Lia és a vámpírok - 13.rész
Posted in Lia és a vámpírok
Raven:
– Bocsi amiatt, tényleg… – próbálkozott Chris angyali ábrázatot magára varázsolni, de én úgy ráordítottam, hogy az emberi tüdőm beleszakadt volna.
– Bocsi amiatt, tényleg… – próbálkozott Chris angyali ábrázatot magára varázsolni, de én úgy ráordítottam, hogy az emberi tüdőm beleszakadt volna.
– BOCSI?
Hangosítás nélkül betöltött volna egy stadiont a kérdésem. Egy pillanatra elhűlve pislogtam azon, hogy ez a már-már pokolbéli hang az én torkomból szakadt fel.
Chris egyáltalán nem tűnt meglepettnek, csak maga elé tartott, mereven kinyújtott kezekkel próbált csitítani.

– Figyelj, Adam előbb vagy utóbb úgyis…
Olyan
higgadt volt, mintha csak valami apró civódás lenne az egész. Részéről minden
bizonnyal annak is tűnt, és kegyetlenül ingerelt, hogy nem találom a módot,
amivel megértethetném vele a borzalmat, amit tett.
– Úgyis mi? – Megragadtam a természetellenesen
csontos és keskeny vállát. Megráztam, hogy a fogai összekoccantak. – Hogy
tehetted ezt Frankkel? Hogy tehettétek?! A kibaszott életbe, én meg itt
fetrengek veletek, mintha mi sem történt volna! Ez is a te kurva nyálad miatt
van!
Legalább annyira undorodtam Christől, mint önmagamtól.
Legalább annyira undorodtam Christől, mint önmagamtól.
– Oké Gee… Itt vagyok. Mit szeretnél csinálni?
– A kibaszott képeddel feltörölni a kibaszott
padlót!
– Rendben, de előtte hallgass végig!
– Rendben, de előtte hallgass végig!
– Kurvára nem érdekel! – törni, zúzni akartam.
Rombolni. Bármit.
Az étkező berendezése pont megfelelőnek tűnt.
– Figyelj, tényleg bonyolultabb örökké élni, mint gondolod! Csak csináljuk a dolgokat, amik poénosnak tűnnek, és nem érdekel, hogy mi lesz. Akkor viccesnek tűnt. – Gyorsan elillant az egyik falnak vágódó szék útjából. – Hadd mondjam végig!

– Kibaszott seggfej, itt adod nekem a
cukifiút, az érzékeny lelkű kis buzit, én meg már majdnem bekajáltam!
Kibaszottul jó vagyok! Kétszer átbaszni ugyan azzal a szarsággal! Tapsot nekem!
– Azért ne hasonlíts össze Adammel…
– Miért?! Mert neked az számít, hogy
basszanak?! Tök mindegy!
– Gee, csak higgadj le… – mondta, és mondta, a
világrengető közhelyeket, és mesterien játszotta, hogy tényleg a szíve mélyéről
bán mindent.
– Ha még egyszer Gee-zel, én… én…!
– Oké, csináld! – tárta szét a karját, és
megadóan meredt a szemembe.
– Tök mindegy, úgyis csak kibaszottul
élveznéd! Attól se lenne semmi bajod, ha szétloccsantanám az agyad a padlón, te
tetves kis gennyláda! Gondolom, arra élvezel!
Azt akartam, hogy szembe szálljon, hogy nekem essen, és úgy fojthassam belé a szót, de ő rendíthetetlen gyengédséggel fojtatta:
Azt akartam, hogy szembe szálljon, hogy nekem essen, és úgy fojthassam belé a szót, de ő rendíthetetlen gyengédséggel fojtatta:
– Sajnálom! Tényleg! Ha tudom, hogy közülünk
való leszel, akkor…
– Sosem leszek közületek való!!!
Mindennél jobban esett az ordítás. Talán ebben az állapotban még a vérnél is jobban. Már nagyon közel álltam ahhoz az artikulátlan üvöltéshez, ami egy koncerten még jól is mutatna két szám között.
Mindennél jobban esett az ordítás. Talán ebben az állapotban még a vérnél is jobban. Már nagyon közel álltam ahhoz az artikulátlan üvöltéshez, ami egy koncerten még jól is mutatna két szám között.
– Kérlek… – nyögte Chris. Könnyek ültek a
szemében. Elképzelésem sem volt, hogyan tudott ilyen mű-sírást produkálni. Bőven
volt ideje rá gyakorolni. A könnyektől csak még nagyobb dühbe gurultam. Magam
sem tudom, honnan lett ennyi erőm, de sikerült ököllel úgy állon vágnom Christ,
hogy nekitántorodott a már előzőleg felborított asztalnak. Minden bizonnyal
hagyta magát.
Az volt az egyetlen vágyam, hogy felnyársaljam az asztal felfelé meredő fémlábaira.
Az volt az egyetlen vágyam, hogy felnyársaljam az asztal felfelé meredő fémlábaira.
– Ne engem hibáztass! – igazította helyre az
állát, de még mindig tökéletes pózban állt a felnyársaláshoz – Oké, az én
nyálam volt, de ha nem így, akkor sokkal rondábban történik!
– Ennél rondábban???
Talán egy mozdulat is elég lenne hozzá, hogy átdöfjem rajta az asztallábat.
Talán egy mozdulat is elég lenne hozzá, hogy átdöfjem rajta az asztallábat.
– Adam bírt téged. Jó, ez nála más, de…
Annyira elöntött a düh, hogy már azt sem érdekelt, miből vonta le azt a következtetést, hogy Adam bír engem.
Annyira elöntött a düh, hogy már azt sem érdekelt, miből vonta le azt a következtetést, hogy Adam bír engem.
– Idióta kis… – minden létező és nem létező
szitkot szórtam, a szóösszetételek többsége más helyzetben kegyetlenül
viccesnek hatott volna.
– Figyelj! – ugrott arrébb az asztaltól. A
bárszekrény ráborítása már nem tűnt olyan csábítónak, de azért több volt a
semminél. Végeredményben természetesen semmit sem ért.
– Láttam már párszor ugyan ezt a forgatókönyvet nála. Ha nem kedvelt volna, akkor a szemed láttára nyúzza meg a barátaidat, és sokkal, de sokkal nagyobb kínokat okoz, mint azzal, hogy…
– Láttam már párszor ugyan ezt a forgatókönyvet nála. Ha nem kedvelt volna, akkor a szemed láttára nyúzza meg a barátaidat, és sokkal, de sokkal nagyobb kínokat okoz, mint azzal, hogy…
– Mindjárt meghatódom! – minden egyes porcikám lüktetett a dühtől.
– Mivel tehetném jóvá?
– Mi van???
– Hogy a nyálam… – meredt a padlóra, és egyik
lábáról a másikra billegett az üvegszilánkok között.
– Jóvátenni? – Már képtelen lettem volna normális
hangnemben beszélni.
– Andor talán megcsinálná a barátod szemét –
pislogott, mintha csak valami eltörött kisautóról lenne szó, amire véletlenül
lépett rá a játszótéren.
– Dögölj meg a pokolban és… – kezdtem bele
újra, de Chris nekem ugrott, és a derekam köré fonta a karját.
– Nem! Ne ölelgess, a kurva életbe! – lökdöstem el magamtól, de piócaként tapadt a testemhez.
– Nem! Ne ölelgess, a kurva életbe! – lökdöstem el magamtól, de piócaként tapadt a testemhez.
– Lehet, hogy gonosz vagyok, de azért bánt,
hogy ilyen letört vagy! – meredt rám könnyes szemekkel, és mielőtt a képébe
ordíthattam volna, hogy „Letört?”, gyengéden megcsókolt. Egy pillanatig átvillan
az agyamon, hogy vajon ki tudnám-e úgy tépni a szemüregből azt a kék kis könnyesen
csillogó vackot, mint ahogy Adam tette, de mire megvalósíthattam volna, hatott
az átkozott nyála.
– Vagy mégsem vagy olyan letört? – mosolyodott el, amikor a jobbja az ágyékomhoz ért.
– Vagy mégsem vagy olyan letört? – mosolyodott el, amikor a jobbja az ágyékomhoz ért.
*****
Lianne:
–
Ugorjunk már oda, hogy koppansz, és rájössz, hogy csak elég komoly szexmániád
van, ráadásul totálisan belezúgtál Chrisbe, és nem sokáig nyafogtál azon, hogy
a barátodat miatta vakítottam meg fél szemre – hadarta Adam röhögve.
Adam beszél a szexmániáról? Inkább bele sem gondoltam a további szavaiba. Legszívesebben az egészből kívülállóként maradnék, mert képtelenség igazat adni bármelyiküknek is.
Adam beszél a szexmániáról? Inkább bele sem gondoltam a további szavaiba. Legszívesebben az egészből kívülállóként maradnék, mert képtelenség igazat adni bármelyiküknek is.
–
Nem ő tehet róla – vágta rá Raven.
– Ó,
avathatjuk Szent Christophert! Pedig el tudom képzelni milyen hatásos
hisztériát csaptál. Chris meg persze élvezete. Tökéletesen megértem, hogy miért
találtatok annyira egymásra. Két igazi kis köcsög.
–
Ezerszer többet ér nálad.
– Ó, milyen kis partit nyomtatok le a lezúzott lakosztályban! Chris tényleg keményen szereti. Igazából mindig nagy dilemmám, hogy kettőtök közül ki a nagyobb faszsóvár ribanc.
– Elég legyen! – szóltam közbe, mielőtt még Adam úgy igazán belelendülhetett volna az elemzésbe.
– Ne mondd, hogy te nem nézted volna végig mit művel a két kis nyomi egymással! Fogadni mernék, hogy még szerephez jutott az az asztalláb.
– Chris milliószor többet ér nálad, bármit is tett – közölte Raven ridegen.

– Az
előbb még csak ezer volt. Ez a szerelem! – tárta szét a karját Adam.
Raven csak az orra alatt morgott.
Raven csak az orra alatt morgott.
–
Nem. Nem ez az.
*****
– Anyámat egy vámpír ölte meg – suttogta Chris
néhány óra múlva, és a nyakamba fúrta a fejét.
– Mivan? – nyögtem unottan, és arrébb löktem a
mellkasomról a kezét.
– A szirént. Édesanyámat. Én meg megöltem az
apám. Rendezhetünk ám kinek volt elcseszettebb élete versenyt – mosolygott. A
kósza göndör hajszálak az államat csiklandozták. – Gondolj bele… Nem vagyok se igazán vámpír,
sem igazán szirén. Csak egy kicsit mindkettő.
– Hüpp-hüpp – morogtam, arrébb toltam magamtól
Chris fejét, és a hűtőhöz sétáltam, újabb tasak vérért. Még a tombolásom
közepette is azt diktálta a tudatalattim, hogy a vérre ügyeljek, így a hűtő
sértetlenül állt a romos étkezőben.
– Egy jó kis vadászat biztos jobban feldobna,
mint ez az állott vacak – szólt utánam Chris.
– Pont leszarom.
– Pont leszarom.
Ezen de röhögtem,ez valami fantasztikus volt megint.:D Bár arra tényleg kíváncsi lennék,h tényleg csak játszotta-e....
VálaszTörlésNme olvatsam végig, csak a néven akadt meg a szeme- Frank..
VálaszTörlésVáltozatlanul az volt a 2. rész egyetlen értékelhető pillanat!!! ZSENIÁLIS!!!XDXDXDXDXD
Mindig feldob, hogy mennyire tetszik neked az a jelenet. :D
VálaszTörlésRev meg üzeni, hogy reméli azt is zseniálisnak találnád, ha a legjobb barátodnak kitépnék a szemét.
Annyira jó röhögni azon, amikor kommenteket olvas... Egyem azt az érzékeny kis szívét.
Igazi románcnak tűnik :) Egyre jobban tetszik a Chris-Raven páros. Chris végtelen türelme...Rev hisztije...nagyon életszerű.
VálaszTörlésRevnek üzenem, h megnézem én azt a vámpírt, aki ki tudja szedni Chris szemét...:D:D:D:D
VálaszTörlés