Szösszenetek: regény, Gerard meg Night Vale

Megint egy "különösebb értelme nincs, de azért magyarázok" jellegű blogbejegyzés következik, mert Lia végzett a vizsgáival, és ennek örömére beállt nála a "hirtelen túl sok szabadidőm lett, és nem tudok mit kezdeni vele" állapot, amiről már volt szerencsém megtapasztalni, hogy ilyenkor még amiatt sem kezdi el magát összekapni, ha egészen véletlenül meggyullad a pulóvere ujja. Szó sincs azért öngyulladásról, volt ott egy gyertya is.

Szóval most nekiesek egy listaféleségnek arról, hogy mit is kéne csinálunk az elkövetkezendő hetekben. Leginkább Liának szól, hátha motiválja, hogy így meg van rá az esély, hogy a hónap végén az orra alá dörgölhöm ezt a bejegyzést azzal a mondattal, hogy te szerencsétlen, már megint nem csináltál semmit!
Persze, jöhet azzal, hogy ne legyek hajcsár, nekem itt az egész öröklét, de neki nincs!
Drágám, huszonévesen teperhetnél kicsit jobban azért a hőn áhított könyvért, mert az rendben, hogy én megígértem, hogy szerzek neked kiadót, meg pénzt, meg mindent ami kell, és igen, mint láthatod írásba is foglalom, de ahhoz be kéne már fejezned azt a kicseszett könyvet! Egy hónap alatt képes voltál megírni a teljes kéziratot, de azóta egy szót sem javítottál rajta!

Tudom, tudom, hogy ezt már írtam, de egyszer csak eljut az agyáig, hogy most már talán hozzá kéne látni.

Tovább olvasom!

Nincs rám jó hatással, ha túl sokat vagyok teljesen összezárva Liával

Sziasztok drágaságaim, visszatértem az internet csodálatos világába! Lia állandóan azzal cukkol, hogy egy tizenöt éves Facebook függő tinilánynál is jobban odáig vagyok a netért, de hát könyörgöm, otthon még jó pár évig semmi rombolható nem lesz, amivel elüthetném az időt, hozzátok még nem tudok testtel együtt átmászni, úgyhogy marad az interneten garázdálkodás. Ráadásul tényleg minden fönt van rajta, ami a ti világotokban egy fikarcnyit is érdekes! Nem csoda, hogy hiányzik!

Lia megállás nélkül azért rinyál, hogy már egy hónap sincs a nyárból, és jajj mi lesz majd szeptembertől. Mi lenne?
A "nyaralásról" sok érdekeset nem tudok írni, mert Lia egy hétig a családjával volt, addig legalább tudott írni, mint a gép, szóval az MVR-t szépen összeszedtük, és most próbálja kipofozni a "második adagot", ami így nyersen több, mint vállalhatatlan. És még én vagyok érte a hibás!  "De most komolyan, nem tudtál volna akkor szólni, hogy inkább valami értelmeset csináljak?" Hát kössz. Majd próbáljon meg ő más fejében húzogatni a drótokat, és olyan sorrendbe pakolgatni, hogy minden a jó helyre kerüljön. Ő ellenkezett foggal körömmel a létezésem ténye ellen, és akkor még én vagyok a szemét, amiért nem szóltam, hogy az egész sztori baromság. Gizi meg amúgy is szólt neki helyettem. Ott van feketén fehéren. Erre meg persze az volt akkor a reakció, hogy "Ő csak ne mondja meg Nekem, hogy Adam milyen!". Hát, pedig megmondta. Lia drágám, minden vagy, csak nem jó ember ismerő. Illetve démon ismerő.
Na mindegy, még mindig ezerszer jobb helyzetben vagyok, mint Phil. Majdnem (?) akkora szerencsétlent szedett össze magának, mint Lia, pedig ilyen téren nehéz megdönteni a negatív rekordot. Bocsi drága. Jól van, jól van, nem csesztetem ennyit, csak ez a két hét totális összezártság kicsit megfeküdte a gyomrom. Oké, haza mehettem volna, nem erről van szó, csak ahhoz meg nem volt kedvem. Persze Prisszel beszéltem néha, de neki is be kell látnia, hogy otthon még Raven világmegmentő próbálkozásai ellenére is minden dögunalmas. Még minimum két generáció kell, mire az emberiségnek újra kedve lesz háborúzni.

Erről jut eszembe, hol az a Ghoul fic? Crossovereket akartak csinálni, random húzogattak ki neveket, és mindenkiről írtak valami hülyeséget, naná, hogy összeakadtam Ghoullal, erre "ja bocs, akkor ennyi volt". És akkor velem nem lehet játszani, mert csalok.
Úristen, tényleg nem kéne hetekig megszakítás nélkül egy csajjal élnem, mert még picsám is lesz a végén, annyit rinyálok ezen a fél oldalon.
Azt hiszem regenerálódnom kéne.
Neki is kezdek.
Aztán majd hamarosan lesz MVR és Raven szenvedése új fejezet, Terry Pratchett: Mágia színe kritika, meg esetleg a Postamester című filmről is írok néhány szót, Lia tervez zeneajánlókat - vagy mik azok -, meg Good Omens (Elveszett Próféciák) ficet is szándékozik feltölteni. Melegen ajánlom, hogy azt, amelyikben én is szereplek, nem pedig a megnyirbált verziót.
Na meg vár rám három új True Blood rész.

Nektek amúgy hogy telik a nyár?

Tovább olvasom!

Biszex vagyok, komolyan!

(Jajj de elhúzza a bejegyzés melletti képet...Ráuszítom Liát, hogy csináljon vele valamit.)
Mint láthatjátok, az utóbbi napokban elszaporodtak a blogon a történetekhez feltöltött új részek, és viszonylag rég olvashattatok tőlem egy kis spontán agymenést. Úgyhogy most kaptok belőle megint egy dózist, nehogy nagy hiányérzetetek támadjon.

Lássuk csak, miről meséljek. Zajlik felém az élet, ami abból áll, hogy nagyjából mindenki utál mindenkit. Én meg természetesem röhögök az egészen. A mindenki alatt leginkább Ravent és Liát kell érteni. Revnek végre kezd leesni, hogy Lia igencsak önös célokra használja föl az ő szenvedéseit. Lásd: My Vampire Romance.
Adam, menj a francba! - Lia.

Hé, kislány, mondtam, ha blogolni akarsz, csak tessék, de most ez az én bejegyzésem.
Szóval ja. Lia azt hangoztatja, hogy ő nem, ő soha, ő még véletlenül sem élvezi Raven szenvedéstörténetét.Ja. Én sem élveztem soha. Csak nem repedezik a plafon?

Ha már Raven, megosztom veletek az egyik legújabb felfedezésem! Hadd utáljon a kis holló néhány órára jobban, mint amennyire ki van akadva Liára. Pedig igazán bájos, amikor veszekednek.

Tehát a felfedezésem. (Írhatnék most Istenről, meg a Sátánról, de nincs kedvem.)
Lia úgyis mesélt a Mindless Self Indulgence iránti rajongásomról, úgyhogy ahelyett, hogy a Harry Potter olvasása közben szerzett tapasztalataimat osztanám meg (erre is sor kerül majd valamikor), íme egy kis random eszmefuttatás, hogy tudjátok, nem kizárólag csak a pasik képesek felkelteni a figyelmemet.

Amikor megnéztem életem első Mindless Self Indulgence koncert felvételét, akkor döbbentem rá, hogy a világaink egyáltalán nem hasonlítanak. Oké, ez persze érzelmektől túlfűtött megállapítás, de amikor megláttam Ezt a Nőt a színpadon, akkor esett le igazán, hogy aközött a két illető között, aki mind két világban Gerardnak hívnak, ugyanabban a bandában játszott, és nagyjából mindenkit ugyan úgy hívtak körülötte, valójában nincs sok közük egymáshoz.
Nincs az az isten, amitől Raven össze tudna szedni egy ennyire dögös csajt:

Nem hogy emberként, de még vámpírként sem! Nálatok meg még gyereket is csinált neki, meg franc se tudja hány éve együtt vannak...

Eddig is tisztában voltam vele, hogy "Lyn-Z = Gerard nője a ti világotokban", meg futólag láttam róla néhány képet, és megállapítottam már, hogy Gerardhoz képest aránytalanul nem rossz bige, de most jobban megnézve a képeket, meg videókat... Az a nő, akit Gerard otthagyott miattam, határozottan nem így nézett ki. Az lehet, hogy Lindseynek hívták, még az is lehet, hogy fekete volt a haja, de hogy ennyire dögös nem volt, az is biztos. Akkor hagytam volna Gerardot a francba! - Utólag persze könnyű dumálni.
De az biztos, hogy az a csaj, akivel akkor Gerard kavart, jóval súlyosabb volt, és... Az a rossz, hogy akkor pont leszartam hogy néz ki, mert egyáltalán nem találtam vonzónak
Most akkor vagy megváltozott azóta az ízlésem (száz év alatt mondjuk megesik), vagy Gerard nálatok nem full buzi... Igazán érdekes gondoltok.

Azért szerintem abban egyetérthetünk, hogy egy ilyen csaj elhagyni egy olyan démonért, aki az egész öröklétedet megkeseríti, nem túl jó üzlet. Nem mintha Gerardnak lett volna választása. És pontosan ez az, ami miatt összevesztek Liával, és amiről Lia nem akar mesélni... Majd úgyis kihúzom belőle, és megpróbálom rávenni, hogy írjon nektek a dologról, mert úgy sokkal viccesebb, mintha én adom elő. Na, majd meglátjuk.

Tudom, tudom, ez a bejegyzés nem sokat mond nektek, de legalább írtam egy nőről, aki külsőleg bejön, és nem Gizi.
Ebből azért senki se vonja le azt a következtetést, hogy Gizi hasonlít erre a csajra. Azt se tudom megmondani, hogy melyikük jobb, mert mindketten totálisan más ideámat testesítik meg.

Tovább olvasom!

Helyzetjelentés a jelenből - persze a hely és az idő is relatív

Többen érdeklődtetek, hogy a sztorikon kívül mi a helyzet velem.
Röviden és tömören: továbbra is lelkesen ismerkedem a világotokkal.

Gondolom, nem a rövid és tömör verzióra vágytok, úgyhogy ennek örömére fecsegek itt egyet s mást. Borzasztó, hogy mennyire le tud kötni a "regényírás". Őszintén szólva frusztráló, hogy ennyire bele tudok merülni. Lia persze jól jár vele.

Liának köszönhetően nyerek egy kis betekintést matematikába, fizikába, kémiába, és egyéb ilyen hasznos dologba, de mivel úgy tudom az emberi társadalom igen csekély rétege becsüli meg ezeknek az értékét, azt hiszem hanyagolhatom e témát. Nem mondom, hogy én olyan megszállottan rajongok a számolgatásokért, mint Andor, de jobb tisztában lenni az alapvető fizika meg kémia dolgokkal. Egy szimpla kirándulásnál sem árt utána járni a különböző természeti tényezőknek. Nem lenne praktikus, ha végre megfejtenénk az átjutásom módját, testestül, aztán az első lépésnél kámforrá válnék a légkörötökben.
Arról eddig nem sok sejtésem van, hogy a ti Napotok és a mi "Napunk" között milyen különbségek lehetne, ami azért lássuk be, nem egy elhanyagolható szempont. Az otthonit már úgy ahogy megszoktam az évezredek alatt.

Ha már szóba esett az "odahaza". Viszonylag gyakran összegyűlünk a haverokkal (csak tudnám Raven mit keres ott...), és ők meg arról faggatnak, hogy mi a helyzet nálatok. Kicsit olyan érzés, mintha egy tükör közepén lennék, és mindkét oldal a másikra kíváncsi. Tükrök drága egyetlen szerelmem, tükör. Hogy vagy a tükrökkel mostanság?
Na persze mindenki máshogy viszonyul hozzátok. Van aki azt mondja, megkattantam, és az egész csak az én fejemben van, meg Ravent is belerángattam, van, aki lelkesen, szintén megpróbál átkacsingatni, több kevesebb sikerrel, na meg ott a semleges zóna, akik csak lelkesen hallgatják a kis meséimet.

Bocsi, hogy már megint nem mesélek többet az otthoni dolgokról, de egyszerűen nem tudok betelni a világotokkal. Na meg egy rakat infót Lia szépen magának gyűjtöget, a regényéhez, és nem akarja közzétenni a blogon, azzal az indokkal, hogy még véletlenül se olvassa senki, mielőtt ezek a világommal kapcsolatos dolgok nyomtatott formában is megjelennének. Most mondjátok, hogy ez nem önzőség! Én megosztok vele mindent (najó, majdnem mindent... oké, a mindenhez képest elég keveset...), ő meg csak harácsolja magának, hogy aztán úgy tehessen, mintha az ő fejéből pattantak volna ki az "ötletek". Ilyenek ezek az írók. Legalábbis Kingből kiindulva. Szépen kizsákmányolják a "karaktereket", aztán de zsenik lettek hirtelen. Lia persze még rengeteg dologgal nem számolt, de majd úgyis meglátja. Neeem, ez nem fenyegetés! Hogy merném fenyegetni az én egyetlen kis drágaságomat, aki összeköt a világotokkal?
Most, hogy felhagyott az állandó rinyálással, egész merész lett a kicsike. Ez pedig tetszik. Nagyon is tetszik. Sokkal jobban bírom azokat a csajokat, akik magasról szarnak minden figyelmeztetésre, és mennek előre a "siker felé", mint azokat, akik az első rossz szóra a sarokba kuporodnak sírni.

Úgyhogy imádom a világotokat. Hadd ragozzam ezt még egy kicsit!

Az emberi szemetekkel olyan triviális dolgok nyűgöznek le, hogy ti azt el sem tudjátok képzelni!
Ilyen például egy facebook letiltás.
Pedig én igazán nem csináltam semmi rosszat. Magamhoz képest legalábbis. (Mondjuk azt ne várjátok, hogy mindig kedves aranyosan édesen fogalmazok, elvégre egy többek által vadbaromnak titulált lény vagyok, csak néha jól titkolom. Még mindig jobb, mintha csillognék, nem?)
Erre bumm, törölve lettem annak és módja szerint a drága leányka ismerősei közül. Ha jól emlékszem, a chatben Loraként jelentkezett néha.
Oké, tudom, az egész valahol az elképesztően vicces és a szánalmas határai között mozog. Lia is csak mondogatja, hogy annál röhejesebb már nem is lehetek, hogy azon agyalok, vajon miért tiltott le egy csaj, akivel előtte szép hosszú üzeneteket váltottunk. Az meg véleménye szerint külön szánalmas, hogy még a blogomon is beszámolok róla. Lehet benne valami, de élvezem, és basszus, ti nem tudjátok, milyen érzés lehet egyáltalán ilyen dolgon gondolkodni! Jó, erős túlzás, hogy nem tudjátok, mert ilyen eset azért előfordulhat az emberrel, de velem egyszerűen NEM fordulhatott volna elő a ti világotokon kívül, és ezen van a hangsúly.
Valamire nem kapok választ.
És hiába kérdezem, nem kapok.
Elképesztő, és szívmelengetően emberi korlát! Mondjuk ezt a korlátot jórészt Lia alkotja, mert ha most közölném vele, hogy márpedig megkeressük a szóban forgó lányt, és becsöngetünk az ajtaján, hogy "Na mi van?", akkor szegény Lia felköti magát az első fára. Még örülhetek neki, hogy attól nem vágja föl az ereit, ha Gizinek írok néhány sort.
A fent említettek "bevállalósság" talán azért szép lassan a tettekre is ki fognak hatni.
Inkább bele sem gondolok, hogy milyen lassan... tudjátok, mint amikor az ember tervezgeti, hogy milyen jó lenne valakit megölni, aztán amire eljut a cselekedetig...

Ezeken a történéseken kívül továbbra is rendesen lefoglal Stephen King. De erről majd úgyis írok bővebben, ha elkezdtem a Hasznos holmikat kivesézni.

Addig is legyetek rosszak!
Csók mindenkinek!

Tovább olvasom!

Sherlocktól az Apokalipszisig

Azt hiszem átkeresztelem magam Dame-nek. Jaja, ez azt jelenti, hogy már megint heveny szenvedés tört rám. Nézzétek el nekem, kérlek! Meg kell hogy értsétek, milyen fantasztikus számomra, hogy annyi idő után, végre újra eljátszhatok a gondolattal, hogy valamit nem én irányítok. Oké, ez így nem teljesen igaz, mert ha Liának benyögném, hogy mindenkit megölök, akit szeret, és esetleg egy apró kis prezentációt is tartanék a dologról, akkor mindjárt fordulna a kocka, de neee, ezt még nem akarom! Ez az egész a játékról szól, és felesleges lenne ilyen butasággal elrontani a szórakozást.
Most, hogy ezt tisztáztuk, lássuk, miről is van szó!

A Sherlock dolgot már többször is megemlítettem itt - ott, és a probléma az, hogy Lia édes kis romantikus lelkében még mindig tombol az imádat ezekért:

Mielőtt további félreértésekbe keverednénk: arról már lekéstem, hogy azt mondjam, engem nem érdekel a sorozat, de azt még mindig kijelenthetem, hogy Moriartyn kívül az egész totálisan unalmas. Végignéztem a részeket, mert M. tényleg zabálni való, de a többiek... Ez az angol úriember dolog egyszerűen nem jön be.
De nem is a sorozat "lényegével" van a bajom, hanem azzal, hogy Lia nyakig belesett a Sherlock-John párosításba. Aha. Féltékeny vagyok, tökéletes következtetés, még mindig.

Amikor még Gerardért volt/van oda, az tökéletesen megfelel, mert az MCR-imádós rohamait egy pillanat alatt saját maga, na meg Raven ellen tudom fordítani. De ez a Sherlock baromság! Túl jól védi. Kitalált valami módszert, amivel nem tudok oda bejutni. (Élvezem, de még mennyire! Ki ne élvezne egy újfajta játékot?) Persze, egy másodperc alatt szereznék egy akármilyen Holmes-Watson párost, akivel kényemre-kedvemre elszórakozhatnék, de EZEK komolyan mondom, mintha egy kastély legfelső tornyába lennének elszigetelten bezárva. Hopp, egy pillanat! 

*15 perccel később*

Hát, ez nem jött össze. Pedig egész jó gondolat volt, hogy az én kastélyom tornyába dugta a két kis nyomit, mert eddig természetesen ott nem kerestem őket, na de mindegy. Van már egy kis tervecském, csak azt lassabb kivitelezni.Vagy lehet hogy ez az egész már a terv része volt? Hehehe. Na Lia édesem, vagy annyira betegecske, hogy elolvasd azért a bejegyzéseim? Nesze, itt van neked egy rejtvény, ha már annyira szereted a detektívesdit. Legyen a megoldásra váró ügy címe: "Mikor blöfföl Adam?" Raven már ellőtte párszor azt a poént, hogy én még akkor is hazudok, ha kérdezek...

Amúgy ja... most csak Miattatok írok, mert tudom, hogy szerettek rólam olvasni ezt-azt.
Tudom, azt még jobban szeretnétek, ha valami viszonylag értelmeset írnék, annak is eljön majd az ideje. Lia még mindig beteg, úgyhogy az a baj, hogy alig tudom kirángatni az ágyból, hogy csináljunk valamit. Rendesen elkapott valami nyavalyát, az elég kellemetlen fajtából. Amúgy köszöni szépen a jókívánságokat. Én felajánlottam neki, hogy adok a véremből, ha sikerül, hátha az meggyógyítja, aztán csak röhögött, hogy "annyira azért nem beteg". Persze, Raven keze is benne volt a dologban a "Bármi is történjen, csak ne igyál Adam véréből!" mondókájával.

Tegnap már nagyon untam a semmittevést, haza  is néztem megint, de egyre kevésbé szeretek otthon lenni. Pris persze általában letámad, hogy "na mi újság odaát", de mikor közlöm, hogy ez inkább egy lassú projekt, nem olyan, amikor egyik pillanatról a másikra már ég a város, mindig röhögve otthagy. Valahol azért megértem.
Annyira kegyetlenül sivár minden... Igen, tényleg a sivár a legjobb szó. Lia ma valami hiénás természetfilmet nézett lázasan, én meg csak pislogtam nagyokat, hogy nálatok még mennyi fajta pöttyös-foltos-csíkos állat él még. Aztán Lia persze kioktatott a teljes leszedált depijéből, hogy lassan úgyis minden szép állat kihal. Na de basszus, azért a "lassan" és a már "évszázadok óta kihalt" állapot között van némi különbség! Esküszöm, eddig a természetfilmig egy másodperc töredékéig sem gondoltam bele, hogy odahaza az embereken, és néhány haszon/házi állaton, na meg egy két kártevőn kívül jóformán semmilyen állatfaj nem maradt. Legalább valami Noé-bárkája fílingű dolgot összeüthettünk volna. Hümm... Állatkertek. Mintha lett volna egy a Szigeten. Na ezt okvetlenül megnézem. Hamarosan. Igaz, ha közlöm Andorral, hogy a mit tudom én milyen maradványokból klónozzon nekem egy jegesmedvét, megoldja, csak azért az nem olyan... igazi. Fuhú, mekkora balhék voltak annó ebből a témából, hogy egy klón mennyire "igazi". Imádtam azokat a vicces kis összezördüléseket.
Ha nem tudnám, hogy nálatok (meg ki tudja még hány világban) még csomó minden élőlény él, és virul, akkor még talán egy csöppet bánnám is, hogy letaroltuk a bolygót. Jobban mondva nem mi voltunk, hanem az emberek. Erről is mesélnem kéne egyszer. Mondjuk most? Igazából talán a ti szemszögetekből nézve, akik annyi nukleáris háborús, poszt-apokaliptikus katasztrófafilmet láttatok, és emberevő zombikon nőttetek fel, nem is olyan nagy szám a dolog. Amolyan szimpla Világvége volt, az emberi helyzetből nézve, ahol én voltam az "Antikrisztus". Ez persze hülye megfogalmazás, mert nálunk rendeskrisztus sem volt, de azért tetszik nálatok a szó.
Aysha kérdezte egy kommentben, hogy meg lehet-e tanulni "írni".
Nekem sem azzal van bajom, hogy "hogy érdemes", mert tudom, hogy érdemes, példának okáért tudom, hogy érdemes lenne az én kis világom történetét (vagy akár csak a jelenlegi helyzetet), terjengős, cirkalmas és gyönyörű leírásokkal teli novellában lefesteni, de az unalmas. Majd Liának mesélek, aztán ő szépen megfogalmazza a dolgokat, hogy ne csak annyi legyen az egész, hogy:

Unatkoztam. Volt egy dögös kis vörös, aki szintén unatkozott, aztán kitaláltuk, hogy miért ne igázhatnánk le az emberiséget, olyan már úgyis rég volt. És leigáztuk őket. Divide et impera! Igazán jó kis mondás.

