Zenék és szövegek - "Maybe I’m a crazy man but that’s my attitude..."

Egyszer csak azért is fogok zenét kirakni ide Revről, nem is keveset, addig is hódolok még egy kicsit Adam végtelen egoizmusa előtt...

Erről a számról mindig az jut eszembe, hogy milyen lehetett Adam emberként. A viselkedéséről adott is egy kis ízelítőt a kedves vámpírrá válós történetében, szóval szerintem eléggé találó.
Egyébként nagyon szeretem a Paddy and the Rats-t, mert magyarok, és mégis baromi jó ír kocsmazenét játszanak.

Feloszlik a My Chemical Romance (végre!)

Tádámmm, ez lenne a nap híre. Úgy érzem, nem tehetem meg, hogy csak úgy elsiklok eme téma fölött, mert annyira szórakoztat a dolog, hogy ekkora lelkesedést már rég váltott ki belőle ez a banda. Vagyis talán nem konkrétan ez a banda, de egy alteregója. Lényegtelen. 

Hogy is kezdődött a dolog részemről? Lia szembesült a hírrel, és hosszú perceken keresztül csak tátogott, mint hal a szatyortban, némileg felocsúdva pedig azonnal nekem esett:

 - Te voltál? Adam. Csak most legyél egyszer őszinte. Van ehhez bármi, BÁRMI, csak egy hangyapöcsnyi közöd is?
Természetesen azonnal hízni kezdett a májam attól, hogy én vagyok az első, akire ilyen helyzetben gondol. Abba már persze nem gondolt bele, hogy ha én lennék, akkor minimum, hogy jól láthatóan felírnám valamelyik bandatag vérével a falra, hogy "I ♥ GIZI". Bár lehet, hogy akkor is csak egy ilyen "formális üzenettel" mondanának búcsút a fanoknak. Ki tudja. Talán csak nem akarnak pánikot. Muhaha.
 - Nekem? - vigyorogtam - Miért nem Ravent kérdezed?
 - Hol van Raven?
 - Lehet, hogy meghalt.
 - Megöltél valakit?! Bántottál valakit a bandából?
 - Üldözési mániád van.
 - ADAM! Csináltál valamit?
 - Ez már megint olyan, mint amikor véletlenül felülírtad a regényed word doksiját… Megint kell egy bűnbak.
 - Olyaaan??? Ez nem egy kibaszott regény, ez a valóság!
 - És ha azt mondom, én voltam, honnan bizonyosodsz meg róla? Te sem hiszed el, hogy én voltam. Csak ki vagy akadva. Ennyi - vontam meg a vállam. Igazából sokkal jobb lenne, ha tényleg elhinné a dolgot. Így csak a szokásos, felesleges, de legalább mulattató hiszti.
 - Hol van Raven?
 - Miért kéne tudnom minden lépéséről? – vigyorogtam.
Rendesen megrázta a hír a kiscsajt. Olyan drámát csinált, mintha minimum meghalt volna valaki. Na látjátok, ezért van az, hogy nem cseszegetem annyit, mert ha ettől a kis baromságtól is padlót fog, hogy a kedvenc bandája feloszlott, akkor ha ne adj isten valamelyik hozzátartozójával történik valami, kapásból öngyilkos lesz nekem.

Oké, engem is meglepett ez a feloszlás dolog. Mégiscsak a My Chemical Fucking Romance ami örökre összetartó és világsikeres banda lett volna, ha a gonosz Adam nem bassza meg egyszer kétszer az énekest… Hát, mégse. Szóval akkor miről beszélünk? 

 - Minden miattuk volt - közölte Lia gyászos hangon - Minden. Adam, nélkülük sosem ismerlek meg téged, és sosem kezdek el írni!
 - Nem, nem cuncibogár. Jóval ELŐTTÜK kezdtél el írni, ők éppen hogy keresztbe tettek a nagy fanfic korszakkal - világítottam rá a tényre. - Ne ragadtasd el magad ennyire. Elég könnyen megoldottam volna Raven nélkül is a mi kis összeismerkedésünket, csak akkor ez tűnt a legegyszerűbb módszernek.
 - Ez... - nyögte Lia. Azóta is elég letargikus állapotban van, és "gyászolja a bandát", ami véleményem szerint továbbra is röhejes.
Esküszöm, ha nem szedi össze magát sürgősen a leányka, szerzek magamnak valaki mást. Már megvan rá a módszerem, csak elég körülményes. Jázmint sem volt nehéz kiiktatni. Csak éppen Liát nem lenne praktikus megölnöm, már az előzőekben említett dolog miatt.
Néhány lépcsőt megmászva csak eljutok valakihez, aki használható. Eleinte tényleg úgy tűnt, hogy Lia megfelelő lett, de az utóbbi hetekben túlságosan átment emós picsába. Hetekben? Inkább hónapokban... Nem fenyegetőzöm (neem, dehogy), csak lassan kénytelen leszek megértetni Liával, hogy sürgősen használható állapotba kell ráznia magát, mert ez így se neki, se nekem nem jó. És itt természetesen inkább rajtam van a hangsúly.

Remélem az MCR feloszlása is olyan, ami végre kiszedi a nagy fanficmániából. Igazából nekem baromi jól jött a dolog, mert nem kell már többé a ti világotokban fanficnek beállítanom mindent, aminek köze van MCR-ileg a világomhoz, mert már nincs is többé az a banda, akiről bármiféle fikció is születhetne. 

Ha ma bejelentenék, hogy a Sherlocknak sem forgatnak új évadot, pezsgőt bontok!

A verebek újra szállnak - Stephen King ihlette agymenés

Mostanság eléggé rákaptunk Liával Stephen Kingre. Engem borzasztóan szórakoztatnak az ipse írásai, Liát meg szépen lassan az őrületbe kergeti, úgyhogy tökéletes párosítás. Az állattemetőről már írtam néhány sort, aztán jött a Carrie, amiben kapásból beleszerettem a cím adó leányzóba, aki egy komplett kisvárost amortizált le. Az ilyen, családi háttér miatt megkattant, plusz némi természetfeletti képességekkel megáldott önbizalom hiányos lánykák az egyik célcsoportom. Az a jó velük, hogy néha még sajnálni is tudom őket. Na meg előszeretettel beléjük habarodom.

Carrie tragikus halála után kezünkbe került a Tikos ablak, titkos kert novelláskötet, amiben A longolierek nem különösebben fogott, meg mert... egyszerűen csak nem. Liának tetszett az is, meg végigizgulta, de engem valahogy nem  nyűgözött le ez a "megragadás az időben" téma. Igazából baromságnak tűnik. Jó, mert az nem baromság, hogy egy író bekattan, és azt hallucinálja, hogy plagizálta a saját művét.
Nem tudok sokat az írókról, igazából maga az írás sem különösebben érdekelt, amíg át nem csöppentem hozzátok, mert úgy voltam vele, (meglepő módon), mint az emberek: Oké, oké, van pár hülye, aki írogat minden félét, aztán azt mások elolvassák, és jót szórakoznak rajta. Kellemes időtöltés. Mindig is szerettem olvasni, a kastélyomban van is egy szép kis könyvtár, de amíg csak odahaza tengettem az öröklétem, sosem gondoltam volna, hogy a regények, versek, filmek, vagy bármilyen művészet, kapcsolatot teremthet két világ között. Montanában meg ugye éppen azt hangoztatom, hogy elég nagy lett a befogadóképességem azzal kapcsolatban, hogy hányféle világ létezhet.

Szóval a Titkos ablak is rendesen felkeltette az érdeklődésem. John Shooternek baromira összejött a dolog. Már csak arra kell rájönnöm, mi volt a titka.
A Titkos ablak jó volt bemelegítésnek, de komolyan úgy érzem, a Halálos árnyék segítségemre lesz bizonyos problémák áthidalásában. Lia nem meri olvasni, úgyhogy rám maradt a dolog. Az elején még egészen fogékony volt a dologra (mondjuk még én is csak a 62. oldalnál járok), de amikor körvonalazódni kezdett hogy, miféle figura George Stark! Hogy hogy voltak képesek lefordítani a ti drága magyarjaitok Komornak... Na mindegy, kénytelen leszek tényleg megtanulni végre valahára rendesen angolul, a teljes műélvezet kedvéért. Szóval látnotok kellett volna azt a magas-fokú hisztériát, amit Lia lerendezett már rögtön a regény elején. Amikor leesett neki, hogy ez az a verebes sztori... Mondjuk nem tudom, mi egyebet várt a címlapon szereplő verébtől. Ez a baj az e-könyvekkel. Eléggé elkerüli a figyelmet a borító.

Igazán megígértem Liának, hogy egy halott ikertestévre sem rágja az agyát. Hacsak nem én vagyok a halott ikertestvére egy másik univerzumból, csak hogy cifrázzuk a dolgot. Na, az ilyenektől tud ám teljesen betojni! És napokig hozzám se szól. Lássuk be, jogosan. Valami miatt ő az én kis kedvencem a ti világotokba, ergó valami misztikus családi kapcsolat egészen kézenfekvő megoldás lenne. Mert hát akárhogy is nézem, ott van a Raven kontra Gerard ügy, azok se sokban hasonlítanak, mégis valahol egy személy, aztán... Oké, tudom, a dolog kismillió helyen sántít, de ez a George Stark rendesen bepörgetett. Egészen biztos vagyok benne, hogy jó cimborák leszünk a regény végére. Kíváncsi vagyok, komolyan.
Azért jól kifogtam Liát. Meg az összes világban is csak szerencsétleneket. És itt egy George Stark, vagy Richard Bachman, vagy tök mindegy hogy hívják, az meg megkapta S. Kinget. Mert drágáim, én megesküszöm nektek, hogy bizonyos esetekben nem az író kapja a karaktereket - amikor azt hiszi, hogy megszállta az ihlet -, hanem pont fordítva. Igyekszem megtalálni a további ilyen eseteket.

Nekem kéne írópalántát gyártanom a kis csajból? Költői kérdés volt.
Az szép lesz. Önállóság nulla, ambíció a béka segge alatt, egy - már bocsánat, de - alapvetően szaros kis országból, egy szép, de világviszonylatokban használhatatlan nyelvvel.
Hát igen, innen szép nyerni.
Nekem kéne irányítanom, hogy bármi is kegyen, ez világos mint a nap, drága szerelmetes Gizellám első kis hozzászólásai óta, de az a fanfic tökéletesen tükrözi Lia (nem Raven...) jellemét. Ha jön egy kis izgalom, egy kis újdonág, azonnal bepánikol, és sírva fakad. Jön a kérdés, hogy mi a szarért érdekel engem, ha sírva fakad, meg kiakad? Mert szeretem. Haha. Nem. Bár azt hiszem ezt könnyebb leírni, mint ami a valóságosabb indok. Úgyhogy maradjunk annál, hogy szeretem. Á, nem, úgyis elkezdtek mindjárt kérdezősködni, hogy mi az igazi indok. Az, hogy benne van a pakliban, hogy ha kinyúvad, és is vele nyúvadok.
Ilyen játékot azért még nem játszottam.
Na de amikor rájönnek ezek a rohamai, hogy nem érdemes velem írni, mert csak egy szadista balfasz vagyok... Ami amúgy igaz, és szerintem nincs vele baj. Az persze mindig feldobja a napom, amikor arra jön rá pár óra erejéig, hogy Raven szenvedését még annyira sem érdemes. De akkor mit lenne érdemes? Tvájlájt 2.0? Egy nagy faszt. Pedig arra fájna ám a foga. A naaagy szerelem. Igazából még a Tvájlájt előtti időszakban simán meg is lehetett volna csinálni, belementem volna a dologba, na de így?
Rettentően egyszerű lenne megölni valakit.
De inkább keresném meg Mr. Kinget egy beszélgetés erejéig. Bármilyen formában.
Rendesen bele tudom lovalni magam a dologba, még így is, hogy a regény felénél sem járok.

Össze kell szednem Liát. Azóta a betegeskedése óta nincs valami jó bőrben. Ez már tiszta olyan lesz, mint valami jó cselekedet. Hajjajj, micsoda deja vu... Körbe körbe futjuk az ördögi köröket. Elő kell rukkolnom valamivel. Avery... Nem rossz ötlet.

Köszi, hogy végigolvastátok, és remélem a sok baromság közül mindenkinek sikerült kiszemezgetnie valamit, amit érdekesnek, vagy szórakoztatónak talált.

Csók!

"Mikor születtél? Mikor tettek vámpírrá?"

Elég sok mindenről pofáztam már itt, de ezt a témát mindig szépen kikerültem, aranyos kis félválaszokkal felelve. Most se lesz másképp, de legalább bőven fogom kifejteni azt a félválaszt.

Kezdjük ott, hogy egyáltalán miért szántam rá magam, hogy erről írjak, amikor aki követi a blogom már egy ideje, annak feltűnhetett, hogy halálosan untatnak az ilyen ósdi témák, úgyhogy nem is igazán akaródzom erről áradozni. Na de ha erre van igény drágáim, mit csináljak? Mindent a közönségért! Első kérdések között szerepel az esetek 99%-ában, hogy hány éves vagyok, mikor születtem, ilyesmik. Ezt odahaza megoldom egy gyors, random szám lediktálásával, és az áldozat máris a földhöz veri a seggét örömében, hogy mennyit megtudott rólam (igaz, Rev?), és ennyivel le is van rendezve a dolog. Komolyan, annyiféle életkorúnak kiadtam már magam, hogy lassan utoléri azt a számot, amennyi idős vagyok.

Szóval hány éves vagyok? Több ezer.
Mondjuk ezzel nem mondok elvileg nagy újdonságot, mert egy korábbi bejegyzésemben már a maják is szóba jöttek.
Na de hogy jön ki ez a több ezer év? Nézzük most az egyszerűbb verziót, nagyon-nagyon lecsupaszítva:
Bőven az odahazai Első Időszámítás előtt születtem, nem kevés évvel. Akár itt is számolhatunk ezresével, de sajnos senki sem volt, aki igazán pontosan lejegyezte volna, nem szorgoskodtak olyan serényen az idő meghatározásával, mint felétek. Hogy szépítsük még a dolgot, nálunk az időszámítás sem a Jézuska szerint megy, mert mint már ezt is említettem párszor, hozzánk be sem kukkantott. Tudom, ti sem mindenhol innentől számolják, meg ezzel a sok szökőév vacakkal, meg naptármódosításokkal igen kusza nálatok is a helyzet. E témában kedvencem a kitalált középkor elmélet.
Visszakanyarodva hozzánk. Az Első Időszámítás onnan datálta a történéseket, hogy Fáklyás Mennon letelepedett a Szív közepén.
Na látjátok? Ez a baj az ilyen kérdésekkel, mint például évek számolása, mert most akkor el kéne kezdenem mesélni arról is, hogy ki a rák volt Fáklyás Mennon, és elhihetitek nekem, hogy momentán rohadtul nem érdekel. Komolyan mondom, megpróbálok nektek találni valakit, aki rajong a történelmünkért (Andoron kívül, mert ő ahhoz "túlságosan elfoglalt"), és szívesen elmesél nektek mindent. Amúgy a Szív az egy földrész, bár a neve csalóka, mert szerintem közel sem annyira szív alakú, mint nálatok Olaszország csizma alakú. Esküszöm, rohadt jól néz ki Európa azzal a csizmával!

Na oké, akkor az addig megvan, hogy még bőven időszámításunk előtt éldegéltem, meg még az előtt tettek vámpírrá. Igen ám, csak nálunk cirka 3100-körül, nagyjából befellegzett az emberi civilizációnak a jóvoltunkból, úgyhogy akik túlélték a mini-apokalipszist (szintén jóvoltunkból), azok az "Új Világtól" kezdték újra számolni az időt, ez lett az úgynevezett Második Időszámítás. Annak igazából még az elején járunk, úgyhogy a koromat tekintve nem sokat nyom a latba. Pár száz év ide-vagy oda, igazán eltörpül az ezrek mellett. Különben is, egy halhatatlan lény teljesen máshogy érzékeli az évek múlását, mint egy halandó, de gondolom ez azért triviális.

Ó, igen, és ez az egyszerűbb verzió. Gondolhatjátok, milyen lehet a bonyolultabb. Az valahova a világunk teremtéséhez nyúlik vissza.
Szóval egyezünk ki egyelőre az egyszerű "több ezer" kifejezésben, mit szóltok hozzá? Persze ez nem fog olyan sokáig ennyiben maradni, mert ha készül egy regény rólam (ami persze készül), abban bizony bőven ki lesznek fejtegetve ezek a dolgok, csak nem én leszek, aki erről regél. Rev biztos meg fog vele próbálkozni, de ő még egy kis csutka az alig száz évével, úgyhogy nem hiszem hogy értelmes történelem órát tudna tartani. Bár van pár jó kis könyv a témában, úgyhogy ha csinál egy szép kis gyűjtőmunkát, akár lehet is belőle valami...Lia is szereti a témát, úgyhogy még bármi megeshet.

Végül pedig jöhet a kedvenc kérdésem, amit annyiszor vágnak a fejemhez,hogy tényleg unom:
"Ha több ezer éves vagy, miért viselkedsz/beszélsz/írsz/mozogsz úgy mint egy kamaszfiú (vagy rosszabb esetben, mint egy óvodás)?"
Erre a válasz egyszerű, és nagyon nagyon boldoggá tenne, ha meg is értenétek: Azért, mert öregebb vagyok, mint hogy azt el tudnátok képzelni, és annyi mindenen mentem keresztül, hogy azt egy emberi lény csak akkor tudja feldolgozni, ha valóban létezik lélekvándorlás, és az összes előző életének minden egyes másodpercére emlékszik, évezredekre visszamenőleg. Tehát inkább vagyok örökké megújuló, fiatal lékek, mint egy múltba temetkezett ősöreg entitás.

Ennyi lenne most így hirtelen. Nem tudom kielégítettem-e bárkit is ezzel a kis szösszenettel a koromat illetően, de ne várjatok tőlem sokkal többet, mert ha valamire, hát arra megesküszöm, hogy a lényeg midig a jelenben van, és teljesen felesleges a nagyon-nagyon régmúlt előrángatása. Tudom, egy vámpírokról/démonokról szóló  regényhez elengedhetetlen. De ez még nem a regény. Ez az én valóságom, és jelenleg pont olyan korszakomat élem, amikor jobban érdekel a ti világotok, a blogolás, az ismerkedés, mint hogy odahaza félistent (vagy egészet?) is játszhatok. Azt már meguntam.

Zenék és szövegek - Adam, a vasmacsó

Sziasztok!
Ez az első bejegyzésem, amit "szabadon" írhatok ide, ennek pedig az az oka, hogy miután itt a chatben is szóba kerültek már többször a különböző dalok, Adam kitalálta, hogy jók lennének néha-néha olyan bejegyzések a blogba, amik arról szólnak, hogy milyen nálunk lévő zenék hozhatók valamilyen kapcsolatba az ő világával, na meg az ott "élőkkel".


Én mondtam rögtön pár tippet a magam részéről Ravennel kapcsolatban, de mivel Adamről van szó, nem tudná elviselni, hogy ne ő legyen az első, így most zene témában kénytelen vagyok vele kezdeni. Azt találta ki, az első körben én dobjak be egy dalt, amiről ő jut az eszembe. Azt mondta, bármit mondhatok, legyen meglepetés, úgyhogy íme:

2:50-től szerintem kifejezetten találó.

Lia és a vámpírok - 11.rész

Lianne:

 - Kérdezhetek valamit? – szóltam közbe, kivételesen én, mert volt valami, ami egyszerűen nem hagyott nyugodni az eddig elhangzottakból.

 - Hüm? – vonta föl a szemöldökét Raven.

 - Amikor Adam mesél Prisről, meg amikor egyszer én is beszélgettem vele, teljesen rideg volt. De mint egy jégszobor. Most meg ahogy te meséled, inkább hasonlít a stílusa Adam könnyedségéhez. Én egyszer nem hallottam kacagni! – mondtam, és még mindig kirázott a hideg annak a néhány percnek az emlékétől, amíg Priscillából próbáltam kicsikarni néhány választ egy interjú erejéig.

 - Jajj már Lia, azért ezt nem olyan nehéz összerakni! – került elő Adam újra. Kár volt felhozni a témát. Örülhettem volna, amíg távol volt.
 - De, nehéz, éppen miattad! – vágtam rá. - Te mondod mindig, hogy mennyire… kemény! Erre itt kacarászik!  

 - Mert mondjuk én ismerem igazán?

 - Akkor ez a beszólogatás csak megjátszás?

 - De okos itt valaki! – csapta össze a tenyerét Adam, gúnyosan vigyorogva, és már nyúlt is volna, hogy összekócolja az eleve is szénakazal hajam, de még időben kitértem előle. Csak egy másodpercet bírna ki e nélkül a vigyor nélkül!

 - De minek játssza meg?

 - Te minek játszod meg, hogy ártatlan kislányka vagy, aki él-hal Raven sztorijáért? – szerencsére nem kellett felelne, mert Raven folytatta a mondanivalóját.

*****

Chris szerencsére nem akarta tovább hallgatni Lucy és Priscilla csevegését, megfogta a kezem, és aminek kevésbé örültem, a bárpult felé húzott.  
 - Igen Adam, harapj! – hasított a levegőbe a fiatal lány sikolya. Undorodtam a ténytől, hogy a helyiségben ez az égvilágon senkit sem zavar, a többség kifejezetten élvezi. Megpróbáltam lefejtegetni magamról Chris csontos ujjait, hogy egy lépéssel se keljen közelebb kerülnöm Adamhez, és a kéjesen visongó lányhoz.

 - Csak nyugi! Nem érdekeljük öt.

 - Leszarom, de nem akarom látni! – fakadtam ki.

 - Jó, de Tomnál van vér – biccentett a pultos felé.

 - Majd ha Adam végzett.

 - Az beletelhet egy kis időbe – vonta föl a szemöldökét Chris.

 - Időnk az aztán van, nem? – horkantottam.

 - Igaz – biccentett Chris vidáman, és leültünk a legközelebbi két személyes asztalhoz. – Ne nézd már, csak rosszabb lesz!

 - Annyira undorító. És tudod mi a legundorítóbb? Hogy én is így fetrengtem a karjaiban. Én voltam ugyan ilyen, elködösül agyú kis… ribanc – nem igazán tudtam, miért épp Chrisnek mondom ezeket, de úgy éreztem, ha nem mondom ki, ott helyben felmondaná az agyam a szolgálatot.

*****

Lianne:

 - Milyen kár, hogy akkorra már rég felmondta! – karattyolt közbe Adam, én pedig rosszallóan végignéztem, ahogy már megint az ágyamon fetreng, de továbbra sem tudtam megbékélni a gondolattal, hogy egyszerűen tudomást sem vett Ravenről a bárban. Mielőtt bármit mondhatott volna még, gyorsan Ravenre pillantottam, hogy folytassa.

*****

Amíg Adam ölébe nyögdécselt a lány, Chris arról fecsegett, hogy a bárban melyik a kedvenc emelete, és melyik szobákban vannak a legkényelmesebb ágyak, na meg hol vannak különleges játékszerek, és melyiket kéne mindenképpen kipróbálnunk. A legkevésbé sem érdekelt, de inkább próbáltam rá koncentrálni, mint hogy Adaméket hallgassam.

Vagy fél óra telt el, mire Adam felkapta a félig eszméletlen, de még mindig hangosan lihegő lányt, és felvonszolta az egyik emeletre. Még bőven a tinédzserkorban lehetett. Hogy keveredhetett szegény Adamhez? – Chris felrántott maga mellől, és mosolyogva húzott a pulthoz.

 - Szia Tom, kérnénk néhány zacskós-vért! – mondta Chris a nagydarab, pirospozsgás vámpírnak, aki éppen egy borospoharat törölgetett ráérősen. Egy westernfilm csaposát idézte fel bennem, aki egyáltalán nem illik bele a mögötte lévő „díszletbe”, ami a legdrágább italok, és olyan palackok sokaságából állt, amit még életemben nem láttam.  

 - Ó, valaki még nagy pacifista, igaz? – nézett végig rajtam a vámpír, de a tekintetében nem volt semmiféle megvetés.

 - Valami olyasmi… - motyogtam.
Tom vidáman biccentett, letette a poharat, és a bár sarkában lévő óriási, fekete hűtőnél termet, majd egy szempillantás múlva újra előttem állt, egy méretes kartondobozzal a kezében.
 - Húsz tasak van benne, kóstolónak – rakta elém a pultra. – Nyugodtan meg lehet mikrózni, van, aki szerint melegen jobb. Nem lesz semmi baja tőle, ez már tartósítva van. De jobb felbontás előtt hűtőben tárolni.
 - Ezért… nem halt meg senki? – meredtem a barna dobozra, kicsit bugyután, de hirtelen nem tudtam jobban megfogalmazni a problémámat.
 - Sima véradás! Az emberek azt hiszik, a kórháznak adják. Ennyi – magyarázta derűsen, én pedig inkább nem kérdeztem rá, hogy mégis milyen alvilági vámpírszervezetek tudnak lopni a vérbankból.
Felhajtottam a karton doboz fedelét, és belelestem. Két sorban sorakoztak egymás mellett a tasakok.

 - Mivel tartozom? – kérdeztem bizonytalanul. Úgy éreztem, ez a minimum, ha már Tom ilyen készséges.

 - Mer’? – nézett rám Tom meglepetten. Chris kuncogott.

 - Hát a… - emeltem föl a dobozt.

 - Ja, vidd csak! – legyintett.

 - Öm… köszönöm – méregettem a dobozt bizonytalanul.
Csak arra tudtam gondolni, hogy ebben valami csapda lesz. Vámpír létére Tom túl kedvesen viselkedett.

 - Szívesen!
 - Miért éri meg neked ezt csak így, ingyen odaadni? – kérdeztem rá.

 - Ó, hány napja vagy vámpír? – pillantott rám, majd Chrisre, mintha azt várná, hogy én nem tudom megmondani.

 - Kettő? – határozottnak indult, de a végén kérdően Chrisre sandítottam, aki csak mosolygott.

 - Így már érthető! – bólintott Tom, és még mindig gyanúsan rokonszenvesnek tűnt.  

 - Mi is?
 - Jobb, ha hozzászoksz, hogy nálunk nincsenek ilyen baromságok, hogy pénz! Mivel érne nekem többet néhány papír fecni, mint az, hogy akár emiatt is bejönnek az újoncok a báromba?

 - De akkor… Semmilyen fogyasztásért nem fizetnek? Mármint semmit?

 - Ha nagyfiú leszel, megérted – kacsintott Tom, mintha régi cimborák lennénk, és a bár másik végében termett. Követtem a tekintetemmel, de Miranda a semmiből bukkant fel előttem:

 - Ó igen, ezen sokan fennakadnak! – mondta vidáman, és átszúrt egy kemény és élet végű műanyag csövet az egyik vértasakon, majd szívószálként átnyújtotta nekem.

 - Ne csodálkozz azon, hogy nem kell pénz, elvégre nem is pénzből élünk – mosolygott. – Azért vagyunk itt Tommal, mert ezt szeretjük csinálni.

 - Na, mit szólsz? – veregetett vállon Chris mosolyogva.

Csak megvontam a vállam, és még mindig a csapdát keresve, beleszívtam a vérbe. A fogyasztói társadalomban eltöltött közel harminc év után nem volt valami könnyű megemésztenem, hogy ebben a bárban semmi sem a pénz körül forog. Itt az emberi élettel kereskednek – gondoltam Adamre, és a tizenéves kis csitrire az ölében.

 - Egyszer úgyis meg fogod unni – nézett Chris a tasak vérre.

A vér még csak a közelébe sem ért Chris, Lucy vagy Andor ízéhez, de milliószor jobb volt, mint a macskáé. Az első korty után úgy éreztem, ezzel elleszek egy ideig.

Kérdések vámpír-ügyben

Most Mizantróp tett fel pár kérdést, amikre válaszadás közben annyira belelendültem, hogy inkább kirakom új bejegyzésként.

