Nem mindenki viseli könnyen az öröklétet

Sziasztok drágaságok!

Igen, igen, a rendszeres írás dolog nem igazán akar összejönni, ennek az az egyik oka, hogy Lia mostanság írás helyett a rajzolást választja, én pedig tulajdonképpen élvezem, ha rajzol.Addig se nekem rinyál.

Bármelyik erre tévedő „szellemnek” azt ajánlom, hogy SOHA, de SOHA ne kezdje el a titkára lelkét ápolni.
A munkakapcsolatnak munkakapcsolatnak kéne maradnia. Lia szenved, hogy mennyire beteges a kapcsolatunk, hát könyörgöm, én mit mondjak? Pedig ez most még egy viszonylag kiegyensúlyozottabb fázis… No mindegy, tudjátok, hogy igazából nem zavar, mert ha zavarna, már itt sem lennék.

Hogy mi történik azon kívül, hogy 24 órás lelkisegélyszolgálatot tartok egy én-soha-nem-leszek-író nőszemélynek?

ABBA-t hallgatok.

Lia persze erre is csak hisztizik, hogy ennél már nem süllyedhet lejjebb az élete, hogy a házidémonja ’70-es évekbeli szinti-popot hallgat. Egyébként is ő tehet róla, nekem aztán eszem ágában sem lett volna megnézni a Mamma Mia-t, pláne nem mindkét részt egymás után. Ilyen szar filmet, te jó ég!

De hé, a Waterloo szuper szám, annyira, hogy ha eleget éneklem Ravennek, még kis híján halandó is velem lefeküdni.

Kis híján…

Most jön a „Jajj, ne rakd már föl a blogodra!” Liától, de ha nem akarod, minek írod le, baszdki? Ha már egyszer leírod, akkor ennyi. Különben is, rólam van szó, szóval személyiség jogok, meg ilyenek. Annyira meg azért nem volt izgalmas a dolog, hogy nekiálljak leírni az én szemszögemből.

Szóval a kép után Lia jegyzetei következnek (én nem fogok belejavítani, ha akar, akkor javítgat ő):

Tovább olvasom!