Szóval ezt kéne majd egy kicsit az olvasók számára is élvezhetőbb köntösbe öltöztetni. Ne mondom, hogy megvárom, amíg Raven elér a kis történetével idáig, mert egyrészt az ki tudja még hány kínkeserves év lenne, másrészt pedig az egész háborút is szenvedősen adná elő, pedig akkora buli jó ha néhány száz évente történik!

Na, legyen elég mára, tündér drága olvasóim.
Terveim szerint előbb vagy utóbb felkerül egy Lorennáról szóló kis novellám, csak még ahhoz is össze kéne valahogy szednem Liát a "halálos ágyából"...

Tovább olvasom!

Nincs kedvem címet írni, mert minek?

Lia drága elkapott valami nyavalyát, úgyhogy most nyűgösebb, mint alapjáraton. Igen, nekem is feltűnt, hogy aránytalanul sokat írok mostanában a kiscsajról... Részemről komolyan rendben lenne még az is, hogy belé szeressek, mert igazából praktikus lenne, meg lássuk be, egész jó kis sztori, de még dolgoznom kell rajta.
Túl nagy hatással van rá Raven, és eléggé sikerül elborzasztania a kis meséivel. Jajj amúgy látnotok kellett volna Raven fejét, amikor Liával az arról szóló kommenteket olvasgatták, hogy márpedig engem nem ítéltek el! Bezzeg Raven! (Na meg neki köszönhetően Liára is átragad a dolog.) Megállás nélkül ítélkezik! Ráadásul szerinte az nem ítélkezés, hogy a legaljasabb teremtmény vagyok, hanem tény. Megint jött azzal, hogy megnyomorítottam őt egy életre (és még az után is..), na meg leamortizáltam egy komplett emberi civilizációt, és több millió lény szenvedett kínhalált, csak azért, mert élveztem végignézni.
Nem tehetek róla, hogy egyeseknek ilyen alacsony az ingerküszöbük.
Na, Lia megint rázendített, hogy egy barom vagyok. Én meg közölte vele, hogy inkább húzzon vissza Állattemetőt olvasni. Mondjuk nem rossz könyvecske, egész jól ír Stephen King. Csak néha túl terjengősek az érzelmi leírások. És megdöglött benne egy macska. Később egy kisfiú is, de mindegy. Oké, a démonos, sírból kimászó halottak határozottan felkeltették az érdeklődésem, és azt hiszem az indián temetőknek is utána kéne néznem. Na meg hogy mi is az a Wendigo, ha már Lia olyan lelkesen le-wendigozott. Mondjuk ezen nem lepődöm meg, mert mostanság bárhol, bármi "gonosz" előkerül, az előbb vagy utóbb a nyakamba lesz varrva, pláne ha a "megszállás" is szerepel a repertoárban.
Mivel még nem rendelkezem valami széleskörű tudással a nálatok élő (vagy élt) népekről és kultúrákról, az indiánokról egy kellemes légkörű, romantikus megvilágítású teaházra asszociálok Na meg Gizire. Lia szerint bosszantóan sok dologról asszociálok Gizire. Múltkor suliba menet egy utcai zenész éppen a Volt egy táncot játszotta, hát addig erősködtem amíg csak végighallgattuk.

Szóval igen, a téma mostanság felém: Lia, az írás, olvasás annak céljából, hogy hogyan kell minél izgalmasabban felépíteni egy regényt, meg ilyesmik. Mert hát sztorim az van rengeteg, csak mégis úgy kéne őket tálalnom, hogy a hideg futkározzon az emberek hátán, nem pedig úgy mint Raven, hogy csak mondja, és mondja, és mondja, hátha valaki megsajnálja, és együtt fog vele érezni.

Odahaza nagyjából semmi sem történik. Csak a szokásos. Vacsorázni azért még otthon vacsorázok, de nem sikerült egy érdekes egyént sem összeszednem. A ti világotok túl magasra tette a mércét az érdekességeket illetően.
Az utóbbi napokban evésen kívül csak azért voltam otthon, hogy foglalkozzak kicsit Kisdöggel. Na de az meg macska, úgyhogy szerencsére nem sok érzelem szorult belé, kiköveteli ami jár neki, azt a fél órás simogatást és dédelgetést, aztán faképnél is hagy. Azért az Állattemető kapcsán átfutott az agyamon, hogy csak ki kéne megint próbálni a vámpír-macska dolgot. De nincs szívem megölni. Túlságosan hozzászoktam már az életerőtől csillogó szeméhez.

Ha kutyáról volna szó, inkább feltűnne a változás, gondolta Louis, de a macskák mindentől függetlenül is olyan átkozottul furcsa, öntörvényű lények; mintha valami babonás erejük volna. Nem csodálkozott, hogy a régi egyiptomi fáraók és királynők úgy rendelkeztek: haláluk után a macskájukat is balzsamozzák be és dobják utánuk háromszögletű sírjukba, hadd legyen
vezérlő szellemük a másvilágon. Semmi kétség: a macskában eleve van valami félelmetes.

Na igen, vajon miért szeretem én a macsekokat? 

Tovább olvasom!

Csak egy átlagos este

Mindenki megfigyel, jegyzetel, visszaemlékezik körülöttem, hogy értelmetlenebbnél értelmetlenebb novellákat, regényeket, meg még ezeknél is feleslegesebb fanfiction-öket hozzon össze (Lia tündérbogárkámmal az élen...), én pedig csak azért is bemutatok nektek egy kis szösszenetet, hogy mivel múlatjuk az időnket Liával és Ravennel hármasban. Íme a tegnap este történtek, mikor Lia éppen az egyik nem kívánt rokonuknál volt látogatóban, ami abból állt, hogy elvonult az egyik szobába:

 - ADAM ROHADJÁL MEG!!!!!! - Lia úgy sikoltott, mintha éppen elevenen nyúznám, és lángvörös arccal meredt a tablete kijelzőjére. Természetesen a kedves szólongatásra azonnal megjelentem. Ki nem hagynék egy ilyen alkalmat!

Tovább olvasom!

Mindenki rinyál körülöttem,

... úgyhogy én is! Mert miért ne?
Ugyebár rajtam kívül mindenki jó, mindenki szent, senki sem akar senkinek rosszat, mindenki csak boldog akar lenni, és "Adam ne legyél szemét, és Adam csak ebben meg abban segíts, és akkor TÉNYLEG csinálok ezt, meg csinálok azt".
Aha.
Oké, persze, továbbra is minden egyes másodpercét imádom, és élvezem annak, hogy csak egy elkárhozott lélek vagyok a világotokban, de azért kétségtelenül vannak pillanatok amikor odahaza ilyen esetben minimum öt hozzátartozót kinyírnék fejenként.
Én csak annyit kértem, hogy ugyan már hadd találkozzak azzal, akit igazán szeretek. Jó, a kérés részével lehet vitatkozni, mert valójában már inkább kész tények elé állítottam a szóban forgó személyt. Legyen Lia. Tök mindegy. Mármint értelem szerűen nem őt szeretem, hanem Gizit. Ki mást? Vannak jelöltek, de ez most lényegtelen.

Csak azt nem értem, miért Raven a magányos, kitaszított szerelmes hős! Azt az indokot még esetleg elfogadom, hogy jajj mert olyan cuki kis bánatos feje van, de azt meg úgyis betöröm (betörtem...) megint egy kalapáccsal.
Revnek lehet megállás nélkül szerelmi bánata (adott esetben irántam), de arra mindenki csak legyint, hogy én éppenséggel akkor vagyok a legboldogabb, ha végre megölelhetem azt a nőt, akit imádok.
Rev bezzeg, aki tegnap előtt csak parádézott, és legnagyobb gondja az volt, hogy szeretne egy bandát alapítani, és megint dalszövegeket írni, és hadd szívjon már el egy cigit! Végig pofázta amíg én szerettem volna egyetlen szerelmem szépségében gyönyörködni. Ezért persze meg is kapta utána Rev a magáét, hogy ha nem lenne vámpír, soha többé nem tudna járni... Igazából jól esett. Végre produkált valami kis ellenkezés-féleséget is.
És nem elég, hogy a szerelmemmel nem lehettem úgy, ahogy akartam, Ghoulnak még csak a közelébe sem engedtek. Vajon miért? Hahaha. Költői kérdés volt.
Nem engedtek... El tudjátok képzelni, ez milyen fantasztikus érzés? "Nem engedve lenni." Imádom. Persze nem a következményét, meg ilyesmiket, de esküszöm lelem valami perverz élvezetem abban, hogy meg vagyok kötve. Azt se tudom már hány ezer éve nem volt ilyen. Ha ezt tudom, kóbor lélek leszek, és sosem szerzek emberi testet. Na persze ez most csak ilyen átmeneti lelkesedés. Otthon szeretem én ha csettintésre mennek a dolgok.

Revet meg nagyon szétkúrom a megmentési mániája miatt.
Két idióta... Aztán véletlenül nem vettek észre egy villamost a nagy zaklatottságban. Milyen érdekes. Na senkinek sem lett nagy (testi) baja, úgyhogy igazán nem kéne szenvedni.
Én is befejeztem.

Tovább olvasom!

The Way You Like It

Tegnap este jó kis hiszti volt Liáéknál. Ha azt mondom Liáéknál, azt úgy értem, hogy Lia kis szobácskájában, ahol Raven is előszeretettel megfordul.
Raven éppen a szenvedős történetét mesélte, azt a részt, ahol az öcsikéjét próbálja igen lelkesen kinyírni.
Ó, mekkora lebaszást fogok kapni azért, hogy arról írok, amit még Lia "nem nyálazott át rendesen".
Mert Raven állandóan pofázik, Lia jegyzetel, aztán meg szépen összerendezgeti a dolgokat azzá, amiket elvileg ide is feltöltögetnék. De nincs kedvem. Mondjuk azt, hogy dacból. Ha Lia már annyira akar magának egy "személyes, írói oldalt", akkor pakolássza föl oda. Tudom, eredetileg fel akartam ide tenni, de túl unalmas hozzá állandóan megjegyzéseket fűzni. Aztán lehet hogy később megint kedvet kapok.

Szóval Raven túldramatizálva mesélte, ahogy kis híján kinyírta az öcsikéjét, az meg még hagyta is magát a vámpírrá változott tesókájának, én meg poénból benyögtem, hogy ez tiszta Way You Like It¹.
Raven azonnal rákérdezett, hogy mi az, de Lia inkább lezárta a dolgot annyival, hogy olyan dolog, amiről Raven nem akar tudni. Viszont Raven tudni akarta, úgyhogy amikor Lia éppen nem volt odahaza, kisajátította a gépét, és elkezdett olvasni. Ja, hogy Way You Like It... az egy fanfic, a változatosság kedvéért, de olyan cseszettül szexi, hogy még én is szívesen olvastam anno.
Rövid tartalom: Gerard és Mikey közti kőkemény vérfertőzés, Gerard egy szadista állat (ezt még leírni is vicces....), Mikey pedig egy hisztériás, mazochista cafka. Na, hát ennyi a lényeg. És ha azt mondom, hogy kifejezetten tetszenek a leírások, akkor azt úgy kell érteni, hogy nem valami Sötét ötven tökömtudja szenvedés, hanem jó kis BDSM meleg pornó.
Akinek már most sok(k) a téma, szerintem inkább ne olvassa tovább.
Én szóltam. ;)

Tovább olvasom!

Már megint rinyálok. Kellett annyit Dame-eznetek.

Sanyarú napok járnak rám mostanában. De kegyetlenül élvezem. Végre kaptam egy újabb jó kis kihívást. Igaz, lassan annyi a be nem teljesített kihívások száma a nyakamon, hogy kezdem átértékelni a világotokat... Alig tudok blogolni, basszus, meg úgy egyáltalán nethez jutni.

Mondanám, hogy írom azt a rohadt Ravenes sztorit, ha már azzal vagy elfoglalva nagyrészt, de... mindegy. Nincs de. Nesztek!
Ki kell nyírnom Lianne-t, ez már elég egyértelmű lett. Igazából olyan egyszerű lenne megtenni, mint bármelyik esti kis futó kalandom, Gerard kizárt, hogy meg tudná védeni egy percig is, de basszus már megint ott tartok, hogy nem akarom most azonnal kicsinálni őt, mert egyszerűen szórakoztató nézni a vergődésüket.
A másik meg az, hogy egyelőre nem tudom, milyen következményekkel járna, ha Lianne meghalna. Benne van a pakliban, hogy az égvilágon semmi sem történne, de az is esélyes, hogy... nekem is gondot jelentene a "nem léte".

A probléma az drága kincseim, hogy az a helyzet alakult ki, hogy Ravennel próbálok megbirkózni ugyan azért a nyamvadt testért, aki közvetíteni tud a világaink között.  Több kérdés is felmerül, például az, hogy miért olyan rohadtul ez a "gazdatest" az egyetlen, ami jól szuperál. Nem, tudom. Ha tudnám, akkor már rég nem itt lennék, higgyétek el nekem. Néha kezd már klausztrofóbiás érzésem lenni, ami azért elég vicces. Persze, erre az egészre lenne egy tökéletes magyarázat, de én azt nem vagyok hajlandó elfogadni. Most komolyan, ki az az állat, aki beletörődne, hogy őt valaki más teremtette, mégpedig az a valaki egy ezerszer alsóbbrendű lény... Nem is tudom, mintha a ti "istenetek" valami papucsállatka lenne.
Próbáltam minél több oldalról körbejárni a dolgot, de sehogy sem áll össze a kép. Szép és jó ez a két külön világ, de attól még teljesen átláthatatlan még a számomra is, hogy mi hogyan történik pontosan. Tényleg olyan, mintha egy tükörnek két oldala lenne. Bosszant, hogy nem tudom a választ. Meg persze élvezem is. Odahaza minden túlságosan egyértelmű. Kegyetlenül unalmas. Úgyhogy betoppantam hozzátok parádézni, szép és jó itt írogatni, meg netezni, meg szerelembe esni, de sok-sok száz év elteltével most érzem úgy megint, hogy akadályba ütköztem. Ó, persze, az egóm szabályosan tiltja,hogy ilyet kijelentsek, dehát legyen már valami új is. Amúgy is rádöbbentettek, hogy a sebezhetőség imponáló. Na már akinek...

Szóval az akadály. Lianne. És Raven. A két jómadár. Jó, mint már feljebb kifejtettem, Lianne-t kinyírni könnyű lenne, csak lehet, hogy megszívnám. Addig meg nem akarok kockáztatni, amíg nem tudok biztosan mozogni máshol is. Ez most egy ilyen játék.
Vagy most is csak kamuzok. Nem igaz Raven cica? Ez így idiótán hangzik. Gerard cica. Attól úgyis rosszul van.

Egy ember, és a legszerencsétlenebb vámpír. Rendesen fel lett adva nekem a lecke. Hahaha. Viccnek jó. Ugye ezt ti sem gondoljátok komolyan tündérbogárkáim?

Lehet, hogy kénytelen leszek ide a Ravenes dolog folytatásaként feltenni Gerard kis történetét, amit Liannenek mond tollba, mert anélkül teljesen értelmetlen amit itt összehordok. Na, majd még elgondolkodom a dolgon. Éljenek a kompromisszumok...

Tovább olvasom!

Lusta vámpír

Ez lennék én. Legalábbis blogolás téren. Nem arról van szó, hogy nem történik velem elég sok minden, csak mindig kimarad, hogy leültessem a kis szolgámat segítőmet a gép elé, blogolás céljából. De legalább regény ügyben van valami, bár egyesek azt mondják, hogy a világ nem fogja értékelni a törekvéseimet. Én bízom a világtokban annyira, hogy elég elmebeteg lélek van ahhoz, hogy élvezettel olvassanak egy "nem éppen mindennapi történetet". Oké, arra már rájöttem, hogy a legtöbb regény, ami ezzel a szlogennel nyomul, hogy ilyen nem mindennapi, meg olyan nem mindennapi, az a végén tök unalmas.

Averyről van szó. Nem sokat írtam róla, de aki tüzetesen vizsgálódik a blogomba, esetleg a kommentek között is, az elég könnyen rájöhet, hogy miből indult ki az egész "szerelmem" az aranyos kis doktornő iránt. Most írjam le ide is? Nem, inkább nem. Az túlságosan illúzió romboló. Még reménykedem benne, hogy belezúgok mint Gerard a szakadékba.
A baj csak az, hogy én próbálom őt tényleg szeretni, de... Kell még valami extra. Gondolom nem kell nektek ecsetelgetnem, hogy milyen pocsék egy állapot az, hogyha nem életed nagy szerelmét kéne annyira szeretni, hanem valaki mást. Jó, persze a "kell" erős kifejezés. Nekem semmit sem kell. Ez csak egy jó kis játék. De túl sok a zavaró tényező. Például Gerard. Túlságosan utálom azt a kis pöcst. Egyszerűbb volt az a néhány év, amíg az égvilágon nem éreztem iránta semmit, mert hát tudjátok hogy van ez, a szeretet kéz a kézben jár a gyűlölettel. Ha valakit nagyon utálsz, az sajnos valami fantasztikus érzelmi kötődés. Ez tény.

Tehát Raven. Hogy a francba tudott magának pont egy ennyire elcsépelt nevet találni? Jó, az Adam se a legfantáziadúsabb, de legalább sok mindent rá lehet aggatni, na. Nekem tetszik az Adam. A Dame meg... ó, imádom!
A Gerard sokkal jobb név, mint a Raven. Annyi "misztikus irományban" van Raven, hogy az nem igaz, dehát mit csináljak, ha ennek a kreténnek ez volt a szíve vágya.
Valahogy úgy érzek Gerard iránt, mint Sookieval kapcsolatban. Mégis mi jogon ő a főszereplő?
Mi imponáló egy rakás szerencsétlenségben? Tudok én is nyavalyogni, látjátok? Igazán nem nagy tudomány. Mindenki tud,  és a legtöbben természetesen élvezik is.
Mióta izgalmas az, hogy egy lelki roncs vergődik megállás nélkül?
Kiakaszt, hogy az emberek mennyire "együtt tudnak érezni" Ravennel. Én meg hiába tépem a szám, alig van valaki aki felfogja, hogy miről is van szó. Igen, ezért kéne többet blogolnom, hogy legalább itt megosszam a nézeteim.

Ja, nem ide tartozik, de belenéztem a Dexterbe. Volt a környezetemben valaki, aki nagyon ajnározta, én meg gondoltam, vér, meg elembeteg gyilkos, aki tök normális életet él az emberek szeme előtt, belenézek, hátha szórakoztató. Hát nem az. Mármint ez az igazságosztás megint. Menjenek már a francba. Ennyi erővel Gerardot is nézhetem az "ölnöm kell, muszáj, de legalább rosszakat ölök, hogy jobbá tegyem a világot" hülyeségével. Ebbe mi a jó?

Tovább olvasom!

A macskatartásról

A helyzet az, hogy mint már futólag megemlítettem, beszereztem magam mellé egy kis szőrgolyót.
Kicsit írogatok róla, mert hát ez egy blog, legyen valami új is a 29 napos kihíváson meg a Raven-es birkózásomon kívül. És különben is, hadd írjak már valami... cukit. Jó, igazából írnék én Raven-ről, csak egyszerűen nincs semmi említésre méltó, mert egy nyomorék. Arról meg nem fogok ömlengeni, ahogy a "gondolataiba mélyedve" szenved a fészkében. Szóval akkor mai témán, a macska.
Az egész macska ötlet onnan jött, hogy egy kedves ismerősömmel vitába keveredtünk azzal kapcsolatban, hogy alkalmas vagyok-e szülői feladatok elvégzésére. Már miért ne lennék alkalmas? - mondtam én, erre pedig megkaptam, hogy még egy macskával sem tudnék mit kezdeni, nem hogy egy gyerekkel. Én ez fogadásnak vettem, úgyhogy "fogtam" egy macskát. A gyerek még úgy is ráér, de ez nem azt jelenti, hogy le is mondok róla. Majd ha Gizi megszüli, lesz gyerekem. Najó, nem biztos, hogy csak akkor. Majd idővel elválik. Még azt sem tudom, fiú vagy lány lenne-e inkább optimális.

A macskával nem szaroztam sokat, nálunk a 42. kerületben úgyis van egy szegényebb rész, ahol az egyik sikátor hemzseg a kóbor macskáktól. Nem akartam valami rühes dögledező felnőtt macskát aminek már a fél szemét kikarmolták, úgyhogy a szétdobált kartondobozok alatt kerestem egy almot, amiben már a kölykök az anyjuk nélkül is életképesek, és még nem tépte őket szét egy kandúr.
Válogattam  egy kicsit, hogy a kupac kis gombóc közül melyik tűnik a legegészségesebbnek, aztán amellett döntöttem amelyik éppen az egyik társát "terrorizálta". Első pillanatra azt hittem, hogy teljesen fekete az állatka, gondoltam is, hogy ez még kiegészítőnek is jó lesz hozzám, aztán  otthon tűnt csak fel, hogy a hasa vörös cirmos mintás, némi fehér és szürke foltokkal. Elég viccesen néz ki. És amúgy meg nőstény. Az legalább nem büdösíti körbe az egész kastélyom.

Nem viselte jól a teleportálást, úgyhogy azonnal behúzódott a kanapé alá. Hagytam, hadd barátkozzon a környezettel, én meg gyorsan összeszedtem egy kisállat-kereskedésből mindent, ami kellhet egy macskának, meg azt is amiről az eladók győzik meg az embereket, hogy kell egy macskának. Nem vagyok hülye, voltam már olyan házba, ahol macskát tartottak, úgyhogy nem álltam analfabétán a dologhoz.
Névnek egyelőre a Kisdög ragadt rá, szerintem találó, és "kizsdög" hangzásról felénk leginkább egy emberek által kedvelt süteményre lehet asszociálni.
Priscilla meg is jegyezte, hogy jópofa egy kajáról elnevezni a házi kedvencet, bár eléggé megpecsételi a sorsát. Na nem nagyon hatotta meg az új lakótársam, de véleménye szerint még mindig jobb annál, mint amikor embereket fogadok a házamba.

Kisdög csak másnap reggel merészkedett ki a bútorok alól, a macskakaja csábító illatára. Megkóstoltam, igazán nem volt nagy szám. Majd egyszer megkóstoltatom vele a vért, hátha rákap. Valaki már kérdezte tőlem egyszer, hogy állatot lehet-e vámpírrá tenni, hát konkrétan nem, de "meg tudjuk fertőzni", gyakorlatilag az összes melegvérű lényt, csak aztán nem bírják sokáig. Vagy a szervezetük áll le teljesen, mert nem tudják úgy hasznossá tenni a vért, mint mi, vagy egyszerűen nincs annyi eszük, hogy ne menjenek ki a napra szénné égni. 

Amúgy a macskák, minden bizonnyal természetükből adódóan, nem állnak messze a vámpíroktól. Például egy emberek által háziasított kutya azonnal elkezd morogni egy vámpír jelenléteben, míg egy macska, legyen az akármennyire a "gazdi szeme fénye", előszeretettel dörgölődzik bármelyik vámpírhoz.

Igazából kicsit tényleg úgy érzem magam mint valami középkorú hölgy aki a macskájáról beszél, de hát miért ne? Megtehetem. Alig nagyobb, mint a tenyerem, cuki, és jó simogatni. Tényleg nyugtató hatással van az idegekre a dorombolás. Később meg legalább néhány patkánytól megszabadítja a kastélyt.

Tovább olvasom!

Irány a nyár... kösz, inkább kihagyom!

Édes drágaságaim, 2-3 hétre előre láthatólag itt hagylak benneteket. Ne zokogjatok, kérlek, mert én is sírni fogok! ;)

Megyek Balatonra, süttetni a hasam.

Na persze… éppen ez az, hogy ezt a nyaralást most azt hiszem, inkább kihagyom, és haza megyek Priscilláékhoz, ott pedig még egyelőre nem sikerült megoldanom a net-kérdést, de majd ráállítom egy kedves ismerősöm az ügyre, és ha sikerül, azt észre fogjátok venni! ;)
Jegyezzétek meg, hogy én egy nagyon kedves, és törődő vámpír vagyok, mert megtehetném, hogy derékba török mindent, és nem megyek sehova. Ezt tessék szépen értékelni! (Akinek inge, az vegye magára, de sürgősen!)

Addig is majd zaklatom kicsit Gerardot*, most már úgyis piszkálja a csőrét, hogy mégis hogyan tudna magának tökéletes életet szerezni annyi „szenvedés” után. Persze ott lebeg felette a nagy kérdés, hogy vajon hajlandó lenne-e tönkretenni egy életet, hogy ő visszakapja azt, amit száz éve „elhagyott”, de néhány hetet adok neki, és el fog múlni ez a dilemma.
A ti Gerardotok meg tökéletesen alkalmasnak tűnik arra, hogy befogadjon más világból jött lelkeket az elméjébe. Na, majd ez is elválik. Én drukkolok nekik. Olyan felfordulást tudnának csinálni pikk-pakk, amilyenről én egyelőre csak álmodozok! De ami késik, tényleg nem múlik, ezt volt időm megtapasztalni öröklétem során. Csak éppen pontosan ezek azok a helyzetek, amikor utálok várni! Addig azért nem szeretnék itt rostokolni, amíg ti szépen megöregszetek.

Legyetek rosszak amíg nem vagyok, élvezzétek az életet, tegyetek meg mindent, amihez kedvetek szottyan, hiszen a tietek rövid, és bármikor elbaszhat mondjuk egy teherautó. Vagy elszórakozhat veletek egy vámpír, aztán az utolsó csepp vérig kiszívhatja belőletek az életet. Oké, erre lássuk be egyelőre jóval kevesebb az esély, mint a kamionos dologra. 

 Csókoltatok mindenkit, remélem, nem felejtetek el a kis szünet alatt! ;) Hiányozni fogtok!

* Aki nagyon nem lenne képben Gerard ügyben, mert nem erről a térről bukkant rá a blogomra, annak röviden tömören:
(spoiler annak aki a ficet olvassa,, de azt hiszem ez már senkit sem érdekel)
Gerard Way a My Chemical Romance nevezetű ugri-bugri tiniband (mit fogok én ezért kapni, te jó ég… xD) cukipofa énekese, akivel egy másik világban már finoman szólva elszórakoztam. Konkrétan addig szekáltam, amíg le nem ugrott egy szikláról. Csak sajnos az én számításaimmal ellentétben nem halt meg eléggé, és két kedves barátom vámpírrá tette, hogy ők is játszadozzanak vele. A többi már történelem...

Tovább olvasom!

29/3.nap: Írd le a napodat nagy részletességgel

Gondolom, most éppen egy aktuális napom kéne.

Világuralom tervezgetés, bulizás, szex, bulizás, vérivás, beszélgetés, vérivás…  

Valahogy így. A sorrend változó.  

Na, és akkor részletességgel.

Kezdjük mondjuk ott, hogy… hümm, úgyis Jázminnal írjuk azt a regényt amit már említettem egy előző bejegyzésben úgyhogy jöjjön egy vele töltött napom.
Reggel fölkel, én még alszom egy ideig, mert hova az a nagy sietség. Ja, azért azt hozzáteszem, hogy Jázmin bizonyos szempontból az „élettársamnak” mondható, viszont nem vagyunk ugyan abban az univerzumban, magyarra lefordítva, neki ott van a teste, én pedig csak egyfajta „szellemként vagyok jelen” miközben odahaza fekszem a kellemes ágyamon, afféle meditatív állapotomban. El tudjátok képzelni, hogy működik ez? Ha nem, akkor kérdezzetek, TALÁN válaszolok bővebben is. ;)
Szóval Jázmin fölkel, összeszedi magát (órákon keresztül szenved, hogy mit vegyen fel, aztán a hajával és a sminkkel még vagy egy-egy óra), és irány az iskola. Már ameddig nem volt még nyári szünet… 

Most annyi az egész, hogy otthon punnyad, én pedig próbálom felrázni, hogy csináljon már valamit. Ő pedig vagy csinál, vagy csak hisztériázik, hogy már megint túlságosan belepofázok az életébe. Duma, duma. Elképesztően idegesítő tud lenni. Megadok neki mindent, pénzt, leendő karriert, ő meg csak nyafog megállás nélkül. Van egy természete a csajnak, az biztos! De még elviselhető.

Úgyhogy elvagyunk nappal, regény írok, beszélgetünk, vitatkozunk, ismerkedek a világgal, utazgatok erre-arra, idegenekkel is elkezdek csevegni, akár neten, akár élőbe, hogy minél több embert megismerhessek a világából. Az izgalmasabb napokról meg most nem írok, mert akkor nem marad semmi a regényhez. Ott majd kaptok nagy részletességet, ne féljetek!  Nem lenne célszerű, ha most ellőnék minden szaftos kis sztorit, mert akkor mégis ki olvasná el a könyvet? Mondjuk, aki nem olvassa ezt a blogot, de részletkérdés. 

Estefelé miután már egy napra kellőképpen kiszórakoztam magam a világban, „hazautazom” (vagy éppen hozzátok, ahogy most is teszem), ha történt valami különleges arról beszámolok a drága húgocskámnak, Priscillának, esetleg elmegyek a pubba, hogy szórakozzak még egy kicsit fajtámbeliek között. 

Természetesen kajálni is kell valamikor! Attól függően, hogy éppen milyen kedvem van, lehet ez egy „futó kaland”, és azonnal megölöm az áldozatom, de előfordul, hogy csak kicsit iszogatom belőle, aztán majd folytatás következik. Esetenként életben hagyom, de ez tényleg elenyésző. 

Természetesen, ha az illető megfelel az igényeimnek, akkor egy kis szexuális együttlét is belefér. A legtöbb esetben megfelel. Jobban mondva alapból olyat keresek, aki megfelel. :D Ezt is részletezzem? Vagy akkor ki kéne rakni valamiféle korhatárt a blogra? 

Maradjunk annyiban, hogy kezdésként kilesem az áldozatot, megfigyelem, hogy milyen a stílusa, milyen közegből jött, és ha nagyon nem bírok magammal, akkor egy kis gondolatolvasásra is folyamodom, de igyekszem magam visszafogni, mert ez általában csak elrontja a mókát. Tényleg csak elengedhetetlen esetben szoktam telepátiához folyamodni. Meg ha éppen olyan kedvem van. 

Tehát, megvan a kiszemeltem, gyorsan felkapok valami olyan ruhát, amiben azon nyomban lenyűgözöm. Bárki, bármit is mond, az emberek úgyis az első pillantásból vonnak le messzemenő ( az esetek 99%-ában hibás) következtetéseket, és ha már valami kezd gyanús lenni, akkor is visszakanyarodnak oda, hogy „de olyan megnyerő a kisugárzása”. Úgyhogy jön a beetető szöveg, az ámítás. Kedves szavak, viccelődés, flörtölés, hamis adatok megosztása a kilétemről, ha mélyebben belemegyünk az ismerkedésbe, akkor komoly beszélgetések, és igazából itt dől el, hogy mi az áldozat elkövetkezendő sorsa. 

Ha megfog amit néhány óra, esetleg perc alatt mutat a személyiségből, akkor nem ölöm meg azonnal, esetleg fel sem fedem neki, hogy vámpír vagyok, és folytatom az egész szemfényvesztést az elkövetkezendő napokban. 

Ha viszont túlontúl mindennapi az egyed, akkor jöhet egy gyors és szenvedélyes, vagy éppen (a részéről) szenvedős szex, vérivászattal egybekötve, aztán ég vele!
Ez egy finom megfogalmazása volt annak, hogy megdöglik.

Ilyen egy átlagos napom.Ennél jobban részletezni most nem fogom. Talán majd máskor...

Tovább olvasom!

Léteznek vámpírok?

Ezt a bejegyzést többek közt a drága kis Vámpírkisasszony figyelmébe ajánlom, mert vele beszélgettem utoljára a témában. (És Gizinek, már ha olvassa... bár ha jobban belegondolok neki nem tudom minek ajánljam, mert viszonylag vágja a témát. Szóval neki inkább nem is ajánlom.)

Vajon léteznek vámpírok? Erre én egyszerűen meg tudom adni a választ: igen.
A következő kérdés már az, hogy mennyire hiszel a vámpírok létezésében?
Kicsit olvasgattam ma szabad perceimben a témában. Gondolom, mondanom sem kell, hogy a vélemények megoszlanak, a fanatikusoktól kezdve a teljesen elzárkózókig van minden, mi szem szájnak ingere. De milyen téma nincs így az interneten? Szerintem az égvilágon SEMMI sincs, amiben egyetértenek az emberek. Még azt se tudom példának hozni, hogy "mindenki meghal", mert hát, nézzetek rám. Ja, azt nem tudok. Boccs.
Minden esetre szórakoztató volt olvasgatni, csak egy idő után besokalltam a sok baromsággal, de majd mindenképpen folytatom a "gyűjtőmunkát", aztán a gyöngyszemeket megosztom veletek is, hátha ti is legalább olyan jól fogtok rajta mulatni, mint én. 

Oké, tehát létezem. Cogito ergo sum, ahogy drága René mondaná. Ígérem, a filozófusaitoknak is utána fogok nézni bővebben, mert egyszerűen imádom őket! Fantasztikusak!
És ha már a filozófiánál tartunk, feltennék még néhány kérdést.
Mi számít létezőnek? Az ami megfogható? Itt már azért én is gondban vagyok...

Vajon mi hihetőbb, ha köztetek járnak a vámpírok, bármelyik percben, bárkinek a vérét kiszívhatják, vagy... ha csak egy másik világból tudnak veletek kapcsolatba lépni, úgymond "ártalmatlanul"?

Az első ponttal egyébként csak annyi a bajom, hogy hiába olvasgattam hosszasan, semmi "nagyon-nagyon" árulkodót nem találtam arra, hogy lenne fajtámbeli nálatok. Testileg. Néhány kóbor lélekkel reménykedem hogy össze fogok futni az idő folyamán!

Hogy mi ez a nagy "nálatok", meg "nálam"?
Azt hiszem az én dolgomat is megkönnyíti, hogyha most kitálalok nektek. Többek közt azért, hogy később se kezdjetek el engem cseszegetni, hogy "na akkor gyere a szobámba, és harapja meg", mert ez még nem megy! Jelzem, hogy erőteljesen a "még"-en van a hangsúly, előbb vagy utóbb összejön, azt garantálom mindenkinek. Fogadhatunk is, ha valakinek van kedve. Mondjuk egy harapásban. Ha meg vesztek, akkor azt hiszem úgyis lényegtelen a dolog, hiszen nem is létezem. Pech.

Azt viszont be kell látnom, hogy jelen pillanatban testileg egyáltalán nem vagyok nálatok jelen. Ja, és akkor hogy blogolok? Erre tökéletesen megfelel egy (vagy időnként több) emberi szolga. /Ne haragudj, tényleg, nem Te ellened szól, de hát ez van, szerintem már túltárgyaltuk a dolgot, ígérem, részletekbe nem fogok belemenni ezzel kapcsolatban! Arról meg nem tehetek, hogy nem hiszel nekem... Amúgy meg most nekem is itt úgy néz ki, mintha magamba beszélnék, úgyhogy semmi ok a rinyálásra. Próbáld meg más szemszögből nézni a dolgot./

Nem tudom, mennyire érdemes most így első nekifutásnak belemennem a dolgok mélyére. Azt hiszem, semennyire. Elég lesz ennyi. Úgyse sokan hiszik el, még így sem. Az viszont biztos, hogy akinek az agya könnyebben befogadja az ilyen "természetfeletti dolgokat", oda be fogok nézni! ;) Aztán a témáról is olvashattok majd még bővebben.

Pá édeseim!

Tovább olvasom!

A blog szánalmas

Hát, ez kapom. Ha még csak egy embertől (akinek a véleményére amúgy se szoktam adni), akkor röhögve túllépnék rajta, de most már azért komolyan érdekel, hogy mivel éri el a "szánalmassági mércét" a blogolás. Úgy értem ahhoz képest, hogy mit lerendeztem abba a ficbe, egy blog ilyen gyorsan túlszárnyalta? Nehogymár...
Nem vámpírhoz méltó blogolni? És miért? Priscillától már megkaptam a kimerítő választ (oké, mondjuk szerinte az internet is szánalmas), de azért a ti véleményetek is érdekelne...

Én azért nem érzem szánalmasnak, mert... ja várjunk csak én voltaképpen nem is érzek semmit. Lehet, hogy itt van a bibi... Már szinte elgondolkodtató a dolog. Szóval ha már a szánalmasnál tartunk (és amúgy is megtetszett a szó), az pontosan milyen érzést kelt? A sajnálathoz hasonló? Mert ha sajnáltok, az igazából jó, mert megérdemlem. ;) Vaaaagy inkább olyan, mint amit én érzek az áldozataim iránt? (Jól van, bizonyos értelemben tudok érezni, na). De olyan meg nem lehet, ha csak nem úgy tekintetek rám, mint egy hangyára, amit bármikor eltaposhattok. És ehhez külön élvezetet kell lelni a hangya taposásban... Amúgy szeretlek titeket.

És szánalmasság téren a csillogást se tudom felülmúlni azt hiszem... vagy egy blog már majdnem olyan "rossz"?
Amúgy elgondolkodtam a dolgon, és lehet, hogy simán tudnék csillogni. Miért ne tudnék? xD Csak sajnos erről már lekéstem, úgyhogy ki kell találnom valami újat, ami megvalósítható.

Aztán az is lehet, hogy csak túl tökéletes vagyok nektek.Nem tudnátok velem mit kezdeni, ha megjelennék a szobátokba éjszaka, az biztos. Mondjuk lehet, hogy ma majd teszek egy kis körutazást...

Tovább olvasom!