Már megint rinyálok. Kellett annyit Dame-eznetek.

Sanyarú napok járnak rám mostanában. De kegyetlenül élvezem. Végre kaptam egy újabb jó kis kihívást. Igaz, lassan annyi a be nem teljesített kihívások száma a nyakamon, hogy kezdem átértékelni a világotokat... Alig tudok blogolni, basszus, meg úgy egyáltalán nethez jutni.

Mondanám, hogy írom azt a rohadt Ravenes sztorit, ha már azzal vagy elfoglalva nagyrészt, de... mindegy. Nincs de. Nesztek!
Ki kell nyírnom Lianne-t, ez már elég egyértelmű lett. Igazából olyan egyszerű lenne megtenni, mint bármelyik esti kis futó kalandom, Gerard kizárt, hogy meg tudná védeni egy percig is, de basszus már megint ott tartok, hogy nem akarom most azonnal kicsinálni őt, mert egyszerűen szórakoztató nézni a vergődésüket.
A másik meg az, hogy egyelőre nem tudom, milyen következményekkel járna, ha Lianne meghalna. Benne van a pakliban, hogy az égvilágon semmi sem történne, de az is esélyes, hogy... nekem is gondot jelentene a "nem léte".

A probléma az drága kincseim, hogy az a helyzet alakult ki, hogy Ravennel próbálok megbirkózni ugyan azért a nyamvadt testért, aki közvetíteni tud a világaink között.  Több kérdés is felmerül, például az, hogy miért olyan rohadtul ez a "gazdatest" az egyetlen, ami jól szuperál. Nem, tudom. Ha tudnám, akkor már rég nem itt lennék, higgyétek el nekem. Néha kezd már klausztrofóbiás érzésem lenni, ami azért elég vicces. Persze, erre az egészre lenne egy tökéletes magyarázat, de én azt nem vagyok hajlandó elfogadni. Most komolyan, ki az az állat, aki beletörődne, hogy őt valaki más teremtette, mégpedig az a valaki egy ezerszer alsóbbrendű lény... Nem is tudom, mintha a ti "istenetek" valami papucsállatka lenne.
Próbáltam minél több oldalról körbejárni a dolgot, de sehogy sem áll össze a kép. Szép és jó ez a két külön világ, de attól még teljesen átláthatatlan még a számomra is, hogy mi hogyan történik pontosan. Tényleg olyan, mintha egy tükörnek két oldala lenne. Bosszant, hogy nem tudom a választ. Meg persze élvezem is. Odahaza minden túlságosan egyértelmű. Kegyetlenül unalmas. Úgyhogy betoppantam hozzátok parádézni, szép és jó itt írogatni, meg netezni, meg szerelembe esni, de sok-sok száz év elteltével most érzem úgy megint, hogy akadályba ütköztem. Ó, persze, az egóm szabályosan tiltja,hogy ilyet kijelentsek, dehát legyen már valami új is. Amúgy is rádöbbentettek, hogy a sebezhetőség imponáló. Na már akinek...

Szóval az akadály. Lianne. És Raven. A két jómadár. Jó, mint már feljebb kifejtettem, Lianne-t kinyírni könnyű lenne, csak lehet, hogy megszívnám. Addig meg nem akarok kockáztatni, amíg nem tudok biztosan mozogni máshol is. Ez most egy ilyen játék.
Vagy most is csak kamuzok. Nem igaz Raven cica? Ez így idiótán hangzik. Gerard cica. Attól úgyis rosszul van.

Egy ember, és a legszerencsétlenebb vámpír. Rendesen fel lett adva nekem a lecke. Hahaha. Viccnek jó. Ugye ezt ti sem gondoljátok komolyan tündérbogárkáim?

Lehet, hogy kénytelen leszek ide a Ravenes dolog folytatásaként feltenni Gerard kis történetét, amit Liannenek mond tollba, mert anélkül teljesen értelmetlen amit itt összehordok. Na, majd még elgondolkodom a dolgon. Éljenek a kompromisszumok...