Harry Potter és a kő, a kamra meg a fogoly - vélemény az első három kötetről

(Egy kis kritika szerűség, hogy legyen mit olvasgatnotok amíg nem vagyok olyan mértékben online, mint általában. Majd a vendégkönyvben elhangzó dolgokra is reagálok, mert olvasni valami fantasztikus élmény! Abba ne hagyjátok csajok! Zárójel bezár. Tényleg.)

Kezdjük ott, hogy nekem senki sem szólt arról előre, hogy ez a könyvsorozat ennyire veszélyes. Gondoltam, majd beleolvasok az első könyvbe, Lia már kismilliószor olvasta, úgyhogy nyugodtan lapozgathatom, aztán ha meguntam, majd szépen a sarokba hajítom, és visszatérek Stephen Kinghez, vagy Dennis Lehane-től olvasgatok még, mert a Viharsziget nagyon elnyerte tetszésem. (Hé, miért nem írtam én a Viharszigetről?)

Na, hát nem úgy megy az, ahogy elképzeltem. Kezünkbe vettük a Harry Potter és a bölcsek kövét, Lia fejest ugrott a varázslóvilágba, és a lábánál fogva se lehet belőle kiráncigálni. Szóval úgy látom a nyáron végig fogunk menni mind a hét részen... Pedig azért annyira közel sem jó! Oké, aranyos kis történetecske, a jófiú legyőzi a csúnya gonosz rosszat, hadd ne kelljen részletezni, hogy hány nyomi kis árva próbált engem azért kicsinálni, mert megöltem a drága szüleit.

Mielőtt az erre tévedő Potter-rajongók elkezdenének utálni, amiért csúnya dolgokat mondok szívük csücskére, megint kiemelem, ahogy a Stephen King könyveknél is kiemelem néha, hogy jómagam jelenlegi "karakter létéből" fakadóan teljes egészében hajlandó vagyok elfogadni, hogy az a varázslóvilág létezik, és elsősorban nem az írónőt minősítem, hanem abban a "másik világban" zajló történéseket.

Tovább olvasom!