Az aktmodell
Posted in novella
Lia: A következő kis novellában Raven és Chris egy másik világról álmodik.
Adam: Csak bele ne fulladjatok a nyáltengerbe, oké? Én szóltam.
– Egy másik élet megannyi pontján találkozhattam volna veled!
Adam: Csak bele ne fulladjatok a nyáltengerbe, oké? Én szóltam.
*
– Egy másik élet megannyi pontján találkozhattam volna veled!
Gimnazistaként az
iskola folyosón, az utcán sétálva, vagy valami lepukkant buliba, ahova eljártam
piálni néhány haverommal. Találkozhattunk volna az egyetemen, a hamburgeresnél
ahol dolgoztam, vagy egy koncerten, mikor már a bandával játszottam… Ó, az
egyetemen! Lehettünk volna lakótársak. Közösen fizettünk volna egy helyes kis
albérletet valahol az egyetem közelében. Vagy ha nem lakótársak lettünk volna…
Második félév, anatómia óra. Nagy, kör alaprajzú műterem,
tetőablakokkal. A terem közepén egy húsz centi magasságú emelvény, körülötte a
rajzpadok.
Geometrikus formák, arányok, csontok, izmok, csontváz,
néhány portré, és elérkeztünk az aktokhoz. Négy modellt ütemeztek be nekünk a
félévre. Egy idős nő, egy fiatal hölgy, egy vén pasas és egy srác. Az a srác
lehettél volna te. Az idős férfivel kezdtünk, eleinte egy kicsit zavarba ejtő
volt, de a második szünet után már teljesen megszokta az ember a meztelenséget,
semmivel sem volt kellemetlenebb rajzolni, mint egy üvegekből és dobozokból
tákolt beállítást. Csak egy modell. Hétfőn és szerdán rajzoltuk a férfit,
mindkét nap háromszor negyvenöt perc. A következő héten kíváncsian vártam, hogy
ki is lesz a következő modell.
Úgy helyezkedtem a teremben, hogy lehetőleg szemben legyek
majd a modellel. A szenet és a ceruzákat már előkészítettem, papír gondosan
felcsíptetve a rajztáblára. Már a többi hallgató is megvolt minden
előkészülettel. A tanárnő a mobiltelefonján kutatott a modell telefonszáma
után, hátha el tudja érni, és megtudakolni a késés okát.
Vártunk.
Még nem sok figyelmet fordítanék rád, valószínűleg a másnap vizsgán
morfondíroznék valamit. Csak annyit jegyeznék meg belőled mielőtt a tanárnő a
teremben felállított paraván mögé vezet, hogy egy szőke, fiatal srác vagy.
Egy világoskék, vastag köntösben és narancssárga fli-flop
papucsban lépnél elő a paraván mögül, majd közelebb sétálnál a középen álló emelvényhez.
Levennéd a papucsod, a köntösöd pedig egy üresen álló rajzpadra terítenéd. A tanárnő
kiadná neked az utasítást, te pedig tökéletes kontraposztban állnál a
pulpitusra, pontosan szembe velem. Jobb lábadra nehezednél, bal lábadat lazán
oldalra nyújtanád. Jobb kezed a csípődön, balod pedig a combodon pihenne.
Gyönyörű vagy, mint mindig. Márványból faragnivaló
tökéletesség, de nálam csak szén és ceruza, hogy alkossak valamit, ami
megörökíthetné azt a lehengerlő bájt, amit soha életemben nem tapasztaltam még.
Anyaszült meztelen férfit sem sokat láttam addig magamon kívül, kivéve persze a
művészettörténelem könyvek lapjain.
Az anatómia tanárnő gyakran kritizálta a rajzaim, mondván,
hogy most nem az a dolgom, hogy úgy rajzoljak, mintha egy képregény lapjára
készülne az alak. Általában egy vállrándítással elintéztem a megjegyzéseit, de
ahogy te állnál előttem, elhatároznám, hogy pontosan azt az esztétikai élményt
akarom visszaadni, ami elém tárul a személyedben. Néhány perc múlva eszmélnék
rá, hogy még egy vonalat sem húztam a lapra, csak megbabonázva bámullak.
Zavartan körbepillantanék a csoporton. Néhányan már rajzolnak, de a lányok nagy
része továbbra is csillogó tekintettel meredne rád. Természetesen a nagyrészük
szívesen ágyba bújna veled.
Nekilátnék a rajznak, igazán elmélyülten alkotnék, mert
tudom, hogy így, egy ilyen tökéletességet lerajzolni csak egyszer van
szerencséje az embernek, elvégre nem vagyok meleg, hogy csak úgy indok nélkül
meztelen fiúkat rajzoljak.
Nagyon hamar elérkezne az első szünet, úgy érezném, semmi
érdemlegeset nem sikerült művelnem, úgyhogy mikor kinyújtóztatnád a
végtagjaidat én felpattannék a helyemről, és lemennék az udvarra elszívni egy
cigarettát.
– Én nem cigizek? –
kérdezett közbe Chris csillogó szemekkel.
– Dehogyis, az ártana
a tökéletes bőrödnek, a fogaidról már nem is beszélve! Amúgy is, köntösben
vagy, kicsit macerás lenne átöltözni meg vissza néhány slukkért. Köntösben meg
fáznál.
– Oké, csak kérdeztem.
Folytasd, lécci!
Mikor visszatérek, te a köntösödbe burkolózva egy széken
ülsz, amit a tanárnő hozott neked, és egy ásványvizes palack kupakjával
babrálsz az ujjaid között. Izgatottan várom, hogy azokat az ujjakat
rajzolhassam. Észreveszed, hogy figyellek, és rám mosolyogsz. Még tökéletesebbé
teszi egész lényedet, ahogy a rózsás ajkaid közül előbukkannak a hófehér
fogaid. Elkapom a tekintetem, és úgy teszek, mintha éppen nagyon keresnék
valamit a táskámban.
Vége a szünetnek, visszaállsz a helyedre, én pedig egy csomó
mindent átrajzolok, amit az előző órában csináltam. A tested vázlata már
megvan, ideje elkezdeni a kidolgozást. Ritkán pillantok csak az arcodra, mert
félek, hogy megint szembetalálom magam azzal az édes mosolyoddal. Zavarba hoz,
hogy egyértelműen meleg vagy.
Következő szünetben nem megyek le cigizni. Magamnak sem
vallom be, de azért, hogy tovább nézhesselek. Megint iszol egy kicsit, aztán
legnagyobb döbbenetemre elkezdesz körbejárni a teremben. Hát persze, nézegeted,
hogy miket rajzolnak rólad. Menekülnék, de addigra már mögém suhansz, és szembe
nézel magaddal.
– Teljesen odáig
vagyok a rajzodért, nem győzöm dicsérni, azt mondom, hogy nagyon tehetséges
vagy! – kotyogott bele Chris újra a történetbe, aminek még jobban a részese
akart lenni.
Ezzel teljesen zavarba hozol. Na nem a dicséretekkel, azok
jól esnek, de zavarba hoz az, hogy hozzám szóltál. Eddig te is csak egy
beállítás, egy kivételesen szemet gyönyörködtető kompozíció voltál a számomra, de
most, hogy megszólítottál, ott álltál előttem teljes lényeddel, a halványkék
fürdőköpenybe burkolózva.
Akadozó hanggal megköszönöm a dicséretet, te pedig leülsz a
mellettem lévő üres bakra, és tovább nézed magad a rajzlapomon. A lábadat
keresztbe teszed, én pedig nem tudom megállni, hogy ne lássam lelki szemeim
előtt, ahogy a heréid, amiket alig néhány percre le is rajzoltam, finoman a
combodnak nyomódnak. Örülök, hogy nem ebben a köntösben kell téged lerajzolnom,
mert képtelen lennék átadni azt az érzést egy rajzzal, ahogy a köntös anyaga a
combodhoz simul. Minden erőmmel azon vagyok, hogy ne bámuljalak. Lenézek az
elém rakott rajzeszközökre, de még úgy is belóg a látóterembe a papucsos lábad.
Úgy érzem, csak a bokád is megérne egy külön tanulmányt, a lábfejedről pedig
tárlatot nyitnék.
Borzasztó kényelmetlenül érzem magam attól, hogy ott ülsz
mellettem csendben.
– Én meg még azt is
hozzáteszem, hogy a te rajzod tetszik a legjobba! És komolyan gondolom ám!
Zavartan megköszönöm, és szerencsére a mellettem ülő lány
visszatér, te pedig visszaengeded a helyére.
Ennek a szünetnek is vége.
Az utolsó óra végére nem vagyok elégedett a rajzommal. Hiába
javítgatok rajta, a közelébe sem ér a szépségednek. Mégis örülök, hogy
elkészítettem a rajzot.
Az óra végén kapkodva pakolok össze, szándékosan azért, hogy
ne láthasd a végeredményt.
Otthon már szidom magam, amiért pontosan az óra végén
elhúztam, pedig még lehet, hogy néhány percig javítgathattam volna itt-ott. Így
utólag már lehetetlen.
Alig várom, hogy újra lássalak.
Szerdán is te jössz.
Hasonló pózba állsz be, mint az előző nap, persze most
mindenki máshova ül, hogy másik szemszögből is rajzolhasson. A bal oldaladra
kerülök, balról látlak és a hátadat. Meg persze a fenekedet. Örülök, hogy nem
kell tartanom tőle, hogy találkozik a tekintetünk. De most nem előre nézel,
ahogy a múltkor, hanem felém fordítod a fejed. Persze kényelmetlen volna végig
rám nézned, de én így is kegyetlenül zavarban érezem magam.
Félek tőle, de várom, hogy szünetben újra oda gyere hozzám.
Megrökönyödésemre most egy lánnyal kezdesz el beszélgetni,
és csak a szünet utolsó percében pillantasz rám. Annyit mondasz, hogy nagyon
kíváncsi vagy.
– De végig csak te
érdekeltél, csak gondoltam kicsit lógok mással is, hogy ne hidd azt, hogy egy
nyomulós kis ribi vagyok!
Második szünetben már újra rögtön hozzám jössz.
– Azt mondom, hogy
nincs is ilyen jó fenekem, mint amilyet rajtoltál.
Ettől megint teljesen elpirulok, elvégre erre nem igazán
lehet jó választ adni. Csak idétlenül vigyorgok. Megkérdezed, hogy megnézheted-e
a tegnapi rajzot. Először hazudni akarok arról, hogy nincs nálam, de végül
előveszem.
– Nagyon tetszik!
Megkérdezem, hogy nem adod-e nekem az egyiket, mert szívesen kiraknám a
lakásomba.
A változatosság kedvéért zavarba hozol, én pedig arról
hadoválok, hogy kellenek az akttanulmányok a portfóliómba, a diplomához.
– Ez szomorú.
Az utolsó óra után, mielőtt megint leléphetnék, odajössz
hozzám, még köntösben és papucsban, és szégyenlősen magyarázol arról, hogy
érted, hogy kell a diplomához, de ha végeztem az egyetemen, akkor nagyon
szívesen megvennéd tőlem az egyiket, persze ha lenne egyáltalán pénzed egy
ilyen műalkotásra.
Csak hebegni tudok, te pedig felírod egy üres lap sarkára a
telefonszámod, hogy ha esetleg meg tudok már válni a képtől, akkor hívjalak
föl.
Otthon tudatosul csak bennem, hogy jövő héten már más modell
lesz, és téged valószínűleg soha többé nem látlak.
Nem tudlak kiűzni a fejemből, ezt arra fogom, hogy bánt,
hogy annyira szeretnéd azt a rajzot, én pedig nem adtam neked, pedig igazából
elég belőle egy a portfóliómba. Ki tudja, mennyire fizet meg az egyetem a
modellkedésért, annyit még igazán megérdemelnél, hogy egy rajz maradjon neked
magadról. Mennyire megtisztelő, hogy pont az enyémet szeretnéd!
Egész héten kétségek közt vergődöm, aztán reszkető kézzel
tárcsázlak.
Azzal állok elő, továbbra is a portfóliós dolgot ragozva,
hogy szívesen rajzolnék rólad még egy képet, és akkor megtarthatod, amelyiket csak
szeretnéd, kettő pedig marad nekem. Természetesen ajándék lenne, ha még egyszer
modellt ülsz nekem. Hebegve egyeztetünk arról, hogy hol is lehetne sort
keríteni a dologra. Mivel nekem egy nagyon kellemes kis tetőtéri lakást sikerül
bérelnem, végül abban maradunk, hogy eljössz hozzám és annyi időt töltesz ott,
mint egy tanórán.
Az egész lakást kitakarítom, teljesen ki vagyok borulva,
hogy jössz. Persze akkor még nem látom be magamnak, hogy beléd szerettem, ahogy
csak egy művész tud a múzsájába szeretni.
Szombaton reggel jössz. Szokatlan téged fekete farmerben és
halványrózsaszín ingben látni a kék köntös helyett. Arról hadoválok, hogy a
hálóban nyugodtan átöltözhetsz, illetve vetkőzhetsz.
– Én meg nevetek, és
azt mondom, hogy nem vagyok egy szégyellős típus. Levetkőzöm ott a nappaliban.
Vagy mi az.
Igen, nappali, óriási tetőablakokkal, és antik bútorokkal. Talán
az előző tulaj hagyta rá a főbérlőre. Vagy az anyám sózta őket a nyakamba.
Elfordulok, miközben vetkőzöl, talán megszokásból, másrészt
pedig azért, mert úgy érzem, nem bírnám végignézni ahogy kecses ujjaiddal egyesével
kigombolod az inged.
Megkérdezed, hogy nem gond-e, ha ma ülnél, mert keveset
aludtál az éjjel, és nem vagy benne biztos, hogy ingadozás nélkül végig tudnál
állni negyvenöt perceket.
A már gondosan kiválasztott helyre húzok neked egy széket a
konyhából.
– Megkérdezem, hogy
hogyan szeretnéd, hogy üljek.
Csak lazán, mondom.
Izgatottan nekiállok rajzolni.
Ásítasz egyet.
– Szégyenlősen
bocsánatot kérek.
Mondom, hogy semmi baj, még nem az arcodat rajzolom, és ha
gondolod, beszélgethetünk, hogy nehogy alvásig und magad.
– Ennek nagyon
megörülök!
És újra elképesztően édesen mosolyogsz.
Fecsegek valamit arról, hogy én képtelen lennék ennyi ideig
mozdulatlan lenni, és dicsérlek, hogy te vagy eddig a legjobb modell, akit
rajzoltam. Te pedig arról mesélsz, hogy elég fárasztó, de megéri, mert az
egyetem nagyon jól fizet érte. Elmondod, hogy egy ismerősöm mesélt róla, amikor
munkát kerestél, hogy fizetni tudd a lakbért.
– Elmesélem azt is,
hogy modellkedtem egy ideig, csak aztán az ügynököm átbaszott, és amúgy is egy előítéletes
fasz volt, akit nem bírta a melegeket.
Azt mondom, hogy érdemes lenne keresned más ügynököt, mert
simán befuthatnál modellként.
– Én meg azt felelem,
hogy nem is biztos, hogy vágyom arra a világra, mert ott túl sok faszt kéne
leszopnom ahhoz, hogy bármire is vigyem, egyelőre elvagyok azzal, hogy
rajzolnak, ez egyébként is sokkal izgalmasabb, mint a fényképek.
Poénkodok arról, hogy pedig ha híres modell leszel, akkor
majd milliókért adhatják el a rólad készült rajzokat.
– Aztán elkezdünk
rólad beszélgetni.
Én meg azon kapom magam, hogy nem is rajzollak, csak
beszélgetünk, úgyhogy elnézést kérek, és mondom, hogy nyugodtan mozogjál, főzök
neked egy teát, ha kérsz, vagy bármi.
Magadra húzod az alsónadrágod meg az inged, én pedig nevetve
megkérdezem, hogy hol hagytad a köntösöd. Mondod, hogy suliból jöttél, és nem
akartál külön táskát cipelni. Felajánlom neked a fürdőköntösöm. Még anyámtól
kaptam, sárga, és kék halak vannak az alján. Hihetetlenül cuki vagy benne.
A konyhában beszélgetünk egy sort arról, hogy mit tanulsz. Mit
tanulnál?
– Hát, nem hiszem,
hogy kedvem lenne az egyetemhez.
– Valami esti képzés?
– Aha, mondjuk.
– Vendéglátósnak.
Tényleg szeretsz főzni, ugye?
– Persze!
– Akkor mesélsz arról,
hogy milyen esti sulin a vendéglátós, és hogy szeretnél egy saját kis éttermet.
Az apádéknak is étteremlánca volt, csak téged nem akarnak alkalmazni, mert apád
kiakadt, hogy a fiúkat szereted.
– Ühüm.
– Te pedig meg akarod
nekik mutatni, hogy mire vagy képes!
– Aha. Én pedig
annyira belelendültem a beszélgetésbe, hogy rákérdezek, a te szüleiddel mi a
helyzet.
Elmesélem, hogy az apám lelépett, amikor kicsi voltam,
anyámmal pedig nem vagyok kibékülve. Te erre megjegyzed, hogy akkor biztos ő
sem fogadta jól a hírt.
Először nem értem, hogy miről van szó, aztán kínosan lassan
leesik.
Nyögve-nyelve szabadkozok arról, hogy nem vagyok meleg. Te
még jobban szabadkozva bocsánatot kérsz, és ezzel vége is szakad a meghitt kis
beszélgetésünknek.
Folytatódik a munka.
Persze nem tudok koncentrálni, ki vagyok akadva azon, hogy
melegnek néztél. Pedig már egy ideje az én fejemben is megfordult, csak
képtelen voltam vele szembenézni.
– Én csak ücsörgök a
széken, és el sem tudom képzelni, hogy mi van veled, hiszen úgy nézel rám, hogy
szinte felfalsz a szemeddel. Teljesen azt hittem, hogy tetszem neked. Nem csak
úgy, mint egy modell.
Dünnyögök arról, hogy a kezed nem úgy van, ahogy volt, és
sehogy sem sikerül szavakkal helyesen beállítanom téged. Annyira össze vagyok
zavarodva, hogy gondolkodás nélkül a válladra rakom a kezem, és irányba
fordítalak.
– És ekkor veszed
észre, hogy az érintésedtől merevedésem lett! Hihi! Felkapom a köntösöd, aztán
inkább a nadrágom után nyúlok.
Bocsánatot kérek, hogy ez így nekem nem fog menni, semmit
sem haladok a rajzzal, nem akarom tovább rabolni az idődet.
– Én pedig érzem, hogy
nagyon nem akarod, hogy itt legyek, úgyhogy összeszedem a holmim, és gyorsan
lelépek. Nagyon szomorú vagyok.
Rosszabbul érzem magam, mint bármikor máskor. Nem akarlak
elveszíteni, és csak nekem van meg a számod, nekem kell lépnem.
Minden percben a te tökéletes vonásaid járnak a fejemben,
már csukott szemmel is le tudnám rajzolni minden egyes porcikádat. Ezerszer
végigpörög a fantáziáim közt, hogy amikor megláttam a merevedésed, akkor
hátrébblépés helyett végig kellett volna simítanom az arcéled, és szájon
csókolnom téged. Órákon át tudok álmatlan éjszakáimon azon merengeni, hogy
milyen ízű lehet a csókod.
Hetekkel később végre ráveszem magam, hogy újra felhívjalak.
– Én pedig addigra
bepasiztok. Imádom a keserédes befejezéseket! Na jó, nem. Így, hogy felhívtál,
mert egyáltalán nem komoly a dolog azzal a másik hapsival. Nem is tetszett
igazán, csak búfelejtőnek kellet.
Elhívlak vacsorázni.
– Gyertyafény, meg
minden, ugye?
Minden spórolt pénzem erre költöm, hogy tökéletes legyen.
Elnézést kérek a múltkori viselkedésemért, elmondom, mennyire kínosan érzem
magam, mert soha, senki nem váltott ki belőlem olyan érzelmeket, mint te. Szeretnélek
jobban megismerni.
– Ó, és utána?
Elmegyünk moziba, megnéztünk valami szuperhősös filmet,
kirándulgatunk, vidámparkba megyünk, egymás kezét fogjuk a körhintán. Az összes
közeli parkot végigsétáljuk. Piknikezünk, ahova te hozod az ennivalót, én pedig
odáig vagyok érte, hogy mennyire jól főzöl.
Rengeteget beszélgetünk.
– Az első csók?
Egy tóparton ücsörögve. Én még mindig teljesen
összezavarodott szerencsétlenség vagyok, úgyhogy te kezdeményezel. Én pedig
teljesen felolvadok a csókodban.
– És az első együtt
töltött esze?
Mondjuk több heti járás után. És a legtökéletesebb dolog,
amit valaha átéltem. Teljesen megbolondulok érted, elvarázsol a tested, a
hangod, az illatod, és mindennél jobban az egész személyiséged. Egymást
átölelve alszunk el.
Egyre többet alszol nálam, reggelente mindenféle finomsággal
lepsz meg.
Hogy ne legyenek lakbérproblémáid, felajánlom, hogy költözz
hozzám, így mindketten spórolunk. Neked sikerül beindítani egy barátságos kis
vendéglőt valahol a lakásunk közelében, én pedig kiadok egy képregényt.
Annyira boldogak lennénk!
– Amíg rá nem jössz,
hogy neked nem is ez kell, hanem meg akarod menteni a világot egy fekete
tyúkkal az oldaladon, hogy később a csajjal együtt megöregedhess, aztán meghalj
– csevegte Chris. – Én meg maradok egy
seggfejjel, aki csak bejárónőnek tart.
– Hé! Ez… Ez most más.
– Miért, létezik más
befejezés a számunkra?
– Chris…
– Tudom, nem azért
mondtam. Ez a vége, és kész. Nem baj.
– Sajnálom. Nem kellet
volna ilyen hülyeségekkel…
– Ne szórakozz már!
Mostantól minden nap mesélned kell nekem egy ilyen történetet! Imádom! Na, lerajzolsz?
Jaaaaaaaaaaajjjjj isteneeeeeeem ez annyira aranyos vooooolt!!!! Teljesen elolvadtam tőle,így estére felért egy forró csokis masszázzsal a lelkemnek!!!*-* *-* Még ilyet még ilyet még még még!!!!!!!*-* >.< Annyira érzéki annyira tökéletes!!!*-* >.< Kis híján beleborzongtam!>.<*-*
VálaszTörlésUgyeugyee? *_* Annyira szeretem őket! <333
TörlésOoooké, én ezt nem vagyok hajlandó elolvasni... ADAM MENTS MEG!!!!!
VálaszTörlésTe meg menj a francba, Gee, hogy öt mondattal képes vagy tönkretenni mindent! MINDENT!
Pedig már tényleg azt hittem, érdekel, mit csinálsz, de a faszt érdekelsz te engem ezek után!
AAAADAAAAAAAAMMMM!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Kiakaszt, hogy ennyire boldoggá tudod tenni Adamet öt mondattal..... xD (Pláne úgy, hogy elvileg szart se tud érezni...)
TörlésNa végre, szerelmem! :D
TörlésIgeeeeeeen én is olyan érzékiek,és közben aranyosak,valódiak és őszinték!*-* *-*
VálaszTörlésÖrülök, hogy van még, aki így látja! ^^
TörlésNagyon jó lett remélem lesz még ilyen chris-raven történet
VálaszTörlésTalán majd még akad. :)
TörlésFantasztikus bejegyzés lett! *-* Egyszerűen imádom, főleg mivel rajz témájú "részben" , én meg mitadisten grafikusnak tanulok. ;)
VálaszTörlésÓ, akkor egy leendő "kolléga". :D Bár eddig én nem nagyon töröm magam a grafikusként való elhelyezkedéssel...
TörlésÖrülök, hogy tetszett a történet. :)
Ohh én töröm magam, csak még nem elhelyezkedés szempontjából, hanem sulis részen. Nekem nagyon tetszik ez most, mint szakma. Te neked melyik stílus jön be és miket szoktál rajzolni, festeni? :)
VálaszTörlésMűvészettörténeti korstílusban az expresszionizmus és a szürrealizmus az örök nyerő nálam, meg most odáig és vissza vagyok a Sandman képregény stílusáért.
TörlésMostanában divatrajzolak rajzolok, mert ruhatervezést tanulok. :)