesmi az eszébe, mert szó szerint beletenyerelt, aztán a fenekem alá nyúlt, olyan helyre érve, amitől azonnal menekülőre fogtam az öléből.
– Bébi, komolyan mondom neked, ez még csak a töredéke annak, amit mi ketten élvezkedhetünk – sóhajtott Adam. A hangja egyszerre volt gúnyos és csalódott.
Sejtettem, hogy igazat mond, de jelenleg elég volt ennyi új tapasztalat.
– Lezuhanyoznék – motyogtam, és tétován a hálóból nyíló fürdőszobám ajtaja felé léptem.
– Tőlem – vonta meg a vállát.
Még csak nem is követett. Ezzel elég rendesen meglepett.
Már szinte meg akartam kérdezni, hogy élvezte-e annyira, mint én, vagy mi baja lett így hirtelen. Azon kívül, hogy továbbra sem akartam, hogy megdugjon.
Adam:
Amíg ő zuhanyozott, és azon agyalt, hogy most miért nem tartok vele – a válasz egyszerű; azért nem, hogy feltűnjön neki a hiányom –, addig én is lerendeztem a fürdés dolgot a közelben, hogy azért ne ragadjak a tekintélyes mennyiségű gecitől. Nálam kicsit gyorsabban megy a tusolás téma.
Nem kis önmegtartóztatás kellett ahhoz, hogy ne dugjam meg miközben az ujjammal mélytorkozott. Most már tényleg nem kell sokat várnom, és tálcán kínálja föl a testét. Aztán még az is lehet, hogy tényleg gyengéd leszek, hogy az ő élvezetére is szolgáljon a dolog. Egész értelmes srác, szórakoztató a társasága, nincs benne sok extra, de… tényleg jól érzem magam vele. Imád engem, jól kézimunkázik, és ha szopni is jól tud, akkor még talán valami közös jövőnk is lehet. Ezek ám a nagy igények, mi? De hát egy embertől mit lehet várni?
Visszatért a zuhanyból, megállt előttem, aztán amikor továbbra sem mondtam semmi perverzséget, tüntetőleg kivonult a nappalijába, és leült tévét nézni. Vagyis csak nyomkodta a távirányítót. Olyan tündérien szenvedett azon, hogy most mi ütött belém! Még az is megfordult a vizes kis buksijában, hogy most tényleg sok vért ivott belőlem, és ettől elfáradtam. Ezt találta a leglogikusabb magyarázatnak. De a legédesebb, hogy még azon is elkezdett rágódni, hogy vajon mennyire sértett meg azzal, hogy kitért a további közeledésemtől. Na persze, ezt a gondolatot megpróbálta száműzni a fejéből.
Üveges tekintettel bámulta a tévét, én pedig vártam, hogy meddig bírja nélkülem.
Nem sokáig.
Oké, majdnem három órán keresztül ment neki az önmagában nyűglődés, de az örökléttel rendelkezve az nem tűnik soknak. Addig az ágyán elnyúlva feküdtem.
Óvatosan kopogott a hálószobája ajtófélfáján. Milyen figyelmes. Egy „hüm”-mel reagáltam.
– Minden oké? – kérdezte tapintatosan.
– Mármint? – könyököltem föl az ágyon.
– Szokatlanul csöndes vagy – felelte bizonytalanul.
– Máris hiányzom, mi?
– Rendkívül – próbálkozott egy csepp cinikussággal. – Ha már itt vagyunk, elvileg a vendégem vagy, vagy nem is tudom... Oké, itt nem lenne nagy szám körbevezetni téged. Meg nagyszabású vacsorával sem tudok szolgálni, szóval… Ha valami filmet nézni van kedved, esetleg… – Meg kell zabálni, annyira édes!
– Na mi van, szerelmem, egyszer kivertük egymásnak, aztán most már tényleg járunk? Ha ezt előbb tudom!
Kezdte úgy érezni, hogy nem volt egy ász ötlet megpróbálkozni a kedveskedéssel. Már készült sarkon fordulni.
– Héhé! – kiáltottam mielőtt kisétált volna. – Én komolyan gondolom ám, hogy te meg én, együtt, érzelmi kapcsolatban, te tiltakozol a dolog ellen!
– Csak azt mondtam, nézhetünk egy filmet.
– Én meg azt, hogy jók lennénk együtt. Jól indul a szex, jókat tudunk dumálni, mi kell még?
– Mondjuk, hogy ne legyen halálfélelmen minden második percben.
– Ó, hát azért egy vámpírral jársz, néhány hulla benne van a pakliban – tártam szét a karom.
Gerard:
Úgy érezhettem magam, mint egy tinilány, akinek a suli legmenőbb balfasza csapja a szelet, és a kislány néhány órája csinált valami meggondolatlan dolgot. Amit kegyetlenül élvezett. És megtenné újra meg újra. – Igyekeztem elterelni a gondolataimat arról, hogy a vámpír keze újra a férfiasságomat markolhatná, és a szájába nyögve élveznék el megint. Nem mertem tovább hergelni Adamet. Annak ellenére, amiket a párkapcsolatunkról magyarázott, nem akartam magam kellemes kis illúziókba ringatni. Alapvetően egy pszichopata vadállat, és ezen nem változtatnak a szép szavak, vagy az, hogy eszméletlen, amit velem tesz. Igaz, azt továbbra is érdemes figyelembe vennem, hogy mit nem tesz. Még csak nem is erőszakoskodott.
– Na jól van, nézzünk valami filmet! – csapta össze a tenyerét Adam.
– Mihez lenne kedved?
– Kefélni egész éjjel, de filmek terén bármi jöhet.
– Gondolom rengeteg filmet láttál az évek során… Milyen stílus a kedvenced? Mármint pornón kívül – tettem hozzá gyorsan.
– Szerinted én annyi pornót nézek? – méltatlankodott. – Mi a szarért néznék egy képernyőt, amikor egy csettintésembe kerül, és mindenki ott van előttem úgy, ahogy akarom, és még be is szállhatok?
Jogos.
– Mondjuk, ahogy elnézem te pont olyan magányosan maszturbáló típus lehettél.
Némileg ez is jogos… Főállású rockénekesként ugyan én sem szenvedtem hiányt a vállalkozó kedvű csinos lányokban, és jó nagyot hazudnék, ha azt mondanám, egyszer sem használtam ki a helyzetet… de közel sem használtam ki annyiszor, ahányszor megtehettem volna.
– Gondolom, akkor horrorfilmet se nézel. Ennyi erővel milyen filmet nézel?
– Ami szórakoztató. Tök mindegy, csak le tudjon kötni. Horrorfilmet is szívesen nézek, ha kellőképpen kreatív.
Végül filmnézés helyett egész este filmekről beszélgettünk. Én főleg azt a részét élveztem, amikor Adam mesélt, mert bármilyen filmnél izgalmasabb volt azt hallgatni, hogy milyen volt évről-évre a kezdetektől nyomon követni a mozgóképek fejlődését.
8 megjegyzés: