Szombat

(Nesztek egy kis kibogozni való agybaj, az eddigi visszajelzések alapján úgyis bírjátok az ilyesmit! ;D Továbbra is a szokásos Lia, Adam Nolan Adam mondom, hogy Nolan szoktatni kell a népet! Még a rohadt URL címedben is benne van, hogy Adam! Azt meg lehet változtatni, nem?)

*néhány perccel korábban*

– Ha ennyire bajod van a fejemmel, akkor menjél, amerre akarsz! Francnak se hiányzik, hogy itt belepofázz a kellemes kis szombatomba a baromságaiddal! Te vagy a Nagyságos Adam, a Világ Ura, szevasz, kezdj magaddal valamit, nélkülem!
– Valójában Nolan Dame.
– Pfff…
– És mi lesz a nagy író leszek dumával? Meg írok egy könyvet, satöbbi?
– Hát nem pont ezen a szombat estén akarok író lenni.
– Meg nem holnap, meg nem jövő héten, meg nem is idén, elárulnád nekem, hogy mégis mikor?

Tovább olvasom!

A kurtizán

Annyiszor meséltem már el ezt a történetet különböző embereknek, különböző korokban, és mindig más-más céllal, hogy a megannyi kis színesítés, vagy éppen részletek eltitkolása miatt néha már egyáltalán nem is érdekelt, mi történt valójában. Talán itt az ideje, hogy legalább egyszer megpróbáljak színt vallani arról, hogyan teljesült be egy szajha iránti örök szerelmem.*
*
Abban a korban történt, amikor a nők körében a turnűr divatja hódított, a légzés biológiáját nagyjából semmibe vevő fűzőkkel, és olyan súlyos fonatokból feltornyozott hajkoronákkal, amik bizony rendesen megdolgoztatták a viselője nyak- és vállizmait, na meg egyensúlyérzék sem ártott hozzá, ha a hölgyemény nem akart fejjel előrebillenni a park dísztavába kacsaetetés közben.
Caligo keleti partján lustán elnyúló Fényvár nevű városka kiérdemelte a nevét; igazi vár ugyan tudomásom szerint sosem állt rajta, csupán egy dúsgazdag földesúr volt nagyon eltelve a nyári rezidenciájával, viszont fényből jutott bőven az egymás hegyén-hátán álló mulatóknak hála. A tehetősebbek minden áldott este hivatalosak voltak egy estélyre, de az alsóbb rétegeknek is megvolt a maga szórakozása a legkülönbözőbb vágyakat kielégítő lebujokban, ahol a legegzotikusabb partnerek mellett a nemi betegségek is minden éjszaka újabb társat kerestek.
Jómagam a szívdöglesztő magányos farkas életmódot folytattam ekkortájt, és terrorizáltam a buja úri népet.
Cilinder, térdig érő fekete szalonkabát, díszes mellény, állógalléros kikeményített ing, a legfinomabb selyemből készült nyaksál lazán megkötve, szűk krémszínű nadrág, lábszárközépig érő barna csizma, elmaradhatatlan sétapálca és finom bőrkesztyű. Tudom ám, hogy manapság is döglenek az ilyesmiért a csajok. Na meg a két szép kék szememért.
Lelkesen és lankadatlan érdeklődéssel lépdeltem a délutáni záportól nedves macskaköveken, mert több száz éve jártam Fényvárban utoljára, és most minden változás kíváncsivá tett.
Kellemes nosztalgia töltött el, amikor megláttam, hogy az egykori kedvenc, bár kissé rozoga bordélyházam helyén most egy akkora és olyan díszes épület áll, ami a legdrágább remekműveket kiállító múzeumnak is megfelelne. Továbbra is kuplerájként funkcionált. Persze már nem az a fajta, ahova belépve azonnal hiányos öltözékű hölgyek kínálgatják fedetlen, peckes bimbójú kebleiket, hanem igazi, talpig fodorba bugyolált nemes dámák legyezgették magukat tollas legyezőikkel. Egészen addig, amíg be nem zárkóztatok egy szobába.

Tovább olvasom!

Írói válság...

... ja nem, ez nem az. Inkább túlmotivált karakterek. Megint egy Lia vs. Adam  agymenés a My Vampire Romance folytatásáról. Meg minden másról.

Az indokok, amiért lassan (sehogy…) halad az MVR – vagyis továbbiakban a Fejezetek a halálba vezető útról (FAHVÚ? Ez aztán jól hangzik) folytatása.

× Adam éppen szerelmes, így hát nem érdekli már az a sztori.
Egyáltalán nem érdekel! El nem tudjátok képzelni, mennyire de nagyon nem érdekel!
Gizi azt írta szeret. Nagy betűkkel. Sok felkiáltójellel. Pont így "ADAM MÉGIS SZERETLEK!!!!!!!!!!!!!!4"
Miért kéne érdekelnie egy száz éves történetnek, ami ráadásul Ravenről szól?
Mert elkezdtük írni, feltöltögetni a blogra, és akadnak emberek, akik olvasnák tovább, én pedig szeretném végre lezárni létezésednek azt a részét, lehetőleg végleg, hogy szépen folyamatosan haladhassunk tovább az események elmesélésével, ne ilyen idióta módon csapongjunk múltból jelenbe.
Részvétem. Inkább mesélek Giziről, mit szóltok hozzá?

× Raven a fejébe vette, hogy többet nem foglalkozik Adammel.
Úgyse fog menni.
Menni fog! – mondja Raven. Basszus, neked is fog kelleni egy szín ide? Nem lehet tarka az egész blog, az úgy olvashatatlan. Szóval jelenleg nem hajlandó hozzászólni a sztorihoz, mert ő most nem foglalkozik Adammel. (És ezt mind úgy teszi, hogy azt hajtogatja magának, hogy "Nem foglalkozom Adammel!". Na jó, ez gonosz volt.)
Ha-ha-ha.

Tovább olvasom!

A fehér szoba

A gondolat: Mi van, ha…?

Csak egy szoba. Az égvilágon semmi jellegzetest nincs benne, az sem egyértelmű, hogy szoba-e valójában. Áll benne egy ágy, ez az egyetlen biztos pont. Két alak fekszik rajta meztelenül, meghitten egymásba kapaszkodva, az orruk hegye összeér, és minden tökéletes. Annyira tökéletes, hogy ennyire hibátlannak, tisztának és igaznak semminek sem szabadna lennie köztük, így hát minden hazugság.
Ezzel mindketten tökéletesen tisztában vannak.

Adamet nem érdekli. Miért is foglalkozna ilyen apróságokkal, amikor ő a világa hercege, minden körülötte forog, elméleti síkokon már dimenziók közt is könnyűszerrel tud lépkedni, igaz, fizikailag még csak ilyen üres lyukakba sikerül átkerülni, de ez is több, mint a semmi. Kifejezetten nagy előrelépés ahhoz képest, hogy néhány évtizede még csak meg sem fordult a fejében a párhuzamos univerzumok létezésének lehetősége.
Őt jelenleg csak az érdekli, hogy újra kénye-kedve szerint kúrogathatja a letűnt idők rocksztárját, és ez kellemesen mulattató nosztalgiával tölti el. Egyelőre. Még néhány alkalom, és megint megunja, ha Raven nem áll elő valami érdekessel.

Raven imádott Adam karmai közt feküdni, belesüppedni a tudatba, hogy a vámpír azt tesz vele, amit csak akar, és ő nem tehet ellene semmit, feltétel nélkül át kell adnia magát neki. De most nyoma sincs ennek a szabadságnak. Mert mi van, ha Adam nem több nála? Mi van, ha mindketten egy kegyetlen család sarjai, csak éppen Adam a kis kedvenc, ő pedig a szerencsétlen fattyú kölyök, akibe mindenki belerúg. Mi van, ha minden, ami köztük van, vagy valaha is volt, a létezésük, az egész világ csak egy vicc, semmivel sem ér többet, mint egy kamaszlány ábrándjai?
Mi van, ha ő látja, ő tudja jól a dolgokat, és Adam, a nagy és legyőzhetetlen Adam az, aki hagyja magát hazugságokba ringatni, pusztán azért, mert képtelen beletörődni a jelentéktelenségébe.            

Tovább olvasom!