Ahhoz, hogy író legyél, többek közt írnod is kell… Durva, mi?

Már viszonylag rég volt spontán agymenés, meg amúgy is kérdezgettétek, hogy milyen volt a nyaralás. Igazából nem sok érdekes történt, Lia nem volt hajlandó velem foglalkozni, na meg támadt egy kis vitánk afelől, hogy ki is az isten, úgyhogy egész véletlenül leforrázta a kezét, összetört három tányért (nem egyszerre, külön-külön, másik nap) amiből az egyiknek a szilánkjára aztán rá is lépett, és a strandpapucson keresztül állt a talpába, ezenfelül leesett a biciklilánca és kis híján beesett egy autó elé. Hát ennyi. Csak hogy tisztázzuk, hogy nem szabad engem elhanyagolni. Oké, hogy hagyott netezni néha, na de már sok-sok sztori van, amit igencsak ideje lenne leírni.
De ő most novellát akar.
Hát írjon azt!
Na de olyat, aminek ÉRTELME van. Hát boccs. Egy több ezer éves, túlvilági démon (igen Gizi, most írom le másodszor így szépen, feketén-fehéren, mert miért ne) történetei már nem érdekesek. Mert mindegyik a szexről szól. Ez nem is igaz.
Oké, igaz. Végigkeféltem a fél örökkévalóságot, ez van. Továbbra sem fogok ódákat zengeni a Mindenség Végtelenségéről meg hasonlók. Vérontás, orgia, kegyetlenkedés. Már nem azért de mi lehetne ennél izgalmasabb? Az ezer éves háborúskodások, mi? A nagy csaták, uralkodók, istenek, félistenek, démonok, angyalszerű ízék, mi? Az kéne. De annyira unalmasak, a rohadt életbe! Tudom mi fog történni, mert már átéltem. Na de egy gyerek... egy aranyos kislány a karjaim között, akinek apja lehetnék, az már valami! Már a neve is megvan.
Na és Georgina, Lizbeth meg Jázmin? Hahó! Nem, most az istenek a téma. Az elején még baromira élveztem, meg már elterveztem, hogy miket fogok a vendégkönyvben lezajló dolgokra reagálni, de Lia még attól is elvette a kedvem a nyöszörgésével. Meg amúgy is, Heydi drágám mondja a magáét a Sátánjáról, akivel igen szívesen találkoznék - olvasgatok ám a témában lelkesen -, Gizim pedig, életem szerelme meg... hát, ő mondja-mondja, mióta megismertem. Azt elismerem, hogy minden egyes porcikáját megcsókolnám őszinte hálám jeléül, mert az ő szövegelése nélkül valószínűleg még otthon punnyadnék, blog meg nagyra törő álmok nélkül, ami azért elég unalmas lenne. Nem mintha most olyan nagy lenne a pörgés, de legalább alakulgat valami. Mondjuk az a pártucat regény, amit már meg kéne írni. Már félig a kezemben lenne a világ, ha néhány kötet a könyvespolcokon virítana. Vagy sötétlene. Ki köttetne narancssárga borítóba egy vámpírról szóló könyvet? Na majd én.
Szóval én már nagyon-nagyon szeretném, hogy legyen valami használható kézirat, és ne csak azzal a nyomorul Címesincs tiniregénnyel példálózzon Lia, hogy az már kész van, azt segítsek kiadatni... A kész van természetesen erős túlzás. Háromezerszer át kéne még bétáztatni, mire egyáltalán félkésznek lehetne nevezni, és minimum négy szereplőt ki kéne belőle nyírni, hogy olvasható legyen. Az olvashatót úgy értem, hogy a csökött agyú tinilányok akik a Twilightra nyáladzzanak, azok élvezzék. Ó, és most megint jön a szöveg, hogy csak féltékeny vagyok, mert Nekik, a Címesincs Húdetiniregényben, van dimenziókapujuk. Hát, kenhetik a hajukra, mert ilyen tempóban messzebb van a kiadástól, mint én a megtestesüléstől. Ja, és a másik szuper Lia-érv, hogy az a regény(nek nem nevezhető izé...) igenis kell, mert az Én előtörténetem. Az én előtörténetem a te jó édes anyád! Hümm... ez mondjuk nem is olyan nagy hülyeség. Szóval. Maximum Raven előtörténete, de hogy hozzám köze nincs, az biztos! Na mindegy is, ha annyira imádja azt a történetet, legalább írja meg rendesen, aztán, mint ígértem is párszor, segítek neki a többit elintézni, na de hogy segítsek, amikor Lia meg nem csinál semmit? Helyette megírni nem fogom, az biztos.
Tőlem aztán nevezhet engem segítő démonnak, de az őrangyalt is bevállalom, esküszöm édes mindegy hogy hív, csak akkor már csináljon is valamit, hogy segíteni tudjak, ne forrázással meg porcelándarabkákkal keljen munkára bírnom.

Amúgy ez a csodálatos bennetek, emberekben. Ahogy már a Hasznos Holmik kritikámban is írtam, mindent akartok a semmiért, és lehetőleg azonnal. Ezt általános esetben én nagyon szívesen megadom bármikor, semmi sem élvezetesebb, mint mindent megadni valakinek, aztán még többet elvenni, mint amennyi eredetileg volt, de a könyv, a regény kell nekem, és még mindig bízom Liában, hogy képes lesz kezdeni magával valamit. Hogy egy kis dicséretet kapjon, a My Vampire Romance-szel egész szépen haladunk. Csak mivel az a rendkívül mély mondanivalóján kívül kőkemény buzipornó, még minimum tíz év, mire bármelyik kiadó bevállalná.
Visszatérve az elején említett dologra, miszerint mindig csak a szexről tudok beszélni, ott van az A Bizonyos Sztori, és leszarom, hogy novellát akarsz, az minimum lesz kétszáz oldal, csak írjad már, különben kénytelen vagyok blogolni. Ami mára elég volt.

Elég unalmas így "veszekedni" Liával, hogy nem is válaszol. Jobban szeretem, ha ő is partner. Konkrétan 160 oldal van Word dösiban a közös kis beszélgetéseinkből, na azzal például érdemes lenne kezdeni valamit, ha mást nem, ide feltölteni, mert eszméletlen vicces, amikor Lia magának mond ellent nagyjából két óra elteltével. De neeeeem, mert az túl személyes. Nincs olyan, hogy túl személyes!. Tündérem, az emberek imádnak más életében kutakodni! Tízből kilenc ember imádná olvasni a te pszichikai leépülésedet egy édes kis démonnal folytatott beszélgetések során. Komolyan. Egy év alatt már tapasztaltam, hogy az emberek legalább annyira kajálják az elmebajosokról szóló sztorikat, mint a vámpíros/démonos történeteket. Neked meg mindkettő kéznél van. Írjál te szerencsétlen!

Lia drága, remélem elég motiválóra sikerült ez a blogbejegyzés!
Csók!

Ui.: Végre arrébb rakhattam azokat az... aranyos kis Potter-könyveket. George R. R. Martin: Sárkányok tánca mellett elkezdtük olvasni Neil Gaiman – Terry Pratchett: Elveszett próféciák-at. Az utóbbit az első ötven oldal alapján imádom. Már szinte az első lapon:
Szereplők: ADAM (Antikrisztus)
Hogy a pokolba ne imádnám? :D

Tovább olvasom!

Még mindig Lia...

Csodával határos módon megszületett valami döntésféleség, ami azzal jár, hogy Raven nyavalygásának hét tejes része (őszinte részvétem...) olvasható itt a blogomon, a Lianne írásai menüpont alatt.
Elméletileg majd folyamatosan fogja feltöltögetni a többit is a leányzó, dehát nála aztán még annyira se lehet tudni mit hoz a jövő, mint nálam.

Addig is olvasgassatok, ha tömény nyavalygásra vágytok, és akkor ha már ott vagytok, írjatok is néhány kommentet, hogy Lia drágámnak is legyen egy kis sikerélménye. ;)

Tovább olvasom!

A határozottság királynője

Mostanában egészen Lia-nyúzós kedvem van,  talán azért mert Raven unalmasabban viselkedik, mint valaha, Lia szenvedése pedig egyelőre kifejezetten szórakoztat. Attól meg pláne kiakad, hogyha róla írok, úgyhogy miért is ne tenném? A tegnap esti, nem éppen tartalmas, de számomra mulatságos beszélgetésünket osztanám meg. És különben is, Ti vagytok a blog olvasói, hát akkor miért ne kaphatnátok egy kis betekintést arról, hogy mi zajlik a háttérben?

Tovább olvasom!

Üdvözöljük Lia drágát!

... Na azért annyira ne, minden esetre a Revenes kis interjús történetével kapcsolatban végül arra a kompromisszumra jutottunk, hogy ha nekem nincs kedvem ide feltöltögetni a történetet, akkor megteszi ő helyettem, amíg nem csinál magának egy saját blogot. Mivel ez lehet, hogy sosem fog bekövetkezni, így mostantól bizonytalan ideig az ő neve alatt lesz feltöltve a sztorija. De csak az ő sztorija, mert ha mást is ide akar kontárkodni amíg nem vagyok, akkor akármennyire is szórakoztatónak tartom a jelenlétét, kénytelen leszek a lehető legfájdalmasabb módon megkínozni...

Oké, itt az indok, amiért hajlandó vagyok elviselni Liát:
Olyan szeszélyes egy nőszemély, hogy az egyszerűen még engem is szórakoztat! 
Megírtam a fenti sorokat, erre bumm, akkor ő márpedig azonnal megcsinálja azt a blogot, személyes oldalt, vagy mi a csudát. Na, rajtam aztán ne múljon, itt a kezdőlöket: http://vampirtortenetek.gportal.hu/
Akit érdekel Raven szenvedésének folytatása az ő szemszögéből, és nem akar mindenféle fórumokra regisztrálni, az olvasgassa csak, ha nincs jobb dolga.

Továbbra is epekedve várom, hogy mi fog ebből kisülni. :D

Tovább olvasom!

Már megint rinyálok. Kellett annyit Dame-eznetek.

Sanyarú napok járnak rám mostanában. De kegyetlenül élvezem. Végre kaptam egy újabb jó kis kihívást. Igaz, lassan annyi a be nem teljesített kihívások száma a nyakamon, hogy kezdem átértékelni a világotokat... Alig tudok blogolni, basszus, meg úgy egyáltalán nethez jutni.

Mondanám, hogy írom azt a rohadt Ravenes sztorit, ha már azzal vagy elfoglalva nagyrészt, de... mindegy. Nincs de. Nesztek!
Ki kell nyírnom Lianne-t, ez már elég egyértelmű lett. Igazából olyan egyszerű lenne megtenni, mint bármelyik esti kis futó kalandom, Gerard kizárt, hogy meg tudná védeni egy percig is, de basszus már megint ott tartok, hogy nem akarom most azonnal kicsinálni őt, mert egyszerűen szórakoztató nézni a vergődésüket.
A másik meg az, hogy egyelőre nem tudom, milyen következményekkel járna, ha Lianne meghalna. Benne van a pakliban, hogy az égvilágon semmi sem történne, de az is esélyes, hogy... nekem is gondot jelentene a "nem léte".

A probléma az drága kincseim, hogy az a helyzet alakult ki, hogy Ravennel próbálok megbirkózni ugyan azért a nyamvadt testért, aki közvetíteni tud a világaink között.  Több kérdés is felmerül, például az, hogy miért olyan rohadtul ez a "gazdatest" az egyetlen, ami jól szuperál. Nem, tudom. Ha tudnám, akkor már rég nem itt lennék, higgyétek el nekem. Néha kezd már klausztrofóbiás érzésem lenni, ami azért elég vicces. Persze, erre az egészre lenne egy tökéletes magyarázat, de én azt nem vagyok hajlandó elfogadni. Most komolyan, ki az az állat, aki beletörődne, hogy őt valaki más teremtette, mégpedig az a valaki egy ezerszer alsóbbrendű lény... Nem is tudom, mintha a ti "istenetek" valami papucsállatka lenne.
Próbáltam minél több oldalról körbejárni a dolgot, de sehogy sem áll össze a kép. Szép és jó ez a két külön világ, de attól még teljesen átláthatatlan még a számomra is, hogy mi hogyan történik pontosan. Tényleg olyan, mintha egy tükörnek két oldala lenne. Bosszant, hogy nem tudom a választ. Meg persze élvezem is. Odahaza minden túlságosan egyértelmű. Kegyetlenül unalmas. Úgyhogy betoppantam hozzátok parádézni, szép és jó itt írogatni, meg netezni, meg szerelembe esni, de sok-sok száz év elteltével most érzem úgy megint, hogy akadályba ütköztem. Ó, persze, az egóm szabályosan tiltja,hogy ilyet kijelentsek, dehát legyen már valami új is. Amúgy is rádöbbentettek, hogy a sebezhetőség imponáló. Na már akinek...

Szóval az akadály. Lianne. És Raven. A két jómadár. Jó, mint már feljebb kifejtettem, Lianne-t kinyírni könnyű lenne, csak lehet, hogy megszívnám. Addig meg nem akarok kockáztatni, amíg nem tudok biztosan mozogni máshol is. Ez most egy ilyen játék.
Vagy most is csak kamuzok. Nem igaz Raven cica? Ez így idiótán hangzik. Gerard cica. Attól úgyis rosszul van.

Egy ember, és a legszerencsétlenebb vámpír. Rendesen fel lett adva nekem a lecke. Hahaha. Viccnek jó. Ugye ezt ti sem gondoljátok komolyan tündérbogárkáim?

Lehet, hogy kénytelen leszek ide a Ravenes dolog folytatásaként feltenni Gerard kis történetét, amit Liannenek mond tollba, mert anélkül teljesen értelmetlen amit itt összehordok. Na, majd még elgondolkodom a dolgon. Éljenek a kompromisszumok...

Tovább olvasom!