Az egyik,amiről azt akarom megtudni,h csak filmes fogás-e,h amikor átváltozik valaki vámpírrá,akkor fél évig minden vámpírnál erősebb. Mert én sehol nem olvastam róla(de ez nem jelenti azt,h nem lehetséges)viszont Te lehet,h igen. Vagy inkább az a kérdés,h lehetséges-e lehetne/lenne-e ez.

Na, először is szögezzük le azt, hogy továbbra is nyitott vagyok a téren, hogy több világban, többféle, és különböző tulajdonságú vámpír is létezhet* (előszeretettel emlegetem pl. a csillogást), szóval általánosan nem tudok válaszolni, csak azzal kapcsolatban, hogy Nálunk mi a helyzet.

Az, hogy milyen erős egy „újszülött vámpír” attól is függ, hogy ki tette vámpírrá. Ha például egy „öreg” (értem itt mondjuk, hogy több ezer éves), akkor erősebb lesz, mint egy olyan pár száz éves vámpír, akit egy szintén fiatal vámpír változtatott át. Nem tudom, ez így mennyire érthető. Én természetesen egy speciális este vagyok, mert én mindenkinél erősebb voltam már az első pillanattól fogva… - Raven közli, hogy csak megint kamuzok, mint általában mindig.
Viccet félretéve, alapjáraton egy újszülött vámpír nem lesz minden vámpírnál erősebb. Elég vicces lenne, mert akkor több ezer évesen is le tudna győzni egy kis szaros. Jó, persze a világ nem fair, de... jobban szeretem, ha a "túloldallal" nem fair. Oké, tényleg vicces lenne, ha most jönne valami kis újonc, és kicsinálna. Mennyire élvezném, basszus! Majd írok, ha esetleg erről lesznek fejlemények.

A másik a regényeddel kapcsolatos,h abban a novelládban amiben az első napodról írtál vámpírként,azt írtad,h nagy fájdalmaid voltak. De a Ravenes sztoriban,amit Lia ír,abban ez nem szerepel Ravennel kapcsolatban,de ti ketten egy történetben is szerepeltek. Akkor most ezek a történetek(Ravenes novellád és amit küldtél nekem)nem egyezik azzal amit Lia ír?

Fájdalmak vannak, nem is kicsik, Ravennek ilyen szempontból azért volt baromi nagy „szerencséje”, mert ő akkor már konkrétan 100%-osan meg volt dögölve, kicsavarodott testrészekkel, és betört fejjel, és mivel a testrészeit Lucy meg Chris drága elég rosszul rakták össze, így fizikailag semmit sem értett a külvilágból az "éledezős haldoklós szakaszban".

Szóval igen a sztorikat illetően, elvileg minden egyezik és összefügg mindennel, eltérések azért lehetnek, főleg azzal a bizonyos fanficcel, mert hát… valljuk be, hazudok, mint a vízfolyás. Tudom, ez egy készülő regénynél nem éppen plusz pont. Igyekszem magam összeszedni.  

A harmadik,ami szintén a filmekkel kapcsolatos,h a filmekben a vámpírok éjjel-nappal ugyanúgy rohangálnak,alvás nélkül. Ez "reális"? Nappal akkor nem kéne aludniuk?

Hát, náluk, ha tényleg létezik az a világ, akkor minden bizonnyal reális. (Anne Rice kis barátai is kb. összesnek amit feljön a nap. Szar ügy.)
A mi esetünkben, mivel már jóformán megszűntünk "élve létezni" (és most beszéljünk egy fiatalabb egyedről), TESTILEG teljesen mellőzhető az alvás. A problémásabb része, az az elmével van, mert pl. az emberi agy is, alvás nélkül egyszerűen bekattan egy idő után. Olvass utána, milyen az, ha úgy kínozzák az embereket, hogy nem hagyják őket aludni. Tök vicces. Már kipróbáltam párszor.
Tehát a mifélénknél is szüksége van az elmének néha egy kis pihire, ezért nem árt aludni néha egy jó nagyot.

Ennyi mára, tényleg szívesen fogadom a kérdéseket,  és a jó kérdésekre nagyon szívesen válaszolok is. Ha úgy van kedvem, akár ilyen hosszabb formában is. ;)

Csóközön!

* Bevallom őszintén, a nálatok esetlegesen létező vámpírok terén vagyok a legszkeptikusabb.