Szellemváros
Posted in random story
Mindenkinek ajánlom Dan Wellstől a Szellemvárost. Hogy
miért? Mert még Adamet is előcsalogatta. Nem mondhatom, hogy Azt Az Adamet, aki
elkezdte a blogolást, viszont egy hozzá nagyon közel eső részét. Ami higgyétek
el, azért már valami az utóbbi hónapok fényében.
Igen, Adam még mindig tudathasadásos állapotban található,
és már létszámban túl vagyunk a múltkori bejegyzésben helyet kapott öt
személyiségen. Majd egyszer újra számolom őket, a lényeg, hogy időközben,
szégyen, nem szégyen, nekem is lett egy elég lapos Adam-szerű kis
„házikedvencem”, aki ha sok másra nem is jó, legalább van. Felfedezhető benne
ugyan néhány vonás az eredetiből, csak éppen sokkal, sokkal melankolikusabb.
De akkor lássuk is, mi volt a Szellemvárossal.
*
Tényleg képes valakinek az elméje kivetíteni egy nem létező
személyt úgy, hogy az teljesen valóságosnak hat?
– Na vajon? – dönti az állát az ágy szélére. Kék szem,
fekete haj, mint mindig. Illetve majdnem mindig.
– Te most melyik vagy? Nazarell? De azt nem érdekli az
ilyesmi. Az Enyém pedig depisebb.
*
– Adam, mennyire állok távol attól, hogy megőrüljek?
– Éppen engem kérdezgetsz, miközben egy paranoid skizofrén
sztoriját olvasod...
– A paranoid tuti kiesik. Érted. De ez a minta... Az
eltűnés. A tanácsadás... A JÓ tanácsadás...
Hm... Persze tudom, hogy nem valóság, de...
– Tudod, hogy nem valóság?
– Persze. És egyébként nem látlak igazán. Mindig inkább
mögöttem vagy. Mellettem. De most sem látlak, csak... Ha látlak, akkor sem te
kerülsz a való világba, hanem én kerülök hozzád.
0 megjegyzés: