Hogy mi a történt Ravennel az utolsó kis beszélgetésünk óta?
Játssza a hőst, és közben a nyakamon lóg, mert még mindig halálosan
szerelmes belém. Csak a szokásos. Mondanám, hogy közben Avery-vel, a
dögös vámpír-kutató doktornénivel is elszórakozik, de az a kis történet nem
kapcsolódik olyan szorosan a ti világotokhoz. Jó vicc... Na mindegy, legyen elég annyi, hogy az most nem ide tartozik.
Tehát
kanyarodjunk vissza oda, hogy mivel állított be hozzám a kicsi holló a
legutóbb, igen zilált tollazattal:
- Kurvára nem fogok úgy táncolni, ahogy te fütyülsz! - robogott be a
szobámba, megzavarva ezzel a kellemes meditálásom - Minek nézel te engem?
- Egy szeretetéhez balfasznak.
- Mégis hogy fordult meg a degenerált fejedben, hogy én csak és kizárólag
azért át fogok menni egy másik világba, tönkrezúzni mindent, hogy te
elkápráztass egy szerencsétlen lányt?
Ó, rendesen rákezdett a sipítozásra. Szép napom lesz.
- Szerencsétlen? Na, azt nem hinném…
Sok mindent tudnék most Gizire mondani, de azt hiszem a szerencsétlen nincs
benne a repertoárba.
- Adam! – kiabált Gerard - Nem-fogom-megtenni! Világos? Ennél
értelmesebben nem fogom tudni elmagyarázni! Ők ott boldogok!
- Tehát megtetted! - csaptam össze a tenyerem, és próbáltam nem túl
diadalmas arcot vágni.
Néhány másodpercig hápogott valamit, hogy előadja ő a megtestesült jófiú, és csak véletlenül történt meg az egész, meg ilyesmik, de végül kibökte:
- Szeretem nézni, jól esik látni azt az örömöt, jól esik érezni,
éppen ezért nem fogom semmire rávenni őt!
- Rávenni. Szóval rá tudnád venni őt dolgokra – pattantam föl a
kanapéról, és Gerard elé ugrottam.
- Nem! Vagyis… Tudod mit? Igen! –
húzta ki magát büszkén. Hogy oda ne rohanjak.
- Akkor tedd meg!
Gerard egy elég bágyadtan gúnyos mosolyra húzta a száját.
- Ez nem áll jól neked - csóváltam a fejem, majd csak úgy mellékesen hozzátettem - Akkor megölök mindenkit, akit szeretsz.
- Ó! A kedvenc slágered! De tudod mit? Most nem jön be. Tudom, hogy
nem tudod őket megölni. Még csak bántani sem. Ó, ezúttal megtennéd, ebben
biztos vagyok, de a nagy és hatalmasságos Adamnek nincs ereje hozzá, különben
nem rinyálna nekem! Ezt a játszmát most az egyszer elvesztetted! Tehetsz velem
bármit, de nem fogok átmenni.
"Tehetsz velem bármi..." neki meg ez a kedvence. De most megszívta, mert nincs kedvem örömet szerezni neki egy kis kínzással.
- Akkor keresek mást - vontam meg a vállam, és visszaültem a kanapéba. Gerard dacosan az egyik márványoszlopnak vetette a hátát.
- Azt megnézem.
- Biztos van még olyan, aki mind a két világban jelen van. Vagy várj!
Megemlítem anyának a dolgot.
- Annyira még te sem vagy segg.
- Gondolod, hogy nem ér meg nekem ennyit?
- Biztos vagyok benne. Téged most ez a kis játék életet! Ha
elpusztulna, neked is véged lenne! Úgy végignézném, ahogy összeroppansz!
- Megható szónoklat, de megint csak azt tudom kérdezni, hogy te
ezeket el is hiszed cicabogár?
- Láttam, hogy mennyire nem volt ínyedre a város, és mennyire
untad még az apró lázadásokat is! Nem vagyok hülye, Adam.
- Mégis kihagyod ezt a lehetőséget.
- Mégis mi lenne nekem ebbe a lehetőség? Elvenni valaki életét, ahogy
te tetted? Nem, köszönöm.
- Tehát maradsz itt, nyalogatni a sebeid.
- Maradok itt. Igen.
Hadd viruljon egy kicsit a feje. Hátha ettől is erőre kap:
- És ha… alkut ajánlanék?- villantottam meg a legbájosabb mosolyom.
- Alkut? Te? Mégis mit tudnál nekem adni?
- Bármit - egy kemény farkat a seggedbe, de ezt most inkább kihagytam.
- Semmit sem tudsz nekem adni.
- Szeretnél könyörögni látni? Hogy a lábad előtt csússzak?
- Ó Adam, te sose fogsz tudni őszintén könyörögni! Csak egy szerep
lenne neked, mint most ez is. Egy üres báb nem tud nekem semmit adni.
- Ez fáj - vigyorogtam - És ha mondjuk… hagyjuk hogy itt az emberek boldogan éljenek?
- Csak azért, hogy egy másik világot nyomorba taszíts?
- Egyáltalán nem biztos, hogy attól még hogy te ott mozognál, én is
meg tudnám csinálni!
- Ne nézz idiótának, kérlek! Egy nőért csinálod az egészet? Én meg
mit kaptam?
- Édes, neked bőven elég volt az a tény, hogy vámpír vagyok, és
sipítozva rohantál a karjaimba! Valakiért jobban meg kell dolgozni.
- Világos, tehát én rontottam el. Egy komplett világot kellett volna
kérnem mielőtt lefekszem veled!
- Igen, te rontottad el, de ezt már szerintem tisztáztuk párszor –
vigyorogtam.
- De nem fogom még egyszer elrontani.
- Oké. Van még valami mondandód?
- Továbbra is élvezem nézni, ahogy kínlódsz.
Csak én érzem úgy, hogy egy kicsit összekeveri, hogy ki is kínlódik?
- Azt hiszem az előbb rosszul fogalmaztam. Nem fogok mást találni.
Már találtam.
Higgyétek el, nincs ennél jobb motiváció.
- Aha.
Pár perce hatásszünet, amíg Gerard azt nézte, ahogy Kisdög bevonult a
szobába egy méretes patkányt vonszolva a szájában, majd a bokámnak dörgölőzött, lerakta a patkányt elém, és felugrott az ölembe. Jót tesz neki a vámpír vér, simán leterít egy patkányt ami alig kisebb nála.
- De ügyes vagy - vakartam meg az állát gügyögve - Hoztál ajándékot a gazdinak.
Lehajoltam a patkányért, vágtam rajta a körmömmel egy nagyobb nyílást, és facsartam belőle a számba néhány csepp vért, majd visszaadtam Kisdögnek, hogy egyen belőle.
- Oké... - vonta föl a szemöldökét Gerard némi undorral.
- Most mi van? Ha nem iszom belőle megsértődik, mert azt hiszi nem értékelem a vadászatát.
- Kemény dolog lehet összetörni egy macska szívét.
- Igenis érző lélek.
- Hát, hozzád képest biztos.
- Ne is figyelj a ribancra - dünnyögtem Kisdög hátát vakargatva.
Gerard még néhány percig figyelte ahogy macskázom, majd nem bírta tovább:
- Ki mást?
Nem kellet nagy ész ahhoz, hogy rájöjjek, ezzel arra a kar célozni, hogy ki mást találtam helyette a dimenzió-utazásra.
- Valakit, aki egy icipicit hasonló hozzánk.
- És mégis hol találtad?
- Egy másik világban - feleltem unottan.
- Még egy világ – mormolta az orra
alatt Gerard – Ennek semmi érelme.
- Meglepődnél, hogy mindenhol ez a
dilemma. Na, ha nincs más, menj, és nézd nyál csorgatva a tökéletes világot.
Ja, egy fontos kérdés! Franknek van fia?
- Dögölj meg Adam! – köpte felém,
mintha valami borzalmat kérdeztem volna, és eltűnt.
Hé! Komolyan kérdeztem. Mekkora pöcs ez még mindig.
Na mindegy, a lényeg tehát ebből az egészből az, hogy a dolgok szép lassan
kezdenek összeállni. Nem mondom, hogy a ti Gerardotok napokon belül felvágja az
ereit, vagy ilyesmi, de már az is haladás, hogy Raven elkezdte magát rendesen
emészteni a dolgon. Még az a szerencsém, hogy neki a szenvedés a fő
motivációja. Amennyire imád kínlódni, nem sokáig fogja bírni nézni a megtestesült
vattacukor álmot a szeme előtt. Sajnos a ti időszámításokban nem tudok
tippelni, hogy mennyi lesz ez. Remélem néhány hónappal megúszom.
Látni akarom,
ahogy kikészül! Megint.
9 megjegyzés: