Welcome To Night Vale

alkotó: cr4zyc4t

Lia kezdte el még néhány napja hallgatni a podcastet, de azok alapján, ahogy nekiállt*, a legkevésbé sem fogott meg a téma, úgyhogy nem is igazán figyeltem rá.
Aztán a második rész környékén azt hallom, hogy feltűnt egy macska, ami egy rádióállomás férfimosdójában a mosdókagylók mellett levitál. Mint tudjátok, imádom a macskákat. Egy levitáló kandúr határozottan figyelemre méltó jelenség a számomra, így hát megkértem Liát, hogy kezdjük el az elejéről hallgatni – nem kellett sokat győzködnöm… -, és már a hetedik epizódon is túl vagyok.

Tetszik.
Tetszik a Stephen Kinget idéző kisváros hangulata, jókat röhögök a sötét humorán, fellelkesülök azon, hogy mennyi szuper dolog történik Night Vale-ben, a szinkronszínész hangja is kellemes, a karakter hangulatváltozásait egyszerűen imádom, ráadásul még az angolt is gyakorlom.
Döglött kisállatok potyognak az égből, kikötő a sivatag közepén, dimenziókapuk lépten-nyomon, gyerekrabló csuklyás alakok, végtagamputálások, plusz fej nővesztés, és még rengeteg, rengeteg ilyen imádnivaló apróság, pedig még csak hét részt hallgattam meg.

Tovább olvasom!

Jé, van vezetéknevem?

Úgy éreztem eljött az idő, hogy felfedjem előttetek valódi énemet.
A Nevem.

Tovább olvasom!

Ronda ajándékok, kínos ölelések (Good Omens: Crowley/Azirafael)

Tudom, hogy kevesen járnak erre, akik nagy rajongói a fandomnak - vagy egyáltalán ismerik -, de azért felteszem, mert kifejezetten Karácsonyra írtam, és egyébként is úgy döntöttem, hogy mindent föl fogok ide is tölteni, amit írok.

Amúgy valamivel nekem is bosszantanom kell Adamet, Karácsony tiszteletére, hogy ne csak egyoldalú legyen a dolog.

korhatár: 12

figyelmeztetés: fluff, fluff és fluff, tömény Karácsonnyal nyakon öntve.

megjegyzés: Molyos ajándéknak készült. 

Tovább olvasom!

Karácsonyi ajándék

Liát idézve: "Most fogd be a pofád, és örülj az új dizájnodnak, megszenvedtem vele!"
Hát kössz.
Na jó, tényleg köszönöm, mert ha most nem csinálja meg a kiscsaj, akkor aztán már tényleg csak jövőre esik neki, akkor pedig már megint vizsgák, egyebek, tehát nem lett volna belőle semmi. Szóval köszönöm. Látod Lia, köszönöm!
Csak kapcsold már ki ezt a kurvára csöpögős buzeráns számot, könyörgöm! Eddig szerettem a Queen-t, de hogy még egyszer nem vagyok képes végighallgatni a Good Old-Fashioned Lover Boy-t, az is biztos.
Amúgy nem konkrétan a számmal van bajom, hanem attól van hányhatnékom ami közben Lia fejében zeng tőle. Megölöm az angyalt, és megölöm a démont is, mert nagyon elegem van belőlük. Ja, Crowleyról és Azirafaelről van szó. Csak persze még ki kell találnom, hogy mégis miként kéne eltörölni őket az összes világ színéről.

Tovább olvasom!

Miért nem lépsz le?

(Sajnálatos módon az eddig a kontrollról szóló eszmefuttatás Liától, kegyetlenül a Delete gomb áldozata lett, miután megpróbáltam azt is feltölteni ide. Pedig igazán szenvedélyesre sikerült. De azért vigaszként Raven sem kispályás a drámázásban, sőt! Miután Lia ötvenkilencedszerre kérdezte meg tőle kissé már vörösödő arccal, hogy tulajdonképpen miért is van itt Raven, végre kiöntötte a lelkét a kis köcsögöm.
Már megint az a nagy helyzet, hogy ez a két szerencsétlen annyit ült a bejegyzésen, hogy csoda, hogy most már fel tudtam tenni… És akkor Lia csodálkozik, hogy nem lesz belőle író, amikor egy ilyet is úgy kell kirángatnom az ujjai közül.)

*

Lia:
Már megint itt, hol máshol. Én a gép előtt, Adam jelenleg az ágyamon fetreng, Raven pedig az ággyal szemközti falon lévő radiátort támasztja.
– Tulajdonképpen miért is nem lépsz le? – kérdezem, talán kicsit sokadszorra, és szemrehányóbban a kelleténél.
– Szívesen végignézném, ahogy szembesülsz vele, hogy az istened szenvedésre teremtett téged. – Nem éppen erre a válaszra számítottam.
– Ezért vagy itt? – kérdezem hajthatatlanul. – Oké, én hívtalak – sóhajtok, mintha ez a legmellékesebb dolog lenne a világon –, legalábbis először, de ha olyan baromira utálsz mindenkit, Adamet, az egész blogot, azokat, akik olvassák, engem, és mindent, akkor miért… miért… Ennyire motivál az a rohadt lány? Vagy Gerard? Vagy mit akarsz tulajdonképpen? Megkukultál? Még te is? – fordulok Adam felé.
– Csak tök jó nézni a kiborulásod. Imádom – vigyorog Adam. – Ez mindent megér, nem? – kacsint Raven felé. Az egykori énekesnek mintha egy halvány mosoly suhanna át az arcán. Nem tetszik ez a mosoly. Raven nem szokott mosolyogni.

Tovább olvasom!

Tom Hiddleston. Adam. Vámpír.

Lia:
Tegnap előtt

Tom Hiddleston. Adam. Vámpír.
Tom Hiddleston. Adam. Vámpír.
Tom Hiddleston. Adam. Vámpír.
Tom Hiddleston. Adam. Vámpír.

Tovább olvasom!

1852 – Írok, mert muszáj

– Látod, már megint odáig vannak érted a csajok. Úgy tűnik, a szenvedő rocksztár attitűd sosem megy ki a divatból. Mesélj szépen, mi nyomja a kicsi lelked! – vigyorog Adam Ravenre a chatben folytatott beszélgetések után.
Annyi történt, hogy az utóbbi időben rég szólt már bejegyzés a hányattatott sorsú démon-vámpír-szirénről – a szirént valahogy sosem érzem közel hozzá –, úgyhogy éppen ideje írni róla néhány szót, és mivel a későbbiekben szükség lehet rá, hogy én meséljek a kis barátaimról, ne csak Adam ontsa magából a szavakat, így hát itt vagyok.
– Baszódj meg, rendben? – morog hősünk, az önjelölt holló, majd idegesen felém kapja a tekintetét. – Lia, te meg ne írd már!

Tovább olvasom!

NaNoWriMo - Vége

Megcsináltam.
Mondjuk már vasárnap meglett az 50 ezer szó, nagyjából miután feltettem az előző blogbejegyzést, de azóta nem volt időm/lelki erőm ide is írni. (később meg írni volt, csak nem fejeztem be, így csak most került fel, hiába rágta Adam a fülem, bocsi.)
Ma meg lesz a 60 ezer is. (Ezt úgy szombat magasságában írtam, azóta már szépen túl vagyok rajta,)
Azt hiszem az egyik legjobb döntésem volt, hogy belevágtam ebbe a kihívásba, mert elképesztő nagy lökést adott abban, hogy újra tudatosuljon bennem: nekem írnom KELL. Nem baj az, ha közben igencsak más irányultságú egyetemen tanulok, nem baj az, hogy ezer más dolog van amivel szeretnék az életben foglalkozni, írnom azt egészen biztosan kell, mert olyan ez nekem, mint egy meditáció, teljes mértékben kikapcsol, ellazulok, és enyém az egész világ. Mármint az A világ.Tényleg sokat volt velem a csaj. Most itt nyomakodik előre büszkeségtől dagadó mellel, aztán majd mindjárt mesélek nektek én is erről a vége szakaszról.

Tovább olvasom!

NaNoWriMo - harmadik hét

Lia (az író), Adam (a karakter... az író szerint)

Tegnapra akartam időzíteni ezt a bejegyzést, de úgy jött ki, hogy örültem, hogy a NaNós szószámom meglett estére. Mondjuk nem különösebben pánikolok már, mert több mint 47 ezer szónál járok, és a bűvös 100 oldalt is túlléptem, szóval bőven van előnyöm. Igyekszem nem elszállni magamtól - Adam mellett ez nehezebb, mint gondolnám... -, de eddig elégedett vagyok a teljesítményemmel, mert mint már eddig mindig megemlítettem, egyáltalán nem hittem volna, hogy meg tudom csinálni ezt a kihívást. Úgy gondoltam, hogy 20 ezer szó környékén majd kidőlök. Vagy már a második napon. Most meg mindjárt végzek, ha nem ér el valami hirtelen halál, például Raven szabotálja a dolgot.

még a tegnap délelőtti állás

Tovább olvasom!

NaNoWriMo - második hét

(Lia, Adam)

El sem hiszem, hogy már megint eltelt egy hét.
Ami még hihetetlenebb, hogy én még mindig írok. Az 1667 szó minimum minden egyes nap megvolt. Komolyan nem gondoltam volna, hogy bírni fogom. Borzasztó soknak tűnt az az 50 ezer szó egy hónap alatt, most viszont úgy érzem, hogy simán meglesz. Több mint a fele meg van, a sztori gördülékenyen megy, nem hagyom magam semmivel megakasztani, eddig tökéletesen beválik az a taktika, hogy amikor kezd belassulni a dolog, és elkezdek szenvedőssé válni, akkor újra pörgetem. Ilyenkor mindig Chuck Palahniuk tartja bennem a lelket. Na meg Adam. Természetesen csak akkor kezd ellaposodni a dolog, amikor nem ő pofázik, hanem én próbálok valami tájleírást vagy ilyesmit összeütni. Szóval egyelőre inkább nem is nagyon próbálkozom, hagyom, hogy dübörögjenek az események, folyjon a vér orrba szájba, és öt oldalanként jusson minimum egy hulla.

Tovább olvasom!

NaNoWriMo - első hét, író vs. karakter

Eltelt a NaNoWriMo első hete, úgyhogy sikerült kicsikarnom Liából, hogy most már aztán hozzunk össze egy kis helyzetjelentést nektek. Nagyon bepörgött a kiscsaj, ha így folytatja, idegbajt fog kapni, komolyan, már rendszeresen rángatózik a szemhéja, meg a szája sarka. Jól van, jól van, nem bántom. Igazából tök jól haladunk. Nem hittem volna, hogy képes lesz napi 1667 szót leírni abból, amit pofázok neki. Eddig mindig többet írt. Most látom rajta először, hogy komolyan gondolja ezt az író akar lenni dolgot, és végre nem kifogásokat keres, hanem írni kell szorgosan, és kész. Az már más kérdés, hogy szegénykém egy csöppet az a függő típus, szóval szerintem most ha egyszer nem tud írni valami miatt, akkor olyan elvonási tüneteket fog produkálni, hogy annak egy drogfüggő is a csodájára járna.

Tovább olvasom!

NaNoWriMo - Írjunk egy regényt egy hónap alatt!

okt. 30.:
Úgy ahogy befejeződött az MVR, mi lesz ez után?
A folytatása... Majd egyszer. Nem tudom mikor. Liától függ, Raventől függ, tőlem nem függ, én írnám, illetve mesélném lelkesen, csak az előbb említett két jómadár picsog miatta. Lia azért, mert jajj, buzipornó, és azzal úgysem lesz híres írónő (nem értem honnan ez a téveszme...), szóval felesleges is írni, mert amúgy sem olvassák elegen. Elegen? Most komolyan, mi kéne ennek a csajnak?
Raven meg... nem mondom, hogy az ő helyzete érthető, de hát mégiscsak róla szól a történet (aki lemaradt volna, Raven = Gerard) és amúgy is ki akarja nyírni Liát. Komolyan mókás dolog ám, ha a "karakter" ki akarja csinálni az írót, élőben sokkal jobb, mint mondjuk Stephen King Halálos árnyékában. Mondtam nekik, hogy össze kéne erről ütni egy sztorit, de arra még szerintem lehet várni vagy húsz évet.
Szóval nézzük a közeljövőt.
Mondjuk a novembert.

Tovább olvasom!

Neil Gaiman: Coraline

(Színkód: Lia, Adam)
 

Úgy látszik, ha azt szeretném, hogy minden általam olvasott könyvről legyen itt a blogon pár szó, akkor nekem kell írnom.
Micsoda felfedezés, te lány! Jé, ahhoz, hogy le legyen valami írni, le kell írni? Nagyon elkényelmesedtél mellettem, nem gondolod?
Akkor találd ki még most, hogy hagyod, hogy én írjak, vagy te szeretnéd!
Majd közbe megoldom, ne aggódj! A Temető könyvénél szerintem tök jól összejött.

Még régebben láttam a Coraline című animációs filmet, és amikor az Elveszett Próféciák miatt elkezdtem utánaolvasni Gaimannek, felcsillant a szemem, hogy a Coraline-t is ő írta, úgyhogy már egy ideje tervbe volt véve, hogy elolvassam.

Igazán rövid, pörgős kis történet, élveztem olvasni, és sokkal nagyobb hatást gyakorolt rám, mint annó a film…
Hát, drágám, annál nem nehéz nagyobb hatást gyakorolni, megkérdeztem, még a könyv előtt, hogy de mégis miről szól, erre te: valami kislány, meg gombszemű lények. Kösz.
Jól van na, régen láttam!

Tovább olvasom!

My Vampire Romance - 21. fejezet

Fogadjátok sok szeretettel és élvezettel az utolsó fejezetet! (Adam) Utállak Adam, de nagyon! (Lia) Degenerált állatok vagytok mind! (Raven)

*

Gerard:
Körbenéztem Adamet keresve. Mikey kinyújtotta a karját, és egy jó pár méternyi távolságból felénk tartó alakra mutatott. A jobb lába teljesen ki volt csavarodva, úgyhogy gyakorlatilag fél lábon szökdelt. Majd a lába lassan visszaállt normális szögbe, és alig sántított egy kicsit. Amire közel ért hozzánk, már teljesen egészségesen járt. Az inge elszakadva a mellkasánál, néhány apró gally és levél állt ki a koromfekete hajából.
– Hát kölyök, ezt nem valószínű, hogy túlélted volna – mondta vidáman Mikeynak, mikor hallótávolságon belül került.
– Adam – nyögtem, de moccanni sem bírtam az öcsém mellől.
– Á, semmiség! Csak egy kerítés állt belém miután pár métert repültem egyenesen egy bokorba – bökött az ingén tátongó lyukra, majd laza mozdulattal kisöpört néhány levelet a hajából.
Mikey halkan felnyögött mellettem. Láttam magam előtt a rémképet, hogy ha Adam nem avatkozik közbe, akkor az öcsémet nyársalja fel egy kerítés.
Percekig képtelen voltam felfogni, hogy Adam gyakorlatilag egy hős. Egy... egy hidegvérű szívkitépős gyilkológép, mégis megmentette az öcsémet!
– Na, mi van? – törte meg a csöndet Adam. – Azért ne higgyétek, hogy nekem nem fáj!
– Hol fáj? – pattantam föl Mikey mellől elszántan, és kész voltam bármilyen módon elmulasztani Adam fájdalmait.
A vámpír mintha meg sem hallott volna, felnézett az égre:
– Basszus! Jön föl a nap, így nem tudok rendesen regenerálódni! – hadarta, és a karjára szorította a kezét. – Gyere, Cica! – magához rántott. – Csáó Mikey, és jó lenne, ha nem rohangálnál autók elé! – intett a még mindig sápadt öcsém felé.
Megint a nappalimba kerültünk.

– Köszönöm, hogy megmentetted Mikeyt! – vettettem magam a nyakába.
– Ugyan, kicsim, érted tettem.
– Azt mondtad, nem érdekelnek az emberek – suttogtam, és szórakozottan kiszedtem egy még ott maradt levelet Adam kócos hajából. Bele akartam túrni a tincseibe, magamhoz vonni az arcát, és szenvedélyesen megcsókolni azokat a szüntelenül vigyorra húzódó ajkakat.
– Ez alól úgy látszik, kivétel a szerelmem öccse.
Ebben a pillanatban biztosra vettem, hogy tényleg érez irántam valamit, nem csak üres fecsegés az egész. Egy dolog hogy megállás nélkül azzal heccelte a barátaimat, hogy miket tesz velem, de az, ahogy az autó elé vetette magát! Ahogy mondani szokták, a tettek többet érnek minden szónál.
– Én is kedvellek téged.
– Ezt már a bár mögötti sikátorban is megmondtam.
– Ne rontsd el a pillanatot! – nevettem el magam. – Azért ne bízd el magad, akkor még úgy utáltalak, hogy el sem tudod képzelni!
– Ó, szerintem el tudom képzelni! – csípőre vágta a kezeit, és nekidőlt a fotel karfájának. – Na de mit is utáltál annyira?
– Embereket ölsz! – Normális ember ezt a tényt nem mondja mosolyogva, az biztos. – Ez most sem egy imponáló tulajdonság!
– Igen. És még?
– Egy szadista perverz fasz vagy.
– És ezt utálod bennem? – hátracsúszott a karfán, és pofátlanul hanyag pózban ült – vagyis inkább feküdt – a fotelben.
– Ne mondd, hogy a lelked sötét kis bugyraiban nem élvezed, ahogy bánok veled! – Mielőtt rávághattam volna, hogy nem élvezem, folytatta. – Sosem hittem, hogy ez velem megtörténhet, hogy ennyire fogok ragaszkodni egy emberhez, és hidd el, én is nyugodtan játszhatnám tovább a „csak meg akarom dugni Gee bébimet” dolgot, de már nem bírom tovább, érted? Szeretlek Gerard! – mondta valami elképesztő szenvedéllyel, amire szerintem ember nem lenne képes, főleg nem egy ilyen halál laza pózban.
Megmukkanni sem bírtam, igyekeztem mérlegelni a helyzetet, hogy most mondanom kéne valamit, mint például „Én is szeretlek!”, vagy egyszerűen csak rámászni. Adam felpattant a fotelből, és magához ölelt.

Adam:
Oké, ez tényleg elég csöpögősre sikeredett, de hát a lelkem mélyén igazi romantikus lélek vagyok ám, csak jól titkolom! És fel kell pörgetni az eseményeket.
Gerard bizonytalanul viszonozta az ölelésem, és a vállamhoz nyomta a homlokát. Így álltunk a festékszagú nappalija közepén hosszú percekig. Nem olvashattam a gondolataiban, felesleges lett volna. Nem is tudom már pontosan mikor ölelkeztem utoljára valakivel. Mármint így. Ilyen… egyszerűen. Legalább annyira élveztem, mint azt, hogy Gee most már testével-lelkével odáig van értem. Sajnálat, megbocsátás, rajongás, olyan dolgok, amik alapvetően mind a szeretetből táplálkoznak.
– Tényleg olyan jól kefélsz, ahogy állítod? – A szavai gyémánt fúrófejként hatoltak az agyamba.
– Még annál is jobban! – vigyorogtam. Igyekeztem megtartani az eddigi szenvedélyesre vett figurát, nem pedig úgy vigyorogni, mint akinek befutó lett a lova.
– Kíváncsi lennék rá – suttogta a felkaromnak.
Nyertem. Tapsvihar, trombitaszó, konfettik az égből, ilyesmik.
Megtehettem volna, hogy a kanapéra taszítom, egy mozdulattal letépek róla minden ruhát, a hasára nyomom, aztán kiéhezve neki esem, és kímélet nélkül magamévá teszem, aztán hónapokig henceghetek Priscilláéknak, hogy teljesítettem a kihívást, de… Mivel a kihívást már így is, úgy is teljesítettem, miért is ne lehetne ez az alkalom kellemes Gee számára? Elvégre mégiscsak most veszti el a seggszüzességét.
Mostanában amúgy is úgy tűnik, hogy valami furcsa elégedettséget okoz, ha a kis drágám élvezi, amit vele művelek. Meglátjuk, mi lesz belőle; kár lenne csak úgy kutyafuttában lezavarni a dolgot.

Gerard:
Visszavonhatatlanul kimondtam. Egy pillanatig azt hittem, Adam most azonnal nekem fog esni, hanyatt vág a kanapén és megdönget, de ehelyett valami egészen elképesztő dolog történt. A vámpír arca fölragyogott. Nem perverz vigyor volt, hanem igazi, hamisítatlan mosolygás. Legalábbis annak tűnt.
– Fú, figyelj! Olyan csodálatos lesz! Drágááám! Életem! Te vagy az én életem! Szó szerint! Ó, kicsim! – Adam megragadta a derekam, és körbeforgatott a nappaliban. Teljesen felpörgött. Kicsit olyan volt, mint Frank, amikor túl sok kávét iszik. Persze Frankie sosem az elkövetkezendő dugásról áradozott.
– Zuhanyozz le, frissítsd fel magad, addig én előkészítem a terepet! – Inkább nézett ki a szüzességét elveszíteni készülő kamasz fiúnak, mint szexmániás vámpírnak.
Gondolkodás nélkül bementem a fürdőbe, Adam pedig becsukta a hátam mögött az ajtót. Hirtelen megijedtem, hogy mit akarhat előkészíteni a terepen. Megpróbáltam elűzni a fejemből a korbácsok és bilincsek képét, de még abban a jelenetben is találtam valami bizarrul izgatót, hogy a szobámba érve bilincsekkel találom szembe magam az ágy támláján. Elábrándoztam azon, hogy Adam mennyire élvezné, ha tudná, hogy az ágyhoz bilincselésem gondolatának hatására csak egy hajszál választ el attól, hogy nekiálljak maszturbálni a zuhany alatt.
Inkább gyorsan, és minden értelemben izgatottan letusoltam, közben próbáltam felidézni a neten olvasottakat az anális szex rejtelmeiről, aminek a nagy része lehet, hogy teljesen hasznavehetetlen egy vámpírral szemben. Illetve alatt.Bassza meg, nem sülhetek el megint két perc után!
Éppen végeztem, amikor Adam kopogtatott, hogy mehetek. A derekam köré csavartam egy törölközőt, és még ki sem nyitottam az ajtót, amikor mögém ugrott, és eltakarta a szemem. Ilyenkor bezzeg nem azonnal a farkamat fogdossa.
Átvezetett a hálószobámba.
A szoba közepére érve elvette a szemem elől a kezeit. Majdnem a karjaiba estem a döbbentettől.
Az ágytakaró ki sem látszott a vörös és fekete rózsaszirmok alól, az illatuk betöltötte az egész szobát, a fal mentén pedig hosszú, fekete gyertyák égtek. Az ágyon a virágszirmok között egy tálca lapult, rajta két pezsgőspohár és egy üveg, amiben egészen biztosan nem pezsgő volt. Adamen egy szál alsógatya – egészen szolid, fekete, néhány fehér koponyával – ami nem tudta elrejteni a szemrevaló méreteit.
– Huh – nyögtem, és igyekeztem értelmes szavakat is összerakni. – Ez igazán figyelmes.
– Talán kicsit túlzás, de te megérdemled! – mosolygott, és arcon csókolt.
Leült az ágyra a tálca mellé, az egyik poharat teletöltötte a vörös folyadékkal és felém nyújtotta. Mosolyogva elfogadtam és leültem mellé. Csak reménykedni tudtam benne, hogy a folyamatos mosolygástól nem úgy nézek ki, mint amikor be vagyok szívva. Magának is töltött az italból, majd koccintottunk.
Szénsavas volt a vér. A megdöbbenéstől félrenyeltem, úgyhogy Adam férfiasan hátba veregetett mielőtt megfulladtam volna.

Adam kivette a kezemből a kiürült poharat, szexisen megnyalta a száját, majd szó nélkül a hátamra döntött és fölém térdelt. A törölköző már lehullott a derekamról.
Kinyújtottam a kezem, és a mutató ujjammal végigsimítottam Adam mellkasán végighúzódó heget.
– Ez annyira szexi! – suttogtam, majd lehúztam a vámpírról az alsónadrágot. Mostanra már fogalmam sem volt arról, hogy miért is viszolyogtam még néhány napja a gondolattól, hogy egy vámpír pasival henteregjek anyaszült meztelenül, és álló farokkal. Semmi sem tűnt ennél jobb elfoglaltságnak.
Adam elvigyorodott, küldött felém egy csókot, aztán az éjjeli szekrényről levett egy tégelyt, és belenyomta két ujját. Nem volt sok időm a kételyeimmel foglakozni, mert Adam feje hamarosan a csípőm környékére került, majd végignyalta a farkam, és közben a kezét is mozgatni kezdte rajtam. Néhány másodperc múlva, előzetes figyelmeztetés nélkül feldugta nekem az ujját.
– Ne feszíts! – szólt rám. Igyekeztem így tenni. – Nyugi, csak lazulj el! – Ez nem volt olyan nehéz, mint első hallásra tűnt, mert Adamnek egyáltalán nem volt szüksége térképhez a férfi test érzékeny pontjait illetően. Nem fojtottam el a nyögéseket, Adam úgyis imádja az ilyesmit.
– Óvatos leszek – suttogta, és elvette az ujjait.
Bólintottam, és óriásit nyeltem.
– Ha bármi csak egy kicsit is fáj, szólj, és abbahagyom! – mondta teljes komolysággal.
– Rendben – suttogtam, a tarkójára kulcsoltam az ujjaim, és megcsókoltam. Maximálisan megbíztam benne.

Adam:
Legalább annyira izgatott voltam, mint amikor az első kis szerelmemmel felszöktünk az apja padlására, hogy testünk egyesüljön a szerelemben. Szóval hogy jól megdugjam. Persze ő lány volt.

A szenvedélyes csókunk közben finoman megfogtam a csípőjét, felemeltem a fenekét, még egyszer ellenőriztem, hogy elég nedves-e.
– Várj! Öhm… Óvszer? – kérdezte, mikor épphogy hozzáértem a makkom hegyével. Ne most kezdj el itt nekem rinyálni, mert a matracba döngöllek!
– Te egészen biztos, hogy nem kapsz el tőlem semmit, én se tőled, meg ha mégis, az se lenne nagy probléma – vontam meg a vállam.
– Igen-igen persze – bólogatott. Elég hamar sikerült meggyőzni. Akkor se fogok kotont húzni, ha a világegyetem felrobban.
– Minden oké? – pusziltam meg a nyakát kissé türelmetlenül.
– Igen! Csináld! – suttogta.
Kínzóan lassan beléhatoltam, olyan óvatosan, amennyire csak tőlem telt. A szeme egy pillanatra fennakadt, és egyszerre nyögtünk. Gerard inkább fájdalmasan, én pedig pont úgy, mint egy kiéhezett állat, aki hetek óta csak erre várt.
Igyekeztem visszafogni magam, és óvatosan mozogni. Egy ideig…
Megragadtam Gerard derekát, és még jobban magamra húztam. A mozdulatomra enyhén szenvedve nyögött fel.
– Ez egy kicsit fájt – suttogta.
Rögtön finomabbra váltottam a tempót, mire Gee elégedetten nyöszörgött, és a lábait a derekam köré kulcsolta. Megfogtam a combját, és egyenletesen ringatóztunk egy darabig, de képtelen voltam megállni, hogy ne csináljam vadabbul.
– Aú! – sziszegte. Megint tettem néhány óvatosabb mozdulatot, de hát hol van abba az izgalom?
– Adam, ez fáj! – most már szabályosan ordított, de akkor már nem lassítottam.
Egyre erőszakosabban nyomultam neki, és mintha teljesen kitörlődött volna belőlem, hogy Gerard nem csak egy olyan fiú, akit pár perce fogtam magamnak. Pár perc, pár hét, ugyan már, hol a különbség ezer évekhez képest?
Minden erejével megpróbált lelökdösni magáról, vagy legalább elkúszni alólam, de természetesen semmi esélye sem volt. A vergődése csak még jobban feltüzelt.
Már véletlenül sem éreztem olyan különlegesen puhának a bőrét, már nem volt olyan földöntúlian kellemes illata, és nem voltak olyan hihetetlenül szépek a most már fájdalomtól csillogó szemei. Vagy mik.
Felemelte a karjait, amik eddig széttárva markolták a lepedőt a teste mellett, miután felhagytak a mellkasom ütlegelésével, és újra megpróbált magától egy kicsit távolabb tolni, most az arcom felé kapálózva. Elkaptam a csuklóit, és a matracra nyomtam, közben pedig vigyorogva keféltem tovább, minden agressziómat beleadva.
Ahogy egyre mélyebbre hatoltam Gerardban, szépen visszatértem a néhány napos érzelmi utakon tett kiruccanásomból.
A gyötrelemmel teli nyögése is csak még jobban felizgatott. Olthatatlan vágyat éreztem az iránt, hogy halljam Gee ugyanilyen keserves nyögéseit: még, még, még és még. Kíméletlenül nyomultam egyre jobban, és szinte már szétroppantottam a vékony kis csuklóit, amiket a feje mellé szorítottan. Hogy még fokozzam az alattam fekvő férfi szenvedéseit, egyik kezét elengedtem, és helyette a farkát vettem kezelésbe. Görcsösen megmarkoltam, és pszichopata vigyorral az arcomon élveztem Gee vékony sikolyát, és szintén élvezettel figyeltem, ahogy a szeme sarka megtelik könnyel.
– Ez az bébi, ez az! Megy ez hangosabban is – lihegtem. És valóban ment neki. Gerard vinnyogása az egész házat betöltötte, a könnyei meg már patakzottak végig az arcán.
Alacsony a fájdalom küszöbe a drágának. Ah! Mennyire fájhat neki!

De nekem még ez sem volt elég. Amikor Gerard feje szinte a végkimerültség szélén oldalra billent, felfigyeltem a nyakán vértől pulzáló erére. Egy pillanatot sem tétováztam, és a nyakába martam. Ajakait egy erőtlenebb nyögés – bár inkább sóhaj – hagyta el. Éreztem, hogy az álla és nyaka már nedves a könnytől.
Még az sem elégítette ki vágyaim, amikor Gerardba élveztem. Addig akartam csinálni, amíg el nem hangzik az utolsó kis szívdobbanása, és felcsendül az utolsó sikolya.
Kihúztam Gerardból a farkam, megragadtam a derekát, és egy mozdulattal a hasára fordítottam, hogy hátulról tudjam folytatni az előbb egy pillanatra félbeszakított munkálatomat. Már arra sem maradt ereje, hogy ellenkezni tudjon.

Mielőtt újra beléhatoltam volna, erőtlenül hátra fordította a fejét, és az az elködösült, fájdalomtól csillogó tekintet úgy ért, mint egy kihegyezett karó a szívembe. – Aminek, amúgy semmi komolyabb hatása a meglepetésen kívül.
Ledermedtem, a mozdulatom pedig félbe maradt. A párnán vértócsa, Gerard szeme vörös a sírástól, a teste izzadt, de a bőre tapintása mégis jéghideg.
Elgondolkodva bámultam Gee-re, és egyszerűen nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Nem azzal, hogy félholtra keféltem, az ilyesmi megesett már alattam párszor, a problémát az szülte, hogy eszem ágában sem volt már további fájdalmakat okozni, inkább magamhoz öleltem volna. Ez igen hülyén jött volna ki az előző cselekedetek fényében, úgyhogy inkább otthagytam.

Nem vagyok skizofrén, csak szeretem a spontán dolgokat. Az önkontroll az unatkozó barmoknak való. Meg mondjuk azoknak, akik szeretnék egyben megtartani azt, akit szeretnek. Mondjuk egész egyben maradt.
Egy pillanatig még éreztem a hátamon a karmolásainak égetését, aztán az apró sebek maguktól begyógyultak.
Egy síremlék szélén ültem. Mindenkinek a képzeletére bízom, hogy meztelenül, vagy a nagyon drámai pillanatban kedvem volt még magamra kapnom valamit.

Gerard:
Eltűnt. Miután végzett velem, egyszerűen eltűnt. Ott hagyott teljesen meggyalázva, és összegecizve. A szemem égett, és az egész testem remegett. A derekamtól lefele érzett fájdalmakra nem találnék megfelelő szavakat. A farkamat már annyira nem éreztem, hogy meg kellett róla bizonyosodnom, egyáltalán meg van-e még.
Percekig – talán órákig – inkább meg sem kíséreltem a mozgást. A matracba fúrva a fejem, mozdulatlanul feküdtem.
Vártam, hogy visszajöjjön, bilincsekkel és ostorral felszerelve, és tovább élvezze a szenvedésem. Minden egyes könnycseppem élvezte. Miért nem haltam bele a kínba?

Három óra elteltével egyre valószínűbbnek tartottam, hogy ma már nem tér vissza.
Úgy gondoltam, a testem teljesen hozzászokott a fájdalomhoz, eltompult a kíntól, mert már semmit nem éreztem a sajgó gyötrelemből.
Keserves mozdulatokkal elvánszorogtam a fürdőig, és lemostam magamról a rám száradt vért, és Adam egyéb nedveit. Legnagyobb meglepetésemre sokkal jobb állapotban voltam, mint amire a fájdalmaimból következtetni tudtam. Biztos voltam benne, hogy egy emberrel elkövetett ilyen aktus után minimum a sebészeti, belgyógyászati és még ki tudja milyen ügyeleten kötök ki. Egészen biztos van valami a szexuális „balesetekre”.
Adam csoda nyála tett róla, hogy még attól is megfosszon, hogy belehaljak a sérüléseimbe.
Végignéztem magamon a tükörbe, és egy rohadt karcolás sem maradt. Se véraláfutás, se semmi. Nem a testem tompult el a fájdalomtól, egyszerűen semminek sem kellett már fájnia. Ha valaki most látna, el nem hinné, hogy néhány órája erőszakolt meg egy vastag farkú vámpír úgy, hogy kis híján meghaltam alatta. Ami azt illeti, semmiféle erőszakot nem hinnének el. Egészségesebbnek tűntem, mint előtte. Csak bámultam a teljesen sértetlen testem, és arra gondoltam, hogy ez nem maradhat így. Nem teheti meg velem, hogy egy ilyen pokoljárás után semmi se maradjon.
Mivel az ágyba nem volt gusztusom visszafeküdni, de még csak ránézni sem, eldőltem a kanapén, reménykedve benne, hogy valami csoda folytán talán fel sem ébredek.

*

Reggel, amikor felébredtem, átfutott az agyamon a remény, hogy mindent csak álmodtam. A hálószobám állapota azonban mást igazolt.
Nappali fénynél az ágy még horrorisztikusabban nézett, ki mint este. Összeaszott rózsaszirmok, felhasadt lepedő, alvadt vér és egyéb testnedv mindenhol. Én ebbe teljesen önszántamból mentem bele! – Abba jelen helyzetben még nehezebb volt beletörődni, hogy amíg nem kezdett el Adam vadulni, addig nagyon is élveztem a dolgot. – Aztán, üdv a pokolban.

Frissen szerzett tapasztalataimat a vámpírok szeretkezési módjáról még a délután folyamán papírra vetettem. A legjobb dalszövegek azok, amiket soha nem fog senki látni vagy hallani, mert azonnal apró fecnikre téped a papírt, amire írtad.
Minden létező alkoholt megittam, ami a lakásban fellelhető volt, sajnos ez kimerült a szájvízben, mivel mióta leszoktam, minden piát távol tartottam a háztól. A gyógyszerekkel ugyan ez a helyzet.
Teljes agóniába süppedve vártam az estét.

A nap már a szemközti hát teteje mögé bukott; a gyomrom görcsbe rándult a gondolattól, hogy mit fogok én még kapni. Nem mertem elképzelni, hogy Adam tud-e még nagyobb fájdalmat okozni. Nem voltam róla meggyőződve, hogy ha tud, azt túl is élném. Jobb is lenne minél előbb belehalni, mert valószínűleg addig kell ezt tűrnöm, még bele nem döglök egyszer.

Már sötétedett, de Adam sehol.
Nyolckor semmi. Pedig olyankor már mindig itt volt.
Az ágy szélén, szinte mozdulatlanul vártam és csak vártam.
Tíz óra… Tizenegy... Éjfél... Képtelen voltam felfogni, hogy Adam nem jött.
Lehet, hogy meghalt? Ja, azt nem tud. Akkor mi történt? Miért nem jön és veti rám magát? Én itt vagyok... el sem merek mozdulni...
*

Napfelkeltéig tartó ködös gondolatok és különböző magyarázatok keresése után csak egy eshetőség maradt; vége van. Nincs tovább. Ennyi volt.
Egy vámpír beteg játéka. Egy kibaszott teszt. Meddig vagyok képes ellenállni? Mikor vagyok hajlandó önként, tálcán átnyújtani magam neki? Olyan kibaszottul egyértelmű! Annyiszor mondta, hogy... hogy ha majd én szeretném a szexet, szerelmem így, szerelmem úgy... csak egy kísérleti nyúl voltam. Egy aktuális ribanc. Nem lehet igaz, hogy mindennek bedőltem! Elhittem minden egyes szavát! Elhittem, hogy én olyan hihetetlenül szexi vagyok, hogy egy vámpírt simán magamba bolondítok! Azt is elhittem, hogy az én vérem a legfinomabb mindenkié közül! És még mennyi kurva nagy ostobaságot elhittem!
Adam pont úgy fűzött engem, mint ahogy a hülye kis hiszékeny picsákat szokták; jajj de szeretlek, jajj de szép vagy, úgy imádlak, te vagy az életem, lefekszünk? Meg hogy megváltoztattam az életét... Könyörgöm! Nincs is élete!
Mikey megmentése is tuti kamu volt! Biztos Priszcilla vagy Lucy lökte valahogy az autó elé. Minden meg volt rendezve mesterien! Persze nem csoda, hogy mesteri volt... hány ezerszer játszhatta már ezt el?
Adam és a haverjai most biztos egy szép nagy pipát tesznek a nevem mellé egy táblázatban. Hiszen így kezdődött az egész! Ő mondta, hogy előszeretettel cseszeget rockzenészeket. Teljesen tisztán, kertelés nélkül a tudtomra adta, hogy én csak egy kis ribanca vagyok, akit meg akar dugni. A többi csak showműsor.

A banda! A barátnőm! Az életem! Ezek után mit kezdjek magammal?
A válasz tökéletesen egyértelmű volt.
Konyhakés, forró víz a kádba, esetleg még valami elektromos szerkezet is a biztos siker érdekében.
Azt mondják, csak a gyávák lesznek öngyilkosok.
Az igazság az, hogy a gyávák nem képesek véget vetni az életüknek.
Undorodtam magamtól, mégsem tudtam megtenni. Tényleg egy ribanc vagyok. Méghozzá első osztályú. Még fizetni se kell, úgy tűnik, már azért szétteszem a lábam, ha valaki huzamosabb ideig mondogatja, hogy szeret, és néhány napon keresztül kedvesen viselkedik, miután a legváltozatosabb módokon megalázott.

Majdnem biztosra vettem, hogy Adam ma sem fog már visszajönni értem, úgyhogy elszántan lementem a bejárati ajtó elé. Percekig csak fogtam a kilincset, de képtelen voltam kinyitni az ajtót. Hetek óta már, hogy utoljára szabadon sétálgathattam a napfényben – a rohadt vámpírkastélyt kivéve.
Lassan kinyitottam az ajtót és átléptem a küszöböm. Úgy éreztem magam, mint egy rab, aki most szabadul a börtönből. A hasonlatot kifejezetten találónak éreztem, mert mindig úgy gondoltam, az első néhány órában szétkefélnének odabent, ha valamiért sittre vágnának. Mondjuk kábszerbirtoklásért.
A kertből kilépve fogalmam se volt, hogy hova menjek. Hova is mehetne egy frissen baszott énekes? Talán ki kéne állnom a sarokra, hátha fölszedek még egy vámpírt, aki kénye kedve szerint szórakozhat velem, mert én úgyis gyönyörű vagyok, meg minden.

Mivel az öngyilkosság nem ment, az a lehetőség maradt a teljes téboly mellett, hogy átkullogok Mikeyhoz, közölöm vele és a többiekkel, hogy „szakítottam Adammel” és folytatom az életem nagyjából ott ahol abbahagytam. – A nemi erőszak emlékével, amire még csak nem is voltam képes igazán erőszakként gondolni, mert önként és dalolva dobtam magam egy vámpír elé. Mintha egy egér a macska szájába sétálna. Rajzfilmbe illő baromság. – Biztos vannak még olyan koncertfelkérések, amikről vissza lehet vonni a lemondást.
Aztán lehet, hogy ezekből úgysem lesz semmi, mert Adam vigyorogva előkerül a következő este.

Reménykedtem benne, hogy előkerül. Pontosan tudtam, hogy minden jövőre irányuló tervem csak ámítás. Vagy meghalok, vagy Adammel vagyok.

Adam:
Megdugtam Gerardot. Ó, de még hogy!
Megnyertem a fogadást, és ezzel együtt enyém a főnyeremény. Ritkán sikerül úgy fogadnom, hogy van igazi tétje, de a nyereményem mindig az elégedettség lesz. Most ez a jutalom elmaradt, és valami egészen mást kaptam helyette.
Valami sokkal, de sokkal jobbat.
Nem nyírtam ki a kis ribancot.
Az embereknél azt tartja a mondás, hogy ha szeretsz valakit, de tudod, hogy jobb lenne neki nélküled, akkor el kell engedned.
Mivel már réges-rég nem vagyok ember – egyesek szerint soha nem is voltam igazán ember –, nálam kicsit máshogy szól a dolog; ha sikerül valakit megszeretnem, akkor az utolsó lélegzetvételéig szeretni akarom, és minden létező érzelmet kifacsarni az állapotból.

szeretet (főnév)
1. lelki vonzódás valaki vagy valami iránt.
Különös, benső vonzalom valami iránt.

2. valami élvezetének vagy kedvelésének a ténye.

Vége…?


♪ (Gotta hear what I've got to say because you won't get it again)
(I am the truth)
Hey, you, baby
You don't know
How bad it's gonna get
If you think shit sucks now
You ain't seen nothing yet ♪


Mindless Self Indulgence - It Gets Worse
http://www.youtube.com/watch?v=GJCGKXM81yY

Neil Gaiman: Temető könyve

Az úgy volt, hogy szerelmes vagyok Pratchett Korongvilágába, és kíváncsi voltam, hogy az Elveszett próféciák másik szerzője, Neil Gaiman mit alkot egymagában, megközelíti-e azt a szintet, amit a próféciáknál összehoztak.

Mielőtt elefántléptekkel tipornék minden Gaiman rajongó szívébe, inkább átadom a stafétabotot Liának. (Aki megkapja a ezt a színt, hogy átláthatóbb legyen az elmebaj.)

Az első Gaiman könyv, amit olvastam, azért kezdtem hozzá, mert az Elveszett próféciák nekem is a kedvenc könyveim közé került, és a Coraline-ból készült film stílusa is nagyon megtetszett.
Na jó, egy kicsit később! Addig még ömlengek magamról, mert hát olyat lépten-nyomon olvasni minden blogon, hogy miről szól az adott könyv, de hát kit érdekel, hogy miről szól, ott a könyv, el lehet olvasni! Viszont azt, hogy belőlem mit váltott ki az olvasmány, azt tuti nem látni máshol...

Tovább olvasom!

My Vampire Romance - 20. fejezet

Gerard
Fogalmam sincs, melyik étterembe teleportált Adam, az viszont egyértelmű volt, hogy csak mi nem viselünk öltönyt. Adam fizetett annyit, hogy ez a mélységesen ledöbbent és extra elit vendégeken kívül senkit se érdekeljen. Ez azt jelenthette, hogy az étterem akár azonnal lehúzhatná a rolót, akkor is nyereségesen zárna.
Inkább nem akartam tudni, hogy hány képviselő, nagykövet vagy kormányzó között ülök kopott farmerben, Pink Floydos pólóban és enyhén lyukas talpú tornacsukában. Adam is talpig feketében, de legalább rajta ing volt, és különben is, ő valószínűleg bármiben képes lenne elegáns hatást kelteni. A pincérek az előre odaadott vaskos borravaló fejében a legtermészetesebb jelenségként tekintettek ránk, miután gondosan megbizonyosodtak róla, hogy nem valami trükkös bakkártyával próbálkozik Adam, hanem egy különc milliárdos, aki nem tud mit kezdeni a sok pénzével.
A cordon bleu-re koncentráltam, és jó nagyokat kortyoltam a vagyont érő pezsgőből, mert még mindig éreztem Adam spermájának ízét a számban.
– Nem ízlik? – érdeklődött Adam, nekem pedig fogalmam sem volt, hogy az ételre gondol, vagy kiszedte a fejemből a testnedvekről szóló dolgot.
– De – feleltem diplomatikusan. Feltűnt, hogy Adam, velem ellentétben lelkesen lapátolja magába a petrezselymes burgonyát.
– Nem azt mondtad, hogy nem tudsz enni?
– Mint láthatod, tudok – felelte, miután lenyelte a falatot.
– De… akkor hogy működik ez?
– A szervezetemnek nincs szüksége rá, de azért az ízeket szeretem – vonta meg a vállát.
– Jó, de akkor mi történik vele, ha megeszed? Úgy értem, milyen vagy belül?
– Mély és rejtélyes! – vigyorgott, mikor már nem volt tele a szája. Egy pillanatig elméláztam azon, hogy petrezselymes krumpli után, hogy lehetnek makulátlanok a fogai.
– Mi a helyzet a belső szerveiddel? – firtattam.
– Van néhány.
– De működik? Meg tudod emészteni ezt a kaját? – böktem a tányérjára.
– Nem igazán.
– Akkor mi történik vele?
– Nevezhetjük varázslatnak – nevetett.
– Eltűnik benned a kaja, vagy mi?
– Olyasmi. Ne próbáld meg az én testem összehasonlítani a biológiaórán tanultakkal.
– Bizonyos szempontból viszont úgy tűnt, elég emberien működsz – céloztam finoman a szexuális életére.
– Kétlem, hogy neked egymás után annyiszor állna fel a farkad és élveznél el, ahányszor csak akarsz – hencegett.
– Amikor akarod, nem pedig amikor… izgat valami? – Ettől egy csöppet kellemetlen érzés tört rám.
– A kettő általában egybevág – nyugtatott meg.
– Na, de ha most azt mondom, álljon fel erre a csirkére, akkor…
– Ha utána lebuksz az asztal alá, és kezelésbe veszed, akkor bármikor!
Nem akartam tovább firtatni a dolgot, meglepő módon nem is igazán Adam miatt, inkább az kezdett feszélyezni, amit a lábam között váltott ki az „Adam és a szex” témakör.
– És akkor a seb összeforrasztás, meg minden akarat kérdése? Meg… amikor leégett rólad a bőr, meg hús? – Reméltem, hogy ezzel a képpel maradéktalanul sikerül lehűteni a kedélyeimet. Na meg elvenni a saját étvágyam. A vámpír kitért a válaszadás elől.
– Ki fog hűlni a kajád.
A legkevésbé sem érdekelt az evés.
– Mennyire tudod öhm… kiterjeszteni az akaratod?
– Ma leszoptál, kis kincsem, erről mire tudsz követeztetni? Nem, mielőtt nagyon megörülnél nem bűvöltelek meg, hogy a farkamon csüngj. Egyszerű manipuláció. Még az emberek is képesek rá. Te kifejezetten erősen.
– Tessék? – Pislogtam, és igyekeztem túltenni magam rajta, hogy Adam szavait minimum a körülöttünk lévő asztaloknál tökéletesen hallották.
– Itt vacsorázgatunk, illetve sztorizgatunk, és egyszerűen megbolondulok érted.
– Ez nem manipulálás, ez… nem tudom mi, és nem értem, miért érezel így irántam. – Halkabban beszéltem, hátha akkor Adam is követi a példám. Természetesen esze ágában sem volt.
– Az érzéseket ki érti? Csak élvezni kell! Hidd el, ezt megtanultam az évek során.
– Te könnyen beszélsz – sóhajtottam.
– Miért is? – vonta föl a szemöldökét. Még a szemöldöke is kibaszottul szexi!
Nem tudtam mit feleljek. A barátaimmal már közöltem, hogy meleg vagyok, a barátnőmmel szakítottam, vagy valami olyasmi, így hát… tényleg nem sok akadálya maradt. Magamon kívül. Miért kéne érdekelnie, hogy néhány gazdag, középkorú ember megbotránkozva bámul ránk? Az egész rock’n’rollnak ez a lényege.
– És amikor a véremet szívod, és eltűnteted a sebet a nyakamról? – váltottam gyorsan témát.
– Az azért kicsit más. A nyálam elég jól meg tudja sürgetni az emberi sejtek regenerálódását. Most képzeld el, ha velem hancúrozol, még csak a feneked sem fájna utána!
– Hát ez remek – sóhajtottam. Valahol azért tényleg megnyugtatott, mert az egyik, ami miatt ódzkodtam a szextől, az az esetleges testi sérülés volt. Mielőtt rátérhettem volna a „Vámpírok nyálának használata az emberi gyógyászatban” témakörre, Adam lelkesen folytatta.
– Az bizony! Egy kis desszertet? Lenyalogatnám a fagylaltot a mellbimbóid körül.
– Nem hiszem, hogy túlságosan értékelné a közönség – pillantottam körbe, hogy egyáltalán ki hallotta Adam megnyilvánulását. Szerencsére úgy tűnt, hogy újabb taktikaként mindenki a sznobizmusba merül.
– Felfektetlek az asztalra, felhúzom a pólód, és megparancsolom a pincérnek, hogy hozzon ide minden fagylaltot – folytatta érzéki hangon. – Aztán megint leszoplak. Mit szólsz hozzá?
Azt szóltam hozzá, hogy végem van. Tudtam, hogy Adam mindezt megteheti, és a valóságban megalázóbb lenne, mint bármi, amit eddig velem művelt, de a valóság darabokra hullott, fantáziaképként pedig igen ígéretesnek hangozott a dolog. Főleg az utolsó terve.
Adam az asztal alatt megsimogatta a térdem.
– Na, most manipulálsz! – mondtam rekedten.
– Csak azt mondtam, hogy leszoplak. Jó keményen, mint nem is olyan rég…
– Adam – morogtam, mert már olyan hangosan beszélt, hogy a körülöttünk lévő asztaloknál ülők szeme újra ránk szegeződött, én pedig megbizonyosodtam róla, hogy a terítő oldala elég hosszú, és eltakarja a merevedésem.
– Jó-jó, akkor csak megint kiverjük egymásnak – forgatta a szemét.
– Mi lenne, ha nem itt folytatnánk ezt a beszélgetést? – próbálkoztam fojtott hangon. Azt akartam mondani, hogy állítsa le magát, de még a saját nemi szervemnek sem tudtam parancsolni, nem úgy, mint a vámpír, aki állítása szerint tudna, csak éppen egyáltalán nem akar.
– Alig ettél valamit – ingatta a fejét Adam rosszallóan.
– Nem vagyok éhes. – Alternatívaként a fejemben mocorgott, hogy „Valami egészen mást kapnék be!”, de azért nem mertem volna megkockáztatni nyílt színen.
– Hát jó – vigyorgott Adam, még egy köteg pénzt dobott az asztalra, aztán kisétáltunk a puccos étteremből; a nappalimba teleportált, és vad csókkal nekem esett. A nyakába kulcsoltam a karjaim, és minden szenvedélyemmel viszonoztam a csókot. Az ajkamba harapott, és szívni kezdte a vérem. Hangosan felnyögtem, és majdnem átestünk az egyik fehér fotelen. Az ujjaimat a hajába fúrtam, Adam elégedetten kuncogott, miközben minden igyekezetemmel azon voltam, hogy sikerüljön felhasítanom az ajkát. Túl élvezetes, túl vad, és mégis túl egyszerű volt minden ahhoz, hogy elkezdjek bármin is gondolkodni. Akartam Adam vérét, akartam, hogy a merevedésemre simuljanak az ujjai, és a képlet rendkívül egyszerű volt hozzá. Nem sok romantikával fűszerezve vetkőztettük le egymást, csak az volt a lényeg, hogy végre minden ruhaneműtől megszabaduljunk, és a nyers meztelenségben álljunk egymás előtt. Azelőtt sosem terveztem ilyesmiket a nappalim közepére. A férfiasságunk egymásnak nyomódott, és úgy éreztem, attól el fogok sülni, ha csak megfogja a farkam.
– Hadd halljalak! – vigyorgott, és két kézzel markolta a seggem.
Az agyam legsötétebb szegletéből még az is előkúszott, hogy Basszál meg!, de csak a nevét nyögtem.
– Bizony, bizony, én vagyok az – bólogatott, és egyik kezével átfogta mindkettőnk férfiasságát. A hátam a falhoz nyomta, a nyelvét a számba, a merevedésünket egymáshoz. Abban a pillanatban úgy éreztem, az egész életemet így akarom eltölteni. A vérével a nyelvemen, az ajkaival a számon, a felsőtestünk egymásnak feszülve, és egyszerre verje ki magának és nekem is.
Élveztem, hogy átadhatom magam a vámpírnak, hogy nem kell meggebednem azért, hogy kiderítsem, mégis mi a szar a másik fél orgazmusának titka, és nincs a hervasztó nyomás, hogy jónak kell lennem, kurva jónak, csak azért mert egy rohadt rockbandában éneklek. Mintha az, hogy mikrofon van a kezembe már automatikusan azzal járna, hogy szexisten vagyok. Ó, nem, Adamet nem érdekli, őt csak az érdekli, hogy kibaszottul élvezzük.

Sok is volt ez az élvezet mára, jóval több, mint amihez hozzászoktam.
Félájultan borultam le az ágyamra. Meztelenül, Adam csókjaival a vállamon aludtam el.


* Adam:
Gerard egész nap a viszonylag frissen felfedezett érzéseivel volt elfoglalva: nem csak a misztikus történetei miatt vonzódik egy vámpír pasihoz, hanem szexuálisan is gerjed, mint az áram a dinamóban.
Persze, jogos lenne a feltételezésetek, hogy ennyi erővel, ha kihagyom a megalázós kis akcióimat, akkor sokkal hamarabb az ölembe pattant volna, de lássátok be, hogy akkor közel sem lett volna ennyire érdekes az egész történet. Na meg egy szadista állat vagyok. Már csak egy icipici lökés kell neki, amitől nem csak felizgulni fog a témától, hanem meg is bízik bennem annyira, hogy önként és dalolva rendelkezésemre bocsássa a seggét.

Közöltem a kis szerelmemmel, hogy mostantól az egész napot vele akarom tölteni, a kezébe nyomtam egy nagy vödör fekete festéket, és közös művészeti programként minden ablakot vastagon feketére mázoltunk. Gerard teljesen odáig volt tőle, szerintem mindig ki akarta próbálni.

Késő esti kis elfoglaltságként úgy döntettem, most jöhet egy kis andalgás, addig is legalább kiszellőzik a szoba. Nem mintha engem zavart volna. Mondjuk zavarni Gee-t sem zavarta, csak féltem, hogy beáll tőle aztán Prisék még azt is tudatmódosító szer hatásának bélyegeznék, ha valami esetleg történne köztünk az este folyamán.

Sétálás közben Gerard természetesen megállás nélkül faggatott a vámpírlét kérdéseiről, én meg nem győztem neki minél izgalmasabb – és nem feltétlenül valósághű – válaszokat adni, hogy még jobban belém bolonduljon. Amikor meséltem neki a világ teremtése előtti mitikus csatákról, még levegőt venni is elfelejtett.

Egy elhagyatott játszótér felé kószáltunk.
– Menjünk hintázni! – utasítottam. Gerard először meglepetten pislogott, aztán elmosolyodott. Hát igen, egy hintázó vámpír biztos nagyon aranyos.
Leültem a hintaállvány egyetlen megmaradt hintájára, Gerardot terpeszben az ölembe húztam, átöleltem, és az állam a vállának támasztottam, közben pedig a lábammal löktem magunkat. Nagyon romantikus volt. Néma kuss, csak a hinta hangos nyikorgása. Gerard elégedetten bújt hozzám.
Kifejezetten boldognak éreztem magam. Oké, lételemem, hogy vidám vagyok, lelkes, élvezek mindent és mindenkit, aki csak elém kerül, de azért az a bizonyos szívmelengető érzés nem jön szembe velem minden utcasarkon.

A bokrok közül előlépő két férfi zavarta meg a békességünk. Mindkettő az a tipikus kopasz, kigyúrt, „ÜSS” tetoválásos, jó pár verekedés általi arcmódosításon átesett gorilla.
– Tetves buzeránsok! – szólalt meg a magasabbik, buldogképű. Mindig imádom az intoleráns seggarcokat. Tök mindegy lenne neki, hogy ki ül ezen a hintán, kinyírnák, vagy nőnemű esetén meg is erőszakolnák. Egy eltévedt ötéves kislány is erre a sorsra jutna.
Gee feléjük kapta a fejét, és ösztönösen föl akart pattanni az ölemből, de mielőtt megmozdulhatott volna, erősebben szorítottam magamhoz.
– Remélem fényesre nyaltátok már egymás seggét, mert többet nem lesz rá lehetőségetek – fröcsögte az alacsonyabbik, akinek a bal orcájára valami patkányszerű bandajel volt tetoválva. Rendkívül esztétikus látványt nyújtott. Mondanám, hogy ez az az embertípus, akit még bottal sem piszkálnék még, de sokkal jobban el lehet velük játszadozni, mint akár egy veszett kutyával. A kutyás dolgot nem szexuális értelemben értve…
– Ezt vehetjük fenyegetésnek? – kérdeztem csevegő hangon, és cuppanós csókot nyomtam a cicám nyakára.
A nem várt provokálás láttán a két hapsi megdöbbenve nézett egymásra.
– Igen faszfejkém, vehetitek annak! – A magasabbik felocsúdott, és előkapta a szemrevaló vadászkését.
Micsoda emberek élnek ezen a földön. És akkor a vámpírok a gonoszok! Nem tudom, mi gonoszabb: puszta élvezetből megkéselni két ártatlanul hintázgató meleget, vagy mondjuk... puszta élvezetből kinyírni két izomagyú faszkalapot.
– Nem szeretem, ha fenyegetnek minket a drágámmal – mondtam pofátlanul higgadtan, ezzel újabb meglepetést zúdítva a „támadóinkra”. Lesmároltam Gerardot, hogy még jobban vérszemet kapjanak. Jó nyálasan, cuppogósan.
Mikor „veszélyes” közelségbe ért a két monstrum, méltóságteljesen fölemelkedtem a hintából, Gee-t pedig magam mögé toltam.
– Félted a kis ribancod, mi? – vicsorgott rám a magas, és nekem rohant a késével.
– Senki sem ribancozhatja le a ribancom, világos? – Egy szempillantás múlva már a kezemben tartottam a buldogképű szívét. Szépen ököllel be a bordái közé, és ennyi.
A hapsi – azaz a hullája–, térdre esett, és arccal előre elborult a homokban.
Nem tudom, hogy a tetkós képű, vagy Gee volt jobban ledöbbenve, amikor vigyorogva feléjük mutattam a szívet. Na jó, talán az izomagy, mivel Gee azért már látott tőlem néhány impozáns előadást. Egyébként a megmaradt hapsi épp Gee-nek készült rontani, amíg fel nem tűnt neki a véres izomcsomó a markomban; mikor realizálta, hogy mi történt a társával, kővé dermedt. Aztán úgy is maradt, mert nyaktöréssel a másvilágra segítettem.
– Kapd el, bébi! – hajítottam ivás közben Gerard felé a szívet. Gerard úgy ugrott félre, mintha... egy szívet vágtam volna felé.
Elképedve meredt a lába előtt a homokban heverő emberi belső szervre.
Pillanatok alatt végeztem a vacsorával, a hullát csak simán ledobtam a haverja mellé.
– Szerintem menjünk innen, kincsem – mondtam, mintha mi sem történt volna, és Gee felé nyújtottam a karom. Kicsit remegve megfogta a véres kezem, majd óvatosan átlépett a holttesteken.

Gerard:
Ezek már senkit sem fognak terrorizálni.
– Adam… Nem gondoltál még arra, hogy csak ilyen… seggfejeket ölj? – kérdeztem bizonytalanul. Próbáltam nem hányni.
– Rögtön én legyek a Batman, mi?
– Batman csak a zsaruk kezére adja a rosszfiúkat, de mondjuk… Segíthetnél az emberiségnek.
– Cica, úgy nézek én ki, mint akit érdekel az emberiség?
– Miért nem érdekel?
– Titeket miért nem érdekel a kihalófélben lévő állatok sorsa?
– Ne általánosíts! Az emberek borzalmas dolgokat követnek el, de… Mindegy. Igazából én sem bírom az embereket.
– Mit szólnál, ha beugornánk az öcsédhez?
– Minek? – megtorpantam. Az előző mészárlás után a legkevésbé sem akartam csak úgy beugrani az öcsémhez.
– Bunkó módon viselkedtem – mondta a vámpír meglepő mennyiségű bűnbánattal a hangjában.
– És most nem fogsz bunkó módon viselkedni? – húztam el a szám gúnyosan.
– Ha már egyszer járunk, jobb lenne, ha nem akarna megölni minden ismerősöd. Csörögj rá, hogy egyáltalán mit szólna hozzá!
– Nem hiszem, hogy… – kezdtem bele, de Adam szeme újabb vérengzés esélyét latolgatva villant rám. A veszélyekkel járó tiltakozás helyett megpróbáltam inkább csak enyhíteni a körülményeket.
– Megígéred, hogy nem adod elő megint a ribancozós szövegeid?
– Jaj már, csak hecceltem őket!
– Elhiszem, hogy nehéz belegondolnod, de emberi szemmel nem olyan vicces a dolog – motyogtam.
– Nincs humorérzéketek. – Adam unottan nyalogatta az ujja hegyén maradt vércseppeket. – Na, mutasd az utat! – magához rántott, én pedig az öcsém házára gondoltam, és reménykedtem benne, hogy egyáltalán nem is lesz otthon, és akkor Adam belátja, hogy olyan helyre még én sem tudom őt elvinni, amiről azt se tudom, hogy hol van.

A háza előtt állva fölhívtam Mikeyt.
Bágyadt hallót nyögött a telefonba. Nem meglepő, hogy még aludna hajnali hat előtt.
Amint meghallotta a hangom a hálószobájában felkapcsolódott a villany. Ennyit arról, hogy nincs itthon.
Alig sikerült annyit kinyögnöm, hogy a ház előtt vagyok Adammel, és beszélnünk kéne, Mikey már száguldott az ajtóhoz.

A dolgok olyan gyorsan történtek, hogy nem volt időm rendesen fölfogni. Amire emlékszem, az az, hogy Mikey kirohan az ajtón, Adammel a ház előtt lévő úttest másik oldalán álltunk, és az isten tudja honnan előkerült egy száguldó kisbusz, és Mikey már az úttest közepén volt, de a kanyar miatt nem láthatta a száguldó járművet. Az idő mintha lelassult volna, én kiabáltam, hadonásztam a karjaimmal, de tudtam, hogy más késő.
Adam olyan erővel lökött hátra, hogy hanyatt elterültem a járdán, beverve a fejem egy gondosan a fűbe szúrt kerti törpébe. Hallottam, hogy az autó elszáguld valahol az orrom előtt, dudálás, féknyikorgás, hangos puffanás, és amire fölkaptam a fejem, már csak azt láttam, hogy Mikey... hogy Mikey egyetlen karcolás nélkül, holtsápadtan ül a szemben lévő járda szélén.
A kisbusz elhajtott.
– MIKEY! – ordítottam, bukdácsolva átrohantam hozzá és lerogytam mellé.
– A... a... vámpír… megmentett – suttogta Mikey szaggatottan, és jól láthatóan nem volt benne biztos, hogy nem csak egy álom közepén ücsörög. Csak ekkor vettem észre, hogy Adam eltűnt.

Terry Pratchett: Faust Erik (Korongvilág IX.)

Még lógok A mágia fénye kritikával is, de mivel ez az Erik egy rövidke kis kötet volt a Korongvilágból, úgy éreztem, ehhez gyorsabban össze tudok szedni egy kis szövegelést nektek. Eléggé le vagyok maradva az olvasmányaimról szóló eszmefuttatásaimmal, de igyekszem behozni a lemaradást. Ebbe a összefoglalómba jó sok képet kaptok, mert nem tudok betelni az illusztrációkkal!

Erik a Korongvilág egyetlen démonidéző-hackere.
Nagy kár, hogy nem valami jó benne.
Csupán annyit szeretne, hogy teljesüljön három kívánsága. Nem vágyik semmi különlegesre – legyen halhatatlan, uralkodjon az egész világ fölött, szeressen belé őrülten a világ legszebb nője, a szokásos.
Ám egy traktábilis démon helyett Széltolót idézi meg, aki minden valószínűség szerint a világegyetem legkevésbé rátermett varázslója, valamint a Poggyász néven ismert szerfölött intraktábilis és rosszindulatú utazási kelléket.

Tovább olvasom!

My Vampire Romance - 19. fejezet

Gerard:
Oldalra döntöttem a fejem, és megláttam az órámon, hogy pontosan dél múlt tíz perccel. Rég nem aludtam ennyit, és ilyen mélyen. Meg akartam fordulni, és a bal kezem magam mellé hajlítani, de valami hosszú selyemszerű anyag tekeredett a karomra.
Mindkét csuklómra vastag, rózsaszín szalag volt kötözve egy méretes masnival. Néhány másodpercig még abba a hitbe ringattam magam, hogy ez nem több puszta bizarr álomnál, de hamar bele kellett törődnöm, hogy ennyi erővel az elmúlt hetek sem lennének egyebek, mint képzelgés. Végeredményben igazán semmiség, hogy az ember kikötözve ébred. Adam stílusához úgyis jobban passzol a bilincs… Szalagok? Semmiség!
Akárhogy is rángattam, nem tudtam kibontani a masnit, úgyhogy gyorsan kinyomoztam hol van a másik vége. A bal kezemre tekeredő szalag az ágy bal lábához volt rögzítve, a jobb kezemen lévő pedig az ágy jobb lábához.
A szalag egyébként lehetett vagy négy méter hosszú, úgyhogy az ajtóig kényelmesen elsétálhattam, de tovább nem. Úgy tűnik, pontosan ki volt számolva, hogy ne tudjak átlépni a küszöbön.
Adam hagyott az éjjeliszekrényemen egy újabb szerelmeslevelet.

Drágám,
mint észrevehetted, a saját érdekedben kicsit korlátoztalak a mozgásodban. Nem akarom, hogy hazai terepen valami butaságot szándékozz csinálni. Tudod, azok az eszméletlenül szexi szuicid hajlamaid… Remélem, nem neheztelsz. Nagyon jól áll neked a rózsaszín! Azért, hogy ne legyen nagyon unalmas a napod, nézz csak körül az asztalodon!
Pihizz sokat! De tényleg! Szeretlek egyetlen kiscicám!
Adam

Ui.: Ne igyál sokat, mert be fogsz pisilni!
Na jó, ott egy befőttes üveg is.
Csók!

Órákon át kínlódtam azzal, hogy leszedjem a kötelet, vagy a csuklómról, vagy az ágy lábáról, de Adam biztosan elvarázsolta valami vámpír trükkel, mert lehetetlen volt kicsomózni vagy eltépni az anyagot.
Mikor már beletörődtem, hogy csini rózsaszín masnikkal a csuklómon maradok, körbenéztem az asztalon, hogy mégis miket hagyott itt nekem a vámpír. Rögtön kiszúrtam a fél literes kólás üvegben vöröslő folyadékot. Még kávét is kaptam. Kávé... Mikor ittam én utoljára? Cigi sehol. Biztos még mindig félt a tüdőráktól. Itt hagyta nekem még a tv távirányítót, egy tálcán szendvicseket és néhány zacskó chipset, valamint egy vázlatfüzetet, tollat, ceruzát, meg egyéb rajzeszközöket. Remek. Elvárja tőlem, hogy rajzolgassak? Bár... Lehet, hogy nem várja el, csak simán tudja, mire van szükségem. Ez a gondolatom azonnal szertefoszlott, amikor továbbsiklott a szemem a rajzcuccokról, és szembetaláltam magam egy műpénisszel.
– Dugd fel magadnak – morogtam.
A kezemre kötözött szalagban bukdácsolva közelebb léptem azt asztalhoz. Szórakozottan megforgattam az ujjaim közt a szexuális segédeszközt, és ekkor vettem észre, hogy még vibrátor is.
Talán mielőtt lefekszem Adammel, nem ártana kicsit… ismerkedni a dologgal – suhant át az agyamon, aztán gyorsan azzal kezdtem magam győzködni, hogy valójában eszem ágában sincs lefeküdni Adammel.


*

Rég voltam már részem ilyen teljes csöndben és jóleső magányban.
A műpéniszt behajítottam az asztal alá, ittam egy kis vért, aztán elkezdtem dalszöveg részleteket papírra vetni, amik már jó ideje ki akartak szakadni a lelkemből.
Egy dallam is mocorgott a fejemben, hamar rájöttem, hogy annak a kis zenedoboznak a dallama, amit Adamtől kaptam. Csak éppen már azt sem tudtam, hol az a gatyám, aminek a zsebébe csúsztatta. Basszus, lehet, hogy a hotelben maradt! Elszomorodtam, hogy így elhagytam, pedig úgy látszott, Adam jó szívvel adta, szerelme zálogául, én meg csak otthagytam valahol.Vajon mennyire gondolja komolyan ezt az egész szerelem dolgot?
Megint átrágtam magam azon, hogy tökéletesen igaza van abban, hogy – ha normálisan viselkedik –, akkor egész jól kijövünk, és a tegnapi dolog, nos… azt még megismételném párszor. Sosem voltam nagy lepedőakrobata a nőkkel, erős volt a gyanúm, hogy Lindsey is sokkal inkább elviselte, mint hogy úgy igazán élvezte volna velem a dolgot. Adamnek viszont nagyon úgy tűnik, hogy tényleg én kellek.

Mikor megéheztem, magamhoz vettem a szendvicseket. Mielőtt beleharaptam volna egybe is, ellenőriztem, hogy egyikbe sem került-e valami kósza emberi testrész. Szerencsére csak állati maradványokra bukkantam, mint például sonka.

Kapcsolgattam egy kicsit a tévét is, de szokás szerint semmi érdekeset nem találtam. Az idő kegyetlenül lassan vánszorgott.
Áttértem a rajzolásra. Igyekeztem minél élethűbben felvázolni Adam kísértetkastélyát, és a kertet. Bárhogy is próbálkoztam, képtelen voltam legalább csak a töredékét visszaadni a látványnak.
Mikor feladtam a rajzolást, elkezdtem az undorító rózsaszín masnijaim átszínezni egy fekete filctollal. A karomat is sikerült rendesen összekennem, úgyhogy ezen felbuzdulva a bal kezemet gyakorlatilag csuklótól vállig teleirkáltam. „Egy vámpír kibaszott szukája vagyok” és hasonló finomságok. Tetoválást sosem lettem volna képes magamra varratni az enyhe tűiszonyom miatt, de mindig is előszeretettel firkáltam a kezem. Most már a bőrráktól sem kellett aggódnom.

*

Hat óra táján csöngetésre kaptam föl a fejem. Nagyon meglepődtem, hiszen Adam nem lehet, mert egyrészt nem csöngetne, csak simán rám vetné magát – volt néhány elképzelésem, mi célt szolgálnak majd a kötelek a védelmemen kívül –, másrészt még fönt van a nap. Lassan az ablakhoz csoszogtam, és óvatosan kihajoltam. Majdnem kiestem, amikor megláttam, hogy Mikey elkeseredetten nyomja a csengőt, Frank pedig készül betörni az ajtót. Nagyszerű.
– Itt vagyok! – kiáltottam ki az ablakon. – Örülök nektek, de most nem igazán alkalmas… – igyekeztem a párkány alá rejteni a béklyóimat.
– Veled van? – fújtatta Frankie.
– Még süt a nap! – sóhajtottam.
A következő pillanatban Frank vállal betörte az ajtót, és mielőtt tovább magyarázkodhattam volna, hogy erre semmi szükség, már mindketten a hálószobámban álltak.

– Ezt Ő tette veled? – suttogott Mikey, elszörnyedve bámult a karjaimra, és a ribancos felirat felé bökött.
– Ja, nem – takartam el gyorsan a kezem, mielőtt még a többi szöveget is elkezdené kibogarászni. – Mármint, ő kötözött meg – helyesbítettem –, de semmiség, csak…
Adam jobban szereti, ha keveset mocorgom, miközben kefél A többiek nem nagyon értékelnék a poént.
– Mi csak… Srácok, semmi szükség túldramatizálni. Szeretjük az öhm… különleges dolgokat. – Imádkoztam, hogy egyikük se szúrja ki az asztal alatt pihenő vibrátort.
– Mivel kényszerít erre? – morogta Frank. – Bármi is az, nem kell ezt csinálnod!
– Félreérted! Véletlenül nem találtatok a hotelszobámban egy zenélődobozt? – próbáltam esetlenül terelni a témát.
– Mi van? – pislogott Mikey.
Részemről órákon át tartó kétségbeesett magyarázkodás következett, hetet-havat összehordva arról, hogy Adammel mindent megbeszélünk, és rendesen fog viselkedni, tisztáztuk a félreértéseket, és minden rendben lesz. Az öcsém és Frank jól láthatóan egy szavamat sem hitték.
Adam sem segítette a helyzetem.
Szokás szerint a semmiből került elő, két óriási pizzás dobozzal a kezében.
– Kicsim, hoztam kaját – Amikor észrevette, hogy „vendégek” vannak, a szokásos perverz vigyorral folytatta –, és eperillatú síkosítót! Olyan nehéz beléd tuszkolni a lompost, gondoltam így könnyebb lesz!
Darabokra hullott az elképzelésem, hogy talán sikerül elhitetni a többiekkel, hogy Adam valójában milyen rendes velem.

Adam:
– Esetleg nincs kedvetek távozni? – pillantottam unottan a két srác felé.
– Nincs – vágta rá Frank.
– Hát, ha Gee-t nem zavarja, ha előttetek csináljuk, tőlem maradhattok – vontam meg a vállam.
– Mi csinálunk előttük? – tette csípőre a kezét Gee, mint egy igazi zsémbes házisárkány. Masnikkal a csuklóin ez igazán bájos volt. – Miért szívatsz előttük állandóan?
– Oké, oké... akkor ma szívok én – vigyorogtam, és elnevettem magam, amikor láttam, hogy Gerard feje már vörösödik. Felhúzta az orrát, és sértődötten leült az ágya szélére.
– Naaa, most durci van? – másztam föl mellé az ágyra, föltérdeltem, és a csípőmet Gee oldalához nyomtam.
Nagyon meglepett, ahogy Gerard váratlanul a fenekemre tette a kezét, és hagyta, hogy tovább dörgölődzek neki. Megfogta a seggem, önként! Oh je, mivel érdemeltem én ezt ki?
– Ömm... Akkor mi most... kimenjünk? – nyökögte Mikey.
– Mondom, hogy tőlem maradhattok – küldtem feléjük egy vigyort, aztán a hajánál fogva hátrahúztam Gee fejét, és ledugtam a torkán a nyelvem. Nyitott szemmel csókoltam, mert nagyon bírtam a többi srác teljesen lefagyott tekintetét. Olyan se kép, se hang. A szemem megakadt Gee feketével összekent balján, és most tűnt csak fel, hogy tele van irkálva mindenfélével. A szemem szinte könnybe lábadt a meghatottságtól.
– Imádlak, te szukák gyöngye! – váltam le egy sóhaj erejéig Gee ajakiról. Megtámaszkodott a karjain, de egyáltalán nem ellenkezett, sőt, nyújtogatta a nyakát, és folyamatosan próbálta velem tartani a tempót.
Mikey pedig kirohant a szobából. Lehet, hogy hányni. Frank követte a példáját. Még morgott felém valamit arról, hogy kinyír, de nem különösebben hatott meg a dolog.
Amint bevágta maga mögött az ajtót, Gerard azonnal abbahagyta a csókolást, és elhúzódott tőlem. Azt se tudtam, hol vagyok, mert a fantáziám már előre haladt valahova oda, hogy Gee-t kihámoztam a ruháiból, és már az édes bőrét nyalogatom.
Ja, már megint csak a haverjai bőrét akarta menteni. Mekkora egy ribi. Pedig én a lelkem is kiteszem érte, aztán csak színlelést kapok! Mondjuk bejött a terve, mert rendesen kereket oldottak.

– Milyen volt a napod? – kérdeztem. Meglepődött, hogy meg sem próbálom tovább erőltetni az eddigi műveletet. Ó cicám, fogsz te még értem könyörögni!
– Nem rossz, csak ezek a kötelek – emelete föl a kezeit színpadiasan lebiggyesztve az ajkát. Őszinte megkönnyebbülés ült ki az arcára, amikor az öcsikéje és a törpe elhajtott az autóval.
– Látom, a színe nem tetszett – húztam végig az ujjam a feketére firkált részen. – Majd máskor feketét hozok.
– Biztos, hogy szükség van erre? – nézett rám reménykedve.
– Szükség van hát! Nem hagyom, hogy bánts magad!
– Miért bántanám magam?
Hogy tud ennyire bánatos kisfiúsan nézni? Ha nem lennék halott, tuti megölne.
– Mert öngyilkos típus vagy. Na jó, amíg itt vagyok veled, addig oké – meghúztam a masni végét, amitől az egész szalag letekeredett Gee csuklójáról. Meglepetten bámulta, hogy most hétköznapi szalagként hullik a földre.
– Pizzát? – toltam az orra elé egy szeletet.

– Miért cseszteted állandóan Mikeyékat? – kérdezte két falat közben.
– Szerinted?
– Ennyi év alatt miért viselkedsz még mindig ennyire…
– Gonoszan? – vontam föl a szemöldököm. – Élvezni kell a világot, bébi, élvezni! Erről jut eszembe! Nincs kedved maszturbálni?

Gerard:
Mintha csak azt kérdezné, hogy nem akarok-e sétálni, vagy ilyesmi. Majdnem kifordult a falat pizza a számból.
– Nincs – feleltem határozottan, és a számat törölgetve.
– Akkor máshogy fogalmazok. Nézni akarom, ahogy kivered magadnak!
– Ahhoz állnom kéne – eredetileg gúnyos megjegyzésnek szántam. Adam szemszögéből ez felkérés volt keringőre.
– Ez legyen a legkisebb akadály! – Ezen a ponton már tudtam, hogy ma is el fogok élvezni, ha szerencsém van, akkorát, mint tegnap, és ezzel a nemi szervem is egyetértett.
– Én mondtam – vigyorgott Adam. – Na, gyerünk!
– Csináld te – szaladt ki a számon olyan gondolatok kíséretében, hogyha már tényleg a pasim, akkor ez igazán jár hozzá.
– Tessék? – vigyorgott Adam, mintha nem hallotta volna tökéletesen a szavaim, de közben már húzta is le rólam a nadrágom.
– Verd ki nekem – ismételtem meg. Óriásit nyeltem.
– Nekem jobb ötletem van.
Időm sem volt belegondolni, hogy mi lehet az a jobb ötlet. Fennakadt a szemem, amikor Adam tövig bekapta a farkam. Az ágy előtt ült, mindkét kezével a combjaimra támaszkodott. Egy kibaszott vámpír szopja a farkam! Bele akartam markolni a koromfekete tincsekbe, de még hozzá sem ért a kezem, amikor felemelte a fejét.
– Semmi hajmarkolászás!
– Igenis! – rebegtem, és hátratettem mindkét kezem. A legkevésbé sem érdekelt már, hogy valahogy csak tisztázni kéne a pasim és a haverjaim között feszülő éles helyzetet. Ha egy túlvilági lény szájában van az ember férfiassága, valahogy elvesztik a jelentőségüket az ilyen, szinte már hétköznapi dolgok.
– Na, ez tetszik mi? – vigyorgott. Elképzelésem sem volt, hogy hova rakja a szemfogait szopás közben, de sokkal inkább lekötött az a kérdés, hogy mikor akarja folytatni.
– Hadd halljam, ahogy könyörögsz értem! – vigyorgott. Néhány másodpercig hezitáltam, hogy megéri-e. Elég hamar dűlőre jutottam.
– Könyörgöm!
Adam újra lehajolt, de alig maradt lent néhány másodpercig.
– Jó? – vigyorgott. – Tudom, hogy jó, csak tőled akarom hallani.
– Jó! – Nagyon meg kellett türtőztetnem magam, hogy még csak meg se próbáljam visszanyomni a fejét.
– Folytasd! – Ezt akár én is mondhattam volna.
– Jó… – mondtam, de úgy tűnt ez nem elég neki. – Adam, a kibaszott kurva életbe, csináld!
– Na, tudsz te szépen is kérni, kis ribanc! – Végre folytatta. Képtelen voltam tovább türtőztetni magam, kínosan hamar elélveztem, Adam pedig az utolsó cseppig lenyelt mindent.
– Leribancozlak, aztán máris elsülsz, mi? Na, most kómába esel pár órára, vagy leszopsz végre te is? – állt föl előttem.
Továbbra sem voltam meggyőződve róla, hogy nem fogok-e megfulladni, de ezek után, amit ő csinált nem volt képem tovább aggályoskodni.

Adam:
Néha kifejezetten megéri megszegni bizonyos elveket.
Gerard bizonytalanul a farkamhoz hajolt, aztán rám csúsztatta az ajkait. Van valami elcseszettül bájos az első szerencsétlenkedésekben. Nyöszörögnek, hörögnek, öklendeznek… Édes.
– Csinálj úgy, mintha ásítanál! – Még jó, hogy az ásítás említésére pavlovi reflexként azonnal ásítani kell. – Pontosan! – Az énekes hajába markoltam, és teljesen magamra nyomtam. Azonnal fuldokolni kezdett. Elengedtem a tarkóját, és hagytam, hogy lélegzethez jusson.
– Bocsánat – köhögte szégyenkezve. Így kell ezt, még ő szégyelli magát amiatt, hogy fulladásig tolom a farkam a torkába.
Frusztráló lehet ám az én munkám után szűzként próbálkozni. Na nem véletlenül csináltam így.
– Ugyan drágám, azért vagyok itt, hogy gyakorolj! – vigyorogtam. Gerard újra rám cuppant. Kifejezetten jól mutat a farkam a szájában. Igaz, mindenki szájában jól mutat.
– Na, és most óvatosan mélyebbre! – simogattam a buksiját. – Az orrodon vegyél levegőt! Így ni! – Miközben ügyeskedett a kezét bizonytalanul a csípőmre helyezte. Megint hörgött egy kicsit a drága.
– Ne aggódj, elsőre senki sem profi! – Ez legalább annyira volt bíztatás, mint gúnyolódás. Gerard keze a csípőmről a fenekemre csúszott, és óvatosan megmarkolta. Hoppá, hoppá!
– Mmm, cica, vadulsz? – vigyorogtam, két kézzel magamhoz szorítottam a fejét. Túlélési ösztöntől vezérelve megpróbálta eltolni magát a csípőmtől, de aztán csak sikerül az orrán vennie a levegőt.

Nem győzött elég nagyokat nyelni.
– Úgy érzem, elleszünk mi kettecskén, szívem! – Elégedetten leültem mellé az ágyra. Holnap meg fogom dugni azt az eszméletlenül édes kis seggét. Kilencvenkilenc százalék, hogy izgatottan fogja várni, hogy beléhatolja.
– Na ugye, hogy jó buli? – Eldőltem az ágyon, és a vállánál fogva magam mellé rántottam. – Hüm? Mikor léphet a kapcsolatunk a következő szintre? Nem siettetni akarlak, csak érdekelne. Ez még semmi volt ahhoz képest, amit kaphatsz tőlem! Megkukultál?
– Csak… Nem tudom, mit mondjak, oké?
– Mire? – fordultam felé értetlenül.
– Most voltam először így pasival, úgyhogy ez az egész… új.
– Tudom. Mire akarsz ezzel kilyukadni? Kicsit még bénáztál, de nem zavar – vontam meg a vállam, majd kegyelemdöfésként hozzátettem. – Aranyos volt.
Higgyétek el nekem az egyik legutolsó, amit egy férfi hallani akar a szexuális tevékenységével kapcsolatban az aranyos. Szórakozottan végigsimítottam a lábát. A következő mondatot sem szívesen hallanák szex után.
– Nem akarod gyantázni? – kérdeztem tűnődve, csak hogy kizökkentsem a szótlanságból.
– Nem! – vágta rá rémülten, mintha mondjuk azt kérdeztem volna, hogy... nem akarja-e gyantázni a lábát. Gyorsan arrébb is kapta a lábait.
– De én azt szeretném, hogy gyantázd – mondtam hűvösen, és elkaptam a bokáit.
– Melleket ne növesszek? – háborgott tündérien.
– Azt nem kell... – úgy tettem mintha elgondolkodnék. – De holnapra legyen csupasz a tested, mint a baba segge! Mindenhol!
Gee-t kirázta a hideg, és elég fehér színt öltött az ábrázata. Végignézett magán, majd a tekintete megállt közép tájt.
– Igen, ott is – nyaltam körbe a szám.
– Teljesen? – nézett rám kikerekedett szemekkel.
– Teljesen. És a szemöldöködet is szedd ki! – mondtam, de a végére már elnevettem magam.
Gee tanácstalanul pislogott.
– Na, nehogy tényleg megcsináld! Tudod, hogy én így szeretlek! Szőröstül, bőröstül! – nevettem, és jó csattanósat csaptam a combjára. – Mit szólnál egy vacsorához? A pizza már úgy látom kihűlt.

Gerard:
– Oké – feleltem, bár úgy tudtam általában előbb van a vacsora, és utána a szex. Nem mintha ez részleteiben is hasonlított volna egy általános esethez. Egyre kevésbé éreztem úgy, hogy az ura vagyok az életemnek. A legnagyobb problémám azzal kapcsolatban, hogy néhány perce szoptam le egy pasit az volt, hogy bénáztam közben, nem pedig az, hogy az említett pasi egy pszichopata vadállat.
Felszabadító volt a tudat, hogy tényleg, minden kétséget kizáróan meleg vagyok, és Adam vérétől függetlenül kibaszottul élvezem… Adamet.

My Vampire Romance - 18. fejezet

Gerard
Jól láthatóan az öcsémék nem osztották meg Lidseyvel az Adamről szerzett információkat, mert úgy méregette Adamet, mintha az lenne raja a legfeltűnőbb, hogy a kezemet szorongatja.
– Ó, biztos te vagy Lindsey! – vigyorgott Adam, és kezet csókolt a barátnőmnek, akivel eddig nem voltam képes tisztességesen szakítani. – Gerard igazán nem sokat beszélt rólad!
Lindsey arcáról a megdöbbenés mellett azt lehetett leolvasni, hogy várja, gyorsan elugorjak Adam mellől, és kezdjem el magyarázni ezt a félreérthető helyzetet, vagy röhögjek egy jó nagyot. Nem tehettem semmi ilyesmit, hiszen akkor meg van rá az esély, hogy Adam vérfürdőt rendez, így viszont csak két kézzel belemarkolt a seggembe, és még jobban magához lapított.
Éreztem, ahogy az arcomba tódul minden vér.
– Mi a szar? – érdeklődött Lin a maga nyers stílusával.
– Azt hiszem, nekem ideje mennem, ezt rendezzék le a csajok egymás közt – sóhajtott Adam gúnyosan. – Ma este is igényt tartok a szolgáltatásaidra, Cicám – vigyorgott, lesmárolt, és egy köteg pénzt dugott a farzsebembe. Ott kellett állnom egy helyben, és tűrni a teljes megalázást. Azt is megtehetné, hogy maga elé térdeltet, és megparancsolja, hogy szopjam le. Vagy nem mondana semmit, csak mindenkit lemészárol egy mozdulattal.– Mindezt egybevéve örültem. Adam kifelé menet még rátett egy lapáttal a műsorára.
– Tőled mennyit szokott elkérni egy alkalomért? – kérdezte az ajtóban Lindseytől, aztán mivel válasz gyanánt csak döbbent tátogást kapott, vigyorogva továbbment, és úgy tett, mintha felhúzná a sliccét. Vagy tényleg felhúzta.

– Ezek szerint tényleg buzi bárokban ücsörögsz pasik ölében? – vágta csípőre a kezét Lindsey. Mintha egy vízzel teli kádba nyomta volna a fejem.
– Mire is kellettem én neked tulajdonképpen?
– Lindsey! – kiáltott föl Mikey. Lin mérgesen legyintett.
– Jófejség tőletek, hogy véditek, de ne nézzetek már hülyének, rendben? Tele van a net azzal, hogy Gerard Way pasiknak táncikál... Egyesek szerint pénzért! Most komolyan, ennyire azért nem rossz meló rocksztárnak lenni!
A legkevésbé sem terveztem még néhány hete, hogy a közeljövőben szakítani fogunk Lindseyvel, abban viszont mindig is biztos voltam, hogy Lin nem az a sírok a csalódottságtól típus. Talán éppen ez volt, ami miatt megtetszett. Ha nem egy vámpírral töltöttem volna az elmúlt napokat, akkor minden bizonnyal tartottam volna attól, hogy Lin kikaparja a szemem.
Az általa lehadart dolgokból csak alig maradt meg valami a fejemben. Az mindenesetre eljutott a tudatomig, hogy valaki volt olyan kedves, és dokumentálta a Priscillás, Lucys, kokózós éjszakát.

– Azt hiszem – motyogtam – tartozom egy... egy vallomással...
Lindsey – Mikeyval és Frankkel egyetemben – kérdően és várakozva nézett rám.
Mindent megadtam volna azért, hogy az öcsém, vagy Frank kisegítsenek, de az együtt töltött vámpírvadász-kaland fényében nem róhattam fel nekik a szótlanságot.
– Meleg vagyok – mondtam ki egy szuszra.
– Akkor meg mi a faszért voltál velem? – érdeklődött Lindsey, aki velem ellentétben maximálisan birtokolta minden méltóságát. Még így, higgadtsággal palástolva az érzelmeit is gyönyörű volt. Persze, akkor ezt nem láttam. Hogy vehetné fel a versenyt bármelyik földi halandó – legyen akármilyen szexi, igazi nő –, egy vámpírral?
Frank felröhögött. Most legalább egy pillanatra mindenki rá bámult helyettem.
– Sajnálom – mondtam. Hátat fordítottam és kisétáltam a folyosóra. Átszáguldottam a saját szobámba, bevágtam az ajtóm, majd dühöngve belerúgtam a fotelbe, ahol tegnap előtt este játszottam az agyam Adamnek.
Időm sem volt elgondolkodni azon, hogy mivel hajtsak végre öngyilkosságot, Frank máris rám rontott.
– Volnál szíves, csak egy kicsit bővebben a tudtunkra adni, hogy mi a retkes lófasz történik?
– Nem tudom bővebben.
– Akkor majd én. Megpróbáljuk kinyírni azt a vadállatot, erre te elé ugrasz, aztán eltűnsz, most pedig közlöd, hogy meleg vagy!
– Kurvára nem ért volna semmit a szenteltvíz! – fakadtam ki. – Azt tervezte, hogy kivárja, amíg mi lépünk, aztán röhög egy jót a szerencsétlenkedésünkön, és mindenkit kibelez! De nem tette, mert én… mert én… Olyan volt ez, mint valami próba! Nyugodj meg…
– Te most komolyan azt mondod nekem, hogy nyugodjak meg? – Úgy nézett rám, mint egy komplett őrültre. Jogosan. – Te voltál két napon keresztül valami szexmániás, homokos vámpírral!
– Csak egy nap volt – javítottam ki. Frank elképedve tátogott, és egy pillanatra már azt hittem, be fog nekem húzni egyet, hátha attól magamhoz térek. Lehet, hogy tényleg jól jött volna.
– Frankie – sóhajtottam, túlságosan is leereszkedő stílusban. – Mondtam, hogy ne aggódjatok értem. Minden rendben. Adamnek csak a pofája nagy. Pókereztünk, meg körbemutatta a kastélyát, dumáltunk, ilyesmik.
– Csak nekem él élénken az emlékezetemben hogy intézte el Salvadort?
– Ő egy vámpír! Néha… Néha nem tudja magát kontrollálni. Salvador rátámadott, így hát…
– Nekem inkább úgy tűnik, hogy nem is akarja magát kontrollálni.
– Az a lényeg, hogy mást nem fog bántani – hazudtam újra. Most legalább az egy kis hitelt adott a szavaimnak, hogy Adam sértetlenül hozott vissza annak ellenére, hogy meg akartuk ölni.
– Lindsey elment – lépett be az ajtón Mikey, akit Frank azzal hagyott ott a másik szobában, hogy próbálja meg feltartani az exbarátnőm, amíg Frank megpróbálja belőlem kiszedni az igazságot.
– Mit mondott? Visszajön még? – kérdeztem esetlenül.
– Nem úgy nézett ki – harapott az ajkába Mikey, majd ő is bombázni kezdett a „Mit tett veled?” kérdésekkel. Hazudtam, min a vízfolyás; most még könnyebben ment, mint eddig – pedig korábban sem voltak vele nagy problémáim –, mert saját magam is igazán kezdtem hinni benne, hogy Adam komolyan gondolta, hogy nem fog hozzám érni, amíg én nem akarom.

Egyértelmű volt, hogy a turnénak annyi, és minden bizonnyal a következő havi fesztivál körutat is lemondjuk. A szívem mélyén éreztem, Frank és Mikey is érezte, hogy az MCR sose lesz már az, ami volt, és ez Adamnek köszönhető. Egyikünk sem mondta ki. Úgy láttuk a legjobbnak, ha egyelőre mindegyikünk követi Ray példáját, és hazamegy. Persze ehhez meg kellett esküdnöm Mikeynak, hogy én vele megyek anyához, nem pedig egyedül az elfieldi házamba.
Késő délutánig beszélgettünk. Illetve csak próbáltunk beszélgetni, igazság szerint csoportos lerészegedés volt a dolog.


*

Mikor a srácok hajlandóak voltak újra kicsit magamra hagyni, kellemesen illuminált állapotban, megint előkúszott az elmémből az öngyilkosság gondolata.
Most keresztbe húzom a számításaid, Adam! Engem ugyan nem fogsz tovább a szukádként tartani! Kell keresned mást, akin kiélheted magad! Kell keresned mást... – visszhangzott a fejemben a saját gondolatom. Keresni fog, és találni is. Amíg én élek, addig legalább mást nem fog gyötörni. Talán még életeket is mentek. Gyenge indok volt az életben maradáshoz. Az igazság sokkal inkább azzal volt összefüggésben, hogy egyáltalán nem akartam, hogy a vámpír mást találjon helyettem. Másnak meséljen, mással sétáljon a lélegzetelállító kastélyában, és másnak hagyja, hogy a véréből igyon. Más érjen hozzá… – Az, hogy megborzongtam a gondolattól, miszerint talán tényleg ki akarom sajátítani Adamet, igen gyenge kifejezés. Valóságos hidegrázás járta végig a testem.
A srácoknak persze csak azért mondtam, hogy meleg vagyok, hogy hátha akkor belenyugodnak abba, hogy szabad akaratomból tartózkodom Adammel.
Ha úgy teszek, mintha tényleg járnánk, Adam talán elégedett lesz. És ha elégedett, akkor nem bánt engem se, és mást se.
Ahhoz képest, ahonnan indult a kapcsolatunk, egész jó helyzetben érezhetem magam. Egyáltalán, hogy ilyet mondott, hogy nem fog rám mászni… És már rég kurvázott le. Leszámítva, mikor a kastélyába érve ordibált. De az jogos volt, elvégre meg akartam ölni.

*

Este letusoltam, felvettem egy pólót és egy farmert, aztán kiálltam az erkélyre. Adam percre pontosan a napnyugtával érkezett. A frászt hozta rám, mert pont mögém teleportál, és azonnal átkarolta a derekam.
– Mi újság, kis szerelmem? – suttogta a fülembe, és elölről belenyúlt a nadrágomba. Remek. Megint molesztálós hangulatában van. Ennyit arról, hogy nem nyúl hozzám.
– Semmi. Már hiányoztál – sóhajtottam enyhe szarkazmussal, aminek az is volt a célja, hogy még véletlenül se találjam kellemesnek, ahogy Adam ujjai végigsiklanak a bokszeremen.
– Te is nekem, szerelmem! – csókolgatta a nyakam. – Ma szeretnél itt maradni? Vagy van valami vágyad, hogy hova menjünk?
– Haza – vágtam rá. Már egész nap a fejemben motoszkált, hogy el akarom hagyni ezt a kurva hotelt, és még véletlenül sem akarok Mikeyval menni, hogy anyámmal találkozzak. Az már más kérdés, hogy szívesen mentem volna vissza Adam kastélyába, hogy még több csodát lássak, de nem tűnt szerencsés gondolatnak, hogy ezt a vámpír tudtára is adjam. A kertvárosi kis házamban legalább, ha ordítok, a szomszédok is meghallják. Kivéve persze, ha előtte Adam lemészárolja az egész szomszédságot.
– Miért nem indultál el napközben? – érdeklődött gúnyosan. A keze még mindig a combomat simogatta.
– Veled kényelmesebb és gyorsabb az utazás – vontam meg a vállam. – Hadd szóljak még Mikeyéknak, hogy indulok.
– Oké – biccentett Adam, és legnagyobb bánatomra követett az öcsém szobája felé.

Adam:
Kicsit gyanúsnak találtam, hogy haza akar menni. Mi ez? Még egy csapda? Á, nem hiszem, hogy meg mernek kísérelni újabb töketlenkedést.
Bemenetünk az öcsikéhez. A Törpicsek is ott dekkolt; ahogy meglátott gyilkos düh lobbant a szemében, de nem úgy nézett ki, mintha előre el lenne tervezve a dolog.
– Adammel hazamegyünk Elfieldbe, hozzám...
– Micsoda? – fakadt ki az öcsike. Szerintem igazából mindkét Way gyereket odavágta az asztalhoz a szülészorvos, mert a felfogásuk egy csirkéjével egyenlő.
– Mindjárt indul az őőő… szóval megyünk. Csak szólni akartam. Lesz nálam telefon…
– Lesz bizony, de nem használhatod, hacsak nem vibrátorként – vigyorogtam, hogy kicsit oldjam a nyáladzó búcsút.
Frank agya megint elborult, és a falnak lökött. Vagyis próbált. De azért van erő a kis nyomiban, azt meg kell hagyni. Úgy védi a kis Gee-hercegnőt, hogy fogadni mernék, hogy ő akarja belényomni a lompost, és ez a nagy harci kedv nem más, mint lappangó féltékenység.
Válaszul Franknek estem. Úgy gondoltam, itt az ideje demonstrálni a vámpír létem a My Chemical Romance egy másik tagján is az énekesen kívül. Elkaptam Frank nyakát, oldalra nyomtam – nem törtem ki, amilyen kegyes vagyok – és belenyomtam a fogaim.
– Adaaam! – ordította a kis énekes, és megpróbált leszedni a barátjáról. Mikey is valami támadásszerűn ügyködött. Frank száját befogtam, úgyhogy ő nem nagyon tudott hozzászólni az eseményekhez, csak nyöszörgött és kapálózott.
– Drágám, szerelmem, menjünk már! Hagyd Frankiet! Otthon megkapsz engem! – siránkozott Gee, de olyan elképesztően édesen, hogy megmozdult bennem valami. Gondolom, már megint a dughatnék.
Időközben már rég abbahagytam Frank vérének szívásást, mert egy, közel sem volt annyira finom, mint drága szerelmetes Gerardomé, kettő, nem állt szándékomban még véletlenül sem megölni. Persze még mindig úgy tettem, mintha harapnám, mert tetszett, ahogy a kis cicám kínálgatja magát, és kíváncsi voltam, mit fog még bedobni. Talán vetkőzni is fog!
Gerard ezt se tudta, mihez nyúljon, én épp javasolni akartam neki, hogy magához, amikor megszólalt.
– Figyeeelj, ha elengeded őt, akkor... Azt csinálok neked, amit csak szeretnél! Otthon van nálam szado-mazo felszerelés!
Nem ragadtam le annál a kis apróságnál, hogy amúgy is azt csinálna nekem, amit én szeretnék.
– Korbács is van?
Gerard hevesen bólogatott.
– Véresre verhetem vele a segged, aztán lenyalogathatom róla a vért, miközben ujjazlak, igaz? – Vigyorogtam, és körbenyaltam a szám. Frank kezdett fulladozni, Mikey pedig vélhetően katatóniába zuhant, mikor bátyja lelkesen igennel felelt a kérdésemre.
– Hát ez így csábítóan hangzik – kacsintottam szélesen vigyorogva Frankre, majd elengedtem és helyette Gee-t kaptam el.
Elfield főterén álltunk.

– Innen merre? – érdeklődtem.
Gerardnak kellett néhány mély lélegzetvétel ahhoz, hogy túl tudja magát tenni rajta, hogy milyen állapotban hagytuk ott a kis társait. Leginkább élve, úgyhogy igazán örülhetett.
– Balra a Fő utcán, aztán…
– Nem, nem te kis butus! Most te fogsz minket elrepíteni hozzád!
– Én? Hogyan? – hebegte.
– Neked csak koncentrálnod kell a házadra nagyon erősen, a többit én megoldom! – bíztattam. – Lehetőleg semmi más helyszínre ne gondolj, mert abból lehet egy kis bonyodalom.
Természetesen azonnal vagy tíz helyszín járt a fejecskéjében.
– Csak a házad. Egy szoba. Oké?
Gerard erősen koncentrált, hogy az agya belesajdult, én pedig kiszedtem minden információt a fejéből, aztán huss, a hálószobája közepén álltunk.
Mintha egy agglegénylakást kereszteztek volna egy tizenhat éves fiú szobájával. Stílusos modern fekete-fehér bútorok, franciaágy, óriási ablakok – ezekkel majd kezdeni kell valamit –, és egy három polcos szekrény tömve képregényekkel és mindenféle játékfigurával, amire egy említett tizenhat éves srác haverja azt mondaná, hogy mennyire király, egy vámpír viszont aki nagyon szeretné már megdöngetni a srácot, úgy áll a dologhoz, hogy „cuki”.
– Ó! Rögtön szobára viszel? – vigyorodtam el, és hagytam Gee-t kibontakozni az ölelésemből. Gerard a legnagyobb elégedettséggel és büszkeséggel nézett körbe a szobájában. Na, nem azért, mert olyan rendet hagyott, hanem mert úgy érezte, most ő is részt vállalt a teleportálásban. Ügyes kisfiú.
– Na, hol az a korbács? – zökkentettem ki a nagy jókedvéből.
– Ö... hát... – motyogta.
– Ugye nem vertél át? – meredtem rá vészjóslóan.
– Nem! Dehogy! – hazudott szemrebbenés nélkül, bár úgyis tudta, hogy tudom az igazságot. – Azt hiszem, a múltkor kölcsönadtam valakinek... – folytatta ártatlanul.
– Na persze – ragadtam meg a csuklóját, és újra magamhoz rántottam.
Gee aggódva nézett föl rám.
– Hát akkor, kénytelenek leszünk valami mást keresni, amivel kiporolhatom a feneked – tettem csípőre a kezem, és körbenéztem a szobában. – Ez egy játék kard? Komolyan? – vettem le az egyik polcról egy műanyag csecsebecsét.
– Öhm… Gyűjtői darab. Értékes.
– Hát nem tűnik annak – méregettem a fröccsöntött vackot.
– Az eszmei értéke… – Ha nem vágok közbe, még azt is elkezdeni nekem sorolni, hogy melyik filmből, vagy melyik színész kezéből származik a relikvia.
– Majd mutatok én neked értékes kardot, cicám! – nevettem, és elképzeltem milyen fejet vágna Gerard, ha látná az Istennő Karmait. Amolyan démonvadász fegyver.
Leültem az ágyára, és megveregettem a combom, másik kezemben még mindig a gagyi kardot tartottam.
– Hasalj szépen ide! Nem korbács, de jó lesz ez is – forgattam az ujjaim közt a műanyag játékot. – Cicám, mondtam valamit!
A kis énekes óriásit nyelt, aztán, mint egy gyerek, aki úgysem menekülhet az atyai szigor elől, letérdelt a lábam mellé, és a mellkasát a combomra fektette.
– Helyes, helyes. – Finoman végighúztam a kardot a hátsófelén, aztán akkorát húztam rá, hogy a játékkard szilánkokra tört. Gerardnak jó erősen kellett a nyelvére harapnia, hogy ne kiabáljon, mert azért a műanyag is tud ám ütni. – Ennek annyi. – A játék maradványait a szoba másik végébe hajítottam, Gerad szomorúan nézett utána. Biztos félévi zsebpénze ráment, hajjajajj! Na, kap valami sokkal jobbat kárpótlásul.
Megharaptam a mutató- és középsőujjam – bár a megharaptam elég gyenge szó, szinte leharaptam a két felső ujjpercem –, aztán, a még mindig az ölemben térdelő drágaságom elé toltam, akinek már a harapástól összefutott a nyál a szájában.
– Szopd!
És Gerard szopta. Annyira mocskosul izgató volt, hogy nem hagyhattam ennyiben a dolgot.
– Ezaz… Most pedig szépen letérdelsz elém, előveszed a farkam, és addig szophatod az ujjamból a vért, amíg el nem élvezek!

Gerard:
Egyszerűen megkönnyebbültem a mondat végkimenetele hallatán. Biztos voltam benne, hogy a farkát kell leszopnom, így viszont… Az ujjával a számba lecsúsztam az öléből, lehúztam a sliccét, és tettem, amit kért. Annyiszor csináltam már, most legalább kapok is érte valamit.Becsuktam a szemem, hogy sokkal inkább tudjak Adam vérére koncentrálni, mint arra, hogy mit művel a kezem a lába közt, és most nem is szólt rám a vámpír, hogy legyen nyitva a szemem.
A kezem mozgásával azonos ritmusban nyomta az ujjait a számba, és közben még élvezkedve nyögött is néhányat, de ez sokkal kevésbé érdekelt, mint az a vérmennyiség, amit ihattam belőle. Mintha békét nyeltem volna, a tökéletes gyönyört, a nirvána áramlott le a torkomon, aztán minden egyes porcikámat átjárta. Az ágyékomat sem kerülte el. Ez pedig nem kerülte el Adam figyelmét.
– Na, nézzenek oda – vigyorgott. – Mégsem vagy impotens! – Feljebb emelte a kezét, jelezve, hogy álljak föl a térdelésből, ha továbbra is élvezni akarom a vérét. A legtöbb drog képes kiforgatni az embert minden önkontrolljából, de nem hittem volna, hogy létezik olyan, aminek élvezetéért, nem akarom majd levenni a szám egy vámpír ujjairól. Az még derengett, hogy nem akarom, hogy most tegyen magáévá, de már ebben a kérdésben sem voltam teljesen ura önmagamnak.
– Ne agyalj! – búgta Adam. A farmeremen keresztül az ágyékomba markolt. Olyan erősen szívtam az ujját, amilyen erősen csak tudtam, és úgy éreztem megpusztulok az élvezettől. Adam fél kézzel erőszakosan, szinte szó szerint letépte rólam a farmerem, aztán az alsónadrágomat. Valahogy sikerült lerugdosni magamról a cipőm is. A combjára ültetett. A kezem mozgott a férfiasságán, az ő egyik keze még mindig a számnál, a másik pedig a merevedésemre siklott. Közelebb húzott magához, hogy összeérjünk.
– Nyögjél! – suttogta a fülembe, én pedig önkívületi állapotban, Adam ujjaival a számban nyögtem. Amit a vér és Adam mozdulatai eredményeztek, meg maga a tény, hogy egy túlvilági, emberfeletti lénnyel elégítjük ki egymást, jócskán túltett bármiféle élvezeten, amiben eddig részem volt.
Húzott rajtam még két erőszakosat, és elélveztünk. Az ujjain összezáródott a seb, én pedig gyorsan elhúztam a fejem a kezétől.
– Na, látod, most már nem csak a haveroknak mondod, hogy ratyi vagy, hanem az előnyeit is kezded élvezni – vigyorgott a vámpír, és elégedetten pillantott le az ölünkbe.
Minden kétséget kizáróan ez volt életem eddigi legintenzívebb szexuális élménye.
Most, hogy elfogyott a vér, el tudtam kezdeni azon gondolkodni, hogy le kellene törölnöm magamról az élvezetünket. Adamnek egyáltalán nem járt ilyesmi az eszébe, mert szó szerint beletenyerelt, aztán a fenekem alá nyúlt, olyan helyre érve, amitől azonnal menekülőre fogtam az öléből.
– Bébi, komolyan mondom neked, ez még csak a töredéke annak, amit mi ketten élvezkedhetünk – sóhajtott Adam. A hangja egyszerre volt gúnyos és csalódott.
Sejtettem, hogy igazat mond, de jelenleg elég volt ennyi új tapasztalat.
– Lezuhanyoznék – motyogtam, és tétován a hálóból nyíló fürdőszobám ajtaja felé léptem.
– Tőlem – vonta meg a vállát.
Még csak nem is követett. Ezzel elég rendesen meglepett.
Már szinte meg akartam kérdezni, hogy élvezte-e annyira, mint én, vagy mi baja lett így hirtelen. Azon kívül, hogy továbbra sem akartam, hogy megdugjon.

Adam:
Amíg ő zuhanyozott, és azon agyalt, hogy most miért nem tartok vele – a válasz egyszerű; azért nem, hogy feltűnjön neki a hiányom –, addig én is lerendeztem a fürdés dolgot a közelben, hogy azért ne ragadjak a tekintélyes mennyiségű gecitől. Nálam kicsit gyorsabban megy a tusolás téma.

Nem kis önmegtartóztatás kellett ahhoz, hogy ne dugjam meg miközben az ujjammal mélytorkozott. Most már tényleg nem kell sokat várnom, és tálcán kínálja föl a testét. Aztán még az is lehet, hogy tényleg gyengéd leszek, hogy az ő élvezetére is szolgáljon a dolog. Egész értelmes srác, szórakoztató a társasága, nincs benne sok extra, de… tényleg jól érzem magam vele. Imád engem, jól kézimunkázik, és ha szopni is jól tud, akkor még talán valami közös jövőnk is lehet. Ezek ám a nagy igények, mi? De hát egy embertől mit lehet várni?

Visszatért a zuhanyból, megállt előttem, aztán amikor továbbra sem mondtam semmi perverzséget, tüntetőleg kivonult a nappalijába, és leült tévét nézni. Vagyis csak nyomkodta a távirányítót. Olyan tündérien szenvedett azon, hogy most mi ütött belém! Még az is megfordult a vizes kis buksijában, hogy most tényleg sok vért ivott belőlem, és ettől elfáradtam. Ezt találta a leglogikusabb magyarázatnak. De a legédesebb, hogy még azon is elkezdett rágódni, hogy vajon mennyire sértett meg azzal, hogy kitért a további közeledésemtől. Na persze, ezt a gondolatot megpróbálta száműzni a fejéből.
Üveges tekintettel bámulta a tévét, én pedig vártam, hogy meddig bírja nélkülem.
Nem sokáig.
Oké, majdnem három órán keresztül ment neki az önmagában nyűglődés, de az örökléttel rendelkezve az nem tűnik soknak. Addig az ágyán elnyúlva feküdtem.

Óvatosan kopogott a hálószobája ajtófélfáján. Milyen figyelmes. Egy „hüm”-mel reagáltam.
– Minden oké? – kérdezte tapintatosan.
– Mármint? – könyököltem föl az ágyon.
– Szokatlanul csöndes vagy – felelte bizonytalanul.
– Máris hiányzom, mi?
– Rendkívül – próbálkozott egy csepp cinikussággal. – Ha már itt vagyunk, elvileg a vendégem vagy, vagy nem is tudom... Oké, itt nem lenne nagy szám körbevezetni téged. Meg nagyszabású vacsorával sem tudok szolgálni, szóval… Ha valami filmet nézni van kedved, esetleg… – Meg kell zabálni, annyira édes!
– Na mi van, szerelmem, egyszer kivertük egymásnak, aztán most már tényleg járunk? Ha ezt előbb tudom!
Kezdte úgy érezni, hogy nem volt egy ász ötlet megpróbálkozni a kedveskedéssel. Már készült sarkon fordulni.
– Héhé! – kiáltottam mielőtt kisétált volna. – Én komolyan gondolom ám, hogy te meg én, együtt, érzelmi kapcsolatban, te tiltakozol a dolog ellen!
– Csak azt mondtam, nézhetünk egy filmet.
– Én meg azt, hogy jók lennénk együtt. Jól indul a szex, jókat tudunk dumálni, mi kell még?
– Mondjuk, hogy ne legyen halálfélelmen minden második percben.
– Ó, hát azért egy vámpírral jársz, néhány hulla benne van a pakliban – tártam szét a karom.

Gerard:
Úgy érezhettem magam, mint egy tinilány, akinek a suli legmenőbb balfasza csapja a szelet, és a kislány néhány órája csinált valami meggondolatlan dolgot. Amit kegyetlenül élvezett. És megtenné újra meg újra. – Igyekeztem elterelni a gondolataimat arról, hogy a vámpír keze újra a férfiasságomat markolhatná, és a szájába nyögve élveznék el megint. Nem mertem tovább hergelni Adamet. Annak ellenére, amiket a párkapcsolatunkról magyarázott, nem akartam magam kellemes kis illúziókba ringatni. Alapvetően egy pszichopata vadállat, és ezen nem változtatnak a szép szavak, vagy az, hogy eszméletlen, amit velem tesz. Igaz, azt továbbra is érdemes figyelembe vennem, hogy mit nem tesz. Még csak nem is erőszakoskodott.
– Na jól van, nézzünk valami filmet! – csapta össze a tenyerét Adam.
– Mihez lenne kedved?
– Kefélni egész éjjel, de filmek terén bármi jöhet.
– Gondolom rengeteg filmet láttál az évek során… Milyen stílus a kedvenced? Mármint pornón kívül – tettem hozzá gyorsan.
– Szerinted én annyi pornót nézek? – méltatlankodott. – Mi a szarért néznék egy képernyőt, amikor egy csettintésembe kerül, és mindenki ott van előttem úgy, ahogy akarom, és még be is szállhatok?
Jogos.
– Mondjuk, ahogy elnézem te pont olyan magányosan maszturbáló típus lehettél.
Némileg ez is jogos… Főállású rockénekesként ugyan én sem szenvedtem hiányt a vállalkozó kedvű csinos lányokban, és jó nagyot hazudnék, ha azt mondanám, egyszer sem használtam ki a helyzetet… de közel sem használtam ki annyiszor, ahányszor megtehettem volna.
– Gondolom, akkor horrorfilmet se nézel. Ennyi erővel milyen filmet nézel?
– Ami szórakoztató. Tök mindegy, csak le tudjon kötni. Horrorfilmet is szívesen nézek, ha kellőképpen kreatív.
Végül filmnézés helyett egész este filmekről beszélgettünk. Én főleg azt a részét élveztem, amikor Adam mesélt, mert bármilyen filmnél izgalmasabb volt azt hallgatni, hogy milyen volt évről-évre a kezdetektől nyomon követni a mozgóképek fejlődését.

*